Címke: interjú

  • Megjelent a júliusi Galaktika magazin!

    A Galaktika magazin júliusi száma A. T. Greenblatt Nebula-díjas novellájával indul egy különleges kapcsolatfelvételről. Varga L. László harmadszor tér vissza hobbi-időutazóihoz és nem mindennapi kisautójukhoz, melyre ezúttal az államapparátus is felfigyel.

    A belga Frank Roger pofonegyszerű megoldást kínál az élet minden gondjára. No persze, mint minden jóból, ebből is megárt a sok. E. M. Marthacharles űrutazója egy balesetet követően kénytelen rábízni magát az idegen bolygó rendkívüli lakóira. Stephen L. Burns a holnapután Amerikájába kalauzol el, ahol immár az ember legjobb barátja az úr. Az orosz Valentyina Zsuravljova hősnője meghökkentő események hátterét deríti fel egy tudományos kutatóintézetben. A tavalyi Preyer Hugo-pályázaton megosztott második helyezést elért Johhny Silver írása komoran disztópikus jövőt vázol fel, amelyben már nem tisztelik az életkort. A havi retró igazi csemege, az irodalmi Nobel-díjas George Bernard Shaw humoros túlvilági jelenete, melyből megtudhatjuk, hogy még a mennyországban is szeretik a focit.

    A központi tudományos rovat az Édenkert valóságos helye után nyomoz. Emellett olvashatók még cikkek többek közt húspótló kukacokról és rovarokról, egy rendhagyó vámpírsorozatról, egy, a Naprendszert körbejáró komolyzenei szvitről és egy kávézóról, ahol minden kartonpapírból van. A képregény Isaac Asimov novellájából készült, címe Az elveszett robot, alkotói Kiss Ferenc és Podmaniczky Ferenc.

    A magazin XL-változata Jerzy Żuławski klasszikus Hold-trilógiájának befejező részét zárja le, és a tét ezúttal már az egész emberi civilizáció fejlődése.

    A Galaktika 376. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

    Iratkozzatok fel a Galaktikabolt hírlevelére!

  • Metropolis Media – második féléves megjelenési tervek

    Túl vagyunk 2021 első felén, még mindig nehézkes előretervezni hiszen a nyomdák túlterheltek, de azért igyekszünk időben szállítani nektek friss megjelenéseinket.

    Lássuk is, milyen kötetek várhatók az év második felében.

    Előrendelhető

    Június
    José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei – Vörös Hold ciklus 2. rész. (
    Popcorn könyvek)
    Fordító: Varju KataFülszöveg

    Samhein aratása után a kaland folytatódik.

    Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt…

    Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold.

    Beleolvasó: LINK

     

    Senka Marić: Test kincugi (Szépirodalmi könyvek)
    Fordító: Rajsli Emese
    Fülszöveg

    A kincugi a törött kerámiatárgyak javításának művészi módja a japán kultúrában: folyékony arannyal vagy platinával ragasztják össze a törés helyét, hogy egy esztétikailag új műalkotás jöjjön létre.

    A szerző a kincugit kiterjeszti a testre is, saját tapasztalat-töredékeiből rakja össze hősnője alakját – aki viszont a betegség ellen harcolva darabokra hulló életét, méltóságát, érzékiségét, nőiségét próbálja saját erőből összefoltozni. A regény szikár, önsajnálatba soha át nem csapó nyelvezete az a nemes anyag, amely egybefogja ezeket a töredékeket.

    Előkészületben

    Augusztus

    Dan Tobbey: God Game – Az Úr játéka (GFK)
    Fordító: Tamás Dénes

    Alexis Henderson: A boszorkányság éve (GFK)
    Fordító: F. Nagy Piroska

    Roman Kulikov, Jezsi Tumanovszki: S.T.A.L.K.E.R. – A végzet lánca (GFK)
    Fordító: Sándor Gábor

    Tervezés alatt álló kötetek
    Juhani Karila: Pienen hauen pyydystys (még eredeti cím, Szépirodalmi könyvek, fordító: Bogár Edit)
    Sara Stridsberg: Álmok sivataga (munkacím, Szépirodalmi könyvek, fordító: Teplán Ágnes)
    Lene Kaaberbøl: Skammer tegnet (még eredeti cím, az Igazlátó krónikák második része, Popcorn könyvek, fordító: Soós Anita)
    Theodora Goss: Különleges hölgyek európai utazása (The Extraordinary Adventures of the Athena Club #2, GFK, fordító: Szente Mihály)
    Christina Henry: The girl in red (GFK, fordító: F. Nagy Piroska)
    Katy Birchall: The secret bridesmaid (Latte, fordító: Fedina Lídia)
    Petra Hůlová: Zlodějka mýho táty (eredeti cím, Szépirodalmi könyvek, fordító: Barna Ottília)
    José Antonio Cotrina: The song of the world (angol cím, Popcorn könyvek, fordító: Varju Kata, Between the Lines Universe)
    Michael Walden: Csillagikrek 2. (GFK, Cosmos Redshift Seven második rész)

  • A beginák titkos élete

    Egy „érinthetetlen” hely a városon belül, ahol nők önállóan élhettek, dolgozhattak, és nem tartoztak elszámolással sem az egyháznak, sem a polgári hatalomnak. Ezt jelentette a beginázs szó. A 12. század közepén megjelent különleges női csoportosulás, ami már-már külön „mikrotársadalmat” alkotott, és az ott lakók saját szabályaik szerint éltek. A középkori Európa egyik sajátos egyházi-társadalmi jelenségének, „alternatív” női mozgalmának tagjai pedig a beginák.

    Kik voltak a beginák, akiket sem a laikusokhoz, sem a szerzetesekhez nem lehet besorolni?

    „Aline Kiner egy ismeretlen középkorba vezet bennünket, Szép Fülöp uralkodásának jelentős történelmi eseményeit valóságos és fiktív szereplők élettörténetével összekapcsolva. Merész hősnői korukat megelőző feministák, akik lenyűgözően izgalmas életet élnek.” (részlet Aline Kiner A beginák éjszakája című regényének fülszövegéből)

     

     

    A középkori női mozgalmak és rendek története az átlagolvasó számára kevéssé ismertek. Pedig a begina mozgalom nagyon érdekes, bár végül sikertelen próbálkozás volt, ami a nők önállóságára irányult.

    Mi különbözteti meg az apácát a beginától? Hiszen nőket összekapcsoló vallási közösségekről beszélünk, azonban a különbség sokkal nagyobb, mint gondolnánk.

    A beginák, az apácákkal ellentétben, nem tettek fogadalmat, kétkezi munkával, ritkább esetekben tanítással, földműveléssel és betegek ápolásával foglalkoztak. Élhettek a beginaudvaron kívül saját otthonukban, férjhez mehettek, ha szerettek volna. Ők döntöttek ebben. Azonban a legtöbbjük egyedülálló vagy megözvegyült nő volt.

    A begina elnevezést és a mozgalom megalakulása több eseményhez és személyhez is köthető. Eredetüket néhány forrás Szent Begára vezeti vissza. A legújabb kutatások azt valószínűsítik, hogy a latin benigna („jószívű, jóságos”) szóból eredeztethető a mozgalom tagjainak neve.

    Otthonuk a beginaházak, később beginaudvarok voltak, ahol eleinte valószínűleg csak néhány nő élt együtt, valamelyikük saját lakhelyén. Majd később, ahogyan egyre többen csatlakoztak hozzájuk, lassan kialakult az általunk beginaudvarokként ismert épületegyüttes, amelyet árok vagy kerítés választott el a településektől. Kápolna és kórház is gyakran tartozott ezekhez az udvarokhoz.

    Ők maguk választottak „főnökasszonyt”, ellentétben az apácarendekkel, ahol az egyház nevezi ki az erre megfelelő személyt, és egyben felügyeli is a rend működését.

    „Regulájukat maguk alkották, ezekben egy-egy beginacsoport célját, az együttélés szabályait, külső megjelenésüket és vallásos kötelezettségeiket rögzítették.” (Kerta-Szabó Ildikó: Középkori útkeresők)

    borító: nagy Gábor könyv: Aline Kiner – A beginák éjszakája

    A beginaközösségek működését a 17-18. századig lehet nyomon követni, főleg külső szemlélők írásai alapján (pl. a katolikus egyház papjai), akik gyakran pápaellenes szektának írják le ezt a „nem hétköznapi” női csoportot. Sokan támadták őket, de ugyanennyi támogatójuk is akadt. 1233-ban IX. Gergely pápa elismerte a közösség létét, bár nem közvetlenül, csak a Gloriam virginalem bullájában. Folyamatosan próbálták őket valamilyen külső szabályrendszerbe szorítani, főleg az egyház képviselői, hiszen sok olyan cselekedetük volt, amely a kor hierarchiájába már nem fért bele.

    „A XIII. század végétől büntető-intézkedéseket hoztak ellenük. A vienne-i egyetemes zsinat (1311–12) elítélte őket, XXII. János pápa pedig 1318-ban eltörölte a beginák intézményeit, kivéve azokat, amelyek csatlakoztak valamely kolduló rend harmadrendjéhez, így elsősorban a ferencesekhez vagy a domonkosokhoz.” (Kerta-Szabó Ildikó: Középkori útkeresők)

    A források szerint egy bizonyos Marguerite Porete nevű beginát máglyán elégettek írásaival együtt. Lefordította a Bibliát, Párizsban nyilvánosan prédikált, és terjesztette saját írásait (közülük a legismertebb Az egyszerű lelkek tükre, melyben lelki gyötrődéseiről ír). Ez a fajta lelki és spirituális önállóság túl „sok” volt a kornak, amelyben élt. Az ő története is megjelenik a regényben.

    Ha még többet szeretnétek megtudni a beginák életéről, érdemes elolvasni az általam is idézett Kerta-Szabó Ildikó Középkori útkeresők című tanulmányát (lent megtalálható a link).

    Illetve, ha egy izgalmas történetbe ágyazva szeretnétek még jobban megismerni ezeknek a különleges nőknek az életét, akkor Aline Kiner A beginák éjszakája című regényét ajánljuk figyelmetekbe, amelyet most 35% kedvezménnyel rendelhettek elő a galaktikabolt.hu-n.

     

    Forrás: Kertai-Szabó Ildikó: Középkori útkeresők

    Aline Kiner: A beginák éjszakája

     

    https://galaktikabolt.hu/termek/a-beginak-ejszakaja/

  • Megjelent a júniusi Galaktika!

    A Galaktika magazin júniusi száma – mely egyben a 200. az újramegjelenés óta – különleges összeállítás magyar szerzők legfrissebb műveiből. Rendhagyó dupla résszel, ami keretbe foglalja a lap tartalmát, befejeződik a többszörös Zsoldos Péter-díjas Lovas Lajos (N, Törzsszövetség) sorozata a sorkatonákról, akik a 80-as évek egy hadgyakorlatáról kerülnek vissza tankostul a mohácsi vész idejébe, új irányt szabva a történelemnek. Az Eurocon- és Zsoldos Péter-díjas Szélesi Sándor újságírója egy luxuscsillaghajó fedélzetén találkozik a klasszikus aggódó utassal, aki korántsem egy egyszerű utas. Benyák Zoltán hulladékválogató robotjai emberibbnek bizonyulnak az embereknél. Jules Winkler arról ír, hogyan juthat olvasmányokhoz egy erősen gyengénlátó ember, ha nem hangoskönyvekre vágyik. Fedina Lídia kutatói egészen különleges módszert dolgoznak ki a klímaváltozás elleni harcra, épp csak az egész emberiség pusztulását okozhatják vele. T. R. Salty novellájában egy pincérnő bármi áron be akar jutni a kiváltságos, halhatatlan félistenek világába. A havi retró Szerb Antal gyönyörű elbeszélése egy halott hercegnő feltámasztásáról.

    A központi tudományos rovat azt vizsgálja, miért élik aranykorukat mostanság a disztópiák. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a legfehérebb és legfeketébb színek hasznáról, az Oxigén című filmről, a Genesis együttes egy SF-ihletésű számáról és a Mars helikopteres felderítéséről. A képregény Fedina Lídia egy novellájának adaptációja Kiss Ferenctől és Podmaniczky Ferenctől.

    A magazin XL-változata Jerzy Żuławski klasszikus Hold-trilógiájának befejező részét kezdi közölni. Ezúttal nem emberek érkeznek a Holdra, hanem két holdlakó látogat a Földre.

    A Galaktika 375. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

    A borítót készítette: Ilya Ozornin orosz művész
    A borítót készítette: Ilya Ozornin orosz művész

     

  • Megjelent a májusi Galaktika!

    A Galaktika magazin májusi számában tovább folytatódik a többszörös Zsoldos Péter-díjas Lovas Lajos (N, Törzsszövetség) sorozata a sorkatonákról, akik a 80-as évek egy hadgyakorlatáról kerülnek vissza tankostul a mohácsi vész idejébe, új irányt szabva a történelemnek. A. C. Wise kanadai-amerikai írónő Nebula-díjra jelölt novellája egy különleges bűvésztrükk titkát kutatja. Bojtor Iván disztópikus írása a jövő tudatlanság alapú társadalmát mutatja be a szatíra eszközeivel. A francia Jean-Pierre Laigle ezúttal a barbáros-kardozós fantasyk kliséin csavar egyet. Varga Csaba Béla kisregénye egy olyan alternatív jövőbe viszi el olvasóit, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia él és virul – és nem is akárhol. A havi retróban Jean Rameau egy 21. századi ételmérgezésről ír, ami lassan akár valósággá válhat.

    Galaktika 374

    A központi tudományos rovat a mesterséges intelligencia lehetséges jogi alkalmazásait veszi sorra. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a reaktorbalesetek egy hátborzongató következményéről, Phil Collins egy korai zenekarának lemezéről, a The 100 – A visszatérők című tévésorozatról és az űrkutatással kapcsolatos tavaszi évfordulókról. A képregény Fedina Lídia egy novellájának adaptációja Kiss Ferenctől és Podmaniczky Ferenctől.

    A magazin XL-változata a kult-kedvenc Olaf Stapledon szuperember-regényének, a Fura Johnnak befejező részét tartalmazza.

    Galaktika 374XL

    A Galaktika 374. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

     

  • Interjú Juhászné Hahn Zsuzsannával A valószerűtlenség elmélete műfordítójával

    Március végén megjelent Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete című regénye. A könyv mindenkit rabul ejt könnyed szarkasztikus humorával, és különleges gondolatkísérleteivel.
    Így volt vele a könyv fordítója, Hahn Zsuzsanna is. A vele készült interjút lejjebb görgetve olvashatjátok.

     

    Mund Katalin(M.K): Hogyan lettél műfordító? Mit szeretsz ebben a munkában?

    Juhászné Hahn Zsuzsanna(J.H.ZS): Édesapám az ELTE-n tanított, ezért kiskoromban azt terveztem, ha nagy leszek, egyetemista leszek, mert imponált, milyen okosak, műveltek, viccesek. Azért hamar rájöttem, hogy ez karrier-tervnek nem lesz jó, nem tartható életem végéig. Édesapámnak pedig volt egy barátja, a kiváló műfordító, Falvay Mihály, aki még műveltebb, okosabb és viccesebb volt, így ez el is dőlt. A nyelvérzékemet viszont édesanyámtól örököltem. Szeretek szépirodalmi szövegekkel dolgozni, szeretem a kihívásokat, a nehezen fordítható szakaszok megoldása feletti örömöt. De azt is, amikor magával ragad egy szövegrész, és szinte erőfeszítés nélkül átadható a stílusa magyarul, mert annyira életszerű, ismerős, hiteles. Kortárs műveket fordítok, ezért olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy személyesen is módomban áll megismerni a szerzőket, mindegyikükkel találkoztam már.

    M.K.: Hogy kerültél kapcsolatba a cseh nyelvvel? Miért éppen ezt választottad? Több nyelvről is fordítasz?

    J.H.Zs.: Egy sváb faluban nőttem fel, a német nyelvet gyerekkorom óta tanultam, a csehet pedig Hrabal Sörgyári capricciója miatt választottam már az egyetemen. Cseh és német szakon végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán, aztán a cseh kultúra és irodalom iránti érdeklődésem kerekedett felül, néhány évig éltem is Prágában, és szinte csak csehből fordítok.

    M.K.: A valószerűtlenség elméletét te ajánlottad a kiadónknak. Hogyan találtál rá a könyvre? Mi az, ami megfogott benne?

    J.H.Zs.: A könyv írója, Pavla Horáková 2017-ben Budapesten töltött néhány hetet a Visegrádi Irodalmi Rezidens Program keretében, aminek mindig van egy záró felolvasóestje. A szervezők engem kértek fel a szerző itt készült szövegrészletének fordítására. Már akkor felfigyeltem Horáková stílusára és szarkasztikus humorára, így amikor megjelent az itt írt könyve, azonnal elolvastam. Nagyon tetszett, frissnek, okosnak, üdének éreztem ezt a regényt. Az elbeszélő egy értelmiségi hölgy, aki a világon mindenre elméleteket gyárt. Szórakoztattak az eszmefuttatásai, egyetemista koromban én is gondolkodtam ilyesmiken. Azt is szerettem a szövegben, hogy ismerem azokat a prágai helyszíneket, ahol a történet játszódik, jó volt felidézni az ott töltött éveket.

    M.K.: Milyen volt A valószerűtlenség elméletét fordítani? Mi okozott különösebb nehézséget (ha volt ilyen), s mi okozott örömöt a fordítás során?

    J.H.Zs.: Kifejezetten élvezetes, de kemény munka volt. Éppen amiatt, hogy annyi mindenen elmorfondírozik az elbeszélő, rengeteg különböző témának kellett utánajárnom az asztrológiától a kvantummechanikáig, a fejformáktól a levitációig, Schrödinger macskájától a holográfiákig. Nagyon érdekes feladat volt, szeretem ezt a változatosságot. Valamiért gyakrabban választok komoly, drámai, sőt megrázó szövegeket, amelyeknek a fordítása lelkileg is megterhelő, ezzel szemben ez a regény felüdülés volt, sokat nevettem közben.

    A valószerűtlenség elmélete

    M.K.: Szabadidőben, amikor nem fordítasz, miket szoktál csinálni?

    J.H.Zs.: Egy fordítóirodában dolgozom projektmenedzserként és a Csirimojó Kiadónál szerkesztőként. Hálás vagyok a férjemnek és a három gyermekünknek, hogy mégis sikerül időt szakítanom a műfordításra is.

    Az írónővel készült interjút a LINKRE kattintva érhetitek el.

  • Sárközi Károly: Sámánrévüléstől harangzúgásig – A magyarság korai történelméről

    Sárközi Károly: Sámánrévüléstől harangzúgásig

    A magyarság korai történelméről

    Az interjút készítette, Rozgonyi Ádám, az Inforádió munkatársa. A hanganyag, az írásos interjú végén, meghallgatható.

    1. Milyen igény, szándék hívta életre a kötetet?

    Köszöntöm a hallgatókat.

    A magyarságnak az őskori kezdetektől az államalapításig terjedő korai történelmével a múltban és jelenleg is sokan és sokféleképpen foglalkoztak. A közös bennük, hogy lényegében ugyanazokat a forrásokat, nyelvészeti-, régészeti kutatási eredményeket dolgozták fel és mégsem jutottak közös nevezőre: ma sincs egységes, tudományosan megalapozott, világos képünk népünk keletkezéséről és korai múltjáról. A hírközlő eszközök nyújtotta információbőség mégis tömegével építi be tudatunkba a téves és tudománytalan vagy kimondottan félrevezető ismereteket, folyamatosan városi legendák tömkelege keletkezik, melyeknek vajmi kevés köze van a valósághoz. Mint minden tudományos-ismeretterjesztő mű megírása, így ez a könyv is, mély szakirodalmi olvasottság és több évtizedes kutatómunka eredménye. A könyv szerzőjeként több oknál fogva sem vállalkozhattam arra, hogy újraírjam a magyarság őstörténetét, de több alkalommal is jelzem a műben, hogy bizony megérett az idő egyes fejezetek újragondolására.

    1. Milyen korszakokat, időszakokat, és milyen aspektusból tárgyal a könyv?

    A könyv címe Sámánrévüléstől harangzúgásig, jelzi a történetek időhorizontját a keleti sámánok dobbal révülő ősi korától a nyugati kereszténység általános elterjedéséig első királyaink idején. Ez a cím nemcsak az időhatárokat jelöli meg, hanem a térbeli horizont végpontjait is megadja a népek nagy kelet-nyugati országútján. Ez a könyv azért is különleges, mert én nem vagyok hivatásos történész, hanem egy olyan gondolkodó értelmiségi, aki egy hatalmas ismeretanyag felett töprengő olvasó szemszögéből boncolgatja a magyar őstörténet fő kérdéseit, amelyek egyrészről tükrözik, hol tart a hazai és a nemzetközi tudományosság a magyarság őstörténetének kutatásában, másrészről olyan logikai összefüggéseket fogalmaz meg, amelyek más aspektusba helyezik népünk több ágon futó eredetének és az egyes népalkotó komponensek kárpát-medencei megjelenésének történetét, melyeket honfoglalásnak nevezünk, illetve a finnugorsághoz és a régi törökséghez fűződő sajátos kapcsolatunkat.

    1. Milyen forrásokra alapozott?

    A magyarság eredetével és történetével számos, gyakran egymásnak is ellentmondó elmélet foglalkozik. Az elméletek sokasága rámutat a magyarság őstörténetének arra a jellemző sajátosságára, hogy sajnálatosan kevés benne a tény, de annál több a következtetés és a feltételezés. A könyv megírásához a hivatásos kutatók által gyakran hivatkozott közismert forrásokon kívül elsősorban kínai, arab, iráni, örmény és orosz forrásokat használtam fel és további, mintegy 150 mű található a könyv bibliográfiájában, ha valakinek olvasás közben egy-egy érdekes és izgalmas kérdésben további elmélyülésre támad kedve.

    1. Mi a kötet célja? (gondolatébresztés vagy egyéni álláspont(ok) közlése is)

    Szándékom szerint a könyv fő üzenete, hogy egy nemzetközi összefogást igénylő, kihívásokkal teli időszakban kötelességszerűen ráébressze nemzetünk tagjait a nemzeti egység fontosságára, amelynek alappillérei a közös nyelv, a közös kultúra és a közös eredet egyesítő tudata, még akkor is, ha legtöbbjük ősei a történelem folyamán különböző korokban csak később csatlakoztak a nemzethez. Úgy gondolom, nem az a fontos, honnan jövünk, hanem az, hogy együtt merre tartunk.

    Sámánrévüléstől harangzúgásig

    A könyv elolvasása után megállapíthatjuk, hogy erősségünk a sokszínűségünkben, alkalmazkodóképességünkben, munkaszeretetünkben rejlik. Ezeket a tulajdonságainkat érdemes erősítenünk, erre érdemes alapoznunk a jövő ránk váró kihívásainak leküzdésében, és az utánunk jövő új nemzedék nevelésében. Az aktuálpolitika – ahogy azt mindig is tette – ma is körbelengi a történelem fő kérdéseit boncolgató gondolatokat, egyfajta kettős értelmezhetőséget kölcsönözve az egyébként objektív megállapításoknak. Az egyes elméletek közötti esetleges egyezőség nyilván nem a véletlen műve, hiszen a könyv keresztmetszetét nyújtja annak, hol tart a hazai őstörténet kutatás, és egyben szót ejt a jövő kutatási irányairól is.

    A könyv széleskörű társadalmi támogatással került kiadásra, a mintegy 50 támogató között a legnagyobb az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap volt. A kiadó, a Metropolis Média Group nevében is, hadd mondjak köszönetet a támogatásért, azért, hogy ebben a pandémiás helyzetben ez a szép kivitelű könyv megjelenhetett.

    1. Vehetnek-e új lendületet a magyar őstörténeti kutatások?

    Hinnünk kell ebben. Ehhez azonban – véleményem szerint – két irányban kell erőfeszítéseket tenni. Egyrészt széleskörű szakmai összefogással, kellő tudományos vértezettel, logikus érvanyaggal, hiteles népszerűsítő személyek közreműködésével igyekeznünk kell visszaszorítani a korai történelmünket alapjában félreértő és tudatosan félremagyarázó nézeteket. Másrészt, nemzetközi együttműködések keretében minden erőnkkel folytatnunk kell a foghíjas források kutatását, a régészeti feltárásokat a feltételezett vándorlási útvonalak térségében, és a népgenetikai vizsgálatokat. A társtudományok bevonásával ki kell szélesíteni a kutatás eszköztárát, csiszolni kell a kutatás módszertanán, és a lehetőségekhez mérten – bizony – jóval több pénzt kell áldozni a népünk eredetét kutató munkálatokra. Addig is nyitva maradnak olyan izgalmas kérdések, mint hogy Árpád fejedelem honfoglalóinak csodaszép, jellegzetes régészeti hagyatéka 2-3 nemzedék után teljesen eltűnt a temetők leletanyagából. Hova tűntek ezek a honfoglalók? Vagy, kik éltek még a Kárpát-medencében, hogy feltételezve az árpádi honfoglalók rendkívül alacsony 80-100 ezres lélekszámát, az árpád kori első adóösszeírás idejére valóságos népességrobbanás történt az országban? Vagy, az árpádi honfoglalók többsége neveik és hagyatékuk alapján török származású és nyelvű volt, mégis a finnugor eredetű magyar nyelv honosodott meg hazánkban. Hogyan lehetséges ez? Az olvasó mindezekre és más izgalmas kérdésre választ találhat a könyvben.

    Köszönöm a lehetőséget.

     

    Budapest, 2021. február 16.                                                                                          dr Sárközi Károly

  • Interjú részlet Michael Walden a Csillagikrek írójával

    Szeptemberben megjelent, Michael Walden legújabb könyve a Csillagikrek, mely egy új SF sorozat első része. Az íróval készült teljes interjút, az októberi Galaktika hasábjain olvashatjátok.

     

    G: Látszik, hogy nagyon felkészültél ebből a témából, nagyon érdekel téged. Ha viszont kiderült számodra, hogy nagyjából nulla az esélye annak, hogy értelmes civilizációra bukkanjunk, akkor honnan jön az indíttatás, hogy mégis ilyen dolgokról írj?

     

    WSZ: Nyilvánvalóan örülnék, ha lenne más értelmes civilizáció rajtunk kívül. Nagyon szeretném megismerni a világegyetemet, és megérteni a működését. Úgy érzem, hamarosan ki fog derülni, hogy van vagy volt élet a Marson, fogunk élő vagy halott baktériumokat találni. Az is lehet, hogy azért nem találkozunk más fajokkal, mert már nincsenek.

    G: Legtöbbször úgy képzeljük el az idegeneket, hogy ők sokkal fejlettebbek nálunk, tanulhatunk tőlük, átvehetünk eszközöket, gondolkodásmódot. Egyfajta kisebbrendűségi érzés munkál az emberben?

    Cosmos Redshift Seven – Csillagikrek

    WSZ: Talán azért, mert csak ők tudnának idejönni, mi nem vagyunk képesek eljutni hozzájuk. De az emberi elme annyira összetett, hogy lehet olyan idegen lény, aki technikailag képes eljutni hozzánk, azonban évek múlva kiderül róla, hogy hiányzik belőle valami, ami nekünk megvan, például egyáltalán nem érti, mi a zene. Akkor nem lesz nálunk fejlettebb művészi vagy filozófiai szempontból.

     

    Nézzétek meg a HungaroConon készült beszélgetést vele.

     

  • Interjú José Antonio Cotrinával, a Vörös Hold ciklus szerzőjével

    José Antonio Cotrina a spanyol fantasy fenegyereke mesélt arról hogyan lett író, miként hatott munkásságára Clive Barker művészete és hogyan született meg a Vörös Hold ciklus alapötlete és története.

    Mund Katalin: Mikor jött rá, hogy író szeretne lenni? Hogyan vált íróvá?

     

    José Antonio Cotrina: Gyerekként kezdődött, mint sok más írónál. Akkoriban történeteket meséltem magamnak, amit a játékaimmal el is játszottam. Kedvenceim az űrhajósok voltak, szkafanderekben, lézerpisztolyokkal. Emlékszem, hogy volt egy robotunk is, amely gombokat lőtt ki a mellkasából. Amikor velük játszottam, teljesen elfeledkeztem a körülöttem lévő világról: a házunk szobáit veszélyes idegen lényekkel benépesített helyeknek képzeltem, vagy hatalmas űrhajóknak. Egy nap, miközben a házam melletti parkban játszottam, olyan szerencsétlenül estem le az egyik fáról, hogy eltörtem a karomat és a lábamat. Három hónapig szobafogságban feküdtem. Nem tudtam futkározni a játékaimmal, nem mászhattam az ágyak alá, és nem ugráltathattam a babáimat polcról polcra. És akkor elővettem egy jegyzetfüzetet és egy ceruzát, és elkezdtem leírni a babáim kalandjait. Így született meg az első regényem, amelyet magam is illusztráltam. Még mindig van egy példány belőle a fiókban, és nos… hát azt kell hogy mondjam, elég szörnyen sikerült. De így kezdődött.

    Azóta sem álltam le, minden játékként indult, és még a mai napig játszom. A történetmesélés számomra nagyon hasonlít a varázslásra.

     

    K.: Teljes állasú íróként dolgozik, vagy van egyéb munkája is?

    A. C.: Olykor kombinálom az írást más feladatokkal, amelyek szintén az irodalomhoz kapcsolódnak. Például segítek a nálam kevesebb tapasztalattal rendelkező íróknak a szövegeik kidolgozásában, a regényeik megírásában. A tanítás révén nagyon sokat lehet tanulni is.

    Most kombinálom az írást a fantasztikum népszerűsítésével is. Egy ideje a párommal együtt (Gabriella Campbell, szintén író) kéthetente hírleveleket írunk az ún. „Furcsa és Csodálatos” (https://lomaravilloso.com/) műfajról, amikben megpróbálunk odafigyelni és rámutatni a minket körülvevő fantasztikus dolgokra.

     

    K.: Honnan jött a Vörös Hold ciklus ötlete? Mi inspirálta önt?

    A. C.: Engedje meg, hogy csak félig válaszoljak erre a kérdésre, mert a trilógia kiindulópontja és lényege, amire a második kötetben derül fény, az egész történetet spoilerezné. Minden történetemet szinte már kényszeresen megtervezem, mindig tudnom kell, merre tartok, és mi lesz a történet vége. Szeretem a késleltető elemek használatát, ám ehhez előre alaposan át kell gondolnom a történetet. Nagyon hálás feladat így dolgozni. Büszkeséggel tölt el, amikor valaki jön, és elmondja nekem, hogy a Samhein aratását újraolvasva egy sor olyan nyomot vagy utalást talált, amelyeket eredetileg figyelmen kívül hagyott, most viszont már látja, hogy előrevetítette az eseményeket. Tehát nincs más választásom, mint elrejteni, mi volt az eredeti ötlet, amely az egészet elindította. Nem akarom senkinek elrontani a meglepetést.

    A Samhein aratása előtti regényem a La casa de la Colina Negra volt, ami egy varázslatos lények által lakott, kísértetjárta házban játszódik, kissé hasonlóan Bradbury regényéhez (From the Dust Returned). Amikor elkészítettem, még többet akartam, és azt mondtam magamnak: a következő történetem egy elvarázsolt városban fog játszódni. És így apránként elkezdtem megteremteni Rocavarancoliát.

     

    K.: Már a kezdetektől fogva úgy tervezte, hogy trilógia lesz?

    A. C.: Az igazság az, hogy nem. Először csak egyetlen könyvet terveztem, de amikor már majd ötszáz oldalnyit írtam, és még a történet feléig sem jutottam el, akkor rájöttem, hogy rosszul számoltam. Mert egy dolog az, hogy a fejemben nagyon világos a történet, amelyet el fogok mondani, és egészen más az, hogy tisztán lássam, milyen hosszú lesz. Ebben, beismerem, kicsit szétszórt vagyok. Soha nem sikerül pontosan előre elterveznem. Úgy döntöttem, hogy átértékelem a helyzetet, és rájöttem, hogy a leglogikusabb és legértelmesebb dolog, ha trilógiában gondolkodom; nagyon kevés kiadó merte volna bevállalni egy több mint ezeroldalas könyv kiadását (ami végül kétezer oldal lett). Megkerestem a legkézenfekvőbb helyet, ahol megszakíthatom a történetet, így született a Samhein aratása.

     

    K.: Ki a kedvenc karaktere a regényben? Mikor és hogyan dönt arról, hogy ki fog meghalni, és ki marad életben?

    A. C.: Az első kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Nehéz kiragadnom egyetlen szereplőt, pláne egy ilyen összetett regényben. Szeretem Brunót és Adriant, mert olyan hatalmasat változik a személyiségük, ahogy a történet kibontakozik, hogy az olvasónak nehéz lesz felismerni őket az elején megjelenő karakterekben. Nagyon szeretem Natalia figuráját is. A „szörnyek” közül, amelyek Rocavarancoliát uralják, meg kell említeni Esmaelt, a bérgyilkosok karizmatikus urát, vagy magát Denéstort, a királyság démiurgoszát.

    A szereplők halálát és túlélését illető döntéseket a regény cselekménye diktálta, nem volt véletlenszerű, mindannyian hozzátesznek valamit a történethez. A gonosz nyelvek azt mondják, hogy szeretem megríkatni az olvasóimat, és be kell vallanom, hogy igazuk van. Ha az olvasót egy karakter elvesztése miatt szomorúvá tudsz tenni, akkor elérted írói célodat. A semmiből létrehozol valamit, amivel képes vagy érzelmileg befolyásolni azt, aki elolvassa a művedet. Ezért is mondom azt, hogy a történetek elmesélése varázslás.

     

    K.: Miért szereti a horrort, különös módon a gyermek és ifjúsági irodalomban?

    A. C.: Szeretem a horrort az irodalomban. A legnagyobb hatással Clive Barker volt rám. A Books of Blood sorozattól eldobtam az agyam. De volt egy másik könyve is, amely teljesen megváltoztatta a fantasztikus irodalomról alkotott felfogásomat. A Korbácsról beszélek. Ebben találtam valami újat, mert ez a regény tökéletes elegye a horrornak és a fantasynek. Olyan volt, mint egyfajta kinyilatkoztatás. Éreztem, hogy ilyet akarok írni.

    Szinte mindenben, amit írok, vannak horrorelemek. A horror mindig vonzza a fiatalokat, legalábbis minket anno vonzott, és nem hiszem, hogy ez változott az idő múlásával. A szédülés, az ellenőrzés alatt álló félelem érzése, amelyet az irodalom ad (természetesen más médiához hasonlóan), különös ízvilágot kölcsönöz. A Vörös Hold ciklusban sok a horrorisztikus rész, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy ez lényegében szörnyek története.

     

    K.: Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy, habár szereti a fantasyt, eléggé szkeptikus a mágiával szemben. Miért szereti ezt a zsánert, ami tele van mágikus elemekkel?

    A. C.: Ez igaz. Meglehetősen hitetlen vagyok a paranormális jelenségekkel szemben. Hiszek az emberiségben, és abban, hogy az ember sok mindenre képes, a tudományban és a fejlődésben, de nem hiszek szellemekben vagy más babonákban. Lehet, hogy paradoxnak hangzik, de talán épp ezért szeretem a fantasztikus irodalmat. Szerintem az embert a képzelete, a fantáziája és az álmodásra való képessége tette naggyá. A képzelőerő fajunk fejlődésének egyik kulcsa. Szeretem azokat a történeteket, amelyek azzal játszanak, ami nem létezik, és néhány pillanatig valószerűvé teszik azt, ami irreális. A csodálkozást keresem mind az általam olvasott, mind pedig az általam írt könyvekben.

     

    K.: Min dolgozik mostanában?

    A. C.: Érdekes módon most a Vörös Hold ciklus epilógusán dolgozom. A trilógia lezárása után sok olvasó új történeteket kért tőlem Rocavarancoliáról. Néhányan azt akarták, hogy mutassam be a királyság múltját, másokat nagyon érdekelt, hogy mi történhet a Hold árnyéka, a sorozat legújabb könyve után. Annak érdekében, hogy kielégítsem a kíváncsiságukat, és azért is, mert nagyon szerettem ezen a regénytrilógián dolgozni, az elmúlt években több szöveget írtam ebben az univerzumban, néhány a múltban játszódik, mások pedig az utolsó könyv utáni eseményekről szólnak. Jelenleg ezeket rendezem össze, és újakon is dolgozom. Szándékomban áll egy további kötet kiadása, amely tartalmazza az összes ilyen írást. Már címe is van: Coda.

     

    K.: Van bármi olyasmi, amit szívesen elmesélne a regényről, valami, amit még soha nem kérdeztek meg öntől?

    A. C.: Hogy őszinte legyek, nem jut eszembe olyan kérdés, amit még nem tettek fel. Tudja, miért? Éveken keresztül működtettem egy fórumot, amit többek között annak szenteltem, hogy az olvasók kérdéseket tegyenek fel a könyvekkel kapcsolatban. Szétszedtek a sok kérdéssel! Mindent tudni akartak a legapróbb részletekig! Mondok néhány példát:

    „Van olyan kémiai elem, amely nincs jelen a Földön, és jelen van a Rocavarancoliában? Ha igen, milyen tulajdonságokkal rendelkezik?”

    „Amikor egy lény átalakul, megváltoznak-e a lény szervei is abban a testben, amellyé átalakul? Van tehát valamilyen szervérzékelője, vagy ez ösztönös?”

    „A Tanácsban vannak olyan tisztségek, mint a Királyság Hadseregparancsnoka (Lady Tear), a Bérgyilkosok Ura, az Altabajatorre letétkezelője, a kormányzó stb. De… milyen pozíciót tölt be a többi tag?”

     

    Mielőtt elbúcsúznánk, szeretném megköszönni az interjút. És szeretnék köszönetet mondani minden magyar olvasónak, aki elég bátor ahhoz, hogy be merjen lépni Rocavarancoliába. Remélem, élvezni fogják a könyveket!

    Samhein aratása – Vörös Hold ciklus 1

    A sötétség gyermekei – Vörös Hold ciklus 2.

  • Interjú Kolláth Anna Laura, a Tokióban ébredek című könyv fordítójával

    Anna Cima több díjjal jutalmazott könyve, a Tokióban ébredek végre magyarul is olvasható. Interjú készült a kötet fordítójával, Kolláth Anna Laurával.

     

    Mund Katalin: Hogyan lettél műfordító?

     

    Kolláth Anna Laura: Korábban is fordítottam már, de a műfordítással először 2017 tavaszán találkoztam a Cseh Centrumban, ahol ebben az időszakban voltam gyakornok. 2017-ben és 2018-ban részt vettem a Németh László műfordítói táborban is, ami kimondottan a környező országok irodalmaira fókuszál. A Tokióban ébredek az első teljes kötetem, a megjelenését pedig a Susanna Roth műfordítói pályázat 2019-es magyarországi kiadásának köszönhetem, mert a pályázat győzteseként kaptam lehetőséget arra a Metropolis Media kiadótól, hogy lefordítsam az egész könyvet.

     

    K.: Mit szeretsz ebben a munkában?

     A. L.: A saját szempontjaimat figyelembe véve: szórakoztat és nem hagy ellustulni az az állandó kreativitás és kutatómunka, ami egy jó fordításhoz mindig szükséges. Ugyanennyire földhözragadt, de nekem fontos dolog, hogy szinte akkor és onnan dolgozom, amikor szeretnék. A Tokióban ébredek egy részét nemzetközi gyorsvonatokon, képtelen időpontokban fordítottam le.

    Nem utolsósorban pedig megtiszteltetésnek érzem, hogy remek írók magyar hangja lehetek, és hozzájárulhatok, hogy a magyar olvasók megismerhessék egy másik ország irodalmát.

     

    K.: Honnan hallottál Anna Cima munkájáról?

     A. L.: Először a fent említett Susanna Roth pályázaton, mert itt 2019-ben a Tokióban ébredek négy fejezetét kellett csehről magyarra fordítanunk. Más könyve még Csehországban sem jelent meg, de állítólag már dolgozik a következőn.

     

    K.: Mi tetszik ebben a regényben? Ha tetszik:-)

     A. L.: Leginkább az, hogy univerzális, nem kell Japán-rajongónak lennünk ahhoz, hogy a történetet élvezzük. (De nem árt, ha némi megértéssel viseltetünk irántuk.) A könyv feldob néhány filozofikusabb témát, de olvasható kalandregényként, szerelmi sztoriként, valamennyire még japán és cseh kulturális kézikönyvként is.

    A cseh nyelv sajátosságai miatt az eredetiben jobban kidomborodott, de őszintén remélem, hogy a magyarban is érezhető maradt a mesélő Jana jellegzetes nyelvhasználata, ami egyszerre flegma és intellektuális.

     

    K.: Mi okozott kihívást a fordítás során?

     A. L.: Mivel a könyv Tokióban és Prágában játszódik, én pedig sem japanológus, sem prágai lakos nem vagyok, a japán reáliák és időnként a prágai szleng. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem fordultak volna elő lépten-nyomon a szövegben. Így viszont a fordítás alatt 13 oldalnyi kérdést írtam össze egy egyre kaotikusabbá váló Word fájlban, amiket Anna Cimával, a budapesti Japán Alapítvány munkatársaival és a prágai barátaimmal rágtunk át.

    A szleng szépsége, hogy a két prágai barátnőm sokszor máshogy interpretálta ugyanazt a kifejezést (valószínűleg a maguk módján mindketten helyesen), a Bukáč becenevű kocsmáról pedig egyikük sem hallott. (Ha valaki esetleg szeretné meglátogatni a könyv helyszíneit, amikor Prágában jár: a Bukowski’s Barról van szó a Žižkov városrészben.)

    Ahogyan írtam, alapvetően szórakoztat az utánajárás egy-egy szöveg kapcsán, de még szakfordítóként sem pepecseltem soha ennyit egy szöveg részleteivel.

     

     

    K.: Mi okozott sikerélményt, örömet a fordításban?

     A. L.: A legjobban talán annak a kihívását élveztem, hogy magyarul is meg kellett találnom a különböző szereplők stílusát, mert más és más a szóhasználata Janának, Akirának vagy Kavasita novellájának.

     

    K.: Téged egyébként érdekel a japán kultúra, irodalom?

     A. L.: Töredelmesen bevallom, hogy a japán kultúra korábban nem vonzott különösebben, de épp ezért nagyra értékelem, hogy legalább a könyvben lévő információkkal gazdagabb lehettem.

    Egy-egy nagyobb fordítás alatt egyébként hajlamos vagyok monomániásan ugyanazt az albumot hallgatni, ezúttal a Japanese Instrumental Cinema Funk, Breaks & Beats című mix talált meg a YouTube-on. És Murakamihoz is megjött a kedvem, ha már állítólag Anna Cima is az övéhez hasonló stílusban ír.

     

    K.: Hogy viseled a karantént? Dolgozol-e most is valamilyen műfordításon?

     A. L.: Szerencsére jól, mert a munkám egy részét eddig is otthonról végeztem, a másikat pedig szintén meg tudtam oldani online. Most egy Üröm munkacímű cseh fantasy-sorozattal barátkozom, ami remélhetőleg hamarosan szintén megjelenik a Metropolis Media kiadónál.

     

     

    Vélemények a könyvről:

    Librarius: https://librarius.hu/2020/04/07/anna-cima-tokioban-galaktika/

    Riley E. Raines blogger: http://rileyeraines.blogspot.com/2020/03/tokioban-ebredek-kritika.html

     

    A könyv megrendelhető webshopunkon:

    https://galaktikabolt.hu/termek/tokioban-ebredek/