Egyúttal szomorú mementója az ember által kipusztított állatoknak
A fajok sokszínűségét magyarázó elméletek közül többet is megcáfol az az atlasz, amit dán és svéd kutatók készítettek. A kutatók összeállították az emlősök eddigi legátfogóbb családfáját. A koráábi atlaszok korántsem voltak teljesek: kimaradt belőlük egy jelentős, és az emberiségre nézve szégyenletes csoport: az ember miatt kihalt állatoké.
A létező fajokat érintő, ember okozta területveszteségek alapjában változtatja meg azokat az elképzeléseket, mi természetes és mi nem az. Sok faj előfordulási területét erőteljesen csökkentette az ember például a túlvadászat vagy a területrombolás miatt. A kutatók gyakran használnak az emlősfajok elterjedési területét összegző térképeket a faji sokszínűség (biodiverzitás) mintázatának felvázolására vagy arra, hogy megjósolják a klímaváltozásnak az állatfajokra kifejtett hatásait. Ezek a térképek azonban nem teljesek, mert nem mutatják az egyes fajok természetes elterjedési területét, csak azt, hogy ma hol találhatóak meg.
Például Alaszka és Oroszország emblematikus állata, a barna medve természetes élettere egykor egészen Mexikótól Észak-Afrikáig terjedt, mielőtt az ember széles körben vadászni nem kezdte. Ha meg akarjuk jósolni, milyen hatása lehet a felmelegedő klímának ezekre a medvékre, nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a természetes élőterületeket sem.
Manapság Afrikához kapcsoljuk az olyan nagy emlősöket, mint például az oroszlán és az elefánt, de az elmúlt 30 millió év nagy részében a nagy emlősök az egész Földön megtalálhatóak voltak. Csak a közelmúltban következett be, hogy az ember a kihalásba kergette ezeket az állatokat.
A biodiverzitás globálistanulmányozásához el kell kezdenünk olyan fajokkal is foglalkozni, mint a tasmán tigris, amelyet alig száz év alatt, földtani időben mérve alig egy szempillantás alatt irtottak ki vadászattal. A gyapjas mamutra prehisztorikus fajként gondolunk, pedig még a gízai nagy piramis építésének idején is élt.
A kihalt emlősöket is tartalmazó adatbázis elkészítése nem volt könnyű feladat, a kutatócsoport hónapokat töltött csak azzal, hogy összekapcsolja a létező adatbázisokat és kitöltse a hiányzó adatokkal. Ezután ezeket elhelyezték a régi térképeken és ellenőrizték a múzeumok nyilvántartásait, hogy lássák, hogy vannak-e olyan természetes élőhelyek, amelyek még a modern emberi beavatkozás nélkül létezhetnek. A kihalt fajoknak az emlősök családfájához és a modern életterületekhez sorolása még nehezebb volt. A kutatók a világ ásatásain talált fosszilis leletekből származó DNS-bizonyítékokat és adatokat kombinálták egy új, erős számítógépes algoritmussal.
