Címke: galaktika

  • Mesteri epikusság: Eshtar – Második könyv

    A történelem során számtalanszor szembesültünk a vallások mindent elsöprő erejével. A különböző hitek sokszor véres háborúkat eredményeztek, pedig elvileg a békét, együttélést szimbolizálják. Michael Walden második regénye, az Eshtar – Második könyv minden szemszögből megvizsgálja a vallás létjogosultságát a világban. Ám az író zsenialitása nem áll meg „csak” ennyinél: fő témaként előkerül a kitartás, háború, szerelem, szabadság, politika, és még sok más.

    Mielőtt mélyebben elmerülnénk Inisfael társadalmi, és politikai helyzetében, mindenképpen ki kell hangsúlyoznom: az Eshtart én filmen akarom látni! Ha ez nem egy vérbeli hollywoodi mesterprodukció, akkor semmi. Az első könyv után, – amely a maga műfajában szintén kiváló olvasmány volt –, az író sokkal nagyobb léptékben foglalkozik maró kérdésekkel, melyek mellett nem lehet elmenni. Főleg, ha megpróbáljuk megismerni saját világunkat (milyen ironikus, hogy egy távoli bolygóig kell elmennünk, hogy szétnézzünk a saját környezetünkben). A mű roppant epikus, monumentális, kötelezően ajánlott olvasmány mindenkinek.

    eshtar

    Az Eshtar 2 történetébe és mellékszálaiba nem kívánok részletesen belemenni, s ennek két oka van: minden megjegyzésem spoiler lehet, illetve képtelen lennék érthetően összefoglalni mindazt, amit ötszáz oldalon keresztül olvashatunk. A politika, a társadalom és vallás kéz a kézben járva, összeolvadva képezik Inisfael mindennapjait. Mindez egy roppant masszív keretet biztosít az Eshtar 2-nek.

    Sok nagyszabásúnak látszó művel ellentétben nem összetömörített információgombócokat kapunk a történésekről, hanem hosszasan, élvezhetően kifejtett okokat és okozatokat olvashatunk minden taktikai lépésről.

    A szereplők egyéni motivációi viszik előre a fejleményeket. Hűség, árulás, gyűlölet, imádat, hazaszeretet, diktatúra, demokrácia, büntetés, kíméletlen harcok, felelősségtudat; mindez egyetlen regényben, és nem is soroltam fel az összes összetevőjét.

    A mindent elsöprő erejű gonoszok, a Férgek nem csupán ijesztgetésnek vannak, de ezt már észrevehettük az első kötetben is. Tényleg léteznek, a káoszt szolgálják, el akarnak pusztítani mindent, ami ellenük van. Óriásiak, veszedelmesek, és gyilkolásra készek. Walden remek leírást ad minden Féregről, az elképzelhetetlennek tűnő monstrumok valamiért mégis belső szemeim előtt vannak – és nagyon ijesztőek.

    A címszereplő Eshtarból (Szintén irónia: Vittorya ki nem állhatja, ha Eshtarnak hívják. Vajon neki tetszene így a könyv?), a határozatlan lányból felfoghatatlan erejű vezető, királynő válik, de mellette az egész regény eléri a felnőtté válást.

    Ismét több idősíkon, több helyszínen van egyszerre jelen Eshtar pátosza. A tér és idő nem szabhat határt egy ekkora hatalomnak. Walden elkalauzol bennünket a reneszánsz Itáliába, ahol egy titkos rend veszi fel a harcot a sátáni čessk lovaggal. De visszautazunk kicsit Gilgames korába, Mezopotámiába, és Inisfael világán is két külön idősíkon keresztül követhetjük az eseményeket, több különböző helyszínen.

    A regény különlegessége még, hogy nem csak beszél a csatákról, nem csupán néhány oldalt szentel nekik az író. Az Eshtar 2 maga a harc, maga a véres háború. Nem kívülállók vagyunk, hanem egytől egyig mi is az ütközetek részeivé válunk. Minden szereplő a csatában van, néha két hadakozás között megállunk ugyan erkölcsi fejtegetésekbe, de alapvetően minden pillanatunkat a harcmezőkön töltjük. Azért helyeztem ezt a részt erősen többes szám első személybe, mert valóban én is úgy éreztem, mintha Inisfael alakuló történelmének részese lehetnék.

    Vittorya megítélése kortól és helytől is nagyban függ (ahogy az olvasó is többféleképpen értelmezheti őt). Van, aki istennőként tiszteli, van, aki féli hatalmas erejét, és van, aki szkeptikus vele szemben.

    Ha az előző regényben nem volt kimondottan jó és gonosz karakter, az itt hatványozottan igaz. Hatalmas pálfordulásokat követően néhány szereplőről megváltozik majd eddigi véleményünk. De még mindig nem lehetne élesen elválasztani a jókat és rosszakat, hiszen mindenki húsvér ember, akik országaik élén próbálják a legtöbbet kihozni helyzetükből, motivációikhoz mérten.

    Külön megér egy misét az Eshtar rendhagyó világépítése is. Nincs szokványos SF-környezet, de a fantasyk unásig olvasott kliséi sem tűnnek fel. Még mindig leginkább valamiért a Dűnéhez tudnám hasonlítani a regény hangulatát, de csak egy kis részben. Walden valami olyat alkotott, amire nem lehet ráhúzni az ismert sablonokat. Minden karakter élettel tölti meg Inisfael bolygóját. Cselekedeteikkel, párbeszédeikkel alakítják maguk körül a világot. Minden politikai döntés, minden nép önálló akarata, államformája folyamatosan változtatja az ismerni vélt világot.

    Lehet,az író nem így gondolta, de számomra rengeteg aktualitással is szolgál az Eshtar 2. Pattanásig feszült politikai acsarkodások, országok kifordulása önmagukból, államférfiak megkérdőjelezése mind-min jelenkori világunk geopolitikáját juttatja eszembe.

    Összefoglalva az Eshtar – Második könyv egy roppant komplex olvasmány. Rengeteg szálon fut, nagyon sok szereplővel, azonban megéri odafigyelni a részletekre, mert rengeteg tanítás, tanulság rejlik benne. Nem egy egyszerű könyvről van szó; minden oldalon kiérződik a gondolkodásra sarkallás, és az igyekezet, hogy ismerjük meg saját környezetünket. Epikussága páratlan, valóban hollywoodi megaprodukciókkal vetekszik. A világ, a leírások mind-mind elképesztően részletesek, szinte teljes valójukban megelevenednek.

    Aki szerette az első részt, a másodikat imádni fogja. Már úgy érezhetjük, hogy Walden ellőtte minden rakétáját, de valami mégis azt súgja, érnek még meglepetések bennünket a harmadik könyvben.

  • Örök háború könyvajánló

    Joe Haldeman Örök háborúját a vietnami háború SF-verziójaként szokták emlegetni, és ez valamennyire igaz is, sőt: az író maga is megjárta Vietnamot, és bevallása szerint valóban az adta a regény alapját. Azonban a borzasztó incidenst megélt emberek azóta – Haldemant idézve – „kikoptak”, és már nem feltétlenül kell hasonlóságokat levonni és párhuzamot állítani a regény cselekménye és a valóban megtörtént események között.

    Az Örök háború valójában egy kifejezetten olvasóbarát militarista science-fiction. Kimondottan tartok a háborús elbeszélésektől, hiszen személy szerint kevéssé értem a stratégiai, taktikai kifejezéseket, hadilábon állok a katonai rangokkal, és nem igazán tudom beleélni magamat a részletesen jellemzett frontvonal-képekbe. Azért emelném ki a feljebb említett „olvasóbarát” szót, hiszen Haldeman mindent pontosan úgy adagol, hogy egy olyan „amatőr” olvasó is megértsen minden mozzanatot, mint én. Persze akadtak kifejezések, amik még mindig ködösek, de ez betudható annak, hogy tényleg semmit sem értek a hadakozás művészetéhez. Nem úgy a regény írója!

    foreverwar1

    A részletgazdag csatajelenetek mellett Haldeman bemutatja a háború minden szörnyűségét. A naturalistán jellemzett ütközetektől kezdve a katona lelkivilágán át, egy alakulat vezetéséig minden stresszhelyzetet remekül ábrázol, emellett az összes árnyoldalával is megismerkedhetünk a háborúskodásnak.

    Alapvetően minden jóérzésű ember úgy vélekedhet, hogy a háború rossz dolog. Területért, energiaforrásért, hatalomért, vagy akármilyen indok miatt is legyen két (vagy több) fél szembenállása, mindig az „egyszerű” emberek húzzák a rövidebbet. Az Örök háború zseniálisan rámutat a csatározások értelmetlenségére. A főszereplő, William Mandella a mű végéig nem tudja az indokot, ami kirobbantotta az emberiség kontra tauri válságot. A katonák parancsot teljesítenek, minden körülmények között, még akkor is, ha fogalmuk sincs azok mibenlétéről. Az iszonyú hosszúra nyúlt csatáknak nem lehet látni se elejét, sem a végét, valóban szinte örökkévalóságig tart a két fél hadakozása. Ezalatt rengeteg ember hal, vagy sebesül meg, de nem könnyű a társdalomba való visszakerülésük sem – amennyiben sikerül túlélni egy-egy ütközetet. Az idő relativitása miatt a néhány hónapnyi Földtől való távollét, az valójában William anyabolygóján hosszú-hosszú évtizedeket jelent. A világ megváltozik, hol jobb lesz, hol pedig sokkal rosszabb, mint azelőtt volt. Minden teljesen kifacsarodik magából, vadidegenként tér vissza a meggyötört veterán a frontról, s már nem érzi magának a világot. A párhuzam itt a legerősebb a vietnami háború és az Örök háború között.

    A regény gyakorlatilag egyszerű emberekről szól, akiknek távol az otthonuktól kell harcolniuk valami ellen, amit még sosem láttak, egy olyan ügy érdekében, amiről a leghalványabb sejtelmük sincsen.

    science-fiction-post-apocaliptic-war-city-landscape-free-wallpaper-hd

    Az Örök háború félelmetesen hangulatos, szórakoztató, de a roppant háborúellenesség minden oldalon kiütközik. Haldeman profin adagolja az akciójeleneteket, majd azokat felváltja szintén izgalmas részekkel, melyek inkább főszereplőnk mindennapjait mutatja be a régi/új világban. Megjelenik a könyvben a gender-kérdés, dekadens társadalmak, értelmetlen bürokrácia, kizsákmányoló kormányok, véres hadjárat egy arctalan ellenséggel szemben, és mindennek közepén: az ember maga.

    Összegezve az Örök háború egy fantasztikusan felépített háborús-SF. A regényben számtalan ponton beszámol az író a háború gyötrelmeiről, szenvedéseiről, és borzadalmairól, de megmutatja az egyszerű embereket is, akik érző lények a szkafander alatt. Az kvázi-időutazós vonal pedig egészen zseniális.

    A hardcore militarista regények rajongói lehet, nem találják majd elég részletesnek a művet, de akik egyszer-egyszer elővesznek hasonló SF-alkotásokat, azok biztosan élvezni fogják. De figyelem: az Örök háború hosszúra elnyúlt merengéseket okozhat!

    Az Örök háború Haldeman trilógiájának első része. A Metropolis Media kiadónál már megjelent az Örök béke, és hamarosan debütál a harmadik rész, ami az Örök szabadság címet viseli.

  • Idővel, vagy nélküle? – Chronopolis novella ajánló

    Mi az, ami teljesen átöleli életünket? Amitől ugyanúgy függ minden egyes ember a világon? Aminek meglétét, vagy hiányát képtelenség szabályozni? Nem a pénzről van szó, és nem is az egyéb földi javakról, hanem magáról az időről.

    A Galaktika 318. számának nyitónovellája máris rendesen megmozgatja fantáziánkat és számos rendkívül érdekes kérdést vet fel életünkkel, mindennapjainkkal kapcsolatban. A Chronopolis című alkotás J. G. Ballard tollából származik, és minden egyes sora gondolkodásra ösztökéli az olvasót.

    Ezen mű esetében teljesen helytállónak bizonyulnak a már-már unásig ismételt közhelyek, mint az „idő pénz”, illetve „az idő relatív” szállóigék. Az időt szoktuk felelőssé tenni öregedésünk miatt, de mostanában egyre többet hallani megint a „repül az idő” kifejezést is. És valóban: felgyorsult társadalmunk rohamtempóval lépdel előre, nincs megállás, nincs pihenő. Az idő, mint értékrendszer teljesen átalakult, ahogyan az emberek is. Elterjedt a multi-tasking fogalma, melynek lényege, hogy egyszerre végzünk több munkafolyamatot. Tudományos körökben nem igazán elfogadott ez a viselkedésmód, de egyre többet vehetjük észre magunkon is, hogy miközben olvasunk egy cikket, egyidejűleg közösségi médián görgetünk a posztok között, zenét hallgatunk, beszélgetünk, telefonálunk, vagy egyéb elfoglaltságokat művelünk.

    dali

    A fent említett alapigazságokra építenek a különböző életfelfogások, stílusok, de a tudomány is előszeretettel vizsgálja a fizikai mivoltát az időnek. Sőt, akár az élet értelméről is hosszasan beszélhetnénk ennek a témának kapcsán, de talán abba most igazán ne menjünk bele.

    A Chronopolis tökéletesen rámutat arra, hogy emberi létünk minden egyes percét az idő mozgatja. Munkába, iskolába menetelünket határozza meg, kifizetéseinket, családi programjainkat, szórakozásainkat, sportokat, gazdasági mozzanatokat determinál; egy szóval minden az emberek által megteremtett időmérő egységek körül forog. Azonban ha az emberiség nem kreálja meg az idő fogalmát, attól az ugyanúgy egy univerzális folyamat, mely minden élőre vonatkozik a világegyetemben (vagy ki tudja?).

    Ám mi történne akkor, ha mindez megszűnne? Ha nem kellene az óráktól függnünk, csak a lehető legminimálisabban lenne jelen, mint időmérő eszköz. Vajon teljes káoszba fulladna a civilizált társadalom, és minden nemű szervezettség eltűnne a Föld színéről, vagy sokkal harmonikusabban élhetnénk? Ballard novellája megmutatja mindkét oldalt.

    Emberi múlandóságunk is felsejlik a műben. Az orosz realista szerzők által sokat szerepeltetett „fölösleges ember” szimbóluma itt is megjelenik. Csupán fogaskerekek vagyunk egy sokkal nagyobb gépezetben, melyek bármikor pótolhatóak.

    A műben szereplő két véglet között kellene megtalálnia az emberiségnek az arany középutat. Az órák nyilvánvalóan kellenek mindennapjainkhoz, de ha minden percünket annak szenteljük, hogy beosztjuk életünket, azt vehetjük észre, hogy elsuhan mellettünk minden, ami fontos, és nem marad időnk kiélvezni az életet.

    Összegezve a Chronopolis nagyon erős kérdésekkel foglalkozik, könnyedén olvasható formában. Minden oldalon gördülékenyen lehet haladni, mégis közben remek társadalmi témákat boncolgathatunk. A disztópikus világok kedvelőinek kötelező olvasmány.

     

  • Eshtar világa tovább bővül – interjú Michael Waldennel

    Michael Walden Start Könyvesként kezdte írói pályafutását a Metropolis Media kiadónál, de ahogy a lenti interjúból is ki fog derülni: nem állt meg egy kötetnél. Bemutatkozó SF-fantasy regénye, az Eshtar univerzuma elképesztő léptékkel fog bővülni a közeljövőben, de érkezni fog egy csomó másik történet is az író tollából, méghozzá hamarosan.

    Az interjúban az Eshtar fogadtatásáról, folytatásokról, újabb regényekről beszélgetünk a szerzővel.

     

    Galaktika: Milyen volt az első rész fogadtatása? Te magad hogyan értékeled a sikerét? Milyen érzés, hogy egy év alatt két könyved is megjelenik?

    Michael Walden: Elsőkönyves íróként nem voltak elvárásaim, bár reméltem, hogy kapok majd visszajelzést a regény tartalmára, mondanivalójára vonatkozóan. Ami visszajelzés hozzám eljutott, mind hasonló volt: nehezen letehető, érdekes regénynek mondják. A legnagyobb elismerésnek Fonyódi Tibor kritikáját tartom, aki, miután elolvasta a regényt és jó szavakkal illette a közösségi oldalán, meghívott írónak saját univerzumába is.

    Így valójában nem is kettő, hanem három könyvem jelenik meg egy éven belül, az Eshtar első két része, valamint egy debütáló kötetem a Mysterious Universe sorozatban, a Tuan kiadónál.

    Szintén nagy elismerésnek érzem, hogy a regény finalista az idei Margó-díj nevezettjei között.

    Mit mondhatnék? Minden elképzelésem, reményem, vágyam felülmúlja ez az eredmény, nem is tudom hirtelen hova tenni. Megtisztelő. Felemelő. Igyekszem felnőni a lehetőséghez.

    img_6401

     

    G: Tervezel-e más jellegű regényeket a jövőben?

    MW: Egyelőre a sci-fi különböző válfajainál maradnék, bár nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Terveim vannak bőven, a hard SF-től young adult szérián át fantasy-SF crossoverekig, ez utóbbi valószínűleg egy teljes munkásságon át tartó szerelem lesz.

     

    G: A Galaktika 313. számában megjelent novellád ugyan az Eshtar világából származik, mégis más szemszögből nézhetünk az eseményekre. Számíthatunk még hasonló novellákra?

    MW: Mindenképpen. Bár nem tartom magam novellistának, ez a téma és a kísértés is túl nagy ahhoz, hogy kihagyjam a lehetőséget. Egyébként van a novellával két gondom: egyrészt nagyon tisztelem a műfajt, és számomra sokkal nagyobb kihívás, mint egy egymillió leütéses könyvet elkészíteni. A megfelelő felütés, az üzenet, a csattanó, ezeket mind meg kell tervezni, és sokkal kisebb mozgástér áll rendelkezésre.

    A másik problémám, hogy úgy érzem, egy-egy novellával egy könyv lehetősége vész el, az én esetemben legalábbis. Mert bármilyen rövid is egy történet, komoly tartalmakat kell benne megjeleníteni, ami viszont remekül kibontható lenne egy regényben.

    Eshtar-cover.indd

     

    G: Mikor döntöttél úgy, hogy mindenképpen folytatnád az Eshtart?

    MW: Már amikor nekikezdtem írni! Mire a kiadóval összehozott a sors, már a második könyv végén jártam. Így ültem le tárgyalni.

    Pontosan lefektettem magamnak előre, melyik könyv hány fejezetes lesz, hány leütéssel, milyen ívekkel. Koncepcióm volt a sötétedő világképpel, azzal, hogy az első regény inkább young adult oldalról közelítse meg a történetet, a második inkább epikus hangvételű legyen, a harmadikhoz pedig… ahhoz kelljen egy adag zsebkendő. És hogy mindenki azonnal induljon kardot tanulni, amint letette! Mivel ennyi szál, rejtett információ, karakter, történet-elem szerepel benne, amiknek végig konzisztensnek kell maradnia, s mivel a legtöbb kérdést meg szeretném válaszolni, ami csak felmerülhet, nem is lehetett ezt másként csinálni.

     

    G: Milyen viszonyban áll a folytatás az előddel? Hogyan kapcsolódik a sztori?

    MW: Pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Mivel a trilógia egybefüggő történet, akár egyetlen hatalmas könyvként is működik! De ha egyszer már így alakult, a könyvek közötti teret igyekeztem kihasználni a narratívában is. Nem hiszem, hogy az olvasók fel tudnak készülni arra, ami következik.

     

    G: Meddig szeretnéd folytatni a sorozatot? Hány részhez van már ötleted?

    MW: Az első három könyv lezárt egészet képez majd, ezzel befejeződik Eshtar világának alapvetése, a nagy legenda bemutatása. De folytatni fogom, és ha lehetőségem nyílik rá, publikálni is szeretném a következő trilógiát az Eshtar után, Saida címmel. Ennek szálain és ívein valójában már dolgozom. Sőt, jelen pillanatban már készül egy professzionális képregény forgatókönyve és conceptjei is, egy kollaboráció keretében.

    Mivel az Eshtar világa hatalmas, rengeteg potenciállal, így ameddig foglalkoztat, írni is szeretnék bele. Egykönyves eredet-történeteket, új szálakat, új karaktereket. Ha annyi időm lenne, amennyi ötletem már most van, nagyon sokáig élnék!

     

    G: Nagy vonalakban (és persze spoilermentesen) mi az, amit el lehet árulni a sztoriról?

    MW: Gilgames és Vittorya találkoznak. Ez nem nagy spoiler, az első oldalakon megtörténik. Így Vitt legfontosabb feladata az lesz, hogy visszajusson Inisfaelre, és megvédje a Földet a Férgek szolgáival szemben. Aurora belekerül vadászgépével abba az űrcsatába, amire egész életében készült.

    Arcadia királynőnek szembe kell néznie sérülésének következményeivel és a sötét erők fájdalmával, valamint a fokozódó felelősséggel, ami rá hárul! Ezúttal a borító is őt ábrázolja.

    Mikael és Dareeos pedig folytatják háborújukat, miközben egyre jobban megismerjük őket és motivációikat.

    Természetesen a központi elem Vittorya Astarte királynővé válása és brutális hadjárata a Férgek északi diktatúráival és a vallással szemben, mely őt magát isteníti. Ám a háború valódi nehézségeivel még ő sem számol előre.

    Kiemelnék két, számomra nagyon fontos történetszálat: az egyik a középkori Itáliában játszódik, Róma feldúlása előtti napokban, és a Véres Hercegnő Testvériségének korai napjait és az egyik legnagyobb küzdelmét meséli el.

    A másik személyes kedvencem: egy fiatal fiúról szól, aki katona Mornban, a havas, kegyetlen, disztópikus berendezkedésű diktatúrában él, és része a gyilkos rendszernek. Az ő szellemi ébredése az, ahogy rátalál Eshtar tanításaira, ahogy kinyílik a szeme és meglátja a világot olyannak, amilyen. Az ő története az egyik fő ok volt, amiért az egész sorozatba belekezdtem.

     

    Tehát akit érdekel Walden pályafutása, semmiképpen ne hagyja ki a folytatásokat, reméljük csupa nagyszerű történettel fogja elkápráztatni egyre népesedő olvasótáborát.

    Az Eshtar – Második könyv már előrendelhető webshopunkban! Rendeld meg még ma, 20% kedvezménnyel! Várható megjelenés: 2016. október 10.

  • Usman T. Malik az új Galaktikában

    A szeptemberi Galaktikában Pakisztán legismertebb sf írójától, Usman T. Maliktól olvashattok. Egy különös pakisztáni család energiáinak elpárolgása című, Bram Stoker-díjas novellája mindazt tartalmazza, amiért Malikot nem csak hazájában, hanem nemzetközileg is elismerik.

    Usman T. Malik azon széles érdeklődéskörű írók táborát népesíti, akik a világról gyűjtött tudásukat és tapasztalataikat műveikbe is beleszövik. Malik például nagy előszeretettel tanulmányozza a szúfi költészetet (Az iszlám misztika hiedelem – és szokásrendszeréhez köthető versek. A legismertebb szúfi költő Rúmi volt), hobbi szinten gitározik, civilben pedig egészségügyi dolgozóként segít az embereken. Emellett sokat tesz hazájában a sci-fis közösségért. Például az ő nevéhez köthető az első pakisztáni sci-fi írói workshop, amit 2014-ben tartott Musharraf Ali Farooqi pakisztáni-kanadai íróval Lahorban. Pakisztánban született, majd később Floridába költözött – az emigrálás is számos élménnyel gazdagította Malikot, melyek novelláiban is visszaköszönnek.

    885030-e-1431421027-776-640x480
    Usman T. Malik

    A sci-fis közösség leginkább az író atmoszférateremtő képességért, a horror klasszikus megjelenítésért és naturalista ábrázolás módja miatt dicsérik írásait. Saját elmondása szerint utóbbiban egy urdu író, Saadat Hasan Manto inspirálta. Történetei olyan sf magazinokba kerültek be, mint a Strange Horizons, The Apex Book of World SF, de számos best of kötetbe is beválogatták (pl. The Best Science Fiction and Fantasy of the Year). 2014-ben első pakisztániként nyerte el a Bram Stoker-díjat az Egy különös pakisztáni család energiáinak elpárolságával (a későbbiekben Egy különös pakisztáni családként fogok rá hivatkozni). A novellát a zsánerirodalom olyan nagyjai dicsérték, mint Neil Gaiman, Ken Liu és Samuel R. Delany.

    A történet, ahogy azt a cím is sejteti, egy pakisztáni család életébe invitál minket. Két testvérrel, Tarával és Sohaillal ismerkedünk meg, akik nap, mint nap súlyos tragédiákkal néznek szembe. A novella elején Sohail elhunyt menyasszonyát siratja, majd hátrahagyja addigi életét és a Hegyre távozik. Tara egyedül marad beteg édesanyjával egy olyan világban, ahol nőként korántsem egyszerű boldogulni.

    Muslim Woman pray and Beautiful background.

    Malik novellái általában tisztán sci-fi vagy horror írások, azonban az Egy különös pakisztáni családot a kritikusok nehezen sorolják be konkrét zsánerbe. A kémiai bevezetők, a drónok jelenléte és egyéb a tudományhoz köthető elemek sejtetik, hogy egy science fictionnel van dolgunk, azonban a pakisztáni élet bemutatása és a testvérpár körül ólálkodó szörny egyrészt egy realista műnek láttatja az írást, másrészt pedig egy misztikusabb hangulatú történetnek. De talán nem is kell ennyit merengeni a műfajkérdésen, tekintsük ezt egy több mindenből építkező hibridnek, ami végül egy nem mindennapi olvasmánnyá vált. Malik szépirodalmi igényességgel alkotta meg történetét, ami több szinten is olvasható – talán emiatt is nehéz besorolni egy konkrét műfajba. A fentebb már taglalt írói képességei itt is erősen jelen vannak, mint például a horror ábrázolása. Ennél a novellánál nem klasszikus horror elemekre kell számítani, inkább a belső félelmek kivetüléseként értelmezendőek ezek a leírások. Egyik jó példa erre, amikor Tara az épp távozóban öccsét figyeli, miközben már látja rajta a vért és a sav okozta sérüléseket. De a későbbiekben felbukkanó szörny is hasonló funkciót tölt be.

    photo-5
    „Találd meg saját sötétségedet” – üzeni Malik

    Malik ennél a novellánál is erős az atmoszférateremtésben, pusztán szavak segítségével képes otthonának tájait pulzáló, szinte élő környezetté varázsolni. Ezt az érzést csak felerősítik az aprólékosan részletezett naturalista leírások is – legyen az akár egy narancsgerezd kitüremkedése vagy az emberi szemet átszövő erek bemutatása. A mesterien megteremtett környezet és hangulat mellett maga a történet sem marad el. Ken Liu-t idézve, Malik novellája olyan erőteljes írás, melyben a tudomány nyelvén keresztül láthatjuk az igazságért való folytonos küzdelmet. Ez tökéletesen összefoglalja a természettudományok felé forduló Tara életét. Az összes tragédiát, amit ember csak elviselhet, a lány megtapasztalja. Küzdelme megindító, miközben mentes minden túlzó szentimentalizmustól. Mindez pedig egy elkerülhetetlen találkozásban teljesedik ki, amit áthat a szúfi versek szellemi öröksége is.

    Az Egy különös pakisztáni család energiáinak elpárolgása novella összességében egy olyan egyedi hangú írás, amilyet ritkán olvashatunk. A sok írói bravúr és aktuális témák mellett talán az a legnagyobb erénye, hogy Malik nem kultúrájának egzotikumával próbálja érdekessé tenni írását, hanem saját kreativitásával.


    A fejléckép Larissa Sansour palesztin származású rendező In the Future They Ate From the Finest Porcelain című sci-fi filmjéből származik.

  • Megjelent a szeptemberi Galaktika

    A Galaktika magazin 318. számát J. G. Ballard nyitja: az Időmérők Városába kalauzol, ahol megállt az idő. Robert Hood novellájában az Időtérő Legyek a Földön olyan valóságot akarnak létrehozni, mely nagyon messze van az emberitől… Erik Simon egy űrhajó raktárajtajának problémáját karikírozza, persze földönkívüli környezetben. Usman T. Malik egy különös pakisztáni család energiáinak elpárolgását dokumentálja.

    A magyar szerzők közül Szűcs László a legtökéletesebb inváziót, míg Kovács Attila a jövő népességszabályozásának anomáliáit állítja a középpontba. Czövek Andrea és Pusztai Andrea időutazása az ókori Athénba visszafordíthatatlan következményekkel jár.

    A megújult havi retro Henry A. Hering munkája: Lord Baxter fura kísérletei az állati létezést és az emberi gondolkodást ötvözik.

    Galaktika_318Interjú Fedina Lídiával: a szerzővel a tudományos múltról, a férfi-női írók helyzetéről és készülő új könyvéről beszélgettünk. A képregény (A Ferrák hazája) Robert Sheckleynek állít emléket. A Kapcsolatfelvétel első része a MANT Űrakadémia programjáról, a második rész a Magyar Nemzeti Galéria kiállításáról (a magyar számítógép-történet művészeinek munkái) számol be. A Világűrt jelentő deszkák a Sziget Fesztivál fantasy és gőzpunk produkcióit ismerteti. A Filmrovat az ötvenéves Star Trek múltját és jövőjét villantja fel.

    Galaktika a nagyvilágban: a magazin a Skyward szélcsatornában járt, pontosabban „repült”.

    A tudományos főanyag az új népvándorlás témáját járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások az átvilágított piramisról, a bringa-mosógépről, szőrös házakról, egy teljesen robotizált japán hotelről, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben Új-Zéland katasztrófájáról).

    Az XL-kiadás Fedina Lídia regényének (Hét pecsét) befejező részét és egy hosszabb novellát („A Hullám”) tartalmaz.

    A magazin kapható az interneten és az újságárusoknál.

  • Kapható az augusztusi Galaktika

    A Galaktika magazin augusztusi számát Sandra McDonald nyitja: a megváltozott (jég)világban egy csecsemő élete a tét. Jurij Prigornyickij a Csipkerózsika-történetet írja újra, meglepő nézőpontból. Naomi Kritzer MI-je bárkinek az életét rendbe hozná, macskás képekért cserébe. Martin L. Shoemaker egy idős hölgy életének végét dokumentálja egy robot emulációinak segítségével.

    A magyar szerzők közül Varga Csaba Béla egy Frankenstejn hazatérését, míg Márki István a Naxon bolygó különleges bennszülötteit állítja a középpontba, Bojtor Iván pedig matematikai szempontból közelíti meg a Trianon-tematikát.

    A havi retro Vernor Vinge-nek, A szivárvány tövében írójának „Távoli cél” című novelláját eleveníti fel.

    Galaktika 317

    Interjú Enji Nighttal: hazánk egyik legsikeresebb cosplayese mesél a jelmezekről és a világhírhez vezető lépésekről.

    A képregény e hónapban nyolc különálló, hátborzongató minitörténetet tartalmaz.

    A Kapcsolatfelvétel a Magyar Asztronautikai Társaság Űrtáboráról ad élménybeszámolót. A Világűrt jelentő deszkák az Atlantisz gyermekei című cirkuszelőadást mutatja be. A Filmrovat az Erased – Kitörölve című alkotást, egy különleges időutazás történetét ajánlja.

    A tudományos főanyag a Nap belsejében zajló folyamatokat és a fény útját járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások a Pokémon Go játékról, a tengerben lévő korlátlan uránkészletekről, a 21. század jelzőlámpájáról, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben a kőrisrontó bogár pusztításáról).

    Az XL-kiadás Fedina Lídia regényének (Hét pecsét) első részét tartalmazza.

     

  • A dagerrotípia

    Molnár Csaba nevével találkozhattak már a Galaktika olvasói, hiszen egyik Start Könyves szerzőnkről van szó. A széttört idő legendája című regénye hangulatosan vezetett minket keresztül történelmünk néhány korszakán, kalandos mivolta pedig azonnal magával rántotta olvasóját. A Galaktika magazin 316. számában egy rövid, ám annál erősebb novellával szórakoztatja a nagyérdeműt. A dagerrotípia című alkotás ötvözi a horrort és az SF-et.

    Az 1800-as évek első egyharmadát tekinthetjük a fényképészet hőskorának,  amikor a camera obscurát szépen lassan felváltotta a dagerrotípia. De mi is ez a furcsa hangzású találmány? Nevét valójában Louis Daguerre, francia feltalálóról kapta, aki társával Nicéphore Niépcével közösen alkották meg a fotó-lenyomat készítés alapjait. Az eljárás, amivel elkészíthető egy ilyen, sokszorosíthatatlan alkotás, akár fantasztikumba illő is lehetne. Fantáziadúsabb emberek akár összeköthetnék az egészet az alkímia mesterségével is. Érdemes azonban azon is elgondolkodni, hogy a fényképészet, mint szakma mennyire embert próbáló volt annak idején, s miként vált a mindennapok legkényelmesebb emlék-gyártó berendezésévé a digitális fotómasina.

    Miért is annyira körmönfont egy dagerrotípia elkészítése? Mert nem mindegy, mit, mivel, hogyan csinálunk. Először is fogni kell egy ezüstözött rézlemezt, melyet tökéletesre kell polírozni, sötétsárgává kell varázsolni jód-gőzzel. Az így kapott fényérzékeny lemezt a kamerába helyezték, majd megvárták az exponálás idejét. Ez nagyjából 15-30 percbe került az 1820-as években, ám a 40-es évekre ez jócskán lerövidült, akár 10 másodperc alatt is képes volt exponálni egy ilyen masina. Az elkészített kép előhívása sem volt egyszerű feladat. Egy speciális ládában történt gyertyával, és borszeszégővel melegített higany gőzével. Végül, hogy tartósítsák is a dagerrotípiát, arannyal színezték azt. Nos, ezt elnézve rájöhetünk, hogy valóban nem egy mindennapi mutatványról van szó, ezáltal maga az elkészült kép is egyedi önállósággal rendelkezik, mely magában hordozza a képmás eredetijének személyiségjegyeit.

    daggggggg

    Molnár novellája hátborzongató módon mutatja be mindezt, elérve, hogy elgondolkodjunk magán az eljáráson, és azon, hogy mennyivel könnyebb, de talán felszínesebb is lett azóta az életünk. Egy akkoriban elkészített képnek hatalmas jelentősége volt, manapság pedig egy-egy szelfi megy a többi közé, lájkokra vadászva pedig a fotózás nemes szakmája kerül egyre mélyebbre az elismerés ranglétráján.

    Megjelenik azonban a műben egy kifejezetten hátborzongató jelenség is, amitől igencsak libabőrösek lehetünk. Persze mivel fikcióról van szó, nem szabad valóságként kezelni mindent, ami a műben szerepel. Molnár azonban annyira remekül adja vissza a kor atmoszféráját, hogy a jelenséget akár valósnak is hihetjük.

    A mű vége kellemesen velőtrázó csavarral zárul, ami után lehetséges, hogy olvasóink nem egyből fogják folytatni a soron következő novellával a magazin olvasását. A vég bizony koppanni fog, és egy elismerő hümmögés után az olvasó fejében ehhez hasonló mondat fogalmazódhat majd meg: „Ez talán meg is történhetett!”

  • Itt a júliusi Galaktika

    Szerkesztőségünkben és az interneten már kapható, az újságosoknál július 5-től érdemes keresni a Galaktika 316. számát.

    A magazint Vonda N. McIntyre nyitja: művében bolygónk haldoklik, mert az emberek elhagyták, inkább a magasba repültek. Vitalij Babenko novellájában az elvtársak egy hatalmas időgéppel próbálnak elébe menni a Jövőnek. Eric Schwitzgebel az emberi test útját metafizikai szintre helyezi. N. J. Schrock az Alfa-Crucis–d ezüstös szálainak titkát osztja meg.

    A magyar szerzők közül Szélesi Sándor egy időgárdista történetét követi végig, meglepő fordulattal, míg Molnár Csaba egy különös dagerrotípia útját vizionálja.

    A MANT-diákpályázat nyertes alkotása („Kozmikus krónikák”) csoport kategóriában Világos Blanka, Nedved Csilla és Pollák Edina alkotása.

    A havi retro Eric Frank Russell „Ördögi logika” című novelláját eleveníti fel.

    Galaktika 316 cimlap

    Interjú Indrek Harglával: a hazánkba látogatott szerző új könyvének (Melchior és a hóhér lánya) megjelenése kapcsán az észt SF, fantasy, krimi tematikákról beszél.

    A képregény a Ghostbusters-sztori egyik epizódja (Kísért a szerelem). A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség kerekasztal-beszélgetéséről (Start Könyvek), az orvostörténeti múzeumban tartott Hargla-könyvbemutatóról és a Trafó sétaperformanszáról számol be.

    A szférák zenéje Bari „Damage” Máriusz idei albumát, a Snapshots of a Surveillance Manifestót mutatja be. A filmrovat a Warcraft: Kezdetek című filmet ajánlja.

    A tudományos főanyag a hipervasút megvalósíthatóságának kérdéseit járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások különféle robotokról (anya, edző, illetve egy szökevény), Gyro-kesztyűről, okos nyakláncról, a Nemo-pontról, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben a tűzhal pusztításáról).

    Az XL-kiadás Paul Di Filippo kisregényét (Hottentották) tartalmazza.

  • Angyalok és űrlények

    Pat Cadigan, amerikai írónő Alien Contact antológiájából került a Galaktika 314. számába egy igazi retro ínyencség, Az Angyal című novella.

    Az Angyal kimondottan misztikus, elgondolkodtató és megrázó mű. Az alkotásnak két főszereplője van, az egyes szám első személyben beszélő, névtelen valaki, illetve az angyal maga. Kettejük kapcsolata meglehetősen furcsa, sőt egészen nem evilági. Az angyal, ha úgy akarja, képes láthatatlanná válni, és érintésével szinte bármit elérhet az embereknél. A két főszereplő pedig telepatikusan kommunikál: legtöbbször nincsenek rászorulva a beszédre, hiszen egymás gondolatát, érzelmeit azonnal átérzik, tudják.

    Az írónő antológiájának címe (Űrlény kapcsolat) sokat sejtetően felveti a kérdést, miszerint az angyal valóban egy mennybéli lény, vagy csupán egy másik bolygóról érkezett intelligens faj példánya? Igazából mindkét eshetőség fennáll, mert elejtett morzsákból hol egyikre, hol a másikra következtethetünk, de ennél jóval mélyebbről fakad a gondolatmenet.

    Párszor elhangzik a megállapítás, miszerint a világegyetemben nincs jó és rossz, csupán sok, vagy kevés. Elképesztően érdekes gondolat, és ez a felvetés végigkísérhet bennünket az egész művön. Ha valamiből a jó a több, az felülírhatja a mérsékelt rosszat? Talán legtöbbször a fordítottja igaz. Gondoljunk bele, ha valami csekély rosszat is teszünk, majd megpróbáljuk megannyi jótettel semlegesíteni, az ítélkező embertársaink mindig csak a rosszra fognak emlékezni. Tehát a rossz többet nyom a latba? Ezek szerint igen. Igazából a jó és rossz örök harca összeköthető Az Angyalban megjelent sok és kevés ellentéttel.

    A mű metaforákon keresztül foglalkozik még a megtört személyek lelkivilágával is. A főszereplőnek nehéz időszakában pont kapóra jött az Angyal, aki legalább annyira megtört volt, mint ő. Egymást kiegészítve megtalálták a lelki békéjüket, így már könnyen segíthetnek az olyan társaikon, akik velük egy cipőben járnak.

    good-vs-evil

    Valójában mi is az Angyal? – tehetjük fel a kérdést. Az emberek egy része úgy vélekedik, hogy az angyalok létezésére mivel nincs bizonyíték, így nem létezhetnek. Csupán hitünk lehet bennük, ha elhisszük, hogy vannak, akkor találunk magunknak bizonyítékot. Ez sokban hasonlít az UFO-hívő közösség gondolkodásmódjára is, akik minden áron hisznek egy messzi intelligens faj létezésében, amely repülő csészealjakban csücsülve hasítja az Univerzumot. S vannak, akik szerint a kettő egy és ugyanaz lehet. Miért ne lehetnének az intelligens űrlények maguk az angyalok, kik történelmünk hajnala óta bábáskodnak felettünk? Valljuk be, ennek a valószínűsége roppant csekély, de minden a hitről szól. Arról, hogy mit vagyunk hajlandóak elhinni, és ezért mire vagyunk képesek, hogy bebizonyítsuk. E novellát olvasva próbáljunk elvonatkoztatni maguktól a cselekményben lejátszódó eseményektől, és gondolkodjunk el, mit jelent maga a hit (ne keverjük össze a vallásossággal).

    falling angel

    Hinni csak Istenben lehet? Ezt a költői kérdést meghagyom minden kedves Olvasónak, hogy maguk válaszolják meg.

    Az Angyal című novellát olyanoknak tudnám ajánlani, akik egy nagyon mély gondolatmenettől sem riadnak vissza, és a sorok között olvasva feltehetnek magukban megannyi kérdést, amire nem biztos, hogy tudnak válaszolni.