Michael Walden epikus léptékkel göngyölíti tovább az Eshtar történetét a második könyvben. Könyvajánlónkban részletesen kitértünk néhány izgalmas kérdésre a folytatást illetően, most azonban magát az írót kérdeztük kötetével kapcsolatban.
Galaktika: Mennyire befolyásolt írás közben a jelenlegi világpolitika, vallási indíttatású konfliktusok?
Michael Walden: Amikor az első részt elkezdtem írni, a szíriai helyzet és az európai migránsválság még nem tartottak ott, ahol most. Emellett egy történész barátom úgy fogalmazott, hogy a második világháború még nem történelem, hanem aktuálpolitika, elkerülhetetlenül hatással van a jelenünkre. Az Eshtarban azonban nem, vagy nem csak a mostani konfliktusokra szerettem volna ráirányítani a figyelmet, hiszen eleve sci-fi környezetbe helyeztem azt – hanem annak univerzális voltára. Ha csak az elmúlt négyezer évet nézzük, számtalan civilizáció, nép tűnt el örökre, volt népvándorlás, szabadságharc, vallási vagy vallásinak hazudott háború… És rengeteg olyan konfliktus, amit pár ember személyes akarata, motivációi indítottak el. Hadd ne hozzak konkrét példát… csapjuk fel a történelemkönyveket, vagy kapcsoljuk be a tévét.
G: Volt-e konkrét mű, ami inspirált, vagy mindentől elvonatkoztatva csak saját ötletekből dolgoztál?
MW: Először el kell mesélnem, hogy a mai napig foglalkozok ónémet nyelvű középkori kéziratok és kódexek magyar nyelvű fordításával egy olyan egyesület számára, amely a hosszúkard vívás harcművészetét igyekszik feléleszteni, tanítani. Másrészt fordítottam ún. gnosztikus evangéliumokat is magyarra, így került a kezeim közé a 2006-ban megtalált Júdás Evangéliumának angol fordítása is. Ha ezen kéziratok összességét nézzük – tehát a Nag Hammadi könyvtárból előkerült, korábban ismeretlen evangeliumokét – egy egészen újszerű Jézus-alak jelenik meg előttünk. Hozzáteszem, a Biblia kanonizált evangéliumai alapján is ambivalens képet alkothatunk róla, bizonyos részek alapján egy lobbanékony, káromkodós, koszos hippi, más részek olvasásakor egy tiszta, egyértelmű utat mutató példakép. Habár nem vagyok vallásos, maga a jelenség elgondolkodtatott.
A történelmünk egy részét csak fennmaradt legendákból, történetekből, szent iratokból ismerjük, melyeket eltorzított az idő, az emlékezet és az interpretáció. Ez a folyamat az, aminek bemutatási kísérlete a trilógia mélyén lappang, egy furcsa csavarral. Egyrészt szerettem volna érzékeltetni, mekkora eltérés lehet egy ötszáz éve halott ember élete, motivációi és valódi tettei, és a róla elképzelt kép között. A csavar itt az, hogy szemben a földi történelem mítoszaival, Eshtar inisfaeli legendája – a könyv története szerint – javarészt igaz; hogy a vallás mesterséges kialakítása itt egy fegyver, amivel az emberiség az időtlen szörnyetegek ellen küzd. Ehhez új mitológiát kellett kitalálnom, de kapcsolni is szerettem volna ismert mémekhez, illetve olyan keretet alkotni hozzá, ami mélyen bennünk van és ezáltal érthető. Nem sok véletlen van a könyvben. Gondoljunk a tizenkét tanítványra, a hét gonoszra (harmadik könyv spoiler!), a hajók, helyszínek és személyek neveinek jelentésére, az események láncolatára…
G: Rengeteg komplex – már-már George R.R. Martin szintű – összefüggéssel operálsz (értem ezalatt a számtalan helyszínt, idősíkot, szereplőt, történést, karakterek közötti személyes, egyéni konfliktusokat). Milyen módszert használtál ahhoz, hogy ne kavarodj bele az egészbe?
MW: Jegyzetelek! Külön adatbázisban gyűlik a dramatis personae, a szereplők nevei, családjai, egymással való kapcsolataik. Ez a gyűjtemény kezd kezelhetetlen méretűvé dagadni, 70+ szereplőnél jár a történet és tervezem már a trilógia folytatását is. A másik adathalmaz a hangzatos „jegyzetek” névre hallgat, ebben a fejezetek szerepelnek, egy-egy sorban, fő eseményükkel. Itt rendezem láncba a „kiadott titkokat”, hogy melyik szálon hangozzon el egy-egy fontos információ.
Különösen nehéz a történetben szereplő eszmék evolúcióját megtervezni négyszáz év távlatában. Mert hogy alakul át egy nézet, és mennyi idő alatt? Mit mondtak például nálunk ezerhatszázban, ami még ma is igaz, és hogyan változott ez meg? Igazi kihívás kapcsolatba hozni ilyen rendszereket, illetve e szűrő mentén adagolni az információt, de nagyon izgalmas feladat.
G: Úgy érzem rengeteg aktuális témát is boncolgatsz a könyvben. Mi az a fő „tanítás”, amit szeretnél eljuttatni olvasóidhoz, vagy a világhoz?
MW: Talán azt, hogy a világ sem nem jó, sem nem gonosz: a világ indifferens. A kultúra, melyben élünk, nagyon összetett. Az, hogy egy történelmi személy végül hódítóként, diktátorként, aljas gazemberként vagy hősként kerül bele a könyveinkbe, nagyban függ attól, hogy a történet végén melyik oldalon állt. Ugyanakkor fontos, hogy a történelmi események ne merüljenek feledésbe vagy ne forduljanak tagadásba: muszáj levonnunk a konzekvenciákat és nem elkövetni ugyanazokat a hibákat.
De azért ez mégsem politológiai mű, hanem sci-fi. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a második kötetre egyértelművé válik, ami az elsőben is sejthető volt: egy titokzatos időutazó tartja a kezében a szálakat. Ziuszudra, a rejtélyes manipulátor fel-feltűnik a színen, bár az továbbra is kérdéses, melyik oldalon áll: a Férgek ellen, vagy értük dolgozik? Ezen a szálon keresztül egy általános, fajon átívelő moralitás kérdését is fel szerettem volna vetni.
Na igen, a kérdések! Én igazából nem is tanítani szeretnék a könyvvel, nem vagyok én népnevelő! Ez egy regény, de ha segít feltenni kérdéseket, ha kimozdítja az olvasót a betanult frázisok és az egyenválaszok közegéből, én már boldog leszek.
G: Az előző kérdéshez kapcsolódóan kap-e szerepet világunk aktuálpolitikája az Eshtar univerzumában?
MW: Természetesen, de csak mérsékeltem. A jelenlegi elnyomó totalitárius rendszerekhez hasonlóan működik a történetben az északi diktatúra, Morn, mellyel Vittorya a második kötetben megütközni kényszerül. Ebben helyeztem el a korai keresztény szekták hangulatát és üldöztetését reprezentáló kis csoportokat, akik Eshtart istennőjükként tisztelik.
G: Számos helyen találkozhattunk a mezopotámiai mitológiával. Van ennek konkrét oka, vagy csak pont beleillett a műbe?
MW: Az Inanna / Istár / Gilgames eposzok a legkorábbiak közé tartoznak, amiket egyáltalán ismerünk. Számos későbbi istenség, legendás alak, mítosz és történet ezekhez eredeztethetőek vissza; Istár konkrétan végigkíséri a közelkeleti és európai történelem megannyi kultúráját, különböző neveken és formában. Halála és emberiség megváltó feltámadása számtalan vallás alapvetését határozta meg. Értjük, ismerjük, viszonyt tudunk kialakítani a történettel. Vittorya mindig is Eshtar volt, az első perctől kezdve!
Érdekes adalék, hogy a glória és az angyali szárnyak már Inanna / Istár ábrázolásaiban megjelennek, időszámításunk előtt háromezer évvel, azaz ötezer évvel ezelőtt. Az ember azt gondolná, az angyalok és szentek tipikus ábrázolása középkori találmány.
G: Mit lehet elárulni a harmadik kötetről?
MW: Pár apró szál kivételével, amire szükségem lesz a Saidához, minden kérdést meg fogok válaszolni, minden titokról lekerül a lepel, pl. komplex képet mutatok a Férgek mibenlétéről, kilép a történet a világűrbe és egy epikus lezárással a már sejthető végkifejlet bekövetkezik.
Azonban a szereplők belső története reményeim szerint kalapácsként csapja majd agyon az olvasókat. Addigra kétmillió leütött karakter lesz a trilógiában, hosszú előkészítés ez egy olyan végjátékhoz, ami méltó befejezése lesz Vittorya útjának.
Remélem, százasával hevernek majd készenlétben a zsebkendők, és az olvasó előrelátóan beszerez kétnapi hideg élelmet, mielőtt nekiáll a harmadik résznek!
