Címke: galaktika

  • Megérkezett a júniusi Galaktika

    A Galaktika 315. lapszáma már kapható a szerkesztőségünkben és az interneten, az újságosoknál pedig június 7-től érdemes keresni.

    A magazin júniusi számát egy S.T.A.L.K.E.R.-novella nyitja, melyben Jurij Kruglov stalker-mítoszokat mesél különböző figurákról. Cordwainer Smith egy „emberalatti” macskalány reménytelen, „emberhez” fűződő szerelmét adja közre. Sara Genge azt bizonyítja, mennyire nem egyszerű elérni, hogy egy lányt a környezete fiúként fogadjon el.

    A magyar szerzők közül Haklik Norbert egy fura és kiszámíthatatlan zseni történetét követi végig, míg Ronil Caine, a LILIAN írója egy nehéz válás kapcsán a tökéletesség pusztító erejéről beszél, Toochee pedig a tömeg bölcsességének vizsgálatával egy terrortámadást vizionál.

    A havi retro J. G. Ballard novelláját eleveníti fel, a „Harci láz”-at.

    Galaktika 315

    Interjú helyett beszélgetés: Tamás Gábor, a Vastanács fordítója Miéville sajátos nyelvújításáról, -alkotásáról oszt meg kulisszatitkokat.

    A Világűrt jelentő deszkák a Proton Színház és Bánki Gergely 1 link című darabját elemzi. A képregényt Herbert W. Franke „Suttogás” című novellájából készítette Vass Mihály. A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség újrafordítás-előadásáról és a Trafó természet-installációiról számol be. A Film a Synchronicity izgalmas és rejtélyes világát ajánlja gondolkodásserkentő élménynek.

    A tudományos főanyag az univerzum „sötét”-jének kérdését járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások a félig mesterséges baktériumról, intelligens füldugóról, robotmacskáról, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben a citruszöldülésről és következményeiről).

    Az XL-kiadás Alexandr Gromov kisregényét (Szoknyavadász és a Fürgemókus) és két novelláját („Mi sem egyszerűbb…”, „Ketten a körhintán”) tartalmazza, ezenkívül Borisz Stern írását: „Kié a bolygó?”

     

  • Itt a májusi Galaktika

    Szerkesztőségünkben és az interneten már kapható, az újságosoknál pedig május 3-tól érdemes keresni a 314-es Galaktikát. A magazin májusi számát Adam-Troy Castro művének befejező része nyitja: a múlt árnyainak felbukkanása végül értelmet nyer a magányos halász számára. Raccoona Sheldon írásában egy sajátos spirituális eszme szerint a férfiaknak kell megtisztulniuk és megteremteniük az Istennek tetsző, tiszta világot… nők nélkül. Yon Ha Lee története azt bizonyítja, bizonyos szempontból mindnyájan Khárón ladikjában ülünk. Octavia Butler figurái az univerzum legkülönbözőbb fajait képviselik, és fura, szimbiotikus viszonyban állnak egymással.

    A magyar szerzők közül Benedek Szabolcs egy, a cunami által megváltoztatott világ alakulását követi végig, míg Fedina Lídia egy időjárat-küldetést vizionál.

    A havi retro Pat Cadigan „Az Angyal” című novelláját eleveníti fel.

    B1-B4_314-1hirlevelbe

    Befejeződik Robert E. Howard Nekht Semerkeht című képregénye. A Filmrovat bizonyítja, a Terminus című produkció a sci-fi klasszikus hagyományaihoz tér vissza. A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség Plútó-estjéről, az Irodalom Éjszakájáról és a Trafó test-fókuszú előadásáról számol be. Jon Lomberggel beszélgetve, a One Earth Message apropóján, a földönkívülieknek szánt küldemények sokaságáról esik szó.

    A tudományos főanyag a földtörténet utolsó kihalásának kérdését járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások a No Man’s Sky-játékról, a DNS információtárolásáról, az autózás új élményeiről, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben a nílusi sügérrel kapcsolatos problémákról).

    Az előfizetők számára elérhető XL-kiadás Sheila Finch három művét (A Csontok Szava, És kezdetben volt a Szó, Áradó Szavak) tartalmazza.

     

  • Előrejelzések 2025-re

    A tudomány világa egyre erősebben próbálja az egykor fantasztikumnak tartott elképzeléseket megvalósítani, aminek legtöbbször a geek-kultúra örvend tiszta szívből. A 21. századra elértünk egy olyan technikai fejlettséget, melynek köszönhetően számos csodálatos dolgot készíthetünk, fejleszthetjük az orvostudományt, űrkutatást, és sajnos a hadászatot is. Az átlagosnak mondható otthonok mára már komoly számítástechnikai eszköztárral vannak felszerelve, mint például széles sávú internetkapcsolat, okostévék, okostelefonok, okoshűtők, játékkonzolok. Mindez alig néhány évtizede még bőven az SF elképzelt világában volt felfedezhető, űrhajók belsejében.

    A 21. század tudománya képes elég komoly előrejelzéseket tenni a jövőre nézve, noha ez korántsem áll kapcsolatban időutazással, vagy látnoki képességekkel. A Moore-törvény értelmében nagy valószínűséggel ki lehet számolni az elkövetkezendő évek technikai fejlődését, mely szerint az integrált áramkörök összetettsége körülbelül 18 hónaponként duplázódik. (Bővebben a Moore-törvényről itt)

    Most nézzük meg ezt a gyakorlatban. Mit jósolnak nekünk a 2025-ös évre?

    1. Az 1000$-os agy

    2025-re már elérhetővé válik egy olyan – ezer dollárba kerülő – szuperszámítógép, mely képes kiszámolni a másodpercenkénti 10^16 ciklust (10,000 trillió ciklus/másodperc), ami egyenlő az emberi agy feldolgozó sebességével.

    1000$ agy

    1. A trillió-szenzoros gazdaság

    Az Internet of Everything (dolgok, „minden” internete) meghatározza az összes eszköz, ember, folyamat és adat közötti kapcsolatot a hálózatokban. 2025-re az IoE meghaladja a százmilliárd összekapcsolt eszközt, amely legalább egy tucat – ha nem több – szenzorral gyűjti majd az adatokat szerte világból, s küldi azokat tovább. Ez egy olyan „trillió-szenzoros gazdasághoz” vezethet, amely egy nagyszabású adatforradalommá alakulhat, ami messze felülmúlja képzeletünket. A Cisco legújabb felmérése szerint az IoE nagyjából 19 trillió dollárnyi új értéket fog generálni a piacra.

    1. Tökéletes tudás

    Erősen egy tökéletes tudású világ felé haladunk. Ez azt jelenti, hogy a trillió-szenzoros adatgyűjtés (önműködő autók, műhold-rendszerek, drónok, testünkön viselhető kiegészítők, fényképezőgépek) segítségével  képesek leszünk gyakorlatilag bármit megtudni, amit akarunk, ahol akarjuk, és lekérdezhetünk bármilyen adatot, hogy megkaphassuk kérdéseinkre a válaszokat a világ bármely pontján.

    1. 8 milliárd összekapcsolódott ember

    A Facebook, SpaceX, Google, Qualcomm és a Virgin globális kapcsolatot kíván az összes ember számára elérhetővé tenni, nagyjából 1 megabit/másodperces sebességgel.

    Az eddigi három milliárd „kapcsolódott” emberhez még öt milliárd fogyasztót kell hozzáadni a globális gazdasághoz, hogy összeköthessük az egész Földet, és minden embert egy behálózó kapcsolatrendszerrel. Ez több tízmilliárd dollárral bővítené, és fellendítené a világgazdaságot. És mindezt nem a húsz évvel ezelőtti sebességgel kell elképzelni, hanem a jóval gyorsabb 1Mbps kapcsolattal, melynek segítségével elérhetővé válik a világ tömérdek információja a Google-ön keresztül, felhőről való 3D nyomtatás, Amazon webszolgálat, mesterséges intelligencia, közösségi finanszírozások, és még számos szolgálgatás, amely megkönnyítene rengeteg dolgot a Földön élő összes ember számára.

    Connected_Consumer_Annalect

    1. Az egészségvédelem bomlása

    A jelenlegi egészségvédelmi intézményeket egy vadonatúj üzleti modell fogja lecserélni, amely sokkal jobb és hatékonyabb ellátást fog biztosítani az emberek számára. Ezernyi startup (Google, Apple, Microsoft, SAP, IBM, stb) fog belépni a jövedelmező, 3,8 trillió dolláros egészségvédelmi iparágba új üzleti modellekkel, melyek dematerializálják, demonetizálják és demokratizálják napjaink bürokratikus és legtöbbször nem túl hatékony rendszerét.

    A biometrikus szenzorok (testünkön viselhető eszközök képében) és az MI-k saját egészségünk vezérigazgatójává tesz bennünket. A biológiai kutatások és a különböző gépek részletes tanulmányozása végül megmutathatja nekünk a rák ellenszerét, szív- és idegrendszeri betegségek titkaira derülhet fény, s ezek gyógyítása nagyban megkönnyítheti az orvostudomány jövőjét.

    Robotsebészek minden alkalommal tökéletes műtétek lebonyolítását végezhetik el, potom összegekért. Mindannyian képesek leszünk „újranöveszteni” szívet, májat, tüdőt, vesét, amikor szükségünk van rá, ahelyett, hogy egy donor halálára várnánk.

    1. Virtuális valóságok

    Dollármilliárdokat fektetett be a Facebook (Oculus), Google (Magic Leap), Microsoft (Hololens), Sony, Qualcomm, HTC, hogy egy új generációs kezelői felületet, megjelenítést tárjon a fogyasztók elé. A képernyő, ahogy ma ismerjük (telefon, számítógép, TV), meg fog szűnni, és átveszik helyüket a szemünkön viselhető stílusos, és divatos szemüveg-szerű darabok. Ennek eredményeképpen számos iparág fog véglegesen átalakulni, megszűnni, mint például a fogyasztói kiskereskedők, ingatlanbiznisz, oktatás, utazás, szórakoztatás.

    virtual reality

    1. JARVIS megszületése

    A mesterséges intelligenciák kutatása hatalmas léptékben fog fejlődni a következő évtizedre. A 2020-as évekre Siri mindinkább a Vasemberből ismert JARVIS-ra vált át, kiterjesztett funkciókkal, képességekkel, amelyek megértik használójukat, és válaszolnak is a komplikáltabb kérdésekre. Az IBM Watson, a Deepmind és Vicarious folytatja az új–generációs MI rendszerek fejlesztését. Tíz éven belül teljesen átlagos és normális lesz, hogy saját MI-nk elolvashatja beszélgetéseinket, e-mailjeinket, vagy beolvashatja biometrikus adatainkat, természetesen roppant mértékű internethozzáféréssel. Mindez hatalmas kényelemmel társul. (Bár egyelőre nem úgy néz ki, mintha áttörést értek volna át MI-k terén.)

    AI

    1. Blockchain

    A bitcoin az elmúlt évek során igen nagy népszerűségre tett szert, hiszen egy magas biztonságú virtuális fizetőeszközről, úgynevezett cryptocurrency-ről van szó, amely a blockchain alapjain fekszik. A blockchain lényege nem más, mint hogy különböző értékek cseréjét teszi lehetővé, ezáltal fölöslegessé válnak a banki illetékek, díjak, azonosító eljárások. A tranzakciókat független számítógépek tartják nyilván, melyekhez bárki csatlakozhat. Ez szöges ellentéte a banki, központosított rendszereknek. Tehát a blockchain lehetővé teszi a digitális érték– és vagyoncseréket, melyek biztonságosak, és közvetlenül a felek között történik. Több tíz millió dollárt költöttek eddig a fejlesztésekre, és az olyan befektetők, mint Marc Andreesen, úgy gondolják ez egy rendkívül fontos lehetőség, hogy a különböző értékcseréket és tranzakciókat e módon gondolják újra.

     

    Világunk folyamatosan fejlődik, és minden bizonnyal roppant izgalmas időket élünk. Hiszen még a mi életünkben olyan társadalmi és gazdasági változások következhetnek be, amelyekről eddig álmodni sem mertünk, vagy éppen egy-egy fantasztikus műben találkozhattunk hasonló találmányokkal, melyekről úgy gondoltuk: soha nem fognak megvalósulni. Az egy újabb filozofikus kérdéskört vetne fel, mennyire lesz mindez pozitív élettanilag, és mekkora mértékű visszaélések lehetnek majd, ha minden összeköttetésben lesz mindennel, de talán erről majd máskor. Mindenesetre, meglátjuk, 2025-ben mik várnak ránk!

    Forrás: SingularityHUB

  • Ismét Domingo Santos a Galaktikában

    Az ehavi Galaktikában a spanyol science fiction leghíresebb képviselőjétől, Domingo Santostól olvashatunk egy újabb novellát, A tyúk meg a tojást.

    santos2

    A veterán sci-fi olvasók minden bizonnyal ismerik Domingo Santos munkáját, de akik most ismerkednének vele, azoknak tökéletes ízelítő lehet a 313. lapszámban olvasható novella. Az író mai napig a kortársak közül az egyik legkiemelkedőbb alkotó, hazájában két társával (Sebastian Martinez és Luis Vigil) együtt ő indította útjára a spanyol sci-fi lapot, a Nueva Dimensíont 1968-ban. Íróként sajátos ötleteivel újít fel már ismert témákat. Erre tökéletes példa leghíresebb regénye, a Gabriel, historia de un robot (Gabriel egy robot története, 1963), amiben egy olyan robot fejlődéséről olvashatunk, amit nem kötnek meg a robotokra vonatkozó törvények.

    Az újítás a novellában is tetten érhető. A történet egy első ránézésre teljesen hétköznapi szituációból indul: Julio Aznar meglátogatja régi egyetemi évfolyamtársát, hogy elmeséljen neki egy különös dolgot: furcsa és felfoghatatlan találkozását egy Verner Von Ard nevű férfival.

    A tyúk meg a tojásban Santos egy nagyon klasszikus témát, az időutazást veszi elő. Habár a téma még napjainkban is nagyon népszerű, újat mondani mégis egyre nehezebb. Ennek ellenére Santos mégis képes újdonságot vinni bele. A novellában szóba kerül a múltba való beavatkozás egy sarkalatos pontja: mikor is kezdődött el az időbe való belepiszkálás? Az információ a semmiből érkezett, hogy megváltoztassa a jövőt? Nem véletlenül kerül szóba a tyúk és a tojás esete. Santos ennek a problémának a felvetésével komoly, fejtörő gondolkozásra készteti az olvasót a mű elolvasása után, a probléma felvetése akár napokig is foglalkoztathat minket. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen rövid hangvételű novella ilyet képes kiváltani belőlünk.

    santos
    A gyűjtemény, amiben megjelent A tyúk meg a tojás

    A másik jópofa ötlet a történetben, amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a humor. A humoros időutazás ötlete sem új-keletű, de mégis jól sül el Santosnál. Julio és Verner találkozása inkább komikus, mint komolyan vehető, mindent felforgató fordulat. Az egész azért lesz vicces, mert inkább reálisan közelít meg egy ilyen elképzelt találkozást: a megkeresett fél, Julio nem képes elhinni, mi történik vele (találkozik valakivel, aki a jövőből jött), ezért folyamatosan értetlenkedik. Az olvasó biztosan sokat fog ezen nevetni, de Verner kicsit máshogy reagálja le a dolgot, ami minket megint csak megmosolyogtat.

    Hiába 1961-ban íródott A tyúk meg a tojás, még ma is frissnek hat. Az időutazás rajongóinak kihagyhatatlan élmény, de akik valami különlegesre vágynak, vagy csak szeretnének megismerkedni az íróval, azoknak is nyugodt szívvel ajánljuk. Szórakoztatva gondolkodtat el.

  • Pandemic filmkritika

    Ki mondta, hogy nem lehet alacsony költségvetésből jó filmet készíteni? Ott van például a The Purge, vagy a Fűrész első része, de említhetném akár az első Mad Maxet, a Pi-t, vagy a Találmány című alkotást. Ezek mind-mind hollywoodi szemmel nézve borzasztóan kevés pénzből készültek el, és még ha szűkebb réteget is képviselnek, nem úgy, mint a több száz milliós blockbusterek, így is szép összegeket zsebeltek be. Tehát egy film értéke, mondanivalója nem a befektetett pénz függvénye.

    Ebben a tudatban ültem le megnézni a Pandemic című alkotást is, amely április elsején jelent meg (ezért néhány pillanatra tréfának véltem a filmet, de mint kiderült, komolyan gondolták).

    VIGYÁZAT! NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZ!

    Nehéz felvázolni egy cselekményvonalat, mert a rengeteg töltelék jelenetből kicsit nehézkes kihámozni az igazi történéseket, de azért megpróbálom. Dr. Laurel Chase (Rachel Nichols) egy négyfős csapat tagjaként küldetésre indul a biztonságos karanténból, hogy túlélőket keressen a teljesen tipikus zombivírus kitörése után. Majd kiderül, hogy ő nem is orvos, és csak a lányát próbálja megmenteni, de közben legalább mindenkit megölet maga körül. Nagyjából ennyi maga a sztori, de sokkal érdekesebb boncolgatni a Pandemicet, ha mindig kis szeleteket vágunk belőle.

    Hogy mitől különleges a film? – tehetné fel a kérdést bárki. A válasz egyszerű: semmitől, csupán az egész Pandemic belsőnézetes, tehát a főszereplők szemszögéből láthatjuk a történéseket. Ezzel nem is lenne baj, hiszen éppen most adják a hazai mozik a Hardcore Henry című filmet, ami hasonló módon operál, de brutális adrenalin túladagolást ígérnek készítői.

    Nagyon komplikált filmre vinni az FPS (First Person Shooter – „belsőnézetes lövölde”) érzést, és nehéz hitelt adni neki anélkül, hogy videojátékszerű legyen az egész mozgókép. Sajnos a Pandemic is inkább élőszereplős játék lett, mintsem film. El tudok képzelni egy beszélgetést, amiben egy új zombis játékot kellene fejleszteni egy cégnek, ám a büdzsé véges, így élőszereplős átvezetőkre van szükség:

    – Főnök, mégsem készül el a mindent megváltoztató zombis játék.

    – Kár, de már felvettünk egy csomó jelenetet Paul Guilfoyle-lal, és Mekhi Phiferrel, most mi legyen?

    – Készítsünk egy egész filmet az átvezetőkből, és hajigáljunk egymásra értelmetlenül jeleneteket.

    – Nyomás dolgozni!

    Egy pillanatig sem lenne gond a Pandemic-kal, ha nem gondolná magát véresen komolynak. Ám sajnos állandóan megáll az egész film, hogy két teljesen nonszensz zombitámadás között lelkizzenek a szereplők, vagy mélység nélküli filozofálgatásokba kezdjenek, amikkel nem igazán lehet azonosulni. Például, mikor kiderül, hogy a főszereplő nem is orvos, csak hazudott, és egyetlen életben maradt társa nagy vonalakban eképpen vélekedik: Hazudtál, átvertél, becsaptál, megöletted az összes barátomat. De totál megértem, hát a gyerekedért tetted, aki valószínűleg már rég halott.

    pandemic

    A motiváció nemes, a kivitelezés borzasztó. A The Walking Dead nem véletlenül annyira népszerű sorozat. És nem a zombik miatt, hanem a rengeteg olyan aktuális társadalmi kérdés miatt, amelyről mer beszélni, még ha csak bújtatottan is. Illetve a filozófiai kérdéseknek van értelmük, tartásuk és mondanivalójuk (legtöbbször).

    A Pandemicban továbbá még a karakterek is roppant gyengék, sablonosak és megint csak: videojátékszerűek. Négyen (hangsúlyozom, négyen!) indulnak el megkeresni egy csomó potenciális túlélőt, vagy egyes fázisú fertőzöttet, , egy iskolabusszal. (Öt csoportba sorolják a vírus által megfertőzött embereket – az egyes fázisban lévők még gyógyíthatók, influenzaszerű tünetekkel és agyevésre való hajlammal vannak megáldva.) Van a sofőr, akit kreatívan Wheelernek (Kerekes) becéznek, de valójában tudjuk, hogy ő Theon Greyjoy (Alfie Allen), és a busz vezetéséhez ért. Hogy minél kevesebbet kelljen szerepeltetni, ezt sokszor a néző orra alá is dörgölik. Ő csak a volán mögött ül és ennyi… tud buszt vezetni! (A film vége felé azért akad neki egy kisebb szerep is.)

    Van egy parancsnokféle, Denise (Missy Pyle), kinek szerepe tisztázatlan, csupán egy GPS-t szorongat végig. Illetőleg van egy rezidens fekete bőrű ex-rendőr (Mekhi Phifer), aki, nos, jól tud lőni, őt Gunnernek (Fegyveres) hívják. És nem utolsó sorban főszereplőnk, Laurel (a Continuumból ismert Rachel Nichols), akinek a felcser státuszt kellene betölteni, kevés sikerrel (tiszta Left 4 Dead, vagy bármely kooperatív túlélő horror).

    pandemic

    Mondhatnánk akkor, hogy legalább jók az akciójelenetek. Hát… nem azok. Végig sötét van, közelharcra kevésszer kerül sor, azok sem látványosak. Össze-vissza lövöldözések előfordulnak, de komolytalanok. Ráadásul az FPS-nézet pont ezt a célt szolgálná, hogy „belülről” izgulhassunk, viszont a sötét miatt, és a kamera rángatásai miatt csak elvétve látjuk a shotgun csövét és az összeeső zombi-izéket. Az ötös szintű fertőzöttekben láttam kreativitást, abból a koncepcióból egy nagyon érdekes filmet össze lehetett volna hozni, de ezzel valamiért nem foglalkoztak igazán. Illetve volt egy kimondottan remek jelenet, mikor az iskola öltözőjében minimális parkour mozdulatokkal tarkítva gyűrték le az élőhalottak hordáját, ám a sötét miatt, és a folyamatos nézőpont cserélgetések miatt fogalmam sem volt, épp melyik szereplő mit csinál.

    A film megpróbál érzelmeinkre hatni, de mivel nincs is igazán mondanivalója, így bőven elsiklunk az egész fölött, és azt szeretné, hogy a végén meghatódjunk, de nem fogunk. Sőt, én valamelyest örültem ennek a végnek, még ha nem is volt sok értelme.

    Összegezve a Pandemic a tizenkettő egy tucat elvet próbálta megtörni egy belsőnézetes akció-horrorral, de ebből, igazából egyik sem sikerült. A színészek gyengén teljesítenek (pedig nem amatőrök), látványra semmi kiemelkedőt nem lehet mondani, a történet unalmas, a fordulatok kiszámíthatóak. Valamit azonban nagyon meg kell jegyeznie a filmnek: ami videojátékban jól mutat és működik, az egy mozifilmben szinte biztosan nem fog!

    Aki mindenképp zombis filmet akar nézni, úgyis megnézi, de akinek már csömöre van tőlük, nem a Pandemic miatt lesz újra lázas rajongója az agyevő élőhalottaknak.

  • Michael Walden – A Szörnyeteg

    Michael Walden a Galaktika Start Könyvek egyik szerzője, kinek az Eshtar című regényt köszönhetjük. A Galaktika 313. számának lapjaira szintén az Eshtar világában játszódó, de egymagában is kiválóan helytálló novellát szállított le.

    Aki már olvasta az Eshtart, tudhatja, hogy Walden nem kerülgeti a fontos kérdéseket, és nem elégszik meg klisés kompromisszumokkal, hanem igenis nekimegy nagyon komoly témáknak is. A Szörnyeteg című novellában ez nem más, mint a vallás kontra empirista tudomány.

    Történetünk a huszadik század hajnalán játszódik, Angliában, ahol is egy ízig-vérig brit lordot látogat meg a Férgek egy csatlós lovagja, kinek Eshtar – azaz a Véres Hercegnő – kardjára fáj a foga. A cselekmény magját a kettőjük filozofikus beszélgetése adja, miszerint mi is a vallás, a hit, a feljebbvalóban való rendületlen hit. Lehet-e mérni tudományosan, és ha lehet, attól még mindig Isten marad-e az Isten, vagy élőlénnyé válik, s ugyanúgy halandó-e, mint mi magunk?

    A kifinomult brit úr és a páncélos Lovag közötti diskurzus igazán felnőttes, komoly, de ezek mellett szellemes. Kettőjük ellentéte csak tovább pörgeti a kellemesen feszült hangulatot; míg Herbertet abszolút nyugodtság járja át, s eképpen érvel, addig a mély hangú Čessk heves vérmérsékletű, de intelligenciája semmivel sem marad alább az angollal szemben. Maga az egész novella könnyed, mégis érett hangvételű. Alig, hogy elkezdtem olvasni, magába szippantott az egész szituáció dinamikussága, és az egészen a történet végéig kitartott.

    Az olvasó itt is érzékelheti, hogy Eshtar világa valóban hatalmas. Ahogy az a regény ajánlójában is szerepel, e nagyság átível téren, és időn is. Nem ragad le a fizikai létezés mocsarában, annál többet mutat, hiszen történelmünk, múltunk, jelenünk, s jövőnk szoros kapcsolatban áll egymással, melyet egy könnyed mozdulattal le lehetne rombolni, és valami szörnyűségesre cserélni. Így közösen kell megvédenünk az emberiség elkövetkező napjait.

    Még szerencse, hogy van nekünk egy Véres Hercegnőnk, aki kész mindent feláldozni a nagyobb jó érdekében, és elpusztítani a legfőbb gonosz hatalmat, a Férgeket.

     (A fenomenális illusztrációt Papp Norbert festőművész/grafikus készítette)

  • Kapható az áprilisi Galaktika

    A Galaktika magazin 313. számát Adam-Troy Castro művének első része nyitja: a múlt árnyai különös meglepetéseket tartogatnak egy magányos halász számára. Isaac Asimov, A halhatatlanság halála és az Azazel szerzője azt bizonyítja, hogy a miniatürizálás a robotikában kilépett a kísérleti stádiumból. Clifford D. Simak nem mindennapi családtörténetében fény derül az agorafóbia kemény valóságára. Domingo Santos figurái az időutazás kapcsán a tyúk és a tojás filozófiai kérdésére keresik a választ. Rudy Rucker félelmetes víziójában egy telefonos alkalmazás életre kelt bizonyos ősi sziklarajzokat. Andrej Iljics Dajcs egy átváltozás lassú folyamatát követi végig, míg Michael Walden Eshtar-történetében egy Lovag próbálja megszerezni a Véres Hercegnő kardját.

    Galaktika_313

    A havi retro Jack Williamson novelláját eleveníti fel, a „Holt Csillag űrállomás”-t. A képregény Robert E. Howard Nekht Semerkehtcímű történetéből készült. A Kapcsolatfelvétel a Star Wars-estről, a GFK 300. bemutatójáról és a Trafó februári Fény-előadásáról számol be.

    A tudományos főanyag a drónvilág, míg az Obszervatórium a rejtélyes távoli rádióvillanások kérdését járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások egy repülésszimulátor-kondigépről, giga műholdhálózatról, autós szuperszámítógépről, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben az egérinvázióról).

    Az XL-kiadás Poul Anderson két kisregényét (Királyokkal nem békülünk, A Szaturnusz-játék) tartalmazza.

  • Nyílt világon elevenedik meg a Cthulhu-mítosz

    A két Sherlock Holmes játékot is jegyző ukrán Frogwares fejlesztőcsapat most új alkotáson dolgozik, ezúttal a horror meghatározó figuráját, H. P. Lovecraftot veszik elő. A cél: egy nyílt világú videojátékban megeleveníteni a Cthulhu-mítoszt.

    A program a The Sinking City címet viseli, ami egy fiktív világban játszódó, főként nyomozásokkal operáló alkotás. A készítők igyekeznek minél jobban visszaadni a Lovecraft által leírt, megálmodott világot, és a noir-ba hajló hangulatot. A történet az 1920-as évekre kalauzol bennünket, ahol egy magánnyomozót alakítunk, aki aktuális ügye kapcsán New Englandbe utazik. A város egy árvíz miatt szinte teljesen víz alá kerül, mégpedig természetfeletti lények valóságos hordájának köszönhetően. Ez pedig érthető módon az őrületbe kergeti a város lakóit. Hogy pontosan mit kell majd a játékosnak csinálnia, egyelőre nem tudni, de remélhetőleg kapunk némi egészséges ijesztgetést, akciódús „csatákat” monumentális lényekkel, és pazar látványú világot, ami képes magával ragadni egy pillanat alatt.

    The-Sinking-City_2016_03-07-16_002

    A fejlesztőktől nem áll távol maga a játékmenet és a cselekmény fő szála, hiszen egyrészt dolgoztak már egy Call Of Cthulhu játékon, másrészt a Sherlock Holmes programok mi másról szólnának, mint a nyomozásról? Mégis, egy új, nyílt világú koncepciót tervez a Frogwares, így érthető valamennyire aggodalmunk.

    A fejlesztők azonban optimisták, blogbejegyzésükben is erről adnak hangot:

    „Ez nagyobb, mint amit valaha csináltunk, de úgy érezzük, nekünk ez lesz a megfelelő következő lépés, szabad és nyitott városba elhozni a nyomozást. Emellett úgy hisszük, hogy a Lovecraft univerzum és a Cthulhu-mítosz a megfelelő helyszín a játéknak.”

    Egyelőre több részletet még nem tudunk az akció-kalandjátékról, például mikor és milyen platformokra  fog megjelenni, de az eddig elszórt információmorzsák alapján reménykedhetünk, hogy remek játék lesz belőle.

    The-Sinking-City_2016_03-07-16_003

     

     

  • Egyes sátáni praktikák kiűzése az egyetemről

    Terry Pratchett Korongvilága rendkívül hatalmas. Mi sem bizonyítja ezt jobban számtalan novellájánál, regényénél, ami e kitalált univerzumban játszódik. Minden írás egyszerre szórakoztató, komikus, és elképesztő görbe tükör társadalmunk számára. A varázslatos mesebeli lények sokszor kimondják a nyilvánvalót, amiket mi nem igazán mernénk hangoztatni.

    A tavaly elhunyt író a Galaktika 312. számában ismét egy remek novellával szórakoztat minket, melynek címe Egyes sátáni praktikák kiűzése az egyetemről.

    Pratchett ezúttal az oktatási kérdéseket célozza meg egy nagyon szellemes, allegorikus írással. Nem megy el a politika mellett sem, de főszerepet kapnak azon professzorok paródiái is, akik a kelleténél jobban fennhordják az orrukat.

    A műben a Láthatatlan Egyetem kari tanácsának varázslói értekeznek az aktuális megbeszélendő, igazából teljesen érdektelen témákról. Pontosabban, maguk a témák igen fontosak lennének, de bravúros szópárbajokkal kerülik el a tényleges megvitatásukat. Ezeket a gyűléseket mindig csütörtökön tartották, és leginkább semmi értelmük nincs. Pratchett rendesen kiforgatja az oktatást ezzel az alkotással, mivel az értekező tagok, ha szóba kerül maga a tanítás, szinte azonnal kihátrálnak. A Láthatatlan Egyetem falai között ők mindent csinálnak, csak épp nem tanítanak semmit. A diákokat vállalhatatlan nehézségek elé állítják, folyamatos nyomás alatt tartják őket, de érdemben nem foglalkoznak velük. A sorok között olvasva eszméletlen erős a társadalomkritika.

    Terry-Pratchett-korongvilag

    Az egyik tanácstag felhívja a Dékán figyelmét arra, ha nem csinálnak semmit, legalább publikáljanak valamit. Adjanak magukról, és eredményeikről életjelet. Hiszen a Rézorr Főiskola évente kiadja értekezését Megmagyarázhatatlan Kutatások címmel. A professzorok arról is beszélnek, mi lenne, ha inkább a politikai színtéren próbálnák ki magukat, hogy tovább kamatoztathassák intelligenciájukat. Itt is vonható párhuzam az oktatási elöljárók és e novella között, amelyet persze nem lehet és nem is szeretnénk általánosítani.

    A tanítás, oktatás, tanár-diák viszony elemzése, kritikája örök téma marad az emberiség számára. Mindig is központi szerepet játszott, ezután sem lesz másként. Pratchett remekül rávilágított a maga komikus módján minden afféle problémára, amelyek foglalkoztatják a társadalom minden tagját, a kicsitől a nagyig.

    A mű végén szembesülhet az olvasó az írás valódi géniuszával. Olvasás közben sokszor mosolyogni fog a frappáns megfogalmazásokon, a nyilvánvaló problémák bújtatott kikacsintásain. Mikor azonban leteszi a magazint, egy másodperc alatt végigrohan az agyán, valójában miről is szólt a mű, miféle lezárást kapott, és akkor a mosoly igazán keserédessé válik.

     

  • „Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni” – a második interjú Michael Waldennel

    A Galaktika Start Könyvek egy új fejezet a Galaktika történetében. Az induló sorozat első négy szerzőjét már bemutattuk egy-egy interjú keretein belül. Most azonban alkotásaikra került a hangsúly. Megjelenő regénye kapcsán, annak világában elmerülve kérdeztük Michael Waldent női szerepekről, vallási kérdésekről és a sors rejtélyeiről.

    Az Eshtar több témával is foglalkozik, csaknem egyszerre. Hogyhogy egy könyv (sorozat) öleli fel őket, s nem több?

    Három választ is adnék a kérdésre! Először is, ezek a témák napi szinten foglalkoztatnak, szükségszerű, hogy bekúsztak a regénybe is. Másodszor, nagyon szeretném a szereplőket valóságosnak feltüntetni, igazi gondokkal, reményekkel és problémákkal, így ahány karakter – márpedig elég sok van belőlük – annyi kérdéskör fel is merül a történetben. Harmadszor, az emberiség itt csak egy a számos civilizáció közül, akiket a konfliktus érint. S bár nem volt célom a faj összes létező érdekességét, gondját, zsenialitását felsorakoztatni, a teljes képhez érintenem kellett néhány nagyon is aktuális kérdést.

    Ráadásul úgy hiszem, az emberek nem bigyókról és dolgokról szeretnének olvasni, hanem tettekről, motivációkról, karakterfejlődésről.  Nem véletlen, hogy a nagy franchise-okban is azokat a regényeket dicsérik, ahol a karakter belső válsága jelenik meg, miközben az egyszerű lövöldözős-menekülős sci-fiket kevesebbre tartják… Egyik barátom jegyzi ezekre azt vicces a kifejezést, hogy Action-Fiction.

    Szerinted valóban létezhet ennyire ragaszkodó nép saját kultúráját, vallását tekintve, mint az Eshtarban? Ha a Földön él ilyen népcsoport, melyik volna az?

     Ezt a kérdést nem lehet az aktuálpolitika érintése nélkül megválaszolni, márpedig én tartózkodnék ettől. De számos népcsoportot meg lehetne említeni, akik küzdenek az identitásuk megőrzéséért. Van, akiknek ehhez nincs szüksége vallási összetartásra, másoknak maga a vallás adja az igazi kovászt, ami összetartja őket.

     

    Van olyan, aki Eshtart istennek tekinti, de van, aki egyszerű, ám határozott embernek, forradalmárnak, vezetőnek. Mitől lesz egy nő erős?

    Ugyanattól, amitől egy férfi. Önazonos, önhatékony, és magára veszi a felelősséget. A lényeg az egyenlő lehetőségekben rejlik, amit mindkét nemnek meg kellene kapnia. A nyugati világ már nyitogatja a szemét erre a tényre, de Földünk jelentős részén… szuboptimális a nők helyzete. Van, ahol háziállatként bánnak velük, ez pedig mélyen elkeserít.

    Fontos-e egy erős, női karakter egy műben, legyen az film, könyv, stb?

    Szerintem elengedhetetlen. Én személy szerint nagyon szenvedek azoktól a filmektől, könyvektől, melyekben a női szereplők csak áldozatnak, háttérnek, célnak, mellékes kellékesnek vannak jelen, főleg úgy, hogy a történelem azt tanítja nekünk: a nők aktív szerepet vállaltak. Néha a háttérből, néha az első sorból, de sosem voltak egyszerű statiszták.

    Vittorya sem tipikus női szereplő.

    Szereplőnek tényleg nem tipikus. Van néhány testi-lelki adottsága, belekerül olyan élethelyzetekbe, ahol bizonyítani tud, de legbelül mégiscsak egy átlagos lánynak gondolom. Ismerek lányokat, akik ugyanígy helyt tudnának állni, ha ilyen körülmények közé kerülnének!

    Igazán attól lesz talán más, mint a hasonló női akcióhősök, hogy nem sebezhetetlen, sőt, egyfajta fogyatékkal él, akárcsak az ötszáz évvel későbbi királynő is. A nagysága talán az, hogy ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet. Lelki fronton teljesít igazán jól.

    Eshtar cover

    Hangsúlyozod, hogy a nemiséggel is foglalkozol a regényben. Ez miben mutatkozik meg?

    Szerelemben, szexben! Ezek természetes, közös igényeink, mégis kevés szó esik róla általában. Én eszköznek használom ahhoz, hogy a karakterek belső életét, lelki dinamizmusát bemutassam. Emellett kultúránk szerves része, tehát ha az emberiségről beszélünk, ezt is érinteni kell a teljes képhez. A szexus mindannyiunk életében jelentős hajtóerő.

    Számomra az is fontos volt, hogy a történet negatív hősei is hús-vér emberek legyenek, akik nem holmi őrület, csak más agendák és más erkölcsök szerint cselekszenek, mint az átlag. Attól még ugyanúgy képesek szeretni, és kapcsolatokat kialakítani.

    Rohanó társadalmunkban minden percben jön valamilyen informatikai újítás. A regény ugyan a jövőben játszódik, de nincs számítógép, csupán néhány digitális eszköz. Szükséges a jövőben az informatikai modernizálás, vagy anélkül is lehet boldogulni?

    Nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen egyéb út létezhet az univerzumban a miénken kívül. Én azt gondolom, hogy egyrészt létezik más, az információs társadalomtól eltérő út is, másrészt ebben nálunk is nagyon komoly újítások válnak szükségessé. Gyakorlatilag elértük a miniatürizálással azt a szintet, ahol már a quantumvilág törvényei uralkodnak, s így elképzelhető, hogy jelenlegi technológiánk zsákutcának fog bizonyulni. Talán megoldás lesz a quantum-számítógép, talán nem. Talán olyan korok várnak ránk, ahol az információ tárolása és átadása nem elektromosság kérdése lesz már. Vissza is fejlődhetünk, felejthetünk el olyan dolgokat, amit soha többé nem kapunk vissza. Az Eshtarban ez be is következik, inkább a felejtés az úr, nem az innováció. Igaz, itt bizonyos személyek céljai is közrejátszanak a világ ilyen irányú fejlődésében.

    El tudok képzelni olyan civilizációt, ahol azt a digitális világot, amit mi mindennapinak hiszünk, ők fel sem találják, mert jobb megoldásra bukkannak. Ez olyan lenne, mintha mi a robbanómotort előbb találtuk volna fel, mint a gőzgépet. Ez esetben az utóbbi ki sem alakult volna.

    IMG_2524

    Milyen szerepet játszik a politika a regényben?

    Az elsőben kevesebbet, a másodikban és a harmadikban annál többet. Össze kell fognia az emberiségnek, márpedig ez kemény politikai kérdés. Az országok, a népek, a vallások mind-mind ki vannak téve egy sajátos evolúciónak a kulturális környezetben, ahol a túlélésre adaptálódtak. Így valódi kihívás elé néz, aki az egységesség felé szeretné tolni a fajunkat.

    Nagyon sajátos módon közelítetted meg a vallás kérdését a regényben. Elképzelhető, hogy a földi vallások is egy időutazó miatt alakulhattak ki? Vagy csupán néhány elszánt ember félreértett valamit, csak úgy, mint Nasa-Reth esetében?

    Fel lehet állítani efféle elképzeléseket, de úgy hiszem, a vallások kialakulásának körülményeit, okait és mikéntjét magyarázó elméletek már megfelelő bizonyítást nyertek, Richard Dawkins, Daniel Denett, Michael Shermer és más kutatók munkássága nyomán. Bennünk van, evolúciós előnyünk következménye. Mert nem lehet a civilizáció ilyen szintjére jutni a pozitív megerősítés és a mintakeresés, az okok magyarázásának igénye nélkül. Azonnal legyártjuk a nekünk megfelelő magyarázatot. Ekképpen a Nap volt már isten, volt már hatalmas, lángoló széngömb az űrben, de volt már ívfény is két elektromos pólus között. Most, hogy van rá valódi eszközünk, hogy megértsük, kis túlzással atommáglyának ismerjük. Mindig a technológiai szintünknek megfelelően véltük tudni az igazságot.

    Képzeljük el elődeinket! Életrevalóak, találékonyak voltak, ravaszak és óriási potenciál rejlett bennük. De nem tudtak semmit a gravitációról, a bolygókról, a betegségek mibenlétéről, a szél kialakulásáról. Nem értették a tüzet, nem értették a hullócsillagokat, nem értették a hirtelen feltűnő fosztogató hordákat. Nem ismerték az evolúció fogalmát. Soha nem láttak olyat, hogy egy dolog magától jött volna létre. Mindig a fazekas készítette az edényt, a pék a kenyeret. Ekképpen nem tudták máshogy elképzelni: az embert is készítenie kellett valakinek! Egy olyan lénynek, aki annyival komplexebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a fazekas az agyagedényhez képest. Magyarázni próbálták a világukat, ahogy mi is. Amíg nekünk manapság – a szó legszorosabb értelmében – keresnünk kell a csodát, addig nekik minden az volt, és ezért semmi sem. Számukra nem volt különbség tudás és intuíció, varázslat és technológia, vallás és mesék, bizonyosság és hit között.

    Nagyon erős a gyanúm, hogy minden civilizációalkotó elme szükségszerűen vallásos is. Úgy gondolom, az intergalaktikus háborúk is vallásháborúk lennének, ha lennének egyáltalán… Lehet, hogy csak az az intelligens faj élheti túl saját kifejlődését, amely képes magát feltalálni szekuláris civilizációként?

    Válaszolva a kérdésre, szerintem nincs félreértés a vallások körül. Ők pontosan úgy értették, ahogy leírták.

     MichaelWalden

    A könyved fantasy és SF elegye. Miért döntöttél e két zsáner vegyítése mellett? Hiszen, amennyire közel, oly távol is állnak egymástól.

    Lehetséges, hogy valójában e kettő ugyanaz, csak a nézőpont más? A fantasy főként a varázslattól, a csodáktól és a lényektől lesz az, ami, amellett, hogy vannak a műfajnak tipikus jellegzetességei. De a varázslat mi pontosan? A fizika törvényeinek csodálatos felfüggesztése, vagy kihasználása? Bármi is az, ha kísérleti körülmények között megismételhető, akkor kutatható és leírható lenne, és már oda is van a nagy misztikum. Bármelyik fantasyból lehetne sci-fit faragni… latin neveket a lényeknek, némi techno-halandzsát a varázslat mibenlétének magyarázására, és már kész is!

    Az Eshtarban szereplő képességeket maguk a szereplők is tudományosan magyarázható jelenségnek tekintik, persze az eszközük hiányzik hozzá, hogy ezt meg is tegyék. Ezen a határmezsgyén szerettem volna lavírozni. Az olvasó maga döntheti el, hogy vannak-e csodák, vannak-e istennők és istenek. Sőt, kénytelen is az állásfoglalásra! De ha már a könyv zsánerének definiálásánál tartunk, bizonyos részek steampunk kategóriába tartoznak, bár ez inkább a második könyvben jelenik meg. Történetét tekintve nem áll messze a görög eposztól sem…

    Korokon átívelő sorsok – szerinted van sors? Ami eldöntetett, annak be kell következni, vagy van egy embernek ráhatása saját jövőjét illetően?

    Lehetséges egy ideális út, amit az ember az adottságaival járni tud, és ha ezt meg is találja, lehetne úgy aposztrofálni, hogy „beteljesíti a sorsát”. Azt nem dönthetjük el, mit kapunk az útra, ezt is lehetne sorsnak nevezni, de hogy mit kezdünk vele, az már rajtunk áll.

    De még így is van, ami eldöntetett, és be kell következnie. Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni.

    Szerintem a szerelem is ilyen.

     

    Fotók: Csata Judit