A buborékfújás egész fiatal művészet, de a professzionális műveléséhez komoly tudás kell. Különösen ahhoz, hogy valaki egy lángoló tornádót hozzon létre egy buborék belsejében.
Egyszerű színpadi produkciónak látszik, pedig komoly tudomány van mögötte. Hogy ilyen látványos legyen a trükk, a fizika sok törvényszerűségét kell ismerni és alkalmazni.
(via)
A NASA ma hivatalosan is bejelentette, hogy a Voyager-2 űrszonda elhagyta a Naprendszert, és kilépet az interstelláris űrbe. Testvérszondája, a Voyager-1 után a második olyan ember alkotta űreszköz, amely elhagyta Naprendszert.
A Voyager 2 még november 5-én lépett át a képzeletbeli határt, vagyis kilépett a hélioszférából. A helioszférában a Napból kiáramló részecskék, a napszél összetevői vannak túlsúlyban. A csillagközi térben azonban a kozmikus sugárzás részecskéét érzékelik a szonda műszerei. A kutatók is abból észlelték a kilépést, hogy a napszél részecskéi egyszer csak eltűntek.
Bár a megnevezés ellenére a Voyager-2 indult hamarabb, a pályája révén mégis a Voyager-1 hagyta el előbb a Naprendszert, a szonda 2012-ben lépte át a heliloszféra határát. A Voyager 2 különlegessége, hogy indítása után 42 évvel is vannak olyan működő műszerei, amely példátlan információkkal szolgál a csillagközi térbe való átlépés milyenségéről.
A Voyager 2 csaknem 18 milliárd kilométerre van a Földtől és nagyjából 54 ezer kilométer per órás sebességgel halad. A NASA sikerrel ébresztette fel nemrégiben, újra felvették vele a kapcsolatot, és 16,5 órás késéssel kapták meg a fedélzeten rögzített adatokat.
Egy másik számítás szerint azonban mindkét szonda technikailag még mindig a Naprendszeren belül van. Ugyanis egy másik szabály szerint az üstükösöket rejtő Oort-felhő külső pereméig tart a Naprendszer. De ezt az övezetet csak évezredek alatt érné el a két szonda.
Az Amerikai Természettudományi Múzeum pazar videóban foglalja össze az emberi faj fejlődéstörténetét.
Megmutatja mikor vált el fajunk közelebbi és távolabbi rokonainktól, milyen rokonságban vagyunk az eddig fellet elődeinkkel. Bemutatják, hogy a tudósok milyen leleteket találtak eddig, hol lelték fel azokat. Megnézhetjük, hogy mit tudunk ezekről a fajokról, térbeli és időbeli elterjedésükről, életkörülményeikről, technológiájukról.
(via)
Továbbra sem hagyja nyugodni a tudósvilágot a rejtélyes Naprendszeren kívüli objektum, az az Oumuamua. Az Oumuamua 2017-es felfedezése óta a tudósok próbálják magyarázni különleges alakját és jellemzőit, pontosan meghatározni eredetét. A csillagközi vándort megfigyelve mesterséges jelek után is kutattak.
A SETI intézet tudósai az Allen Teleszkópsor segítségével figyelték meg az Oumuamuát, amikor mintegy 278 millió kilométerre volt a Földtől. A kaliforniai Mountain View-ban működő, a Földön kívüli intelligens élet keresésére specializálódott intézet célja az volt, hogy mesterséges rádiójeleket találjanak. Ez bizonyította volna, hogy az objektum „nem a saját csillagrendszerében bekövetkezett véletlen gravitációs csúzli-hatás által az űrbe kilökődött egyszerű kőzet”. Vagyis idegen technológiával állunk szemben.
De sajnos a nagy találkozás elmaradt, a tudósok nem találtak rádiójel-kibocsátást. Ez nem zárja ki egyértelműen, hogy az Oumuamua mesterséges eredetű, de fontos adatokkal szolgáltatott a felépítéséről. Ezek az ismeretek eszköztárul szolgálhatnak a jövőben felfedezett csillagközi objektumok természetének megismeréséhez, vagy a Naprendszer más, kisebb objektumainak megismeréséhez. Régóta létező nézet, hogy ez utóbbiak is lehetnek csillagközi szondák: a rádiójelek megfigyelése új módot jelent ennek a fantáziadús, de nem lehetetlen elméletnek az ellenőrzésére.
Az Amerikai-Európai közös gravitációshullám-kutatás meghozta a gyümölcsét. Az eredmények közös feldolgozása után négy további gravitációshullám-forrást találtak. Külön szenzáció, hogy az egyik hullámforrás jelei ötmilliárd évvel ezelőtt indultak útnak, akkor, amikor a Nap megszületett.
2015 szeptemberében, a Ligo műszer tesztidőszakának végén észleltek először gravitációs hullámot. A kutatóknak szerencséjük volt, a hivatalos program csak néhány nap múlva kezdődött, de a berendezés teljes kapacitással működött. D a detektorral nem lehet elég pontosan megállapítani a hullám forrását, ezért is együttműködési megállapodást kötöttek az európai Virgo projekttel.
Az adatok elemzése nem egyszerű folyamat, az adat kiértékelések bonyolultsága miatt ez a folyamat 1-1,5 évig is elhúzódhat. A négy új forrásra a 2016. november 30-tól 2017. augusztus 25-ig tartó második megfigyelési időszak alatt folytatott megfigyelések értékelésekor bukkantak. Az 5 milliárd fényév is új rekord, aA legtávolabbi forrás, amelyet a gravitációshullám-detektorok korábban észlelni tudtak, csak 2,9 milliárd fényévnyire volt.
A GW170729 azonosítószámot viselő esemény – amelyet a kutatók 2017. július 29-én észleltek – a legnagyobb tömegű és legtávolabbi gravitációshullám-forrás, amelyet valaha megfigyeltek. Ekkor egy 50,6 és egy 34,3 naptömegnyi fekete lyuk ütközött össze, és az összeolvadás során egy 80,3 naptömegnyi újabb fekete lyuk keletkezett. Az egyenletből látszólag hiányzó öt naptömegnyi energia alakult át gravitációs hullámokká.
A Meta Ball Studios tökélyre fejlesztette az érzékletes összehasonlítást.
Videói csodálatosan érzékelteti a méretbeli különbségeket. Mutattunk már be tőlük csillagok, SF űrhajók, sőt a Gyűrűk Ura lényeink összehasonlítást is. Most nem kevesebbre vállalkoztak, mint mért szerinti rangsorban bemutatják a legnagyobb hegyeket. Nem a Földön, hanem a Naprendszerben.
(via)
A londoni Természettudományi Múzeum kutatói megállapították, hogy a modern ember idejében is élt még a szibériai „unikornis”, egy kihalt orrszarvú faj, amely legalább 39 ezer évvel ezelőttig létezett, azaz jóval tovább, mint azt eddig vélték. Eddig úgy vélték, az Elasmotherium sibericum 200-100 ezer éve kihalt.
Az állat legismertebb jellegzetessége az orrán viselt hatalmas tülök. Az új bizonyítékok szerint a megtermett állat valószínűleg azért halt ki, mert túl válogatós volt táplálkozáskor. A kutatók megvizsgálták az állatok fogait, és megállapították, hogy erős, száraz füvet legeltek. Amikor a Föld kezdett felmelegedni, és mintegy 40 ezer éve befejeződött a jégkorszak, a füves területek zsugorodni kezdtek, a kihalás szélére sodorva a szibériai állatot. Több száz nagy emlősfaj tűnt el az utolsó jégkorszakot követően a klímaváltozás, a növényzet csökkenése és az emberi vadászat miatt.
Első alkalommal vontak ki ősi rinocérosz DNS-t is, amelyből kiderült, hogy a rinocéroszok modern csoportjától mintegy 40 millió évvel ezelőtt vált el. Huszonhárom példány maradványainak radiokarbonos kormeghatározása alapján a tudósok arra jutottak, hogy a jégkorszaki óriás egészen 39 ezer évvel ezelőttig létezett Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.
Az orrszarvúkat jelenleg a kihalás veszélye fenyegeti, mivel élőhelyükre különösen érzékenyek. Bármilyen változás következik be a környezetükben, az veszélyt jelent számukra. Ha sikerül többet megtudni az Elasmotherium sibericum orrszarvúféle kihalásáról, az segíthet megmenteni a Földön még élő rinocéroszokat.
Rengeteg videót lehetett már látni az űrrakéták indításáról. Most már az a természetes, hogy a startot élőben közvetítik. De eddig még nem láthattuk, hogyan néz ki a világűrből. Ricardo Rossi a Nemzetközi űrállomásról készített egy Time Lapse videót.
A gyorsított felvételen jól látható nem csak a Progressz-10 teherűrhajó indítása, de a leváló rakétafokozat elégése is a légkörben. Különleges látvány a Föld légköre is.
(via)
Magyar idő szerint este kilenc óra után sikeresen landolt a Mars felszínén az InSight szonda.
A NASA a közösségi oldalakon élőben közvetítette az eseményt. A Földet érés után nem sokkal a szonda elküldte az első fényképet is a leszállás helyszínéről. Remélhetőleg a napot egy lencsetisztítással kezdi a szonda, mert a felszállás közben felkavart por alaposan beszennyezte a kamera optikáját.
A május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszállt a vörös bolygóra. A robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója alatt a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét. Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.
A másfél órás közvetítés már megtekinthető a Youtube-on. Az irányító központban készült felvételeken jól látszik, hogy mekkora stáb irányít egy ilyen programot, és milyen feszültség a leszállás folyamata, és mekkora öröm egy sikeres landolás.
(via)
Sajnos egyre hosszabb azoknak a fajoknak a listája, amelyeket az ember vagy kiirtott, vagy az élőtere tönkretételével kihalásra ítélt. Ez nem csak újkori jelenség, számos őskori faj kipusztulása is az ember számlájára írható. De nem minden esetben. A legújabb kutatások szerint mégsem az ősember irthatta ki az egykor Afrikában élő óriási emlősök jó részét.
Afrika hatalmas biológiai potenciálja ellenére ma csupán Afrika öt nagy testű növényevő emlősfaj hazája (elefántok, a vízilovak, a zsiráfok és az orrszarvúk két faja), holott évmilliókkal ezelőtt azonban sokkal több volt belőlük. Nem tudni, miért pusztult ki számos fajuk, ám sok szakértő az eszközhasználó, húsevő emberelődök számlájára írta a kiirtásukat. Egy új kutatás azonban azt állapította meg, hogy az óriás növényevők száma már jóval azelőtt csökkenni kezdett, hogy az ember megjelent volna. A utah-i Természettudományi Múzeum kutatóinak tanulmánya szerint a kihalás fő oka a hosszú távú környezeti változások lehettek.
A kutatók feltérképezték a több mint 900 kilogrammos növényevők kihalási történetét. Lucy, az ember hárommillió éves afrikai rokona korában azonban ezeken kívül egy további zsiráffaj és négy elefántszerű faj is lakta a kontinenst. Az adatok elemzése azt az eredményt hozta, hogy az utóbbi hétmillió évben 28 óriásemlősfaj halt ki Afrikában. Számuk csökkenése nagyjából 4,6 millió éve kezdődött és az üteme nem változott a homo erectus megjelenésével. Megvizsgálták az éghajlat és a környezet változásait is az évmilliók során. Azt találták, hogy az éghajlatváltozás számlájára sokkal több írható, mint az emberelődökére. A klíma átalakulása miatt szorította ki a hatalmas fák és bokrok borította erdős vidéket a füves puszta.
A változás valószínűleg összefügg azzal, hogy az utóbbi ötmillió évben csökkent a légkör szén-dioxid-koncentrációja. Ha kevés a szén-dioxid, az a trópusi füves pusztáknak kedvez, így a szavannákról idővel elfogytak a fák, egyre nyitottabbak lettek. Sok óriás növényevőről tudjuk, hogy erdei növényzeten élt, így táplálékuk eltűnésével maguk is kihaltak. A nagy testű emlősök kihalása magyarázatot ad más fajok eltűnésére, melyek levadászásával szintén a korai emberelődöket vádolták eddig. Kihalt abban az időben több ragadozó, többek köztük a kardfogú tigris is, amelynek lehet, hogy az óriás növényevők voltak a fő tápláléka.