My Blog

Címke: interjú

  • Lehetne végre egy magyar űrbetyár – interjú Vékony Krisztiánnal

    EdDesk_Cheng

    Áprilisban érkezik új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek. Folytatjuk szerzőink bemutatását, Michael Walden után a Sors-algoritmus írójával, Vékony Krisztiánnal beszélgettünk.

    Kezdjük a legelején. Ki Vékony Krisztián?

    Azt hiszem, egy teljesen átlagos srác vagyok, mindenféle szuperképességtől mentes. Az a fajta, aki a tömegközlekedésen fülhallgatóval a fülében egy könyvet szorongat ide-oda billentgetve a fejét. Oldalra nézve talán megpillanthattok. Hogy kicsit informatívabb legyek, nagyjából ezt tudom elmondani magamról: jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdem meg az utolsó szemeszteremet  végzős építészhallgatóként. Emellett van szerencsém elmondani, hogy az ország egyik leginnovatívabb és véleményem szerint, minden bizonnyal a legbarátságosabb építész stúdiójának munkatársa is vagyok egyben. Összegezve ezt az apró kis keretet melyből most kikandikál egy részem, valahol úgy gondolom, hogy igazából csak egy piszok mázlista fickó vagyok. Egy olyan figura, aki ha éppen nem épületeket tervez, a klaviatúrára teszi az ujjait és gépelni kezd.

    Mit érdemes tudnunk rólad?

    Úgy érzem, édesanyám végtelen empátiája és édesapám elképesztő mérnöki tudása alatt nevelkedve egyfajta humán-reál vonalon kezdtem el mozogni már igen fiatalon. Kölyökként naphosszat a garázsban barkácsoltam izgő-mozgó mechanikus szerkezeteket építgettem, nem voltak túl hasznosak, de jókat szórakoztunk velük. Az általánost elkezdve képzőművészetet tanultam, gimnazistaként a színtársulatban töltött éveimre emlékszek vissza a legörömtelibben. Ezután egy olyan mérnöki egyetemre mentem, amire nyugodt szívvel ki lehetne írni Dante Poklának nem túl jó marketingű  üdvözlőszövegét. Megjegyzem, nem bántam meg. Ma mindezen múltbéli tapasztalatokból és élményekből építkezem, próbálom a lehető leghasznosabbá tenni a tudást, amit kaptam. Idővel az is elválik majd, sikerült-e.

    Hogyan ismerkedtél meg a sci-fivel és miért szeretted meg?

    E.T.A. Hoffmann-nak van egy írása, a Homokember, ajánlom mindenkinek. Nem sokan jelentenék ki, hogy a német romantika egyik nagy neve sci-fi író lenne, de aki olvassa a történetet tálán elmélázik a gondolaton. Nem lövöm le a poént, tessék kézbe venni. Mindenesetre ez volt az egyik első élmény ami kiszakított a kötelezők világából és egy másik univerzum felé kezdett terelni. Ámde a valódi lökést az jelentette, amikor egy barátom – az egyik legműveltebb ember, akit valaha ismertem –  Philip K. Dick regényét, az Ember a fellegvárbant a kezembe nyomta. Onnantól kezdve a műfaj az életem részévé vállt, és nem tágít mellőlem.

    Mikor váltál sci-fi olvasóból sci-fi íróvá?

    Már kis gimnazista koromban írogattam, rövid történeteket, verseket, még egy regényt is elkezdtem egyszer. Itt említeném meg: pocsékok voltak. De az affinitás talán mindig is bennem volt. Imádom a történeteket. Legfőképp szeretem hallgatni az emberek saját meséit. Úgy érzem mindenkiben máshogy jelenik meg a körülöttünk lévő világ, mindenki más percepcionális készséggel képezi le a környezete képét. Ebből adódóan úgymond mindenki egy tökéletesen más mikrouniverzumban él. Emberekkel beszélgetni kicsit olyan, mintha párhuzamos világokat fedezne fel az ember. Elképesztően érdekes dolog. Multiverzum a szociológiában.

    Az én legnagyobb szerencsém az, hogy életem során olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a szemében olyan világok tükröződését láttam, melyeket nem lehet, nem varázslatosnak tekinteni. Azt hiszem ezt hívják inspirációnak. Nem tudom, mikor lettem író, de azt tudom, kik miatt váltam azzá. Néha eszembe jut a több ezer éves mondat: ”..mondják el majd, hogy óriások közt éltem”

    Vékony Krisztián
    Vékony Krisztián

    Regényedben többször említed Philip K. Dicket vagy Asimovot. Írói példaképeid vagy inspirálóid ők? Esetleg még tudnál említeni további kedvenc sci-fi írót, vagy olyat, aki hatással volt rád?

    Nos, Philip K. Dickről már esett szó. Az egyik legkreatívabb elmének tartom azóta is. Asimovot hasonlóképp. Természetesen nagy hatással voltak rám. Ha csak a műfajból kéne említeni, akkor a következő neveket még feltétlen kiemelném: Orson Scott Card, Ray Bradbury, Herbert G. Wells, Kurt Vonnegut, Frank Herbert, Arkagyij és Borisz Sztrugackij, John Scalzi, Robert Charles Wilson, Zsoldos Péter, Galántai Zoltán.

    Az sf-ben rengeteg téma és koncepció létezik, amik az itthoni írásokban is megjelennek. Ennek fényében szerinted van olyan külföldi sci-fiben jellegzetes dolog, ami a jelenlegi magyar sci-fiből hiányzik?

    Bevallom, ezen még nem gondolkodtam. Személy szerint, kevés olyan magyar sci-fi regényről tudok, ahol a történetben Magyarországnak magának konkrét szerepe lenne. Természetesen ez valahol érthető a hatalmi helyzetünket tekintve, de szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol egy pesti srácból asztronauta válik. Akár lehetne csempész. A tudományos fantasztikum mindig is a lehetetlennek tűnő dolgok megközelítéséről szólt. Fogjunk össze, legyen végre egy magyar űrbetyár.

    Szokták mondani, hogy a science fiction sokszor inkább a jelenről, mint a jövőről szól. Ebből kiindulva, szerinted egy sci-fi írónak mennyire kötelessége reagálnia aktuálpolitikai problémákra?

    Egy sci-fi író gyakran a múltat nézi és ez alapján hoz létre prekoncepciókat a jövőre. Nyilvánvalóan kitekint a világba és annak hatására is alakítja a fejében kialakult képet egy másik lehetséges univerzumról.  Azt hiszem, ez inkább egyfajta intuíció, mintsem konkrét riposzt a problémákra. Érdekes módon mindez néha pontosan fordítva történik. Olykor éppen a világ reagál szomorúan egy-egy prekognicióra. 2015 első heteiben, a könyvet befejezve, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a történetben leírt háborús és menekült helyzet a való életünk része lesz majd, ahogyan abban is hittem, hogy nem éri el a terror az európai fővárosokat. Tévedtem. A fikcióból olykor valóság válik.

  • Ha a gépek átveszik a hatalmat

    Tudományos szerkesztőnk, Kovács „Tücsi” Mihály a Petőfi tévének nyilatkozott az egyre okosabbá váló gépekről és elterjedésük társadalmi hatásairól.

  • Amikor a vámpír csak úgy belepottyan a történetbe – Interjú Benedek Szabolccsal

    Családi drámát feloldó UFO-történettel jelentkezik Benedek Szabolcs a Galaktika legfrissebb, 303. számában. A népszerű magyar írónak rövid időn belül ez a második megjelenése a Galaktikában, pár hónappal ezelőtt ugyanis már olvasható volt egy novellája a jubileumi, 300. számban is. Vele készített interjúnkból kiderül, hogy Douglas Adams nem tartozik a kedvenc szerzői közé s hogy a vámpír egyszerűen csak belepottyant A vérgróf című regényének történetébe.

    – Mikor és miért kezdtél el sci-fivel, vagy ahhoz kötődő műfajokkal foglalkozni?

    – Kiskamaszként, 12-14 éves korom körül már egész biztosan írtam sci-fi novellákat, sőt elkezdett és soha be nem fejezett regényeket. Emlékszem egy nagy spirálfüzetre, amelyet teleírtam tudományos-fantasztikus (vagy annak vélt) elbeszélésekkel. Ezek mind a Naprendszer különböző pontjain játszódtak, a Földön játszódó történetben például a jetik földönkívüli eredete után nyomoztam. Rajtam kívül két ember olvasta a sorozatot: az akkori legjobb barátom és a magyartanárom. És ma is megvan az a franciakockás füzetem, amelybe egy, a „Csillagok háborúja” ihlette űrtrilógiát kezdtem írni, ami aztán soha nem készült el, csak az első kötet („A vörös bolygó titka”) első pár fejezete, de arra emlékszem, hogy a tervek szerint a Naprendszer és a Föld egy galaktikus háború ütközőzónájává válik. Szóval a sci-fi és köztem lévő kapcsolat körülbelül harmincéves, noha kétségtelenül voltak hosszú periódusok, amikor kölcsönösen szüneteltettük. A sci-fi számomra egyrészt tematikai értelemben alapvetően az izgalmakat, a rejtélyt jelenti mind a mai napig, én pedig szeretem a rejtélyeket és szeretek borzongani. Másrészt a fantázia szabadságát, korlátlanságot, utazást múlt, jelen és jövő között. Ezt az élményt találom meg ma is sci-fi olvasása és írása közben.

    – Mennyire áll közel hozzád a sci-fi, illetve az azzal határos irodalom?

    – Alapjában véve mindenevő vagyok, viszont szigorú: ha valami nem tetszik, akkor elég hamar félredobom. Sci-fit is ugyanígy olvasok. A minőség a lényeg. Hogy megfogjon, hogy meglegyen benne az, ami nem csak fölkelti az érdeklődésemet, de le is köt. És hogy találjak benne eredetiséget. Az utóbbi hónapokban úgy adódott, hogy évtizedes szünetet követően írtam pár sci-fi novellát is, ám az a helyzet, legalábbis azt tapasztaltam, hogy ott is alapvetően minden ugyanúgy működik, mint az irodalom egyéb válfajaiban: dramaturgia, karakterek, szituációk. Megfelelő elemekből, megfelelő eszközök használatával kell építkezni. Ami erre külön még rájön, az a kötetlen fantázia. Ez teszi a folyamatot még izgalmasabbá.

    – Van kedvenc sci-fi szerződ, könyved, filmed?

    – Gyerekként a klasszikusokat olvastam: Asimovot, Lemet, Clarke-ot, aztán jöttek a többiek, Bradbury, Palahniuk és mások. Persze itt is volt, ami nem tetszett, kövezzetek meg, de például Douglas Adams is idetartozik. Kedvencem igazából nincs, noha, mint a generációmból annyian, én is a „Csillagok háborújá”-n nőttem föl, mármint az eredeti filmtrilógián. A mostanában menő disztópiák kicsit riasztanak, mármint az, amiről szólnak, noha sajnos kétségtelenül van alapjuk. Viszont emlékszem, anno a nyolcvanas években volt egy másik folyóirat, amit ugyancsak nagyon bírtam: a Robur, amelynek alapötlete tudtommal szintén Kuczka Pétertől eredt, és a Galaktika ifjúsági testvérpárja volt, sajnos tizenvalahány szám után kimúlt. Volt benne talán két vagy három számon keresztül egy Alexander Kröger nevű, akkor NDK-s szerzőtől egy szerintem remek kisregény, a „Robina Crux hajótörése”, gyakran eszembe jut, hogy jó volna újra elolvasni. Külön elemzés tárgyát képezné egyébként, hogy a hajdani szocialista országokban milyen erős volt a sci-fi irodalom. Nyilván azért, mert sok, egyébként elhallgatásra ítélt szépíró erre a területre menekült.

    [the_ad_placement id=”04″]

    – Mit gondolsz a hazai kortárs sci-fi irodalomról? Van kapcsolatod hazai sci-fi szerzőkkel?

    – Nagyon fontosnak tartom a Galaktika év eleji kezdeményezését, amelynek keretében a 300. számban kortárs szépíróktól közöltek sci-fi írásokat. Ez megnyithat kapukat és elsodorhat gátakat reputáció és minőség terén egyaránt. Rengeteg lehetőséggel és kapcsolódási pontokkal jár. És igen, ismerek személyesen néhányat a hazai sci-fi szerzők közül, szoktunk olykor beszélgetni. Két éve meghívást kaptam az Írószövetség SF szakosztályának az estjére, onnan datálódik az ismeretség. Néhányukkal pedig a „2045” c., nemrég megjelent sci-fi antológia (amely az én novellámmal kezdődik, ez itt a reklám helye) könyvheti dedikálásakor ismerkedtem össze.

    – Nagy népszerűségnek örvend a Vértrilógiád, amely egy nem mindennapi, a történelmi Magyarországon játszódó vámpírtörténet. Tudatosan kezdtél bele ebbe a regénybe? Már az elején olyan történetben gondolkodtál, amelyben egy vámpír adott esetben Ady Endrével is találkozhat?

    – Tudatosan kezdtem a regénybe, de nem pontosan abba, amivé végül formálódott, ugyanis időközben egész más lett belőle, mint aminek eredetileg szántam. Annyit tudtam eleinte, hogy szeretnék írni egy regényt, ami az előző századelő világát eleveníti föl, és közben Saint-Germain grófja is mint figura évek óta érdekelt. Ezt a két fonalat akartam összeszőni, ám még az első néhány fejezet után se tudtam pontosan, hogyan. Úgyhogy amikor belekezdtem „A vérgróf”-ba, leginkább a hangulatot, a miliőt akartam megfesteni. A vámpír csak úgy belepottyant a történetbe, mire észbe kaptam, már benne volt. Onnantól lett tudatos a dolog, beleértve a folytatásokat is.

    – Mit gondolsz, a sci-fi része lehet a szépirodalomnak?

    – Simán. Nem lehet, hanem az. Mármint amikor úgy van megírva. Ez nem tematikai, hanem minőségi kérdés.

    [the_ad_placement id=”04″]

    – Melyik műfaj áll hozzád közelebb, a regény vagy a novella?

    – Nem tudok e téren különbséget tenni. Eddig úgy alakult, hogy írtam egy csomó regényt, és közben marhára élveztem a tér adta lehetőségeket. A novella egyszerre sűrűbb és szűkebb, egy komplett világot nem is nagyon lehet benne megteremteni, csak fölvillantani bizonyos helyzeteket és állapotokat. De ezt is szeretem. Mindkettőnek megvannak a kihívásai.

    – A Galaktika 300., jubileumi számában egy olyan történettel jelentkeztél, amelyben a magazin is hangsúlyos szerepet kap. Ez azt jelenti, hogy olvasod, vagy korábban olvastad a Galaktikát?

    – Gyerekként és kamaszként rendszeresen olvastam a folyóiratot, később elég hézagosan, most, hogy a szerzője lettem (ami számomra nagy megtiszteltetés), igyekszem pótolni a lemaradást.

    – A mostani, júniusi számban is olvasható egy novellád. Ebben egy családi drámát old fel egy klasszikus UFO-történet. Érdekel a Földön kívüli élet lehetősége, vagy ez csak egyszeri témaválasztás volt?

    – Nagyon remélem, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, sőt egészen borzasztónak találnám, ha ez így lenne. Abból a bizonyos kozmikus magányból nem kérek. Számomra a sci-fi egyik legizgalmasabb alága mindig a földönkívüliekkel való találkozás volt. Gyerekként meghatározó filmélményem volt az „Ufó Arizonában”, amelynek eredeti címe „Hangar 18”, és igazából egy B kategóriás tévéfilm volt a nyolcvanas évek elején, nálunk viszont a moziban vetítették. Egyébként nem vagyok megszállott ufóhívő, de azt gondolom, hogy nem zörög a haraszt.

    – A jövőben várhatunk tőled írásokat a Galaktikában?

    – Mindenképpen!

    – Min dolgozol most?

    – A könyvhétre jelent meg a Libri Kiadónál „A kvarcóra hét dallama” című regényem, amely az 1980-as évek Magyarországán játszódik, ám van egy sci-fi szál is benne. Közben formálódik egy másik kéziratom is, emellett készülök novellákat is írni, többek között sci-fi témában is.

  • Beszélgetés Steven Spielberggel – a Galaktika 276-os számából

    A Galaktika 276-os számában exkluzív interjú olvasható Steven Spielberggel (ugye senkinek sem kell bemutatni?). Olvasd el most az interjút itt, a oldsite.galaktika.hu/-n! (tovább…)

  • 60 év science fiction: Brian Aldiss beszél

    Brian Aldiss, a science fiction nagy öregjeinek egyike, a nemrég megjelent Szuperállam szerzöje már csak hatvan éves karrierje kapcsán is mondhatja, hogy egyszerűen mindent tud a sci-firöl. Sandy Auden beszélgetett vele az sfsite.com számára. (tovább…)

  • A hobbit sötét kistestvére: beszélgetés Kynan Griffinnel, a The Shadow Cabal író-producerével

    Manapság, amikor a technika széles körben elterjedt, mindenki képes filmeket készíteni. Ebben sokan Hollywood és a nagy stúdiók bukását látják. Mi még nem, de tény, hogy megnyílt az út számos tehetséges filmes előtt, hogy elkészítsék eddig pénz és technika hiányában pihenö alkotásaikat. És ehhez olyan segítséget kapnak, amire talán nem is számítottak elsöre – a közösség hatalmas dolog! (tovább…)

  • „” egy szöveg, avagy a cenzúrázott könyvek új kiadásáról

    A Galaktika kiadója úgy döntött, ismét kiad olyan regényeket is, melyek már megjelentek ugyan magyarul, de cenzúrázva, megvágva, csonka szöveggel – azaz, messze nem úgy, ahogy az író megálmodta. A szöveg-helyreállítás pedig nem gyerekjáték! (tovább…)