Címke: kritika

Thor: Ragnarök – Három az asgardi igazság

Ha bárkit megkérdeznénk arról, hogy a 2008-as Vasember bemutatásával megkezdett MCU-s építkezésnek melyek a leggyengébb darabjai, akkor biztosan a Thor filmeket emlegetnék nekünk legtöbbször. Nem véletlen, hiszen az asgardi, szőke hajú istenség lett a Bosszúállók egyik legérdektelenebb tagja. Thor túl erős volt és unalmas eddig, a nézőknek pedig közel lehetetlen feladatnak bizonyult, hogy a Marvel szuperhősével azonosuljanak. Most ez végre megváltozhat, ugyanis a Ragnarök rendezését arra az új-zélandi Taika Waititire bízták, aki korábban összehozta a What We Do in the Shadows című vámpíros komédiát és a Hunt for the Wilderpeople című dzsungel road movie-t. A Thor: Ragnarökben a humoros részek lepipálják a Deadpoolt, az akció is látványos és furcsa leírni, de még Asgard népéért is lehet izgulni.

A filmen látszik, hogy a színészek sokat rögtönöztek, ezért helyenként teljesen random dolgokon lehet nevetgélni a Thor: Ragnarök nézése közben, ellenben a laza hangvétel nagyon jól áll a filmnek. Az eddigi Thor filmek fő problémája talán az volt, hogy vérkomolyan vették a történetet, na itt ennek az ellenkezőjére összpontosított főleg Waititi. A történet szerint a Sokovia megmentését követő csata után járunk 2 évvel, amikor Thor a végtelen kövek után kutat, de helyettük vérszomjas nővérét, Helát találja meg. A csatába Loki is bekeveredik, aki túl sokat nem tud Thornak segíteni, így mindketten kvázi rabságban találják magukat egy idegen bolygón. Innentől kezdve a történetet fedezze fel mindenki magának, mert a Thor: Ragnarök egyik nagy erőssége, hogy a sztori fordulatait nem lehet kitalálni, és ez nagyon jó!

Amit mindenképp meg kell említeni, hogy a látványvilág pazar, egy-két jelenetnél bizony eltátja az ember a száját, annyira jól néz ki nagyvásznon. Mindemellett Thor és Hulk párosa rendkívül jól működik. Habár jól tették a készítők, hogy főleg Hulkot láthatjuk a képsorokon, Bruce Bannert pedig főleg mellőzi a film – egy poénos snittért azért megérte Mark Ruffalót visszahozni. Mondjuk a játékidő azon részében, amikor a férfi nem zúz, elég fáradtnak tűnik a színész. Rajtuk kívül új arc még a Valkűrt alakító Tessa Thompson, aki főleg ivással, verekedéssel és flörtöléssel volt elfoglalva a filmben, a készítők abba már nem mertek beleállni, hogy minden kétséget kizárólag leszbikussá tegyék a karaktert, holott utaltak rá többször is. Ők, Lokival kiegészülve mennek neki a Thor: Ragnarök főgonoszának, aki végre kicsit eltér a Marvel sémától.

A megszokott ugyanis a Marvel filmek esetében, hogy az ellenségek mindig nagyon gyengék. Ott volt például Ultron, a Bosszúállók első részében Loki, de az Amerika Kapitány 1-ben se volt túl meggyőző a negatív oldal. Szerencsére az új Pókember film, a Tél katonája, vagy épp a legújabb Thor már szakítani tudott ezzel, az asgardi banya, Hela ugyanis kellőképp utálható lett. Köszönhető ez részben Cate Blanchett karizmájának is, habár azt meg kell jegyezni, hogy az Asgardon látott jelenetek egy része időhúzásként hatott. Akkor működött legjobban Hela, amikor összeeresztették a testvéreivel, mert ott az akció iszonyú látványos volt.

A Thor: Ragnarök megcsinálta azt, amit nem nagyon gondoltunk volna róla, durván leépítette a Marvel egyik OP karakterét. Thor rengeteg dolgot elveszít a filmben, erre épül a trilógia harmadik részének legjobb ötlete is. Mert végre kihangsúlyozták az alkotók, hogy az asgardi egy ISTEN. A vihar istene. Ezt jól felhasználták és rengeteget hozzátett a karakterhez, hogy egy új oldaláról mutatták be. A filmben természetesen van kötelező Stan Lee cameo is, amely most tényleg nem lett erőltetett, ráadásul a történetet is viszi előre. Ahogy a mellékszereplők is, akik között találunk egy-két (jó értelemben) elborult űrlényt. Rajtuk lehet borulni.

Úgy tűnik, hogy a Marvel belátta, hogy a komolykodó szuperhősös filmekből a nézőknek elege van. Így a Thor 3 főleg a Guardians of the Galaxy első és második részének csapásvonalán halad. Habár a GotG 2 már kicsit unalmas volt, mert ugyanazt akarták másodszor is lenyomni a torkunkon, csak kicsit gyengébb változatban. A Thor: Ragnarök esetében az első percekben nehéz volt hozzászokni, a hirtelen jött humorhoz, de idővel meg lehet emészteni a stílusváltást. Amint pedig belehelyezkedünk a sztori hangulatába, megkapjuk a Marvel egyik legjobb mozifilmjét. Értékelés: 8/10

Harmadszorra azért csak összejött egy normális Thor filmet gyártani, köszönjük. De tényleg.

november 6, 2017
Különösen rémisztő lett a Stranger Things 2. évada

A Netflix október 27-én tette közzé a Stranger Things 2. évadát, melynek premierjéről már itt írtunk, a kezdés azonban csak enyhe bevezetése volt annak, ami a későbbi részekben következett. A történet ott vette fel a fonalat, hogy Eleven a kisváros zsarujával, Jim Hopperrel volt kénytelen egy fedél alatt lakni, Mike-ék egy betolakodóval, Mad Maxsszel lettek kénytelenek barátkozni, Will pedig elkezdte ontani magából az Upside Down rémségeit, melynek a szezon végére meg is lett az eredménye.

Itt meg kell említeni, hogy az etapnak két nagy felfedezettje volt, az egyikük Noah Schnapp, aki iszonyú nagy beleéléssel hozta a klasszikus ördögűzős vonalat a sorozatba. A másik, akit nagyon érdemes kiemelni, a Steve Harringtont alakító Joe Keery. A srácot konkrétan végigrángatták az írók a sáros földön, hiszen többek között elhagyta a barátnője, aki összeállt a város egyik legfurább fiújával, aztán még bele is keveredett egy misztikus nyomozásba, melynek a tétje az egész világot fenyegette. Pedig hát Hawkinsban nem történik soha semmi érdekes.

Rajtuk kívül jól belesimult a már megszokott arcok közé mind Mad Max és testvére, valamint a szuperhőssé avanzsáló Bob (Sean Astin) is rendesen hozzátette a magáét. Joyce-nak pont egy ilyen palira volt szüksége, a készítők pedig ezt a vonalat sikerrel ki is maxolták. Rossz volt azért látni, ahogy a férfi brutális halált hal, de manapság a nézők igenis igénylik a keménykedést, főleg egy olyan sorozat esetében, mint a Stranger Things, amelyre többek között Stephen King művei is nagy hatással lehettek.

A Stranger Things 2. évadának egyik nagy fegyverténye az volt, hogy végre kaptunk olyan rémisztő jeleneteket is az arcunkba, amelyek azért kizökkentették az embert a nyugalomból. Talán a Supernatural óta nem volt olyan kisképernyős széria, amely ennyire jól megfogta volna azt, hogy milyen az, amikor misztikus szörnyek fenyegetik az embert. A főgonosz egyébként egész jó volt, ha már itt tartunk, főleg, hogy a gigaszörny Willből táplálkozott és rajta keresztül kémkedett. Sajnálatos, hogy épp ez a kissrác volt az az első évadban, aki eltűnt. Hiszen a legújabb 9 részben ő és Dustin vitt sok színt a sztoriba, Mike kissé elszürkült.

Mindemellett Barbnak is igazságot szolgáltattak a Duffer testvérek, a Nancy és Jonathan által végigvitt nyomozós szál is rendben volt. Kettejüket végre összehozták a készítők, ez egy aranyos húzás volt, ahogy a Maxért való vetélkedés is helyenként mosolyt csalhatott a nézők arcára. Az évadzáróban kaptunk egy bálos jelenetsort, itt aztán végképp kijött, hogy a sorozat igazából tizenéves gyerekekről szól, akik esetlenek és még akkor is a csajozás, na meg a barátkozás mozgatja őket, ha a világ már ilyen fiatalon megköveteli tőlük, hogy felnőtté váljanak.

Eleven kiválása egyébként kissé fájó volt a csapatból, őt az évad során nagyrészt külön tartották, de a 7. részt övező elégedetlenség abszolút megalapozatlannak bizonyult. A karakter visszatérése pont azért lett frenetikus, mert megjárt egy másik várost is a kislány és találkozott olyan emberekkel, akiknek a nézőpontjával nem tudott azonosulni. Eleven erősebb lett, miután Kaliékkal bandázott egyet, és muszáj volt a visszafogott gyereknek egy hasonló kilengés ahhoz, hogy megtalálja az otthonát a nagyvilágban.

A Netflix sorozatának 2. évada olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt film, de a jobbik fajtából. A látvány abszolút rendben volt, észrevehető, hogy erre a szezonra már több pénzt kapott a Stranger Things gárdája. A bevezetés után eluralkodott a horror és a félelem a szérián, de az ügyesen elhelyezett cliffhangerek és fordulatok simán végignézették az etapot. A lelkesebbek simán leülhettek és végigdarálhatták a sztorit, annyira élvezhető volt. Értékelés: 10/10, jöhet a 3. évad, még úgy is, hogy úgy tűnik, hogy a folytatás főgonosza ismét a Shadow Monster lesz.

november 3, 2017
Stranger Things 2. évad premier: Folytatódott a 80-as évekbeli borzongás

A Netflix október 27-én teljes egészében elérhetővé tette a Stranger Things 2. évadát, mely ezúttal 9 részes és a Duffer-testvérek úgy nyúltak hozzá megint a 80-as évekhez és a rémisztgetéshez, hogy annak csak tapsolni lehet. Egyszerűen jó volt ismét látni az ügyesen castingolt gyerekszereplőket, a kisváros marcona zsaruját, Winona Ryder folyton anyáskodó karakterét, az Upside Down szörnyeit, na és persze bemutatkozott pár új arc is. A 2. évad első része egy izgalmas üldözéses jelenettel kezd, hogy aztán elkezdje az építkezést, amelynek a végén feltehetően megint jó nagy katarzisban lesz részünk.

A történet egy évvel az előző szezon után folytatódik, 1984-ben járunk, kapunk is néhány kulturális utalást, hiszen a mozikban épp megy a Terminátor – A halálosztó, Mike egyik kedvenc játéka egy Millenium Falcon replika a Star Warsból, a gyerekek pedig szabadidejükben nyilvános játékgépeken próbálnak rekordot dönteni. Pontosabban, tartani a rekordot, amelyet megdönt egy új szereplő, Mad Max, aki az első rész középpontjában áll.

Girls don’t play video games!

Érdekes látni, hogy milyen szépen simulnak be az új szereplők a 2. évad kezdésében a régiek közé, miközban folytatódnak az előző etapban felvezetett problémák: így Will Byersszel valami nagyon nincs rendben, Dustin és Lucas még mindig ugyanazokra a lányokra hajtanak, a fotós Jonathan pedig továbbra is a „barátzónában” vesztegel. Közéjük érkezik többek között Mad Max, aki egy olyan lány, aki a korát megelőzi, hiszen szeret videojátékokkal játszani és gördeszkázni. Persze, hogy rögtön követni kezdik a Stranger Things kölykei. Rajta kívül érkezik még a testvére (?), akiről egyelőre keveset tudunk meg, illetve Will anyja felszed egy férfit, akit Sean Astin alakít. A Gyűrűk Ura színésze olyan feelgood karakterként tűnik fel a sorozatban, aki rögtön mosolyt csal az ember arcára.

Márpedig ebből azért kevés van a Stranger Thingsben, ahol a felnőttek állandóan gondterheltek, így a kisváros zsaruja, Jim Hopper (David Harbour) és Joyce Byers (Winona Ryder) is kénytelen 0-24 aggódni. Főleg Will miatt, akit nem ereszt az Upside Down, a fiút látomások gyötrik, hiszen egyfajta világvége közeleg az 1. rész alapján. De rajta kívül is kapunk olyan arcokat, akik természetfeletti képességekkel rendelkeznek, sőt rövid időre feltűnik a képernyőn Eleven is.

A Stranger Things nagyon jól csinálja, amit kell neki, ugyanis amellett, hogy a gyerekek energikus hozzáállása a hétköznapokhoz könnyen magával ragadja a nézőt, a sorozat továbbra is nagyon sötét. Már nem csak a fényképezés, hanem a hangvétel is. A Duffer testvérek iszonyú jó világot építettek fel maguknak, ahol minden második sarokban szörnyek bujkálhatnak és pont ez az, ami megrettenti az egyszeri nézőt. Sose tudni, hogy mikor valós és mikor vélt a rettegés a Stranger Thingsben. Ez az a történet, ahol még egy sima telefoncsörgéstől is kirázza az embert a hideg, a korábban átéltek miatt.

Ritka az olyan sorozat, ahol ennyire jól ötvözik a misztikumot, a retrót és a coming of age sztorit, de szerencsénk van, hogy a Netflix olyan szériákat is bevállal, amilyeneket egyedül az HBO szokott. Ez versenyhelyzetet szül a cégek között, aminek mi csak örülhetünk, hiszen egyre egyedibb kisképernyős produkciókra számíthatunk, ha meg akarják tartani a nézőket a gigavállalatok. A Stranger Things továbbra is kötelező néznivaló, főleg azoknak, akik imádták a Stephen King-féle Azt és valami hasonlóra vágynak. Értékelés: 9/10

Ja, és Barb még mindig nincs meg.

október 27, 2017
Befellegzett a The Walking Deadnek?

A The Walking Dead érdekes eset, hiszen az AMC zombis sorozata már 2010 óta lépked a totális apokalipszis útjain és az évadok során voltak olyan pontok, amikor az egyik legjobb drámának lehetett nevezni a produkciót. Emlékezzünk csak vissza Carol esetére a gyerekekkel, vagy Rick nejének brutális halálára, de még a 7. etapnak is megvoltak a maga fénypontjai, például amikor Negan két fontos szereplő fejét is baseball-ütővel csapkodta szét. Megdöbbentő volt látni, ahogy Rick próbálta összeszedni magát az eset után és visszanyerni falkavezér stílusát. Az előző szezon végén beharangozták, hogy a 8. évadban brutális csatározások lesznek, de az első rész alapján nagyobb volt a füst, mint a láng.

A sorozat készítőinek látványosan nem mennek az akciójelenetek, hiszen a The Walking Dead mindig is lélektani dráma volt, sose a robbantásokon és a lövöldözésen volt a hangsúly. Ehelyett inkább a fejekben lévő összevisszaság vitte a prímet és helyenként elgondolkoztató is volt nézni, ahogy ember embernek lett farkasa, egy élőhalottak által uralt világban. Az évadnyitóban is elég béna lett az, amit olyan sokáig felvezettek, epikusabb összecsapásra lehetett számítani a Megmentők és Rickék között. Az egésznek az lett a vége, hogy a lázadók kiálltak a Negan által birtokolt épület elé, rá is sikerült lőniük, meg odacsalogattak egy hatalmas zombicsordát. Sikerült a cél? Nem. Negan életben maradt, a több száz kilőtt golyó közül egyik se találta el.

Ez hiba. A The Walking Dead készítői képernyőre vittek egy iszonyú erős főgonoszt, aki a teljes 7. évadban lopta a show-t. Egyszerűen jó volt látni, ahogy Jeffrey Dean Morgan hadonászott Lucille-lel és mindenkinek odaszólt. Manapság kevés vagány karaktert látni a tévében, így felüdülés, amikor néha egy-egy ilyen tapló figura is szóhoz jut. Negan azonban mintha elvégezte volna, amit kellett neki, megmutatta, hogy még Ricket is meg lehet törni, és ez az új rész lett volna a tökéletes alkalom, hogy brutális módon kiírják a The Walking Deadből a férfit. Az írók azonban valamiért nem merték ezt meglépni, talán mert túlságosan támaszkodnak a képregényekre, vagy mert nagy meló újabb és újabb főgonoszokat bevezetni a történetbe.

Már a Fear The Walking Deaden, az AMC másik zombisorozatán is érezni lehet helyenként, hogy az anyasorozatot másolják, csak gyengébben, ennek pedig az lehet a vége, hogy a franchise csúnyán összeomlik. Affelé tartunk egyébként, hiszen a The Walking Dead friss epizódjának nézettsége nem lett túl jó, ráadásul torrenten is visszaestek a letöltési számok. Aki tősgyökeres rajongónak véli magát, annak ettől függetlenül tetszeni fog a folytatás, már csak azért is, mert jól esik még mindig nézni ezeket a karaktereket. Ahogy minden olyan sorozatnál, ami majd 10 évig fut, a nézők elkezdenek kötődni a szereplőkhöz és izgulni értük, így ez a The Walking Dead esetében is igaz lehet.

A sorozatnak megvannak a hibái, ennek ellenére még mindig abszolút nézhető kategória. Ez pedig az országos tévécsatornák hibája, ahol olyan képregényfeldolgozások maradhatnak életben sok-sok évig, mint az Arrow, a Gotham és a többi. Érdekes kérdés lehet, hogy vajon az országos drámák silánysága hatással van-e a kábelesekre, annyi azonban biztos, hogy a közönség sokkal könnyebben elfogadja a gyengébb tartalmat, ha épp az ömlik felé a képernyő irányából.

Muszáj megemlíteni, hogy az új részben még a flashforwardot se indokolja semmi – a nosztalgián kívül -, ugyanis nem sok mindent tudunk meg arról, hogy mégis miért kellett belengetni öreg Ricket az „idősek otthonában”. Voltak olyan sorozatok, mint mondjuk a Lost, amelyek jól ki tudták használni az időugrás adta lehetőségeket. A The Walking Dead nem tartozik ezek közé.

Az biztos, hogy amennyiben a The Walking Dead nem embereli meg magát, akkor el fog tőle pártolni a közönség. Ott az HBO, ahol olyan drámák futnak, mint a Westworld, a Trónok harca, vagy a Netflix, mely folyamatosan kapaszkodik fel erősebbnél-erősebb produkciókkal. Csak reménykedni lehet benne, hogy a Black Mirror is végre mainstreamebb lesz, és a nézők értve kezdik el követni a sorozatokat. Akkor pedig az AMC bajban lesz, mert már a mazochistáknak se lesz igénye a The Walking Deadre. Értékelés: 5/10

Érdekesség egyébként, hogy ez volt a sorozat 100. része, a képsorok pedig rengeteg visszautalást tartalmaztak az első epizódra. Ezek közül az érdekesebbeket alább mutatjuk. Minden páratlan számú kép a pilotból van, a párosak meg értelemszerűen a 8. évad premierjéből.

október 25, 2017
Testképzavar, családi dráma és szédületes kalandok a Rick and Morty 3. évadában

Az Adult Swim tévécsatorna április 1-jén tréfa gyanánt mutatta be a Rick and Morty 3. évados premierjét, július végétől azonban szépen heti adagban kaptuk meg a sci-fi animációs sorozat maradék 9 részét. Őrült kalandokból nem volt hiány, volt olyan rész, amikor az elviselhetetlen tudósból uborka lett, de a Mad Max előtt tisztelgő, a mostani szuperhősös filmeket kifigurázó és az amerikai elnökkel kiszúró felvonásokból se volt hiány. Kijelenthető tehát, hogy még most is kreatívak tudnak lenni a készítők, habár a 3. évadra valami változtatás kellett, hogy a random kalandok ellenére is emlékezzünk a szezonra. Így tehát komolyabban foglalkoztak az alkotók a mellékszereplőkkel, melynek köszönhetően igazi családi dráma bontakozott ki a Rick and Morty új évadában.

Az egész Mortyék szüleinek a válásával kezdődött, és azzal, ahogy a mindig béna Jerry magára marad. Ezzel egész szép ívet kapott az évad, hiszen láthattuk, ahogy a gyerekek igyekeznek megbirkózni azzal, ahogy a szüleik szétmentek, illetve még Rick lánya, Beth is képes volt arra, hogy megkérdőjelezze a helyét a világban. A Rick and Morty esetében sokáig igaz volt, hogy túl vagdalkozó, túl zavaros volt egy-egy etap, így a karakterek fejlődésére egyszerűen nem maradt már erejük az íróknak. Most ebből nem volt hiány, hiszen láthattuk, ahogy Jerry egy fejvadász űrlénycsajjal próbált vigasztalódni, Beth pedig még a mai napig is azon gondolkozik, vajon klónozta-e Rick.

Mindemellett persze a főszereplők is lépkedtek előre, Rick és Morty kapcsolata sokat erősödött. Habár kérdéses, hogy a srác nagyapja mennyire foglalkozik egyáltalán azzal, hogy mi van a családjával. Egy nihilisztikus szuperzsenit persze nehéz megérteni, az elmúlt 10 részben viszont Morty is helyenként a sarkára állt, amelynek köszönhetően néha teljes értékű tagja tudott lenni ennek a képtelen galaxis-felfedezésnek. Rajtuk kívül Summer is megkapta a maga néhány fontos momentumát, az ő esetében például a testképzavar merült fel, ami sok fiatal lányt kínoz.

Régebben a Rick and Morty egy underground sorozatnak számított, nagyon kevesen ismerték az Adult Swim produkcióját. Mostanra igencsak felkapott lett a sorozat és bevonult a mainstreambe. Ennek köszönhetően olyanokról lehet olvasni, hogy elvakult rajongók a McDonald’sban követelnek Szechuan szószt és a többi. Hosszú távon ez rosszat tehet a szériának, hiszen a Family Guy is iszonyú népszerű lett hirtelen annak idején, a készítők pedig túl sok mindenkinek akartak megfelelni egyszerre. Az egésznek az lett a végeredménye, hogy kiveszett az éle a szitkomnak, így mára közel nézhetetlen lett.

Szerencsére Rickék esetében itt még nem járunk, továbbra is eszes a Rick and Morty és élvezhető. Ami pedig ennél még fontosabb, hogy helyenként képes arra, hogy elgondolkoztasson és aktualitásokat is boncolgasson. Így a politika, a korrupció, a családok szétesése, a béke fenntarthatatlansága mind felmerülnek a témák között. Mondjuk ezen abszolút nem kell csodálkozni, hisz a sci-fi feladata mindig az volt, hogy egy elképzelt univerzumban, valós problémákról beszéljen. Ha lézerpuskák mögül lehet kritizálni Amerikát és az erőszak kultúráját, akkor onnan. Megértük, hogy a komolyabb témákat egy animációs sorozatban kell keresni – ha az Electric Dreamst és a Black Mirrort nem számítjuk -, panaszkodni persze azért nem fogunk. Értékelés: 9/10

október 18, 2017
Szárnyas fejvadász 2049: Már nem csak elektronikus bárányokkal álmodnak az androidok

Október 5-én került Magyarországon mozikba Ridley Scott 1982-es filmjének második része, mely csodával határos módon nem reboot, hanem folytatás. Az eredeti Szárnyas fejvadász története sok mindent nyitva hagyott, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását jó 35 évvel ezelőtt a nézőre hagyta a film készítője. Most Denis Villeneuve-re, az Érkezés és a Sicario atyjára bízták a Budapesten forgatott Szárnyas fejvadász 2049 vászonra vitelét, a főszereplő pedig Ryan Gosling lett. A film nem okoz csalódást, habár iszonyúan hosszú a maga 163 perces játékidejével, a lassú jelenetek pedig helyenként sok türelmet igényelnek a nézők részéről.

Ennek ellenére a Szárnyas fejvadász 2049 mestermű. Manapság, amikor az emberek képesek mozijegyet venni azért, hogy lássák a Transformersnek nevezett robot sci-fi sokadik részét, igenis meg kell becsülni, amikor mélyebb és filozofikusabb tudományos-fantasztikus alkotásokat is bevállalnak a hollywoodi készítők. Az új Szárnyas fejvadász élvezetéhez nem kell ismerni az első epizódot, hiszen az elején felvázolják nekünk a képet. Vannak a replikánsok, ők olyanok ránézésre, mint az emberek, a valóságban azonban androidok, akiket több-kevesebb sikerrel beépítettek a társadalomba. A főszereplőt K-nak hívják, aki szárnyas fejvadász és régi típusú, elkóborolt modellekre vadászik.

Az 1982-es Szárnyas fejvadász nyitva hagyta a kérdést, hogy Deckard replikáns volt-e, illetve, hogy mi lett a szárnyas fejvadásszal és a Rachael nevű androiddal. A 2017-es folytatás az ő történetüket fejti tovább, azonban jobb, ha úgy ül be mindenki rá, hogy mindenféle spoilert elkerül, ugyanis a hosszúra nyúlt nyomozás így hozhat katartikus élményeket. Merthogy az egyes rácsodálkozások, illetve a Szárnyas fejvadász 2049 futurisztikus világa nagyon működnek. A lassú, komoly gépzenével aláfestett jelenetek csak úgy hömpölyögnek a filmvásznon, amikor pedig akcióra kerül a sor, annak brutális súlya van.

A történetben visszatér a Harrison Ford által játszott eredeti fejvadász, illetve kapunk egy új Tylert, akit a hátborzongató Jared Leto alakít. A képregényfilmekből érkező Leto és Dave Bautista is tisztességes teljesítményt nyújtanak a filmben, habár a felsorolt sztárok mind főleg mellékszereplők. Az igazi hangsúly K-n van. Ryan Gosling karaktere sikerrel tovább lendült azon, hogy android létére mindössze elektronikus bárányokról álmodjon, hiszen hologram-barátnőjével, Joi-jal (Ana de Armas) éli az életét. Kettejük sztorija egyébként a film egyik legszomorúbb szála, hiszen a látszatvalóságban nem jöhet létre egyszerűen sikeres kapcsolat két fél között.

A filmben belengetnek egy robotlázadást, azonban a dolgok sokkal inkább elméleti síkon maradnak, ami nem feltétlenül gond. A Szárnyas fejvadász 2049 filozofikus, elgondolkoztató mű lett, olyan, amit tényleg talán csak minden évtizedben egy-kétszer láthatunk. A célközönség mindazonáltal abszolút a felnőttek, hiszen rengeteg meztelenkedés látható a vásznon, ráadásul a vérrel sem spórolnak, így a lassabb jelenetekkel megtoldva igazi R-kategóriás hullámvasút a film.

A Szárnyas fejvadász 2049 semmilyen tekintetben nem okoz csalódást, sci-fi rajongóknak abszolút kötelező darab. Főleg, ha valaki az oldschool darabokon nőtt fel. Értékelés: 9/10

október 6, 2017
Stan Lee se menti meg az új X-Men sorozatot

Míg az FX nézői megkapták a Legion című rendkívül minőségi mutánsos szériát, addig a FOX részéről már egy sokkal gyengébb próbálkozásnak lehettünk tanúi. A The Gifted pilotja október 2-án mutatkozott be a tévéképernyőkön, a sorozat azonban egyelőre görcsösen ragaszkodik az X-Men univerzumhoz, ráadásul semmi újat nem mutat. A Hősök annak idején ugyanezt, mármint a különleges képességekkel rendelkező emberek bemutatását megcsinálta, de sokkal jobban és szerethetőbb karakterekkel. A The Gifted legnagyobb hibája, hogy Bryan Singerék az „építsünk univerzumot minden áron!” szabályt akarták követni, de talán nem véletlen, hogy a Marvelnél nagyon ritkán keverednek egymással a tévés és filmes figurák.

Ez a ragaszkodás egyébként olyan komoly lett, hogy még Stan Lee-t, a Marvel képregénygyár és egy csomó kultikus karakter atyját is behozták egy vendégszerepre, de őszintén szólva egy 2 másodperces jelenet miatt nem érdemes további 43 percet erre áldozni. A történet szerint adott egy házaspár, akik közül az anyát a mindig bájos Amy Acker alakítja, az apát pedig Stephen Moyer, akit a True Blood rajongói ismerhetnek jól. A férfit azért fizetik, hogy a mutánsok körmére csapjon jó nagyokat, ha azok valami bűntényt követnek el. Természetesen a gyerekeikről rögtön kiderül, hogy különleges képességekkel bírnak, ami igencsak felbolygatja azokat a szürke hétköznapokat.

A The Gifted tipikus országos csatornára készített újonc, semmi dráma, semmi meglepetés nincsen benne. Már azoknak, akik láttak legalább két ilyen produkciót életükben. Ez nagy gond, hiszen amellett, hogy a szereplőket nem sikerül megkedveltetni és az ember egyszerűen képtelen izgulni értük, még a képességeik is elég gyengék. A mutánsok helyzetéről azt érdemes tudni, hogy a nagy X-Menek eltűntek, akik megmaradtak, azok meg egy különc, underground csapatban nyomják, miközben menekülnek.

Az X-Men univerzum egyik legkülönlegesebb tulajdonsága az, hogy olyan karaktereket mutat be, akik abszolút kívülállók, így könnyű velük és a társadalommal való súrlódásaikkal azonosulni. Sajnos a The Gifted esetében nincs meg ez az érzés, a már említett gyenge megoldások miatt. A végén a főszereplőkre rátörő robotok és az erőltetett cliffhanger is inkább megmosolyogtató, mint izgalmas.

Míg a Legion úgy tudott különlegeset nyújtani, hogy igazából a nézőnek nem is muszáj tudnia, hogy a történet az X-Men világban játszódik, addig a The Gifted a folytonos kapaszkodása miatt vált élvezhetetlenné. Az első rész nézettsége nem lett kiemelkedő, de ha megúsznak egy nagy zuhanást, akkor a FOX még akár be is rendelheti a második évadot. Az biztos, hogy mind a látványt, mind a sztorit tekintve abszolút közepes a széria nyitánya. Mindez pedig főleg azért borzasztó, mert a gyenge pilotokra legalább emlékszik az ember, de ezt tuti mindenki 2 hét múlva el fogja felejteni. Értékelés: 5/10

október 4, 2017
Inhumans: Lelkes, de kicsit bugyuta a Marvel új sorozata

Az ABC-n dupla résszel bemutatkozó Inhumans esetében már az is árulkodó tény, hogy a csatorna péntekre rakta a sorozatot. Ilyenkor a legkisebb a konkurencia egy-egy produkciónak, így az elvárások is sokkal alacsonyabbak, már ami a nézettséget illeti. A Marvel újonca nem lett túl erős, afféle guilty pleasure kategóriába sorolható, így csak olyanoknak tudjuk ajánlani, akik nem húzzák fel magukat a bugyuta írói húzásokon, inkább örülnek, hogy Black Bolték a tévébe költöztek.

A történet főszereplői egyfajta mutánsok, akik régen emberek voltak, de egy idegen faj kicsit játszott az őseik DNS-ével. Azóta a királyi család vezetésével Attilan városában élnek az Embertelenek, különleges génjeik pedig úgy aktiválódnak, ha a Terrigen Mist nevű gáznak lesznek kitéve. Ennek köszönhetően vagy szuperképességeik lesznek, vagy megváltozik a külsejük. Az alapvetés nagyon izgalmas, nem is csoda, hogy a Marvel eredetileg mozifilmet akart az Inhumans képregények alapján, végül azonban csak egy IMAX-ben (is) levetített dupla részre és sorozatra futotta.

Rosszul jártunk? Igen, mert a színészek gyengék a produkcióban, kivéve a Trónok harcában is szereplő Iwan Rheont, aki egészen hihető teljesítményt nyújt Maximusként. Ő ugye azoknak az Emberteleneknek az egyike, aki sima embernek is beillene, mert nincs semmilyen képessége. Rajta kívül talán megmarad a néző emlékezetében a „nagyhangú” Black Bolt és felesége, Medusa. Serinda Swan karaktere jó lenne, de egyből megfosztják a hajától, ami mivel a karaktert nem építik fel rendesen a kezdésben, nem túl drámai.

A konfliktus abból adódik, hogy Maximus átveszi az uralmat Attilan városa felett, a királyi család meg elmenekül a Földre. Ebben segítségükre lesz Lockjaw, aki egy hatalmas, teleportáló kutya. Érdekes, mert ez a része teljesen jól működik az Inhumansnek, teli van a sorozat jó ötletekkel. A karakterek izgalmasak is lehetnének, ha egy blockbuster filmről lenne szó, a képességeik is szórakoztatóak. Sőt, még a verekedős jelenetek is ütősek helyenként. A CGI sajnos kicsit kilóg, de egy rendes írói gárdával és jobb castingokkal ebből sokkal többet ki lehetne hozni.

Ha a Marvel bevállalja és filmet készít az Inhumans alapján, megkaphattuk volna a Trónok harca űrbeli változatát. Így viszont ez egy kihagyott ziccer, ellenben nem olyan rossz, mint a DC egyes sorozatai (Arrow, Flash és társai). Az Inhumans abszolút nézhető kategóriába tartozik, de meg kell találni a helyét, mondjuk ebéd közben simán elmegy az a 40 perc, főleg, ha az ember szeret sokat csámcsogni. Az biztos, hogy sokak gyomrát meg fogja ülni a Marvel újdonsága, de ha a helyén kezeljük, azaz az Agents of SHIELD és az Agent Carter szintjén, akkor szódával elmegy. Értékelés: 6/10.

szeptember 30, 2017
Űrháborúval és brutális klingonokkal indít a Star Trek: Discovery

A The Original Series történései előtt 10 évvel játszódik a Star Trek: Discovery, a készítőknek mégis különleges kihívással kellett szembenézniük, hiszen a sorozatoknál nem árt, ha új nézőket is be tudnak vonzani. A sztori szerint a klingon T’Kuvma azon dolgozik, hogy bármi áron egyesítse a 24 klingon klánt, miközben a USS Shenzhou egy titokzatos azonosítatlan objektumra talál az űrben. A Star Trek: Discovery első két része több, mint biztatóra sikeredett, hiszen a régi Star Trek sorozatok és az új, 2009 óta készült filmek erényeit kovácsolja egybe.

Annak idején a Star Trek tévészériák azért is tudtak olyannyira népszerűek lenni, mert az akciójelenetek mellett komoly dráma és mély dialógusok jellemezték a franchise-t. A Discovery ezen a téren igyekszik egyrészt bizonyítani, és már az elején olyan drámákat bemutatni, mint a vulkániak között felnövő, és az embersége után kutató Michael Burnham sztorija. A legénység közötti feszültség, mely főleg a fajok különbözősége miatt tapasztalható, már az első két részben kijön, amiért hálásak lehetünk a készítőknek.

Bryan Fuller ugyan távozott a showrunneri pozícióból, a Star Trek: Discovery premierjét pedig a készítés nehézségei miatt többször is el kellett tolni, mindezek ellenére a tévés szakember keze nyoma erősen látszik a produkción. Főleg a látványvilágra gondolunk, Fuller sorozatai mindig egyedülállóak voltak ebből a szempontból. A Pushing Daisies, a Hannibal, a Wonderfalls mind vizuális orgiák voltak, és a Discovery is erős ebben. Mondjuk a látványvilág nagyon hasonlít a 2009 óta készült filmekére, a fő különbség, hogy it nem nyomták teli a sorozatot lense flare-rel.

A történet főszereplőjét a The Walking Deadből ismert Sonequa Martin Green játssza, akinek a beceneve Number One, mely egy érdekes kis kikacsintás a TOS-ra. Az első tiszt drámája viszi főleg a hátán a sztorit, aki a USS Shenzhou fedélzetén rögtön nekitámadna a klingonokra, és ezért még a hajó kapitányával is hajlandó szembeszegülni. A Star Trek: Discovery alkotói korábban úgy nyilatkoztak, hogy a Trónok harcát akarják követni abból a szempontból, hogy egyetlen karakter sincs biztonságban: és nem hazudtak. Az egyik főszereplőnek vélt figura rögtön a dupla részes kezdésben kihull a történetből, ami sokakat meglephet.

A megismert karakterek között akadnak űrlények is persze, közöttük egyértelműen T’Kuvma viszi a prímet, a fanyalgások ellenére a klingonok brutálisra és félelmetesre sikerültek. Hozzáadnak egyfajta ellenpontot a sorozathoz, hiszen a Csillagflotta a békés tárgyalások híve, míg a klingonok eredendően harcosok. A mentor pozícióban feltűnő vulkáni, Sarek (James Frain) is érdekes pontja a sztorinak, illetve a USS Shenzhou legénységében Saru is egész jó jeleneteket szállít, érdekes figurák ők is.

A Star Trek: Discovery első két része olyan, mint egy előzményfilm, hiszen a sztoriban még nem kap szerepet a USS Discovery. Azokat az eseményeket láthatjuk, amelynek köszönhetően a sorozat főszereplője/főszereplői a USS Shenzhou bukását követően új helyre, új emberek/űrlények közé és nem elhanyagolhatóan új kihívások közé kerülnek. Az első évad 15 részes lesz, maradunk is és nézzük tovább, ez sokkal jobb űropera lett, mint a Star Trek szatírának készült The Orville. Mindemellett a főcím is pazarra sikeredett, egyszerre nosztalgikus és modern. Értékelés: 8/10.

szeptember 27, 2017
Electric Dreams: Meditatív sci-fiként mutatkozott be az új Philip K. Dick sorozat

Szeptember 17-én végre adásba került a Channel 4-on az Electric Dreams, melyet legfőképp azért vártunk, mert egy-egy Philip K. Dick novellát mutat be epizódonként. A sorozat 10 részes lesz, idén 6-ot kapunk belőle, a maradék pedig jövőre várható. A kezdetek kezdetén az AMC is benne lett volna a gyártásban, a csatorna azonban kiszállt, így a helyükre az Amazon tette be a lábát. Az online videotékánál örülhetnek, ugyanis jól sikerült, gondolkoztató sci-fi lett az Electric Dreams az első rész alapján.

A pilot epizód a The Hood Maker című novellát dolgozza fel, mely egy egészen érdekes felépítésű társadalomról szól. A csavar az egészben, hogy az emberek között élnek különleges képességű telepaták, akik képesek mások agyában olvasni. Mindez megváltozni látszik, amikor az egyik tüntetésen egy fura maszkot viselő embert vesz üldözőbe a rendőrség, akiről kiderül, hogy a fejfedővel képes blokkolni, hogy a fejébe másszanak. Philip K. Dick ebben a sztoriban a megfigyelésről, a Nagy Testvérről és arról értekezett, hogy honnan kezdődik az emberek privát szférája, és hol jön el az a pont, ahonnan nem etikus mások elméjét olvasni.

Az Electric Dreamst főleg amiatt emlegették, mert a sajtó úgy tartotta, hogy végre vetélytársat kaphat a jelenleg a Netflixen futó Black Mirror. Kevés ugyanis az olyan sci-fi, mely mély, kellően sötét hangulatú és még gondolkoztat is. Az új PKD adaptáció egészen jól vizsgázik ezeket a szempontokat figyelembe véve, bár kell hozzá egy alap hangulat, amely segít elmélyedni ebben, a helyenként meditációt is igénylő világban.

Az epizódban az egyik főszerepet az a Richard Madden játssza, aki a Trónok harcában is szerepelt, illetve az Oasis című pilotban is megkapóan alakított. Rajta kívül a történet fontos eleme még Holliday Grainger, aki a telepata Honor szerepében tűnik fel. Kettejük kapcsolata az, ami elviszi a hátán a feldolgozást, hiszen egy olyan társadalomban, ahol senki nem bízik senkiben, nehéz egy elmeolvasó nővel együtt nyomozni.

Az efféle antológiasorozatok esetében pont erre, azaz bizalomra van szükség a nézők oldaláról is a készítők felé, hiszen nem tudhatjuk, hogy a borongós, de megkapó bevezetés után milyen lesz a folytatás. A Channel 4 persze ért a drámákhoz, ezt az elmúlt években bebizonyította a tévécsatorna, így jobbára érdemes a műsoraikat nézni. Raádásul a 2. felvonás egy űrhajós dráma lesz, így mi is bizakodunk abban, hogy megtartja a minőségét a széria. Az biztos, hogy aki old-school, de a mai napig aktuális témát feszegető sci-fire vágyik, az adjon egy esélyt az Electric Dreams pilotjának. Értékelés: 8/10.

szeptember 20, 2017