My Blog

Kategória: Tudomány

  • Különleges fényjelenségek az égen

    Ismét sikeresen állított föld körüli pályára egy műholdat Eon Musk űrvállalata a SpaceX.

    A Falcon-9 rakéta kereskedelmi indításával egy argentin telekommunikációs műholdat juttatott az űrbe. Az indítás Los Angelestől északra, a Vandenberg légibázisról történt. Az indítás minden szempontból sikeres volt, a rakéta első fokozata tökéletes leszállás hajtott végre.

    Az eseményt különleges égi fényjáték tett különlegessé, amit Kalifornia állam nagy részéről megfigyeltek.

     

    https://www.youtube.com/watch?v=0gWuMQGA1lM

    (via, via)

  • Hiányzó sötét anyag – A megoldást nem a fekete lyukak jelentik

    2015-ben sikerült először egymásnak ütköző fekete lyukak gravitációs hullámait észlelni, ezzel igazolni a gravitáció hullám terjedését. A bizonyosság után kapott erőre az elmélet, amely szerint az univerzum titokzatos sötét anyagát rengeteg, az univerzumban szétszóródott fekete lyuk alkotja. Sokáig úgy tűnt, ez lehet a válasz a csillagászat egyik nagy rejtélyére, de a Berkeley-ben lévő Kaliforniai Egyetem (UC) szakértői azonban megcáfolták ezt.

    Statisztikai elemzés alá vették a  2014 óta felfedezett szupernóvák 740 legfényesebbjét. Arra voltak kíváncsiak, hogy rejtett fekete lyukak gravitációs lencsehatása felnagyítja-e a szupernóva képét. Mivel egyiknél sem bukkantak ilyen jelenségre, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy ősi fekete lyukak az univerzum sötét anyagának legfeljebb 40 százalékát alkothatják. Ilyen ősi fekete lyukak csak az ősrobbanás első milliszekundumaiban keletkezhettek. Az univerzum sötét anyaga nem áll súlyos fekete lyukakból, vagy más hasonló objektumokból.

    A sötét anyag ma a csillagászat legnagyobb rejtélye. Az univerzum anyagának 84,5 százalékát alkotja, a kutatóknak még nem sikerült közvetlenül bizonyítaniuk, csak közvetett bizonyítékokat találtak létezésére. A sötét anyag gravitációs vonzása tartja össze a galaxisokat, amelyek forgómozgásuk miatt gyakorlatilag szétrepülnének. Ennek révén plusz tömeget ad nekik. A sötét anyag valószínűleg ötször gyakoribb, mint a normál anyag, de nem bocsát ki fényt vagy detektálható sugárzást, csupán gravitációs hatása észlelhető.

  • Titokzatos kisbolygó – Újra kell értelmezni a Naprendszer külső vidékeit

    Eddigi elképzeléseink szerint a Naprendszer bolygókon túli területe hideg, sötét és üres. De úgy tűnik, hogy egzotikus és extrém objektumok sokaságát rejti.

    Alaposan felbolygatta a Naprendszerről kialakult képünket, hogy kutatók hatalmas távolságra lévő  törpebolygót fedeztek fel:, amely a Goblin nevet kapta. Az újonnan felfedezett törpebolygó átmérője a becslések szerint mindössze 300 kilométeres és egy nagyon megnyújtott körpályán kering.

    Elképzelhetetlenül távol kering tőlünk. Legközelebbi helyzetében 2,5-szer távolabb van a Naptól, mint a Plútó. Legtávolabbi helyzetében pedig a Naprendszer legkülső peremére jut, csaknem 60-szor távolabb, mint a Plútó, így 40 ezer évre van szüksége ahhoz, hogy megkerülje a Napot. Keringési pályája 99 százalékában túlságosan halvány ahhoz, hogy látható legyen.

    Hivatalosan a 2015 TG387 megjelölést kapta, a 2015 a felfedezés évére utal. Ez a Sedna és a 2012 VP113 jelű égitest után a harmadik törpebolygó, amelyet a külső Naprendszerben találtak. Közel három évet vett igénybe, hogy meghatározhasság pályáját és méretét. A három felfedezett törpebolygó pályájából úgy tűnik, hogy csoportosultak, ami arra utalhat, hogy egy nagy, ismeretlen objektum terelte őket össze. A csillagászoknak ez a kilencedik, szuperföld méretű bolygó létét sugallja.

    A csillagászok szinte véletlenül, egy lehetséges nagy tömegű planéta, a kilencedik bolygó utáni kutatás során fedezték fel, amely a feltételezések szerint messze a Plútó mögött keringhet az Oort-felhőben. A bolygó létezésére annak gravitációs hatása utal, amely a Goblinra is hatot. Ez ismét megerősítette a csillagászokat abban, hogy létezik a kilencedik bolygó.

    A hawaii Mauna Kea vulkánon működő japán Subaru teleszkópnak köszönhető a felfedezés. A szunnyadó vulkánon felépített nyolc méter lencseátmérőjű műszer a világ egyetlen teleszkópja, amely képes a Naprendszer külső régióiban felvételeket készíteni, miközben elég széles látómezővel rendelkezik.

     

  • Legnagyobb neutroncsillag

    A valaha észlelt legnagyobb tömegű, mintegy 2,3 naptömegű neutroncsillagot sikerült spanyol csillagászoknak azonosítaniuk.

    A Katalán Műszaki Egyetem csillagászati és asztrofizikai csoportja és a Kanári-szigeteki Asztrofizikai Intézet munkatársai egy úttörő módszer segítségével végzett méréseknek köszönhetik a felfedezést.  A PSR J2215+5135 jelű csillag mintegy 2,3 naptömegével a jelenleg ismert több mint 2000 neutroncsillag közül a legnagyobb tömegű lehet.

    Az inkább pulzár néven ismert neutroncsillagok halott csillagok maradványai. Ezek az egykor 10 és 30 naptömeg közötti csillagok elveszítik tömegük legnagyobb részét, és a maradványcsilagok csupán 20 kilométer átmérőjűek, de különösen sűrűek, tömegük a napéval vetekszik. Összehasonlításként egyetlen kanálnyi neutroncsillag anyag olyan tömegű, mint a Mount Ewerest.

    A pulzárt még 2011-ben fedezték fel.  A PSR J2215+5135 egy bináris rendszer része, amelyben két csillag kering egy közös központi tömeg között: a „normál” csillaghoz (mint amilyen a Nap) társul egy neutroncsillag. A másodlagos vagy társcsillagot erős sugárzás éri a neutroncsillagtól.

    Minél nagyobb tömegű a neutroncsillag, annál gyorsabban mozog a társcsillag keringési pályáján. Az újszerű módszer hidrogén és magnézium színképvonalát használja a társcsillag mozgási sebességének meghatározásához.

    Ez a módszer alkalmazható a többi neutroncsillagra is. Az elmúlt tíz évben a NASA gammasugaras teleszkópja a PSR J2215+5135-höz hasonló tucatnyi pulzárt fedezett fel. Elméletben a módszer alkalmazható olyan fekete lyukak és fehér törpék tömegének megméréséhez is, amelyek hasonló bináris rendszerben léteznek, ahol fontos szerepe van a sugárzásnak.

  • Első fotók és videó egy kisbolygó felszínéről

    Hajabusza-2 űrszonda, amely 3,5 éven át tartó utazás után júniusban jutott el a Földtől mintegy 280 millió kilométer távolságban lévő Ryugu kisbolygóig.

    A Ryugu 20 kilométertávolságból

    A japán űrügynökség (Jaxa) kutató járműve fotókat készített a kisbolygóról, majd két apró kutatórobotot, rovert juttatott a felszínre.

    A Ryugu felszíne a hajabusza-2 árnyékával

    A Hajabusza-2 múlt pénteken nagyjából 60 méteres magasságba ereszkedett a Ryugu fölé, hogy kiengedje a robotokat.

    Az első fotó a kisbolygó felszínéről

    A két műszer feladata, hogy felvételeket készítsen az aszteroidáról és megmérje a felszíni hőmérsékletet, mielőtt nagyobb kutatóműszereket bocsátanak a Ryugu felszínére.

    A második felszíni fotó

    A gravitáció itt olyan csekély, hogy az egykilós robotok ugrálva változtatnak helyet. Akár 15 méter magasra is képesek így emelkedni, és 15 percig tudnak a levegőben maradni. A kisbolygó felszínén elkészült az első, mindössze 15 kockából álló videó.

    https://www.youtube.com/watch?v=eMqzR676faA

    Októberben a Hayabusza-2 egy apró krátert fog vájni az aszteroida felszínén, hogy mintákat gyűjthessen az évezredek óta érintetlen – vagyis a szelektől és sugárzástól megkímélt – anyagokból. A csillagászok szerint a Ryugu a Naprendszer hajnalán formálódhatott, így feltételezéseik szerint olyan szerves anyagot tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárulhattak. A tervek szerint a küldetés 2019 decemberéig tart, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut, várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.

    (via)

  • Tömeges kihalás 31 ezer év alatt

    251,9 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti perm korszak végén történt a  Föld történetének legsúlyosabb tömeges kihalása. A bolygó tengerben élő fajainak több mint 96 százaléka, a szárazföldi fajok 70 százaléka pusztult el.

    Kutatócsoport keresett a kihaláshoz vezető geológiai bizonyítékot. De ennek nem találták nyomát, és annak sem lelték jeleit,, hogy az óceán hőmérsékletében nagy változás zajlott volna le, illetve drámai módon változott volna a légkör szén-dioxid-tartalma. Geológiai szempontból egy pillanat alatt zajlott le az óceáni és a szárazföldi élővilág fajainak tömeges kihalása.
    A kutatók úgy vélik, sikerült meghatározni a kihalás időtartamát: mintegy 31 ezer évig tartott. Jahandar Ramezani, a MIT kutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint a kihalásnak nincs semmiféle korai jele, nem volt kezdeti impulzusa a tömeges kihalás bekövetkeztének. Az élénk tengeri ökoszisztéma kitartott a perm korszak végéig, aztán az élet hirtelen eltűnt. Geológiailag minden nagyon gyorsan történt

    A tudósokat több mint két évtizede foglalkoztatja a kérdés, hogy mikor következett be pontosan a tömeges kihalás, mivel úgy vélték, annak pontos meghatározása rávilágíthat a lehetséges okokra.

    A nemzetközi kutatócsoport a tanulmányhoz a dél-kínai Penglaitan szekcióban a közvetlenül a kihalás időszaka előtt képződött mintegy 27 méter vastag talajréteget vizsgálta korszerű technikai módszerekkel. Ez a vizsgálat és elemzés vezetett annak megállapításához, hogy a perm korszak végén bekövetkezett kihalás 252 millió évvel ezelőtt történt és 31 ezer évig tartott.

    Dinó-akció

    A kihaláshoz a jelenleg legelfogadottabb hipotézis szerint a szibériai vulkánkitörések vezettek, amelyek több mint 4 millió köbkilométenyi lávát lövelltek ki. A kitörések miatt olyan óriási mennyiségű kén-dioxid és szén-dioxid került a levegőbe, hogy felmelegedett tőle a légkör és elsavasodtak az óceánok. A Penglaitan rétegeit vizsgáló kutatók adatai szerint azonban miközben a perm korszak utolsó 400 ezer évében nagyon megnőtt a globális vulkáni aktivitás, abban a 30 ezer évben, ami a tömeges kihaláshoz vezetett, nem találták nyomát sem a tengeri fajok drámai eltűnésének sem jelentős változásnak az óceánok hőmérsékletében és a légkör karbontartalmában.
    (via)

  • Ilyen egy óriás hajtómű tesztje

    A NASA javában dolgozik SLS névre hallgató új óriásrakétáján. Ez a rakéta lesz az alapja a Marsra induló küldetéseknek. A rakéta meghajtásáról az az űrrepülőgép korszak után továbbfejlesztett RS-25 hajtómű gondoskodik.

    A rakétamotor elképesztő, 512 ezer font tolóerővel rendelkezik. De még ez a tolóerő is kevés, az SLS középső fő rakéta alján négy ilyen kap helyet, a rakéta két oldalán pedig az öt-öt szegmensből álló, szilárd hajtóanyagú gyorsító rakéta emeli föld körüli pályára a rakéta tetején ülő az Orion űrhajót,

    A NASA videókat tett közzé a hajtómű teszteléséről. Érdekesség, hogy egy hatalmas épületet kellett felhúzni a teszteléshez, hogy képesek legyenek a földön tartani a teljes erővel dolgozó erőgépet.

    A teszt során a hajtómű 205 másodpercen át a tervezett teljesítménye 108 százalékán futott, 100 százalékon tartották 9 másodpercig, majd 118 másodpercig 80 százalékra vitték le az erejét.

    Ezen a videón egy közvetlen közelről is megnézhetjük a működő hajtóművet.

    (via)

  • A bombázás hatása a felső légkörre

    Még a Readingi Egyetem tudósát, Chris Scottot is letaglózta saját felfedezése: a második világháborúban a szövetségesek által ledobott bombák olyan erejűek voltak, hogy átmenetileg a Föld légkörének felső rétegét is felmelegítették.

    A bombák romokat és hamut hagytak maguk után a földön, de egy kutatás szerint a robbanások hullámai még 1000 kilométerrel Nagy-Britannia felett is érezhetőek voltak. Minden légitámadás legalább 300 villámcsapásnyi energiát szabadított fel.

    Tanulmányukhoz a kutatók a Radio and Space Research Station napi jelentéseit elemezték. Azt vizsgálták, hogyan változott az elektronok koncentrációja az atmoszféra felső rétegében a szövetségesek 152 európai légitámadásakor. Kiemelten figyelték a Berlin bombázása idején és a normandiai partraszállást támogató légicsapásokkor gyűjtött adatokat.

    Amikor egy bomba felrobbant, az elektronkoncentráció jelentősen visszaesett, és ennek hatásaként a légkör felső rétege felmelegedett. Slough fölött kicsi, de érzékelhető volt az ionoszféra meggyengülése, pedig a bombákat több száz kilométerrel odébb dobták le.

    Ez a hatás átmeneti volt, és csak csekély mértékű hőmérsékletemelkedést okozott az atmoszférában. Az ionoszférára gyakorolt hatás csak addig tartott, amíg a hő el nem illant.

    A kutatás segít annak megértésében, hogy milyen hatással vannak a természeti erők, mint a villámlás, a vulkánkitörés és a földrengés a Föld légkörének felső rétegére. Ugyanakkor az ionoszféra egészének tanulmányozásához is lényeges lehet.

  • Dél-Amerika dinókirálya

    85 millió évvel ezelőtt sem volt túl jó dolog növényevő dinoszaurusznak lenni Dél-Amerikában.  A kréta kor egy mérsékelten száraz periódusában egy kilenc méteres húsevő uralta a mai Patagónia területét. A Tratayenia rosalesi megkövesedett maradványait a nyugat-argentínai Neuquén tartományban fedezték fel. A két lábon járó és nagyjából 9 méter hosszú teremtmény a megaraptorák csoportjába tartozott, amelyek mintegy 105 millió és 85 millió évvel ezelőtt éltek a déli féltekén.

    Az őslénykutatók csupán néhány évvel ezelőtt azonosították ezt a csoportot, amelynek minden tagját, beleértve a Tratayeniát is csupán részleges csontvázakból ismernek. A Tratayenia volt a legnagyobb ismert ragadozó a mai Patagónia területén nagyjából 85 millió évvel ezelőtt és lehet, hogy csoportjának egyik utolsó képviselője is volt egyben.

     

    Dinó-akció

    Az eddig feltárt megaraptor csontok alapján a kutatók úgy képzelik, hogy ezeknek a teremtményeknek hosszúkás koponyájuk volt, tömve apró, de éles, cakkos szélű fogakkal. A csontjaik néhol üregesek voltak, erős mellső lábbal rendelkeztek és a két legbelső ujjuk hatalmas, kampószerű karomban végződött. A Tratayenia esetében a szakembereknek a hátgerinc egy részét, a csípő egészét, néhány bordát és a medence egy töredékét sikerült feltárniuk, ám a koponya, a végtagok vagy a farok egyetlen darabját sem találták meg.

    A mai Patagónia igazi dinoparadicsom volt: ezen a területén tárták fel az eddig felfedezett legelképesztőbb dinoszauruszok egy részét, köztük a ragadozó Giganotosaurust, és a hosszú nyakú, növényevő Patagotitant, az Argentinosaurust, valamint a Dreadnoughtust.

    A ragadozó óriások csoportjának legismertebb képviselője egyébként a Megaraptor volt, amely kicsivel a Tratayenia előtt élt Patagónia területén és 40 centiméteres karmai voltak.

    (via)

  • Orion űrhajó – Elkészült a kiszolgáló modul

    Az Európai Űrügynökség bejelentette, hogy befejezték az Orion űrhajó kiszolgáló egységét. Bár az Orion űrhajó amerikai, a NASA-nál az utasokat szállító űrkapszula, és az űrhajó hordozórakéta-rendszerének, a Space Launch Systemnek a fejlesztése folyik. Az Oriont kiszolgáló modult viszont az ESA építi..

    Ebben a modulban kap helyet az űrhajó szinte összes létfontosságú egysége, itt található a hajtóműrendszer, az energiaellátó berendezések és akkumulátorok, a vezérlő számítógépek, a kommunikációs és más eszközök. A kiszolgáló modul fogja ellátni energiával, vízzel, levegővel, elektromos árammal a Orion űrhajót.

    Az első küldetése a várhatóan 2019 végén végrehajtandó űrhajósok nélküli Hold körüli repülés.

    Az építés az Airbus repülőgépgyártó brémai üzemében folyt. A mérnökök három műszakban 24 órán keresztül dolgoztak, hogy befejezzék a modul összeszerelését. Most a leszállítás előtti utolsó intenzív teszteléseket végzik. Ellenőrzik a beszerelt radiátorokat, a hajtómű rendszert bonyolult vezetékeivel, amelyek üzemanyagot és oxidáló szert juttatnak az űrhajó 33 hajtóművébe. Ennek befejeztével a NASA floridai Kennedy Űrközpontjába szállítják a modult. Az Orion napelemes szárnyait, amelyek szintén Brémában készültek, külön szállítják el. Az űrhajót az Egyesült Államokban fogják összeszerelni.

    Megépítése után a NASA Plum Brookban lévő tesztlétesítményében fogják tesztelni az Oriont, ahol a világ legnagyobb vákuumkamrájában fogják szimulálni az űrutazást, akusztikus és vibrációs teszteknek vetik alá a szerkezetet.

    (via)