Címke: interjú

  • Interjú Petes Gáborral, az Új-Hunnia 2039 írójával

    A 2039-re jósolt járvány korábban érkezett?

     

    (Interjú Petes Gáborral, az Új-Hunnia című könyv szerzőjével)

     

     

    Honnan származik a regény ötlete, alapgondolata?

     

    Petes Gábor (P.G.): Mindig is érdekelt a világ működése valamilyen szinten, de úgy tíz évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával. Először a mai pénzrendszer működését akartam pontosan megismerni, mivel érintett voltam a svájci frank alapú hitel „problémában”, persze „károsultként”. Miután rájöttem, hogy mekkora „szemfényvesztés” volt az egész, és sikerült kimászni belőle, rákaptam a többi társadalmi probléma felkutatására és megértésére, mert nem akartam azt, hogy a tudatlanságom miatt újból átverjenek valamivel. Nem sokkal később már minden szabadidőmet ezzel töltöttem, hiszen évek óta nem nézek tévét, ami lekötné a figyelmemet esténként, és a munkáim miatt elég sokat vagyok egyedül, így van időm elmélkedni az olvasottakon. Az évek alatt rájöttem, hogy szinte minden fordítva kezd működni a „civilizációnkban”, mint ahogy azt a természet törvényei megkövetelnék, így hosszú távon biztosan lesz valami csúnya csattanója az emberi gyarlóságnak és egoizmusnak. Mindemellett nagyon érdekelt a magyarság valódi őstörténete, és az öngondoskodó életmód is. Nagyon sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról egy látássérült gitáros barátommal, aki aztán egy idő után felvetette nekem, miért nem írok ezekről a társadalmi anomáliákról és a lehetséges megoldásairól egy könyvet, hiszen ismerte az írói vénámat. Valamiért mindig is nagy volt bennem a közlési vágy, hiszen már kilencévesen megjelent az első novellám a helyi újságban, később írtam dalszövegeket is, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok.

     

     

    Mennyi idő alatt született meg a könyv? Hogyan „alakult” a szöveg?

    P.G.: Egy év alatt írtam meg. Háromszor mentem rajta végig, közben folyamatosan fejlődött az írásmódom és a stílusom is. A cselekmény alapszerkezetét már a legelején megírtam, de közben történtek a világban olyan események, és hozzájutottam olyan információkhoz is, amik miatt többször is átjavítottam bizonyos részeket, hogy logikusabb és élethűbb legyen a könyv.

     

     

    Milyen forrásokat használtál a jövőbeli világ megalkotásához?

    P.G.: Nagy hatással voltak rám Jacque Fresco jövőkutató és társadalommérnök tanításai, a „Sevaster1” nevű tudatébresztő oldal videói, és a Viva Natura Televízió műsorai is. Dienes István mérnök-kutatóval és az MTA egyes kutatóival is többször leveleztem e-mailben, hogy a lehető leghitelesebb információkhoz és adatokhoz jussak hozzá. Nagyon izgalmas időszak volt, a regény megírása engem is megváltoztatott. Ugyanis közben rájöttem, hogy ezek a kutatók és tanítók semmi jóval nem kecsegtetnek az emberiség jövőjével kapcsolatban, ha nem változtatunk a szokásainkon. Minden irányból fejlődési csapdákban vergődik a társadalmunk, csak még nem mindenhol érezzük a hatásait.

     

     

    Honnan a tudás a lovasíjászatról? Van-e személyes kötődésed ehhez a közösséghez?

    P.G.: Hét éve járok Kaposmérőre a Kassai-völgybe, amikor csak időm engedi. A regény egyik fő inspirálója is Kassai Lajos lovasíjász nagymester és szellemi tanító volt. Jómagam évek óta íjászkodom, viszont a lovasíjászatot még nem sikerült elsajátítani, de mindenképpen a bakancslistámon van. Remek közösség működik a Zselic kapujában, sajnos azonban én a távolság és a kevés szabadidő miatt csak rendszeres megfigyelőként vehetek részt benne.

     

     

    Hogyan jelenik meg az életedben a természetközelség, az önellátás?

    P.G.: Már a szüleim is foglalkoztak konyhakert-műveléssel és állattartással, így már gyerekkorom óta az életem része. A párommal és a lányommal málna-, szőlő- és bodzatermesztéssel is foglalkozunk egy Kecel melletti tanyán. Mindemellett mi is művelünk konyhakertet, és tartunk mangalicákat, racka juhokat, mindenféle szárnyas jószágot, és a lányomnak van egy lova is. Nagyon szeretjük a természet közelségét, és nagyon biztonságos érzés, amikor például reggel kicsoszogsz néhány tojásért a tyúkokhoz, behozod a konyhába, és egy kis saját mangalicaszalonnával „megbolondítva” készítesz belőle egy kiadós rántottát. Számomra nincs értelme máshogy élni.

     

     

    Hogyan éled meg a jelenlegi világválságot, a járvány mindennapi valóságát? Mennyiben változott meg az életed, mióta korlátozottabb a mozgásterünk?

    P.G.: Mi ezt itt vidéken – főleg a tanyán – máshogy éljük meg, mint egy városi család. Itt sokkal több a tér, és sokkal kevesebb az ember. Igazából aggasztanak a hírekből hallható szomorú események, amiket csak a másik munkám miatt vagyok kénytelen figyelni. De a napi rutinom/életem – azonkívül, hogy a lányom itthonról tanul – semmit sem változott. Ez a legszebb a vidéki életben. Nem vagyok annyi mindennek kiszolgáltatva, mint egy városi ember. Éltem két évig Kecskeméten egy társasházban, de egy életre elment tőle a kedvem. Szerintem az csak azért jó, mert kényelmes, és van a közelben mozi, amit nagyon szeretek. Viszont nekem egyáltalán nincs gondom a „kényelmetlen” gazdálkodással, mert fitten tart, és közben jókat lehet meditálni. Moziba meg át szoktunk járni a szomszéd kisvárosba. Egyébként árgus szemmel figyelem a városi „panellakók” reakcióit erre a krízisre, ami a bezártságot illeti. Magyarországon 60 éve vannak panelházak, és azóta nem volt ekkora válság, mint most, így nincsenek tapasztalatok sem, hogyan fognak viselkedni az emberek hosszú távon a „panelbörtönökben”. Szerintem nem túl jól…

     

     

    Hogyan hatnak rád napi szinten a világban most zajló események? Milyen gyakran követed a híreket?

    P.G.: Híradókat egyáltalán nem nézek már évek óta. Volt egy autóbalesetem, utána egy-két hétig csak otthon lábadoztam, és akkor az egyik híradó alatt szabályosan rosszul lettem. Ugyanis nem volt más benne, csak „gyilok”, erőszak, baleset, korrupció stb… és akkor úgy gondoltam, hogy ha ez ilyen hatással van az ember lelkiállapotára, akkor köszönöm, de nem kérek belőle. Azóta csak célirányosan és objektíven tájékozódom az interneten, és inkább más emberektől szerzek információkat.

     

     

    Mi a véleményed arról, hogy pont ebben a válságos helyzetben erősödött fel nagymértékben a digitális eszközök használata?

    P.G.: Szerintem ez is a városiasodással kapcsolható össze. Az embereknek bezártságukban és unalmukban nincs más választásuk, mint a világhálón, a közösségi oldalakon és a tévén „lógni”. Így viszont csak tovább táplálják a félelmüket és a pánikot, hiszen mindenhonnan a koronavírus folyik. Eléggé paradox helyzet. Remélem, hosszabb távon nem fog egymás elleni gyűlölködéssé fajulni a félelemérzet, hiszen, mint tudjuk a szer-etet, a gyűl-ölet.

     

     

    Hogyan képzeled el a járvány/karantén utáni világot? Szerinted lesz-e lenyomható RESET-gomb, ahogyan a könyvben?

    P.G.: Szeretnék hinni benne, hogy igen. Mindenképpen más emberek leszünk mindannyian, hiszen ez a II. világháború óta a legnagyobb krízise az emberiségnek, így ez a társadalmi rend biztosan át fog alakulni valahogy. Bízom benne, hogy megváltozik majd az értékrend, hogy nem csak a pénz lesz az egyetlen valódi isten, és az emberek visszafordulnak majd a teremtett világ felé. Én igyekszem ezt propagálni. Viszont addig lesz még egy csattanója ennek a „történetnek”, és utána is ott lesz még a migráció és a klímaválság, hogy csak két dolgot említsek. De egyvalami biztos: mi itt a Kárpát-medencében a világ egyik legjobb helyén élünk élettanilag, így itt lenne módja és értelme nyomni egy RESET-et.

     

     

    Szerinted milyen kérdésekkel kell szembenéznie az embereknek a jelenlegi helyzetben?

     P.G.: Nagyon sok kérdéssel kell szembenéznünk, hiszen most bebizonyosodik, milyen „rozoga” lábakon áll a jelenkori civilizációnk. Arra is fény fog derülni, az átlagember mennyire ki van szolgáltatva a rendszernek, amiben él. Remélem, arra is sokan rádöbbennek majd, hogy a jóléti társadalom mennyi csapdát rejt magában. De ami szerintem a legfontosabb, hogy, mire vége lesz ennek a krízisnek, addigra kiderül, hogy az ember egy alapvetően jó szándékú, tiszta lelkű lény maradt legbelül, vagy mostanra teljesen apatikussá vált…

     

     

    Ki a kedvenc karaktered a történetben, és miért?

    P.G.: A kedvencem Jázmin, mert őt a lányomról mintáztam.

     

     

    Ha lehetőséged lett volna néhány évvel ezelőtt egy palackba tenni egy üzenetet, mit üzentél volna benne az emberiségnek?

     

    P.G.:

    Na helló, Mr. Ember, ezt mégis hogyan gondolod?

    Hogy a világot magad körül módszeresen rombolod?

    Elveszed a másét, egy fosztogató lettél,

    ki még az Anyatermészet haragjától sem fél.

    A szimbiózis megszűnt, az egység már nem létezik,

    a történelem sem segít, az ember újra vétkezik.

    Sőt, egyre nagyobb szeletet kérsz abból a tortából,

    amit a planéta kapott a Teremtő „tollából”.

    Na helló, Mr. Ember, te önző életforma,

    a paradicsomból lépegetsz vígan a nyomorba.

    Hisz feláldozol mindent a kényelem oltárán,

    és hogy ha mindent elrontottál, megfutamodsz gyáván.

    Mert nem érdekel más, csak a pénz, na és a vágyaid,

    az egód átíveli majd a többi élet álmait.

    De meglesz majd a böjtje, ezt tudom, te is érzed,

    amikor összevérezed majd a haszontalan pénzed.

    Na helló, Mr. Ember, mondd, miért nem jóra fordítod

    a tehetségedet? És vajon mikor szólítod

    meg azt a dolgot, amit bűntudatnak neveznek?

    Ha nem teszed, a sírodba majd lassan belehelyeznek.

    Egy intelligens életforma segítene másokon,

    te meg büszkén hirdeted, hogy „ott hagyom a lábnyomom

    a többi élet torkán, és taposok még párat”,

    de az Anyatermészet majd lassan elkeni a szádat.

    Na helló, Mr. Ember, így sokáig nem működik,

    a magadfajtát a jó lelkek úgyis majd elüldözik.

    A fejlődésed csapdája is lassan bezárul,

    ha eltűnsz, úgy a többi fajnak egy új világ tárul.

    Egy rákos sejtté váltál, a tüdején a Földnek,

    mert örülsz már egy kis megmaradt talpalatnyi zöldnek.

    Hát gratulálok hozzá, és büszke lehetsz magadra,

    ha eljön majd az idő, akkor emlékezz a szavamra!

    De helló, Mr. Ember, így közel már a vége

    az ámokfutásodnak, ami letaszít a mélybe,

    úgy eltűnsz, mint a kámfor, a planéta felébred,

    de majd ne lepődj meg azon, hogy hová vitt a véred…

     

     

    (az interjút készítette: Cs. Fehér Katalin)

     

     

    Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

  • Interjú és kötetlen beszélgetés Potoczki Klára műfordítóval

    Jasmin B. Frelih Fél/Be című könyve kapcsán  beszélgetett Dr. Mund Katalin Potoczki Klára műfordítóval ,Jasmin B. Frelih Fél/Be című könyve kapcsán, mely 2016-ban elnyerte az Európai Unio Irodalmi Díját.

    A videót megtekinthetik az oldalon vagy a youtube csatornán. A videó csak hanganyagot tartalmaz!

     

     

     

  • Interjú Bianca Bellová cseh írónővel a Tó című könyv szerzőjével

    A Galaktika magazin főszerkesztője, Dr. Mund Katalin készített interjút Bianca Bellová cseh írónővel, akinek a „Tó” című könyve2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

     

    Mund Katalin: Mi inspirált a könyv megírására?

     

    Bianca Bellová: Mindig nehéz megítélni, mi inspirált valójában. Azt gondolod, író vagy, és hirtelen egy csiklandó érzésed támad a gondolataid mélyén, amikor meglátsz egy témát, erről azt gondolod, hogy extra jelentéssel bír – mint jelen esetben egy tó története, amely egykoron élő környezet volt, egy nagy közösség lakóhelye, most sorvadó rendszer, ami saját pusztulásával romba dönti az egész ökoszisztémát.

    K.: Mit gondolsz a könyvről visszamenőleg?

     

    B.: Nem igazán szoktam visszamenőleg túl sokat gondolkodni a könyveimen. A régi történetek felcseperedő gyermekek, akik kirepülnek otthonról. Csak remélni tudom, hogy megadtam nekik mindazt a törődést, szeretetet és odafigyelést, ami képessi teszi őket az önálló boldogulásra. A olyan értelemben különleges mű, hogy egy kis elismerést hozott, néhány díjat és egy kevés pénzt, de igazán azt szerettem benne, hogy egy új világot nyitott meg előttem. A sok fordítás révén megismerkedhettem számos fordítóval, kiadóval, olvasóval. Ez nagy áldás. Néhányukkal egészen összebarátkoztam, ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak bennünket, ugyanazon isteneket szolgáljuk. Így könnyű.

     

    K.: Van bármi, amin változtatnál?

     

    B.: Nem. Soha nem megyek vissza, ha lezártam egy könyvet.

     

    K.: Mit gondolsz a magyar borítóról?

     

    B.: Érdekes. Egészen irodalmi és szimbolikus. Ami a legjobban tetszik a magyar kiadásában, az maga a Tó szó. Olyan rövid! Imádom a rövid szavakat, szövegeket. Minél rövidebb, annál jobb. Minél rövidebb az üzenet, amit betűkkel meg tudsz formálni, annál intenzívebbé, erőteljesebbé válik. Egyszer nekiálltam 50 szavas mikronovellákat írni; nagyon jó gyakorlat volt. A következő könyvem címe Mona, de az is két betűvel több, mint a Tó. ☺

     

    K.: Mi történt azóta, hogy megírtad ezt a könyvet?

     

    B.: Sok minden. Sokat utaztam, hogy külföldön is népszerűsítsem a könyvemet. Elmentem irodalmi fesztiválokra, és rádöbbentem, hogy én még mindig csak egy jelentéktelen kis közép-európai (a nyugatiak számára kelet-európai 😊) író vagyok, akit senki nem ismer. Persze begyűjtöttem jó néhány olvasót, és közben legalább annyi ellenséget is itthon és külföldön. C‘est la vie, ez a csomag része.

     

    K.: Min dolgozol most?

     

    B.: Ahogy már említettem, egy új könyvön dolgozom, aminek Mona lesz a címe. Ez egy sajátos szerelmi történet: a régi világ hanyatlásakor játszódik, ami épp az új világnak adja át a helyét. A háttér egy forró, nedves kórház, amit gyorsan bekebelez a dzsungel. Talán ez az eddigi legjobb szövegem, és nagyon kíváncsi vagyok, mit szólnak majd hozzá az olvasók.

     

    K.: Van bármi, amit szívesen elmondanál a című műveddel kapcsolatban, valami olyasmi, amiről még senki nem kérdezett?

     

    B.: Amit a legjobban szerettem a könyvemben, az egyfajta kétértelműség, hogy az idő és a tér nincs egyértelműen meghatározva, ami az olvasóra hagyja az értelmezést. Ezáltal minden olvasó saját történetet kreálhat, vagyis minden olvasó másik könyvet olvas.

     

  • Miniinterjúk – Varga Csaba Béla

    Lőrinc L. Lászlót 80. születésnapja alkalmából a Metropolis Media egy különleges kötettel lepte meg. A könyvben 12 olyan író egy-egy novellája olvasható, akik a szerző rajongói is egyben. A kötetek szerzőivel villáminterjúkat készítettünk, Következő szerzőnk Varga Csaba Béla.

    1, Mióta ismered/olvasod Lőrincz L. László műveit?

    1976 körül, az iskolai könyvárban ismerkedtem meg Lőrincz L. László nevével. 1983-ban középiskolásként véletlenül fedeztem fel Leslie L. Lawrencet. Jellemző, hogy egy ideig fel sem merült bennem; ez a két író ugyanaz a személy. Utána hosszú évtizedeken át mindig nagy örömmel olvastam a „két” szerző különféle műfajú regényeit, novelláit.

    2, Melyik műve inspirálta a novelládat, hogyan merítettél a művéből vagy műveiből ötletet?

    Nem egy konkrét mű adta az ötletet, hanem az a sajátos, titkokkal és egzotikus napkeleti misztériumokkal teli világ, amit Leslie L. Lawrence felépített. Egy olyan történetet akartam írni, amelyik akár ebben az univerzumban is játszódhatna.

    3, Mennyire áll közel hozzád ez a stílus? Mennyire kellett kilépned saját kereteidből?

    Leslie L. Lawrence évtizedeket átívelő pályafutásával óriási hatást gyakorolt a magyar SF és kalandregény írók legalább két nemzedékére. Olyan sokat olvastuk a könyveit, hogy a legcsekélyebb gondot sem jelentett az ő sajátos, gördülékeny stílusában írni. Ki ne szeretne Leslie L. Lawrence-hez hasonlóan félelmetes, ám ugyanakkor csábító, sötét nagyurakról írni, akiket mi, egyszerű emberek csak önfeláldozó küzdelem és esetleg személyes veszteségek árán tudunk legyőzni? Külön tetszik, hogy a fenyegetés gyakran természetfeletti erők színre lépésének tűnik, ám végül mégis a józanész diadalmaskodik, és a hősök képesek leleplezni a hatalmukkal visszaélő szélhámosokat, gazembereket.

    4, Melyik a kedvenc Lőrincz/Lawrence regényed/novellád?

    Kedvenc Lőrincz regényem a Dzsingisz kán fiatal éveit bemutató regény, A sólyom kinyújtja karmait. Leslie. L. Lawrence könyvei közül pedig a Szindzse szeme tette rám a legnagyobb hatást.

    https://galaktikabolt.hu/termek/a-jadekoponyak-szigete/

     

    5 Melyik szerzőt szereted jobban: Lőrinc L. Lászlót vagy Leslie L. Lawrence-et?

    Mind a kettőt egyformán szeretem, bár azt be kell vallanom, hogy Leslie L. Lawrence-től többet olvastam. Megpróbáltam az ő nyomdokaiban járni és beutazva a fél világot – a nagy piramis belsejében, Angkorvat istenszobrai tövében, vagy a Himalája égre törő hegyláncai között, Kőrősi Csoma Sándor sírjától a tibeti kolostor felé sétálva – számtalan alkalommal éreztem úgy, hogy az árnyékok közül mindjárt előlép Leslie, a híres kalandor, felfedező és tudós. Akkor kis ideig együtt mehettünk volna tovább, míg a valóságban a lenyűgöző könyvei révén lehettem útitársa oly sok kalandon át.

  • Miniinterjúk – Benedek Szabolcs

    Lőrinc L. Lászlót 80. születésnapja alkalmából a Metropolis Media egy különleges kötettel lepte meg. A könyvben 12 olyan író egy-egy novellája olvasható, akik a szerző rajongói is egyben. A kötetek szerzőivel villáminterjúkat készítettünk, Következő szerzőnk Benedek Szabolcs.

    1, Mióta ismered/olvasod Lőrincz L. László műveit?

    A nyolcvanas évek derekán az egyik osztálytársamtól kölcsönkértem a Sindzse szemét. Ugyanazon a lakótelepen laktunk, ők egy másfél szobás panellakásban, de annyi könyvük volt, hogy például az Albatrosz Könyvek kötetei az előszobai beépített szekrényben sorakoztak, a hűtőszekrény fölött, mert már csak ott fértek el. Találomra kunyeráltam el ezt a könyvet, mivel az önmagában vonzott, hogy a késő Kádár-kori fridzsiderszocializmusból egyenest a Himalájába repülhetek vele.

    2, Melyik műve inspirálta a novelládat, hogyan merítettél a művéből vagy műveiből ötletet?

    Az orientalista Lőrincz L. László a Kelet világát hozta el a regényeiben hozzánk, én pedig ebből kiindulva azt a kort igyekeztem megragadni, amikor ez a miliő és kultúra Magyarországon is meghonosodott egy időre: a hódoltság idejét, amikor Buda, az Arany Alma igazi keleti város volt a benne élő számtalan nációval. Ezt az alaphelyzetet fűszereztem némi misztikával.

    https://galaktikabolt.hu/termek/a-jadekoponyak-szigete/

    3, Mennyire áll közel hozzád ez a stílus? Mennyire kellett kilépned saját kereteidből?

    Van bennem egy jókora érdeklődés a történelem és a misztikumok iránt, úgyhogy eszembe se jutott kilépni a kereteimből, szerencsére nem is kellett.

    4, Melyik a kedvenc Lőrincz/Lawrence regényed/novellád?

    Továbbra is a Sindzse szeme.

    5, Melyik szerzőt szereted jobban: Lőrinc L. Lászlót vagy Leslie L. Lawrence-et?

    Nem tennék ily módon különbséget. Szívesen olvastam pl. Lőrincz L. Lászlónak a tibeti misztikumokról és a mongol hiedelemvilágról szóló könyveit, vagy akár a Dzsingisz-életrajzát. A Leslie L. Lawrence-regények meg olyanok, mintha Agatha Christie, Jules Verne és P. Howard írták volna együttesen.

     

  • Interjú Szélesi Sándor „Az ellopott troll” írójával

    Szélesi Sándort a Galaktika magazin főszerkesztője Dr. Mund Katalin kérdezte új könyvéről, jövőbeni terveiről és Az ellopott troll folytatásáról. Jó olvasást kívánunk hozzá! (G:Galaktika, SzS:Szélesi Sándor)

     

    G: Hogyan kezdtél írni és mikor? 

    SzS:Hét évesen és egy kis kék füzetbe. Verseket és meséket. Az első versem címe az volt: Amikor az első csillag az égre lép. Szerintem már akkor szerettem a sci-fit, amikor még azt sem tudtam, hogy van olyan. El kellett telnie még vagy hét évnek, mire első sci-fi regényként Francis Carsac Sehollakókját a kezembe vettem.

    G: Most már sokféle zsánerben kipróbáltad magad a sci-fitől kezdve a romantikus regényeken át a film és TV forgatókönyvekig. Melyik a kedvenced?

    SzS: Melyik gyerek a szülő kedvence? Ez az a kérdés, amit nem szabad feltenni, mert nem lehet megválaszolni. Ahogy Bíró Szabolcs barátom és írókollégám mondta, én egy irodalmi hippi vagyok, egyrészt azt írom, amit szeretnék, másrészt nagyon sok zsánerben alkotok. Így aztán van mágikus realista, űroperett, urban folk fantasy, thriller, horror, romantikus történelmi és misztikus történelmi regényem, de ez csak azt jelenti, hogy egy íróban nem egy ember lakik. Az írás amúgy is kicsit skizofrén állapot…

    Filmet írni más. Az tíz esetben kilencszer megrendelésre születik, és nem csak te formálod, hanem sokan mások is hozzá tesznek vagy éppen elvesznek belőle. Ott csak az alapokat teszed le, a végeredmény nagyon sok ember munkájának köszönhetően lesz az, ami. Izgalmasabb, mint regényt írni, de stresszesebb is… Igazából regényírással kapcsolódom ki a filmes munkákból, és filmes munkákkal kapcsolódom ki a regényírásból. Szóval már csak ezért sem tudnám a kettőt alá-fölé rendelni, kinevezni az egyiket kedvencnek.

     

    Szélesi Sándor
    Szélesi Sándor

     

    G: Mi inspirálta Az ellopott troll című könyvet? Honnan jött az ötlet?

    SzS: Volt egy réges-régi könyv, Bogdán Istvánnak az Őfelsége magánnyomozója. Körülbelül harminc éve olvastam, és annyira megtetszett a valóság és a mese krimis keveréke, hogy már akkor elhatároztam, valamikor majd én is fogok egy mesekrimit írni. Persze, nem teljesen olyat, hanem modernebbet, krimisebbet és kifejezetten Magyarországon játszódót gyereklelkű, játékos kedvű felnőtteknek. Ez volt az alap. Aztán Szalai-Kocsis Tamás, aki I. M. Brod álnéven jegyzett Mysterious Universe történeteket, dobott be pár ötletet körülbelül tizenöt éve, amikből sajnos nem lett semmi. Végül pedig két évvel ezelőtt, amikor elszántam magam, hogy na most végre mégis neki állok, akkor elég volt egy pillantás a Margit híd lábazatára, ahol egy szép kerek nyílás látszik, közvetlen a Margitszigeti lehajtónál, hogy tudjam, az én alternatív, mágikus Budapestemen ott egy troll lakik, akit elraboltak – illetve elloptak, mert a kriminalisztika abban a másik univerzumban a kőtrollokra (bár a skandináviai trolloknak van rendszertani neve: magicae magnalapidii cavaticus) még mindig nem élőlényként tekint. Innentől kezdve a történet magától felépült, mint a mesében. Néha-néha egy-egy téglát mások tettek hozzá: például a főszereplőmnek Kádár Zsolt barátom és felesége adtak nevet, szóval ők Tóth Bercel rendőrhadnagy keresztszülei.

     

    G: Sok utánajárással járt?

    SzS: Hát náci emberkísérletekből és hidrogeológiából nagyon profi voltam akkortájt…

     

    G: Kedveled a magyar népmeséket?

    SzS: Benedek Elek összegyűjtött meséi voltak az elsők, mármint az első könyvek, amiket hét évesen olvastam. Szerintem alapvetően meghatározza az ember életét, érdeklődését, mit vesz a kezébe először. Most, hogy így belegondolok, lehetséges, hogy a regényben Magyarország királya, I. Benedek a nagy mesemondóról kapta a nevét. Tudat alatt persze, de tiszteletből, mert Benedek király különösen jó fej.

     

    G: Egy alternatív Budapesten játszódik a történet. Melyik Budapest vonzóbb számodra a valódi, vagy ez a regénybeli?

    SzS: Imádom ezt a várost. Aki ismeri a könyveimet, talán rájött már. A láthatatlan város című mágikus realista novelláskötetben egyenesen főszereplővé tettem a varázslatos, rejtett Budapestet, de itt játszódik félig-meddig a Csillagfényszövők című másik mesebeli zsánerkísérletem vagy a komoly társadalmi kérdést feszegető Pokolhurok bizonyos jelenetei. Azonosíthatók nem csak az utcák, de a házak, éttermek, sőt bizonyos emberek is. Szeretem ezt a várost, mert így is varázslatosnak találom. Persze, érdekes lenne a Városligetben egy ősöreg mohossal szelfizni, olvasni a neten a magyar király legkisebb lányának csínytevéseiről, vagy együtt borozgatni egy csordásfarkassal, de elvagyok ezek nélkül is… Mondjuk, abban a világban, ha nekiállsz randizni egy boszorkánnyal, nem árt, ha van befolyásolás elleni amuletted. Kicsit bonyolultabb ott az élet.

    Szélesi Sándor - Az ellopott troll
    Szélesi Sándor – Az ellopott troll

     

    G: Milyen zsánerbe sorolnád a könyvet és miért?

    SzS: Ezen sokat gondolkodtam, és végül az urban folk fantasy krimi címkét ragasztottam rá. Kezdem a legfontosabbal: ez egy krimi. Tehát van egy bűneset, amelyet ki kell nyomozni, és a főszereplőm ezt meg is teszi a krimi szabályainak megfelelően. A regény végére mindenre fény derül, a történet lezárul. Kicsit thriller beütésű lesz, mert ugye a nyomozó is érintetté válik a sztori egy bizonyos pontján, de Az ellopott troll egyértelműen krimi. Emellett urban fantasy, melynek helyszíne a mai, bejárható, megismerhető, ámde mágikus Budapest. És folk, mert a mágia nagy része alapvetően a magyar népi hagyományokból, mesékből, mitológiából táplálkozik. Többek között Ipolyi Arnold Magyar mitológiáján, Benedek Elek összegyűjtött meséin és a több évszázados népi mágikus gyakorlatokon. Az első kötetből még nem derül ki minden részletében, milyen a teljes mágiarendszer, de el kell mondanom, hogy tulajdonképpen három különböző mágikus metódus alkotja, és ezek egyike csupán a magyar… szóval nem egyértelműen csak folk, de alapvetően az nyomja rá a bélyegét erre a történetre.

     

    G: Kiknek ajánlanád?

    SzS: Igen, a kiadók kérdése is ez legelőször. Ki a célközönség? Ezt a történetet a saját szórakoztatásomra írtam meg, szóval magamból indulok ki: mindazoknak ajánlom, akik a fantasztikumot a fantázia határtalan játékaként fogják fel, és szeretik a könnyed, humoros, szórakoztató történeteket. A főszereplőm elvált, van egy tizenöt éves lánya, és feszült a hangulat a munkahelyén… ezekből sok poén adódik, szóval nem árt némi élettapasztalat is bizonyos beszólások és helyzetek élvezetéhez, szóval biztosan nem hatéveseknek kell felolvasni esti meseként.

     

    G: Lesz-e folytatás? Mikorra tervezed? 

    SzS: Akkora 1-es került a címlapra, hogy ha a Margit hídnál a magasba emelem a könyvet, akkor a Megyeri hídig ellátszódik, szóval ha nem is terveztem volna, most már muszáj megírnom a folytatást. De szerencsére terveztem, mert annyira jól szórakoztam írás közben, hogy meg kell ismételnem ezt a kis kalandot. Szóval meg van már a második kötet munkacíme: Bercel és a királygyilkosok. Ennek alapján sejthető, hogy szókimondó nyomozónk a királyi palotában fog beépített emberként nyomozni… Új és egész történet lesz, önállóan is olvasható.

    És hogy mikorra készül el? Most két másik könyvön dolgozom, az egyik történelmi nyomozós, misztikus-kalandos, a másik a harmincadik században játszódó űroperett egy régi kedves karakteremmel, York Ketchikannel. Utána tudok csak visszatérni Tóth Bercel kalandjaihoz, azaz legkorábban 2020 tavaszára várható a folytatás.

     

    Az interjút készítette: Dr. Mund Katalin

  • Nenad Joldeszki interjú

     

    A Galaktika magazin főszerkesztője, Dr. Mund Katalin készített interjút Nenad Joldeszki íróval, akinek a „Mindenkinek a maga tava” című könyve elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2016-ban.

    Mund Katalin: Mi motivált a könyved megírásában?

     

    Nenad Joldeszki: Az volt az elképzelésem, hogy összeállítom a történetek tavát, melyek nem feltétlenül kapcsolódnak össze, de a történetek megtölthetnek egy tavat, hogy együtt létezzenek egy ökoszisztémában. Ha meg akarom határozni a könyvemet, talán azt mondhatnám, hogy egyfajta költői meditáció az identitásról és az elidegenedésről, valamint az írásról mint cselekvésről. Tehát a motivációm tisztán művészeti: ábrázolni szerettem volna azt a korszakot, amiben élek az útkeresésemen keresztül.

     

    K.: Visszatekintve mit gondolsz a könyvedről?

     

    J.: Általában nem szoktam a könyveimről visszamenőleg sokat gondolkozni. Mindig a következő írásom az, ami inkább foglalkoztat. De hogy választ adjak a kérdésedre: azt gondolom, hogy ez tényleg egy különleges novelláskötet, amilyet valószínűleg soha többé nem írok.

     

    K.: Van bármi, amin változtatnál?

     

    J.: Ha néhány évvel ezelőtt kérdezted volna meg ezt, valószínűleg felsoroltam volna jó pár dolgot, de most úgy gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Nem nyúlnék semmihez, kivéve talán, hogy még több történetet, verset illesztenék a könyvbe (egyet biztosan, ami kimaradt belőle). Gondoltam rá, hogy írok egy következő kötetet az előző folytatásaként, de még gondolkodom rajta.

     

    K.: Mit gondolsz a magyar borítóról?

     

    J.: A magyar dizájn igazán nagyszerű. Nagyon drámai. Nagyon tetszik!

     

    K.: Mi történt azóta, hogy megírtad ezt a könyvet?

     

    J.: Megjelent a harmadik könyvem is, egy regény, aminek a címe Úszás felfelé, és egy fiatal lányról szól, aki hosszú éveken át próbálta felkutatni az édesapját Macedóniában. Ez egy mély metafora az identitásról és arról a helyről, amit otthonnak nevezünk.

     

    K.: Min dolgozol most?

     

    J.: Egy versesköteten dolgozom, aminek a címe Napba köpni. Ez egy régóta futó projektem, még az első könyvem előtt kezdtem, és azt hiszem, lassan elkészülök vele.

     

     

  • Megjelenhet a Half-Life és a Portal 3? – Érdekes hírek a Valve háza táján

    Gabe Newell, a Valve és a Steam alapítója legutóbbi nyilatkozata szerint a Valve a jövőben játékfejlesztésre sokkal több erőforrást fog fordítani, mint a közelmúltban.

    A Valve sokáig a legjobb játékfejlesztő cégek között volt nyilván tartva, olyan jól ismert játékokat készítettek, mint a Counter Strike széria, vagy pedig a Dota, viszont a Steam elindításakor rájöttek, hogy a játékfejlesztés nem hoz annyi pénzt a kasszára, mint a játékokkal való kereskedés, ezért előbb abba is hagyták. Emiatt többek között a Half-Life is egy hatalmas fordulattal ért véget, aminek a folytatását soha nem láthattuk.

    Viszont most mégis felszáríthatjuk a könnyeinket, mivel a Valve bejelentette, hogy érkezik egy új Dota témájú internetes kártyajáték, az Artifact. Ennek az új játéknak az apropóján szólalt meg egy interjúban a nagyhatalmú Gaben, akinek az elmondása szerint hamarosan még több Valve játékot láthatunk a közeljövőben.

    A hirtelen pálfordulás oka Gaben elmondása szerint pedig nem más, mint hogy a főnök irigy volt a Nintendo sikereire az elmúlt évben a játékpiacon, ezért (ugye már úgyis halálra kereste magát a Steammel) szeretne ismét visszatérni a játékpiacra.

    Az Artifact az első azok a játékok közül, amik érkezni fognak tőlünk, szóval ez lényegében egy jó hír. Hurrá! A Valve elkezd újra játékokat gyártani.

  • Mini-interjú Oszlánszky Zsolttal, az Új Pompeji fordítójával

    A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2018-as év első felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Most Oszlánszky Zsolttal beszélgettünk, akinek a neve a Warhammer könyvek kapcsán csenghet ismerősen, de több galaktikás könyv (Bázis, MI, Bob) magyar szövegét is neki köszönhetjük. Legutóbbi fordítása az Új Pompeji.

    Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
    Úgy nyolcéves koromtól kezdve érdekelt az írás és olvasás – azt hiszem, ezt a kettőt soha nem is próbáltam igazán különválasztani. Akkoriban élték első virágkorukat a magyar képregények a Füles Magazin lapjain – Fazekas Attila, Korcsmáros Pál, Zórád Ernő munkái –, volt Kockás és Alfa, Asterix és Talpraesett Tom, és az is előfordult, hogy a könyv, amiből egy-egy képregény született, a könyvtárban is megvolt. Az olvasás nagy szerelem, mind a mai napig tart, s innen többé-kevésbé egyenes út vezetett az íráshoz és fordításhoz.

    Ami magát a fordítói munkát illeti, tízegynéhány éve úgy adódott, hogy ezzel is próbát tehettem, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nemcsak, hogy elfogadták a próbafordításom, de munkát is kaptam. Az első fordításom egy Warhammer 40K regény volt – a Nekropolisz –, ami a Szukits Kiadó gondozásában jelent meg.

    Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
    Ha valaki is felelős azért, hogy kapcsolatba kerültem a sci-fi irodalommal, azok a szüleim, akik a kezdetektől olvasták a Galaktikát, és a régi Univerzum magazinban megjelent orosz sci-fi novellákat. És azok is ők voltak, akik nem azt mondták, hogy fiam, ilyet aztán még véletlenül se olvass, hanem, hogy nézd csak, még egy pár év, és akkor ott lesz Arthur C. Clarketól a Randevú a Rámával, az nagyon jó.

    oszlanszky_zsolt
    Oszlánszky Zsolt

    Kedvenc könyv és film a zsánerben?
    Egyetlen filmet vagy könyvet nehéz lenne kiemelni. Egyfelől, mert az ember ízlése változik, és amiért tegnap rajongott, arra holnap talán már csak nosztalgiával emlékszik vissza. Másrészt pedig, mert az egyik film ezért, a másik könyv meg azért teszik. De akad néhány, amiket mindig nagyon szívesen nézek meg/olvasok. A teljesség igénye nélkül pár kiragadott példa: Nagyon szeretem a klasszikus Star Warsot és a Star Treket, a Dűnét, Asimovtól gyakorlatilag mindent, Philip K. Dick, Roger Zelazny és Daniel Keys Moran írásait, John Brunnertől a Zanzibárt, William Gibson Neurománc univerzumát, az újabb nemzedék tollából Paolo Bacigalupitól A felhúzhatós lányt, Robert Charles Wilson könyveit, Glukhovskytól a Metró trilógiát, Lukjanyenko Őrség írásait, a Páncélba Zárt Szellemet képregényben és filmben egyaránt… És a képregényes kezdetekre való tekintettel örök kedvencem Pierre Berbettől a Psziborgok Álma.

    Ha pedig filmről van szó, ismét igen széles skálán mozognak a kedvencek, Az ötödik elemtől a Szárnyas Fejvadászon át a Vissza a jövőbe trilógiáig és az Alien széráig.

    Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
    Az első fordítói munkám már sci-fi volt, sőt kifejezetten ilyen munkát is kerestem, és azt kell mondjam, szerencsésnek tekintem magam, hogy olyasmit fordítok, ami ennyire egybeesik a személyes érdeklődésemmel.

    Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
    Úgy gondolom, mint minden műfajnak, ennek is megvannak a maga szabályai, melyek kortól, országtól, sőt írótól is függenek. Egy negyvenes évekbeli amerikai pulp fiction nagyon más nyelvezetet használ, máshová helyezi a súlypontot, és más kortárs problémákat vet föl, másféle irányt szab, másképp keres kiutat, mint a mai írók… Az, amiről sokan szeretnek elfeledkezni, hogy egy könyv fordítása nem csupán fordítás, ami a Google pár gombnyomással el tud végezni. Az ember történetet, szófordulatokat, szójátékot és kulturálisan kódolt másodlagos jelentéseket kell, hogy átültessen, úgy, hogy az magyarul is üljön. Nem csupán fordítunk, de magyarítunk is. Azt hiszem, erre jó példa Göncz Árpád Gyűrűk Ura fordítása, vagy Arany János Shakespeare fordításai, amik sok szempontból művészibbek és hangulatosabbak lettek, mint az angol eredetik. A fordító nem csak a nyelvtudásával, de a műveltségével, háttérismereteivel, személyiségével is dolgozik (s néha még az író esetleges apróbb tévedéseit is próbálja kiigazítani – mint mikor egy középkori miliőben játszódó amerikai történetben Magyarország fővárosának Budapestet tüntetik föl, vagy szabadon dobálóznak tudományos kifejezésekkel vagy katonai rangokkal), amibe az olvasók sokszor nem is gondolnak bele.

    Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Új Pompeji) fordításánál?
    Az Új Pompeji azt hiszem macerás lenne egy olyan fordítónak, aki nem igazán szereti a történelmet, de mivel egy időben régésznek/történésznek készültem, ez a része nekem inkább érdekes volt, mint problémás. Természetesen nem egy történelmi szakkifejezésnek utána kellett néznem, de azt hiszem, ezt természetes. Stílusát tekintve semmi olyannal nem találkoztam, ami igazán riasztó lett volna (pl. egyes szám első és harmadik személy folyamatos váltogatása, szubkulturális utalások, vagy olyan külső nézőpontos megoldás, ahol azt sem tudjuk, ki a narrátor stb). Jó volt olvasni, jó fordítani, és engem nem szokott zavarni a több szálon futó történet. Volt már olyan munkám, ahol a Szun Ce féle Háború művészetétől kezdve az űrutazás fizikájáig több dolognak is utána kellett néznem, de ez szerencsére nem ilyen volt.

    Olvasóként hogy tetszett a könyv?
    A könyv egy kicsit talán egy James Clavell vagy Passuth László regényhez hasonlítható abból a szempontból, hogy itt is épp elég szál és szereplő van, hogy megdolgoztassa az olvasó agyát. Mivel én szeretem az előbb említett írók regényeit, és egy időben magam is régésznek készültem, egy olyan könyv, aminek egyszerre van köze a sci-fihez és a történelemi krimihez, azonnal a szívemhez nőtt.

    A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
    Ilyen könyvet – főleg Mr. Godfrey tollából – máskor is szívesen fordítanék

  • A kanonizáció majd úgyis lebontja az összes műfaji kerítést- interjú Dragomán Györggyel

    Hol húzódik a sci-fi és a mainstream irodalom határa? Egyáltalán külön kell beszélni a kettőről? Mik kellenek ahhoz, hogy egy szöveg működjön? Ezekről és más sf-t érintő témákról beszélgettünk a kortárs magyar irodalom egyik jól ismert szerzőjével, Dragomán Györggyel legutóbbi galaktikás publikációja apropóján.

    Hogyan került kapcsolatba a sci-fivel?

    Tizenkét évesen levettem a polcról a Piknik ​a senkiföldjén – Tudósok sci-fi írásai című, Kriterion kiadású antológiát. Aztán megtaláltam apám polcán pár Asimov és Lem kötetet. Aztán Galakitákat és Metagalaktikákat.

    Galaktika 332

    Kedvenc szerzők a zsánerben?

    George Orwell, Hal Celment, Neal Stephenson, William Gibson, Ray Bradbury, Thomas Pynchon, Kurt Vonnegut, Lengyel Péter. Őket valamiért rendszeresen újraolvasom.

    Nem a Galaktika 332-ben megjelent „Vadászat”-a az első sci-fi novellája, az olvasók találkozhattak már korábban is műveivel a Galaktika lapjain (230, 300). Ezeknek a publikálásánál is korábban írt sci-fit?

    Hogyne, már kamasz koromban írtam sci-fi novellákat, de ezek nem láttak (szerencsére) nyomdafestéket. A Népszabadságban is közöltem sci-fi ként is olvasható tárcákat.

    Hogyan szokták fogadni sci-fi írásait? 
    Nem igen szembesültem eddig reakciókkal. Volt már, hogy érzékeltem némi meglepődést, illetve örömöt. Van egyébként egy meglehetősen fantasztikus sci-fi drámám, a Nihil, abban egy Kilenc nevű kétfejű mutáns a főszereplő, de eddig még nem került színpadra.

     

    Minek tekinti a sci-fit: egy tágan értelmezhető tematikának/stílusnak vagy egy bizonyos szabályokat követő műfajnak? És íróként?

    Nem tudom meghatározni. Nekem Beckett Endgame-je éppúgy belefér a műfajba mint Harry Harrison Technikolor Időgépe. És íróként sincsenek szabályok, talán az, hogy kicsit, vagy nagyon eltolódik a valóság valamilyen irányba.

    Mi a fontosabb a zsánerben: a kreatívabbnál kreatívabb ötletek vagy az, hogy jól működjön a történet, még akkor is, ha a benne lévő témát vagy ötletet többen feldolgozták?

    Nekem elsősorban a stílus fontos. Ha a mondatok döcögnek, akkor hiába van tele a szöveg frappáns ötletekkel, nem fogom végigolvasni.

    A magyar és a külföldi irodalmi életet figyelve észrevehetjük, a mainstream irodalomat és a sci-fi-t elkülönítik egymástól. Valóban húzódik a kettő között egyfajta határ? 

    A határ igazából a jó és a rossz irodalom között húzódik. A kérdés, hogy megirhatja-e más is a szerző helyett a könyvet. Ha igen, akkor az csak egy termék, tehát számomra értéktelen (még ha szórkaztató is).

    Dragomán épp tudományos csokimousse-t készül készíteni, amihez jeget kell törni. A Thor pörölyéhez hasonló kalapács elengedhetetlen ehhez.

    Mégis a zsánerirodalommal foglalkozó szakmabeliek és olvasók szoktak külön sci-fi írástechnikáról, sci-fi kritikáról, és egyéb, a mainstreamnek nevezett irodalomtól eltérő megközelítésről beszélni. 

    Az irodalom minőségét nem a témája határozza meg. Borges sci-fi író vagy szépíró? És Margaret Atwood? És Cormac McCarthy? Egy nagy író bármit meg tud írni. Ezt a kérdést bármilyen más zsánerrel kapcsolatban is fel lehetne tenni. Az irodalomban nincsenek szigorú határok. Ha a zsáner irodalmakra mint szubkultúrákra tekintünk, akkor persze felfedezhetők bennük az ortodoxiára és az elszigetelődésre való törekvések, ez mindkét irányból megfigyelhető. De ennek nincs jelentősége, hosszú távon a kanonizáció majd úgyis lebontja az összes kínnal-keservvel összetákolt műfaji kerítést. Az mindenesetre sose jó, ha akár egy író, akár egy olvasó bezárja magát egy-egy szubkultúrába.

    Az angolszász sci-fiben az utóbbi időben megjelentek a fekete, az ázsiai és más kisebbségben élők hangjai, akik saját kultúrájukat építik bele történeteikbe. Ennek mentén el tudja képzelni, hogy olyan sci-fi történetet ír, amibe beleviszi a saját gyökereit?

    Írtam már ilyet, nem is egyszer. És persze voltak, akik a Fehér Királyt is sci-fi ként olvasták (lásd például Jörg Tittel és Alex Helfrecht rendezésében készült adaptációt – a szerk.).

    A 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, készül egy novelláskötettel, amiben a thrillertől a sci-fiig mindenféle szöveg lesz. Jelenleg hogy halad a gyűjteménnyel?

    Dolgozom rajta. Rengeteg novellám van, majd válogatok belőlük köteteket.

    Türelmetlenül várjuk! Vannak más, a fantasztikumhoz köthető tervei?

    Nemrég indult a qubit.hu nevű tudományos portál, A fényes jövő címmel lett egy rovatom, rendszeresen közlök sci-fiként is olvasható szövegeket ott. Épp most írtam például oda egy időutazósat.