My Blog

Címke: fantasy

  • Akik kilépnek a fantasy kereteiből

    A Henry Lion Oldie egy írói álnév, amivel a Galaktika olvasói nagy valószínűséggel találkozhattak, hisz a 193-as (Lázár, kelj fel!) és a 269-es (A Senki háza) számban már olvashattak Oldie novellákat. Most a Galaktika 308-ban egy újabb írás, Enyém a bosszú, én majd megfizetek első része található meg.

    Különös, változatos stílusú, az átlagostól teljesen eltérő jelzőkkel szokták jellemezni az Oldie írásokat. A nem hétköznapi stílusért két író ukrán író felelős: Oleg Ladizsenszkij és Dmitrij Gromov. A Henry Lion Oldie nevet (röviden: H. L. Oldie) saját neveikből (Oleg és Dmitrij) alkották meg. Az orosz nyelven író szerzőpáros nagy népszerűségnek örvend saját hazájukban, de Európa több országában is. 1991 és 2012 között több, mint 200 könyvet jelentettek meg (ebbe a száma beletartoznak az újranyomások és a fordítások is), ebből 40 darab saját. Írói zsenialitásuk nem maradt elismerés nélkül, eddig több, mint 30 ukrán és más nemzetközi díjat és elismerést kaptak. Ezek közül a legrangosabb az Európai Science Fiction Társaság díja, amit 2006-ban nyert el Ladizsenszkij és Gromov a Kijevben tartott Euroconon.

    A két író saját munkáikat filozófikus fantasynek szokták nevezni, az irodalomkritika viszont a posztmodern időszak mitologikus realizmusának nevezi őket. Akárhová is soroljuk ezeket a műveket, az biztos, hogy teljesen kilépnek a megszokott fantasy kereteiből. Nincs ez másként a Hening ciklusból származó Enyém a bosszú, én majd megfizetekkel sem. Ha elkezdjük olvasni, rögtön érezhetjük, hogy nem szokványos írással van dolgunk. Mintha a történelmi Európa bármelyik országába beillő vidéki városról olvasnánk, de valami mágikus mégis mintha lappangna itt. Főhősünknek, Peter Szljadeknek, és a történet későbbi részében belépő párnak (Vacek és Mina) is feltűnik. A környéken különös bánásmódban részesülő alakok, Bátyók és Boszik élnek. Kik ők és miért lesi mindenki az ő kegyeiket? Varázslók vagy csak egyszerűen szerencsések? Ahogy Peter és az újonnan érkezett házaspár egyre inkább elvegyül Jablonyecben, úgy derül ki egyre több és több minden a Bátyókról és a Boszikról.

    unnamed

    A kisregény eredetileg a Peter Szljadek dalai gyűjteményes kötetben jelent meg. A könyvben 12 történeten keresztül ismerkedhetünk meg Peter kalandjaival szerte Európában. Bár pontosabb talán, ha úgy fogalmazunk, hogy azokról olvasunk, akikkel Peter találkozik, ugyanis főhősünk nem tartozik a tipikusan hősies fantasy szereplők közé. Nincsen emberfeletti ereje, nem rendelkezik mágikus tulajdonságokkal, csupán nagyon jó abban, hogy meghallgassa az embereket. És az életben is mi mást is csinálna az ember, mint azt, amiben a legjobb. Ennek a „különleges adománynak” köszönhetően Peter nem mindennapi figurákkal fut össze kalandjai során. Európát átívelő útja során meghallgatja egy bandita vallomását, egy mágustanonc sorsát, és egy naiv lányka bűnét is. Az utazás során Peter azonban olyan történelmi alakokkal is összeismerkedik, mint például a Borgiák, Vlad Tepes vagy Michelangelo, de még magához a Halálhoz is volt szerencséje. A Galaktika 308-ban található kisregényben most (vagyis az első részig még) nem találkozhattunk ismert alakkal, viszont remek szlávos hangulatot kaphatunk.

    Misztikus, kissé őrült, de humoros és szórakoztató történetek születnek a H. L. Oldie név alatt. Ha valami fantasztikus posztmodernségre vágysz, nyugodtan lapozd fel a Enyém a bosszú, én majd megfizetekért a Galaktika 308-ban! A folytatás pedig a decemberi Galaktikába fog bekerülni.

  • Sorozat lesz Az Úr Sötét Anyagai trilógiából

    A BBC One november 3-án jelentette be, hogy sorozatként fogják adaptálni Philip Pullman híres epic fantasy trilógiáját, Az Úr Sötét anyagait. A Bad Wolf és a New Line Cinema stúdiók adaptálják a történetet a brit tévécsatorna számára.

    Az Úr Sötét Anyagait tartják a 20. század egyik legjobb fantasy történetének, amely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól. Az első kötet, az Északi fény bemutatja Lyrát, az árvát, aki egy olyan párhuzamos univerzumban él, ahol a tudomány, a teológia és mágia összefonódott. Lyra a Jordan-kollégiumban nevelkedve egy nap egy különös tárgyat kap ajándékba, egy aletiométert. Ekkor még nem is sejti, hogy ennek a tárgynak köszönhetően milyen különös kalandba is fog keveredni. Útja során északra kerül, a boszorkányok és harcos jegesmedvék csatájába.

    Az új adaptációhoz nagyon pozitívan állnak a BBC munkatársai és maga az író, Pullman is. A BBC One egyik projectekért felelős munkatársa, Polly Hill így nyilatkozott:

    Megtiszteltetés elhozni Philip Pullman különleges regényeit a BBC One számára. Az Úr Sötét Anyagai egy lenyűgöző trilógia, egy dráma fiataloknak és az idősebbnek, egy igazi családi szórakozás, ami megmutatja elkötelezettségünket eredeti és ambiciózus elbeszéléshez.

    Maga Pullman így beszélt az új adaptációról:

    Mindig is nagy örömöt jelentett látni ezt a történetet különböző formában és médiumban feldolgozva. Volt már eddig rádiójáték, színdarab, film, hangos könyv, képregény – és most jön a televíziós feldolgozás.

    Az elmúlt években láthattuk, hogy a tévében futó hosszú történetek, legyenek akár adaptációk (Trónok harca) vagy eredetiek (Maffiózók, Drót), képesek elérni a karakterábrázolás mélységeit és a feszültségteremtés magaslatait azzal, hogy időt szánnak arra, hogy az eseményeknek meglegyen a megfelelő hatása és a következmények kifejtése.

    És az a tiszta tehetség, ami napjaink hosszú életű sorozataiban látható, nagyszerű. Mindezek miatt vagyok nagyon boldog az Úr Sötét Anyagai televíziós adaptációja miatt. Különösen hálás vagyok Jane Tranter (több sorozat producere, mint a Doctor Who vagy Waking the Dead) bevonásáért, akinek a tapasztalata, képzelete és energiája felülmúlhatatlan.  Ami a BBC-t illeti, nincsen nagyobb támogatójuk nálam. Ennél boldogabb már nem is lehetnék a hírt illetően.

    Pullman történetét legutóbb 2007-ben vitte filmre a New Line Cinema stúdió Az arany iránytű címen. Habár nagyon tehetséges színészeket láthattunk a filmben (Daniel Craig, Nicole Kidman, Eva Green és Ian McKellen), a film mégis bukás volt. A könyv rajongói a rengeteg indokolatlan változtatást, a karakterek egysíkúságát és az eseménytelenre sikeredett cselekményt rótták fel hibaként. Ezúttal reméljük, hogy az új adaptáció eléri célját, sikeres lesz, de ami fontosabb, méltó lesz Pullman eredeti trilógiájához.

  • Barangolás a virtuális térben

    „Ahogy gyakran szoktam mondani a gyerekeknek: nem fogok hazudni: meg akarlak ijeszteni. Azt akarom, hogy félj, azt akarom, hogy megugorj. Azt nem akarom, hogy életed végéig félj, vagy, hogy hónapokon keresztül sikítozva ébredj, de azt akarom, hogy félj. Szóval, úgy hiszem, így megragadom az érzéseiket. […] A másik dolog, amit csinálni akarok, és ami sokkal nehezebb is […], elérni az elméjüket is.” – így foglalja össze Ann Halam, más néven Gwyneth Jones SF és fantasy írónő az írásai célját egy interjúban. Az októberi Galaktikában megtudhatjátok, hogy miként köszön vissza Jones célja írásaiban a Csalókon keresztül.

    Jones 1952-ben született az angliai Manchesterben. Ha bárki megkérdezné tőle, hogy mindig is író akart lenni, valószínűleg azt válaszolná, hogy nem, ugyanis gyerekként jobban érdeklődött a békák, hernyók és különböző halak, mint az irodalom iránt. Azonban mégis egy gyerekkori élmény sodorta az írás mestersége felé: tízévesen vett egy horror antológiát egy kiárusításon (Great Tales of Horror and The Supernatural) Egyes történetek annyira lenyűgözték Jonest, hogy sokáig rémálmokként is kísérték őt. Az írások elevenségére még ma is élénken emlékszik, és ehhez a történetekhez hasonlót akart alkotni. A kedvence M. R. James angol kísértettörténet író Csak fújd meg sípod, s én tüstént jövök, fiam című novellája.

    A klasszikus kísértet és horror történeteknek köszönhetően kezdett bele saját írásaiba, melyben valami különös és furcsa, mint központi téma jelen volt. Első regénye, a Water In The Air 1977-ben jelent meg saját nevén. Később, mikor a fiatalabb közönségnek is írni kezdett, új írói nevet, Ann Halamot választott kiadója tanácsára, mikor egy komikus thrillert (Ally Ally Aster) akart megjelentetni. Akkor úgy hitte, hogy csak egyszeri alkalommal veszi fel nagyanyja nevét, de végül mindkét néven publikált. Felnőtteknek szánt történeteit Gwyneth Jonesként jelenteti meg, az ifjúsági műveket pedig Ann Halamként. Utóbbiak közül népszerű alkotásai a Dr. Franklin’s Island (2001) és a Siberia (2005). Felnőtteknek szánt SF-jei közül a Bold as Love (2001) a leginkább elismert alkotása.

    Jones/Halam főleg a high fantasy és a science fiction műfajában alkot, melyekbe gender és feminista témákat csempész, és természetesen a kísértettörténetek hamisítatlan borzongató hangulatát is. Ez a nem hétköznapi stílus nem maradt észrevétlen a kritika előtt sem. Már 1987-ben, mikor Halam írói karrierje elején tartott, Arthur C. Clarke-díjra jelölték Escape Plans regényét, 1989-ben pedig a Kairost. 1991-ben megosztott James Tiptree-díjat nyert a White Queen regényéért, ami a The Aleutian trilógia nyitókötete. 2002-ben négy Arthur C. Clarke-díj jelölés után a Bold as Love könyvéért végre Clarke-díjas íróvá válhatott Halam, s Britih Fantasy-jelöléssel is büszkélkedhetett. 2004-ben a Life című írásáért Philip K. Dick-díjat nyert.

     annhalem
    Ann Halem

    Habár magyarul nem jelent meg az írónő egyetlen könyve sem, most a Galaktika 307-ben lehetőség nyílik arra, hogy végre megismerjük ezt a sokoldalú írót a Csalók című novelláján keresztül. A történet eredetileg The Starry Riftben jelent meg 2008-ban, de a Year’s Best SF 14 antológiába is bekerült 2009-ben olyan neves szerzők művei mellett, mint Neil Gaiman, Cory Doctorow, Alastair Reynolds, Jeff VanderMeer és Robert Reed.

    A Csalók egy fantasztikus ötlettel játszik el: egy online virtuális játékot mutat be, amiben fizikailag is részt lehet venni, azaz benne lenni a játékban. Ebben a virtuális környezetben játszik egy fiatal testvérpár is, akik megmérkőznek azokkal a játékosokkal, akik nem tartják be a szabályokat.

    Milyen lehet szó szerint a saját bőrünkön megtapasztalni egy elképzelt világot annak minden csodájával és veszélyével? Hogyan lennénk képesek egy a mienktől teljesen eltérő világot túlélni? Ha kedvet érzel elmerülni egy virtuális világban, ne hagyd ki Ann Halam (Gwyneth Jones) történetét az új Galaktikában!

  • Iscambe erdeje

    Sűrű zöldellő vadon a titokzatos Iscambe, ahová Christian Charriére, a francia Tolkien bevezeti olvasóját a Galaktika Fantasztikus Könyvek legújabb, október elején megjelenő kötetében, az Iscambe erdejében.

    Habár itthon Christian Charriére neve nem olyan ismert (csak egyetlen regénye, a Helyettem, kis virág jelent meg tőle magyarul), hazájában nagy elismerésnek örvend, jelentőset alkotott a krimi és a sci-fi műfajában. Több rangos díjat és kitüntetést kapott, mint például Quai des Orfévres-díjat a Helyettem, kis virág detektívtörténetéért.

    1940-ben született és viszonylag rövid ideig élt (2002-ben hunyt el 62 évesen), élete mégis regényesnek mondható. Olyan tájakra jutott el, melyekről a legtöbb ember álmodni se mer. Dolgozott franciatanárként Lappföldön, volt csapos Tokióban, haditudósító Vietnámban, bejárta Dél- kelet-Ázsiát, egy időben pedig Balin is élt. Otthonában dolgozott irodalmi főszerkesztőként (Figaro lap), újságíróként (Combat lap) pedig fontos történelmi eseményeknél volt jelent, mint 1968-ban a párizsi diáktüntetésen. Íróként is hamar sikerült befutnia, első regénye, a Le Printemps des enragés 1968-ban jelent meg. Azonban életében, később pedig gondolkodásában a legnagyobb fordulatot himalájai utazása jelentette 1970-ben. Ott találkozott Henry Corbin filozófussal, aki megismertette Chairrére-vel a keleti hitet és spiritualitást. Ezután az író érdeklődése a spiritualitás, az álomfejtés és az önismeret felé fordult. Ez írásaiban is tetten érhető: az ezoterikus szimbolizmus és az álomfejtés fontos szerepet játszik, külföldi élményeit felhasználva pedig hitelessé, átélhetővé teszi a történetet. Nincs ez másként az Iscambe erdejénél se.

    Iscambe erdeje

    A regény 1980-ban jelent meg Franciaországban. A cselekmény egy, az európai kultúra letűnése utáni jövőben játszódik. Ismert világunk romjai fölé gigászi méretű erdők és zöldnövényzet nőtt, az emberiség maradéka pedig Marseille-ben él egy totalitárius hatalom alatt. A természet uralta világban két emberben, It’vanban (mester) és Evariste-ben (tanítvány) felmerül a kérdés, hogy voltak-e előttük mások is ezen a világon? Mivel kíváncsiságuk nem hagyja őket nyugodni, így útra kelnek, hogy felkeressék a letűnt civilizáció romjait egy Párizs nevű legendás helyen. Úti céljukhoz azonban csak veszélyekkel teli út vezet: át kell kelniük Iscambe erdején. Itt rendkívüli lények élnek, mint óriásira nőtt termeszek és csigák, húsevő virágok, de királyi zsoldosok is üldözőbe veszi a két utazót.

    Ahogy a tartalomból ki lehet venni, Charriére több műfajt ötvöz ebben a regényében. Az Iscambe erdejét általában a fantasy műfajába szokták sorolni, de erőteljesen jelen vannak a disztópikus/poszt-apokaliptikus jegyek is, elég csak a marseilles-i világra gondolni.

    A legnagyobb varázslatot a történetben mégis a bemutatott mesebeli erdő adja, melynek megteremtéséhez Charriére sokat merített dél-ázsiai élményeiből. Az erdő szinte életre kel a könyv lapjain: végig érezni a pulzáló életet, illatát, látni gyönyörű növényeit és lényeit, miközben erősen jelen van fenyegető természete is. Ez az egész egy erős, de nehezen leírható hangulatot kölcsönöz a könyvnek.

    Charriére regényét egyfajta visszafogott humor is átszövi, ami főhőseink útja során bontakozik ki. Kalandjaik során találkoznak a mi világunkból ismert épületekkel, amikről csak találgatják, hogy mik is lehettek egykor. Egyik megmosolyogni való jelenet az, mikor Evariste a benzinkutat vallási helynek gondolja.

    Charriére regénye kultikus és mindenképpen felejthetetlen élmény. Kalandos, diszkrét humorú, önreflektáló mű nagyon is aktuális mondanivalóval Európáról.

  • Diana Wynne Jones ma lenne 81 éves

    Ingary földje, Chrestomanci világa, Koryfón Birodalom – világok, amelyek Diana Wynne Jones nélkül nem is léteznének. Személyének nagy fontosságot tulajdonítanak, többek között őt tartják a 20. századi brit gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának. World Fantasy, Guardian és Mythopoeic-díjas szerző. Művei a műfaj olyan híres szerzőire is hatással voltak, mint például J. K. Rowling.

    Jones 1934. 08. 16-án született Londonban. Szülei tanárok voltak. Jones épphogy betöltötte az öt évet, amikor kitört a II. Világháború, s az angliai evakuálás miatt a család folyamatos költözésre kényszerült, csak 1943-ban telepedtek le végleg Thaxtedben.

    A Friends School Saffron Walden elvégzése után az Oxfordi Egyetem St Anne College-ében tanult tovább angol szakon, ahol többek között C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien óráit is látogatta. 1956-ban végzett az Oxfordon. Még ebben az évben feleségül ment John Burrow, középkori irodalomkutatóhoz. Házasságukból három fiú született: Richard, Michael és Colin.

    Hatalmas életművet hagyott hátra az írónő. Legalább öt könyvsorozatot, több különálló regényt és számos egyéb, irodalomhoz kötődő művet adott ki. Neil Gaiman szerint Jones szereplői őszinték, gyakran szurkálódóak, a cselekmény pedig mindig sejtelmes, már-már lehetetlen, a bonyodalmakra pedig döbbenetes megoldásokat talál.

    A 60-as évek közepén kezdett írni Jones, saját elmondása szerint azért, hogy megőrizhesse épelméjűségét a magánéleti és családi krízisek alatt. Első regénye, a Changeover 1970-ben jelent meg. A felnőtteknek szánt történet egy, a Brit Birodalomhoz tartozó afrikai ország elszakadását meséli el. A könyv még nem aratott jelentős sikert, azonban az írónőre jellemző szellemesség és írói tehetség már itt tetten érhető. Lelkesedése azonban nem tört meg, sorra adta ki újabb és újabb történeteit, mint például a Wilkin’s Toothot (1973), a Dogsbodyt (1975), de a nagy áttörést a Chrestomanci-krónika első kötetével, a Varázslatos élettel érte el 1978-ban. A nyitó kötet elnyerte a The Guardian gyermekirodalomért járó díját.

    Az elismerést követően is termékeny alkotó maradt az írónő. 1979-ben adta ki a Dalemark Quartet első kötetét, a The Spellcoatst, 1986-ban pedig egy újabb sikeres mű került ki kezei közül, A vándorló palota. A történetet egy kisfiú ihlette, aki Jones egyik iskolai látogatóútja során arra kérte őt, hogy írjon egy könyvet Vándorló palota címen. A regényt a megjelenést követően jelölték Boston Globe-Horn könyvdíjra gyermekirodalom kategóriában, azonban ekkor nem járt díj Howl kalandjaiért. 2006-ban azonban a Phoenix-díjat (a díjat olyan könyvek számára alapították, amiket megjelenésük évében nem ismertek el) elnyerte a könyv.

    Jones A 90-es évek során sem fogyott ki az ihletből. Ebben az időszakban vetette papírra a Derkholm sorozat első kötetét, a Dark Lord of Derkholm (1998), de a Varázsvilágok sorozat A trónörökös (1997) című kötete is ekkor látott napvilágot. Még említésére méltó a The Tough Guide to Fantasyland (1996), amelyben az írónő a fantasy műfaj kliséit taglalja a már jól ismert szarkasztikus stílusában. A 2000-es években befejezte a már elkezdett sorozatait (pl. Varázsvilágok vagy a Palota-sorozat), ezek mellett önálló köteteket is kiadott, mint például a paródia-szerű Year of the Griffint (2000) vagy az Enchanted Glasst (2010). A még ekkor is termékeny írónő 2007-ben World Fantasy-díjat kapott életművéért.

    Számtalan sikert tudhatott magáénak Diana Wynne Jones a 2000-es években, azonban 2009 nyara valószínűleg jelentéktelenné tette mindezt: tüdőrákot diagnosztizáltak az írónőnél. Habár júliusban átesett egy operáción, maradandóan nem tudott felépülni. 2010-ben saját kérésére elutasította a kemoterápiás kezelést, mert csak még rosszabbul érezte magát tőle. A rák 2011. 03. 26-án győzte le Jonest.

    Egyik közeli íróbarátja, Neil Gaiman így emlékezett meg kedves ismerőséről blogján:

    Ő volt a legviccesebb, legszellemesebb, legszenvedélyesebb, legkeményebb ember, akit valaha ismertem. Boszorkányos és csodálatos nő, nagyon is gyakorlatias, mindig megvolt a véleménye, a legjobb könyveket írta a mágiáról. (…) Íróként ámulatba ejtő volt. A legelképesztőbb az volt, hogy milyen nyugalommal csinálta a dolgokat. Ez olyasmi, ami inkább a többi írót nyűgözi le, nem pedig az olvasókat, akik biztosra veszik, hogy minden író varázsló. De akik a megélhetésért írnak, azok tudják, hogy milyen nehéz is azt csinálni, amit ő.

     1285174685588-origEgy közös kép 2010-ből

  • Kiosztották a Nebula-díjakat

    A The Science Fiction and Fantasy Writers of America június 4-7 között már 50. alkalommal rendezte meg a zsánerműfajok legrangosabb díjátadóját, a Nebulát, ahol kihirdetésre kerültek a 2014-es év legjobb sci-fi és fantasy művei.

    A SFWA szervezet Damon Knight alapította 1965-ben, hogy egybe gyűjtse a sci-fi és a fantasy műfaj legsikeresebb és legmerészebb alkotóit. Azóta hosszú utat jártak be és széles körben is elismerté váltak. Magát a Nebula-díjat 1966 óta osztják ki négy kategóriában: legjobb regény, legjobb kisregény, legjobb elbeszélés és a legjobb novella. 1974 óta filmeket is jutalmaznak a műfajon belül.

    A múlt hétvégén sem zajlottak másként az események. A chichago-i Palmer House Hiltonban tartott átadó házigazdája Nick Offerman színész (Városfejlesztési osztály, Kecskebűvölők, Sin City) volt.

    Az idei évben Jeff VanderMeer Déli Végek trilógia első kötete, az Expedíció nyert a Legjobb regény kategóriában. A nyertes történet egy négy nőből álló expedíciócsoportról szól, akiket a Déli Végek titkos ügynökség küld felfedező küldetésre a lezárt X nevű térségbe.

    A legjobb kisregénynek Nancy Kress Yesterday’s Kinjét választották. A történet szerint egy halálos spórafelhő már két világ lakosságát fertőzte és irtotta ki és most a Földet fenyegeti. Marianna Jenner genetikus próbál meg segítséget nyújtani, miközben komoly magánéleti problémáival is meg kell küzdenie.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Alaya Dawn Johnson talán az est legszerencsésebbjének mondható, hisz kétszer is díjazták. A legjobb novella kategóriában az A Guide to the Fruits of Hawai’i című műve bizonyult a legjobbnak, és a Love is the Drug című ifjúsági regénye az Andre Norton díjban is részesült, amelyet az ijfúsági sci-fi és fantasy műveknek ítélnek. A Fantasy and Science Fiction magazinban megjelent elbeszélés egy közelebbi nézőpontból vizsgálja meg az emberek és a vámpírok közti kapcsolatot.

    A Love is the Drugban az ismert világban egy halálos vírus tombol épp. Egy washingtoni ügynök, Roosevelt David úgy sejti, hogy Emily Bird tudhat valamit a vírusról, azonban Emily az ügynökkel való találkozáskor elvesztette emlékeit. Hogy az ügy végére járhasson, egyetlen megbízható barátjával, Coffee-val nyomozni kezdenek.

    A legjobb elbeszélés pedig a Jackalope Wives volt Ursula Vernontól. Története egy, a sivatagban élő bőrváltó fajról és a rájuk jellemző igéző táncáról mesél. Óvatos férfiak nem mernek ezeknek a lényeknek a közelébe menni, azonban kivételek mindig akadnak…

    Az est folyamán nem csak írásokat jutalmaztak, hanem filmeket is a Ray Bradbury-díj keretében, ahol a „Kiemelkedő drámai ábrázolásért” járt díj. A tavalyi év filmtermései közül A Galaxis őrzőit tartották ilyen szempontból legjobbnak a jelöltek közül.

    jacalope wivesIllusztráció Ursula Vernon elbeszéléséhez

    A jelöltek teljes listája itt olvasható (a győztesek dőlttel kiemelve)

    Best Novel
    Annihilation, Jeff VanderMeer (FSG Originals; Fourth Estate; HarperCollins Canada)
    The Goblin Emperor, Katherine Addison (Tor)
    Trial by Fire, Charles E. Gannon (Baen)
    Ancillary Sword, Ann Leckie (Orbit US; Orbit UK)
    The Three-Body Problem, Cixin Liu, translated by Ken Liu (Tor)
    Coming Home, Jack McDevitt (Ace)

    Best Novella
    Yesterday’s Kin, Nancy Kress (Tachyon)
    We Are All Completely Fine, Daryl Gregory (Tachyon)
    “The Regular,” Ken Liu (Upgraded)
    “The Mothers of Voorhisville,” Mary Rickert (Tor.com 4/30/14)
    Calendrical Regression, Lawrence Schoen (NobleFusion)
    “Grand Jeté (The Great Leap),” Rachel Swirsky (Subterranean Summer ’14)

    Best Novelette
    “A Guide to the Fruits of Hawai’i,” Alaya Dawn Johnson (F&SF 7-8/14)
    “Sleep Walking Now and Then,” Richard Bowes (Tor.com 7/9/14)
    “The Magician and Laplace’s Demon,” Tom Crosshill (Clarkesworld 12/14)
    “The Husband Stitch,” Carmen Maria Machado (Granta #129)
    “We Are the Cloud,” Sam J. Miller (Lightspeed 9/14)
    “The Devil in America,” Kai Ashante Wilson (Tor.com 4/2/14)

    [the_ad_placement id=”04″]

    Best Short Story
    “Jackalope Wives,” Ursula Vernon (Apex 1/7/14)
    “The Breath of War,” Aliette de Bodard (Beneath Ceaseless Skies 3/6/14)
    “When It Ends, He Catches Her,” Eugie Foster (Daily Science Fiction 9/26/14)
    “The Meeker and the All-Seeing Eye,” Matthew Kressel (Clarkesworld 5/14)
    “The Vaporization Enthalpy of a Peculiar Pakistani Family,” Usman T. Malik (Qualia Nous)
    “A Stretch of Highway Two Lanes Wide,” Sarah Pinsker (F&SF 3-4/14)
    “The Fisher Queen,” Alyssa Wong (F&SF 5/14)

    Ray Bradbury Award for Outstanding Dramatic Presentation
    Guardians of the Galaxy, Written by James Gunn and Nicole Perlman (Walt Disney Studios Motion Pictures)
    Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance), Written by Alejandro G. Iñárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Jr. & Armando Bo (Fox Searchlight Pictures)
    Captain America: The Winter Soldier, Screenplay by Christopher Markus & Stephen McFeely (Walt Disney Studios Motion Pictures)
    Edge of Tomorrow, Screenplay by Christopher McQuarrie and Jez Butterworth and John-Henry Butterworth (Warner Bros. Pictures)
    Interstellar, Written by Jonathan Nolan and Christopher Nolan (Paramount Pictures)
    The Lego Movie, Screenplay by Phil Lord & Christopher Miller (Warner Bros. Pictures)

    Andre Norton Award for Young Adult Science Fiction and Fantasy
    Love Is the Drug, Alaya Dawn Johnson (Levine)
    Unmade, Sarah Rees Brennan (Random House)
    Salvage, Alexandra Duncan (Greenwillow)
    Glory O’Brien’s History of the Future, A.S. King (Little, Brown)
    Dirty Wings, Sarah McCarry (St. Martin’s Griffin)
    Greenglass House, Kate Milford (Clarion)
    The Strange and Beautiful Sorrows of Ava Lavender, Leslye Walton (Candlewick)

    Forrás: Tor. com

  • A Könyvhétre érkezik az új Melchior regény

    A 15. századi Tallinn, vagy titokzatos és ősi észt erdők – bárhová is vezet Indrek Hargla, az érzékelhető, de megfoghatatlan félelem minden történetében jelen van.

    A kortárs észt sci-fi egy internetes magazin, az Algernon által kelt új életre 1998-ban, amely olyan írókat emelt fel, mint Siim Keshimes, Karon Orlan vagy Kristjan Sander. Azonban közülük a legnagyobb sikert mindenképpen Indrek Hargla érte el, hisz ma már világhírnévvel büszkélkedhet, műveit több nyelvre lefordították, legnépszerűbb sorozatából, a Melchiorból pedig már filmadaptáció is készült. Most az Ünnepi Könyvhét alkalmával megjelenik az említett sorozat 2. kötete. De vajon mi lehet az észt író sikere? Megpróbáljuk kideríteni.

    Indrek Sootakként született 1970.07.12-én Tallinnban, Jaan Sootak büntetőjogi professzor és Varja Sootak filológus és újságíró fiaként. Írói álnevét később vette fel. Apjához hasonlóan Hargla is a jogi pálya felé vette útját és 1993-ban jogi diplomát szerzett a Tartu Egyetemen. Később csatlakozott az Észt Köztársaság külföldi képviselőihez, és így eljutott Dániába és Magyarországra is. A későbbiekben még dolgozott Tallinnban az észt külügyminisztériumban is, 2001-ben azonban búcsút mondott diplomáciai munkájának, és azóta szabadúszó íróként dolgozik.

    819878t81h9421

    Hargla azonban jóval előbb kezdett írni, minthogy abbahagyta volna diplomáciai munkáit. Az írást már 1989 óta űzi, s eleinte kisebb regényekkel jelentkezett, amelyek közül a Gondvana lapsed (Gondvana gyermekei) című művével érte el sikereket hazájában. Korai művei közül nagy népszerűségnek örvendett a Pan Grpowski üheksa juhtumit (Pan Grpowski kilenc esete), amely a horror, a fantasy és a sci-fi műfajainak briliáns és ízléses keveréke. A novellák középpontjában Mieczkislaw Grpowski, egy lengyel származású ördögűző áll, aki tagja egy a kereszténységnél is régebbi rendnek, az Ördögűző Ligának. Főhősünk kalandjai hihetetlenek a szó legszorosabb értelmében: eljut a titokzatos és sejtelmes észak-észtországi erdőkbe, a Vatikán katakombáiban rettentő ellenséggel néz szembe, de még idegenekkel is kapcsolatba lép. A fantasztikus elemekkel átszőtt történeten már ekkor látszik, hogy Hargla írásai nem pusztán szórakoztatóak, hanem elgondolkodtatóak, amelyek hatással vannak az olvasóra.

    Első regénye viszont csak 2001-ben jelent meg, a Baiita needus (Baiita átka) címmel, amelyet díjjal is jutalmaztak. Tarno Teder kritikus így nyilatkozott a regényről:

    „Ezt a kidolgozott cselekményű thrillert gördülékeny stílussal írták meg a jó ízlés határán belül.”

    Debütáló regényét követően nem csökkent írói lelkesedése. Eddig összesen 43 elbeszélést, 11 kisregényt, 6 nagy regényt és 3 gyűjteményes kötetet adott ki és egy antológiát, az Õudne Eesti –t (Hátborzongató Észtország).

    [the_ad_placement id=”04″]

    Harglát szokták az észt kortárs irodalom reménységeként is emlegetni és nem is akármiért. A Baiita needust követően műveivel nem csak a sci-fi és a fantasy olvasókat, hanem a szélesebb közönséget is képes volt megszólítani. Például egyik bestseller kötete, a 2003-as Vabaduse kõrgeim määr (A szabadság legmagasabb foka) bemutatja, hogy az ember mennyire is vágyik a szabadság után, és ezt úgy éri el, hogy eltapossa társai szabadságát. A témafelvetés nem csak a zsánerműfajokban fontos téma, a könyv egy örökérvényű problémát fest le.

    Az író azonban nem csak komoly filozófiai témákkal, hanem humorral is megnyerte a szélesebb közönséget (ebből is látszik, hogy milyen sokoldalú). Hosszú ideig vezette a bestseller listát a French és Koulu sorozata Észtországban. A trilógiát a legtöbb kritikus Terry Pratchett és Frances Hardinge műveihez hasonlítja. French és Koulu kalandjai Maavaldban játszódnak, ami egy különös, a mienktől teljesen idegen, steam-punkszerű Európában található. Találkozhatunk itt szabadlábon lévő gonosz szemiotikusokkal, hordhatunk szájkosarat, lehetnek rabszolgáink is, hisz tartásuk teljesen elfogadott, a nagy mennyiségű krumpli evést pedig nem biztos, hogy minden lakó tolerálni fogja. Habár a lefestett világ őrültnek tűnik, azonban a Harglára jellemző szorongató horror hangulat ebből a műből sem hiányozhat.

    french

    French és Koulu észt borítója

    Ahogyan fentebb is említve volt, a French és Koulu igen nagy sikerre tett szert az észtek közt, első sorban a humora miatt, de azért is, mert a hazai közönség önmagára és saját, kortárs helyzetükre ismert rá a műben.

    Hargla a nagy sikert meglovagolva folytathatta volna a két barát történetét, azonban úgy gondolta, valami másba kezd.

    „Mindig olyat próbáltam írni, amit én is szívesen olvasnék. És próbáltam valami érdekeset és eredetit kitalálni. Valami olyasmit, ami azelőtt még nem volt. Egy kis csavarral.”

    Valószínűleg ezeket a szempontokat tartotta szem előtt is, amikor 2010-ben nekilátott a Melchior sorozatnak. Az események középpontjában Melchior Wakenstede, Tallinn legravaszabb patikáriusa áll, aki segíti felgöngyölíteni a titokzatos gyilkosságokat a városban. A regény a 15. századi Tallinnba kalauzolja olvasóját, amikor a Hanza város a virágkorát élte. A szerző számára egy ilyen helyszín tökéletes hely egy krimi számára, hiszen rejtélyes, a korszak is megkapó meg persze maga a város is. Kolostorok, céhek, testvériségek, a városi tanács és az azokhoz köthető politikai csoportok és kapcsolatokkal bíró kereskedők: rengeteg alapanyag egy izgalmas könyvhöz.

    [the_ad_placement id=”04″]

    És természetesen maga a patikárius is ideális választás ehhez a helyhez. Egy ilyen foglalkozás azt feltételezi, hogy az illető sokat utazott, tud latinul, és nem csak az emberi testet, hanem a lelket is gyógyítja – legalábbis a középkori vélekedés szerint. Ezek a tulajdonságok egy művelt, tapasztalt, intelligens embert feltételeznek, aki szinte a város összes polgárával kapcsolatban áll. Ezekből kiindulva volt képes Hargla megalkotni Melchiort. Habár a felszínen hasonlít Agatha Christie híres detektívjére, Hercule Poirotra (pl. mindkét nyomozó egy szobába tereli a gyanúsítottakat, majd elmagyarázzák, hogy mi is történt), a patikárius figurája másabb. Titokzatos, kifürkészhetetlen az idegenek számára, de közben húsvér, reális karakter, aki nem kérkedik tudásával, nem érezteti szellemi felsőbbrendűségét másokkal.

    melchior tüdrukuga_2

    Részlet a Melchior filmből

    Eddig összesen 5 kötet jelent meg (magyarul 2), a siker pedig töretlen. Hargla még nem tudja, hogy meddig fogja folytatni Melchior kalandjait, szerinte az olvasóktól függ. Egy biztos: nem most kell megválnunk kedvenc patikáriusunktól, sem pedig Hargla nem mindennapi írásaitól.

    Scheirich Zsófia

  • Elhunyt Tanith Lee, az első nő, aki megkapta a Brit Fantasy-díjat

    Napokkal ezelőtt, május 24-én halt meg Tanith Lee. A brit írónő 67 éves volt. A Galaktika 302. számában Vörös, mint a vér című novellája olvasható.

    Tanith Lee 1947-ben született brit író. A sci-fi, a horror és a fantasy műfajában alkot, méghozzá igen szorgalmasan. Több mint 90 regénye és 300 elbeszélése jelent már meg. A BBC-n bemutatott Blake’s 7 című sci-fi sorozat két epizódjának a forgatókönyve kötődik a nevéhez. Ő volt az első nő, aki megkapta a British Fantasy Awardot, melyet a Death’s Master című regényével érdemelt ki.

    Mivel Lee szülei profi táncosok voltak, a család mindig ott élt, ahol éppen munka volt. Ez az életmód és az ezzel járó iskolaváltoztatások nem voltak jó hatással Lee-re, nyolc éves koráig nem is tanult meg olvasni. Hogy kilenc évesen már írt, az az apjának volt köszönhető, aki ebben az időszakban tanította.

    Mielőtt íróként befutott volna, dolgozott könyvtárban, volt pincér és bolti eladó is. Első írása Eustace címmel jelent meg 1968-ban, de az igazi sikert az 1974-ben publikált The Birthgrave című regénye hozta meg a számára. Egyaránt vannak gyerekeknek és felnőtteknek szánt művei, legjelentősebb munkája pedig a Flat Earth-sorozat, amelyet kisebb-nagyobb kihagyásokkal a 70-es évek vége óta ír.

    Magyarul A kehely titka című regénye és tucatnyi elbeszélése jelent meg. A Galaktika legfrissebb, 302. számában a Vörös, mint a vér című novellája olvasható, melyben mesterien ötvözi a mesevilágot a fantasy-vel és tulajdonképpen Hófehérke történetét írja újra – finoman fogalmazva is – árnyalva a hagyományos szerepeket.

    E cikk megjelenésével egyidőben érkezett a hír, hogy az írónő május 24-én elhunyt. Ismertsége és elismertsége miatt a legnagyobb újságok is megemlékeztek róla.

  • Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról

    A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja között szerepelt egy Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról előadás, amelyen április 26-án mélyebb betekintést kaphatott a hallgatóság a zsánerműfajok jelenlegi helyzetébe.

    A Próza Nostra által szervezett beszélgetésre végül a Millenáris Park B épületének Supka Gábor termében került sor a nagy érdeklődés miatt, azonban így is épphogy befértek az érdeklődők a terembe. Azonban ez nem törte meg a lelkesedést.

    A zsánerműfajok kiadói közül a Gabo Kiadót Kleinheincz Csilla, a Fumaxot Németh Vladimir, az Agave Könyveket pedig Velkei Zoltán képviselte. A moderátor, Szabó István Zoltán a kiadókat érintő kérdések mellett (pl. könyvfesztiválos és könyvheti megjelenések) komoly, elgondolkodtató, néha pedig megosztó kérdéseket tett fel a meghívottaknak.

    A sci-fi és a fantasy mai helyzete
    Első körben a sci-fi és fantasy helyzetét vitatták meg a résztvevők. Általánosságban elmondható, hogy régen mindkettő egyfajta szubkultúrának, réteg irodalomnak számított, aminek olvasóira kívülállóként tekintettek. Azonban ez a tendencia ma már megváltozni látszik, hisz óriási olvasóközönség van kialakulóban. Példaként a népszerű fantasy sorozat, a Trónok harca hangzik el. Uyganakkor egy ellenvélemény szerint bár tény, hogy egyre több szerző alkot ezekben a zsánerekben, attól még nem biztos, hogy mindegyik mű eljut a szélesebb olvasóközönséghez.

    A moderátor arról is kérdezte a résztvevőket, mi vezetett a két zsáner népszerűbbé válásához. Egyik okként elhangzott, hogy ma a sci-fi és a fantasy utat talál olyanokhoz is, akikhez azelőtt nem. Továbbá elmondható (bár inkább a sci-fi esetében), hogy manapság a tudományos fantasztikum jóslatai kezdenek valósággá válni, bizonyos írók jóslataiban élünk, ettől pedig még izgalmasabb olvasni az ilyen könyveket. Végül pedig manapság könnyebb is beszerezni ezeket a műveket (pl. Amazonról megrendelni). Kleinheincz még megjegyzi, hogy szerinte ma a mainstream írók (olyan írók, akik szélesebb olvasóközönséghez szólnak) is nyúlnak a szórakoztató irodalom elemeihez, így elmondható, hogy ma már nincs olyan éles határ a zsánerek közt, nem különölnek el olyan tisztán, mint azelőtt. Erre példaként Németh Kazuo Ishiguro The Buried Giant-ját hozza példának, amelybe Ishiguro fantasy elemeket épít be.

    A zsánerek körbejárását végül a következő kérdéssel zárják le: Miben nyújt többet, a sci-fi vagy a fantasy? A sci-firől elmondható, hogy a 60/70-es évek óta kifejlett, érett zsánerek lett, mert ki tudott törni saját burkából, azaz túljutott a kliséken (pl. űrlények, bolygók). Ami viszont fontosabb változás, hogy a sci-fi foglalkozik aktuális, minket érintő problémákkal (pl. éghajlatváltozás), továbbá kérdéseket is tesz fel a világról, amelyekre próbál válaszokat is találni. Ezzel a szemben a fantasyről az mondható el, hogy az elmúlt évek válságai miatt felerősödött eszképizmusnak (menekülés a valóság elöl) köszönhetően lett közkedveltebb a zsáner.

    [the_ad_placement id=”04″]

    A zsáner legfontosabb szerzői/könyvei
    Szabó egy személyesebb kérdést tesz fel külön-külön az előadókhoz: kiket tartanak fontosnak a sci-fi és a fantasy zsánerben? Németh a fantasyből kiemeli George R.R. Martint, aki szerinte meghonosította a realista fantasyt, továbbá említi még az új fantasy generációt, akik jobban igazodnak a modern trendekhez, mint például Mark Lawrence, Anthony Ryan és Joe Abercrombie. A sci-fiből kiemeli James S. A. Corey-t (Térség-sorozat) és Andy Weirt (A marsi). Kleinheincz többek között említi Margaret Atwoodot és Neil Gaimant, China Miéville-t, Paul McAuley-t. Végül Velkei felsorolja a számára legfontosabb írókat mindkét műfajból vegyesen: Philip K. Dick, Jeff VanderMeer, Atwood, Kim Stanley Robinson és Ray Bradbury.

    Nemzetközi trendek kontra hazai kiadás
    A kiadók képviselői szerint az itthoni könyvpiacon ugyan csak szűk szeletet kapunk a külföldi könyves trendekből, de az elmúlt években úgymond elég jó a reakcióidő, a kiadók lefedik nagyjából a kinti trendeket. Azonban sok meghatározó művet itthon nem lehet eladni megfelelő marketing nélkül.

    Velkei elmondja, hogy az utóbbi időben az Agave fiatal, új írók munkáinak kiadásával foglalkozik, hisz a nagy nevek (pl. Neil Gaiman, Philip K. Dick) műveiből kifogynak. Viszont az új írókat nem veszik nagy mennyiségben az olvasók. Valószínűleg azért, mert még szokniuk kell az új szerzőket, amely akár évekbe is telhet.

    Kleinheincz szerint a magyar közönség azért fogadja be nehezen a műfaj új alkotóit, mert nem tudnak velük mit kezdeni, hisz hiányzik az ismeretükből legalább harmincévnyi irodalmi háttér, így nem ismerünk olyan témákat korábbról, amelyeket egy külföldi olvasó nagy valószínűséggel igen. Velkei azonban itt megjegyzi, hogy szerinte nem hozhatjuk be ezt a lemaradást már, most inkább ugranunk kell.

    Németh szerint az egyik jellemző mai trend a young adult posztapokaliptika és disztópia (pl. Éhezők Viadala, A beavatott) és az úgy nevezett túlélő sci-fi tudományos háttérrel (pl. A marsi, Gravitáció, Csillagok között). Velkei még kiemeli a new weird vagy groteszk zsáner megjelenését. Kleinheincz szerint azonban nem feltétlen beszélhetünk trendekről, inkább konkrét témákról (pl. poszthumán). Viszont azt tapasztalja, hogy napjainkban egyre változatosabb, sokszínűbb, szélesebb az írói kör, például megjelennek a női és színes bőrű írók.

    Velkei megjegyzi a női írók kapcsán, hogy a műfajban van mit behozniuk a férfi szerzőkhöz képest, mert régen el voltak nyomva, így nem bontakozhattak úgy ki. De jelenlétük mindenképpen fontos a zsánerben, mert más hangvételt és más témákat hoznak a köztudatba. A női sci-fi írók közül példának Monica Byrne The Girl in The Road című regényét említi.

    Az is színesítheti a zsánert, hogy a külföldi kiadók egyre nyitottabbak a nem angolszász írókra. Velkei kiegészíti az elhangzottakat azzal, hogy máshol a self-publishing, azaz a magánkiadás útján megjelent könyvek is fontos figyelmet kapnak, így pedig kezd megszűnni a zárt írói klub.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Magyar szerzők magyar névvel
    Ami a hazai szerzőket illeti, új jelenség, hogy a magyarok egy inkább a saját nevükön publikálnak, és nem vesznek fel angolszász írói álnevet. Velkei megjegyzi, hogy ha kiadásra kerül egy magyar szerző könyve és szóba kerül, hogy milyen névvel jelenjen meg, akkor az az író szabad döntése, a kiadó nem gyakorol az illetőre nyomást. Kleinheincz hozzáteszi, hogy napjainkban, az internet világában nagyon könnyű lebukni egy álnévvel, ezért valahol nevetséges is, és még az olvasót is becsapja ezzel a szerző.

    Kérdés, vajon beszélhetünk-e trendekről a magyar sci-fiben vagy fantasyben? Általánosságban az előadók szerint az mondható el, hogy a magyarok nem követik a külföldi trendeket, de ezzel nincs is semmi baj, hiszen saját útjukat követve talán sokkal frissebb, eredetibb művet alkotnak, mint külföldi kortársaik, másrészt pedig olyan kicsi a piac, hogy nem is érdemes trendekről beszélni magyar viszonylatban. Meghatározó jellegzetességként azt emelik ki, hogy a mitologizálásban valamilyen úton-módon megjelenik a magyar kultúra, ami ad egy különleges pluszt a történetnek.

    A résztvevők ezt követően a közönség néhány kérdésére válaszoltak:

    Miért kevésbé népszerű a bűnügyi regények műfaja?
    Velkei Dennis Lehane Viharszigetén keresztül válaszolja meg a kérdést. Mivel a Viharszigetből van adaptáció, így ezt a könyvet veszik, de Lehane többi könyvét egyáltalán nem. Általában 8-10 krimi szerzőt ismernek és vesznek az olvasók, az újakra azonban nem nyitottak.

    Mainstream/szépirodalom kokettálása – magyar viszonylatban is van ilyen?
    A jelenség itthon is tapasztalható, a magyar szépírók is kokettálnak a zsánerirodalommal (pl. Űrérzékeny lelkek vagy Bartók Imre), de a zsánerolvasók ezekre nem annyira reagálnak.

    Olvasnak az olvasók idegen nyelven?
    Igen, az a tapasztalat, hogy egyre többen, azonban ennek van egy nagy hátránya a kiadók szempontjából. Kevesebb a fogyás a magyar kiadásokból, mert inkább idegen nyelven veszik meg a köteteket az olvasók vagy illegálisan töltik le.

    Milyen fogyásszám határozza meg a sikert?
    Ezt sok minden határozza meg: szerző, könyv vastagsága és kemény vagy puha borítós-e. Azonban a legfontosabb szempont ebben a kérdésben az, hogy milyen hamar térül meg a kiadásra fordított költség.

    Mi a helyzet képregény kiadás téren?
    Itthon sajnos a terjesztés megölte a piacot, az USA-ban felfelé tart a képregény piac, de azért kint is műfajfüggő ez. Például a The Walking Dead népszerű, és a tévésorozat miatt így fogy is, de például a Vasember filmek népszerűsége ellenére nem vesznek több Vasember képregényt.

    Nyitnak-e a kiadók a horror felé?
    Velkei a Wayward Pines-t hozza példának a saját könyveik közül, amely remélhetőleg a sorozat hatására fog fogyni. Azonban ilyen úgymond pushoktól eltekintve a horror nem olyan népszerű. Próbálkoztak klasszikusokkal is (pl. Rosemary gyermeke), de azokra se volt vevő az itthoni közönség. Talán néhány új név oldaná meg a problémát.

    Néhány ki nem adott könyv a 30 éves lemaradásból?
    Samuel Delany, Robert Holdstock, Octavia Butler, Nnedi Okorafor.

    Illegális letöltés vs ebook?
    Itthon az ebook kiadás még gyerekcipőben jár, igazából csak azért jelennek meg e-könyvek, hogy piacot teremtsenek (ami jelenleg veszteséges). Az illegális letöltésnek pedig természetesen nem örülnek a kiadók, de ami még szomorúbb, hogy nem tudnak tenni ellene se, hisz törvény által biztosított lehetőség nincs a kezükben.

    Habár a téma szinte kimeríthetetlen, a résztvevők remek hangulatban rengeteg újdonságot, írót és művet ismerhettek meg a beszélgetés során, ezzel is gazdagodva. A jövőben pedig remélhetőleg, a magyar könyvpiac bepótolhatja hiányosságait a sci-fi és fantasy irodalomban, továbbá pedig lépést tarthat a külföldi megjelenésekkel.

    Scheirich Zsófia

  • A női hang – Patricia McKillip

    Patricia A. McKillip az SF és a fantasy irodalom egyik legjelentősebb női írója. Munkáit mindenképpen érdemes megismerni, hisz gyönyörű, költői stílus, összetett történetvezetés és komoly, a műfajában szinte egyedülálló témák jellemzik.  Az érdeklődők a Galaktika 302. számában is olvashatják egy novelláját.

    McKillip 1948-ban született és Oregonban nőtt fel, de élt Angliában és Németországban is. Jelenleg Oregonban él férjével, David Lunda költővel. Karrierjét gyermekeknek szóló történetekkel kezdte, majd igen hamar a fantasy és a sci-fi műfajához fordult. Munkásságát számtalan nevezetes díjjal és jelöléssel méltatták, mint például a World Fantasy díj 1975-ben és 2003-ban, Locus díj vagy a Hugo díj, de 2008-ban ismét díjat kapott a World Fantasy Award keretében életművéért.

    Az írónő saját bevallása szerint az írói karrierjét az indította el, hogy fiatalkora kalandregényeiben férfiak kalandoztak, nők nem.

    „Fokozatosan, valahogy a korai tinédzser éveink alatt Dumas, Stevenson, Kipling és a többiek olvasása közben jött szembe velünk valami, ami akkor közhely volt a történetmesélésben: a férfiaknak volt része az összes kalandban. A nők csupán az utolsó fejezet végén tűntek fel, hogy kapjanak egy szemérmes csókot, amikor a férfi visszatért a tengerről, az egzotikus szigetről, az idegen udvarból, a Tündérkirályságból vagy az Idegen Légióból őhozzá.”

    A 70-es években, amikor a San Jose Állami Egyetem angol szakán mélyedt el olvasmányaiban, a tendencia nem változott, szerinte hiányzott a női nézőpont az irodalomból. A női nem ilyen szintű hanyagolása mellett teljesen természetesnek és szükségesnek érezte, hogy egyik korai, de igen kiforrott munkájában, a The Forgotten Beasts of Eld-ben (1974) női szemszögből ismertesse a történetet.

    „Nagy mennyiségben olvastam és sokat tanultam az írásról olyan változatos íróktól, mint William Faulkner, P. G. Wodehouse és J. R. R. Tolkien. De amikor először ültem le írni a fő fantasy művemet, a The Forgotten Beasts of Eldet, nem kérdőjeleztem meg azt a nézőpontot, ami a tollamból jött. Nagyon is természetesnek tűnt nekem, hogy eltűnődjek azon, a világon vajon miért nem lehet nő boszorkány vagy varázsló, vagy miért, ha teheti, kell szűziesnek lennie. Vagy miért kell, hogyha nem szűzies, hanem erős, egy gonosz erőnek lennie, amelyet a férfi hősnek le kell győznie? Ilyen élményeim voltak fantasy irodalmat olvasva. Így írtam egy erős női varázsló szemszögéből, aki házasság után is a saját története hőse maradt, s akinek a döntései, akár jók vagy rosszak, a sajátjai maradtak.”

    Hiába a friss hangvétel a történetben, mégsem ez, hanem későbbi trilógiája, a The Riddle-Master hozza meg az igazi elismerést McKillip számára. A trilógia 1976-ban indult útjára a The Riddle-Master of Hed kötettel, amelyet követett a Heir of Sea and Fire (1978), majd a Harpist in the Wind (1979). A Riddle masterben (vagy hívjuk az egyszerűség kedvéért a Talánymesternek) klasszikus felállású, úgy nevezett küldetéstörténetet ismerhetünk meg összetett cselekménnyel és szintén összetett morális mondanivalóval. Főhősünknek az a különleges képessége, hogy játszi könnyedséggel megoldja a legnehezebb talányokat is. A mese előrehaladásával a Talánymester szinte észrevétlenül bevonja az olvasót is a rejtélyfejtésbe, és ez által a könyv mondanivalóját is alakítja. A trilógiával kapcsolatban még érdemes megemlíteni, hogy egy a sci-fi/fantasy hagyományban nem túl gyakori témát, a bőrváltó (shape-shifter) motívumát egyedülálló módon dolgozza ki ebben a regényben az írónő.

    40906983_OmbriainShadow_Ombria_v_Ten

    Ombria in Shadow borítója (Kinuko Y. Craft munkája)

    A 80-as években McKillip belekóstolt a science fiction műfajába is a Kyreol című ifjúsági regénysorozatával. 1984-ben jelent meg a Moon-Flash, majd a következő évben a The Moon and the Face. Ahogy fantasy könyveiben, úgy SF történeteiben is az áttörés motívuma jelenik meg, a Kyreol esetében egy édeni, de primitív mesterséges világból, Riverlandből való kitörésről van szó (amely a bolygó egy elszigetelt pontján található).

    Az írónő következő sci-fi regénye egy felnőtteknek szóló történet, a The Fool’s Run (1987) volt, amelyben újrameséli Orpheus legendáját egy nő látomásán keresztül, akit tömeggyilkosság vádjával elítélnek és börtönbe zárnak a Prison nevű műholdon. Ebben a könyvben különösen fontos jelentőséggel bír a zene, amely igazán emlékezetessé teszi az olvasmányt.

    SF írásairól is elmondható, hogy szokatlanok és remekül megírt darabok, de McKillip láthatólag inkább a fantasy műfajában találta meg azt, amin keresztül meg tudta valósítani elképzeléseit. Ilyen az igen összetett és szövevényes történet, amely a cselekmény kibontakozása során érvényesül. Ez igen nagy odafigyelést és koncentrációt igényel az olvasó részéről. Így vissza is tért a fantasyhez a Cygnet (1991-1993) regénysorozattal, amely egy olyan országban játszódik, ahol a csillagképek istenek vagy emberek képében jelennek meg, ezzel a történet helyszínét, a változó emberi világot egy kortalan mese helyévé teszik. Mint minden munkájában, a főhősei (a Cygnet esetében egy tűzmadár a főszereplő, aki harcossá változik, ezzel emberi formát nyer, viszont emlékeit elveszti) úgymond engedelmeskednek a történetnek, nem nőnek túl rajta.

    1002-bards-bone-plain

    Bards of Bone Plains borítója (Kinuko Y. Craft munkája)

    A Cygnet után McKillip már csak egymástól különálló történeteket írt és azokat csakis a fantasy műfajában. 1994 óta megjelent regényeiben a belső igazsághoz való engedelmesség vagy a fiktív világot kialakító cselekmény adja meg későbbi regényeinek szívét-lelkét. Például a The Book of Atrix Wolfe (1995) főhősének, a hercegnek az a feladata, hogy elsajátítsa a világ szabályait azáltal, hogy tanulmányozza a Mágia könyvét. A Song for the Basilik (1998) is hasonló történetet mesél el: a cselekmény rákényszeríti a főszereplőt, hogy fedezze fel országát, mielőtt visszanyerné jogos helyét benne. Ezekhez a regényekhez sorolható még az In the forrest of Serre (2003), amely egy családját elvesztő királyról szól, aztán az Alphabet of Thorn (2004) is, ahol egy új királynő próbálja birodalmát feltérképezni. Említésre méltó még a késői művek közül A Bell at Sealey Head (2008), amelyben megjelenik a mágikus realizmus a helyszín kialakításában, s érdekes műnek ígérkezik még a The Bards of Bone Plain (2010), ahol a költészet forrása után kutatnak.

    Habár Patricia McKillip ma is igen aktív írónő, művei rengeteg különböző témát ölelnek fel, továbbá íróként mindenféle stílusban kipróbálja magát, de azért pár általánosság elmondható a történeteiről. Regényei Középföldéhez hasonló helyszíneken játszódnak, ahol a tájképet kastélyok és erődítmények tarkítják, lordok, királyok, mesemondók és varázslók élik békés vagy közel sem békés életüket. Szereplőit általában olyan misztikus helyzetekbe helyezi, ahol nem értik, mi is történik körülöttük. Karakterei közül nagyon sok még származásával sincs tisztában. A zene kiemelkedő szerepet tölt be regényeiben, továbbá az írásaiban megjelenik a családi szeretet is, amelynek ábrázolásával McKillip családtagjai gyakran nem értenek egyet.

    Akár regényt olvasol tőle, vagy az új Galaktikában található novelláját, nem mindennapi élményben lesz részed.

     

    Scheirich Zsófia

    Idézetek forrása a Fantasy Book Cafe