Címke: Mars

  • 8 hónap a Marson: szimuláció

    A NASA, valamint a Hawaii Egyetem munkatársainak közreműködésével jött létre a HI-SEAS projekt, amelynek célja az élet szimulálása a Mars felszínén. A kísérlet a világ legnagyobb működő vulkánja tövében, a hawaii Mauna Loa lejtőin zalik, teljesen elkülönítve a civilizációtól. A szimulációban résztvevő emberek lakhelye egy félkör alakú dóm, ami fel van szerelve minden szükséges eszközzel, amire szükségük lehet az űrhajósoknak egy valódi marsi expedíció során.

    Egészen eddig 5 sikeres szimulált marsi expedíciót indítottak a szervező kutatók, a legutolsó ilyen küldetés idén szeptemberben ért véget, 8 hónap izoláció után. A kísérletben résztvevők fizikailag teljesen elkülönülve éltek, csak előre elkészített, tartós élelmiszereket ettek, amiket egy hosszú távú űrutazás során tárolni lehetne károk nélkül, valamint az ottani laborban termesztett zöldségeket, melyekből bőven volt választék.

    A kommunikáció a „marsi” és a „földi” emberek között is nehezítve volt. 20 perces időeltolódást hoztak létre mesterségesen az üzenetek között, hogy imitálják a valós Mars-Föld távolság által okozott viszonyokat. Ezen kívül, ha a „Mars” felszínén kellett kísérletet végrehajtani vagy terepmunkát végezni, akkor a csapat tagjainak kötelező volt szkafandert viselni.

    Mars a Földön

    A küldetés tagjai még idén januárban kezdték el a szimulációt, aminek a főbb célja a különböző technikai, illetve gyakorlati szempontok mellett az volt, hogy kiderítsék, hogy egy csapat hogyan tud huzamosabb ideig együtt dolgozni és élni a privát szféra csaknem teljes elhagyásával.

    Laura Lark, a szimuláció egyik résztvevője így vélekedett a kutatásról és expedíciókról: „A hosszú távú űrutazás abszolút lehetséges. Vannak technikai kihívások, melyeken felül kell kerekedni. Vannak emberi problémák, melyeket meg kell oldani, emiatt jött létre ez a program. Azonban ezek megoldása csak a befektetett energia kérdése. Teljes mértékben képesek vagyunk rá.” Például Lark feladata programozóként, a dóm körüli területről alkotott 3D térkép készítése volt, melyet utána a csapat többi tagja is fel tudott használni a saját munkájukhoz.

    A Hawaii Egyetem csapata a következőkben is folytatni fogja kutatásait, hogy miként hat az emberekre az ehhez hasonló huzamosabb ideig tartó munka, mégpedig nem is kell rá sokat várni, ugyanis a NASA-val való következő 8 hónapos küldetésük 2018-ban már elkezdődik.

  • Ilyen lesz a Marsra utazók űrruhája

    Loren Grush, a The Verge munkatársa kipróbálta, milyen űrruhát viselni. Mégpedig nem is akármilyet, hanem azt, amit a Marsra utazó űrhajósok számára terveztek. A tapasztalata egyetlen szóban: fárasztó.

    Az űr és a kozmosz meghódításának gondolata az emberiség kezdete óta motoszkált a fejünkben. Azonban csak a hidegháború időszaka alatt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió űrversenye során lett az emberek kezében az a technológia, amivel ezt véghez is lehet vinni.

    Az asztronauták biztonsága rendkívül fontos szempont egy mai űrbéli küldetés tervezésének folyamán. Egy biztonságos és hogy használható űrruha megtervezéséhez és kivitelezéséhez sok szakember, biológusok, mérnökök valamint légköri tudósok szakértelmére is szükség van. Az űrruháknak ellen kell állnia a különböző gravitációs erőknek és a földitől eltérő légköri és időjárási körülményeknek.

    Az Észak- Dakotai Egyetem Emberi Űrhajózási Laboratóriumában az ilyen űrruhák prototípusait fejlesztik, melyeket a Hold, illetve a Mars körülményeinek megfelelően alakítanak ki. Ennek érdekében mindkét égitest, valamint a világűr környezeti tényezőit is behatóan vizsgálták a tudósok és a prototípusokat az Antarktiszon és a NASA-nál szimulációkban is alaposan tesztelték. Ezek alapján különböző körülményekhez (Mars, Hold, világűr), különböző típust fejlesztettek az űrruhákból.

    Mivel egy ilyen űrruha elkészítése ennyi tervezésbe és tesztelésbe kerül, csak személyre szóló ruhákat csinálnak az asztronauták részére. A nyomáson és a sugárzáson kívül az űrhajósoknak a hőmérséklettel is meg kell küzdeniük, és ez a veszély nem csak az űrruhán kívülről jöhet. Mivel egy űrséta akár 6-7 órás is lehet, az űrhajósoknak a saját testhőmérsékletük problémákat okozhat, ezért az űrruha része egy folyadékhűtős rendszer, ami behálózza az egész testet, így elvezeti a hőt az emberek testéről.

    Ugyan ezek a monstrumok rendkívül nehezek a földi gravitáció mellett és korlátozzák az emberek mozgását, azonban ezt a kis áldozatot el kell fogadniuk az űrhajósoknak a biztonságuk érdekében. Ezen kívül az űrruhák súlya a holdi vagy marsi gravitációban lecsökken, így ez kevésbé akadályozza a használóit, valamint az űrhajósképzés során megtanulják a jelöltek pontosan és precízen használni ezeket a felszereléseket, így a munkájukat is profin tudják végezni, bármilyen környezetben legyenek.

  • Az űropera királynője – Leigh Brackett

    Leigh Brackett-et (1915-1978) az űropera koronázatlan királynőjeként tartják számon, azonban életműve nem csak űrkalandokból áll. Számos sci-fi és fantasy jellegű regényt és novellát írt, amelyekben főleg társadalmi kérdésekkel foglalkozott, továbbá pedig forgatókönyvíróként is dolgozott – többek között az ő nevéhez fűződik A birodalom visszavág is. A Galaktika 329 XL most Brackett munkásságát mutatja be két kisregényen keresztül: Rhiannon varázslója és Sinharat titka. A magazin normál változatában pedig „A szivárvány minden színe” című novellát találjátok az írónőtől.

    tmpAB7_thumb1_thumb21915. december 7-én született Los Angelesben és ott is nőtt fel. Iskolái után hamar publikálni kezdett, első írását huszonéves korában jelentette meg: ez volt a „Martian Quest” az Astounding Science Fictionben. Ezt követő időszakában volt a legaktívabb. A főleg társadalmi problémákkal foglalkozó művei közül ekkortájt született meg a „Citadel of Lost Ships” (1943) is, amiben az az idegenábrázolás, amit Brackett képvisel (az idegeneket a kolonalizált földrészek őslakóihoz hasonló népekként ábrázolta ) más szerzőkre is hatással volt.

    Habár az írónő fantasztikus novellákat írt, első regénye egy hard-boiled krimi volt, a No Good from a Corpse (1944). A könyvet az utókor kritikusai nem tartják olyan ambiciózusnak, mint Leigh sci-fijeit, viszont abban egyetértenek, hogy tökéletesen megidézi Raymond Chandler stílusát. Saját idejében így is felhívta magára a figyelmet: Howard Hawk filmrendező ennek és más művek hatására kérte fel Leight forgatókönyvírónak William Faulkner mellé a Hosszú álom című filmjéhez; így került bele a filmiparba. A továbbiakban más filmeken is dolgozott, mint például a Rio Bravo (1959), El Dorado (1967) vagy A hosszú búcsú (1972). A Hosszú álom idején a sci-fit félre teszi egy időre, de egy-egy történettel azért jelentkezett (pl. Shadow Over Mars). Az igazi szenzáció azonban a Ray Bradburyvel közösen írt műve, a Lorelei of the Red Mist volt.

    Leigh számára az ötvenes évek a kalandtörténetekről szóltak. Ekkor alkotta meg legismertebb marsi történeteit, mint a „The Moon that Vanished” és a „Sea-Kings of Mars”-ot (ezen a címen jelent meg a Thrilling Wonder Storiesban 1949-ben), ami a később Rhiannon kardja (Galaktika 90, 91, 92) regény alapját adja. Maga a történet – és a vele párhuzamosan is olvasható Rhiannon varázslója (Galaktika 329 XL) is – kalandtörténet, ami egy némi romantizálva ábrázolt ősi kultúrát mutat be a Marson. A főhős Matthew Carse archeológusból lett tolvaj, aki a Mars egyik nagyvárosába, Jekkarába vetődik. Ott egy Penkawr nevű alak kényszerítésére útnak indul megkeresni a legendás marsi hős, Rhiannon kardját. Mindkét alkotás egyszerre friss és nosztalgikus, William S. Burroughs műveivel ellentétben az idegenbolygó lakóit itt nem barbárokként jelennek meg, hanem fejlett szinten álló civilizációként. Viszont fontos megjegyezni, hogy Brackett marslakóiban ott van a végtől való félelem (birodalmuk épp hanyatlóban van) és az erős nosztalgikus érzések a múlt iránt.

    PZO8005-Cover.indd

    A kalandtörténetek időszakából egy másik leigh-i hősről is említést kell tennünk: Eric John Stark. Az itthon sem ismeretlen hős (A rőt csillag) tipikus sword-and-sorcery vagy Conanhoz hasonló figura, ennek a karaktertípusnak az összes pozitív tulajdonságával (pl. szinte emberfeletti erő, erkölcsi példakép). Eric egy fejlett civilizációból származó árva, akit a merkúri őslakosok nevelnek fel. A később harcossá cseperedő fiúról Brackett számos történetet írt regények és novellák formájában, ezekből egy gyűjteményes kötet is megjelent 2005-ben Sea-Kings of Mars and Other Worldly Stories címen.

    Az ötvenes évek után több olyan fantasztikus magazin (Startling Stories, Thrilling Wonder Stories) is megszűnt, amelyekben Leigh Brackett rendszeresen publikált, így nem volt számára stabil megjelenési felület. Ezzel számára lezárult a kalandtörténetek korszaka. Ekkor inkább a regények felé fordult, zsáneren belül az űroperák felé. Brackett ekkor írta például a Starweh-et, a Big Jumpot, az Alpha Centauri – or Die!-t, és végül de nem utolsó sorban 1955-ben a The Long Tomorrowt, ami a mai napig a kritikusok kedvence. A történet egy nukleáris háború utáni USA-ban játszódik, ahol az addig elképzelhetetlen pusztításért a technológiát okolják. A poszt-apokaliptikus világban a vallási erők kezdenek térhódításba, kihasználva az emberek csalódottságát és reménytelenségét. Az új rend alakulását két tinédzser fiú, Len Colter és unokatestvére, Esau szemén keresztül ismerjük meg, akik a szülők tiltása ellenére járnak prédikációkra.

    longtommorowAz űroperák után Leigh megint a forgatókönyveknek szentelte minden idejét, a sci-fi ismét háttérbe szorult. 1963-64 között néhány írás erejéig visszatért saját marsi világához, többek között ebben az időszakban írta Sinharatban játszódó történeteit: The Road to Sinharat, melyben érzelmes búcsút vesz ettől a világától, továbbá paródiákat is írt (pl. Az Őrült Hold Bíbor Papnője, ami magyarul a Galaktika 180-ban jelent meg), amelyekben görbe tükröt állít magának.

    A zsánerhez ténylegesen a 70-es években tért vissza, ekkor publikálja például a már említett Rőt csillag című regényét, a Skaith trilógia első részét, amiben Eric John Starkot látogatja meg újra. Utóbbiban az a legérdekesebb, hogy a korábban megalkotott univerzumait (pl. Brackett’s Solar System, Mars, Eric John Stark) ötvözi, továbbá felhagy egy korábbi kedvelt témájával, a különböző civilizációk ütközésével. A trilógiában ezúttal magát a kolonalizálás folyamatát kritizálja, annak negatív hatásait mutatja be földönkívüli lényein keresztül.
    Mellesleg Leigh gyakran megjelenítette történelmünk, főleg az amerikainak sötétebb korszakait. Egyik legerősebb példa az 1957-es novellája, „A szivárvány minden színe” (Galaktika 329), amiben két földönkívüli fehér amerikaiak földjére téved, és zöld bőrszínük miatt üldözni kezdik őket. Először az idegeneket nem szolgálják ki az éttermekben, a benzinkúton, majd követik és végül üldözőbe veszik őket. Az elmúlt hetek eseményeinek fényében (lásd Charlottesville) Leigh írása megint iszonyú erővel sújt le az olvasóra és döbbenti rá az emberi természet újra és újra feltámadó sötét oldalára.

    Érdekes, hogy habár Leigh Brackett jelentőset alkotott a fantasztikumban, továbbá művei nagy népszerűségnek örvendtek, tényleges elismerést halála után kapott. Először – mai értelembe vett – komoly elismerésben a 22. Worldconon részesült, ahol férjével, a szintén sci-fi író Edward Hamiltonnal díszvendégekként vett részt az eseményen. Az írónő 1978-ban hunyt el, így második nagy elismerését, a Hugo-díjat már nem csak poszthumusz tudták neki ítélni A birodalom visszavág forgatókönyvéért. 2014-ben bekerült a Science Fiction Hall of Fame-be is életművéért.

    Az utókor sci-fivel foglalkozó kritikusaihoz és önkéntéseihez hasonlóan mi is csak ajánlan tudjuk Leigh Brackett műveit. Ha marsiak közt szeretnél kalandozni vagy csak társadalmunk kérdései érdekelnek bármely Brackett regény tökéletes olvasásélményt lehet a számodra.


    A borítókép Brackett és Bradbury közös regényéhez, a  Lorelei of the Red Mist -hez készült. Frank Kelly Freas munkája.

  • Horror a Marson – Félelmetes játék készül Moons of Madness címmel

    Sci-fi horrorjátékot készít a Rock Pocket Games.  A Moons of Madness legnagyobb inspirációját pedig némileg meglepő módon H.P. Lovecraft  regényei jelentik. A fantasztikus cselekmények tudományos gerincét a Space X és a NASA  kutatásai adják hozzá a recepthez, így kaphatunk egy érdekes egyveleget. Egy olyan területet, ahova a modern videojátékok ritkán merészkednek.

    Nincs segítség, csak az ismeretlen. A félelem és a rettegés fogja őrületbe kergetni főszereplőnket, akinek az elemek elleni reménytelen harcát kísérhetjük figyelemmel a számítógépképernyőn. Nem csak a félelemmel való szembesülés lesz jelen visszatérő témaként, de a mentális betegségekkel is fel kell vennünk a harcot az érkező játékban. A Moons of Madness előreláthatólag jövőre, azaz 2018-ban jelenik meg. Ha igazi őrületre és narancssárga, marsi sivatagokra vágysz, akkor érdemes figyelni erre az ígéretes projektre.

    A fejlesztő cégről érdemes tudni, hogy hatalmas rajongói Lovecraftnak, így formabontó lehet annak az ábrázolása a játékban, ahogy a hallucinációk keverednek a valósággal. Láthattunk már hasonlót a Dead Space játékokban és a Silent Hillben is, így a kihívás adott a Rock Pocket Games előtt. Alább mutatunk egy hosszabb játékmenet videót is a Moons of Madnesshez.

    A játék kapcsán újfent érdemes megjegyezni, hogy a Galaktika és a The Black Aether közös novellapályázatot hirdetett, H.P. Lovecraft kapcsán, erről itt lehet bővebben olvasni.

  • Stephen Hawking szerint 100 éve van hátra az emberiségnek

    A világ egyik leghíresebb elméleti fizikusa, Stephen Hawking eddig is szeretett a világvégével fenyegetni, most azonban az eddigieknél még komolyabb jóslattal állt elő a tudós. Szerinte, ha 100 éven belül az emberiség nem kolonizál egy új bolygót, akkor ki fog pusztulni. A Föld rengeteg problémával néz farkasszemet, melyek egyre komolyabban fenyegetik a jövőjét, így a globális felmelegedés, a túlnépesedés és az aszteroidák is gondot jelentenek. De valóban összehozható, hogy egy másik bolygóra költözzünk?

    Az első és legnyilvánvalóbb megoldás a Mars lenne, mint második lakóhely, azonban a körülmények ott sokkal rosszabbak. A föld mérgező, rettenet hideg van, ráadásul a levegőt se tudnánk belélegezni. Egy marsi kolóniának folyamatosan szüksége lenne arra, hogy például palackozott levegőt szerezzen magának, és ha a Földnek teljesen vége lenne, akkor az utánpótlás elég nehezen lenne megoldható. A Tejútrendszerben minden bizonnyal vannak olyan bolygók, amelyek hasonlóan jó feltételeket biztosítanának az emberiségnek, mint a Föld, azonban a teleszkópjaink nem elég jók, hogy csak ránézésre megmondhassuk, hogy hogyan néz ki egy exobolygó. Ráadásul több száz évig tartana elutazni odáig, ha találnánk egy lehetséges új lakhelyet, ami pedig azért rizikós, mert a legénység valószínűleg nem érné meg, hogy odaérjenek.

    hawking-100yrs-b

    Ha kolonizálni akarunk egy másik bolygót, akkor bizony oda elég embert kell vinni, mert balesetek történhetnek, és egyéb tényezők, mint a belterjesség akadályozhatják, hogy a népesség szaporodjon. A NASA missziói legfeljebb 6 emberrel dolgoznak majd, a SpaceX bolygóközi transzport rendszere alkalmanként 100 embert vinne a Marsra, de ez egyelőre a gyakorlatban még nem létezik.

    A Mars terraformálása, azaz földszerűvé alakítása még szóba jöhetne, de legalább 100 000 évbe telne, hogy a levegő belélegezhetővé váljon. De még enélkül is, annak a kevés embernek az odaszállítása dollárbilliókat emésztene fel, amire addig, amíg a helyzet tényleg nem élet-halál kérdése, nem fog sor kerülni.

    Még ha sikeresen kolonizálnánk a Marsot, és hasonló stílusban tengetnénk ott az életünket, még akkor se biztos, hogy túl sok időt tudnánk nyerni magunknak. Hiszen egy legalább olyan mértékű környezetpusztítást, mint amit az ember végez a Földön, egy jó állapotban lévő bolygó se élne túl nagyon sokáig.

    Stephen Hawking kijelentése meglepte a világsajtót, ugyanis a tudós eddig 1000 évet jósolt az emberiségnek.

  • Kalibán háborúja – The Expanse második évad kritika

    2015 előtt viszonylag nagy hype övezte a James S. A. Corey szerzőpáros nevéhez köthető The Expanse (A Térség) könyvszéria alapján készült sorozatot. Azonban két évvel később számtalan hullámvölgyön keresztüljutva nem biztos, hogy a Syfy csatorna üdvöskéje még sokáig húzza a tévé képernyőkön.

    A The Expanse egy lehengerlő (SF-űropera) könyvszéria alapján készült sorozat, melynek bár az első évada sem aratott osztatlan sikert, az amerikai Syfy tévé-csatorna fejesei megszavazták a bizalmat a második etapnak. A nézettség azonban rohamosan csökkenni kezdett az új szezonban, de még ez sem állítja meg Holden legénységét. Friss hír, miszerint a The Expanse sorozatnak bekérték a harmadik évadát is. A széria ugyan nem konzekvensen követi az alapul szolgáló regények cselekményét, de ettől függetlenül nem egy rossz műsorról beszélünk.

    Expanse-5

    A második szezon története rögtön az első évadzáró után veszi fel a fonalat. A politikai acsarkodás tovább feszül a Mars, a Föld és az Övbéli népek között. A Földről Chrisjen Avasarala próbálja elkerülni az elkerülhetetlennek tűnő háborút. A Mars képzett fegyveresei készen állnak bármilyen ütközetre, végül a KBSZ (Külső Bolygók Szövetsége) vezetőjének (Fred Johnson) oltalma alatt tevékenykedik a Rocinante nevű fregatt legénysége James Holdennel az élen. A szedett-vedettnek tűnő csapat megpróbál számtalan rejtélynek és titoknak utánajárni, hogy kiderítsék valójában ki, vagy kik állnak a háborús zűrzavar hátterében. Holdenék célja egyértelműen a háború elkerülése lenne, de nehezebb a feladat, mint amire számítottak.

    A The Expanse nézőtáborába kétféle embertípus tartozik: aki olvasta a regényeket, és aki nem. Aki olvasta, annak kicsivel nehezebb a dolga. Mivel a cselekmény a könyvhöz képest szinte követhetetlen összevisszaságban van, így előzetes tudását kukázhatja is a néző, mert szinte semmi nem úgy és akkor történik, mint ahogy és amikor kellene. Gyakran pedig a könyvben szereplő fontos eseményekről veszi el a sorozat a hangsúlyt, hogy valami karakterdrámával kiegészítse az egyébként is súlyos hangvételt. Nem feltétlenül indokolva a más perspektívát.

    the_expanse_5

    Aki nem olvasta a könyveket, annak sincs sokkal egyszerűbb dolga. Ő csak azt veheti észre, hogy jelenetek vannak egymás után dobálva, sokszor bármilyen következetesség nélkül. Az alapkonfliktus érthető, de a szereplők dialógusait néha fejfájdítóan nehéz követni. Rengeteg a töltelék beszélgetés, és a fennkölt monológ, ami kiegészül a mértéktelen tudományos (és féltudományos) szavakkal.

    Ellenben minden elismerés a színészeké, akik nagyszerűen helytállnak szinte minden jelenetben. Remekül alakítják karaktereiket, hitelesen játszanak. A speciális effektek is kimondottan jól néznek ki, az űr szimulálása is nagyon jól működik, tehát érződik egyfajta nagy mennyiségű energia-és pénzbefektetés, ami dicsérendő.

    syfy-the-expanse

    Összességében a The Expanse második évada sok mindenben javult az első felvonáshoz képest, sőt bizonyos pontokon már rá sem lehet ismerni. Sajnos azt is megértem, amiért abbahagyják a nézők a sorozat követését, ellenben szerintem még nem kell temetni a szériát. A kezdeti bukdácsolás az évad felére magabiztos meneteléssé változott, de nem minden néző szavaz meg közel húsz epizódot egy sorozat kedvéért, hogy végre valahára beinduljon. A harmadik évad megjelenése már bezsebelhető, és csak remélni tudjuk, hogy végre kibontakozik a sorozatban rejlő igencsak magas potenciál. Mindent összevetve még a felsorolt hibái ellenére is a The Expanse egy dögös, izgalmas űr-dráma remek történettel, ügyes színészekkel, és pörgős cselekménnyel.

  • Rendből káosz – Erdész Róbert az új Galaktikában

    Éreztük már úgy, hogy eltörpülünk az univerzum nagysága mellett? Hogy cseppként tengődünk a végtelenség óceánjában? Az emberek hajlamosak ezt és meglepő módon ennek gyökeres ellentétét is hinni. Sokszor úgy érezzük, múló létünk csupán átmeneti ezen a világon. Máskor pedig úgy véljük, mi vagyunk a világ teteje és középpontja, hogy körülöttünk forog a világmindenség. Minden csak miattunk történik, és minden a mi tökéletes irányításunk alatt van.

    Erdész Róbert Hol vagytok? című novellája majd elveszi ezt a kedvünket! A Galaktika 325. számában olvashatjuk a művet, mely a világmindenség elmúlásáról szól. De főképpen a miénkről, az emberekéről.

    A rövid történetben emberek egy csapata tízezer év múltán visszatér a Naprendszerbe, hogy felvegyék a kapcsolatot az ultra-modern emberiséggel. Időközben az emberek továbbköltöztek a Földről, s meg sem álltak a Marsig. Azonban a felfedezők a vörös bolygón sem találják nyomukat az „ősöknek”.

    Végül mégis rábukkannak az elveszettnek hitt népre, de egyáltalán nem azt kapták, mint amire számítottak. Az emberiség azóta átalakult, megváltozott, és hosszasan folyhatna a vita arról, hogy emberek maradtak-e egyáltalán.

    68021164-chaos-wallpapers

    A tudományos hírekben gyakran olvashatjuk, hogy itt megsemmisült egy galaxis, ott szupernóva következtében lett vége két csillag életének. Az univerzum folyamatosan változik, alakul. A szó laza értelmében életet teremt, majd könnyedén elveszi azt. Aszteroidák csapódhatnak bolygókba, kialhat több milliárd éves fénye egy központi csillagnak, de egyéb, számos módon vége lehet az űrbéli testeknek. És mindez érdekli a világegyetemet? Aligha. Végtelenségét (vagy véges végtelenségét) ép ésszel képtelenség felfogni, de a folyamatosan pusztuló égitestek alap elemei talán máshol, máskor összeállhatnak és évmilliárdok alatt új planéta fejlődhet ki belőle. A rendből mindig káosz lesz, s a káoszból mindig megtalálja a módját az univerzum, hogy rend legyen; még ha átmenetileg is.

    Az univerzum egyetemes káosza alól az emberiség sem lesz kivétel. Földtani korokhoz mérten is jócskán fiatalnak számít maga az emberi faj. Fejlődésünk, individualitásunk azonban elvitathatatlan. Az elmúlt ötven-hatvan évben az általunk készített technológiai innovációk hatványozottan többet fejlődtek, mint az azt megelőző kétszáz évben.

    Egyszer azonban mindennek vége lesz. Mint ahogy valamikor a jövőben vége lesz a mostani értelemben vett emberi fajnak is. Ahogy évmilliárdok múlva vége lesz a Földnek, a Napnak, sőt az egész Naprendszernek. Majd vége lesz a Tejútrendszernek, az Andromeda galaxisnak, a környező csillaghalmazoknak, a fekete lyukaknak, a szuperklasztereknek; szóval mindennek. Bekövetkezik a tökéletes semmi.

    Nem tudni, hogy az embereknek mennyi idejük van még hátra. Lehet, hogy egyszer valóban elhagyjuk szülőbolygónkat, és meghódítjuk a csillagokat. Űrközi néppé válva kirajzunk mindenfelé, ahol megkezdődik saját, önálló törzsfejlődése fajunknak, és ki tudja: talán csápokat növesztünk, tíz szemünk lesz, nyolc végtagunk, vagy szuperokos masszává válunk. Ezeket előre nem tudhatjuk, de egy hosszas merengést talán mindenképpen megér mivé alakulhatunk akár egy millió esztendő elteltével.

  • Ember a Marson – Take on Mars játékteszt

    A Take on Mars egy újabb felfedező, túlélő, szimulátor játék, ami, mint a nevéből is sejthető, főleg a Marson játszódik. 2029-ben, napjainktól számítva bő 12 évvel a jövőben, megérkezik az első ember a Marsra.

    A játék nagyon érdekes, ugyanakkor furcsa is. Tipikusan egy steames, korai hozzáférésű projektnek indult 2013-ban, és még csak most vált teljesen játszható játékká. A programban van singleplayer és multiplayer mód is. A singleplayeren belül kettő féle sztorimód van, a drónos és az emberes misszió. Mint ahogyan a nevük is sejteti, a drónos küldetésben a Mars Rovert irányítjuk, az emberesben pedig egy igazi Matt Damon a Marson ragadt típusú sztorival találkozhatunk. A Take on Mars azonban nem csupán a Marson játszódik, mint azt a nevéből gondolhatnánk, hanem ez egy extenzív szimuláció. Többek között az Internacionális Űrállomásra és a Holdra is eljuthatunk. A multiplayer tesztelése során rengeteg buggal találkoztam, de hát ez nem csoda, mert a készítők látszólag egy igazi mesterművet akartak létrehozni, így a túl sok minden kidolgozására való koncentrálás mellett ezt az aspektust talán egy kissé elhanyagolták. A multiplayerben egy cél nélküli sandbox élményt tapasztalhatunk, amiben igen sok bug és glich van, bár ez korántsem jelenti azt, hogy játszhatatlan lenne, sőt még vicces is, néha jót nevethetünk ezeken a hibákon.

    A játék során sajnos sokszor beragadtam, vagy ok nélkül meghaltam, és a használt modulok sokszor nem úgy működtek, ahogy kellett volna. Láthatóan a készítők nem erre fektették a legnagyobb hangsúlyt, de még mindig jobb, hogy van valamilyen multiplayer, mintha nem is lenne egyáltalán semmilyen. A singeplayer viszont nagyszerű, a sztori magával ragadó, és a játékmechanikák itt elég jól működnek. A legjobb aza egészben az, hogy a valóságban is megtalálható helyeken játszódik, valósághű szerkezetekkel, és pontosan lemodellezett, manapság is használt, vagy fejlesztés alatt lévő gépekkel dolgozik a karakterünk.

    take on mars 5

    Az emberes küldetésben, a Mentőexpedícióhoz hasonlóan szerencsétlenség ér minket pont, ahogy megérkezünk a bolygóra. Ekkor mindenki meghal, kivéve a főszereplőnket. Ahogy magunkhoz térünk, az űrhajónk roncsainak látványa, valamint a már sci-fi filmekből ismert, narancssárga színű környezet üdvözöl minket. Az oxigéntartályunk folyamatosan fogy, viszont pár lépés előre, és már is találhatunk egy oxigénpalackot, csak úgy kényelmesen eldobva a földön. A főszereplőnk, miközben járkál és túlél, folyamatosan beszél hozzánk, így egy állandó narrátor kíséretében bukdácsolunk keresztül a homoktengeren. Mivel ez elsősorban egy túlélőjáték, nem kis időt fogunk tölteni a menükben, amiken felszedjük a tárgyainkat és megjavítjuk a dolgainkat. Nem kell nagy dologra számítani, egy szimpla jobbklikkel mindezt megtudjuk tenni, és még a bonyolultnak tűnő narancssárga űrruhánkat is pillanatok alatt működésre tudjuk bírni.

    Ahogy keresgélni kezdjük a tárgyainkat, nem kell túlságosan kétségbe esni, mert nagy, villogó nyilak fognak minket a helyes útra terelni, hogy időben megoldhassunk minden felmerülő problémát. Legalábbis így van ez a játék elején. Később nekünk kell élelmiszert, oxigént és vizet találnunk. Sajnos a felfedezést nagyon behatárolja az oxigén- és energiaszükségletünk, így pár méter futás után fordulhatunk vissza, ha folytatni akarjuk a játékot. De az is benne van a pakliban, hogy útközben megtaláljuk a fontos dolgokat, bár ez csak akkor lehetséges, ha a program azt akarja, hogy arra menjünk amerre elindultunk. Miután felállítjuk a légmentes sátrunkat, és elmegyünk aludni, akkor kezdődik az igazán érdekes rész.

    take on mars 3

    Álmunkban a visszamegyünk az időben 2016-ba, egy olyan időre, amikor még a Föld körül végzi a karakterünk az asztronauta munkákat. Nem veszélytelen ez a meló, mivel a készítők arra is ügyeltek, hogy például ha rosszul dokkolsz az anyahajóra, akkor szétszakad az űrhajód, és az anyahajó bejárata is megsérül. Miután lustaságomban bízva rányomtam az automatikus irányításra, az űrhajóm számítógépe olyan erővel hozzávágta a hajómat az anyahajómhoz, hogy a szerencsétlen asztronautám csak űrruhában lebegett keresztül a nagy sötétségben, mivel a hajóm elpusztult. Sajnos ez game overt jelentett nekem, szóval egy visszatöltés után már nagy gonddal láthattam hozzá a manuális dokkoláshoz, hála az égnek ezúttal sikerült is.

    Nagyon jó érzés látni egyébként a dokkolás pillanatát, ahogy a két gépmonstrum irtó lassan összeér, és rákapcsolódik egymásra, ez talán a legjobb része a játéknak. Miután tehát rákapcsolódtunk az űrhajóra, kiszállhatunk és szétnézhetünk. Az űrállomás egy teljes modellje az Internacionális Űrállomásnak, így pár méter lebegés után megnézhetjük a japánok modulját, ahol a valóságban különféle állatokat dugnak ki az űrbe, hogy megnézzék, mennyire tetszik nekik a radiáció, meg az oxigénhiány.

    take on mars 2

    A drónos küldetésben mi állíthatjuk össze saját drónunkat, és azzal sokkal szabadabban indulhatunk neki a felfedezésnek. A drón összeszerelésekor sok mindent figyelembe kell venni, mert nem nehéz összetörni a kis szerkezetünket a távoli bolygó felszínén. Itt kis küldetéseket kapunk, hogy ide-oda juttassuk el a szerkezetünket. Az igazi kihívás a gép összeszerelése lesz, és a működtetése.

    A program egyébként nagyon szépen fut, a grafika nem különösen szép, de élethű, így nem fog megizzasztani egy korszerű számítógépet sem.

    Összességében ez egy nagyon sokrétű és sokoldalú program. Most hogy kijött teljes, befejezett változatban, a bétatesztelők egy kissé csalódottak, mivel a multipalyer még messze nem elég jó ahhoz, hogy teljes játéknak lehessen nevezni a Take on Mars-ot. De mint láthatjuk, a játék tömve van tartalommal, a két küldetési mód rengeteg elfoglaltságot kínál, és ki ne akarna egyedül ott ragadni a Marson. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, a játék digitális másolata elérhető a steamen körülbelül 7000 forintért. Szerintem az igazi űrgolyhóknak kihagyhatatlan.

  • Az űrdráma folytatódik – A Térség második évad premier

    A cikk cselekményleírásokat tartalmaz!

    Nem szeretnék fölöslegesen többet beszélni a különböző adaptációkról, mint amennyire szükséges. Nagyon jól tudjuk, hogy könyvből borzasztóan nehéz jó film-, vagy sorozatadaptációt készíteni. Nem lehetetlen, vannak rá jó példák, de annál több ellenpélda sorakozik egymás mögött. A Térség, azaz a The Expanse sajnos úgy néz ki, hogy az utóbbi kategóriába tartozik. A Syfy megpróbálkozott egy olyan átemeléssel, ami meglehetősen nagy falatnak bizonyult a csatornának. Az még hagyján, ha kimarad pár dolog a végső termékből, de ha totál kihagyunk valamit, az kérdéseket fog maga után hagyni. Arról már ne is beszéljünk, mi történik, ha megváltoztatjuk a cselekményfolyamot.

    expanse

    A Térségben a kronológiai folytonosság kulcsfontosságú. Csak akkor érthetjük meg a politikai miérteket, ha tudjuk mi miután következett az események láncolatában. A sorozatban pedig felelőtlenül ugrálunk a könyvek átgondolt történései között, ezzel sokszor követhetetlenné téve a cselekményt. De még mindig nem ez a legrosszabb, hanem a karakterek mentális kizsigerelése. A színészek nem alkalmatlanok eljátszani szerepüket, sőt! Karakterisztikájuk remekül illik az írók által papírra vetett szereplőkhöz. A széria forgatókönyvírói valószínűleg teljesen máshogy értelmezték az összes karaktert, mint az olvasók többsége. Holdent tanácstalannak, mimózának mutatják, Amos lehetetlenül le lett sarkosítva, Miller pedig mit keres itt még mindig? Leginkább Chrisjen Avasarala „megmásítása” hagyott mély nyomot. A földi politikusnő a könyv szerint egy rendkívül karakán, elkötelezett asszony, aki bárkinek bemondja a tutit, elküldi a fenébe, vagy leüvölti a magasabb beosztású illetőket, ha érdekei úgy kívánják. A sorozatban ehhez képest egy meghunyászkodó, megtört, érzelmileg labilis nőt láthatunk, aki fél kimondani azt, amire gondol. Azt már nem rovom fel, hogy Avasarala állandóan káromkodik, hiszen a csatorna még indokolt esetekben sem engedélyezi a csúnya szavak használatát – legfeljebb minimális mennyiségben.

    Expanse_hero_chrisjen

    A Térség első évada nem volt jó adaptáció, de sci-fi sorozatnak sem volt éppen a legjobb. Félreértés ne essék, nem volt nézhetetlen, de több kérdés maradt megválaszolatlanul, mint amennyinek kellett volna.

    Azonban elstartolt a második évad is, ráadásul dupla résszel. Az Öv, a Föld és a Mars között növekszik a feszültség, a háború úgy néz ki, elkerülhetetlen. A tanácskozó, vagy szemben álló politikus felek viszont nem tudják, mi történt valójában az Eroson, vagy a Phoeben, hiszen akiknek birtokában volt az információ, már halottak, vagy maguk indították szabadjára a protomolekulát. Egy maréknyi ember azonban túlélte az erosi incidenst: James Holden és legénysége. Ők tudják a titkot; a kérdés az, hogy nyilvánosságra hozzák-e, vagy sem. És mi lehet a következménye, ha a szemben álló csoportok közül valamelyik ráteszi a kezét a halálos biofegyverre?

    A-térség-syfy-the-expanse

    Az első két epizódban megtudhattuk, hogy a protomolekula az első bizonyítéka a Naprendszeren kívüli életre, de egyelőre még rengeteg rejtély megoldatlan. A molekulát tudósok egy csoportja azért akarja továbbfejleszteni, hogy jobb embereket hozzanak létre. Hogy igazi űrközi nép legyen az emberi faj, ami képes a Naprendszeren kívülre is utazni, új világokat felfedezni. Az elképzelés nemes és értékes, de a megvalósítás több milliárd ember életét is követelheti. Ráadásul ezek a rejtélyes kutatók próbálnak háborút szítani, amely során az egyébként is labilis népek még kiszámíthatatlanabbá válnak.

    A második évadban bemutatkoznak új karakterek is, hogy szélesítsék a nézők látókörét, és tisztább képet alkothassanak a kerek egészről.

    The Expanse - Season 2

    A cselekmény bőven túlmutat Holdenen, és a Rocinante legénységén, mégis az ő szemszögük talán a legfontosabb. Ők belülről látják mindazt, amit a politikai szereplők egy asztal mögül próbálnak kisilabizálni, így igazi kontrasztos képet kapunk a valóság és diplomáciai acsarkodás között.

    A második etap egész jól indult. Ha sikerül elvonatkoztatnunk a könyvektől, akkor mostanra már elismerhetjük a Térséget egy belevaló SF-sorozatnak. A speciális effektek nagyon jól néznek ki, a színészek még mindig jól teljesítenek. A cselekmény ugyan még mindig zavaros, de kezdünk válaszokat kapni kérdéseinkre. A politikai csatározások, a háborús körülmények, az indítékok mind-mind kibogozásra kerülnek, és jobban megismerhetjük a szereplőket is, tehát lassan nem lesz semmi okunk panaszra.

    TheExpanse_blog_season2_04

    Sejtésem szerint a második évad a protomolekula utáni nyomozásról, és az eszkalálódó háború lecsitításáról fog szólni. De egy Naprendszeren belüli háború, legyen az bármennyire szörnyű, összehasonlíthatatlan a protomolekula erejével.

    Reméljük, hogy a sorozat készítői lassacskán eldöntik, hogy adaptációt csinálnak, vagy csupán a Térség könyvek nyomán alkotnak valamit a képernyőre, mert nem mindegy. Egyelőre e két dolog között tengődnek, mert a Syfy megpróbálja áthúzni a könyvben szereplő eseményeket, jellemvonásokat, stb, de mellette rengeteg saját, egyedi ötlettel operál, melyek alapvetően nem tűnnek rossznak. Azonban az alap matéria már adott. És ha erre az alapra nem következetesen építgetünk, hanem hozzáveszünk olyan anyagokat is, amik nem oda illenek, akkor teljesen összekuszálhatjuk vele az egész alkotásunkat. Ez nem csak azoknak probléma, akik olvasták a köteteket, de a friss nézők is úgy érezhetik, hogy a kaotikus történetmesélés nem fogja megkönnyíteni dolgukat, és könnyedén eltántoríthatja őket a Térség világának megismerésétől.

  • Mars One: Egy beteljesületlen álom

    A Mars One egy 2012-ben bejelentett űrprogram, ami egy holland vállalkozó fejéből pattant ki kávézás közben.  A cél egyszerűen hangzik: egy állandó emberi kolónia létrehozása a Marson.

    A kezdeményezésre bárki jelentkezhetett 2012-ben, és sajtóértesülések szerint volt is 200 000 jelentkező – bár a kiszivárgott adatok szerint pusztán 12 000 embert tartott nyilván a Mars One honlapja.

    A program 2023-ra tervez négy önkéntes asztronautát a vörös bolygóra küldeni, és mint a 2015-ös filmben, a Mentőexpedícióban, önfenntartással képzelték el az életet.

    A jelentkezőket többfordulós pszichológiai teszteknek vetették alá, amin például olyasmiket kérdeztek, hogy hajlamosak-e a kannibalizmusra  végszükség esetén vagy, hogy mennyire képesek lemondani a szexuális életükről, amíg a Marson vannak.

    A bázis a tervek szerint négy különálló házikóból áll, amit a Marsra drónok segítségével akarnak felépíteni. Már egy évvel az emberek érkezése előtt a bázis alkatrészei a bolygón lesznek, hogy mire a négy bátor asztronauta odaér, már csak össze kelljen szerelniük azt.

    Az asztronauták a bázisukat csak űrruhákban hagyhatják el, és a tervek szerint a Marsjáróval körülbelül 80 kilométerre távolodhatnak el majd az otthonaiktól.

    marshabs-5

    A jelöltek nyolc éves képzésen vesznek majd részt a kilövés előtt, ahol a felszerelésük kezelését, javítását tanulják meg, valamint a testüket felkészítik az űr és a Mars viszonyaihoz.

    Az új lakókat egyébként nem tervezik hazahozni a vörös bolygóról, ami óriási visszhangot kapott és rengeteg etikai kérdést vetett fel.  Sőt, a program nem csak morális kifogások kereszttüzébe került, hanem számos technológiai és pénzügyi ellentmondás is további aggodalomra adott okot. A program tudományos jellegét is több hivatalos közleményben elítélték, mivel tulajdonképpen laikus embereket terveznek a Marsra juttatni.

    Az ambiciózus terv anyagi hátterét úgy akarják fedezni, hogy bekamerázzák a résztvevőket, és egy, az egész Földön közvetített valóságshow-t vetítenek az itthon maradottaknak, amiből a generált profitot visszaforgathatnák a befektetőknek.

    martian

    Amikor az ötletet tudományos szervezetek is megvizsgálták, azt állapították meg, hogy tervvel és a kivitelezéssel is több probléma adódik.

    A NASA becslései szerint egy ilyen misszió végrehajtásához körülbelül 100 milliárd dollárra lenne szükség, a szervező szerint viszont csak 6 milliárdra.

    Az MIT kifogásolta a jelenleg rendelkezésünkre álló életfenntartó rendszerek megbízhatóságát. A mostani űrkirándulásaink alkalmával is tapasztalták, hogy a készülékek olyan gyakran meghibásodnak, hogy azok cseréjéhez és karbantartásához végtelen mennyiségű anyagi háttérre lenne szükség.

    Az MIT szintén megbízhatatlannak tartja a létfenntartó eszközöket, amelyek szerintük 68 napon belül szivárogtatni kezdenék az oxigént, a többit pedig már el tudjuk képzelni…

    Gerard ‘t Hooft, a George Washington University űrtudományos szakértője egyszerűen átverésnek nevezte a programot.

    Egyéb aggasztó tényező még, ami alááshatja a program hitelességét, egyenesen a résztvevőktől származik. Az egyik kiválasztott jelentkező, Joseph Roche nyilatkozott egy Youtube videóban, hogy ugyan bekerült a legjobb száz jelölt közé, még mindig nem beszélt senkivel a programtól szemtől szemben, csak egy háromperces skype-beszélgetésen vették fel vele a kapcsolatot a szervezettől. Rochenek egyébként doktorija van fizikából és asztrofizikából, és rengeteg gondolatát osztotta meg eddig a program kivitelezhetőségével kapcsolatban. Joseph elmondása alapján a Mars One honlapján létezik egy ranglista a jelentkezőkről, és a listán úgy lehet feljebb jutni, ha a program honlapján vagy kis tárgyakat vásárolsz, vagy pedig simán pénzadományokat küldesz.

    Nyugtalanítónak tűnhet, hogy a hírek, nagyrészt csak a szponzorok toborzásáról szólnak, vagy pedig önreklámozásról, például a megvásárolható új Mars One könyvükről.

    mars-one-3

    Bár az ötlet és az elképzelés tényleg óriási, és bár talán egy picit elrugaszkodottnak tűnhet, most, hogy szembesültünk a dolog valódi akadályaival, nem lenne szabad feladnunk. Az űrutazás és egy másik bolygó kolonalizációja mostanában nem mozgatott meg ekkora embertömegeket, mint amikor ezt az „egyszerű” tervet bejelentették. Akár kritizálták, akár támogatták a kezdeményezést, mindenféleképpen részt vettek az évtized egyik legfelkapottabb tudományos mozgalmában. A terv megvalósítása nem feltétlenül lehetetlen, csupán rengeteg erőfeszítésbe és időbe kerül. A szervezők motivációját kellene megváltoztatni: a profitszerzés és az űrutazás sajnos jelenleg nem fér össze. Az emberségünket sem lenne szabad elfelejteni, amikor űrutazásról beszélünk. Aki felvállalja, hogy kivisz a Marsra, annak a hazatérés megoldását is vállalnia kéne.

    Összességében a Mars One talán nem is annyira egy űrprogramnak, sokkal inkább egy szociális kísérletnek nevezhető. Egy tesztnek, hogy a jelenlegi technológiánk mire képes. Valamint számot ad arról, hogy mennyire készültünk fel arra az eshetőségre, hogy örökre elhagyjuk a bolygónkat. Talán ha a háborús rakétáinkat nem atombombával, hanem Mars One-os felszerelésekkel töltenénk meg, előbbre lennénk.