Címke: fantasy

  • Új sorozatok a láthatáron!

    2016 nem lesz az SF, vagy fantasy éve Hollywoodban, de azért szép számmal lesz mit néznünk idén is. Már túl vagyunk a Függetlenség napja folytatásán, könny csorgatva, harci kiáltások közepette véget ért a Trónok Harca hatodik évada, és a decembert is tűkön ülve várjuk, hiszen kíváncsiak vagyunk, mit hoz majd az idei Star Wars mozi, a Zsivány Egyes.

    December azonban még elég messze van, addig pedig nem ártana valamivel lekötni magunkat. Ezekre a kisképernyős sorozatokra lesz érdemes odafigyelni a közeljövőben. (Emellett megemlítünk olyan szériákat is, amelyeket ugyan már bejelentettek, de csak 2017-től kezdik sugározni őket.)

    1. Time After Time (2017-)

    A cím ismerős lehet, valóban létezett egy ugyanilyen című alkotás, még 1979-ben, Időről időre fordítással. A sorozat elvileg H.G. Wells életútját fogja követni, természetesen fantasztikumokkal megfűszerezve.

    https://www.youtube.com/watch?v=VN4C4Ar5BLo

     

    1. MacGyver (2016 szeptember)

    A cím azt hiszem, mindenkinek sokat mondó lehet. Az amerikai kormány mindent megoldó szakembere újra visszatér a képernyőkre. Kilóghat az SF sorából, de hogy valaki képes legyen egy fülpiszkáló segítségével bombát gyártani… az már fantasztikus! A 80-as évek sikersorozatának újragondolása szeptemberben indul.

    https://www.youtube.com/watch?v=Gt8E6X6-744

     

    1. Frequency (2016 október)

    A 2000-ben bemutatott Frequency című film sztoriját dolgozza fel az azonos című sorozat. Egy rendőrnyomozónak sikerül rég elhunyt édesapjával (szintén detektív) kapcsolatot létesítenie rádióadás révén, majd együtt oldanak meg ügyeket, mindeközben bonyolult kapcsolatukat is igyekeznek rendezni egymással. Enyhén szólva is furcsa sztorinak ígérkezik, mindenesetre megér egy próbát.

    https://www.youtube.com/watch?v=BL8Rl2n2C6Y

     

    1. The Exorcist (2016 szeptember)

    Az Ördögűző sem egy semmitmondó cím, hiszen minden horror-rajongó egyik kötelező darabjáról van szó. Az 1971-es regény, és az 1973-as film alapján készül a széria. A történet fő vonulata nem tartogat sok meglepetést: egy pap ördögűzéseket hajt végre, és démoni lelkektől szabadítja meg a szerencsétlenül járt embereket. Mivel egyre több a remake, és egyre borzasztóbbak a filmekből készített sorozatok (üdv, Különvélemény!), egyelőre nem tesszük magasra a mércét, de illene egy pazar horror-műsort összedobni a készítőknek.

     

    1. Timeless (2016 október)

    Egy furcsa trió kapja a megtisztelő feladatot, hogy megvédjék ismert történelmünket a változástól. Az előzetes nem sok újdonsággal szolgál, és látványra sem lehetne azt mondani, hogy jól néz ki. Azért még ne írjuk le, elképzelhető, hogy egy nagyon frappáns, csavarokkal teli sorozatot nézhetünk ősztől.

    https://www.youtube.com/watch?v=4glJzvUunOE

     

    1. Taken (2016)

    „Nem tudom ki maga, de megtalálom, és megölöm!” – Hangzik a már mémmé vált híres mondata Liam Neeson-nek az Elrabolva című filmben. Egyelőre nem sok fogalmunk van, miről fog szólni a moziból készült sorozat, de valószínűleg Bryan Mills megpróbáltatásai előtt fog játszódni, ahol szintén rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül. Reménykedünk egy izgalmas thrillerben!

    liam neeson meme

     

    1. Emerald City (2016 szeptember)

    És ismét egy újragondolás. Ezúttal egy örök klasszikus kerül terítékre, mégpedig az Óz, a nagy varázsló története. Ez már biztosan nem ugyanaz a Kansas lesz…

     

    1. Midnight, Texas (2016)

    „Twin Peaks keresztezése a True Blood-dal” – írja az IMDb a sorozatot illetően. Lesz itt minden, mi természetfeletti: vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok, és még angyalok is. E rejtélyes fantasy sorozat pilot részében bemutatkozik Manfred, a látó, ki új környékre költözik. Ezt inkább vígjátéknak lehetne elképzelni, de reméljük drámában sem lesz hiány.

    Midnight Texas - Season Pilot

    Az uborkaszezont átvészelve ezek az új sorozatok fognak ránk várni, de természetesen becsatlakoznak melléjük a már megszokottak is, melyekről igyekszünk mi is részletesen beszámolni.

    A napokban indult a Dark Matter második szezonja, hamarosan véget ér a Preacher bemutatkozó évada, nem sokára kezdődik a Mr. Robot második szezonja, de ősztől visszatérnek kedvenc kisképernyős szuperhőseink is. Jövőre pedig folytatást kapunk Shannara: A jövő krónikáiból, és a Térségből is. Ezek mellett még számos egyéb sorozat készülőben van, unatkozni biztosan nem fogunk.

     

     

  • A hét grafikusa: Kato Naoyuki

    Ezen a héten a kelet felé tekintünk ki és megnézzük, hogyan is állnak Japánban a sci-fivel és a fantasyvel. Mindezt A hét grafikusának, Kato Naoyukinak segítségével tesszük.

    Japanese_Illustrator_Naoyuki_Kato_in_Hsinchu_County,_Taiwan
    Kato Naoyuki

    Kato Naoyuki  (vagy Katoh: mindkét átírás helyes) 1952-ben született Shizuokában. Illusztrálóként neve számos sci-fi és fantasy történethez kötődik, személye és alkotásai pedig nagy hatással voltak a zsáner későbbi fejlődésére Japánban. Mind a próza, mind a manga/anime sokat köszönhet Katónak.

    Egyetemi évei alatt már aktív tagja volt a sci-fi közösségnek, alapító tagja lett a Studio Nue-nek, ami több sci-fi animét is készített, köztük a Space Ship Yamatót (1947) vagy a több szériát is megélt Macrosst. Az animációs filmeken kívül, ahogy az már említve volt, Kato főleg illusztrátorként lett ismert. Legjelentősebb alkotásai közé tartozik Kaoru Kurimoto írónő fantasy light noveljéhez, a Guin Sagához (1979) készített borítók. A 130 kötetet számláló történet egy titokzatos, leopárd maszkos harcosról, Guinról szól, aki nem emlékszik rá, hogy ki ő és honnan jött.

    617YTY2ZXNL
    A Guin Saga első kötete, a The Leopard Mask

    Fontos még megemlíteni egy másik japán író, Yoshiki Tanaka sci-fi regénysorozatát, a Legend of the Galactic Heroest (1982), amihez Kato szintén készített illusztrációkat. Maga a történet a jövőbe visz minket, olyan időbe, amikor az emberek képesek a csillagközi utazásra. Azonban a konfliktusok és a háborúk ebben az időben sem múlnak el: két űrhatalom, a Galaktikus Birodalom és a Szabad Bolygók Szövetsége vívja már 150 éves háborúját a Tejútrendszerben.

    Regényeken és animéken túl Kato közreműködött különböző játékok (pl. The Guardian Legend, Super Aleste), magazinok (SF Magazine, SF Adventure) és a nyugati sci-fik japán kiadásainak illusztrációihoz. Többek között ő készített képeket a Dűnéhez és a Csillagközi invázióhoz, amiket főleg a részletesen kidolgozott páncélruhákért kedvelnek. Ezzel Kato nagyban hozzájárult a japán mechák ábrázolás módjához.

    dune
    Egy Dűne borító

    Naoyuki Kato jelenleg is alkot, kiadott már három illusztrációs gyűjteményt, munkáit pedig több díjjal is jutalmazták. Rajzai 2008-ban, majd 2009-ben Seiun-díjat nyertek (egy japán díj a hazai sci-fi v. fantasy műveknek, amit talán a Nebulához lehet leginkább hasonlítani, de hasonlóságot mutat a Hugóval is a szavazásos rendszer miatt), 2014-ben szintén díjjal jutalmazták.

    A rövid ismertető végén pedig álljon itt egy válogatás Kato Naoyuki munkáiból. További alkotások itt láthatóak.

    1-naoyuki-kato

    45a1e1b8b9ec0970b6665e7892a1fb37

    24456029406000b300bf3cda333696e3

    d90f42ba6bf99de9e6f8513fa2e2c5cf

    tumblr_o4ei9vwwVK1s5dlrdo1_1280

    A Csillagközi invázióhoz készült rajz
    A Csillagközi invázióhoz készült rajz
    A MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható
    A MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható
  • E3 2016 – Összefoglaló

    Ha csupán egy szóban kellene összefoglalnom az idei E3 konferenciát, akkor az ez lenne: papírforma. Már ami a bemutatott fejlesztőket, és a kiadók felhozatalának a háromnegyedét illeti. Azonban itt is él a „végül, de nem utolsó sorban” mondás, hiszen a Sony ismételten elkápráztatott minket. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg, miket tartogat nekünk az idei és 2017-es év videojáték-dömpingje.

    A sort idén az EA nyitotta, mely a kötelező sportjátékai mellett megmutatta nekünk, hogy fog kinézni a már egyjátékos kampánnyal is büszkélkedhető Titanfall második része, valamint betekintést nyerhettünk a Mass Effect Andromeda kulisszái mögé. Azonban a Star Wars rajongóknak sem kell aggódnia, hiszen a Galaxy of Heroes, The Old Republic és a Battlefront folyamatosan frissítéseket fog kapni, illetve az EA közösen dolgozik a Visceral stúdióval egy vadonatúj, elképesztő Star Wars játékon, melyről még nem sokat tudunk.

    A konferenciát a Bethesda folytatta, de valljuk be: nem sok újdonsággal lehetett találkozni a bemutatójukon. Viszont erős nyitánnyal kezdtek: remek képsorokon láthattuk a nemrégiben felfrissített DOOM (szintén Bethesda) méltó, és örök riválisát, a Quake Championst. A retro-faktor roppant magas e két cím hallatán, de vajon képesek lesznek visszaadni ugyanazt az élményt, mint amikor kis srácként az informatika terem pazar gépein egymást csépeltük a jó öreg Quake 3 Arénában? Nagyon reméljük!

    Továbbá bemutatásra került egy, a The Elder Scrolls világában játszódó kártyajáték is, mely ugyan jól néz ki, de nem biztos, hogy méltó ellenfele lehetne a népszerű Hearthstone-nak. Úgy néz ki, a pár évvel ezelőtti moba-őrületet felváltja a töménytelen kártyajáték, csak ehhez bizony rengeteg innovációra van szükség.

    A Skyrim rajongók is örülhetnek, hiszen végre grafikailag felújított változatként fog megjelenni az epikus fantasy program PS4-re és XBOX One-ra Special Edition néven (és végre konzolokon is használhatóvá válnak a végtelen számú modok). A Fallout 4 sem marad frissítések nélkül, felsorolni is sok lenne mennyi mindent fognak belepakolni a poszt-apokaliptikus csodába.

    Akadt olyan ízelítő is, amely valóban meglepett a Bethesda bemutatóján. Ez pedig nem más, mint a Prey. A játék első része 2006-ban látta meg a napvilágot, és egy nagyon érdekes űrlényes sztorival büszkélkedhetett, viszont nem emlékszem rá, hogy nagy port kavart volna, vagy népes rajongótáborra tett volna szert. Viszont egy zseniális játékról van szó, ami megérdemelte, hogy a konzol-forradalmak, és PC-s újítások korában is kapjon egy esélyt. A bemutatott rövid videó nagyon érdekesnek tűnt, reméljük, nem sokára még többet megtudhatunk róla.

    Miután hosszasan és igen unalmasan ecsetelték, hogy a The Elder Scrolls Online mennyire elképesztően zseniális mmorpg (komolyan, majdnem húsz percig beszéltek a nagy semmiről, és roppant önfényezésbe ment át az egész, pedig egy nyamvadt launchert, és patch-rendszert nem tudnak évek óta megcsinálni – emellett a játék valóban remek), végre láthattuk részleteket a Dishonored 2-ből is. A steampunk hangulatú, osonós FPS fantasztikusan gyönyörű minden mozzanatában. Nem csak új várost kapunk a játék során, de új főhősnőnk is lesz, sőt még alternatív idővonalakkal is babrálhatunk.

    A konferencia egyik legérdekesebb bemutatójával a Microsoft állt elő. Pontosabban rengeteg mindent belezsúfoltak az előadásukba, emellett számos izgalmas dolgot láthattunk. Végre játékosok millióinak imái meghallgattattak, és bevezetik a cross playt, miszerint, ha egy programot megvásárolunk például X1-ra, akkor azt játszhatjuk Windows 10-es rendszerünkön és fordítva. Természetesen ez multiplayer alapú játéknál külön remek dolog, így együtt játszhatunk olyan barátainkkal, akiknek egyik-másik platform nincs meg. Emellett betekintést nyerhettünk a Gears of War 4 játékmenetébe is, amely lehengerlően néz ki, és igencsak izgalmasnak tűnik (persze nyilván nem unalmas részt fognak megmutatni egy E3-on).

    Láthattunk egy érdekes új címet is, ami a ReCore névre hallgat. A karakterek egyszerre tűnnek aranyosnak és komolynak, a platformer elemekkel dúsított játékmenet pedig egyedinek látszik. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

    Volt még Final Fantasy XV játékmenet, Division frissítés, Minecraft cross play, Tekken 7, State of Decay 2, Halo Wars 2. Azonban kiemelnék ezeken felül néhány játékot, ami megmozgatta a fantáziámat.

    Az első, egy retropunknak tűnő, elképesztően zseniális program. A We Happy Few néhány perce annyira megragadott, mint talán semmi az egész E3-on. Külsőre mondhatnánk, hogy hasonlatos a Bioshock Infinite-re, sőt a sztori mélysége is remélhetőleg arra hajaz majd. Az előzetest nehezen lehet szavakba önteni, beszéljen helyettem maga a videó:

    Iszonyatosan gyönyörű videón láthattuk a Battlefield 1-et, amelyre egyszerűen tényleg nincsenek szavak. A dinamikus és élethű időjárások mellett a fegyver- és karaktermodellek, a környezet, a járművek mind-mind fantasztikusan festenek.

    Láthattunk még egy mókás kalóz-szimulátort is, a Sea Of Thievest, melyben saját csapatunkkal járhatjuk a tengereket, és kvázi szó szerint legénységgé alakulva, hajónkat kell megvédeni az ellenséges fosztogatóktól, vagy éppen mi támadhatunk meg más játékosok által irányított bárkákat.

    Továbbá, természetesen a kártyajátékok sorát is erősíteni kell, nem mással, mint a népszerű Witcher-féle játékkal, a Gwenttel. Érdekfeszítőnek tűnik még a Scalebound című fantasy program is, melyben hű társunk és segítőnk egy sárkány lesz. Sőt, a játékot játszhatjuk együtt, barátokkal, és hatalmas ellenségeket kell közösen legyűrni, persze repülő tűzokádóink asszisztálásával. Rengeteg potenciált látok benne, kérdés, hogy valójában, élesben milyen lesz majd.

    A végére két gigász maradt, folytassuk időrendi sorrendben.

    A Ubisoft nyitánya – nem túlzás – felettébb kínos volt, már-már én éreztem magam kellemetlenül a táncoló zsiráf és miegymás miatt. A harminc esztendős Ubit idén is, immáron ötödjére Aisha Tyler színésznő képviselte, aki marketing szempontjából tökéletes, csak az egész előadás bűzlik az előre begyakorolt szövegektől, kínos beszólásoktól, és megbeszélt meglepődésektől. Ettől eltekintve a Ubisoft pazar bemutatót dobott össze, essünk is neki:

    Nagyon szép gameplayt láthattunk a Ghost Recon Wildlandsből, de úgy egyáltalán az egész játék jónak tűnik, meglátjuk megjelenésre mi marad ebből.

    A kedvenc részem a zseniálisan őrült South Park bemutató volt. A The Fractured But Whole (hihetetlen, hogy be merték vállalni ezt a szójátékot, valamiért mindig röhögnöm kell tőle) cselekménye ott veszi fel a fonalat, ahol a Stick Of Truth-nál véget ért. Ugyanúgy mi alakítjuk az új fiút, Douchebaget, de rá kell jönnünk, hogy fantasy szerepjátékozni már nem menő, így szuperhősökké kell avanzsálnunk. A sokat mondó gameplay-videók mellett a sorozat készítői, Trey Parker és Matt Stone maguk mesélnek a játékról, ami annak ellenére is, hogy előre lefixált interjú volt, kimondottan jó sikerült. Az új South Park ugyanolyan elmebetegnek tűnik, mint elődje, de ezért is szerettük annyira. A sztorija pedig, mint mindig, ezúttal is aktuális lesz. A Cartman által megformál Coon egy egymilliárd dolláros szuperhős franchiset akar létrehozni, de közte és társai között hatalmas mélységben bemutatott jellemváltozások kerülnek előtérbe, emiatt kialakul két hőscsapat között a polgárháború (bizony).

    Star Trek rajongók figyelem! A virtuális valóság már tényleg elérhető bárki számára, és ahogy az annak idején a mozgásérzékelős (Kinect, Wii, Move) szoftvereknél volt, most is elöntik a piacot a különféle címek. Így kerül szóba a Star Trek Bridge Crew VR, melynek lényege, hogy VR szemüvegen keresztül, barátokkal közösen irányíthatunk egy űrhajót. A legénységben mindenkinek nagyon fontos szerepe van, így mindent tökéletesen kell csinálni, hogy a küldetés sikerüljön.

    Fantasztikus videón mutatták be a For Honort is, amely egyszerre tűnik fantasynak, és „egyszerű” történelmi kalandjátéknak. A játékmenet és irányítás egyedi, a küzdelmek izgalmasak és autentikusak, a hangulat pedig magával ragadó.

    A decemberben érkező Assassin’s Creed mozihoz is mutattak némi ízelítőt, mely nem kevés akciót ígér a nézőknek, de mellé reméljük társul egy épkézláb történet is. Idén egyelőre új AC játékot nem jelentettek be, de a Ubit ismerve még mindig aggódok egy Assassin’s Creed: The Movie: The Game eshetősége miatt.

    Végül a Ubi a Watch Dogs 2-vel zárta műsorát, mely a számos újítás mellett sok mindenben megteremti majd elődje hangulatát. Lesznek drónjaink, a hekkelés sokkal kiterjedtebb lesz, tehát minden téren továbbbővül a repertoárunk. Viszont idebiggyesztek még egy Kis testvér áthallást, mert időközben kiderült főszereplőnk vezetékneve is, így teljesen: Marcus Holloway. Családneve pedig kis híján anagrammája a Yallownak. Ennyi véletlen már nincs.

    Zárjuk a sort az egész E3 talán leglenyűgözőbb bemutatójával: a Sonyval. A cikk elején megemlítettem a papírforma jelenségét, ami az eddig felsorolt fejlesztőkre is kiadókra igaz volt, egy-két meglepetéssel tarkítva a nyilvánvaló felhozatalt. A Sony pedig berobbantott az egészbe, és leszállította a 2016-os E3 legerősebb bemutatóját.

    Kezdjük azzal, hogy szimfonikus zenekar adta a hangulatot majdnem az összes bemutatott játék videója alá. A libabőr elkerülhetetlen volt. Elsőre máris mélyvízbe dobtak minket, mert valami fenomenálisan gyönyörű játékmenetet kaptunk a God Of War legújabb részéből. Kratos hosszú szakállat növesztett, gyereknevelésbe kezdett, de közben akad ideje brutális szörnyeket mészárolni. Majd bemutatták a Days Gone névre keresztelt poszt-apokaliptikus zombis programot, amely úgy tűnik akár a Last Of Us méltó utódja is lehet.
    Végre idén megjelenik a már évek óta fel-feltűnő The Last Guardian is.

    Szintén új IP-vel folytatták a sort: Horizon Zero Dawn. A Föld pusztulása után a gépek vették át az uralmat bolygónkon. Ezek jobbára állatszerűek, és iszonyatosan szépen kidolgozottak, megnyerően kreatívak. A megmaradt emberek törzsbe tömörülve próbálnak túlélni. Főhősnőnk segítségével kalandozhatunk majd a veszélyes és gyönyörű tájakon, harcolva a számos különféle robot-állattal. Hangulatra egyszerre tűnik poszt-modernnek és kőkorinak.

    Ismét érdekes új cím: Detroit – Become Human. Egy android nyomozó/túsztárgyalót alakítunk, kinek döntései nagyban befolyásolják a későbbi játékmenetet. Nincs jó, vagy rossz döntés, minden reakció mást eredményez, amitől roppant izgalmasnak hat az egész.

    A PSVR friss megjelenése kapcsán rengeteg virtuális valóság játékot mutat be a Sony: idén összesen ötvenet. Az E3-on sem hagyták unatkozni a VR rajongókat. Bemutatták a Resident Evil VII-et, Star Wars Battlefront X-Wing VR-t, Final Fantasy XV VR-t, illetve a Batman Arkham VR-t. Mind-mind nagyon lenyűgözőnek tűnik, tehát hamarosan nem árt beruházni egy virtuális valóságba kalauzoló szemüvegbe.

    Láthattunk egy tömény Call Of Duty: Infinite Warfare gameplayt, aminek az első pár perce frissítően hatott, de utána valahogy magától unalomba fulladt az egész.

    A Sony bemutatójának legvégén besétált a színpadra a videojáték-rajongók élő istene, az ex-Konami vezérigazgató, Hideo Kojima. A tömeg egyszerűen megőrült, állva tapsolták a férfit, aki megilletődve csak ennyit tudott mondani: „Yes, I’m back.” Ettől persze a közönség tényleg az őrület határán táncolt, majd’ egy percig üdvözölték a Metal Gear atyját. Végül bemutattak egy elképesztő ízelítőt a Kojima Productions jóvoltából, ami a Death Stranding címet viseli. A program érdekessége, hogy a főszereplő nem más, mint Norman Reedus, azaz a The Walking Dead sztárját, Daryl Dixont alakító színész. A játékról magáról gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg, de az a néhány képsor, amit láttunk, gyönyörűen kidolgozott volt. Hatalmas kíváncsisággal várjuk, mit készített nekünk Kojima úr.

    Nos, nagyjából ennyi lenne a 2016-os E3 konferencia legjava. A cikk a teljesség igénye nélkül készült el, igyekeztünk a legfontosabb SF és fantasy címeket összeszedni, de emellett olyan játékokat is megemlíteni, melyek az elkövetkezendő időszakot meghatározzák majd.

  • Lord of the Thrones kiállítás

    A San Franciscó-i SpokeArt egy különleges projektbe kezdett: 75 nemzetközileg elismert művészt kértek fel arra, hogy saját elképzelésük szerint hívják életre a Gyűrűk Ura vagy a Trónok harca világát. A beérkezett művekből. Lord of the Thrones címen kiállítást rendeztek.

    A 2010 óta működő SpokeArt galériában olyan művészeti kiállításokat rendeznek, ahol a popkultúra inspirálta műveket tekinthetnek meg a látogatók. Leginkább festményekre és illusztrációkra szakosodtak, de ezen a kettőn belül nyitottak minden stílusra. Először Oaklandben és San Franciscóban rendeztek kiállításokat, de ma már az országos körutak során népszerűsítik a popkultúra művészetét, és több, nagy amerikai városba is eljutottak már, mint New York, Chichago vagy Los Angeles. Céljuk, hogy havonta egy új kiállítás keretén belül bemutathassák egy-egy alkotó művészetét vagy egy adott témához kapcsolódóan akár több művészt is. A júniusi kiállításuk a fantasy zsáner két legnépszerűbb világához kötődik, Középföldéhez és Westeroshoz.

    A június 2. és június 25. között, sajnos csak a tengerentúlon megtekinthető kiállítás célja bemutatni, hogy két ilyen gazdag és részletesen kidolgozott világ milyen hatalmas inspirációt is jelenthet. A beérkezett művek között főleg portrékat, tájképeket találunk, de megjelennek a Gyűrűk Ura és a Trónok harca gyakori motívumai és témái is. Most ezek közül a munkák közül hoztunk nektek egy kisebb válogatást.

    Adam Caldwell: Mordor (Verdun) 1916
    Adam Caldwell: Mordor (Verdun) 1916
    Marco Caradonna: A Gyűrű kovácsolása
    Marco Caradonna: A Gyűrű kovácsolása
    Adam Lister: Gandalf
    Adam Lister: Gandalf
    Kelly McKernan: A Fény úrnője
    Kelly McKernan: A Fény úrnője
    Kemi Mai: Viharban született
    Kemi Mai: Viharban született
    Zach Meyer: Arya a hírnök
    Zach Meyer: Arya a hírnök
    Allison Reimold: A Látnok
    Allison Reimold: A Látnok
    Jeremy Hush: A Fényura
    Jeremy Hush: A Fényura

    További festmények és illusztrációk a SpokeArt galériájában és ezen a linken található.

  • Mindenkiben ott él egy Mori

    Nevezik a sci-fihez írt szerelmes levélnek, de maga az író, Jo Walton fiatalkorának mitologizálásaként jellemezte a Mások között című könyvét. Itthon idén nyáron veheti kézbe a magyar olvasóközönség ezt a különleges regényt, a Metropolis Media gondozásában.

    Jo Walton, walesi írónő hosszú utat járt be a Mások között megjelenése előtt. Bevallása szerint 13 éves kora óta ír, azonban saját, különálló regénye csak 2000 után jelent meg, előtte férjével, Ken Waltonnal adtak ki közösen szerepjáték könyveket (pl. Pyramid).

    Első regénye fantasy trilógiája, a Tir Tanagiri első része, A király békéje, mely az arthuri mondakörön és egy korai ír eposzon, a Táin Bó Cúailnge-n alapszik. A sorozatot követően jelent meg a Tooth and Claw (2003), amelyben Walton Anthony Trollope, viktoriánus íróra jellemző történeten keresztül mesél sárkányokról.

    A szakma figyelmét csak később, a Farthing (2006) című regényével vívta ki: az alternatív történelmi regényt jelölték Nebula-díjra, Quill-díjra, John W. Campbell emlékdíjra és Sidewise-díjra is. Bár végül nem nyerte meg egyiket sem, de 2008-ban a második kötetet, a Ha’pennyt (2007) Prometheus-díjjal jutalmazták.

    2011-ben jelent meg a Mások között, amelynek egy díjesőt köszönhet az írónő: 2012-ben a Nebulán, a Hugo-n és a British Fantasyn is a legjobb regénynek választották, továbbá a World Fantasy-n is jelölték ugyanebben a kategóriában. Egy a The Guardiannek adott interjúban Walton bevallotta, hogy sosem hitte volna, hogy ekkora visszhangja lesz a történetnek.

    Mások között

    Maga a regény egy 15 éves lányról, Morwenna Phelpsről szól, aki elmondása szerint ikertestvérével, Morral megállította boszorkány édesanyját, és így megakadályozták, hogy az anya átvegye az uralmat a tündérek felett. Azonban egy későbbi autóbalesetben Mori ikertestvére meghal, főhősünk pedig sántává válik. Az eseményeket követően elmenekül az alig ismert édesapjához és annak három különös nagynénjéhez. Maradása azonban itt sincs sokáig, a nagynénik ugyanis beíratják a lányt egy bentlakásos iskolába. Itt kívülállóként kell túlélnie a mindennapokat: sántasága és walesi akcentusa miatt ki kell állnia társai ellenszenvét és a megaláztatásokat. Egyetlen menedéke a könyvei és a még Walesben tanult varázslás. Amint teheti, kapcsolatot is létesít a tündérekkel, azonban ezzel Mori magára vonja édesanyja figyelmét is, aki vadászik rá.

    A regény kiinduló pontja senkit se tévesszen meg: a könyv nem egy kifejezett ifjúsági fantasy történet. Az ismertebbekhez képest a Mások között számos pontban nagyon is más. Ilyen pont például a történet középpontjában álló tündérek.

    Nem gyönyörű nőként vagy apró, pillangószárnyas lényekként kell őket elképzelni, de még Tolkien tündéivel se mutatnak hasonlóságot (Mori nagy bánatára). Ezek a tündérek bármilyen alakot felölthetnek: van, amikor emberekhez hasonlóak, de inkább fa vagy növény alakban jelennek meg, de még ember számára teljesen ismeretlen formát is ölthetnek. Walesi nyelven beszélnek, de csak pár szót használnak, így embert próbáló a velük való kommunikáció.

    A varázslények mellett a mágia is teljes egészében átszövi a történetet, de szintén nem a megszokott módon. Mori a varázslat bonyolult működését véletlenek sorozatával tudja elmagyarázni. A varázslást sosem követi nagy robbanás vagy fényáradat, ahogyan azt várnánk, hanem egyszerűen valami változás áll be. Logikus magyarázat persze mindig akad, de a legtöbb esetben a főszereplő szerint varázslat áll a háttérben. Ennek működését legjobban a nyitófejezet mutatja be, ahol Morit és ikertestvérét látjuk, amint a furnacitgyárnál varázsvirágokat szórnak egy tócsába a tündérek parancsára, akik véget szeretnének vetni a környezetszennyezésnek a környéken. Másnap megjelenik a hír: a gyárat bezárták.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Mivel viszonylag megfoghatatlan erőként működik a mágia a könyvben, sok eseménynél nagyon logikusnak tűnnek a véletlenek (pl. Mori a mágiának tudja be azt is, hogy néhányan barátkozni akarnak vele), így sokszor fel is merülhet az olvasóban, hogy a történet fantasy része nem kitaláció-e? Walton azonban nyitva hagyja a kérdést, a döntést az olvasóra bízza.

    Végül a Mások között főhőse, Morwenna is nagyon különbözik az ifjúsági történetekből jól ismert gyerekszereplőktől. Rengeteg hátránnyal indul el új kalandján, de sorsa miatt nem kesereg, hanem azt már feldolgozva, elfogadva halad célja felé. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy Mori már a könyv kezdete előtt átesett egyfajta fejlődésen: mágiahasználóként már megérezte, hogy kívülállóként kell helytállnia az emberek között, szembesülnie kellett édesanyja valódi természetével, fel kellett dolgoznia ikertestvérének elvesztését, és életveszélyes helyzetből kellett elmenekülnie, majd el kellett fogadnia sántaságát és továbbélnie vele. Rossz emlékeiről és élményeiről apránként mesél a könyvben, személyes megjegyzéseket és magyarázatokat fűz mindenhez. Így azt a benyomást kapjuk, hogy Mori a korához képest nagyon is intelligens, aki képes helyén kezelni a saját tragédiáit és többé-kevésbé feldolgozni őket. Az egykori szenvedések és fájó érzések már csak emlékek számára, csak időről-időre érintik rosszul mindennapjait. A múlt tapasztalatával pedig az új helyzeteket is könnyedén tudja venni, például a piszkálódásokra nem figyel, a bajban feltalálja magát és jól is jön ki a helyzetből (például mágikus védelmet épít ki, hogy távol tartsa magától édesanyját).

    Az olvasónak nem csak Mori talpraesettsége lehet vonzó, hanem lelkes rajongása a fantasztikus irodalom iránt is. Tolkien, Lewis, Heinlein, Brunner, Delany, Silverberg, Le Guin – csak néhány szerző, akikért Walton főhőse lelkesen rajong. Nem csak magukat a történeteket élvezi, hanem számára ezek jelentik a menekülést és a megnyugvást a való világgal szemben, mondhatni, a könyvek tartják életben. Azonban ahogy egy intelligens fiatalhoz illik, saját gondolkodása formálására is használja olvasmányait. A könyv lapjain rengeteg elmélkedést és fejtegetést olvashatunk a sci-fi és a fantasy legnagyobb művei kapcsán. Például Samuel Delany Tritonja kapcsán olvashatjuk Mori véleményét a prűdségről és szexualitásról, de a Narnia kapcsán a vallásról is elgondolkodik több bejegyzésen keresztül is akár. Az SF-n kívüli irodalom is hasonlóan hat rá. Egyik legérdekesebb meglátása Platón kapcsán olvasható az utópiák és az emberi természet összeférhetetlenségéről. Akár vallásról, akár társadalomról is legyen szó Mori olvasmányaiban, ő képes az olvasottakat továbbgondolni és saját véleményt kialakítani. Walton maga úgy jellemzi ezt a folyamatot, hogy hőse így válik felnőtté.

    A Mások között valóban Jo Walton egyik legérdekesebb alkotásának mondható szokatlan varázsvilág ábrázolással és szerethető, intelligens főhősével. Walton saját bevallása szerint nem életrajzi könyvként tekint a regényre, de számos olyan elemet beleírt a cselekménybe, amelyek fiatalkorában történtek vele, így téve még hihetővé és átélhetővé az egészet. A tündérek, a mágia és a boszorkány anyával való küzdelem mellett talán leginkább az olvasóval való közvetlenség miatt érdemes elolvasni Mori kalandját. Őbenne felismerhetjük régi, mélyen eltemetett lelkes, nyitott, de valahol kicsit kívülálló énünket.

    Nézd meg a további előkészületben lévő könyveinket a Galaktikabolt oldalán!

  • Sorozat lesz az Idő kerekéből

    Elavultnak látszik az a kijelentés, miszerint a fantasy rajongók alig kapnak nekik való sorozatot. Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája is esélyes arra, hogy sorozatként adaptálják, akkor várjuk az új Az Úr Sötét anyagait, és úgy tűnik, végre lesz filmes feldolgozása Robert Jordan Idő kereke történetének is.

    Harriet McDougal, az Idő kereke (röviden WoT) könyvsorozat szerkesztője és Jordan özvegye április végén jelentette be a hírt. Egy hosszas jogi vita eredménye ez (2015-ben a Red Eagle Entertainment készített egy kisköltségvetésű pilotot a történetből, amiről McDougal elvileg nem tudott), már csak az adaptációért felelős stúdió bejelentésére várnak.

    A WoT a 14 kötetével az egyik legnagyobb high fantasy könyvsorozat, ami eddig megjelent. A történet Rand, Mat, Perrin és Egwene kalandjait követi nyomon, akik elhagyni kényszerülnek otthonukat. Útjuk egy sosem képzelt világba vezeti őket, ahol a próféciák és a varázslat mind valóság és a legsötétebb gonosz pedig újjászületőben van.

    Jordan a WoT-tal olyan művet hagyott ránk, aminek összetettsége és nagysága lenyűgöző, azonban annak, aki filmre szeretné vinni maga a rémálom. Bárki is készíti majd az adaptációt, remélhetőleg egy minőségi, alapos és természetesen az eredetihez hű művet fog bemutatni.

    Érdekességként pedig vessünk egy pillantást az IGN 5 adaptálni való fantasy listájára. Eddig első helyen Az Idő kereke szerepelt, azonban ezt már kipipálhatják. További négy, valóban ambiciózus ötlet akad még ezen a kívánságlistán.

    les-salauds-gentilshommes

    Scott Lynch: Az úri csirkefogók sorozat

    A most már első helyen szereplő fantasy könyv Scott Lynché. A történet egy a középkori Velencéhez hasonló városban, Camorrban játszódik. Itt él Locke Lamora, aki mindennapjait a város lakóinak átverésével és kifosztásával tölti. Így telik élete, amíg otthonát, a camorri alvilágot nem várt veszély fenyegeti: háború közeleg Gray King személyében.

    Az itthon kissé hánytatott sorsú könyvsorozat kicsit Robin Hoodra emlékeztető főhőse, a sötét de hangulatos világa és humora biztos sikeres lenne a tévénézők körében is.

    the-dragonbone-chair-whelan

    Tad Williams: Memory, Sorrow, and Thorn

    Habár Tad Williams itthon is ismert (pl. Tündérvidék-sorozat, Virágok harca), a Memory, Sorrow and Thorn (Emlék, Bánat és Tüske) történetei még nem jelentek meg magyar nyelven. A sorozat a The Dragonborne Chair-el indul, ami szomorú eseményekbe enged betekintést: miután Osten Arin bölcs királya elhunyt, trónját legidősebb fia vette át, akit a gonosz erők csábítása megrontott és a birodalmat romlásba taszította. Ezt a többi fivér nem nézi jó szemmel és polgárháborút robbantanak ki a Sárkánytrónért. A sűrű események közepébe csöppen a történet főhőse, Simon. Egy balszerencsés eset következtében elkerül a kastélyból, ahol szolgált és megkezdődik a nagy kaland, ahol elfeledett mesék lényeivel és egy harcias hercegnővel találkozik, de a veszély sem várat magára sokáig: visszatér a halálból a bosszúszomjas király.

    A könyvsorozat egyszerre vegyíti a tolkien-i motívumokat és alkalmazza a kortárs fantasy toposzait egy Artúr-mondakört idéző elbeszélésben. A Memory, Sorrow, and Thorn nagy hatással volt több, ma is alkotó zsáneríróra, többek között George R. R. Martinra.

    961cf7a1eba3fefdadd7c0e92598382a

    Steven Erikson: A Malazai Bukottak Könyvének Regéje

    Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Malazai Bukottak adaptálása bizony igazi kihívást jelentene bárki számára. A 10 kötetes sorozat több évezreden és dimenzión átívelő történetet mesél el, amit még összetett politikai intrika és társadalmi kérdések is átszőnek. Az első kötet, a Hold udvara a Malazai birodalom bukását és Darujhisztán, az utolsó független város ellen tervezett hadjáratot meséli el.

    Erikson egy lenyűgöző és újszerű világot épített fel regényeiben, ahol természetesen csatákból, színes karakterekből és váratlan fordulatokból sincs hiány. Rajongói szerint a Trónok harcánál is bevállalósabb – ha értitek, mire gondolok.

    MH08

    Tamora Pierce: A Nőstényoroszlán éneke

    Ez a sorozat egy Alanna nevű lányról szól, akinek legfőbb vágya, hogy lovag lehessen. Hogy valóra válthassa álmát, fiúnak álcázza magát és a királyi palotába megy, hogy megkezdje kiképzését. A négy kötet során a lány számára bőven kijut a kalandokból, ellenségekből és egyéb meglepetésekből.

    A főleg ifjúsági fantasyként jegyzett tetralógia fordulatos és humoros történet egy szerethető, de belevaló főhőssel. Igaz, már több mint 30 éve éves a sorozat, de még most is kiemelkedik az ifjúsági regények közül. Egy főleg fiatalokat megcélzó, de felnőttek számára is élvezhető sorozat tudunk elképzelni Pierce regényei alapján, ami valóban üde színfolt lehetne a mai fiataloknak szóló sorozatok közt.

    Reméljük, egy napon tényleg viszont láthatjuk ezeket a képernyőn. Végül pedig hozzátok fordulnánk egy kérdéssel: szerintetek még melyik fantasy (de akár sci-fi vagy horror) történetet lenne érdemes tv sorozatként látni?

  • Ördögi nyomozás – Lucifer évadkritika

    Az elmúlt másfél évtizedben borzasztóan sok helyszínelős sorozatot láttunk már. Volt Las Vegas-i, tengerészeti szolgálatos, Los Angeles-i, párizsi, de akadt látnokos, humoros, darabolós és még jó darabig sorolhatnánk. Azonban olyan még nem volt, ahol maga a kénköves pokol ura, Lucifer lett volna a nyomozó a gyilkossági ügyekben. Az olvasó itt jogosan kapkodhatja a fejét, miként jön az Ördög a detektív munkához. Lássuk, mi köze van egymáshoz a két dolognak!

    Lucifer, a keresztény alvilág rettentő ura, bűnösök megkínzója rettenetesen unatkozik a pokolban, ezért úgy dönt, hogy Los Angelesbe költözik, ahol egy pazar klubot nyit, és maffia-módon szívességeket tesz, s hajt be a halandóktól. Öt év elteltével egy szerencsétlen gyilkosság miatt főszereplőnk, Lucifer Morningstar (Tom Ellis) összekerül egy törtető nyomozónővel, Chloe Deckerrel (Lauren German), aki az egész évadban pátyolgatja az infantilis ördögöt. Az első széria keretét kettejük kapcsolata adja majd, illetve a megoldásra váró gyilkosságok, melyek kinyomozásában Lucifer egyre nagyobb szerepet vállal.

    Lucifer_Maze

    VIGYÁZAT! A CIKK TOVÁBBI RÉSZE ELSZÓRTAN SPOILEREKET TARTALMAZ!

    A népszerű Vertigo képregényből adaptált dark fantasy sorozat „limonádénak” tűnhet; kimondottan családbarátra vették a figurát, amit nem is tudom, hogy negatívumként hozhatnék-e fel, vagy kiemelhetném jó pontként. Az első dolog, amire felfigyelhetünk, az nem más, mint hogy Lucifer nem tagadja meg a testi örömöket, az alkoholt (drogokra is tesznek némi utalást), és az ördögi szívességeket, viszont abszolút nem tűnik gonosznak. Többektől is hallottam, ha szóba került a sorozat, hogy „Lucifer nem elég sátáni, lehetne gonoszabb is, ha már ő a Pokol ura.” A bennünk mélyen rejlő gonosz-énünk valóban arra vágyik, hogy előtörjön az igazi elvetemült patás a sorozatban – pedig nem fog. (Tény, hogy az már bőven nem férne bele a családbarát megjelenítésbe.) Mindezek ellenére a Lucifert érdekes sztorival, mondanivalóval áldották meg a készítők. Olyan témákat boncolgat, mint az örök jó és gonosz, hogy árnyalhatóak-e az ősi beskatulyázott szembenállások, egyáltalán létezik-e a mindenek feletti gonosz, és hogy az emberekre hogyan hatnak a környezetbeli változások?

    Az évad masszív magját képezik Lucifer látogatásai pszichológusánál, ahol a terapeutával, Dr. Linda Martinnal (Rachael Harris) számos olyan kérdést vitatnak meg, amelyek röhejesnek hathatnak az Ördög szájából, ám igenis releváns témák a halandók számára. Az erős szál mellett szinte teljesen eltörpül Lucifer egyetlen démontársával, Maze-zel (Lesley-Anne Brandt) való kapcsolata, ami ki sem forrt, és még csak nem is érdekes annyira.

    LUCIFER

    Lucifer ördögi mivoltát mindenki metaforaként kezeli, ami pedig rengeteg szellemes, humoros jelenettel tarkítja a sorozatot. Ahogy haladunk előre a részekkel, Lucifer úgy veszíti el halhatatlan jellegét, és annál inkább emberivé válik. Megtudhatjuk, hogy ő valójában nem gonosz, csak gyűlölt apja, Isten taszította le a pokolba, hogy ott uralkodhasson a bűnösök és vétkezők fölött, s öröklétig kínozhassa őket. Amenadiel feladata visszavinni Lucifert a helyére, de a brit akcentusú ördögnek ehhez nem fűlik a foga, ebből a konfliktusból is láthatunk majd (de nem eleget).

    Nagyon sok sorozatnál instant bukáshoz vezet, ha a könnyedebb hangvétel után valami komollyal állnak elő a készítők. A Lucifer a kezdetekben remekül bemutatja az arrogáns, gyerekes, beképzelt ördögöt, amitől nem egyszer sikerült idétlenül felröhögnöm, de lazaságát még a komolyabb szituációkban sem veszíti el. Néha előtör belőle az igazi mélyről fakadó ősi fődémon, de ezek a képsorok nagyon minimálisra vannak szabva. Nem is lehet eldönteni, hogy igazából mire is kerül a hangsúly: a pszichológiai szálra, ami messze a legérdekesebb, „Luci” és Chloe munkakapcsolatára, Lucifer sátáni mivoltára, vagy apjával való szembeszegülésére. Akkor sem lenne nagy baj, ha valóban az egész csak egy hatalmas metafora lenne, de így picit bekavarnak a nem igazán kifejtett szálak, amelyekről szívesen megtudtam volna többet is. Az évad tizenhárom epizódból áll, talán ha még három résszel többet kaptunk volna, akkor remek egyensúlyba kerülhettek volna az enyhén szétszórt cselekményszálak. Az első széria egy remek, és izgalmas cliffhangerrel zárult, ami miatt várós a következő etap.

    lucifer sorozat

    Összegezve a Lucifer egy humoros, egyben új megvilágításba helyezett detektívsorozat, érdekes karakterekkel, felettébb érdekfeszítő kérdésekkel. Az ördög-ember metafora kezdetben furcsa lehet, de később kiteljesedik, megérthetjük érző oldalát is a Sátánnak. Kikapcsolódásnak, unalomelűzésnek tökéletes sorozat, filozófiai mélységekbe nem merül, de nincs is rá szüksége. Könnyed, mindenki számára nézhető a Lucifer. Mi már várjuk a következő évadot.

     

  • A hét grafikusai: a Hildebrandt-testvérek

    Akarva-akaratlanul biztosan találkozhattunk már Greg és Tim Hildebrandt, röviden a Hildebrandt-testvérek lenyűgöző illusztrációival akár a Star Wars vagy a Gyűrűk Ura kapcsán, azonban ennél sokkal többet is tettek a zsánerműfajokért. Teljesítményük lenyűgöző, ezért is választottuk őket a Hét grafikusainak.

    Greg_and_Tim_Hildebrant

    Greg és Tim 1939. január 23-án született Detroitban, az USA-ban. Tanulmányaikat a Detroit Meinzinger Művészeti iskolájában tanulták ki, majd 1959-ben el is kezdték rajzolói karrierjüket. Eleinte gyerekkönyvekhez készítettek illusztrációkat, de mikor 1975-ben a Ballantine Books megkereste őket azzal a kéréssel, hogy terveznének-e számukra egy Gyűrűk Ura tematikájú naptárt, megváltozott minden. A projektnek akkora sikere lett (milliós számú eladás), hogy az 1976-os naptárt további kettő követte még. A Hildebrandt-testvérek ezzel nem csak hazájukban, hanem nemzetközi szinten is nagy hírnévre és elismertségre tettek szert.

    A következő nagy siker a karrierjükben az 1977-ben bemutatott Star Wars: Egy új reményhez készült poszter volt. Ez a klasszikus plakát jelentette az akkor még új „mitológia” nyitányát, az akkori moziba járóknak a behívót Lucas világába. Greg visszaemlékezése szerint a képet 36 óra alatt készítették el testvérével. Ez alatt az idő alatt nem pihentek, szinte éjjel-nappal dolgoztak. Érdekességként: a poszter első változatán a droidok nem szerepeltek a háttérben, csak a Skywalker-család. Amikor George Lucas megkapta ezt a rajzot, megkérte a két illusztrátort, hogy tegyék be a két droidot a képre és neveket nagyobb méretben helyezzék el. A változások megtörténtek és bekerülhetett az első SW film végső posztere a mozikba.

    A klasszikus poszter
    A klasszikus poszter

    Későbbi karrierjük során sem dolgoztak a Star Warsnál vagy a Gyűrűk Uráknál kisebb nevekkel. Szinte az összes kiadónak készítettek illusztrációkat, a legismertebb név a két híres képregénykiadó, a Marvel és a DC Comics. Továbbá a Hildebrandt-testvérek olyan világokat hívtak életre, mint Terry Brooks Shannarája vagy J. K. Rowling Harry Potterje (ezt 1992-ben egy reklámkampány során), de számos kártyajátékhoz, mint a Magic: Gathering vagy a Wizard of the Coast is készítettek illusztrációkat. Ezen kívül számos zenekarral is dolgoztak együtt. Például a Black Sabbath Mob című albumának borítóképét Greg tervezte. Tehetségüket a szakma sem hagyta figyelmen kívül, 1992-ben Tim megnyert a World Fantasy-díjat a Legjobb grafikus kategóriában, Greg pedig 2010-ben vehette át az életműért járó Chesley-díjat.

    Kisebb-nagyobb megszakításokkal Greg és Tim mindig is együtt dolgozott, azonban 2006-ban végleg megszűnt a közös alkotói munka: Tim június 11-én elhunyt. Greg a mai napig hiányolja ikertestvérét, de ennek ellenére is töretlenül alkot. Jelenleg egy amerikai progresszív rock bandával, a Trans-Siberian Orchestrával dolgozik együtt. Ezt a testvérpár hivatalos honlapján megnézhetitek, de a többi munkájuk is megtekinthető, sőt rendelhető is.

    Végezetül pedig álljon itt egy kisebb válogatás műveikből:

    Galadriel ajándéka
    Galadriel ajándéka
    Goldberry-by-Hildebrandt
    Aranymag
    greg_tim_hildebrandt_the_best_of_cl_moore
    Egy C. L. Moore könyvhöz készült illusztráció
    spiderman
    Pókember
    vadoc
    Vadóc
    Frankenstein
    Frankenstein

    tim-hildebrandt-02

    Shannara: A Kard regényhez
    Shannara: A Kard regényhez
  • Visszatérés Új-Crobuzonba: megjelenik a Vastanács

    Már nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy végre kézbe vehessünk China Miéville Vastanácsát: a 23. Könyvfesztiválon már kapható lesz az Új-Crobuzon trilógia 3. kötete. Miéville rajongói már nagyon is jól tudják, hogy mire számítsanak az írótól, azonban akik csak most ismerkednének vele, azoknak, íme, egy kis ízelítő abból, amit tőle kaphatunk.

    Vastanács-borító nagy

    China Miéville-t szokták nevezni a kortárs fantasy „fenegyerekének” is, de ő maga weird fiction, azaz furcsa, különös vagy felkavaró irodalom írójának nevezi magát. Inspirálta a 19. és 20. század ponyvairodalma, de olyan nagy mesterek, mint H. P. Lovecraft, Tim Powers, Ursula Le Guin vagy épp Gene Wolfe öröksége is hatott Miéville-re. Tagja a The New Weird nevű mozgalomnak is, aminek célja a fantasy zsáner megújítása, annak megszabadítása a hagyományos, tolkien-i mintáktól.

    Egyik legismertebb, itthon most már teljes egészében kiadott műve az Új-Crobuzon trilógia. Az első kötet, a Perdido pályaudvar, végállomás (2000) többek között elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat, a második, az Armada (2002) a British Fantasy-díjat, a Vastanácsnak (2004) hála Miéville pedig egy Locus-díjat is magáénak tudhat. Nem véletlen a szakma figyelme: ez az író nagyon különös dolgokat művel a fantasyvel, és nem is akárhogy.

    22996e78a6ff465e162a98f283996726

    Kémények öklendezik a mocskot az égbe, ismeretlen eredetű ragacsos anyag mállik le a házak faláról, otromba monstrum gőzgépek zakatoló kakofóniájától hangos minden, az utcákra kilépőket kosz és nyomor fogadja: valami ilyesmi kép fogad minket Új-Crobuzonban. Nem egy tipikus fantasy világra emlékeztet minket a leírás, még George R. R. Martin kegyetlen Westerosa vagy R. A. Salvatore sötételfjeinek birodalma is barátságosabban fest ennél. Ha ezen az első megrázkódtatáson túlléptünk, egy, a szó legszorosabb értelmébe vett eredeti világ bontakozik ki előttünk. Szokatlan megjelenésű fajok képviseltetik magukat, mint a kheprik vagy bogarak, garudák, azaz madáremberek, kaktuszemberek, kissé bárgyú sárkányfajzatok és rengeteg vita középpontjában álló újraformáltak. Ezek a figurák részben emlékeztethetnek minket bármelyik ókori mitológia heteromorf lényeire, de mégis teljesen idegenek maradnak számunkra – ez adja igazán az elevenségét és „másvilágiaságát” Bas-Lagnak. Azonban a bűn, korrupció, erkölcstelenség és nagyon is emberi gyarlóság, ami mindhárom kötetben tetten érhető, hozza hozzánk mégis közel Új-Crobuzont.

    world_of_china_mieville_by_njoo
    Új-Crobuzon lakói (Andrew Hou rajza)

    A Vastanács megtartja az előző kötetekben megismerteket és a nagyon jellegzetes és erős atmoszférát, azonban ebben a regényben teljesedik ki az, amit Miéville teremtett. Ez a kötet a háborúk, forradalmak és intrikák korába enged bepillantást. Új-Crobuzon már hosszú ideje egy Tesh nevű várossal áll háborúban, azonban belső veszélyek is fenyegetik a dekadens szenny otthonát. Eközben épül egy új vasútvonal is, ami a közeli sivatagot hivatott átszelni. Ezt a vészterhes időt három szereplő szemén keresztül láthatjuk: Ori, Cutter és Judah Low. Az utóbbi története húsz évvel ezelőtt kezdődik: azzal a feladattal bízták meg, hogy térképezze fel a tervezett vasútvonal területét és értesítse az ott lakókat az építkezésről. Judah neki is lát feladatának, azonban konfliktusba kerül egy különös néppel, a stiltspearekkel. A második történetszálban Cuttert, Judah tanítványát, barátját és szeretőjét ismerhetjük meg. Egy, Low tanítványaiból álló csoportot vezet, aminek célja felkutatni a Vastanácsot, hogy figyelmeztessék őket Új-Crobuzan közelgő milíciáira. A feladat nem egyszerű, mivel senki se tudja, hogy pontosan mi is a Vastanács és merre lehet. Mindeközben Ori, az elégedetlen forradalmár Új-Crobuzon rendjét bontja Spiral Jacobs bandájának tagjaként. Útjukat rablások, rajtaütések és gyilkosságok kísérik és tartanak rendületlenül céljuk felé: megölni a város polgármesterét.

    f35b9ff41d9f268f4f982bc5f93e584b

    A kritikusok szerint a három Bas-Lag regény közül a Vastanács a leginkább politikai jellegű. Miéville olyan témákkal foglalkozik itt, mint anti-globalizáció, imperalizmus, korporatizmus, terrorizmus, fajgyűlölet, homoszexualitás, kulturális sokk, munkaügyi jogok és persze háború – egytől egyig olyan dolgokkal, amik a regény megjelenését követő tizenkét év után is aktuálisak.

    mieville

    Emellett persze részünk lesz lövöldözésben és szörnyüldözésben, de a történet gerincét a politikai témák teszik ki. A Vastanácsban nem csak Új-Crobuzon teljesedett ki, hanem Miéville, mint író is sokat fejlődött. Ez leginkább a stílusán érezhető. Az előző két kötetben főleg barokkos mondatokkal találkozhattunk, a harmadik kötet azonban közérhetőbb stílusban tárja elénk az új történetet, de a választékos vagy épp archaikusabb kifejezések sem vesztek ki leírásaiból – Miéville ezeket bevallottan nagyon is szereti. Összegezve egy érhető, de igényes szöveget kapunk az új kötetben. Saját elmondása szerint olyasmi prózát szeretett volna teremteni, ami szerinte Cormac McCarthy-é is: egyszerre legyen választékos is, de hatásos is.

    Azonban nem csak ez színesíti az egészet. A cselekményt egymástól nagyon is távol álló, de később összefonódó visszaemlékezésekből építi fel. Olvasóként kicsit megdolgoztató feladat a különböző idősíkokat észben tartani, de tagadhatatlanul érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a regényt.

    construct_council_by_guang2222-d4px9oo

    Még ennél is több van a Vastanácsban, amikről hosszan lehetne írni (nem hiába témája számos irodalomkutatónak Miéville), de talán ezek a legfontosabb említenivalók. Minden megvan a benne, amit szerettünk a Perdidóban vagy az Armadában és még annál is több. Az előző két kötettől teljesen függetlenül is olvasható, így azok is bátran kézbe vehetik, akik először lépnének be Bas-Lagba. Garantáltan nem mindennapi élmény lesz.

  • „Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni” – a második interjú Michael Waldennel

    A Galaktika Start Könyvek egy új fejezet a Galaktika történetében. Az induló sorozat első négy szerzőjét már bemutattuk egy-egy interjú keretein belül. Most azonban alkotásaikra került a hangsúly. Megjelenő regénye kapcsán, annak világában elmerülve kérdeztük Michael Waldent női szerepekről, vallási kérdésekről és a sors rejtélyeiről.

    Az Eshtar több témával is foglalkozik, csaknem egyszerre. Hogyhogy egy könyv (sorozat) öleli fel őket, s nem több?

    Három választ is adnék a kérdésre! Először is, ezek a témák napi szinten foglalkoztatnak, szükségszerű, hogy bekúsztak a regénybe is. Másodszor, nagyon szeretném a szereplőket valóságosnak feltüntetni, igazi gondokkal, reményekkel és problémákkal, így ahány karakter – márpedig elég sok van belőlük – annyi kérdéskör fel is merül a történetben. Harmadszor, az emberiség itt csak egy a számos civilizáció közül, akiket a konfliktus érint. S bár nem volt célom a faj összes létező érdekességét, gondját, zsenialitását felsorakoztatni, a teljes képhez érintenem kellett néhány nagyon is aktuális kérdést.

    Ráadásul úgy hiszem, az emberek nem bigyókról és dolgokról szeretnének olvasni, hanem tettekről, motivációkról, karakterfejlődésről.  Nem véletlen, hogy a nagy franchise-okban is azokat a regényeket dicsérik, ahol a karakter belső válsága jelenik meg, miközben az egyszerű lövöldözős-menekülős sci-fiket kevesebbre tartják… Egyik barátom jegyzi ezekre azt vicces a kifejezést, hogy Action-Fiction.

    Szerinted valóban létezhet ennyire ragaszkodó nép saját kultúráját, vallását tekintve, mint az Eshtarban? Ha a Földön él ilyen népcsoport, melyik volna az?

     Ezt a kérdést nem lehet az aktuálpolitika érintése nélkül megválaszolni, márpedig én tartózkodnék ettől. De számos népcsoportot meg lehetne említeni, akik küzdenek az identitásuk megőrzéséért. Van, akiknek ehhez nincs szüksége vallási összetartásra, másoknak maga a vallás adja az igazi kovászt, ami összetartja őket.

     

    Van olyan, aki Eshtart istennek tekinti, de van, aki egyszerű, ám határozott embernek, forradalmárnak, vezetőnek. Mitől lesz egy nő erős?

    Ugyanattól, amitől egy férfi. Önazonos, önhatékony, és magára veszi a felelősséget. A lényeg az egyenlő lehetőségekben rejlik, amit mindkét nemnek meg kellene kapnia. A nyugati világ már nyitogatja a szemét erre a tényre, de Földünk jelentős részén… szuboptimális a nők helyzete. Van, ahol háziállatként bánnak velük, ez pedig mélyen elkeserít.

    Fontos-e egy erős, női karakter egy műben, legyen az film, könyv, stb?

    Szerintem elengedhetetlen. Én személy szerint nagyon szenvedek azoktól a filmektől, könyvektől, melyekben a női szereplők csak áldozatnak, háttérnek, célnak, mellékes kellékesnek vannak jelen, főleg úgy, hogy a történelem azt tanítja nekünk: a nők aktív szerepet vállaltak. Néha a háttérből, néha az első sorból, de sosem voltak egyszerű statiszták.

    Vittorya sem tipikus női szereplő.

    Szereplőnek tényleg nem tipikus. Van néhány testi-lelki adottsága, belekerül olyan élethelyzetekbe, ahol bizonyítani tud, de legbelül mégiscsak egy átlagos lánynak gondolom. Ismerek lányokat, akik ugyanígy helyt tudnának állni, ha ilyen körülmények közé kerülnének!

    Igazán attól lesz talán más, mint a hasonló női akcióhősök, hogy nem sebezhetetlen, sőt, egyfajta fogyatékkal él, akárcsak az ötszáz évvel későbbi királynő is. A nagysága talán az, hogy ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet. Lelki fronton teljesít igazán jól.

    Eshtar cover

    Hangsúlyozod, hogy a nemiséggel is foglalkozol a regényben. Ez miben mutatkozik meg?

    Szerelemben, szexben! Ezek természetes, közös igényeink, mégis kevés szó esik róla általában. Én eszköznek használom ahhoz, hogy a karakterek belső életét, lelki dinamizmusát bemutassam. Emellett kultúránk szerves része, tehát ha az emberiségről beszélünk, ezt is érinteni kell a teljes képhez. A szexus mindannyiunk életében jelentős hajtóerő.

    Számomra az is fontos volt, hogy a történet negatív hősei is hús-vér emberek legyenek, akik nem holmi őrület, csak más agendák és más erkölcsök szerint cselekszenek, mint az átlag. Attól még ugyanúgy képesek szeretni, és kapcsolatokat kialakítani.

    Rohanó társadalmunkban minden percben jön valamilyen informatikai újítás. A regény ugyan a jövőben játszódik, de nincs számítógép, csupán néhány digitális eszköz. Szükséges a jövőben az informatikai modernizálás, vagy anélkül is lehet boldogulni?

    Nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen egyéb út létezhet az univerzumban a miénken kívül. Én azt gondolom, hogy egyrészt létezik más, az információs társadalomtól eltérő út is, másrészt ebben nálunk is nagyon komoly újítások válnak szükségessé. Gyakorlatilag elértük a miniatürizálással azt a szintet, ahol már a quantumvilág törvényei uralkodnak, s így elképzelhető, hogy jelenlegi technológiánk zsákutcának fog bizonyulni. Talán megoldás lesz a quantum-számítógép, talán nem. Talán olyan korok várnak ránk, ahol az információ tárolása és átadása nem elektromosság kérdése lesz már. Vissza is fejlődhetünk, felejthetünk el olyan dolgokat, amit soha többé nem kapunk vissza. Az Eshtarban ez be is következik, inkább a felejtés az úr, nem az innováció. Igaz, itt bizonyos személyek céljai is közrejátszanak a világ ilyen irányú fejlődésében.

    El tudok képzelni olyan civilizációt, ahol azt a digitális világot, amit mi mindennapinak hiszünk, ők fel sem találják, mert jobb megoldásra bukkannak. Ez olyan lenne, mintha mi a robbanómotort előbb találtuk volna fel, mint a gőzgépet. Ez esetben az utóbbi ki sem alakult volna.

    IMG_2524

    Milyen szerepet játszik a politika a regényben?

    Az elsőben kevesebbet, a másodikban és a harmadikban annál többet. Össze kell fognia az emberiségnek, márpedig ez kemény politikai kérdés. Az országok, a népek, a vallások mind-mind ki vannak téve egy sajátos evolúciónak a kulturális környezetben, ahol a túlélésre adaptálódtak. Így valódi kihívás elé néz, aki az egységesség felé szeretné tolni a fajunkat.

    Nagyon sajátos módon közelítetted meg a vallás kérdését a regényben. Elképzelhető, hogy a földi vallások is egy időutazó miatt alakulhattak ki? Vagy csupán néhány elszánt ember félreértett valamit, csak úgy, mint Nasa-Reth esetében?

    Fel lehet állítani efféle elképzeléseket, de úgy hiszem, a vallások kialakulásának körülményeit, okait és mikéntjét magyarázó elméletek már megfelelő bizonyítást nyertek, Richard Dawkins, Daniel Denett, Michael Shermer és más kutatók munkássága nyomán. Bennünk van, evolúciós előnyünk következménye. Mert nem lehet a civilizáció ilyen szintjére jutni a pozitív megerősítés és a mintakeresés, az okok magyarázásának igénye nélkül. Azonnal legyártjuk a nekünk megfelelő magyarázatot. Ekképpen a Nap volt már isten, volt már hatalmas, lángoló széngömb az űrben, de volt már ívfény is két elektromos pólus között. Most, hogy van rá valódi eszközünk, hogy megértsük, kis túlzással atommáglyának ismerjük. Mindig a technológiai szintünknek megfelelően véltük tudni az igazságot.

    Képzeljük el elődeinket! Életrevalóak, találékonyak voltak, ravaszak és óriási potenciál rejlett bennük. De nem tudtak semmit a gravitációról, a bolygókról, a betegségek mibenlétéről, a szél kialakulásáról. Nem értették a tüzet, nem értették a hullócsillagokat, nem értették a hirtelen feltűnő fosztogató hordákat. Nem ismerték az evolúció fogalmát. Soha nem láttak olyat, hogy egy dolog magától jött volna létre. Mindig a fazekas készítette az edényt, a pék a kenyeret. Ekképpen nem tudták máshogy elképzelni: az embert is készítenie kellett valakinek! Egy olyan lénynek, aki annyival komplexebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a fazekas az agyagedényhez képest. Magyarázni próbálták a világukat, ahogy mi is. Amíg nekünk manapság – a szó legszorosabb értelmében – keresnünk kell a csodát, addig nekik minden az volt, és ezért semmi sem. Számukra nem volt különbség tudás és intuíció, varázslat és technológia, vallás és mesék, bizonyosság és hit között.

    Nagyon erős a gyanúm, hogy minden civilizációalkotó elme szükségszerűen vallásos is. Úgy gondolom, az intergalaktikus háborúk is vallásháborúk lennének, ha lennének egyáltalán… Lehet, hogy csak az az intelligens faj élheti túl saját kifejlődését, amely képes magát feltalálni szekuláris civilizációként?

    Válaszolva a kérdésre, szerintem nincs félreértés a vallások körül. Ők pontosan úgy értették, ahogy leírták.

     MichaelWalden

    A könyved fantasy és SF elegye. Miért döntöttél e két zsáner vegyítése mellett? Hiszen, amennyire közel, oly távol is állnak egymástól.

    Lehetséges, hogy valójában e kettő ugyanaz, csak a nézőpont más? A fantasy főként a varázslattól, a csodáktól és a lényektől lesz az, ami, amellett, hogy vannak a műfajnak tipikus jellegzetességei. De a varázslat mi pontosan? A fizika törvényeinek csodálatos felfüggesztése, vagy kihasználása? Bármi is az, ha kísérleti körülmények között megismételhető, akkor kutatható és leírható lenne, és már oda is van a nagy misztikum. Bármelyik fantasyból lehetne sci-fit faragni… latin neveket a lényeknek, némi techno-halandzsát a varázslat mibenlétének magyarázására, és már kész is!

    Az Eshtarban szereplő képességeket maguk a szereplők is tudományosan magyarázható jelenségnek tekintik, persze az eszközük hiányzik hozzá, hogy ezt meg is tegyék. Ezen a határmezsgyén szerettem volna lavírozni. Az olvasó maga döntheti el, hogy vannak-e csodák, vannak-e istennők és istenek. Sőt, kénytelen is az állásfoglalásra! De ha már a könyv zsánerének definiálásánál tartunk, bizonyos részek steampunk kategóriába tartoznak, bár ez inkább a második könyvben jelenik meg. Történetét tekintve nem áll messze a görög eposztól sem…

    Korokon átívelő sorsok – szerinted van sors? Ami eldöntetett, annak be kell következni, vagy van egy embernek ráhatása saját jövőjét illetően?

    Lehetséges egy ideális út, amit az ember az adottságaival járni tud, és ha ezt meg is találja, lehetne úgy aposztrofálni, hogy „beteljesíti a sorsát”. Azt nem dönthetjük el, mit kapunk az útra, ezt is lehetne sorsnak nevezni, de hogy mit kezdünk vele, az már rajtunk áll.

    De még így is van, ami eldöntetett, és be kell következnie. Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni.

    Szerintem a szerelem is ilyen.

     

    Fotók: Csata Judit