Címke: sorozat

  • Odaát 11. évad – Túl a félidőn

    Mindig nagy öröm látni, ha a készítők hallgatnak a rajongók szavára, és nézői kívánságok, tanácsok sokaságával felvértezve állnak neki megalkotni egy film, játék, vagy épp sorozat folytatását. Azok, akik ily hosszú ideje kitartanak a Winchester fiúk kalandozásai mellett, bizony joggal várják el, hogy az alkotók igenis erőltessék meg magukat, mert miért is várná valaki izgatottan egy széria 11. évadját, ha előtte a legtöbb mézesmadzag parasztvakításnak bizonyult csupán, mint például a tavalyi etap Deanmonja. Nos, 9 rész után kijelenthetem, hogy az Odaát idén, ha teljes vérfrissítést nem is kapott, mindenképp hozza azt a fan-service dózist, melyre a nyolcadik, de még inkább az ötödik szezon óta nem volt példa.

    Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz!

    Kapunk első körben egy, már a premierben megszellőztetett főgonoszt a Sötétség képében, mely entitás ugyanolyan apokaliptikus fenyegetést jelent a Földre, mint Lucifer a sorozat fénykorában. Az újdonsült antagonista pedig tökéletes választás, egyrészt a hozzá kitalált biblikus kapcsolódásnak hála (Isten idők kezdete óta elzárt testvére), másrészt, mert a hölgyemény a néző szeme láttára nő fel, csodálkozik rá az őt körülvevő világra, keresi céljait, motivációit, ezzel elérve, hogy a fél-évad záróra már ne is őt, hanem magát a Mindenhatót tekintsük az érem sötétebbik oldalának. Nem kis bravúr ez, a Sötétségnél tényleg csak Lucifer volt jobban megírt főgonosz, szerencse, hogy a továbbiakban őt sem kell majd nélkülöznünk. Az már csak hab a tortán, hogy Crowley, mint saját terveit szövögető gyám telitalálat, hisz ahogy nő Amara (így hívják a Sötétséget) ereje, úgy lesz egyre kiszolgáltatottabb és tehetetlenebb a Pokol királya, ezzel még tovább fokozva a fenyegetettség érzetet, amit csak tetéz, hogy még az ősellenségeknek számító angyalok és démonok is hajlandóak lennének a kollaborációra annak érdekében, hogy elűzzék a világból a Sötétséget. Mindezek tükrében nem nehéz elhinni, hogy tényleg Amara a sorozat történetének legerősebb ellenfele, és a java még csak az évad második felében jön majd.

    supnat1

    És, hogy mi a helyzet a többiekkel? Nos, itt már vannak kisebb gondok, de az összkép még így is a pozitív irányba tendál szerencsére. A legfőbb probléma idén Castiel, aki az egyik legkomplexebb karakterből erre az évadra egy zsinóron rángatott báb lett, az átok problémával nem kezdenek túl sokat, inkább bedugták az írók egy sarokba, bekapcsolták neki a Netflixet, amiről le sem tud szakadni, még a (fél)végjátékra sem, amikor azért eldurvulnak a dolgok rendesen. Jut neki pár jópofa popkulturális utalás, plusz az első két-három részben azért még van némi szerepe (a Metatronnal közös jelenetei különösen jók lettek), de mivel mostanra 4 állandó szereplője lett az Odaátnak, ha abból egy kiesik, azt azért megérzik a nézők. A tesóknak végre újra elkezdtek épkézláb szövegeket kreálni az írók, ez, vagyis a tőmondatokban történő dialógusok már évadok óta a széria Achilles-sarkának tekinthetők, s bár nem maradéktalanul, de ezt a csorbát kiköszörülték végre, újra érződik a dinamika Sam és Dean között, voltak vicces és drámai pillanatok egyaránt, a nagy részük legnagyobb csodálatomra még működött is. Azért nem maradéktalanul, mert az egymás elől titkolózás motívuma már megint bekerült a scriptbe, úgy tűnik ez amolyan CW vonás, hisz az Arrow/Flash duóban sem tudnak elszakadni ettől az egyre idegesítőbb momentumtól. Sam ugyan időközben bevallja Istentől(?) kapott látomásait, de Dean Amara-val való ködös kapcsolata a záró képsorokra is rejtve marad, feloldása pedig – szokás szerint – szinte biztos, hogy újfent egy elcsépelt szópárbajban történik majd meg, mely során mindkét fél csak a saját igazát hajtja. Én lennék a legboldogabb, ha nem így lenne, de túl sokszor eljátszották már ezt a felállást.

    supnat2

    A fő sztoriszálhoz kapcsolódó részek, csakúgy, mint eddig, nagyon rendben voltak, legfőképp azért, mert a veszély tényleg nagyobb, mint valaha, a tét emelkedik, és hiába nem marad a premierben bemutatott borús, sötét atmoszféra a későbbiekben, a széria szokásos humorfaktora mellett érződik, hogy itt most ismét az egész világ a tét, csakúgy, mint az Apokalipszis eljövetelénél anno. Ami fontosabb viszont, hogy idén végre a heti ügyekkel sem voltak különösebb gondok, ez a párbeszédek mellett a másik sarkalatos pontja az Odaát „sok pénzt hoz, csináljuk” korszakának (értsd: 6. évadtól mostanáig). A negyedik, „Baby” címmel ellátott epizód például „Monster of the week” jelleg ide vagy oda, a széria egyik legerősebb epizódja lett, az ok pedig nagyon egyszerű: végre egy teljes epizódot szenteltek a legendás Impala-nak, mely éppúgy a csapat része, mint bárki más. Több mint egy autó, ezt pedig az epizód tökéletes kivitelezésben reprezentálta, a legnagyobb rajongóknak készült (csakúgy, mint a tavalyi „Fan Fiction”), és ezáltal be is talált rendesen. De említhetném akár az ezt követő „Thin Lizzie” részt is, melyben sikerrel kötik össze az ügyet a főszállal, vagy a személyesebb vizekre evező „Just my imagination”-t, látszik, hogy a filler epizódok nem csupán helykitöltésként funkcionálnak, ez pedig óriási pozitívum. Persze, csupán 9 részről van szó, de ez egyszer derűlátó leszek, és hiszem, hogy ez a tendencia marad a későbbiekben is.

    supnat3

    A félévad-záró látványos lett, Amara végre megmutatja határtalannak tűnő erejét, sor kerül a részek alatt felépített Sam-Lucifer találkára, és az angyalok is elindítják totális offenzívájukat a Sötétség ellen. Persze még a következmények előtt véget ér az epizód, hisz cliffhanger nélkül nincs lezárás, de az már most biztos, hogy van potenciál a felépített konfliktusokban, Lucifer visszatérésében, Dean és Amara végérvényesnek tűnő összeköttetésében, de akár Rowina is belekavarhat a dolgokba a Kárhozottak könyvével, – sok vasat tartanak jelenleg a tűzbe a készítők, csakis rajtuk áll, hogy melyiket kívánják használni. Elégedett voltam tehát a látottakkal, egyedül Isten hiánya az, ami kezd túlontúl érthetetlen lenni (ha a saját testvére nem elég, hát mi kellene ahhoz, hogy előmerészkedjen rejtekéből?), de végre meghallgattattak a rajongók imái, és elkezdték kiküszöbölni az évek alatt újra meg újra elkövetett hibákat, ballépéseket. Rajongóként tényleg csak szurkolni tudok, hogy ez az irány maradjon a későbbiekben is, viszont most már gondolni kéne lassan a lezárásra is, mert a Sötétségnél nagyobb ellenfelet nemigen tudok elképzelni. Ki tudja, talán az írók igen…

     

  • A Hátrahagyottak 2. évad kritika

    Csodálatos tíz részt élhettem át a Hátrahagyottak második évada során. Köszönöm ezt Lindelof-nak, akit lehet ugyan szidni (joggal) pár írói túlkapása miatt (Lost vége, Prometheus, Tomorrowland), de tagadhatatlan, hogy tanul a hibáiból, és mikor elemében van, akkor annak ez lesz a vége: az utóbbi évek legjobb sorozatévadja.

    A cikk kivételesen nem spoileres!

    A tavalyinál kevésbé érzelemdús, ám annál inkább filozofikus évadot kaptunk idén, mely egységes történet nélkül is képes olyan koherens maradni, hogy az egyszeri néző fejében egyre csak érlelődik a kérdés: Hogy a fenébe nem hullik darabjaira ez a koncepció? Ilyen az, amikor a készítők nem a forgatás közben találják ki, hogy merre is kéne továbbvinni a sztorit, á’ la Gotham első évad. A szezon tematikája ugyanis merőben eltér más sorozatok történetvezetésétől, végigvitt szálak helyett mozaikok, karakter utak helyett kiragadott életképek váltják egymást részenként, melyeket valahol a háttérben mégis összeköt egy láthatatlan szál, az itt-ott fellelhető átfedésekkel nagyszerűen érzékeltetve, hogy a történet végére azért összefonódnak a látszólag teljesen különálló mini-sztorik. A karakterek mellett az idővel is nagyon ügyesen játszadoznak a készítők, a premierben bemutatott Murphy-ék kálváriája után a Garvey família életébe már időben korábban kapcsolódunk be, és láthatjuk, mi vezetett ahhoz, hogy végül Jarden városában kössenek ki. S bár a történések zöme az említett két családdal történik majd a későbbiekben, terítékre kerül a tovább radikalizálódott Guilty Remnant, valamint az időközben kivált Laurie, továbbá fia, Tom erősen megváltozott világlátása is, hogy szép lassan egy kerek egész süljön ki a dologból, mindezt úgy, hogy a történet tényleg nem áll erős lábakon.

    leftovers1

    Ha lehet is beszélni fősodorról (már az első részben lefektetett, ám onnantól elég marginálisan kezelt eltűnési ügy mellett), akkor az az abszolút főszereplő, Kevin lelki vívódása lenne, mely több részen át ívelve egy olyan erős epizódban kulminálódik végül, melyet nem véletlenül említenek egy lapon a Lost zseniális „Constant” című részével, maradandó élmény az „International Assassin”, csakúgy, mint az egész széria. Kevin lelkiismerete az első évadban elhalálozott GR vezető, Patti személyében manifesztálódik, aki ezáltal éppoly teljes értékű szereplő lesz a szezon során, mint bárki más, karaktere hihetetlenül ambivalens, hol a végletekig szomorú, hol sziporkázik, de semmiképp sem neutrális. Ez egyébként igaz az egész évadra, mint azt már az intro könnyedebb hangvételéből, valamint a nyitány humoros pillanataiból is sejteni lehet, sokszor kifejezetten vicces a Hátrahagyottak, és ez baromi jól is áll neki, főleg azokban a részekben, mikor egyes jelenetek során mintha maga Lindelof üzenne a nézőnek: „Amúgy én sem igazán értem ám, mi a fene történik itt.”

    leftovers2

    Emellett viszont a Leftovers továbbra is dráma, és abból is a súlyosabb, nehezen emészthetőbb fajta. Én úgy vettem észre, hogy az évad leginkább a hitet tette próbára, nemcsak a karakterekét, de a nézőkét is. És itt most nem a keresztény vonulatra gondolok, bár Nora testvére, Matt pont, hogy a vallás által tétetik próbára (sikerrel), de ugyanúgy fellelhető a sorsba, jövőbe, emberekbe, misztikumba vetett bizalom is, mely a legtöbbször ki is fizetődik, furcsán optimista képet mutatva egy-egy velőig hatóan szomorú snitt után. Soha nem gondoltam volna például, hogy egy paradox helyzetben levő rendőr hamiskás karaoke előadását olyan érzelmi hullámvasútként kell megélnem, hogy bátran kijelenthetem: az egyik legerősebb sorozatbeli jelentet Kevin – szó szerint – életéért való éneke.

    De ez csak egy példa a sok közül, az évad telis-tele van retinába égő pillanatokkal, felejthetetlen jelenetekkel, kiváló színészek kiváló alakításaival, melyekhez zseniális apparátus asszisztál, mind a vágás, mind az egyes beállítások díjat érdemelnének, főleg a Mimi Leder jegyezte epizódokban, messze az általa rendezett részek a legjobbak. Épp ezért tartom felfoghatatlannak, hogy egyetlen Golden Globe jelölést sem kapott a Leftovers, nálam ezzel el is vesztette relevanciáját a díjátadó. Max Richter borzongató muzsikái a valóban drámai pillanatokban a végsőkig feszíti az ember idegeit (valamint könnycsatornáit), s bár idén kissé háttérbe szorultak a betétdalok mellett, mivel azok megválasztása is kitűnő, így egy rossz szavam sem lehet a hangzásra.

    leftovers3

    Ahogy az egész évadra sem. Eddig egyetlenegy olyan sorozatszezon volt életemben, melyre gondolkodás nélkül megadtam a maximum pontszámot, ez pedig a Breaking Bad záróakkordja. Mostanáig. A Hátrahagyottak második évadja tökéletes minőséget szállított idén, nem hittem volna, hogy képes lesz megugrani az első felvonás szintjét, de ez végül sikerült, még ha kevesebb (ám annál erősebb) volt is a dráma, és több az életről, a sorsról, Istenről, a Túlvilágról való filozofálás, ami szintén kuriózum a sorozatok között. Szóval, ha számosítanom kellene, természetesen 10/10 az évad, ez elfogultságnak tűnhet, de bármennyire is erőlködöm, nem tudok felhozni negatívumot a szezonnal kapcsolatban. Elgondolkodtató, hol megható, hol megmosolyogtató 10 epizódon keresztül mutatja be Lindelof és stábja, hogy mitől ember az ember, mit jelent hinni, mit jelent újrakezdeni, mik azok a dolgok az életben, melyekért érdemes felkelni minden egyes nap. Mert bár átjárja a szériát egyfajta keserű atmoszféra, a végkicsengés, és ezáltal a teljes káosz kontextusába helyezett utolsó snitt is azt sugallja: Soha ne add fel!

  • Megfilmesítik a Vörös Marsot

    Nemrég röppent fel a hír, hogy végre elkészülhet a Vörös Mars filmadaptációja: a Spike TV sorozatot fog készíteni Kim Stanley Robinson regényéből.

    A Vörös Mars adaptációja már nem új keletű dolog. A megfilmesítési jogok először James Cameronnál voltak, aki egy ötórás mini sorozatot tervezett a történetből Martha Coolidge (Alkonyzóna, Shark) közreműködéséből, de végül a project nem jött létre. Később Gale Ann Hurd (többek közt a The Walking Dead és a Terminátor producere) is egy hasonló ötletben gondolkodott a Vörös Marssal kapcsolatban a Sci-Fi Channel számára, de ez az adaptáció sem született meg. 2008 októberében egy újabb vállalkozó, Jonathan Hensleigh (Die Hard) akadt, aki az AMC számára szerette volna a Vörös Marson alapuló sorozatát elkészíteni.

    Múlt év szeptemberében bejelentette a Spike TV, hogy adaptálni szeretnék Robinson regényét Vince Gerardis producer közreműködésével. Jelenleg úgy tűnik, hogy elődeivel ellentétben a csatorna nem állt el a projecttől. Nemrég, december 8-án bejelentették, zöld utat kapott a sorozatötlete: egy 10 részes évadként láthatjuk viszont a Vörös Mars történetét. Maga a regény a Mars lehetséges gyarmatosítását meséli el a Robinsontól jól ismert, részletesen kidolgozott, sci-fis és tudományos háttérrel.

    A Spike TV főleg a reality show-król ismert (pl. Tetováló mesterek), sőt hosszú idő után ez lesz a csatorna saját gyártású sorozata is, ami néhányunknál adhat okot némi aggodalomra. Ami viszont nagyon is bíztató, hogy eddig nem akármilyen nevek álltak az új adaptációs kísérlet mögé: Vince Gerardis neve ismerős lehet a közkedvelt HBO sorozat, a Trónok harca kapcsán (ott is producer), a showrunner és író pedig J. Michael Straczynski lesz, aki olyan sorozatokhoz működött közre, mint a Babylon 5 és a Crusade. Reméljük, hogy gondos kezek közé kerül Robinson regénye, és végre láthatunk egy remek adaptációt a művei közül.

  • Gotham 2. évad – Félévad-záró kritika

    A Gotham sorozat kezdeti bukdácsolásai után az első évad igazán kerekre sikerült. A készítőknek sikerült megteremteni egy igazi autentikus DC hangulatot, amit tudatosan építettek, fejlesztettek, s nem utolsó sorban térben-időben megfelelően elhelyeztek. Itt-ott belenyúltak az alapokba is, de így vált teljessé az egész. A második évadra sok mindent ígértek, lássuk, sikerült-e eddig beváltani őket.

    A cikk elszórtan SPOILEREKET tartalmaz!

    Az első néhány epizód valami elképesztően dinamikusan ívelt felfelé, egy pillanatra sem hagyott unatkozni minket. Gordon kikacsintásai a törvényenkívüliség felé nagyot dobtak a karakterén, csakúgy, mint Pingvin mélyebbé válása, dramatizálása. (Ha Jim Gordon hangja egyel mélyebb lenne, simán elképzelnéd, hogy Batman lesz belőle.) Barbara Kean szerepe jócskán megnőtt, a leglényegtelenebb női szerepből az egyik legizgalmasabb lett a második évadra. Bruce Wayne rálel a későbbi Batcave-re, tele néhai apja számítógépeivel, rajta kismillió adattal. Itt már bekerült a képbe Lucious Fox, aki szintén elengedhetetlen Batman szempontjából. Nyilván itt még nagyon messze állunk a Sötét Lovag felemelkedésétől, de a sorozat tudatosan nem erre teszi a hangsúlyt. Bruce életével csupán szeletekben foglalkozik, és néhol elszór egy morzsát, csak hogy tudjuk, később kivé fog válni, és mik lesznek a kiváltó okok. Szóval a DC esszenciális szerepkörei remekül felépítve, apránként adagolva jelennek meg a képernyőn, a számtalan rejtett utalással egyetemben. Amikhez pompásan hozzátesznek a jól kiválasztott színészek alakításai is.

    Enyhe csalódásként ért (ám később logikusan gondolkozva jobb is így) Jerome Valeska hanyatlása és kevéske szerepe. Szerettem volna azt hinni, hogy ő lesz Joker, de végül szertefoszlott a remény. Alapvetően Joker egy örök misztikum marad. Nem tudjuk honnan jött, ki ő, mi az igazi története, és ezzel tisztában volt a Fox is. Halála viszont nem hozott teljes megnyugvást Gotham népére, hiszen ha nem is Jerome volt a terv-nélküli gaztevő, letette az alapokat a későbbi, igazi Jokernek. Csak győzzük várni…

    jerome valeska - gotham

    Majd ahogy minden sorozat minden évadában, előkerültek a limonádé epizódok is. Theo Galavan, az aktuális főgonosz néhol nagyon menőnek hatott, néhol pedig idegesítő, fölösleges karakternek. Szintúgy a későbbiekben Barbara és Theo húgának, Tabithának (Tigress) kapcsolata. És persze szinte fölösleges, mégis valamennyire fontos Bruce és Galavan unokahúgának viharos tini-lámúrja is.

    A héba-hóba vontatottá vált intermezzok után újra fellendül az évad, ami tartott egészen a tizenegyedik epizódig, azaz a fél-évadzáró részig. A készítők felhalmoztak mindent, mi szem-szájnak ingere. A hangulat annyira noir lett, hogy a szürke és fekete kontrasztokon kívül alig látni valami színt, kivéve talán Ed Nygma lakásának villódzó zöld neonjait.

    Gordon egyre keményebb, ütősebb lesz. Gond nélkül dacol bárkivel, bárhol, nem riad vissza az illegális cselekedetektől sem. Lassacskán tényleg igazi törvényenkívüli igazságosztó lesz (remélem azért nem kerül sor arra, hogy ő lenne Batman – pedig a hangja egyre csak mélyül), aki szinte mindig érzelmi hullámvasutakon utazik a jó és az őrült gyilkos vékonyka határán egyensúlyozva. Pingvin és Nygma szoros barátságot kötnek, szóval sejthető valami elképesztő gonoszkodás a jövőben.

    Gotham-Penguin-and-Nygma

    A sorozat egyre inkább elmerül Gotham szennyében. A város egyre mocskosabb, kilátástalanabb, ahogy a főszereplők is azokká kezdenek válni. Mindenkinek személyes sérelmei vannak, ami a mérhetetlen alvilág miatt van – mindenkinek van vesztenivalója, és foggal-körömmel kapaszkodik belé, még ha ezért a bűn felé kell is fordulnia. Minden egyre sötétebb és brutálisabb. Ez nagyon jól kivehető a részek előrehaladtával, de főleg Gordon szerepén érződik, ahogyan „megfertőzi” a város és mégis épelméjű próbál maradni.

    Kezdeti pletykák szóltak arról, miszerint Galavan a Baglyok Tanácsának tagja. Annak a csoportnak, amely építette Gotham-et, és az alvilágon keresztül irányítják a világot kvázi szabadkőműves titkostársaságként. Nem véletlen, hogy a bagoly a jelképe az illuminátusnak és a fent említett tanácsnak is. Ám mégsem így történt, helyette egy félig-meddig izgalmas, bár nem annyira motivált bosszúhadjáratot kaptunk, mely igyekezett kicsit a Wayne örököst előtérbe helyezni, valljuk be, enyhén sután.

    Gotham galavan

    Elérkeztünk az évad feléhez, és nem hagyott csalódni bennünket a készítőgárda; kapkodhattuk a szemünket mindenfelé. Érdemes megfigyelni, hogy a szokottnál is szürkésebb, barnább és kontrasztosabb a megvilágítás. Még, ha nappal is van, a színek annyira erőltetettek, hogy lassan érdemesebb lenne fekete-fehérben vetíteni az egész sorozatot. Bruce Wayne Galavan fogságában van, Gordont megmenti Pingvin egy kivégzés elől, Alfred pedig menekül Tabitha haragjától. Ez éppen elég ahhoz, hogy összeszedjenek egy halom embert és egyesével kiélhessék bosszújukat a gonosz Theo-n és a szerzeteseken, akik barbár rituáléval akarják megtisztítani Gotham-et kilenc ember meggyilkolásával, köztük az ifjú Bruce úrfival.

    gotham bruce wayne

    Barnes rendőrkapitány kiemelt tiltása ellenére afféle leszámoló-brigádot hoz össze Pingvin, de fegyverért nyúl a hűséges komornyik, Gordon, és Bullock is. Pillanatok alatt hidegvérrel kivégzik a szerzeteseket, ezzel megmentve Bruce-t. És az epizód vége… két jeleneten belül kiszáradt a szám az izgalomtól. Gordon talán végleges meghasonulása, Pingvin bosszúja és Hugo Strange laborja után Mr. Freeze megjelenése már hab volt a tortán.

    A sorozatnak vannak hibái, hiszen semmi sem tökéletes, de a történetmeséléshez nagyon ért. A karakterek megformálása szintén bravúros, és nagyon kreatív. Ráadásul ritka mostanában, hogy ehhez hasonló hatalmas cliffhanger-rel zárjanak egy mid-seasont. A kezdeti bűnügyi témát felváltotta a noir thriller-dráma zsáner, ami abszolút javulást hozott eddig. A várakozás a folytatásra nagyon erős, ám arra még várni kell egészen 2016 február végéig. Addig a rajongó-teóriák özöne fogja elárasztani az internetet, és mindenféle pletykát, híresztelést olvashatunk a folytatásról, de vigyázzunk velük!

  • A Térség sorozatpremier

    November 23-án hivatalosan is elindult a Térség sorozat a SyFy csatorna online stream-jén. A TV-ben való sugárzásra még várni kell december 14-ig, onnantól hetente lesznek elérhetőek az újabb epizódok.

    A Térség (The Expanse) sorozat létrejöttéről, és hátteréről korábban már írtunk, de most nézzük meg, milyen lett a debütálás. Vajon képes lesz a könyv nyomdokába érni a széria?

    Vigyázat, a cikkben elszórva SPOILER-ek találhatóak.

    A történet igyekszik szorosan kapcsolódni a könyvhöz, de mégis bemutatják Chrisjen Avasaralát, aki csak a jóval távolabbi cselekményekben kellene, hogy részt vegyen. A megjelenése nem feltétlen hiba, de így a későbbiekben kuszává válhatnak az ok-okozati összefüggések. Például a különböző politikai harcok és erődemonstrációk révén fog majd nagyobb szerepet kapni Avasarala, aki nagy hatással lesz főszereplőnk, Jim Holden jövőjére, és egy háború-közeli feszültség folyamatos résztvevőjeként is funkcionál majd. Ellenben, ha ezeket ellövik már az első évadban, akkor teljes káosz lesz a történetre nézve. De ne rohanjunk ennyire előre!

    A Térség története a Naprendszerünkben játszódik, 2-300 évnyire a jövőben. Sikerült kolonizálni a környező bolygókat, holdakat, és az emberek kirajzottak az űrbe. Ennek okán kisebb-nagyobb változásokon mentek keresztül az emberek az evolúció jóvoltából; más a gravitáció, más az adott hely oxigén-tartalma, sok, apró részlet eltérő, így az emberi test is eltérő lesz. Nem beszélve a rengeteg kultúra összemosódásáról, amely eltérő akcentust eredményez a különböző népeknél. Az emberek természetesen más és más politikai, társadalmi nézeteket vallanak, és igyekeznek jogukat formálni az adott planétára. A Föld, a Mars és a Külső Bolygók Szövetsége folyamatosan, hidegháború-szerű időszakban tengetik mindennapjaikat, egyelőre csak a politika eszközeit használva. Egy apró szikra is elég lenne ahhoz, hogy minden robbanjon, és űrbéli háború kerekedjen. Ahogy azt sejthetjük, e szikra kipattanásához nem sok hiányzik.

    expanse cast

    A tényleges történet a Ceresen kezdődik, ami a talán legfontosabb űrkikötő. Logisztika, infrastruktúra és gazdasági szempontból elengedhetetlen csomópont. A törpebolygón található a Star Helix Biztonsági Szolgálat, melynek mindig kalapos nyomozója új feladatot kap. (Miller (Thomas Jane) karakterét bámulatosan eltalálták a sorozat készítői: meg mernék esküdni, hogy pont így képzeltem el olvasás közben.) Feladata, hogy megkeressen egy elkeveredett lányt, aki nem más, mint az egyik legnagyobb vállalat fejesének lánya. Ám első megjelenése mindinkább a Ceres folyton nyüzsgő mindennapjait hivatott megmutatni. Szó szerint mindenféle kultúrájú és kinézetű ember éli mindennapjait a kicsit „gettónak” tűnő égitesten. Törvény, mint olyan nem létezik, a biztonsági szolgálat feladata elkapni minden bűnözőnek titulált egyént. A noir hangulat itt tökéletesen átjött. Minden részletre odafigyeltek a készítők, a sajátos akcentusokra, mozgásra, gesztusra, arcberendezésre is. A háttérben a fények, világítások pazarul hangulatosak. Millerből egyelőre nem sokat kapunk, majd a későbbiekben lesz nagyobb és komolyabb szerepe.

    A leglényegesebb cselekményszál pedig a Canterbury nevű jégbányász hajón kezdődik, ahol Jim Holden (Steven Strait) tevékenykedik. Nem vágyik elismerésre, feljebb jutásra, mégis megkapja a parancsnokhelyettesi címet, amit nem is akar elfogadni. Észrevesznek egy segélyhívó jelet, ami a Scopuli nevű űrhajóról érkezik, és mint hivatalos űrjármű – a Canterbury-nek kötelessége megnézni, van-e túlélő. Holden saját csapattal megy oda egy kisebb űrcsónakkal, ahol egyre több furcsa dolog tűnik fel nekik. Először kalózcsalira gondolnak, de hamar rájönnek, hogy ez nem az, aminek látszik. Ekkor üt be a krach, és így ér véget az első epizód.

    Megfigyelhető, hogy az űrhajókat is, ügyelve a részletekre, gondosan megtervezték. A fények mindenhol „fémesnek” hatnak, minden szürkés, feketés, és ez ráül a Térség alap hangulatára is. Ezt nem negatívumként hozom fel, hiszen ilyennek is kell, hogy legyen a sorozat. Egyszerre sötét, mély, kilátástalan, mégis van benne valami megmagyarázhatatlan könnyedség. Holden karaktere már nem igazán annyira átütő, mint Milleré, és egy ideig nem is fogok megbarátkozni vele, bár ez is lehet a céljuk. A könyvben mindig ügyelnek a kettősségére, miszerint egyszerre imádja, és gyűlöli mindenki. Ha valóban így akarták a készítők, akkor emelem kalapom. A legénység többi tagja viszont egyelőre üres. Leginkább Amos-ra voltam mindig is kíváncsi, aki egy erős, izmos, mindig szitkozódó, kemény, ám kedélyes fickó. A sorozatban figyeltek arra, hogy tényleg egy kigyúrt férfiról legyen szó, de csöndes. Olyannyira, hogy egyetlen mondata volt eddig csupán. Remélem, dolgoznak majd rajta és kiforr a karaktere, mert sok potenciál rejtőzik benne. Naomi (Dominique Tipper) és Alex (Cas Anvar) szintén jól megválasztott színészek, illenek a szerepre, de eddig semmi egyéb érzelmet nem váltottak ki belőlem.

    Expanse_tycho_station

    Viszont akkor sem tetszik, hogy Avasaralát máris beletették, még ha csak aprócska szerepet is szántak neki. A kőkemény, szigorú, folyton káromkodó, határozott asszonyból semmit sem láttunk. Nem sugároz tekintélyt, erőt, csak úgy van.

    Összességében, ha tartják a szintet (vagy emelnek rajta egy kicsit) elképesztő sikeres lehet a Térség. Van, amin lehetne javítani, de a felvezetés – az első rész – jobban sikerült, mint vártam. A mércét magasra tettem, és ha megugrani nem is volt képes, éppen, de átcsúszott rajta, ami nagy szó, hiszen nem ez szokott lenni a tendencia. Az atmoszférával rengeteget törődtek, és nem győzöm kiemelni, mennyire jól tették. A színészek azért lehetnek furcsák, mert nem „szokványosak”, de ez direkt van így. A könyv lapjain szereplő leírásokat bámulatosan el tudták kapni, emiatt jár a piros pont. Van azonban valami, ami hiányzott még az első részből. Ezt, ha fogóval húznák is ki belőlem – nem tudnám megmondani mi lehet. Talán a tartalomból, vagy, mert hirtelen markolt fel sok szálat a történet, és egy rész alapján nem tudtak mit kezdeni vele? Nem tudom. Azt viszont igen, ha továbbra is jelen lesznek a kis részletek, akkor sokkal többé tehetik a szériát, mint egy átlagos science fiction mű.

  • Hamarosan indul a Térség sorozat

    Aki még idén nem találta meg az aktuális SF-sorozatot, amit nézhetne, akkor érdemes lesz odafigyelni a hamarosan debütáló The Expanse (A Térség) szériára.

    A Térség ciklus első kötete, a Leviatán ébredése című könyv 2011-ben jelent meg, azóta már hat rész is elhagyta a nyomdát. A hamar jött siker miatt a SyFy csatorna úgy gondolta, igazán jó ötlet lenne egy sorozatot indítani belőle. A készületek, és egy minimális hype után azonban az egész projekt mintha elhalt volna. Nem kaptunk trailert (csak egy ízelítőt, amivel nem igazán lettünk okosabbak), se képeket, de még nagyon infókkal se bombázták a nagyérdeműt. Idén januártól egészen májusig szó szerint semmit nem osztottak meg a kíváncsi érdeklődőkkel. Jogosan hihettük azt, hogy mégsem lesz semmi a sorozatból, el sem készül, és várhatjuk, amíg más megveszi a jogokat – ha megveszi.

    Szerencsére nem így történt, és július környékétől folyamatosan jöttek a posztok. Lassacskán kiderült, hogy mikor lesz a tervezett indítás, és sikerült egy épkézláb előzetest is megosztaniuk a San Diego Comic Conon.

    Hatalmas, mindent megrázó hype-ot nem kap még mindig, a The Expanse Facebook oldalon néha egy-egy képet, vagy újdonságot megosztanak, de alig lehet tudni valamit a sorozatról.

    expanse cast

    A történet vesézését meghagynám a premier utánra, de tömören megpróbálok egy képet adni magáról a Térségről.

    Ahogy egy űroperához illik, a jövőben járunk, valamikor a 2200-2300-as években. Az emberiség sikeresen kolonizálta a Naprendszert, s minden szerepet kapott bolygó, kisbolygó saját társadalommal, ökoszisztémával, gazdasági előnnyel, hátránnyal rendelkezik, ami nem kevés feszültséget generál a szereplők és a sztori szempontjából is a későbbiekben.

    A könyv hangulata igen sötét, már-már noir, és igyekszik a sci-fi határain belül realisztikus maradni: az űrutazáshoz idő kell, az embereket fizikailag megterhelik a különböző gyorsulások. A bolygókon más és más nehézkedés van, ebből kifolyólag külsőre is máshogy (minimális eltérések) néznek ki az emberek. A trailer alapján a szereplőválasztások is efféle megfontolások alapján lehettek, mondhatni egész jól eltalálták a főbb karaktereket. Nagy szerepet kap majd a politika, az erőfitogtatás, és más emberek kihasználása is. Emellett a fővonal igazán misztikus, mindig jelen van – még ha csak a háttérben is -, mégsem sejtjük mi fog történni legközelebb. A főbb szerepekben egy elhivatott nyomozó, illetve egy űrhajónyi legénység áll majd, akik szembenéznek a kívülről jövő fenyegetéssel és egy politikai acsarkodás közepébe is belecsöppennek.

    A sorozat írói között ott van a Vasember, és Az ember gyermeke írója is, ami persze után nem lehet nagy következtetéseket levonni, de reményeink szerint itt is odateszik magukat.

    Az IGN-nek adott interjúja során a sorozat egyik színésze, Cas Anvar elmondta, hogy a készítők igyekeznek elkerülni a CGI-t, és arra törekednek, hogy amit meg lehet oldani makettel, – vagy egyéb metódussal -, akkor azt használják. A speciális effektek kötelező elemei egy SF műnél, de amennyire tudják, redukálják azok számát.

    Első ránézésre, és az eddigi (kevés) infók alapján csillogó szemmel reménykedhetünk egy igazán ütős és egyedi SF műben, ami odaszögezi a nézőket a TV-k elé. A trailerekben és az IMDb forrásai szerint már az első részekben feltűnnek olyan szereplők, akik csak a második, vagy harmadik kötetben vesznek részt. Reméljük, ezzel nem zavarják majd össze az olvasókat és a nézőket.

    A sorozat november 23-án debütál a SyFy streamjén, december 14-én pedig a tévécsatornán.

  • Videojátékokból filmek: miért nem lettek sikeresek?

    Olyan korszakban élünk most, amelyben az eredetiség egyre ritkábban fordul elő. Cikkeinkben sokszor írtunk már a valamilyen formában adaptált filmekről, sorozatokról. A leggyakoribb az egyes könyveket át-és feldolgozó művek, gondoljunk csak a népszerű Trónok Harca sorozatra, vagy ha már kisképernyőnél tartunk, akkor az egyedileg átdolgozott Hannibal szériára, ami a harmadik évad után nem is kap folytatást. Persze a mozivászon sem menekülhetett, de kiemelném, hogy egy könyvből készült film nem mai dolog. Csupán mára felszaporodtak a számok. Ott vannak az egyértelmű kasszasikerek, mint amilyen a Harry Potter mind a hét+egy része volt, a Gyűrűk Ura, Hobbit-széria, s az ifjúsági regényből filmre vitt Éhezők viadala, mely befejező részét novembertől játszák a mozik (csak néhány példa a kismillió közül). Idén már láthattuk a Marsiból készült Mentőexpedíciót Matt Damon főszereplésével, de előfordulnak olyan filmek is, amelyekről nem is tudtuk, hogy már valaki papírra vetett – csak ha később utánanéztünk. Például én sokáig nem tudtam, hogy a Ben Affleck és Rosamund Pike thriller-drámája, a Holtodiglan előtte már regényként a könyvesboltok polcait nyomta. És belekezdhetnék véges végtelen felsorolásokba, de akkor sosem érhetnénk a cikk végére.

    books

    Van egy vékonyabb vonal az adaptációk soraiban, amelyek eddig alig sültek el jól, de a modern technika és az elkötelezett filmkészítő brigádok ezen változtatni akarnak. A videojátékok térhódítása elképesztő ütemben zajlik. Az eladások újabb és újabb rekordokat döntögetnek, ezzel sokszor egyenes arányban van a ráköltött dollármennyiség is. Példának okáért a 2013-es év talán leginkább várt játéka, a Grand Theft Auto szériájának ötödik része minden várakozást felülmúlt. A játék fejlesztése és marketingje összesen 265 millió (!) dollárba került, amit egyes filmes büdzsék sem engedhetnek meg maguknak. Ezzel szemben az eladások még hihetetlenebb számokat produkáltak. Az első 24 órában több, mint 11 millió példány kelt el, ami nagyjából 800 millió dolláros bevételt jelent. 2015 augusztusára, beleszámítva az új-generációs platformok és PC-s eladásokat is, nagyjából 54 millió darab kelt el a játékból. 2014-re már megvolt a 2 milliárd dolláros bevétel.

    Ez csak egy szemléltető példa volt arra, hogy a hollywood-i közegbe mostanra a játékok világából is meríteni kell, ha már adaptálásról esik szó. A GTA film megvalósítására még várni kell (ha lesz egyáltalán), azonban a fejlesztés körülményeiről készítenek egy dokumentumfilmet Daniel Radcliffe főszereplésével.

    Azonban készítettek már mozifilmeket, – nem is egyet – videojátékcímekből. Bár ne tették volna. Ha ezekkel az volt a céljuk, hogy népszerűsítsenek egyes programokat, akkor nagyot bukhattak (eladások terén és kritikák terén szintúgy), mert ez inkább elijesztette a közönséget. Jogosan merülhetett fel a kérdés: ha ilyen a film, milyen lehet a játék?

    A próbálkozások nagyjából egytől egyig kudarcba fulladtak, és hirtelen sosem tudtuk kit kell hibáztatni. A játékfejlesztőket? A marketingeseket? A film készítőit? A nézői elvárásokat? Valahol mindenki hibás, de egy játékból filmet kreálni kiváltképp nehéz dolog.

    pacman

    Talán nehezebb is lehet, mint könyvből. A könyv lapjain szereplő leírásokat, karaktereket, belső gondolatait hihetetlen nehéz úgy vászonra vinni, hogy az megfeleljen a nézőnek is – akinek már van egy gondosan felépített elképzelése az agyában. Kérdezhetnénk, akkor mi a nehéz egy játékadaptációban? Ott vannak a karakterek, csak le kell másolni őket. Azonban ez sem könnyű falat: az tény, hogy magunk előtt látjuk az adott szereplőt egy mások kezei által megalkotott pixelhalmazban, de egy valódi, húsvér színész egyes fantáziaszült kosztümben, helyzetben, közegben nagyon rosszul tud kinézni. El kell találni a mértékeket, miből mennyi kell: mennyi maradjon meg a játékhoz hasonlatos animált részekből, és hogyan adagolják az élőszereplős részeket. A technika sem feltétlenül állhatott a készítők szolgálatára, így végképp nehezen lehet maradandót alkotni. Egy kicsit talán mindig idegen marad egy ismert játék után annak moziváltozatát megnézni, bármennyire is legyen az sikeres.

    És van még egy, inkább pszichológiai folyamat. Egyes játékokban a főszereplő karakterével hosszú és sok órát eltöltünk. Betéve tudjuk egysoros monológjait, sőt még azonosulunk is velük. Szinte magunknak érezzük a karakter gondolatait, mozdulatait, stb. Szó szerint beleéljük magunkat az adott körülményekbe, eggyé válunk a szereplővel, kötődünk hozzá.

    Hogy példát is említsek, akkor a Perzsia hercegét (Prince of Persia) hoznám fel. Lényegében alig volt köze az egész filmnek ahhoz az élményhez, amit gyerekként átélhetett bármelyik játékos. Itt nem az első Prince of Persia-ra gondolok, még 1989-ből, hanem a 2003-as Sands Of Time-ra és az azt követő részekre, a Ubisoft gondozásában. Új játékélményt nyújtott, rengeteget kellett gondolkozni, és remek sztorival is dolgozott. Majd kiadták 2010-ben a Prince of Persia: Az idő homokja filmet, ami az IMDb-n méltatlan 6,6-os értékelést kapott. Azért tartom méltatlannak, mert sok az a pontszám; jóval kevesebbet érdemelne. Jake Gyllenhaal munkásságát csillogó szemmel követem, de ez a film nagyon nem találta el a hangulatot. Még egyszerű kalandfilmnek sem aratott sikert. Majd a játékot fejlesztő Ubisoft cég 2010-ben kiadta a Forgotten Sands alcímű PoP részt, ami már játékként sem állta meg igazán a helyét, és erősen hajazni szeretett volna a film hangulatára. És így fuccsolt be egy borzasztóan remek cím. Nem állítom, hogy a film volt minden jó elrontója, de nem volt előnyös a Prince of Persia jövőjét nézve, annyi biztos.

    Prince-of-Persia-movie-wallpaper-2

    Ám, hogy ne maradjunk pozitív példa nélkül, ott volt a japán KONAMI fejlesztésű Silent Hill feldolgozás 2006-ban. Néhány hibája ellenére egy igazán élvezhető film volt. Megvolt az az atmoszféra, amit az ember elvárt egy ilyen műtől. Ez már nem mondható el a második részről, a Silent Hill: Revelation-ről. Rossznak nem volt rossz, de mégis olyan üresen álltam fel, mikor vége lett, hogy másnapra már el is felejtettem, hogy valaha létezett.

    Szintén horror szcénában, szintén japán felmenőkkel rendelkező filmnél maradunk. Ez a Kaptár, vagyis a Resident Evil. Nem is tudom észben tartani mennyi epizóddal rendelkezik a Capcom-os horror, és hogy azok milyen kapcsolatban vannak egymással. 1996-tól egészen napjainkig érkeznek számozott és számozatlan játékok mindenféle platformra. 2002-ben viszont elkezdtek egy többrészes filmsorozatot is, ami, nos… nem futott be fényes karriert. Az első rész fergetegesre sikerült. Látványos volt, értelmes sztorival, a karakterekre sem akadt panasz, és hozzá kell tenni, akkoriban a zombi-kultusz nem volt olyan kifejlett, mint most. Manapság már velük kelünk, és velük alszunk. Millió játék, film, sorozat, könyv, bármi foglalkozik az élőhalott agyevőkkel, akik így vagy úgy váltak vérszomjas porhüvellyé. A Resident Evil a mintapéldája volt a jó akció-horrornak. Aztán jött a második rész, ahol már nem volt őszinte a mosolyunk, majd a harmadiktól teljesen elvesztettük a fonalat. Legutóbb 2012-ben jelent meg a Resident Evil: Retribution, amit bevallom, már meg sem néztem. 2017-re ígérik az új részt, The Final Chapter címmel, meglátjuk mi sül ki belőle.

    Most nem emlékezünk meg a szintén jól induló, majd teljesen ellaposodó Tomb Raider filmekről, vagy a borzasztóan röhejesre sikerült Hitman-ről (mindkettőről).

    resident evil

    Ugorjunk most az időben, egészen 2014-ig, mikor igazán felbőgtek a motorok. Több, mint egy évtizede gyártják a lassan unásig elcsépelt Halálos iramban (Fast & Furious) szériát, ami csupán annyi változtatást kap, hogy újak benne az autók. Tudom, iszonyatosan nagy rajongótábora van a sorozatnak, de nálam a Tokyo hajszánál kiégett a nagyon halálos iram. Ezzel szemben a videojáték piac meghatározó eleme a már 1994-től futó Need For Speed széria, ami szintén az évek során szomorú sorsra jutott. Nem tett jót az évenkénti új megjelenés, ami már a csömör felé hajtotta a lelkes játékosokat és a grafikai változásokon kívül semmi újjal nem kecsegtettek. Hogy miért hoztam fel e két címet egyszerre? Számos vita zajlik, zajlott arról, hogy melyik nyúlt melyiktől. Az NFS aranykorát nagyjából a Carbon című részig emlegetik, aminek hangulata, fő motívuma (kanyon-driftek) szinte teljesen megegyezik a Halálos Iramban: Tokyo-hajszáéval. Mindkettő 2006-ban jelent meg. Előtte pedig az Underground részek tuningélménye és éjszakai benzingőzös versenyei voltak hasonszőrűek a Halálos iramban első két részével.

    Örök kérdés marad, ki volt a ludas, de számomra mindig a Halálos iramban első három része volt az igazi Need For Speed moizélmény. Utána a filmsorozat átcsapott valamibe, amit már nem is próbálok megérteni. A fizikával, gravitációval dacoló versenyautók és sofőrjei mondvacsinált indokokkal „még utoljára volán mögé ülnek, és elkövetnek valami illegálisat a jobb cél érdekében”. A hetedik rész befejezése előtt a filmek főszereplője, Paul Walker tragikus autóbalesetben életét vesztette, így a mozi végére az öccsének arcára CGI-al vetítették rá a halott fivér arcát. Azóta Walkert folyamatosan magasztalják, és emlékéül készítik a soron következő, nyolcadik epizódot.

    Visszatérve a Need For Speed szériájához, 2014-ben elérkezettnek tartották, hogy elkészítsenek egy egész estés mozifilmet, ami a címet viseli. Hogy miért? Nem tudni. A sztori nem sokban különbözik egy átlagos Halálos iramban filmétől, talán csak az autók mások. Ezt sem mondanám kiváltképp rossz mozinak, de viselhette volna nyugodt szívvel a Halálos Iramban címet, nem volt semmi, amiért azt mondhattuk volna rá, hogy „ez igen, ez egy igazi Need For Speed élmény”.

    needforspeed1

    Végezetül említenék néhány sort az elkövetkező játék-adaptált filmekről, amiket már hatalmas várakozások öveznek, és reménykedni szeretnék én is, hogy sikerre viszik a címeket.

    Az egyik említésre méltó cím nem más, mint a világhírű stratégiai játékból online-szerepjátékká avanzsált Warcraft. Nem is tudom, talán nagyjából egy évtizede várunk egy ütős Warcraft filmre. A harmadik rész még stratégiai zsánerű volt, de az átvezető videók nagyon látványosak voltak. Akkor már megfogalmazódott a rajongókban, hogy kéne egy film, ami majd bemutatja Azeroth világát. Majd a World Of Warcraft térhódításával ez csak tovább fokozódott. Már mindenki rajongói-teóriákat gyártott, és pletykált boldog-boldogtalan, hogy érkezik a film. Azonban a pletykáknak vége, a forgatás már zajlik, 2016-ban láthatjuk is a mozikban, hogyan feszülnek egymásnak a Horda és az Alliance frakciók főbb karakterei. Nagyon várjuk, és nagyon erősen szurkolunk annak, hogy a Legendary valami igazán ütőset rakjon a nézők elé. A technika adott, a sztori adott, mi sülhet ki rosszul? (… sok minden)

    warcraft

    Szintén 2016 várományos mozija lesz a kanadai Ubisoft által dédelgetett Assassin’s Creed sorozatból készülő film. (Zárójelben jegyezném itt meg, hogy a Prince Of Persia is a Ubisoft nevéhez fűződik, szóval félve merek reménykedni.) A Ubi egy ideje valahogy nincs a topon. Játékait rettentő hibásan adják ki, hatalmas javításokkal igyekeznek foltozgatni az elő-elő bukkanó bugokat. Az sem segít rajtuk, hogy az ígéretes, és zseniális Assassin’s Creed széria évente ontja magából az új címeket. Az újítások mértéke minimális lett a kiadott részek növekedésével. A helyszín és a főkarakter változik, a sztori pedig sekélyessé válik az idő múlásával. A fejlődés elképesztő volt az első epizódtól a harmadik számozott folytatásig , mind játékmenet, mind történet szempontjából. Tökéletesen felépített jelen és korabeli időszálakkal, nem kevés kulturális, történelmi és vallási okítással teletűzdelt kalandjáték volt. Mostanra egy tripla A-s cím, ami fejlett grafikai élményt ígér, egyre nagyobb bejárható tereket, és remek cselekményt. Sajnos egy egyszerű játékos már nem igen tehet szert az újabb részekre, hiszen vagy egy új generációs konzol szükséges hozzá, vagy egy folyamatosan fejlesztést igénylő asztali gép, ami szintén nem olcsó mulatság.

    Assassins-Creed movie

    Ismét kanyarodjunk vissza a filmhez, aminek a főszerepét Michael Fassbender alakítja majd. Az elhamarkodott pletykákkal ellentétben nem a meglévő történetet dolgozzák fel, hanem egy teljesen új szereplő szemszögéből mutatják be az AC univerzumát. Egyelőre nem sokat lehet tudni, de a kiszivárgott forgatási képek ígéretesnek tűnnek. Azonban ez még korántsem garantálja a film sikerességét, de remélhetőleg a Ubisoft tanult eddigi hibáiból, és nem egy félkész, hibás terméket hoznak napvilágra, és kielégíthetik az egyébként hatalmas rajongótáboruk minden igényét egy izgalmas, és érdekes kalandfilmmel, aminek a főszereplője egy igazi orgyilkos lesz.

    És reméljük a film után nem készül egy Assassin’s Creed: The Movie – The Videogame játék, de ezt sajnos elképzelhetőnek tartom.

  • Sorozat lesz Az Úr Sötét Anyagai trilógiából

    A BBC One november 3-án jelentette be, hogy sorozatként fogják adaptálni Philip Pullman híres epic fantasy trilógiáját, Az Úr Sötét anyagait. A Bad Wolf és a New Line Cinema stúdiók adaptálják a történetet a brit tévécsatorna számára.

    Az Úr Sötét Anyagait tartják a 20. század egyik legjobb fantasy történetének, amely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól. Az első kötet, az Északi fény bemutatja Lyrát, az árvát, aki egy olyan párhuzamos univerzumban él, ahol a tudomány, a teológia és mágia összefonódott. Lyra a Jordan-kollégiumban nevelkedve egy nap egy különös tárgyat kap ajándékba, egy aletiométert. Ekkor még nem is sejti, hogy ennek a tárgynak köszönhetően milyen különös kalandba is fog keveredni. Útja során északra kerül, a boszorkányok és harcos jegesmedvék csatájába.

    Az új adaptációhoz nagyon pozitívan állnak a BBC munkatársai és maga az író, Pullman is. A BBC One egyik projectekért felelős munkatársa, Polly Hill így nyilatkozott:

    Megtiszteltetés elhozni Philip Pullman különleges regényeit a BBC One számára. Az Úr Sötét Anyagai egy lenyűgöző trilógia, egy dráma fiataloknak és az idősebbnek, egy igazi családi szórakozás, ami megmutatja elkötelezettségünket eredeti és ambiciózus elbeszéléshez.

    Maga Pullman így beszélt az új adaptációról:

    Mindig is nagy örömöt jelentett látni ezt a történetet különböző formában és médiumban feldolgozva. Volt már eddig rádiójáték, színdarab, film, hangos könyv, képregény – és most jön a televíziós feldolgozás.

    Az elmúlt években láthattuk, hogy a tévében futó hosszú történetek, legyenek akár adaptációk (Trónok harca) vagy eredetiek (Maffiózók, Drót), képesek elérni a karakterábrázolás mélységeit és a feszültségteremtés magaslatait azzal, hogy időt szánnak arra, hogy az eseményeknek meglegyen a megfelelő hatása és a következmények kifejtése.

    És az a tiszta tehetség, ami napjaink hosszú életű sorozataiban látható, nagyszerű. Mindezek miatt vagyok nagyon boldog az Úr Sötét Anyagai televíziós adaptációja miatt. Különösen hálás vagyok Jane Tranter (több sorozat producere, mint a Doctor Who vagy Waking the Dead) bevonásáért, akinek a tapasztalata, képzelete és energiája felülmúlhatatlan.  Ami a BBC-t illeti, nincsen nagyobb támogatójuk nálam. Ennél boldogabb már nem is lehetnék a hírt illetően.

    Pullman történetét legutóbb 2007-ben vitte filmre a New Line Cinema stúdió Az arany iránytű címen. Habár nagyon tehetséges színészeket láthattunk a filmben (Daniel Craig, Nicole Kidman, Eva Green és Ian McKellen), a film mégis bukás volt. A könyv rajongói a rengeteg indokolatlan változtatást, a karakterek egysíkúságát és az eseménytelenre sikeredett cselekményt rótták fel hibaként. Ezúttal reméljük, hogy az új adaptáció eléri célját, sikeres lesz, de ami fontosabb, méltó lesz Pullman eredeti trilógiájához.

  • Új Star Trek tévésorozat 2017-től

    A CBS november másodikán bejelentette, hogy egy vadonatúj Star Trek szériát indít, ami 2017 januárjában debütál majd a tévében. Pontosabban főműsoridőben csak „speciális betekintést” adnak, amelyet követően a sorozatot a csatorna digitális streaming szolgáltatása, a CBS All Access keretében lehet majd elérni. Ahol egyébként már most meg lehet nézni az összes eddig készült Star Trek epizódot. Az utolsó széria, a Star Trek Enterprise 2005-ben ért véget.

    A közlemény szerint az új széria új karakterekre épül, akik képzeletbeli világokat és új civilizációkat fedeznek majd fel, miközben a történet aktuális eseményekre is reflektál majd – ahogy azt 1966 óta megszokhattuk a sorozattól.

    Az egyik executive producer Alex Kurtzman lesz, a 2009-es és 2013-as Star Trek mozifilmek társszerzője és producere volt. Együtt dolgozik majd a projekten Heather Kadinnal, akivel már más tévés produkciókat is tető alá hoztak (Sleepy Hollow, Limitless, Scorpion). Ugyanakkor a szériának nem lesz köze a következő, Star Trek Beyond című mozifilmhez.

    Ez a sorozat lesz a CBS All Access első saját gyártású szériája.

    Forrás: Mashable

     

  • Jön az Amazing stories reboot

    Ahogy már régebben is írtuk, Bryan Fuller fogja elkészíteni az Amerikai istenek sorozatváltozatát, azonban most egy újabb nagyvonalú projektbe is belekezd: Amazing stories rebootba!

    Az Amazing stories egy 1985-ben futott antológiasorozat volt, amit nem más, mint megannyi klasszikus film rendezője, Steven Spielberg készített. Ahogyan azt a címből sejteni lehet, a két évados sorozat olyan történeteket dolgozott fel, amelyek valamilyen úton-módon furcsák, szokatlanok és misztikusak voltak. A sorozat érdekessége (a cselekmény mellett) az volt, hogy az epizódok egyáltalán nem kötődtek egymáshoz, mindegyik egy különálló, fantasztikus vagy kissé ijesztő történetet mesélt el. Az Amazing stories a maga idejében 12 Emmy-díjjelölést kapott, amiből ötöt meg is nyert.

    Most Bryan Fuller segítségével ez a különleges sorozat visszatér a képernyőre! Az Entertainment Weekly értesülése szerint a reboot az NBC csatornán lesz majd látható. Fuller (Hannibal, Halottnak a csók, Haláli hullák) executive producerként és a pilot epizód forgatókönyvírójaként fog résztvenni a sorozat munkálataiban. A rebootban Spielberg nem fog részt venni, viszont A búra alatt és az Extant két producere, Justin Falvey és Darryl Frank is közreműködnek benne.

    Jelenleg nincs hír várható premieridőpontról, és a történettel kapcsolatban sem tudunk még semmi biztosan, de aki ismeri már Fuller munkásságát, az sejtheti, hogy most sem fog akármit kiadni a kezei közül.