Sárközi Károly: Sámánrévüléstől harangzúgásig
A magyarság korai történelméről
Az interjút készítette, Rozgonyi Ádám, az Inforádió munkatársa. A hanganyag, az írásos interjú végén, meghallgatható.
- Milyen igény, szándék hívta életre a kötetet?
Köszöntöm a hallgatókat.
A magyarságnak az őskori kezdetektől az államalapításig terjedő korai történelmével a múltban és jelenleg is sokan és sokféleképpen foglalkoztak. A közös bennük, hogy lényegében ugyanazokat a forrásokat, nyelvészeti-, régészeti kutatási eredményeket dolgozták fel és mégsem jutottak közös nevezőre: ma sincs egységes, tudományosan megalapozott, világos képünk népünk keletkezéséről és korai múltjáról. A hírközlő eszközök nyújtotta információbőség mégis tömegével építi be tudatunkba a téves és tudománytalan vagy kimondottan félrevezető ismereteket, folyamatosan városi legendák tömkelege keletkezik, melyeknek vajmi kevés köze van a valósághoz. Mint minden tudományos-ismeretterjesztő mű megírása, így ez a könyv is, mély szakirodalmi olvasottság és több évtizedes kutatómunka eredménye. A könyv szerzőjeként több oknál fogva sem vállalkozhattam arra, hogy újraírjam a magyarság őstörténetét, de több alkalommal is jelzem a műben, hogy bizony megérett az idő egyes fejezetek újragondolására.
- Milyen korszakokat, időszakokat, és milyen aspektusból tárgyal a könyv?
A könyv címe Sámánrévüléstől harangzúgásig, jelzi a történetek időhorizontját a keleti sámánok dobbal révülő ősi korától a nyugati kereszténység általános elterjedéséig első királyaink idején. Ez a cím nemcsak az időhatárokat jelöli meg, hanem a térbeli horizont végpontjait is megadja a népek nagy kelet-nyugati országútján. Ez a könyv azért is különleges, mert én nem vagyok hivatásos történész, hanem egy olyan gondolkodó értelmiségi, aki egy hatalmas ismeretanyag felett töprengő olvasó szemszögéből boncolgatja a magyar őstörténet fő kérdéseit, amelyek egyrészről tükrözik, hol tart a hazai és a nemzetközi tudományosság a magyarság őstörténetének kutatásában, másrészről olyan logikai összefüggéseket fogalmaz meg, amelyek más aspektusba helyezik népünk több ágon futó eredetének és az egyes népalkotó komponensek kárpát-medencei megjelenésének történetét, melyeket honfoglalásnak nevezünk, illetve a finnugorsághoz és a régi törökséghez fűződő sajátos kapcsolatunkat.
- Milyen forrásokra alapozott?
A magyarság eredetével és történetével számos, gyakran egymásnak is ellentmondó elmélet foglalkozik. Az elméletek sokasága rámutat a magyarság őstörténetének arra a jellemző sajátosságára, hogy sajnálatosan kevés benne a tény, de annál több a következtetés és a feltételezés. A könyv megírásához a hivatásos kutatók által gyakran hivatkozott közismert forrásokon kívül elsősorban kínai, arab, iráni, örmény és orosz forrásokat használtam fel és további, mintegy 150 mű található a könyv bibliográfiájában, ha valakinek olvasás közben egy-egy érdekes és izgalmas kérdésben további elmélyülésre támad kedve.
- Mi a kötet célja? (gondolatébresztés vagy egyéni álláspont(ok) közlése is)
Szándékom szerint a könyv fő üzenete, hogy egy nemzetközi összefogást igénylő, kihívásokkal teli időszakban kötelességszerűen ráébressze nemzetünk tagjait a nemzeti egység fontosságára, amelynek alappillérei a közös nyelv, a közös kultúra és a közös eredet egyesítő tudata, még akkor is, ha legtöbbjük ősei a történelem folyamán különböző korokban csak később csatlakoztak a nemzethez. Úgy gondolom, nem az a fontos, honnan jövünk, hanem az, hogy együtt merre tartunk.
A könyv elolvasása után megállapíthatjuk, hogy erősségünk a sokszínűségünkben, alkalmazkodóképességünkben, munkaszeretetünkben rejlik. Ezeket a tulajdonságainkat érdemes erősítenünk, erre érdemes alapoznunk a jövő ránk váró kihívásainak leküzdésében, és az utánunk jövő új nemzedék nevelésében. Az aktuálpolitika – ahogy azt mindig is tette – ma is körbelengi a történelem fő kérdéseit boncolgató gondolatokat, egyfajta kettős értelmezhetőséget kölcsönözve az egyébként objektív megállapításoknak. Az egyes elméletek közötti esetleges egyezőség nyilván nem a véletlen műve, hiszen a könyv keresztmetszetét nyújtja annak, hol tart a hazai őstörténet kutatás, és egyben szót ejt a jövő kutatási irányairól is.
A könyv széleskörű társadalmi támogatással került kiadásra, a mintegy 50 támogató között a legnagyobb az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap volt. A kiadó, a Metropolis Média Group nevében is, hadd mondjak köszönetet a támogatásért, azért, hogy ebben a pandémiás helyzetben ez a szép kivitelű könyv megjelenhetett.
- Vehetnek-e új lendületet a magyar őstörténeti kutatások?
Hinnünk kell ebben. Ehhez azonban – véleményem szerint – két irányban kell erőfeszítéseket tenni. Egyrészt széleskörű szakmai összefogással, kellő tudományos vértezettel, logikus érvanyaggal, hiteles népszerűsítő személyek közreműködésével igyekeznünk kell visszaszorítani a korai történelmünket alapjában félreértő és tudatosan félremagyarázó nézeteket. Másrészt, nemzetközi együttműködések keretében minden erőnkkel folytatnunk kell a foghíjas források kutatását, a régészeti feltárásokat a feltételezett vándorlási útvonalak térségében, és a népgenetikai vizsgálatokat. A társtudományok bevonásával ki kell szélesíteni a kutatás eszköztárát, csiszolni kell a kutatás módszertanán, és a lehetőségekhez mérten – bizony – jóval több pénzt kell áldozni a népünk eredetét kutató munkálatokra. Addig is nyitva maradnak olyan izgalmas kérdések, mint hogy Árpád fejedelem honfoglalóinak csodaszép, jellegzetes régészeti hagyatéka 2-3 nemzedék után teljesen eltűnt a temetők leletanyagából. Hova tűntek ezek a honfoglalók? Vagy, kik éltek még a Kárpát-medencében, hogy feltételezve az árpádi honfoglalók rendkívül alacsony 80-100 ezres lélekszámát, az árpád kori első adóösszeírás idejére valóságos népességrobbanás történt az országban? Vagy, az árpádi honfoglalók többsége neveik és hagyatékuk alapján török származású és nyelvű volt, mégis a finnugor eredetű magyar nyelv honosodott meg hazánkban. Hogyan lehetséges ez? Az olvasó mindezekre és más izgalmas kérdésre választ találhat a könyvben.
Köszönöm a lehetőséget.
Budapest, 2021. február 16. dr Sárközi Károly
