Május 7-én kiderül, hogy kik is érdemlik meg, hogy 2016 legtehetségesebb sci-fi, fantasy és horror grafikusoknak nevezzük őket: ekkor adják át a Spectrum-díjat.
A Spectrum-díjat 1994-ben alapította Cathy Fenner és Arnie Fenner azzal a céllal, hogy megtalálják a legkiemelkedőbb rajzolókat vagy egyéb, a zsánerekhez köthető alkotókat. Azóta minden évben kiválasztják a legjobb sci-fi, fantasy és horror, vagy egyéb témájú alkotásokat. A grafikusok több kategóriában is indulhatnak, mint például könyvborító, reklám vagy concept art. Február 27-én mind a 8 kategóriában megnevezték az öt döntőbe jutott alkotást. A zsűritagjai (David Palumbo, Cynthia Sheppard, Kirk Thatcher, Charlie Wen and Terryl Whitlatc) több mint ötszáz pályaműből rostálták ki a legjobbakat. Eredményhirdetés május 7-én várható, amit Santa Crúzban, Californiában tartanak.
A versenyen minden évben csodálatosabbnál csodálatosabb műveket látni, azonban az idei jelöltektől elállt a szavunk. Az eredményhirdetésig itt egy válogatás a nekünk legjobban tetsző alkotások közül. További művekben ezen a honlapon gyönyörködhettek.
Nico Delort: Athené áldásaDonato Giancola: EmpátiaBill Carman: Középkori BatmanMirko Failoni: A gombaerdőPaolo Rivera: Hellboy 1953Rovina Cai: Tom ThomWayne Haag: Dust DevilForest Rogers: MorrigánBartosz Kosowski: Korongvilág
Az elmúlt időszakban a sci-fis és a szuperhősös közönségnek kijutott a jóból sorozatok terén. Ehhez viszonyítva a fantasy, különösen a high fantasy rajongói ritkán láthatnak valami igazán nekik valót: az elmúlt évekből talán A hős legendáját (Legend of the Seeker) lehet kiemelni, és persze a low fantasybe sorolandó Trónok harcát. Az MTV azonban igyekezett egy új sorozattal, a Shannara – A jövő krónikája sorozattal kedveskedni a fantasyseknek.
A regényekről
Az első Shannara regény még 1977-ben jelent meg, a The Sword of Shannara (itthon Shannara: A Kard címen olvasható). Ezt követte két további rész (A tündérkövek, A kívánságdal), ezzel teljessé téve az első, úgynevezett Eredeti Shannara trilógiát. Ezután számtalan regény következett (összesen 8 regénysorozat), legutóbb a The Darkling Child jelent meg 2015-ben.
A Shannara-történetek egy Négyföld nevű, a mi világunk pusztulása után fennmaradt helyen játszódnak. Az új időszakban új fajok jöttek létre: elfek, törpök gnómok és trollok. Az első részben Shea Ohmsforddal találkozhatunk, aki a Shannara vérvonal egyik utolsó élő tagja. Őt Allanon, a druida választja ki egy nemes küldetésre: Shannara kardjával kell végeznie a Négyföldet fenyegető gonosszal, a Boszorkánymesterrel. A második részben (amit végül adaptált az MTV) Shea unokájával, Wilel ismerkedhetünk meg, aki segít az elfhercegnőnek, Amberle-nek az Ellcrys fa megmentésében. A küldetés fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen ez a fa védi meg az elfeket a démonok támadásától. A trilógiát lezáró részben ismét felüti fejét a gonosz Négyföldön: Wil gyermekei, Jair és Brin Ohmsford veszik fel a küzdelmet egy Illdatch nevű ellenséggel.
Az íróra, Terry Brooksra vitathatatlanul nagy hatással volt J. R. R. Tolkien méltán híres regénye, A Gyűrűk Ura. Emiatt a sorozatot szokták egyszerűen „Gyűrűk Ura-kopinak” is nevezni, mások viszont olyan egyedien felépített világnak tartják Brooksét, ami továbbviszi a Tolkien által lefektetett motívumokat. Azt mindenki döntse el maga, hogy a vitában melyik tábornak van igaza, de a Shannara-regények népszerűsége mindenképpen figyelemre méltó, helye vitathatatlan a zsánerben. Így már régóta megérdemelt volna egy adaptációt: mégis erre több, mint 30 évet kellett várni.
Maga a sorozat
Az MTV által készített Shannara-sorozat 2016. január 5-én indult külföldön, ezután pedig nem sokkal magyar képernyőn is, a Viasat 3-nak köszönhetően.
A dupla pilot egy főleg fiatalokra koncentráló, de nagyon ígéretes szériát ígért. Egy tévés produkció költségvetéseihez képest szép, fantasysnek mondható látványvilágot kapunk, ami rögtön beszippantja a nézőt Négyföld világába. Ehhez nagyban hozzájárulnak a tájat bemutató totál plánok az Ellcrys fáról, az elf fővárosról, Arborlonról vagy Dagda Mor börtönéről. A későbbiekben a látványvilághoz erősen hozzájárul a mi világunk maradványainak felbukkanása (pl. teherautó, játszótér), ami először furcsának hathat egy elképzelt, elvileg középkori fejlettségű világban, de az egésznek mégis lesz egyfajta egyedisége. Ez leginkább az Utopia című részben, és persze akkor csúcsosodik ki, amikor a főhősök Safeholdba érnek a 9. epizódban.
A cselekmény előrehaladtával a pilotban elindított szálak kibontakozni látszanak és a bemutatott szereplők a 4. részre nagyjából el is indultak küldetésükön (megtalálni a Safeholdba vezető utat, ott pedig a Bloodfire-t), a fináléban az egész pedig kapott egy kicsit elsietett, de elfogadható lezárást (és persze cliffhangert), de mégis úgy érzem, valahogy nem volt az igazi ez a sorozat. Egyik legnagyobb baj vele mindenképpen a young adult történetekre jellemző kötelező klisék voltak, amiket talán maga a célközönség is un. Szinte minden szereplőnek muszáj volt valamilyen szerelmi viszonyba bonyolódnia, akár többször is, és ezek a hamar kuszává váló kapcsolatok gyakran eredményeztek már-már szappanoperába hajló drámázásokat. Ezt leginkább Wil-Amberle-Eretria szerelmi háromszögnél lehetett érezni, főleg Amberle részéről (könyvet ismerő nézőként ez még azért is idegesítő, mert Wil és Amberle nem kapott akkora hangsúlyt, mint itt). Szereplőknél maradva, sajnos egyiknek sem volt olyan erős jelleme, ami kedvenccé vagy akár csak érdekessé is tette volna bármelyiket is. Talán Eretriát lehetett valamennyire megkedvelni a nagyon is emberi problémáival (hovatartozás kérdése), és esetleg Wilt a kedves naivságáért.
A sorozat YA-s vonása a rengeteg eye-candy felvonultatásán is meglátszik: tinédzser és fiatal felnőtt szemmel nagyon is csinos színésznők Poppy Drayton (Amberle) és Ivana Baquero (Eretria), és Austin Butlerre (Wil) sem lehet panasz megjelenés téren, de ezen kívül többet színészként nem nyújtottak. Esetleg Baquerót lehet kiemelni, hiszen szerethetővé tette a csak önmagára számítható Eretriát. Színészek közül még a főleg Gimliként megismert John Rhys-Davies (Eventine Elessedil király) emelhető ki, és esetleg a másik húzónév, a Spartacus Crixusa, Manu Bennett (Allanon). Utóbbi játékából hiányzott valami, ami érzékeltette volna a druida korából fakadó bölcsességet és tapasztalatot, ami igazi mentorrá teszi a főhősök számára.
A másik dolog, ami miatt nem tudott teljesen jó sorozatként működni a Shannara – A jövő krónikája, az a történet. Egyrészt érthető ez, hiszen egy 80-as években megjelent regényt próbáltak a mai közönség számára adaptálni (a Tündérkövek 1982-ben jelent meg) úgy, hogy hűek is maradjanak valamennyire az eredetihez. Így lehet az, hogy a Tolkientól és más fantasy íróktól már jól ismert motívumokra (pl. nagy utazás) már nem csodálkoztunk rá, egyes fordulatokat könnyedén ki is találunk előzetes ismereteink alapján. Azonban a Shannara javára legyen írva, akadtak a cselekményben jó dolgok is, amik elfeledtethették az ismert kliséket. Voltak váratlan fordulatok (pl. a changeling), meglepetést okozó jelenetek, kevés fillernek nevezhető rész volt (talán kettő csak a tízből), azaz mindig a főcselekményre koncentrálhattunk, humorból is jócskán kijutott, és szinte minden epizód végére jutott egy cliffhanger, ami miatt várhattunk a következő részt. De kiemelkedőnek azért nem nevezném a sorozatot.
Összegzés
A Shannara – A jövő krónikájának megvannak a maga jó és rossz tulajdonságai. Egy nagyrészt fantasys sablonokból építkező történetet kaptunk idegesítő YA-s elemekkel, ami mégis nézette magát és teljesen ki tudott kapcsolni 45 percre. Aki szerette a Legend of the Seekert, mindenképpen vessen egy pillantást a Shannarára, de azok is ellehetnek vele, akik nem bírják ki fantasy nélkül az új Trónok harcáig. Tolkien-fanok talán kerüljék.
Március 7-én a kiállítást megnyitja: Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta Közreműködik: Adorjáni Bálint, a Radnóti Színház színművésze, Dragomán György író és Róka Szabolcs énekmondó
A sárkányok évezredek óta foglalkoztatják az emberek fantáziáját. Szerepelnek a különböző mitológiákban, legendákban, a legkorábbi képi és szöveges emlékekben is. A sárkány elleni küzdelem, a harc motívuma azzal szembesít, hogy az élet nehézségeit nem lehet kikerülni, a hősnek küzdenie kell azért, hogy létének magasabb szintjére jusson.
A sárkányok bemutatása többféle megközelítést tesz lehetővé. Arra vállalkoztunk, hogy felvázoljuk a különböző kultúrkörök sárkányértelmezéseit, bemutatjuk a „tudományos” leírásukra tett kísérleteket, érzékeltetjük rendkívül termékeny jelenlétüket a képzőművészetben, de mindenekelőtt az irodalom sárkányait ajánljuk látogatóink figyelmébe.
Rényi Krisztina illusztrációja
A PIM minden korosztály számára élményszerű találkozást nyújt a sárkányok izgalmas világával. Eredeti műtárgyak mellett kipróbálható másolatok, kreatív játékok is gazdagítják a kiállítási teret. A kultúrtörténetből vett példák kiindulási pontként szolgálnak az irodalmi sárkány-alakváltozatok gazdagságát bemutató válogatáshoz.
Az irodalom legkülönbözőbb műfajaiban válogattak a klasszikus és a kortárs irodalom legjavából, de bemutatják a gyermekirodalom, a népmese és a fantasy-irodalom fontosabb sárkányos műveit is. Számos irodalmi szövegen keresztül kerülünk közel ehhez az izgalmas lényhez. A tárlaton az alábbi szerzőktől olvashatunk: Áprily Lajos, Babits Mihály, Csukás István, Ferencz Győző, Jékely Zoltán, Jókai Mór, Kassák Lajos, Kodolányi János, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lázár Ervin, Móra Ferenc, Pilinszky János, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Takács Zsuzsa, Tompa Mihály, Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor, Zalán Tibor és még sokan mások.
A kiállítás interaktív módon vonja be a látogatókat a sárkányok megismerésébe.
A kiállítás megtekinthető: 2016. november 6-ig
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 Budapest Károlyi Mihály utca 16.
Belépőjegy: 800 Ft – felnőtt, 400 Ft – gyerek, 1500 Ft – családi jegy (2 felnőtt, 1 gyerek)
Neil Gaimant talán nem kell senkinek bemutatnunk. A kortárs fantasy-író számos könyvét adaptálták vagy adaptálni fogják valamilyen formában, azonban a novelláinak eddig kevés figyelmet szenteltek.
Még tavaly októberben jelentették be, hogy Likely Stories (Hihető történetek) néven szeretnének Gaiman novellái alapján minisorozatot készíteni. A tervek szerint egy antológia-szerű filmsorozatról lenne szó (a történetek különálló művek lennének egy nagyobbon belül), ami egyelőre négy írást dolgozna fel. A sorozatot a Sky Arts fogja sugározni.
Nemrég tették nyilvánossá, hogy mely írásokat fogják feldolgozni. A Tükör és füst kötetből az Idegenkedést, amiben egy huszonéves férfi felfedezi, hogy valami baj van a testével; és a Keresem a lányt című írást, ahol egy fiatal férfi kutatja a tökéletes nőt, akit történetesen egy pornómagazin lapjain pillantott meg. A másik két történet a Törékeny holmikból került kiválasztásra: a Falatok és Falatozók, ahol egy idős párt és nem mindennapi étkezési szokásaikat ismerhetjük meg; és a Záróra, aminek a főhőse kísértetházakról szóló történetekkel szórakoztatja társait. Az Idegenkedésből, a Falatok és Falatozókból és a Zárórából Kevin Lahena fog forgatókönyvet írni (őt itthon a Csáposok sci-fi/horror film révén ismerhetjük), a Keresem a lányt pedig a 20.000 nap a Földön rendezőpárosa, Iain Forsyth és Jane Pollard fogja írni.
A pontos premiert sajnos még nem tudjuk (valószínűleg még idén bemutatásra kerülhet a sorozat), viszont számos extra információval szolgált a The Guardian. Például hangulatában a Likely Stories leginkább a Fekete tükör sorozathoz fog közel állni. A Gaiman rajongók bőven számíthatnak, úgy nevezett easter eggekre (rejtett üzenet), de maga az író is tiszteletét teszi majd – hasonlóan, mint ahogy Hitchcocknál láthattuk. Továbbá a SykArts igazgatója, Phil Edgar-Jones azt ígéri, hogy a Likely Stories, Gaiman stílusához hűen, bizarr és meglepő lesz. Az executive producer, Sally Woodward Gently pedig azt nyilatkozta, hogy a sorozat célja olyan témák feltárása, mint a fogyasztói társadalom, a pusztító függőségek és a lelki kannibalizmus.
Az eddigi terveket látva elmondható, hogy nagyon is komoly stáb áll az új „Gaiman-sorozat” mögött. Talán egy olyan adaptációt láthatunk, ami nem csak a kalandokra fókuszál, hanem az írások mögött megbúvó jelentésre is. Bárhogy is alakul a Likely Stories, az biztos, hogy az elkövetkező időkben Neil Gaiman rajongóinak lesz mit nézniük: ne feledjük, hogy idén várható az Amerikai istenek is!
2016 tavaszán indul új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek, melynek célja, hogy fiatal (főként elsőkönyves) szerzőket segítsen betörni a sci-fi piacra. Áprilisban jelenik meg Michael Walden Eshtar című fantasy-SF regénye, ezen apropóból készítettünk interjút a szerzővel.
Kérlek, mondj néhány életrajzi adatot, mit tanultál és a könyvírás mellett mivel foglalkozol?
1979-ben születtem, Győrben. Egy rövid ideig a családommal Ausztriában éltem, itt kezdtem el a gimnáziumot is. Közgazdász végzettségű vagyok, jelenleg családi vállalkozásunknak vagyok a műszaki igazgatója, emellett vívást oktatok.
Áprilisban jelenik meg első köteted, az Eshtar. Mi ihlette a regényt?
Két forrásból táplálkozik: fiatalságom popkultúrájából és a jelenkor válságaiból. A főiskola után passzióból filozófiát, vallástörténetet és némi történelmet hallgattam, s ezekben több kérdés merült fel, mint amennyi válaszra leltem. Úgy tűnik, rövid történetünk során nem tudunk bizonyos problémákon túlhaladni. Visszatérő elemekkel küzdünk mint emberiség és ez megjelenik a könyvben is.
https://www.youtube.com/watch?v=M4zVM3COTw4
Mióta érdekel a fantasy és a sci-fi?
Mióta az eszemet tudom! Természetesen űrhajós akartam lenni egészen a Challenger katasztrófájáig. Emlékszem, hetekre letargiába kerültem miatta. Viszont falni kezdtem a sci-fit, a filmeket, Jarre-t, és az első adandó alkalommal fejest ugrottam a szerepjátékba is. Elbűvöltek a lehetőségek. Távoli világokról álmodtam.
Honnan jött az ötlet, hogy vegyítsd a két zsánert?
Régóta bennem van az elképzelés. Talán a nyolcvanas évek B-kategóriás filmei voltak rám ilyen hatással? Nem tudhatom, mindenesetre, mivel a középkori hosszúkardvívást kutatom és oktatom is, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ezt fel fogom használni a történetben. Sajnos a vívást, mint olyat, általában nem jól jelenítik meg. Vagy túlmisztifikálják, vagy méltatlanul bánnak vele. A közelharc, történjen bármilyen eszközzel is, azt gondolom, a legtávolabbi jövőben is aktuális kérdés lesz.
Milyen utat járt be a regény az első ötletektől a kiadásig?
Mikor egyértelművé vált, hogy meg fogom írni a történetet, rengeteget jegyzeteltem; neveket találtam ki, háttértörténeteket foglaltam össze, és megterveztem a könyv(ek) dinamikáját, történetíveit, magaslatait és mélységeit. Innentől viszonylag egyszerű volt végigcsinálni. Voltak részek, amiket nagyon vártam, hogy papírra vethessek.
Mi a kedvenc sci-fi műved?
Több könyv verseng ezért a címért. Ami ilyenkor elsőre beugrik, az mindig az Angyali üdvözletHeinleintől. Vagy a Csillagközi invázió – mármint a könyv! De ott van a Stars my Destination, ami magyar nyelven Tigris! Tigris! címmel jelent meg. Könnyű volt szeretni, hiszen akkoriban nem jelent meg ennyi könyv, de csak évekkel később értettem igazán meg, milyen mélységei vannak. De nem hagyhatom ki Aaron Dembsky-Bowdent a felsorolásból, akinek gyakorlatilag minden munkája fenomenális. Tőle a kedvencem talán a Betrayer.
A nagyok közül kik hatottak rád (film, könyv, zene, stb), illetve esetleg az Eshtarra?
Azt gondolom, hogy az Eshtar nagyon sok irányba tiszteletadás a részemről. A legnagyobb hatással egyébként zenék voltak rám. Az olvasók nem egy utalást találhatnak majd az Alphavilletől, a Nightwishtől, Thomas Bergersentől, André Tannenbergertől. Írás közben sokat hallgattam Ofra Hazat, Leftfieldet és Juno Reactort is.
Az Eshtar nagy részben politikáról és vallásról szól, hogyan köti ez össze a történetben szereplő világokat?
Ezeket látom az emberiség nagy, megoldandó kérdéseinek. Azt gondolom, amit tudományos módszertannal, technológiával el lehet érni, azt el is fogjuk tudni érni. Viszont a jelek szerint, furcsamód nem csak képessége, de igénye is van az embereknek a hitre. Ha az ember olyannal találkozik, amit nem ismer, nem ért, vagy nem tud elfogadni, pillanatok alatt gyárt hozzá valami magyarázatot; ezek nem ritkán nagyobb képtelenségek, mint a tudományos válasz lenne. Gondolok itt alternatív gyógyászatra, horoszkópra, ezotériára, alternatív történelemre, babonákra és a közel kilencezer különböző ismert istenségben való hitre. Nem az a kérdés számomra – és ez fontos – hogy igazak-e ezek az elképzelések. Hanem, hogy kritika, utánajárás és bizonyítékok nélkül fogadjuk el őket. Ha belegondolunk, micsoda elvárásoknak kell megfelelnie egy tudományos eredménynek, hány teszten, kritikán kell átmennie, mielőtt a közösség elfogadja. Azt gondolom, hogy néhány mítosz és bálvány megérdemli, hogy ledöntsük majd egyszer, az emberi intellektus iránti tiszteletből.
Michael Walden
Néhány mondatban, persze spoiler-mentesen mutasd be, miről is szól az Eshtar!
Az emberiség időn és téren átívelő konfliktusáról egy despota szuper-civilizáció ellen. Több idősíkon játszódik egyszerre, fejezetenként váltva. Van köztük orosz hidegháborús űrvadász-fejlesztés; Gilgames kora, a Sumer birodalom, több mint négyezer évvel ezelőtt; az európai reneszánsz Itáliája (ez a második könyvben jelenik meg először); a jelenkor USA-ja és NASA-fejlesztések.
A két legfontosabb szál Inisfael bolygóján játszódik, egymástól ötszáz évre. Itt él a két főszereplő: Vittorya Astarte hercegnő, más néven Eshtar, illetve a tehetős, különc régész, Mikael Shahan.
Mikael idejére Vittorya tettei, miszerint legyőzi a Férgek seregeit, legendává szelídülnek, és egy vallás épül köré, melyben Eshtar néven istennőként tisztelik. Mikael ennek a legendának az eredetét kutatja.
Az egyik szálon megismerjük Vittorya – Eshtar háborúinak valóságát, illetve tanúi lehetünk annak, hogyan válik egy hisztis, szinte kibírhatatlan fruskából valódi hercegnővé, majd királynővé.
Mikaelnek pedig rá kell döbbennie, hogy a háború még nem ért véget, és pont az ő idejében csap le az újabb hullám Inisfaelre. Meg kell küzdenie saját magával, múltjával, és össze kell fognia az emberiséget, mielőtt túl késő lenne.
Ahogy halad a történet, úgy lesz nyilvánvaló, hogy a legendák nem véletlen születtek, nem ok nélkül nevezik Vittoryát Istennőnek, hogy a legnagyobb kinyilatkoztatás még hátra van. Bár mindenkinek hőssé kell válnia, mire az emberiség szabad lehet, talán az Ő hőstette lesz a legnagyobb, de a legtragikusabb is mindközül.
Kinek szólhat, kinek tudnád ajánlani a művet?
Szinte bárkinek. Főleg azoknak, akiknek kérdései vannak. Jellemfejlődés, szerelem, erőszak, háború, misztikum, filozófia, hősiesség, női egyenjogúság és egyenértékűség, valamint a szexus erős szerepeket kapnak a történetben, mindezt egy futurisztikus, perzsa hangulatú környezetben. Akinek ez a keverék felkelti az érdeklődését, bátran forgathatja a könyvet.
Dolgozol-e újabb köteten?
Köszönöm a kérdést! Az Eshtar egy trilógia, eleve annak készült. A tervekben ennek megfelelően hullámzik a történet. Külön ívet kap a három könyv együtt, külön-külön könyvenként is, illetve a történetszálak, sőt, az egyes fejezetek is saját íven működnek, folyamatos cliffhangerekkel, hogy fenntartsák az érdeklődést és a dinamikát. Mostanra a harmadik köteten dolgozom. Talán azt is elárulhatom, hogy a teljes ciklus két trilógiából fog állni. A második trilógia, a Saida, felteszi majd a történetre a koronát, és lezárja az előre – és hátrautalások kereszttüzét.
Amerika gigászi sporteseménye, a Super Bowl minden évben szupersztárokkal ünnepel, a közönség pedig áhítattal nézi kedvenc sportját, a focit. A nemzeti himnuszukat idén Lady Gaga énekelte, akire most már zenei tehetsége mellett színészi teljesítménye miatt is odafigyelhetünk, ugyanis a vérfagyasztó Amerikai Horror Story ötödik évadában meggyőzően alakította grófnő szerepét. A szünetben pedig a Coldplay, Beyoncé és Bruno Mars szórakoztatták a közönséget.
Az idén 50. évfordulóját ünneplő rendezvény milliókat ültetett a képernyők elé. A különböző filmstúdiók több millió dollárt adnak, csak hogy bekerüljenek a szokásos félidőben bemutatott TV-reklámok közé egy-egy filmelőzetessel. Egy harminc másodperces reklám 5 millió dollárba kerül, de hosszútávon ez mindenkinek megéri. A Super Bowl rendezvény elképesztő összegeket kaszál a reklámbevételekből, a filmstúdiók pedig több tízmillió ember előtt vetítik le filmjeinek ízelítő képsorait, ezzel növelve az érdeklődést. Lássuk, miket éri meg nagyon várni (megjelenési sorrendben):
1. Deadpool (február 11.)
Csütörtöktől elszabadul a MARVEL legszókimondóbb figurája, aki most sem lesz rest mindenkit kiosztani. Látványos, humoros, és brutális mozira számíthatunk.
2. Egyiptom istenei (február 26.)
E történet az ókori Egyiptomba kalauzol el minket, ahol a mitológiai lények igenis valóságosak, és készek eltörölni az embereket a föld színéről is. A korábbi hasonló fantasy-mozik miatt van okunk az aggodalomra, de remélhetjük is titkon, hogy valami jó sül ki belőle.
3. 10 Cloverfield Lane (március 11.)
J.J Abrams nem ül a babérjain: az itthon kevésbé népszerű Cloverfield című rejtélyes mozi kvázi folytatása idén márciusban lesz látható. 2008-ban, az azóta már-már klisébe fulladó kézikamerás felvételeket imitáló film kimondottan érdekesre sikerült, a folytatás viszont mindeddig váratott magára. Ám az előzetest elnézve, most sem kapunk választ egyetlen kérdésünkre sem.
4. A dzsungel könyve (április 15.)
Maugli történetét aligha kellene bemutatni bárkinek is, számos feldolgozást láttunk, hallottunk már az évek, évtizedek során. Egy vadonatúj mozi, 2016-ban, fejlett CGI-al… reméljük mondanivalót is kreálnak mellé, ám remek színészek is közreműködnek a filmben, ez pedig okot adhat bizakodásra. (Képzeljük el, ha 30 másodperc 5 millió dollárba kerül, akkor a majdnem két és fél perces előzetes…)
5. Amerika Kapitány: Polgárháború (május 6.)
A hype már korán elérte ezt a filmet, félő, túlságosan magasra teszik a mércét, amit majd nem tudnak megugrani. Az előzetesek, és a csöpögtetett – mit csöpögtetett, dézsából öntött – információk hangulatosak, érdekesek (rengeteg az infó, amennyire titokzatos volt az elején, mindenféle misztikumról lehullott a lepel). A feldolgozandó történet mondanivalója sem utolsó, így bízunk egy remek moziélményben.
6. X-Men: Apokalipszis (május 27.)
A MARVEL és a Disney nem nyugszik. A tökéletesen összekutyult X-Men-sorozat részei között egy laikusnak aligha lehet kiigazodni. Az origin sztorik és az X-Men: Elsők kudarca után a szériának sikerült összekapnia magát, és az X-Men: Eljövendő múlt napjaival remekül összegyúrták az első trilógiát, a First Class történetfolyamával. Tehát egy remek egységes egészt kaptunk, időutazással, és mindenféle csavarral. Az új moziban feltűnik maga az eredendő pusztítás; minden mutáns elődje, Apokalipszis, ki négy lovasával készül totális pusztulást hozni a világra.
7. Tini Nindzsa Teknőcök 2 (június 3.)
Michael Bay, Megan Fox, robbanás, látvány, CGI. Ennyivel talán le is lehetne zárni a témát, ha nem egy teljes generáció gyermekkoráról lenne szó. A zöld, pizzaimádó nindzsa teknőcök mindenki kedvencei voltak, most pedig groteszk, félelmetes speciáliseffekt-halmaz lett belőlük. Az első rész sem aratott túl nagy sikert, de a másodikban több lesz a robbanás és a látványorgia, már ha ezt pozitívumnak tekinthetjük. A filmben megjelenik maga a Zöld Íjász, Stephen Amell is, Casey Jones szerepében. Testhezálló szerepnek tűnik, hiszen egy hokimaszk mögé bújva alig észrevehető, mennyire képtelen érzéseket eljátszani.
8. A Függetlenség napja 2 (június 24.)
Az 1996-os kasszasiker üvöltött egy folytatásért, amire csaknem húsz évet kellett várnunk. A sztori szerint is eltelik két évtized, ami alatt az emberiség és az idegen megszállók is felkészülhettek egy hatalmas csatára a Földért. Will Smith ugyan nem szerepel majd a filmben, de reméljük lesz annyira poénos, mint amennyire egyébként komolyan vehető volt az első rész.
9. Jason Bourne (július 29.)
Ha megkérdezték annak idején, mit csinál Matt Damon a Bourne-trilógiában, sokan azt válaszolták: „fut”. Ennek ellenére egy közkedvelt filmszériának tekinthetjük, izgalmas cselekménnyel, eszméletlen csavarokkal és egy egyedi hangulattal, ami rányomta a bélyegét a CIA macska-egér játékra. Mindegyik film összefüggött a másikkal, folyamatosan visszaemlékezve a múltra. A Bourne-hagyaték című alkotás nem biztos, hogy kellett, alapvetően hamvába holt volt az ötlet, hogy Matt Damon nélkül készítsék el. Jeremy Renner sem rossz színész, de lehet, ha más címen futott volna a mozi, nem lett volna nagy nézettsége. Idén nyáron azonban visszatér Jason Bourne szerepében Damon, aki egy kifejezetten kemény ízelítőben mindenkit kiüt.
Természetesen ezen filmek mellett még számos SF lesz a mozikban idén, nem fog egy néző sem unatkozni, egy szem se szárazon maradni.
A Galaktika 311 XL kiadása egy újabb írónő, Kij Johnson díjnyertes írásait hozza el olvasói számára: Az ember, aki hidat vert a köd fölött, Rókavarázs és A fortélyos hősről szóló történetek evolúciója a North Park kutyái közt, a Változás után. A három új, magyarul megjelent történet megmutatja, hogy Johnson kreativitása és zsenije továbbra is kifogyhatatlan.
Johnson talán az egyik legaktívabb amerikai sci-fi és fantasy író. Több kiadónál is szerkesztőként működik közre (pl. Tor Books, Dark Horse Comics), tagja a Theodore Sturgeon-emlékdíj zsűrijének és több egyetemen tanít kreatív írást vagy science fictiont (pl. University of Kansas). Az írásban hasonlóan aktív. Első írását 1988-ban publikálta (Roadkill), első regényét, a Dragon’s Honort pedig 1996-ban (George Cox-szal közösen írt Star Trek regény). A szakmában igazán ismert 1994-ben lett, amikor a Rókavarázs című írásáért elnyerte a Theodore Strugeon-emlékdíjat. Későbbi, a Nemzetközi Fantasztikus Művészeti Társaság Crawford-díját elnyerő Kicune című regényének szolgált alapul ez a kisregény.
A siker folytatódott. 2009-ben a 26 majom, no és a pokolért (Galaktika 232) World Fantasy-díjat kapott, 2010-ben az Árboccal (Galaktika 244) nyert először Nebula-díjat, majd 2011-ben a Poniesszal. 2012-ben Az ember, aki hidat vert a köd fölött (Galaktika 311 XL) Nebula és Hugo-díjat is hozott Johnsonnak. Johnson eddig 3 regényt és több mint 50 novellát írt. Legutolsó gyűjteményes kötete, At the Mouth of the River of Bees 2012-ben jelent meg.
A díjnyertes írások mellett a Galaktikában már olvasható volt kettő a macskanovellák közül (289-es és 306-os számok), a 295-ösben pedig A hóasszony.
Az új történetek közül kettő (a Rókavarázs és A fortélyos hős… ) hasonlít Az ezer mérföldet gyalogló macskához: mindkét történetben az állatoké a főszerep.
A Rókavarázs elbeszélője egy kicune (a sintó vallás róka alakú istene), aki gyakori szereplő a japán népmesékben. A történetben az elbeszélő rókalány beleszeret egy emberbe, Kaya no Yoshifujiba. A róka már-már belebetegszik szerelmébe, mikor nagyapja felkínálja neki a rókavarázs hatalmát, ami által a lány megszerezheti szerelmét.
Johnson beleszövi a rókákkal kapcsolatos mesei elemeket kisregényébe: megjelennek a rókákhoz kötődő különleges tulajdonságok (legyenek akár rosszak, akár jók), a kicune, mint egy ember szeretője és egy bizonyos értelemben jelen van az ember becsapása is. Ezektől lesz a történetnek egyfajta mesei misztikuma.
Az eseményeket egyes szám első személyben ismerjük meg, ami különös módon elidegenít minket: ahogyan a macska novellákban, itt is egy állat szemén kísérhetjük figyelemmel az eseményeket. Johnson ezzel arra kényszeríti olvasóját, hogy egy, az embertől idegen, állati világszemléletet vegyen fel. Így a számunkra teljesen természetes dolgok teljesen furcsává, sőt természetellenessé válnak (pl. a költészet), az állati, végül is természetes jelenségek pedig furcsának fognak tűnni.
Az állatok szemszöge egy másik új történetben is erősen jelen van. A fortélyos hősről szóló történetek evolúciója a North Park kutyái közt, a Változás után hosszú címe ellenére nem hosszú mű. A történet szerint a változás után, aminek senki sem tudja az okát, a háziasított emlősök emberi öntudatra ébredtek: intelligenciájuk a miénkkel lett egyenlő és a beszéd képességére is szert tettek. Ez a drasztikus változás annyira megrémítette az embereket, hogy elüldözték otthonaikból kis kedvenceiket. Az otthonról kivert állatok a North Parkban gyűltek össze. Egy diáklány, Linna tartja a kapcsolatot a kóbor kutyákkal: kiül velük a parkba és hallgatja meséiket egy különös hősről, akit egyszerűen csak Egy Kutyának neveznek.
A Rókavarázstól eltérően itt egyes szám harmadik személyben követjük nyomon a történéseket, azonban az idegen gondolkodásmód szintén erősen jelen van: emberként például nem tulajdonítunk nagy figyelmet a különböző szagoknak, azonban egy kutya igen. Továbbá Johnson figyelmet fordít arra is, hogy az állatoknak milyen fizikai nehézségekkel kell szembeszállniuk a Változás következtében (pl. nincsenek olyan hangképző-szerveik a tiszta, érthető beszédhez, mint nekünk). Ezeknek az apróságoknak köszönhetően lesz hiteles (legalábbis amennyire emberi fantáziánkkal el tudjuk képzelni) az állati szemszög mindkét műben.
A harmadik írás, Az ember, aki hidat vert a köd fölött sci-fi és fantasy közt lebeg, mindkét zsáner jegyeit magán hordozza. A történet egy hídépítőről szól, aki a Köd fölött épülő hídhoz igyekszik: a híd arra lesz hivatott, hogy újraegyesítse a szétszakadt birodalmat. Habár számos akadály nehezíti a főszereplőt célja elérésében és ettől izgalmas olvasmánnyá válik a kisregény, de mégis inkább azt érezni, hogy nem a cselekmény áll a középpontban, hanem sokkal inkább a szereplők. Rajtuk keresztül szembesülünk egy korszak lassan, de vészesen közelgő végével és a változás elkerülhetetlenségével. Johnson mindehhez tökéletesen illeszti a kisregényben szereplő központi képeket. A híd egyszerre ível át problémákon, nyit az új felé, és köt össze embereket. A kikötővárost uraló köd pedig magában hordozza a félelmet, a veszélyt és az ismeretlent. Az ember, aki hidat vert a köd fölöttben rengeteg olyan elem van, amiért megéri elolvasni annak is, aki egy izgalmas történetre vágyik, és annak is, aki ennél többre.
Ahogy Kij Johnson számos írásán is látszik, visszatérő szereplői az állatok, de nagy előszeretettel merít a japán mitológia egzotikus világából is. Történeteit olvasva biztos, hogy egy valahonnan, a távoli múltból ismert, de számunkra már teljesen idegen világba léphetünk be. Ha ilyen különleges utazásra vágysz, ne hagyd ki az ehavi Galaktika XL-t!
Utoljára 2010-ben láthattunk új Narnia filmet (A Hajnalvándor útját), és úgy tűnt, az is volt az utolsó. Azonban most van esély egy újabb filmre.
A Narnia-sorozat folytatása nem teljesen új hír: tavaly júniusban David Magee (Pi élete, Én, Pán Péter) forgatókönyvíró Twitteren írta, hogy készen van Az ezüst trón első vázlata. Habár ezt hivatalos bejelentésnek nem lehetett még tekinteni, de mindenesetre bíztató lépés volt. Úgy látszik, hogy Magee nem dolgozott hiába: január 12-én a Collider interjújában Mark Gordon (Holnapután, Reaper, Gyilkos elmék) producer megerősítette az információt: igen, várható új Narnia film, sőt megújulásra lehet számítani.
Az interjúból kiderül, hogy Az ezüst trónnal egy teljesen új történet kezdődik, az előző szereplőket (Peter, Susan, Edmund, Lucy stb.) nem fogjuk viszont látni, helyettük újak lépnek színre. Ez valahol várható is volt, hisz a regény is már új szereplőkkel foglalkozik és a cselekmény is jóval az előző kötetek után játszódik. Bár felmerül a kérdés Eustace kapcsán, aki A Hajnalvándor útjában is megjelenik, Az ezüst trónban pedig már főszereplővé lép elő. A Collider azt írja, hogy valószínűleg új színészt fognak Will Poulter (Családi üzelmek, Az útvesztő) helyett választani.
Gordon azt is említette, hogy nem csak a történetben, hanem a stábban is megújulás lesz. Teljesen új rendező és egy teljesen új csapat fogja életre hívni C. S. Lewis világát. Azonban, hogy milyen változtatásokra lehet számítani, azt egyelőre még nem árulta el.
A film valószínűleg a könyv cselekményét veszi majd alapul. A történet szerint két gyermek (Eustace és Jill) kel át Narniába, hogy segítsen megtalálni az elveszett herceget. Hogy küldetésüket teljesítsék, le kell hatolniuk a föld alá, ahol sötétebbnél sötétebb lényekkel találkoznak és izgalmas kalandokba keverednek.
Pontos dátum még nincsen a film premierjét illetően, sem egyéb információ, de mindenképpen bíztató, hogy nem hagynak félbe egy klasszikus fantasy történetet.
Az Éjszakai őrség 1998-as megjelenését követően talán még nem lehetett sejteni, hogy Szergej Lukjanyenko világa képes lesz 17 év múltán is beszippantani és izgalomban tartani az embereket Oroszországtól egészen az Egyesült Államokig. Legalábbis, a sorozat hossza (8 kötet magyarul) ezt jelzi. A legutóbb megjelent kötet, az IdőŐrség pedig annak is bizonyítéka, hogy jócskán van még kihoznivaló az Őrség-univerzumból.
Az IdőŐrség (Время инверсий) szerzője, Vlagyimir Vasziljev(Nappali őrség, Káosz-őrség, S.T.A.L.K.E.R-regények) új helyszínre helyezi az eseményeket, ezzel is kicsit tágítva az eddig jól ismert világot: Moszkva után most Kijevben követhetjük a Fény pártiak és a Setétek kalandjait. Az eseményeket egy Setét Másféle, Dmitrij Svedov (röviden Svéd) szemén keresztül követhetjük nyomon, akit váratlan feladat ér: kinevezik a kijevi Nappali Őrség vezetőjévé. Svéd nem veszi jó néven ezt a „megtiszteltetést”, hisz szerinte második szintűként nem érett a feladathoz, továbbá ez a cím azt is jelenti, hogy neki is kell újjáépítenie az Őrséget és irányítani a Setéteket. A Másfélék visszacsalogatása, a szétesett intézmények újraszervezése és az adminisztratív feladatok ellátása mellett Svédnek még egy nyomozás is a nyakába szakad: ismeretlen tettesek szívják el az emberek energiáját. Nyom nincs. A helyzetet még nehezíti az is, hogy a Magasabb szintű mágusok is értetlenül állnak az eset előtt, vagy épp titkolnak valamit Svéd elől. A Setétnek így nincs más választása, minthogy saját maga tegyen pontot az ügy végére a sajátos módszereivel.
A könyv orosz borítója
Az IdőŐrség az a kötet, amihez a Lukjanyenko rajongók és az új Őrség-olvasók is bátran nyúlhatnak. Az új könyvben Vasziljev egyszerre idézi meg az első könyvek hangulatát, miközben nem várja el olvasójától, hogy ismerje ezt a felidézett világot. Megfelelő mennyiségű információval lát el minket: épp annyival, hogy egy újonc ne érezze elveszettnek magát, és egy veterán se érezze túl szájbarágósnak vagy unalmasnak a világ bemutatását. Ugyanez az eljárás igaz az esetleges megjelenő régi szereplőkre is: megtudjuk, hogy kik is ők valójában, de bemutatásuk csak épp az aktuális, a könyvben betöltött szerepükre korlátozódik.
Vasziljev nem csak folytatja Lukjanyenko univerzumát, hanem bővíti is egy új, ismeretlen ellenféllel (feltehetően mágusokkal), akik az eddigi ismert szabályoktól eltérően (pl. nem hagynak nyomot a Homályban) garázdálkodnak, okozva ezzel fejtörést szinte minden Másfélének. Az új varázslókat és Svéd nyomozását Vasziljev a lehető legnagyobb odafigyeléssel írta meg. A cselekményt fokozatosan építi ki, miközben újabb és újabb mellékszálakat is beemel a fő történetfolyamba. Így találkozhatunk Margóval, a Másokért rajongó emberlánnyal, egy új prófétával, egy rövid időre még Moszkvába is visszatérünk, és természetesen a két Őrség közötti rivalizálás és furkálódás is jelen van az új regényben. Ez a sok ötlet és cselekményszál mindig tartogat valami izgalmat, szinte nincs is üresjáratnak nevezhető rész a cselekményben. Továbbá ez a sok minden nem nő is túl Vasziljeven, képes a könyv végére mindegyiket megfelelően a helyére tenni és lezárni, így teljesen befejezett történetet adva a rajongók kezébe.
„Más szereplők, más helyszínek, de a hangulat a régi” – olvasható az IdőŐrség borítóján, ami tökéletes összefoglalása az új kötetnek. A fejlődő Kijev hamisítatlan kelet-európai hangulatot ad a történetnek, az univerzum is bővül, és a szereplők is intelligens, mágikus erőkkel rendelkező, de nagyon is emberi karakterek, ahogyan azt megszokhattuk a korábbi regényekben is. Vasziljev új Őrség könyve nem fog csalódást okozni a rajongók számára. Ez a régi jó iskola darabja – mondanák a regény szereplői.
Akik olvastak már Wilsontól, tudják, hogy műveiben gyakran láthatunk két teljesen különböző világot: legtöbb esetben egy földit vagy Földhöz hasonlót, és egy jobb, vagy épp meglepő, teljesen idegen környezetet. A regényeiben a két különböző univerzum épp kapcsolatba léphet egymással, vagy épp párhuzamosan létezhet egymás mellett, a lakók össze is hasonlíthatják a világokat, de az is előfordulhat, hogy egyik valóság fenyegetheti a másikat.
Az egymással szembe állított világokat a lehető legkreatívabb formákban láthatjuk a regényeiben. Például A Hidden Place-ben (1986), Wilson első regényében, már felfedezhetőek a téma alapjai. A történet főhőse, Travis a segítségre szoruló Annán keresztül jut el egy gyönyörű univerzumba, Faerie-be. A hely természetesen sokkal vonzóbb, mint saját, 20-as évekbeli amerikai valósága. A Gypsiesben (1989) a másik, jobb világba Karen White jut el, aki képes ajtókat nyitni más dimenziókba. A Misztériumban (1994) a két világ képe egy kísérlet formájában jelenik meg: egy radioaktív kődarab és egy súlyos baleset révén egy amerikai kisváros, Two Rivers átkerül egy párhuzamos dimenzióba. A John W. Campbell emlékdíjas Kronolitokban (2001) a másik világ (a közeli jövő) a régiben jelenik meg (a jelenben). A főhős, Scott Warden thaiföldi nyaralása alatt egy a semmiből kiemelkedett kőoszlopon keresztül szerez tudomást a közelgő, új világról, amely háborút hoz magával. A Bázis – A Blind Lake-rejtély (2003) pedig egy nem közvetlen csatornán találkozik a két világ: egy minnesotai bázis tudósai fejlett berendezésükkel megfigyelik egy idegen bolygó minden történését. Viszont a technikai különbségek miatt nincs mód arra, hogy kommunikáljanak a másik világ lakóival, így csak csendben tanulmányozhatják őket.
A most megjelent Darwinia (1998) is Wilson kedvenc témájára épül. A történet egy alternatív 20. századot tár elénk: 1912-ben egy megmagyarázhatatlan jelenség, a Csoda következtében Európa és Afrika egy része teljesen átváltozott. Egy új, furcsa, idegenszerű kontinens, Darwinia foglalta el az addig emberlakta területeket. Az új területek azonban nem sokáig maradnak érintetlenül: a vallási fundamentalisták hatalmába került Amerika kutatóexpedíciót küld az ismeretlen dzsungelbe. A felfedezőkhöz csatlakozik Guilford Law fényképész is, akit személyes élmények kötik Darwiniához: gyermekkorában szemtanúja volt a Csodának, s azóta álmok kísértik. Az expedíció remek alkalmat kínál számára, hogy megfejtse látomásait és közelebb kerüljön a megmagyarázhatatlanhoz.
A Darwiniában több zsáner elemei is fellelhetőek. Az első 120 oldal olvasható fantasy és alternatív történelemként is, mindkettő teljesen indokolható. Az első oldalakon Guilforddal együtt élhetjük át a megmagyarázhatatlan Csoda pillanatait, a későbbiekben pedig elmerülhetünk a titokzatos Darwinia növény-és állatvilágában. Mindezt Wilson gazdag, igényes stílusú leírásain keresztül ismerhetjük meg, amivel Gene Wolfe mesteri írói stílusát közelíti, hangulatában pedig H. Rider Haggard és E. R. Burroughs műveit idézi meg.
Alternatív történelem regényként is funkcionál a könyv, hiszen elég nyilvánvalóan eljátszik a „mi lett volna ha” gondolattal. Ami azonban különlegesebb, izgalmasabb darabbá teszi ebben a műfajban, az az, hogy Wilson megmagyarázza a miértet és azt is bemutatja, hogy az emberiség miként is reagálna egy olyan helyzetre, amit bemutat a könyvében, és továbbá ez miként hatna olyan történelmi eseményekre, mint például az Első Világháború.
Hiába viseli magán a történet a fantasy és az alternatív történelem jegyeit, a Darwinia mégis ízig-vérig sci-fi, ami igazán az Első rész végén, egy teljesen meglepő csavar után érezhető. Wilson univerzuma ekkor tágul ki igazán és lép új szintre. Ebben a részben kapunk válaszokat miértjeinkre (Miért történt a Csoda?) és a hogyanokra.
Ennyi különböző irodalmi zsáner keveredésétől nem kell megijedni, Wilson remekül ellensúlyozza mindezt a regényben. Rengeteg, potenciális ötletet és problémát vet fel könyvében, s ezek mellett akcióban és izgalomban sem szenvedünk hiányt. A Darwinia amellett, hogy egy egyben szórakoztató és komoly olvasmány, egy érdekes darab Wilson munkásságában is. Mindaz megtalálható itt, amit később a Pörgés-trilógiában úgy szeretünk: elképesztő, apokaliptikus világok és az, hogy mennyi oldalról tudja bemutatni az emberiség erejét és kitartását, amivel az szinte bármit képes túlélni, legyen szó akár a Nap elsötétüléséről vagy egy idegen, betelepülő dzsungelről.
