Címke: sorozat

  • Bryan Fuller az új Star Trek-sorozat showrunnere

    Novemberben már hírt adtunk a CBS Star Trek-sorozattervéről, de akkor még nem sokat tudtunk a produkcióról. Azonban most kiderült, hogy kik is lesznek felelősök az új ST-ért.

    Egyikük Bryan Fuller, akinek a neve nem idegen a sorozatos világban, rengeteg sajátos hangulatú alkotás köthető hozzá (pl. Hannibál, Halottnak a csók, Haláli hullák), de a Star Trek világa sem idegen tőle: karrierje elején forgatókönyvíróként dolgozott a Star Trek: Voyageren (1997-2001) és a Star Trek: Deep Space Nine-on (1997).

    Az új produkcióhoz Alex Kurzmann is csatlakozik, mint executive producer. Az úr olyan sorozatok mögött bábáskodott eddig, mint a mostanában futó Scorpio, Limitless, de Kurzmann a Star Trek világában is otthonosan mozog: forgatókönyvíróként működött közre a 2009-es Star Trekhez és a Sötétségben-hez (2013).

    Ahogy korábban is írtuk, az új széria új karakterekre és új világokra épül, de mindeközben aktuális eseményekre is kitekintést nyerünk. Az alkotók már nagyon izgatottak, megvannak a saját elképzeléseik és vágyaik. Bryan Fuller még 2013-ban így nyilatkozott egy esetleges, általa készített ST-sorozattal kapcsolatban: a cselekményt, ha lehetséges, az U.S.S. Relianten helyezné el, kapitánynak Angela Bassettet (Támadás a Fehér Ház ellen, Vészhelyzet) tenné meg, első tisztnek pedig Rosario Dawsont (Daredevil, Sin City).

    Bárhogy is alakuljanak a készítők tervei, mi most mindenesetre kicsit izgatottak lettünk az új Star Trek-sorozatot illetően, hisz úgy tűnik, jó kezekbe került a reboot.

  • X-Akták – újra a csúcson

    A 90-es évek egyik legismertebb és közkedvelt sorozata volt az X-akták, legalábbis a maga nemében egészen biztos. Emlékszem, akkoriban kicsiként komoly hatással volt rám. Természetesen sosem nézhettem, nem mintha egyáltalán nézni szerettem volna, de elkerülhetetlen volt, hogy néha véletlenül belepillantottam. A főcímdalát talán senkinek sem kell bemutatni, a mai napig borsódzik tőle a hátam, ha meghallom, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Ennyi félelem éppen elég volt, nem vágytam sem a Peacock családra, se Flukemanre, sem pedig egyéb vérfagyasztó szörnyetegre. Később, ahogy „beértem”, igyekeztem pótolni az epizódokat; na, azóta nem nézek az ágy alá.

    A kétezres években, főként 2007 után nagyon népszerűek voltak a horrorfilmek, amelyek így vagy úgy megpróbálták a nézőket rettegéssel eltölteni. Virágkorukat élték a jumpscare-rel (hirtelen arcba ugró rémpofák) teletűzdelt mozik, és videojátékok. Ilyen volt például a Paranormal Activity, a Fehér zaj, a Hívatlanok, vagy a játékok esetében az Outlast, Amnesia és sorolhatnám.

    Valamiért azonban egyik sem volt képes olyan hatást gyakorolni rám, mint az X-akták atmoszférája. Megijedni megijedtem a többi hasonló mozgóképtől is, de a rettegés esszenciája másban rejlik. Nem a pillanatokra felsikoltó adrenalinlöket adta hatás, hanem az akár negyven percig tartó folyamatos félelem, miután a mellékhelyiségre is félve megy ki a néző.

    A hatalmas sikerre való tekintettel három mozifilmet is készítettek X-Akták címmel, amit jobb lett volna, ha nem tesznek meg. Érződött, hogy csupán pénzcsinálás céljából forgatták le őket.

    2005-ben ért véget a széria a kilencedik évad lezárásával. Most, tizenegy év elteltével, egy hatrészes etappal újranyitják az idegenekkel és egyéb hátborzongató lényekkel foglalkozó, titkos X-aktákat.

    mulder scully

    Mulder és Scully ügynökök élik külön saját életüket, továbblépve a régmúlt dolgokon. Azonban újra szükség lesz rájuk, hogy leleplezzenek egy csalót, egy összeesküvést, és minden titkot, ami odaát van. Legalábbis ez lenne a cél, de egy remek bravúrral akkorát csavartak az egész cselekményen, már az első epizódban, hogy öröm volt nézni. Spoiler nélkül úgy tűnhet, hogy szinte semmi nem történt a felvezetőben, de ez nem lenne igaz. Szinte minden egymásra épül, ezért nehezen lehetne anélkül beszélni magáról a történetről, hogy elárulnánk bármit belőle.

    Az utóbbi években, mióta az internet térhódítása egyre erősödött, roppant tempóban elterjedtek a különféle összeesküvés-elméletek, avagy konteók (konspirációs teóriák). Ezek az elméletek azóta keringenek szájról szájra, mióta világ a világ, de mostanra drasztikusan megnőtt a számuk és rengetegen különféle blogon, közösségi oldalon osztják meg az olvasókkal szerteágazó gondolataikat, – lásd chemtrail, reptiliánok uralta háttérhatalom, kamu Holdraszállás és így tovább – a fanatikus konteósok.

    The truth is out there

    Az X-akták valahol mindig a városi legendákkal, spirituális és idegen űrlényes elméletekkel foglalkoztak, amelyek újra bemutatása nagyon jó ötletnek tűnt. Már az első részben szerepelni fog minden, mi szem-szájnak ingere. Végig fenntartja az érdeklődést, és eredeti módon adagolja a cselekmény-injekciókat, amitől egy másodpercre se fogjuk unni magunkat.

    Mulderen és Scullyn kívül is lesznek ismerős arcok, akikre a korábbi évadokból emlékezhetünk. A két főszereplő színész (Gillian Anderson és David Duchovny) között még mindig remekül működik a kémia. Kicsit érződik, hogy már rég túl vannak magán az X-aktákon, mint sorozatbéli munkájukon és a szérián is. Egyszerre vonnak párhuzamot a képernyőn történtekkel és mindazzal, ami azóta eltelt a való világban.

    Az új X-akták évad izgalmasnak ígérkezik, kellőképpen tartja a kötelező adrenalin-szintet, még ha nem is próbál úgy ijesztgetni, mint annak idején.

    De az a zene… attól még mindig libabőrös leszek.

  • The 100 3. évad premierkritika

    A The 100 nyitánya után minden bizonnyal senki nem gondolta volna, hogy a Kass Morgan könyvtrilógiáján alapuló széria ekkora diadalmenet lesz. Pedig igen, a pilot tipikus young adult felállása (a Föld elpusztul egy nukleáris világégésben, a megmaradt, Bárka nevű űrhajón tengődő emberiség pedig 97 év elteltével visszaküld 100 fiatalt, hogy leteszteljék, élhető-e már a bolygó), klasszikus CW tinidrámája után a történet hamar megtalálja nem épp derűs hangvételét, olyannyira, hogy jelenleg nincs párja disztópia terén, kisképernyőn legalábbis semmiképp.

    Mert a The 100 nem finomkodik semmilyen téren, és ez adja végső soron a széria kvintesszenciáját. Ezalatt most nem pusztán a vizualitást értem, (bár mind a barbár törzsek, mind az elvben civilizált hegybéliek nyers brutalitása megér egy misét) a Trónok harcát idéző merész döntések, a brutális fordulatok azok (már a remek világ mellett), amik megunhatatlanná teszik a szériát, főleg annak tükrében, hogy a CW inkább a kimért, sablonokon alapuló történetmesélést erőlteti legtöbb sorozatában.

    The1001

    Ezt az utat pedig a 3. évad is folytatja, az csak a bökkenő, hogy a nyitány vegytiszta alapozás lett csupán, mely minden történést patikamérleggel kínál, a légből kapott szereplőket, történetbeli változásokat pedig megpróbálja az időre fogni. Remek epizód lett a Wanheda, szó se róla, csak épp lesz mit megmagyarázni a későbbikben.

    82 nap telik el ugyanis a 2. évad záró képsorai óta, az ottani felállás pedig ennek értelmében teljesen felborul, talán túlságosan is. Abby, az újonnan kinevezett kancellár kétségbeesetten lavírozik titulusa, valamint hivatása, az orvostudomány között, miközben kapcsolata Kane-el egyre szorosabb lesz, közelebb hozva az elkerülhetetlent, vagyis a nagy egymásra találást. Hogy ez mennyire lesz jó lépés, az majd a későbbiekben kiderül. A csaknem három hónap alatt Bellamyra is rátalál a szerelem, egy eddig be nem mutatott hölgyemény személyében, az ő sztorijuk egyelőre mondvacsinált, amolyan kötelező jellegű románc csupán, sok vizet nem zavart, a baj akkor lesz, ha Bellamy egyre erősebb jelleme egy huszárvágással hősszerelmessé redukálódik a későbbiekben, bár az írók eddigi munkája alapján erre talán nem kerül sor.

    Leginkább Jasper az, akiben a legnagyobb nyomot hagyták a Mount Weather-i események, Maya halála után a masszív önpusztítás útjára lépett, ami ugyan elcsépelt koncepció, ugyanakkor teljesen érthető, hogy érzéseit magas alkoholtartalmú italokba folytja, dühét pedig azokon vezeti le, akik a legtöbbet jelentik számára. Épp ezért érthetetlen, hogy Bellamy magával viszi Clarke keresésére, hisz evidens, hogy ha baj lesz, akkor az csakis Jasper hibája lesz majd. Persze kellett egy konfliktushelyzet, ami megtöri az Égiek és a Földiek között létrejött törékeny békét, de valami eredetibbet is kitalálhattak volna a készítők egy balul elsült portyánál. Olivia viselkedése sem túl tiszta, a pár hét alatt annyira elsajátította a Földiek attitűdjét, hogy képes Lincoln ellen fordulni csak azért, mert az felvette a rendvédelem öltözetét. Kérdem én, hogy volt képes Olivia ilyen nyúlfarknyi idő elteltével meggyűlölni a népet, akihez évekig tartozott, és teljesen elköteleződni amellett, aki nem egyszer tört az életére? Persze tény, hogy a Bárka oligarchái sodorták ebbe a szituációba, de a teljes pálfordulás akkor is túlzás.

    Természetesen Clark szerepe a legfontosabb, aki tettei után önkéntes száműzetésbe vonul, és céltábla lesz körülbelül mindenki számára. A kultúrák szemében ő lesz ugyanis Wanheda, a halál parancsnoka, a babona szerint pedig aki megöli, az megkapja erejét, ergo irányíthatja, hogy ki hal meg. Ez a képesség pedig elég indok arra, hogy a Föld összes törzse vérdíjat tűzzön a fejére, így késztetve menekülésre a széria legkarizmatikusabb karakterét. Clarke-ról ettől függetlenül csupán annyi derül ki, hogy inkognitója kedvéért haját vörösre festette (bele sem merek gondolni mivel), valamint gyengéd szálak fűzik ellátójához, aki történetesen nő, de a lány biszexualitása már az előző szezonban világossá vált, így ez nem nagy meglepetés. A rész végi cliffhanger teljesen kiszámítható, ami kvázi csalódás, mert a The 100 eddig a nem várt csattanóiról volt ismeretes, most pedig jó előre lehetett tudni, hogy hova fut ki Clarke szála.

    The1002

    A történet (csúnyán fogalmazva) nomád szelete tehát egyelőre még nem indult be igazán, sokkal érdekesebb viszont Jaha sztorija, aki a 2. évad végén rátalál a Fény Városára, pontosabban egy fényűző kúriára, melyben A.L.I.E., egy csinos hölgy képében megjelenő mesterséges intelligencia már várta a férfi érkezését. Nos, a 82 nap alatt Thelonius elméje teljesen alárendelődik az MI mézes-mázas szavainak, melyben a Fény Városáról, és az újrakezdésről beszél, amihez elengedhetetlen Jaha segítsége, konkrétan ő kell, hogy legyen a messiás, aki biztosítja népének az újrakezdést. Mint kiderül, a Fény Városa valóban elérhető egy szintetikus drognak köszönhetően, melyet Thelonius előszeretettel fogyaszt, hogy megcsodálhassa az áhított Paradicsomot. Hogy a város csak vízió, vagy egyfajta virtuális valóságról (á’ la Mátrix) van szó, még nem tisztázott, utóbbi koncepció mindenesetre rengeteg lehetőséget rejt magában, egy apokaliptikus kontextusba helyezett hard sci-fi azért nem hangozna rosszul.

    Murphy bunkerben töltött hetei alatt eléggé elveszíti az eszét, a megőrülés folyamatát pedig nagyszerűen összekötötték A.L.I.E. eredettörténetével, egy zseniális montázsba ágyazva, ahogy a férfi szép lassan begolyózik, miközben a szobában elhelyezett tévé képernyőjén ott pereg az igazság: A.L.I.E. egy valós személyről mintázott MI, mely öntudatra ébredvén úgy dönt, hogy az emberiségnek csak a populáció drasztikus csökkentésével van esélye a túlélésre, a világégés tehát csak közvetetten az emberek hibája, valójában egy program tehet róla. Murphy és Java párosa óriási potenciált rejt magában, hisz, bár Murphy sem teljesen százas, jelenleg még így is ő a józanabb gondolkodású kettejük közül, ami különösen akkor lesz érdekes, ha A.L.I.E. őt is megpróbálja az ujjai (bitjei?) köré csavarni.

    The1003

    A lassabb tempó, pár logikátlan döntés, és felületes karakterábrázolás ellenére én jól szórakoztam a The 100 nyitányán, az pedig már most látszik, hogy lesz miért/kiért izgulni a későbbiekben. Az Égiek, törzsek viszálya biztosítja a kellő akciót és brutalitást, Jaha története pedig (remélhetőleg) az elgondolkodtató, érettebb sci-fi irányába tereli a szériát, feszegetve az ember-MI viszonyát, esetleg a szorosabb kapcsolatot a két létforma között, mert valószínű, hogy Thelonius előbb-utóbb nemcsak istent, de a nőt is megleli A.L.I.E.-ben. A készítők viszont egy kicsit maguk ellen is dolgoztak ezzel a kezdéssel, mert az in medias res felütés miatt rengeteg történetbeli lyukat kell majd betömniük a későbbiekben, amire a jelen események mellett vagy lesz idő, vagy nem. Én mindenesetre bizakodó vagyok, mert – mint azt a bevezetőben említettem – kategóriáján belül nincs párja a CW sorozatának, kár lenne itt elrontani.

  • Új sci-fi animék a téli szezonból

    Már javában tart az animék téli szezonja, így rengeteg új címmel gazdagodott ez a szubkultúra. Mi a legérdekesebb, természetesen sci-fi témájú animéket válogattuk ki. Íme a lista!

     

    Dimension W

    2072-re megoldódik az emberiség energiaválsága, hála a coils (tekercsek) nevű eszköznek, Segítségükkel közvetlenül lehet végtelen energiához jutni, amit a Dimension W-ből nyernek ki. Azonban (ahogy az lenni szokott) a coilokat gonosz célokra is felhasználják. Az ilyen energiavisszaélőkkel veszi fel a harcot a régi vágású Kyome és android társa, Mira.

     

    Az anime egy 2011-es manga adaptációja, amit a Darker Then Black mangakája, Yuji Iwahara jegyez. A sorozat első évada 12 részes, január 10-én indult, és csak március végén fog befejeződni. Bőven van idő behozni az esetleges lemaradást.

    Bubuki Buranki

    Tíz év után Azuma Kazuki visszatér Japánba. A hazatérés azonban nem zökkenőmentes: fegyveres emberek támadják meg a fiút és börtönbe zárják. Gyerekkori barátja, Kogane Asabuki szabadítja ki Kazukit egy Bubukinak nevezett fegyverrel. A lány ezt a puszta gondolataival képes irányítani. Az események után Kazuki csatlakozik barátjához és egy szervezethez, akik egy titokzatos titánt, Oubut keresik fel.

     

    A Full Metal Alchemist, a Soul Eater és a Bleach producereinek új animéje január 9-én startolt hazájában. Az első évadot 12 részesre tervezik.

    Phantasy Star Online 2 – The Animation

    Akik játszottak vagy ismerik a Phantasy Star Online-t, azok most örülhetnek, hisz január 8-tól látható a játék anime verziója is. A szintén 12 részes évad egy, a Földön játszódó történetet fog elbeszélni.

    https://youtu.be/qVutbxjuJk0

     

    Koukaku no Pandora

    A történet egy olyan világba vezet minket, amikor a természeti katasztrófák mindennaposak, kiborgok és autonóm robotok jelennek meg a piacokon, a világhatalmak technológiáért és forrásokért versengenek egymással, a gazdagok és a szegények közötti szakadék pedig egyre csak mélyül. Ebben a világban találkozik Nene Nanakorobi, a kibernetikusan továbbfejlesztett lány és a mogorva Clarion, Uzal Delilah feltaláló robotja. A veszély hozza őket össze: Cenancle metropoliszát terroristák fenyegetik.

    https://www.youtube.com/watch?v=WKCCekDABPk

    A komolyabb felvezetés ellenére ebben az animében főleg a humor dominál, ami főleg a két főhős karakteréből fakad. A sorozat január 8-án indult el.

    A további, most indult/induló animéket ebben a videóban nézheted meg:

  • Legends of Tomorrow sorozatpremier

    Az idei esztendő több szempontból is a hősök éve lesz. A DC és MARVEL képregények nem csak a mozikban, hanem a kisképernyőkön is igyekeznek elkápráztatni a nézőket. Az eddigi sorozatok mellé folyamatosan jönnek az újabb szériák, így ki-ki megtalálhatja kedvenc hősét a tv-ben is. Hosszú lenne felsorolni az idei év blockbuster nagy durranásait, de már februártól elkezdődik a szuperhősök (és antihősök) ideje. A legújabb széria nem más, mint a frissen indult Legends of Tomorrow című sorozat.

    A Zöld Íjász és a Flash sorozatokból megismert mellékszereplők kiválnak, hogy legendává válhassanak. Aki azt várná, hogy a csuklyás igazságosztó és a skarlát gyorshajtó is az új széria részese lesz, csalódni fog, de megvan ennek is a miértje. Egyrészről ezzel „elbuknák” a saját sorozataikat, amik azért elég szép nézettséget produkálnak, és van saját cselekményük bőven. Keresztepizódok ezután is lesznek, sőt lehet, besegítenek majd a legendáknak is, de ez egyelőre csak személyes rajongói álmodozásom. A másik ok, amiért nem lehetnek a főbb karakterek az új szériában, az pedig maga a legendává válás. A két szuperhősnek bérelt helye van az Igazság Ligájában, mellesleg több évada hajkurásszák a rosszfiúkat, és komoly névre tettek szert városaikban. Most rajtuk a sor, hogy engedjenek az újabb generációknak, hogy segítsék a tehetséges hőspalántákat a gonosz elleni küzdelemben.

    vandal savage

    A történet szerint Vandal Savage a jövőben uralja az egész világot. Mindent porig éget, mindenkit megölet, aki ellenszegül, robotzsaru hadseregével pedig állandó rendet tart. Egyetlen férfi áll ki az emberiség mellett, ő pedig Rip Hunter, aki időmester lévén visszautazik 2016-ba, hogy összeszedje a nyolc legfeláldozhatóbb hőst, akit talál. Ez talán felfed egy „kis” lukat, ami lehetne szőrszálhasogatás is, de csak azért is belemegyek: ha Rip ismeri a jelent, múltat, jövőt, akkor miért nem az Igazság Ligáját hívná segítségül? Tagjaik gond nélkül szétkapnák Savage-et és hadseregét is. Erre a válasz egyszerű lehet: másik univerzum. Ezzel a DC világában gyakorlatilag bármit meg lehetne magyarázni, és meg is teszik! Másrészről pedig a Holnap Legendái nyolc olyan hőst takar, amit Rip is kifejt a pilot epizódban: minimálisan lesznek ráhatással a jövőre, és csak feláldozható bábukként masírozhatnak keresztül téren és időn.

    Itt csatlakozik be a már-már minden időutazós produkcióban megjelenő sors-kérdés. Ha valaki eleve a jövőből érkezik, megmásítva a jelent, akkor sikerülhet-e szembemenni a sorssal? Sikerülhet-e megváltoztatni az idő folyását? Itt megjegyezném, hogy efféle kérdéseket vártunk el a Különvélemény sorozattól is, ahol ezeket tudatosan kihagyták.

    Legends-of-Tomorrow-promo-posters

    Nem kell aggódni, nem fognak magasröptű filozófiai eszmecseréket folytatni, bőven kijut majd bunyóból is. A nyolc legenda egész szépen árnyalva van, saját motivációkkal, küzdeni akarással, vagy éppen „tojok az egészbe” attitűddel. Mindenki létjogosultsággal bír a sorozatban, hősökhöz képest tényleg letisztultnak hatnak, kivéve egy embert: Fagykapitány társát, Hőhullámot. (Ők eredetileg negatív karakterek, itt is azok maradnak, még nem jöttem rá, miért kellenek Rip Hunternek.) Gyakorlatilag valahol megállt egy szociopata Groot szintjén. Sok szövege nincsen, ami van, azt nagyjából kiteszi a macsózás és a „bárkit megölök, bárhol, bármivel” félmondatos megoldások. Azon sem igazán jutottam túl, hogy a Szökés sorozat mindkét sztárja most gonoszt alakít, rettentő idegesítőnek hatnak, és hogy egyáltalán miért kell folytatni a Szökést (2016-ban egy 10 részes sorozatban tér vissza)?

    captain cold - heatwave

    A Holnap Legendáinak első része kellemes volt a szemnek. Nem kaptunk sokat, de az alapok lehelyezése, fogjuk rá, kielégítő volt. Elég mélységet is kaptak a szereplők, ami teljes mértékben a sorozat hasznára fog válni, a későbbi esetleges veszekedésekhez meg főleg. Dr. Stein (Tűzvihar egyik fele) személyében ott van a tudálékos öreg, Palmer (ATOM) pedig tudálékos fiatal – tökéletes ellentétek. Sarah (Fehér kanári) maradt az ex-árnyak ligája tag, és ex-halott, ehhez mérten is fog viselkedni. A többiek is belesimulnak az egész környezetbe, egyesével nem jellemezném őket, mert szinte mindegyikőjük megérne egy-egy külön cikket. Beszélgetnek egymással, ugratják, beszólnak a másiknak. Tényleg hihető emberi lényekről van szó, akik sokszor humorral próbálják meg feloldani a feszültséget, ami a világ megmentésével jár.

    legends-of-tomorrow

    Remek, ahogy nyolc – Rippel együtt kilenc – totálisan különböző ember ugyanazt a célt próbálja elérni, persze más eszközökkel, és más felfogással. Az időutazás adhat egy külön ívet a szériának, miszerint úgy tűnik, nem egy helyre, egy időbe repülnek el, hanem módszeresen bemutatják a különböző történelmi időszakokat.

    A sorozatpremierrel nem kaptunk túl sokat, de beérhetjük ennyivel, mert számtalan új kalandot fog még nekünk nyújtani, és valljuk be, gyönyörűen bővíti a kisképernyős Arrowerse névre keresztelt univerzumot.

  • Pilotkritika: Colony

    „From Carlton Cuse, executive producer of Lost and The strain” – hirdeti a Colony plakátja. Ez már önmagában jó ómen, hisz, ha utóbbi nem is, a Lost mindenképp tekinthető kiváló referenciának, végülis minden idők egyik legjobb sorozataként tartják számon – teljes joggal. Mikor mindehhez hozzávettem, hogy a főszerepben a szigetes kaland híres/hírhedt Sawyer-ét alakító Josh Holloway-t, valamint a Szökésben kedvelt, a Walking Dead-ben utált Sarah Wayne Callies-t láthatom majd viszont, egyből feljebb kúszott a sorozat az érdeklődési listámon, pláne, hogy már a hónapokkal ezelőtt kiadott trailer is egy remeknek tűnő disztópiát vetített előre. Az már csak hab a tortán, hogy az USA tavaly a Mr. Robot-al az év legeredetibb sorozatát tette le az asztalra, szóval nálam nagy várakozás előzte meg a Colony-t, melynek pilotja után kijelenthetem: a nyitány minden volt, csak épp eredeti nem.

    colony2

    Ennek miértjére később kitérek, előbb egy gyors szinopszis arról, hogy miről is szól a sorozat. Los Angelest megszállták az idegenek és elszeparálták a világ többi részéről (minden bizonnyal más helyeken is ez a helyzet, de az első részből ez nem derül ki). Will Bowman, felesége Katie, valamint két gyermekük pedig ebben a nem épp rózsás szituációban igyekszik élni erősen beszabályozott életét – diktatúra ez, ezt már a kezdő, idillikus képsorokba bekúszó szögesdrót is sejteti.

    Természetesen nem kamaradrámával van dolgunk, a fő történetszál ugyan a Bowman családra fókuszál majd feltehetően, LA sakktábláján hamar felsorakoznak a bábuk. A fekete oldalon a rend mindenre elszánt (értsd: a végletekig radikális) őrei, a fehéren pedig a jövevények dogmatizmusát nem tűrő Ellenállás helyezkedik el, akik gerillamódszerekkel próbálják megdönteni az idegen rezsimet, emiatt pedig értelemszerűen terroristaszervezetként vannak számon tartva.

    Épp egy ilyen merénylet miatt kerül fókuszba Will is, aki egy hűtőszekrényben elbújva próbál átszökni Santa Monica-ba, ahol harmadik gyermekük van, a zónák közötti átjárás ugyanis tilos a civil lakosság számára.A „határon” azonban bombarobbantás történik, Bowman-ről (akit a nagy leleplezésig Sullivan-ként ismerünk) pedig hamar kiderül, hogy autószerelő munkája csupán álca, valójában volt különleges ügynök, szökevényvadász az FBI-nál, és nem mellesleg a háborút is megjárta már. Kvalitásai pont kapóra jönnek a körletet vasmarokkal irányító, amúgy meglehetősen karizmatikus Alan Snyder (Peter Jacobson) számára, aki munkát ajánl neki, cserébe a fiáért, és egy nyugodt (ámbár megszálláson alapuló) életért: fedje fel az Ellenállást rejtekhelyét, hogy még az írmagját is kiirthassák a szervezetnek.

    A történet egyelőre ennyi, minden bizonnyal lesznek még fordulatok (már a cliffhanger is sejteti, hogy dráma akad majd bőven), az egyelőre nagyon titokzatos idegenek szerepe is kérdéses, bizonyosan nem csak a kontextus miatt kerültek a képbe, a klisébe hajló karaktereken múlik viszont majdnem minden, mert hiába a remek színészek, a jelenlegi felállás nem túl bíztató, mondhatni közhelyes.

    colony1

    Mégsem ez a legnagyobb baj a Colony-van, hanem – ahogy azt a bevezetőben említettem – az eredetiség teljes hiánya. Persze, ahogy a mondás is tartja, jótól lopni nem bűn, de szinte egy az egyben másolni egy koncepciót már nem kis lustaságra vall. Márpedig (és ezt a videójátékokat kedvelő olvasók már bizonyára a történetleírásból észrevehették) a széria alapja szinte kottára megegyezik a Valve világsikerű játékának, a Half Life 2-nek a történetével, változtatás épp csak annyi van, hogy ne legyen jogsértés a dologból.

    Hisz vegyük csak szépen sorra. Van egy idegen civilizáció által megszállt város, amit elszigeteltek a külvilágtól, a lakosságot terrorral tartják kordában, jobb kezüknek pedig egy embert tettek meg, aki a következményektől félvén vakbuzgón teljesíti is a feljebbvalók akaratát. És akkor helyettesítsük be ebbe az egyenletbe a játék és a sorozat elemeit. Az idegen faj a Colony-ban egyelőre nincs megnevezve, a Half Life 2-ben a combine nevet kapták. A város a szériában Los Angeles, a játékban a fiktív City 17, mindössze annyi a különbség, hogy utóbbi már Freeman érkezésekor is eléggé le van harcolva, míg LA látszólag virágzik. Snyder pedig egyértelműen Dr. Breen, még az öltöny és a modor is megvan, úgy húzza a mézesmadzagot Bowman orra előtt, mint tette azt a doktor Gordon Freeman-el anno. Még a várost fürkésző robotokat is pofátlanul nyúlták a készítők minden idők legjobb FPS-éből, tényleg csak az ikonikus Citadella az, ami hiányzik, de azt meg sikerült egy, a várost körülvevő fallal helyettesíteni, ami pedig honnan is lehet ismerős? Szóval igen, eredeti ötletekből csúnyán megbukott a széria, ami a ténylegesen újszerű Mr. Robot után (bár az is tekinthető egy Harcosok Klubja variánsnak, de mégis minden ízében szokatlanul hatott) azért nem kis visszalépés a csatorna számára.

    colony3

    Mindezek ellenére viszont mégis azt mondom, hogy lehet jó a Colony, a közepes kezdés, és az eredetiség teljes hiánya ellenére is. Az effektek egész jók lettek, és bizonyára még csak a jéghegy csúcsát láthattuk belőle. A színészek remekül játsszák az egyelőre sekélyes karaktereket, de a jellemfejlődés/változás adott a későbbiekben, kérdés mennyire használják ki. Az idegenek szerepeltetésén is sok múlik, mert végső soron semmi nem derült még ki róluk, bár túl sok kreativitást ennyi nyúlás után már nem várok. Ha viszont az akciót és a drámát megfelelő arányban adagolják, akkor még lehet élvezetes széria a Colony (ha már a Valve nem tud háromig számolni, legalább itt kapok egy kis Half Life-szerű kalandot), de, mint minden pilot esetében, úgy itt is egyszerre pro és kontra, hogy ebből bizony még bármi lehet. Eddig csupán egy erős közepes, megtekintése csak a téma iránt rajongóknak ajánlott.

     

  • Januárban induló sorozatok

    A sorozatok egy jelentős része már decemberben pihenőre ment a fél-évadzárások után, sokuk januárban folytatódik, de akad olyan is, amely csak februárban tér vissza a képernyőkre. A sorozatkészítők és a különböző csatornák azonban nem hagyják unatkozni a nézőket. Januárban is kezdődnek új sorozatok, új évadok.

    A MARVEL rajongók január 19-től újra élvezhetik Carter ügynök legújabb kalandjait, aki a kései 40-es évek Hollywood-jába tesz látogatást, ahol ismét felveszi a harcot a HYDRA szervezettel.

    agent-carter

    Ha már szuperhősök, akkor a DC is tovább erősíti sorozatait. Január 21-én indul a Legends of Tomorrow (Holnap Legendái), mely összegyűjti a Zöld Íjászból és a The Flash-ből megismert hősöket, kiknek céljuk, hogy megállítsák a halhatatlan Vandal Savage ámokfutását.

    legends of tomorrow

    Aki egy kis apokaliptikus hangulatra vágyik, az örülni fog a The 100 folytatásának. A dráma harmadik évada január 21-én kezdődik, mely érdekfeszítő fordulatokat ígér.

    THE-100

    Az igazság talán még mindig odaát van: Mulder és Scully újra összeáll a legújabb X-akták sorozatban, hogy kinyomozzák a legbizarrabb és vérfagyasztóbb eseteket. A hat részesre tervezett évad január 24-én veszi kezdetét.

    x files 2016

    Az Ördög felmond a pokolban, és Los Angeles-be költözik? Bizony! A Lucifer című képregény-adaptáció a Sátánról szól, aki felhagy korábbi életével, és a Los Angeles-i rendőrségnek segít gyilkosságokat megoldani. Érdekes koncepcióval dolgozik az új sorozat, reméljük legalább olyan mókás lesz, mint amilyennek hangzik. A Fox sorozata január 25-én startol.

    lucifer series

  • A gyermekkor vége – minisorozat beszámoló

    Ahogy azt már számtalanszor hangsúlyoztuk, manapság a különféle adaptációk tengerében lubickolhat a néző. Újrakészítenek rengeteg klasszikust, átgondolják, variálják, feldolgozzák, újrakezdik. Az SF zsáner sem maradhatott érintetlenül, 2015-ben számos újragondolt sorozatot láthattunk, természetesen könyvekből adaptálva. Ezek vagy sikeresek voltak, vagy kimondottan mellényúltak a készítők, és teljes katasztrófába süllyesztettek egy címet (Különvélemény).

    Azonban akad itt még egy nagy nívójú cím, melynek alapját minden sci-fi rajongónak kötelezően ajánlott ismerni. Ez pedig a műfaj egyik legjobban elismert írója, Arthur C. Clarke meghatározó műve, az 1953-as A gyermekkor vége (Childhood’s End). A három részre osztott regényből a SyFy csatorna készített egy három epizódos mini-sorozatot.

    Vigyázat, a cikk elszórtan SPOILEREKET tartalmaz!

    clarke childhoods end

    Ha egy szóban szeretném jellemezni A gyermekkor vége című sorozatot, az talán a zavaros lenne, nézzük, hogyan sikerült mindent totálisan összekuszálniuk a három epizód alatt.

    A könyv olvasása után a legszembetűnőbb eltérés az a történetfolyás struktúrájának megmásítása. Az össze-vissza ugrálás cseppet sem segít a mű megértésében, és sokszor úgy tűnik, a sorozat készítői két évtizede olvashatták a regényt, s abból már nem emlékeznek főbb részletekre, így megkopott memóriájuk mélyéről halászták elő, mi is történt a műben.

    Mielőtt elkezdtem volna a sorozatot, előbb újra átpörgettem az eredeti regényt, hogy felfrissíthessem emlékezetemet. Igazán nem kellett volna, mert egy-két főbb pontot leszámítva teljesen más szemszögből készítették el a kisképernyős változatot. Az első rész még csak-csak rendben volt, ám egyes részleteken képtelen vagyok átlépni. Az eredeti történet szerint a Kormányzók megjelenése után 50 (!!) év telt el, mikor Karellen megmutatta magát a már fejlett emberiségnek. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy az emberi tudat, és társadalom „megérjen”, és valójában megpillanthassa a Földre érkező jótevők valódi alakját, ami kiköpött mása a szintén ember által illusztrált ördögnek. A sorozatban csupán 15 év telt el. Tizenöt év elképesztően kevés ahhoz, hogy gyökerestül megváltozzon hétmilliárd ember, még akkor is, ha már nincs háború, nincs éhínség, stb. Egy emberöltő sem telt el, a felnőttek kicsit idősebbek lettek, a gyermekek esetleg felnőtté váltak, de ez nem elég a kollektív tudat átformálásához.

    Emiatt az időbeli eltolódás miatt a sorozat máris káoszba fulladt. A könyv első részében főszerepet játszó Rickynek meg kellett volna halnia, ehelyett a készítők beleszőttek egy szerelmi drámát, és a 15 + 4 év elteltével is meghatározó szerepe lesz, s a második epizódban szinte teljesen lelövik a poént, ennek viszont csak az utolsó rész utolsó perceiben kéne megtörténnie. A morális és filozofikus töltet szinte teljesen hiányzik. Rupert Boyce buliján a puszta véletlennek köszönhető, ami miatt Rodricks nyomozni kezd a Kormányzók után, nem előre meghatározott kutatások miatt, amelyeket már évek óta készített. Ennek fontos kelléke a részegen játszott Oujia-tábla, nem pedig Karellen által tudatosan odavitt űreszköz. Ez csak néhány a legalapvetőbb hibákból, amik miatt az eredeti mű mondanivalója érvényét veszti, s a feldolgozás kusza lesz. És miért kellett megváltoztatni majdnem mindenki keresztnevét? Nem értem, ez miféle logikai meggondolás miatt volt szükséges.

    oujia

    Az újítás és átformálás nem mindig baj, de ha ez elvesz az eredeti alkotás egységességéből, az borzasztó végkimenetellel járhat. A gyermekkor vége egyik személyes kedvencem, ezért érint kényesen a rengeteg – hozzáteszem fölösleges – változtatás, amit alkalmaztak a sorozatban.

    Ha nem nézzük, hogy ez egy feldolgozás, akkor is nagyon kaotikusnak tűnhet, és ha nem is olyan mélységekig hagyja elgondolkodni az embert, mint ahogy Clarke tette az alapanyaggal, attól egy jó szórakozási lehetőségnek bizonyult.

    A színészek a helyükön vannak, de nem kiemelkedőek. Charles Dance viszont elképesztően tökéletes választás volt Karellennek. Tekintélyt parancsoló mély orgánuma egyszerre lágy, bizalmat gerjesztő, mégis erős, kifejező. A Kormányzó megmunkálása nem is lehetne ördögibb, ezzel sincs probléma.

    A mű által felvetett kérdések a mai napig helytállóak, ezért is lehet az oka, hogy a modern társadalomban játszódik, nem az 50-es években. Az utópisztikus társadalmak nagyon szépnek tűnnek, ám ha jobban belegondolunk, rengeteg mindent fel kellene áldozni érte: kultúrát, művészetet, tudományt, vallást. Ezek nélkül a mai emberiség teljesen elveszne, így kérdéses, hogy a mindenek feletti jó lét, s egyenlőség jobbá teszi-e az emberiséget, vagy inkább sokkal kevesebbé, a közös tudat érdekében.

    Az előzetes háttérismeretek a sorozat megtekintéséhez nem szükségesek, de a teljes kép érdekében erősen ajánlott elolvasni Clarke klasszikusát.

    Ha összegezni szeretném, A gyermekkor vége című minisorozat egy egészen jól összerakott sci-fi dráma és társadalomkritika, mely hibái (főleg kuszasága) ellenére is élvezhető, leköti a nézőt és szórakoztatja.

  • Különvélemény évadkritika

    Korábban írtunk a Minority Report (Különvélemény) című sorozat első epizódjáról, és annak színvonaláról. Ám most itt az első évad vége, ami talán egyben az utolsó is lesz a szériának. Vajon sikerült megugrani a szintet, amit elődei állítottak neki?

    Az alapanyag több, mint zseniális. Phillip K. Dick nevét méltán emlegethetjük az egyik leghíresebb SF-szerzőként, Különvélemény című könyvéből 2002-ben nem más, mint Steven Spielberg készített egy egészestés mozit, Tom Cruise és Colin Farrell főszereplésével. A sztori és a környezet autentikus, és szépen felépített volt. Ehhez képest a belőle készült sorozat szinte teljesen alulmaradt.

    A cikkben elszórtan SPOILEREK találhatóak!

    2065-öt írunk, 11 évvel vagyunk a 2002-es film történései után. A történet szereplői a három Prekog-testvér, akiket a Precrime feloszlása után szabadon engednek a világban, hogy emberként, békében élhessenek. A legfiatalabb testvér, Dash a rendőrség lelkes nyomozójának, Lara Vegának lesz a partnere, és eltökélt céljuk, hogy megakadályozzák az előre látott gyilkosságokat – mielőtt azok megtörténnének. Roppant nagy a potenciál, ami ebben a témában, és sorozatban rejlik. A számos kérdés, filozófiai töprengés, társadalmi és technológiai előrehaladás ott bujkál a felszín alatt, ami arra vár, hogy a néző elé tárulhasson. Van-e sors, változhat-e a jövő, jó-e nekünk, ha tudjuk a jövőt? Jogilag helyes-e, ha a bűnt elkövetése előtt kérdőre vonják az illetőt? Sorolhatnánk még legalább egy tucat olyan kérdést, amikkel tulajdonképpen egyáltalán nem foglalkozik a Különvélemény sorozat.

    A cselekmény valahol ott megáll, hogy minden epizódban kap Dash egy látomást, és szinte azonnal rohan bátyjához, Arthur-hoz, hogy segítsen neki. Aki persze rossz szemmel nézi öccse társulását az „ellenséggel”, amit tovább fokoz a kellően szociopata nővérük, Agatha látomása – melyben újraindítják a Precrime programot – amiben majd Vega fogja őket lépre csalni. Szó szerint véve minden egyes részben ez történik. A gyilkosságokat természetesen mindig megakadályozzák, és az izgalom-faktor nem is jön igazán működésbe. Mondhatnánk, hogy nem is ez a fontos, hanem a szereplők kémiája, a rettentő ellentétek és a karakterek egymáshoz való viszonyulása, és a „hétköznapi” cselekmények között feszülő izgalmas főszál húrja.

    A testvérek közötti feszültség hatalmas, mégis, mint minden jó testvér, szeretik egymást és ragaszkodnak egymáshoz. Ám kiszúrtam egy hatalmas lukat, vagyis inkább hibát, ami nem hagyott nyugodni. Dash-t úgy ismertük meg az első részben, hogy erősen disszociatív. Alig képes emberekkel beszélni, kerüli a tapintást, magábafordulós és félénk. Nem is vettem észre a karakterfejlődés vékony határát, amikor ez a személy egy pillantás alatt átváltozott. Nagyjából az ötödik epizódra egy belevaló, tökös, határozott férfivé vált, aki bárkivel szóba elegyedik, nem fél mások érintésétől (sőt!), és úgy bánik a szavakkal, hogy azt még szószátyár bátyja is néha megirigyelhetné. Választ nem kapunk rá, mi váltja ki ezt belőle, csupán fogadjuk el a tényt. Arthur karakterén viszont kimondottan jól látszódik a fejlődés, amelyet a sorozat igyekszik magyarázni is. Legtöbbször a flashback-ek segítenek jobban megérteni hármójuk viszonyát, de mégis annyira idegen az egész, hogy szinte képtelenek vagyunk azonosulni velük.

    Vega, az elszánt detektív kvázi saját szakállára dolgozik, bejuttatja Dash-t a rendőrségre, és még a főnöke is magasról tesz a nő kiemelkedő sikereire, csupán néhányszor adódik minimális feszültség ebből fakadóan, amit hamar rövidre zárnak annyival, hogy a nő faképnél hagyja felettesét. A modern 21. század második felében nem tudom elképzelni, hogy egy rendőr nem tartozik kőkemény beszámolókkal feljebbvalójának, illetve hiába semmisítették meg a Prekogok minden adatát, senki nem jön rá kilétükre. Ráadásul a Hawk-Eye nevű szervezet nagyjából hasonló munkát akar végezni, mint a Precrime, és nem mellesleg mindenki után kutakodnak, még a titkos fájlok között is. Ugyan az évad végére adódik majd némi feszültség ebből, de nem igazán erőltetik. Itt is lehetne egy NSA párhuzam, amely a személyiségi jogok megsértésével foglalkozhatna, ám erre sem kerül sor.

    Összességében a szereplők üresek, nincsenek árnyalva, és a kémia közöttük nem nagyon működik. Csak úgy vannak, elhadarják soraikat, és vége az epizódnak. Az Arthur-t játszó színészen látszik egyedül, hogy talán akarna is valamit az egésztől, de egyedül nem tudja elvinni a hátán a sorozatot.

    Voltak próbálkozások, amikkel igyekeztek megteremteni az autentikus atmoszférát, mint például az 500 dollároson Obama elnök arcával, vagy Beatles-re, Beyoncé-re tett pop-kulturális utalások, ami megmosolyogtatták az embert egy pillanatra. A kilencedik, tizedik részre viszont mintha lecserélték volna az egész készítő stábot. Megteremtődött a szereplők közötti érezhető, tapintható viszony, a feszültségek kifakadtak. Ha a kontextusból kiragadnánk, Dash karaktere remekel, ahogy a mellékszereplők is jól hozzák a magukét. A forgatókönyv izgalmas lett, lendületesen vitte előre a cselekményt, a Memento Mori nevű terrorista mozgalom pedig még ha kicsit mondvacsinált motivációkkal is rendelkezik, igen leleményes társaságról van szó. Tényleg úgy éreztem, hogy végre minden a helyére került, de sajnos úgy ért véget az évad, hogy az első nyolc epizód gyakorlatilag sablonos bűnügyi sorozat, amit igazán nem is kedveltem meg, de az utolsó két részre beleéltem magam, és várnám a folytatást. Még az atmoszféra is azt sugallta, hogy egy igazi sci-fi műről van szó. A kezdeti szürkés és színtelen árnyalatokat felváltotta a kék és narancssárga kombó. Tény, hogy tíz perc után iszonyatosan idegesítőek lesznek a fények, mert minden annyira természetellenesen világít, hogy eszembe is jutott róla néhány J.J Abrams film.

    Összegezve a Különvélemény cselekménye a kezdetekben igen unalmas, nincs motiváló erő, ami hajtaná az egészet előre. A szereplők nem éreztetik a dramaturgiát, részről részre nem történik semmi, kivéve az utolsó kettőt, ahol érezhetően odatették magukat és akár tényleg egy remek évad is kerekedhetett volna belőle. Az alacsony értékelések és még kevesebb nézettség miatt a Fox végül úgy döntött, hogy szépen, csendben elkaszálja a sorozatot. Hatalmas bukás ez számukra, hiszen egy elképesztő címre hoztak kárhozatot. Még Spielberg is segédkezett a sorozat elkészítésében, de úgy néz ki, sikertelenül. A második évadot tehát egyelőre ne várjunk, pedig a végére megmutatták milyen is lehetett volna a folytatás, illetve egy egész sornyi megválaszolatlan kérdést hagytak a levegőben, ami kiáltana új szezonért. Főleg úgy, hogy az eredetileg tizenhárom részesre tervezett műsorból csupán tízet készítettek el, pont a drámaian alacsony nézettség miatt.

    Kár volt ily módon megháborgatni egy remek könyv és mozi örökségét, de a Fox-nak élnie kellett egy elszalaszthatatlan alkalommal, amit később esetleg megbánhat.

  • The Walking Dead – ilyen volt az évad első fele

    Nincs rosszabb dolog egy sorozat nézésekor, mint azzal szembesülni hétről-hétre, hogy egy zseniálisnak ígérkező évad szép lassan középszerbe, vagy ami még rosszabb, unalommal tarkított kínlódásba fordul. A Walking Dead, legyen bármennyire is közönségkedvenc, nem egyszer megjárta már előbbit, utóbbira viszont a második évad óta nem volt példa…mostanáig.

    Figyelem! A bejegyzés spoilereket tartalmaz!

    Pedig a fél-évad első fele valóban parádés lett, tele csupa olyan momentummal, amely miatt a széria kultusz-státuszba került mostanra. A nyitányról már beszéltem, a folytatás pedig legalább annyira izgalmas és fordulatos lett, mint a start. Alexandriában zajlik az élet, és a szétszéledt szereplők sem kártyázással töltik idejüket, a 8 rész alig ölel fel másfél napot, viszont minden epizód más karakterek szemszögéből mutatja az eseményeket, emiatt nem érződik a cselekmény idejének rövidsége, és persze feszültségből sincs hiány, hisz – kötelező jelleggel – mindenhol beüt a krach. A nyúlfarknyi idő, ráadásul annak többrétű bemutatása viszont kétélű, mert bár – legalábbis félidőig – pörög a széria, lényegi történet nemigen van. Miközben Rick és társai az első részben kiszabadult hordát igyekeznek minél előbb biztonságos távolságba csalni Alexandriától, addig a települést lerohanja a titokzatos, homlokukon W-t viselő tagokból álló barbáralakulat (nem találtam rájuk találóbb szót), egy kamionkürt megszólalása miatt pedig a horda fele az újdonsült otthon felé veszi az irányt, így Rick-ék is kénytelenek lesznek visszafordulni, hogy lássák mi a helyzet. Eközben a járkáló-sereg másik felével továbbra is játssza a „Kapj el, ha tudsz”-ot Daryl, Abraham és Sasha, de természetesen az ő szereplésük sem merül ki az autókázásban, erről később.

    twd1

    Alexandria ostroma a második részben parádésra sikeredett, és olyan hidegzuhanyként éri a nézőt húszpercnyi idill után, hogy még rész végén is az államat kerestem az írói/rendezői bravúr miatt. Az összecsapások izgalmasak, az ellenfél brutalitása még Walking Dead mércével is durva, a karakterek brillíroznak (kár, hogy később ez gyökeresen megváltozik). A látványra sem lehet panasz, az egyre növekvő nézettség egyre nagyobb büdzsét is jelent, jó látni, hogy ezt ki is használják. A harmadik epizód szintén a küzdelem időintervallumát öleli fel, viszont ezúttal a visszafelé indulók szemszögéből, Glenn, Michonne és Rick hazaútja pedig nemcsak körömrágósan izgalmas, de – és ez a fontosabb – olyan csontig hatoló drámát prezentál, melyre elégedetten azt mondhatom: igen, erről szól a Walking Dead. Nemcsak a fél-évad, de a sorozat egyik legjobb része is lett az „I’m sorry”, egy olyan húzással, amely könnyen a széria egyik legerősebb momentuma lehetett volna. Csak aztán nem lett. A negyedik részt sokan fillerként fogták fel, szerintem viszont egyenesen szükségszerű volt egy flashback epizód Morgan múltjáról, jellemváltozásának okáról, merthogy a „jelenben” nem sok időt kap, pedig körülbelül az egyetlen épkézláb régi/új szereplőt köszönthetjük benne. Nagyon jól építkező részben tárul fel annak oka, hogy miért lett a kimért gyilkosból az élet értékét hirdető, naivan optimista „lovag”, a sorozat pedig újfent bizonyította, hogy egy lassan folydogáló epizód is lehet izgalmas.

    twd3

    És akkor a fekete leves. A második négyes, különösen az utolsó két rész nemcsak unalmas és semmitmondó lett (mert ezt már – és ezért most egy rajongó se kövezzen meg – megszokhattuk a szériától), de egyenesen gyenge is. Az ötödik rész Alexandria képei ásítozást keltenek, annyira érdektelenek és antipatikusak a lakói, Maggie aggodalma Glenn iránt jogos, és Lauran Cohan játékának hála hiteles is, csak épp későn jön, amikor az ember már hajlamos azt nézegetni, hány perc van még hátra a stáblistáig.

    A következő részben Daryl és Abraham/Sasha bonyodalmait nézhetjük végig, egyik sem túl érdekfeszítő (Abraham otthonteremtési ötletei egyenesen kínosak), de mindennek fejében a magányos motoros még egy olyan karakteridegen momentumot is kap, hogy egész egyszerűen nem hittem el, amit a monitoron láttam. Hiába kompenzálják később, hogy a férfi épp azzal a barbarizmussal áll egy csapat idegenhez, amelyet eddig mélységesen elítélt Rick-ben, a szálka azért ott marad a nézőben egy ilyen inkonzisztencia láttán.

    Az utolsó előtti rész viszont tényleg felteszi az i-re a pontot, és ezt most a lehető legrosszabb értelemben mondom. Glenn életben maradása szánalmasan olcsó módon lett kivitelezve, az egy dolog, hogy operatőrileg remekül megoldották a dolgot a harmadik részben, de a néző teljes arculköpésének érzem, hogy – bár végülis evidens volt, túl sokáig húzták ahhoz, hogy ne legyen egyértelmű – egy lehetetlennek és végzetesnek tűnő szituációt végül ilyen nevetséges módon oldanak fel. Hiába szeretem Glenn karakterét, ennél még az is jobb lett volna, ha tényleg kiírják a sorozatból, így legalább egy megrázó karakterhalál is lett volna a fél-évadban, mert így csak „ágyútöltelék” karakterek hullottak a nyolc rész alatt. További probléma, hogy mind a hetedik, mind a nyolcadik részben olyan inkompetenssé és idegesítővé válnak a szereplők, hogy felfogni nem tudom, miért nem tűnt fel legalább egy embernek a stábban, hogy ez így nagyon nincs rendjén. Veterán túlélők esnek el a semmiben, három tölténnyel a tárban kezdeményeznek vadkacsavadászatot (Maggie teljesen értelmetlen bénázására gondolok most), teljes a káosz, pedig a többség megélt már egyet, s mást. Jessie két fia egész egyszerűen idegesítő, Eugene túlélési ösztöne annyira a nullához konvergál, hogy minden percben arra vártam, mikor falják fel végre a zseniális agyát (persze végül nem történt meg), Carol és Morgan konfliktusának végkicsengése pedig annyira közhelyes, hogy az én pofám égett az íróké helyett, miközben néztem az ominózus jelenetet.

    Az egész befejezés két értékelhető momentuma, hogy volt a kezdő snitten egy jó kis szimbolika hangyákkal meg sütivel, plusz végre újra alkalmazták a zombibelsőséggel álcázás technikáját, nem is értem, eddig miért nem vetették be, sokat könnyíthettek volna az életükön a szereplők, bármennyire is undorító a dolog. Ja, és kapunk a végére egy jó kis zenés montázst, ami tényleg király dolog, csak épp édeskevés. A cliffhanger egyáltalán nem csigázza fel a nézőt a folytatást illetően, az új főgonoszt épphogy csak belengetik a hatodik részben, az utolsó képkockák miatt pedig aggódni is felesleges, fontos karaktert úgysem fognak kinyírni a készítők, pedig az lenne az igazán tökös húzás, ha a kutyaszorítóba került csapat közül egy főszereplő húzná a rövidebbet.

    twd4

    A kezdet alapján a legjobb fél-évad lehetett volna az idei a sorozat történetében, de a bravúr nem sikerült. Továbbra is tartom tehát azon álláspontomat, miszerint a Walking Dead egész egyszerűen nem érdemli meg azt az egyre növekvő imádatot, ami körülveszi. Ahhoz, hogy ez releváns legyen, egy sokkal átgondoltabb és polírozottabb koncepcióval kellene előállniuk a készítőknek, amely nem siklik ki félúton, és be mer vállalni olyan dolgokat, mint Glenn, vagy egy hasonlóan fajsúlyos karakter halála (pl. tavaly Beth kiiktatása is nagyot üthetett volna, ha nem teszik egyértelművé már előre). Hiába viszont a cikk negatív hangneme, azért a Walking Dead továbbra is egy remek, helyenként pedig egészen kiváló sorozat, csak épp vannak nála sokkal jobb szériák is. Februárban folytatás, a minőség pedig remélhetőleg inkább hasonlít majd a fél-évad első, mintsem második felére.