Blog

  • Érkezés: egy film, ami átdrótozza az agyadat

    Mielőtt beülünk a moziba, sosem árt tudni, mire számíthatunk, hogy ne érjen csalódás. Ezért mindjárt az elején szeretném leszögezni: aki akciódus űrinváziós filmre számít, az kerülje el az Érkezést. Akinek viszont bejött a Harmadik típusú találkozások, a Kapcsolat és Az ember gyermeke, az semmiképp se hagyja ki, mert hasonlóan maradandó élménnyel lehet gazdagabb.

    Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy tudósok kimutatták: egy jó könyv módosítja az agyunkat. Nem meglepő megállapítás, hiszen mindnyájan érezhettük már egy kivételes regény, film, sőt az utóbbi időben akár tévésorozat befejezése után is, hogy az alkotás nagy hatással volt ránk. Ilyenkor egy ideig még nem tudunk szabadulni a mű által kiváltott gondolatoktól, érzelmektől, hangulattól. Sőt még az is lehet, hogy attól fogva másképp látjuk a világot.

    Az Érkezés két szinten is ezt műveli velünk. Miközben a sztorija arról szól, hogyan változtat meg minket a másik megismerése, nyelvének megtanulása, a végére maga a film is hasonló módon a hatása alá kerít bennünket. De másképp, mint amire menet közben számítanánk. Ami a főhőssel megtörténik, az közben velünk is. És éppen ettől zseniális az egész.

    A sztori egyszerű, mondhatni szokásos: az emberiség történetében először megjelennek az idegenek a Földön, mégpedig 12 egyforma, óriási űrhajóval lebegnek bolygónk különböző pontjai felett. És csak várnak és várnak.

    Ez eddig A függetlenség napja is lehetne, csakhogy itt a kapcsolatfelvétel után nem lövöldözés kezdődik, hanem kommunikáció.  De hogyan is beszélhetnénk egy tőlünk teljesen eltérő civilizációval? A feladat megoldására egy nyelvészt (Dr. Louise Banks – Amy Adams) és egy fizikust (Ian Donnelly – Jeremy Renner) kérnek fel.

    Érkezés

    Ebből is látszik, hogy az Érkezés azon ritka SF filmek közé tartozik, amelyek a realitás oldaláról közelítik a kapcsolatfelvételt egy idegen civilizációval. Az alkotás remekül visszaadja a helyzet feszültségét, a személyes találkozás első sokkját, a nehézségeket, a rengeteg munkát, az éjszakázásokat, a monotonitást, a kimerültséget, az óriási nyomást és a tét nagyságát. És a végén a főhőssel együtt értjük meg mi is a megoldást.

    Ennél többet spoilerezés nélkül nem lehet elmondani, de ebben a sztoriban nem is a sok akció és fordulat a lényeg, hanem az extrém szituációban helytálló emberek.

    A színészi játék, a látvány, a zene, a hanghatások remekül sikerültek, és mind azt a célt szolgálják, hogy mi is át tudjuk élni, milyen lehet a találkozás egy idegen civilizációval.

    Denis Villeneuve (Sicario – A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) újabb kitűnő filmet rendezett, ezúttal Ted Chiang 1998-as Story of Your Life című novellájából. Mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a rendező további alkotásaira is.

  • Új Star Wars trailer: több Vader, több lépegető, több X-szárnyú

    Megérkezett a december közepén mozikba kerülő Zsivány Egyes (Rogue One) legfrissebb előzetese. Bár ugyanazt a szerkezetet követi, mint a korábbi trailer, több részletet kapunk az egyes csatajelenetekből.

  • Jön az Egyesült Őrség

    November 15-én érkezik a Metropolis Media kiadó jóvoltából az Egyesült Őrség, amit a sorozat megálmodója és itthon is nagy népszerűségnek örvendő szerzője, Szergej Lukjanyenko jegyez.

    Egyesült őrség_full_B1-B4.indd

    Az Egyesült Őrség (oroszul: Шестой Дозор [Sesztoj dozor], azaz Hatodik őrség) az Új Őrség után következő, és Lukjanyenko által megálmodott Őrség-sorozat zárókötete.

    Olyan események rázzák meg a Setétek és a Fénypártiak világát, amelyeknek csak közös erővel tudnak ellenállni. Az új regényben egy titokzatos vámpír zavarja meg a rendet Moszkva utcáin. Anton Gorogyeckij üzenetet olvas ki az áldozatok neveinek kezdőbetűiből, Geszer parancsára pedig megpróbál az ügy végére járni. Az archívumokban található dokumentum segítségével igyekszik a vámpír nyomára akadni, de sokáig nem foglalkozhat az üggyel, lányát ugyanis megtámadják.

    Az őrségek kedélyeit egy prófécia felbukkanása is borzolja, ami a következőképpen szól:

    Nem hiába ömlött ki, nem feleslegesen égették el. Elérkezett az első határidő. Ketten testet öltenek és kitárják az ajtót. Három áldozat, negyedszerre. Öt nap marad a Másfélék számára. Hat napja marad az embereknek. Azoknak, akik útra kelnek, semmijük sem marad. A Hatodik Őrség halott. Az ötödik erő eltűnt. A negyediknek erre nem volt ideje. A harmadik erő nem hisz, a második erő fél, az első erő elfáradt.  

    A különös szavak rengeteg kérdést vetnek fel és a világ végét sejtetik. Mi a Hatodik Őrség és hol találhatóak meg a tagjai? A Nappali és az Éjszakai Őrségnek össze kell fognia, ha meg akarják akadályozni a közelgő apokalipszist. Egy szó szerint, az egész világon átívelő kaland veszi kezdetét Lukjanyenko Egyesült őrségében olyan jól ismert szereplőkkel, mint Anton vagy Zavulon. Meglepő fordulatok, tragikus sorsok és nagy áldozatok jellemzik a szövevényes cselekményt. Ahogy a könyv fülszövege is ígéri, az írótól már megszokott kalandokon keresztül vezeti az olvasót, de eközben felveti az emberi lét legalapvetőbb kérdéseit is. Igazi méltó befejezése az Éjszakai őrség-sorozatnak.

    144028145
    Orosz kiadás

     

  • Újrakezdi az egész filmes X-Men univerzumot a FOX

    Annak ellenére, hogy 2000-ben az X-Men indította útjára úgy igazán a szuperhősös, képregényes őrületet a mozikban és az X2-t tartják az egyik legjobb ilyen jellegű filmnek, úgy tűnik, hogy a franchise megbukott a mozikban. Miután az X-Men: Apokalipszis gyengébben hozott a kasszáknál, a FOX úgy döntött, hogy az alapjaitól kezdi újra az egészet. Így tehát jön az X-Men reboot.

    Tekintve, hogy a Logan lesz Hugh Jackman utolsó filmje, melyben Rozsomák bőrébe bújik, és az X-Men előzményfilmek főszereplőinek (James McAvoy, Jennifer Lawrence, Michael Fassbender és Nicholas Hoult) is lejárt a szerződése, logikus lépésnek lehetünk szemtanúi. Bryan Singerre hivatalosan is rámondhatjuk, hogy belefásult és belebukott az X-Menbe, ugyanis az újrakezdést Simon Kinberg író-rendező hozza el a mutánsok rajongóinak.

    x-reboot2

    És hogy mi lesz Lawrence-ékkel? Szeretné a FOX, hogy további filmekre aláírjanak, de ha ez nem történik meg, akkor se dőlnek kardjukba a stúdiónál. Ráadásul a színészek kijelentették, hogy csak együtt hajlandóak folytatni a munkát, külön-külön nem írnak alá.  A terv az lett volna, hogy az X-Menek a 90-es évekbe látogatnak a következő filmben, de lehetséges, hogy ez az egész felborul.

    Egyébként nem volt annyira rossz irány az, amit az X-Men az elmúlt években követni próbált (a Farkas előzményfilmeket nem idesorolva), azonban mind a Deadpool, mind pedig a Marvel filmes univerzumába tartozó Doctor Strange is azt mutatja, hogy újítani nem árt néha. Azt sokszor szereti a közönség. Mindemellett érkezik hamarosan a FOX tévécsatornára a Legion, amely Charles Xavier fiáról fog szólni és az X-Men spin-offja, a Deadpool 2 is. Szóval a mutánsok maradnak, több fronton támadnak és remélhetőleg Kinbergék képesek lesznek ügyesen újrakeverni a paklit.

  • Hangulatos előzetest kapott Luc Besson új sci-fije, a Valerian és az ezer bolygó városa

    Luc Besson egyik legsikeresebb filmje Az ötödik elem volt, mely premierje óta igazi kultuszt tudott maga köré építeni. Habár az író-rendező párszor még próbálkozott hasonló bravúrral, lásd Lucy, nem sikerült egyelőre akkora durranást tető alá hozni, mint a Milla Jovovich és Bruce Willis neve által fémjelzett klasszikus. Most egy francia képregényt dolgoz fel Besson, ebben a Suicide Squad dögös boszorkánynője, az egyébként modellként befutott Cara Delevingne és A csodálatos Pókember 2 rosszfiúja, Dane DeHaan játsszák majd a főszerepet. Ők ketten afféle rendfenntartók az univerzumban, Laureline és Valerian a történet szerint Alpha városába látogatnak, ahol egy ismeretlen fenyegetés üti fel a fejét.

    Iszonyatosan sokszínűnek néz ki első blikkre a film, ahogy a fenti trailerből látható. Rengeteg idegen fajt láthatunk az ígéretek szerint a 2017-ben érkező Valerian és az ezer bolygó városában. Ami pedig még jobb hír, hogy Delevingne és DeHaan kettőse az első képsorok alapján elképzelhető, hogy jól fog működni. De hogy megközelítik-e a nagy elődben, Az ötödik elemben látott kémiát a főszereplők között, az még egy nagy kérdés. Ezenkívül még olyan sztárok lesznek láthatóak a sci-fiben, mint Ethan Hawke, Clive Owen és John Goodman, de Rihanna is feltűnik egy dögös sztriptíztáncosnő szerepében. A látványra biztos nem lesz panasz. Ha pedig mindez nem lenne elég, a 28. században játszódó filmben komoly szerepet kap az időutazás is, ami a tudományos-fantasztikus művek jolly jokere.

  • OLVASÁSGALAKTIKA  ÉLMÉNYKAMPÁNY 2016

    Az Olvasásgalaktika partnere a maszka.hu jelmezkölcsönző.
    Az Olvasásgalaktika partnere a maszka.hu jelmezkölcsönző (fotó: Székács Alexa)

     

    Elindult az Olvasásgalaktika élménykampány, amely keretében 200.000 db Galaktikát oszt szét a kiadónk. Ez 20 millió oldalnyi élmény!

    A kampány csúcspontjaként december 8-án plusz 10 perc olvasásra buzdítunk, és eseményeket tartunk az ország számos pontján.

    Ha mind a 200 ezer résztvevő csak tíz perccel olvas többet, az összeadva négy évnyi olvasás egyhuzamban! A szervezők szerint a lehetőség nyitott, hogy bárki olvasson: kérjen egy Galaktika magazint!

    A kampány másik kiemelt célja, hogy minél több fiatalt bevonjon az Olvasásgalaktikába.

    „Színvonalas  science-fiction olvasására biztatnánk, ebben ugyanis megtalálhatnák a példaképül választható hősöket éppúgy, mint a társadalmi és etikai kérdések élvezetes stílusban megírt elgondolkodtató felvetéseit, miközben a tudományos ismeretterjesztő irodalom utáni igényüket megalapozhatnák.” (dr. Mund Katalin szociológus)

    „Részben az amerikai egyesült államokbeli adatok (Bethune, 2012), részben magyar tapasztalatok alapján feltételeztük, hogy hazánkban is előtérbe került egy olyan műfaj, amely korábban kifejezetten „rétegirodalom” volt – a fantasztikus regények.

    Az Olvasásgalaktika keresi a partnereket, közösségeket, cégeket, akik nagyköveteink lesznek, és segítik az Olvasásgalaktika növekedését.

    Információ: olvasas@galaktika.hu

    Olvass a jövőbe!

    Kozák Tibor
    kampánymenedzser

  • A összeszőtt utcák városa – Emmi Itäranta új regénye

    November 1-én jelent meg az Egyesült Államokban Emmi Itäranta, A teamesternő könyve szerzőjének második regénye The Weaver címen. Habár az USA-ban most jön ki először Itäranta regénye, mégsem beszélhetünk új megjelenésről. A regény először finnül jelent meg 2015. október 6.-án, ezt követően pedig október 15.-én Angliában, The City of Woven Streets címen. A mostani amerikai megjelenés apropóján nézzük meg, mit is várhatunk az írónő regényétől.

    kudottujen_kujien_kaupunki-191x300
    A finn borító

    Ez nem A teamesternő könyvének folytatása, hanem egy teljesen új, különálló történetet mesél el. Ennek ellenére minden megtalálható az új regényben, ami Itäranta első művében is.  Ismét egy disztópikus világot járhatunk be. A The City of Woven Streets főhőse, Eliana a szövők nagynevű házában éli mindennapjait és gyakorolja a szövők különleges mesterségét. Azonban szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét, amit a világot jelentő Sziget vezetői károsnak tartanak. Eliana titkát őrizve éli mindennapjait addig, amíg nem találnak egy vérben fekvő eszméletlen lányt a háznál. Támadói megfosztották a lányt a beszéd képességétől, csak egy tetoválás, ami Eliana nevét visel, árul el valamit a különös lányról: valami köze van a szövőhöz. Vajon miért pont Eliana nevét viseli magán a titokzatos idegen? Mi köti őket össze?

    Több kritika is Ursula K. Le Guin és Sheri S. Tepper (Land of the True Game-sorozat szerzője, többek között) stílusához hasonlította a The Weavert lírai elbeszélőmódját. Élénk képek és az álmokban elmerülő szépirodalmi igényességgel megírt leírások teszik színesebbé a könyv atmoszféráját. Emellett, ahogy már feljebb szó esett róla, A teamesternő könyvének minden pozitív vonását magán viseli. Ilyen például a világfelépítés: csak lassan bontakozik ki, de Itäranta minden apró részletre ügyel, minden lehetséges aspektust körbejár. Megmagyarázza, miért alakult úgy disztópikus világának sorsa, ahogy – ezzel rengeteg rejtélyről rántva le a leplet. Aztán ez a lassabb építkezés megtörik és egy igazi megdöbbentő kalandba fordul át.

    A regényt többek közt dicsérik még a többdimenziós karakterekért, akik szinte életre kelnek a könyv lapjain. A fókusz főleg Elián és a sérült lányon van, az írónő leginkább az ő kapcsolatukban mélyed el, de mellettük még megismerjük a Sziget vezetőinek sötét titkait és motivációit.

    covers
    Az amerikai (balra) és az angol (jobbra) borító

    The City of Woven Streets méltó folytatása egy erős debütálással kezdő életműnek. Élénk képek, költői nyelvezet és mély emberi üzenet jellemzi Emmi Itäranta új regényét. Egy első ránézésre több műfajt ötvöző (konspirációs thriller, disztópia, fantasy) regénynek tűnik, de végül valami eddig nem látott, igazán egyedi dologgá növi ki magát.

  • Fordulóponthoz érkezett a Westworld 1. évada, kezdődhet a robotlázadás

    Soha nem volt még jó vége annak, ha az ember istent játszott. Az HBO sci-fi sorozata az ősz egyik nagy durranása, a Westworld már a premierjekor megverte nézettségben a Trónok harcát. De nem érdemes elveszni a számokban, hiszen ez az a tévés produkció, amely az új zászlóshajója lehet a high-concept műfajnak. A Westworld annak jár utána, mi lenne, ha létezne egy olyan „vidámpark”, ahol az ember fia vagy lánya kiélheti magát, elveszhet a bordélyházak vagy a vérgőzös pisztolycsaták mocskában. Eddig 6 része ment le a szériának, de már most mélyebben vájkál a filozófiai kérdésekben a sorozat, mint mondjuk a Lost valaha tette.

    A Westworld egy olyan, androidokkal benépesített helyet mutat be, ahol a veterán játékosok mindenfajta morális iránytűt elvesztve vérengzhetnek. Ott van a feketébe öltözött férfit alakító Ed Harris, aki egy veterán geeknek tűnik. Ő az a játékos, aki elhatározta, hogy eljut a vadnyugati világ középpontjáig, és céljáért szó szerint bármire képes. Egy Teddy nevű robottal kiegészülve válik izgalmassá az ő története, viszont az ember elgondolkozik azon, hogy vajon nem-e szórakoznak velünk a készítők? Mi van akkor, ha a gyilkológép játékos sem az, aminek tűnik?

    westworld-mid3

    Az HBO sorozatának ez az egyik legnagyobb újdonsága. Amellett, hogy elgondolkoztat, jól át is ver néha. Ott van például Dolores, a dögös szőke android, akit minden, Westworldbe tévedő vendég meg akar menteni. Vagy épp meg akar erőszakolni. Ha már a társadalmi normák fellazulását emlegettük. A sorozat története az évad első felében abba az irányba mozog el, miszerint Doloresből lesz a robotlázadás vezetője, ő jön majd rá elsőként, hogy minden, amiről tud, amire gondol, mindössze programozott látszatvalóság.

    Erre jön a 6. rész a nagy fordulatával, miszerint a bordélyházat vezető Maeve szorítja először szorosabbra a szoknyát a derekán és az androidokkal foglalkozó technikusokat körülbelül öt perc alatt az uralma alá hajtja. Itt látható talán a Westworld egyik legkeményebb jelenete, melynek során a gép hitetlenkedve nézi, ahogy a programját tartalmazó „tablet” az arca elé generálja az épp következő mondatot, ami elhagyja majd a nő száját. Aztán Maeve lefagy. Szó szerint, nagyjából kékhalált kap. Majd megtörténik az, amitől olyan sokan félnek, a gép lázadni kezd sorsa ellen, maximális intelligenciát kér magának, onnantól kezdve pedig a jó ég irgalmazzon a Westworld alkotóinak. Lesz itt keménykedés még várhatóan, hiszen ha az összes ébredező gép összefog, azért oda tudnak csapni közös erővel.

    westworld-mid2

    Ügyes mitológiaépítés jellemzi egyébként a szériát, hiszen a történetnek laza, de komolyan vehető keretet ad Arnold, az egyik eredeti készítő, akinek a szelleme még a feltételezett halála után is az Anthony Hopkins által alakított Dr. Robert Ford sarkában jár. A Westworld a látszatokról szól, ezt erősíti meg bennünk az is, hogy Ford elsőgenerációs androidokat tart a westernvilágot fejlesztő létesítményben, akik történetesen az ő családja. És az öregember szeret gyerekkori másolatával csevegni időnként. Fontos kiemelni Bernard karakterét is, akire hasonló ébredés várhat, mint Arnoldra. Avagy benne van még meg a legnagyobb potenciál arra a szereplők közül, hogy rájöjjön, esetleg az androidok többek, mint legyilkolásra és ösztönös vágyak kielégítésére használt eszközök.

    A filmes világban a Mátrix korbácsolta meg legutoljára erősen a témát, de a sorozat alapjául szolgáló 1973-as Feltámad a vadnyugat is erősen beköszön a Westworldben. Gondoljunk csak arra, amikor Ford robotmása szétnyitja a fejét. Mindemellett pedig az eredeti feketébe öltözött cowboy is tiszteletét teszi az HBO szériájában a háttérben, amikor Bernard lemegy az alsó szintekre. Ez jópofa easter egg, bár a sorozat készítőiből simán kinézhető, hogy esetleg a történetbe is beleszövik majd ezt a motívumot.

    westworld-mid4

    A Westworldöt komoly irodalmi hangulat és stílus is körülveszi, amellett, hogy egy nagyon erős „mi lenne, ha?” kérdést feszeget. A szereplők Shakespeare-t idézgetnek, és folyton a pusztulásra és a lét kihívásaira, gyötrelmeire hívják fel a figyelmet. A Westworld bőven több, mint egy átlag macsó álma, az egyetlen gyenge pontja talán az az egész sorozatnak, hogy nehéz olyan igazán kedvelhető karaktert találni. Ehhez talán Jimmi Simpson áll a legközelebb, aki a vendégek közül a leginkább embernek nézi az androidokat és tényleg segíteni próbál Doloresnek.

    Az egy helyben toporgó kezdés és az önismétlő jelenetek sokasága után úgy tűnik, hogy a Westworld az első évad második felére fogja leginkább megtalálni magát. Ha pedig Jonathan Nolanék nem félnek gondolkodtatni, miközben szórakoztatják a közönséget, még az is lehet, hogy a Westworld pár év múlva komolyságban felér majd a The Leftovershez. Mert igenis jól áll egy sorozatnak, ha mer kérdezni. Főleg arról, hogy mit is jelent létezni és meddig lehet tűrni, hogy mások irányítsanak minket.

  • Ez történt a 2016-os BlizzConon

    Idén is megrendezték az évente jelentkező BlizzCont. A rendezvény célja, hogy bejelentse a cég a legújabb játékait a nagyérdeműnek, valamint, hogy helyet adjon a játékosoknak a találkozásra, ismerkedésre, bulizásra.

    cosplay-contest-winner

    A bejelentések mellett cosplayerek és animátorok is összemérhették képességeiket, játékbeli és valós díjakért bemutathatták jelmezüket és digitális tudásukat. Szintén itt zajlott a World of Warcraft Aréna, a Starcraft II és a Hearthstone bajnokság, a Heroes of the Storm őszi kupája, illetve az Overwatch Világbajnokság.

    meanstreetsofgadgetzan

    A rendezvényen bejelentették többek között a Blizzard kártyajátékának, a Hearthstone-nak a következő, azaz negyedik kiegészítőjét, a Mean Streets of Gadgetzant. A kiegészítő december elsején lesz ingyenesen elérhető a Battle.net kezelőfelületén.  Az új kártyák főleg a goblinokat és a goblin város, Gadgetzan lakóit tartalmazzák. Új fegyverek, csapdakártyák, pirájapuskák jönnek, igazából minden ami goblin, benne lesz az új pakliban.

    A kiegészítőben 3 új frakciót (maffiacsaládot) is adnak a játékhoz. Érkezik a „Grimy Goons”, „The Kabal” és a „Jade Lotus”, akikhez majd a játékos tetszőlegesen csatlakozhat. A maffiacsaládtagok különféle specifikus kártyákat fognak használni. Az egyensúly érdekében lesznek olyan kártyák is, amiket mind a három család tagjai használhatnak. Nagyon izgalmas lesz, hogy hová fog fejlődni ez a frakciórendszer és az új évad témája is egy lendületváltást ígér a Hearthstone fanoknak.

    blizzcon-2016-sombra

    Az Overwatch híveinek is izgalmas híreket közölt a Blizzard, ugyanis érkezik az új hős, Sombra.

    Sombra, a mexikói hackerlány játékstílusában igen-igen hasonló lesz a konkurens játék, a Paladins egyik hőséhez Skye-hoz. Sombra főként láthatatlanságot fog használni, épp úgy, mint Skye. Viszont Sombra játékában az ellenfelek eszközeinek meghekkelése lesz a fő cél. Sombra képes lesz lekapcsolni az ellenfeleinek műszereit, azaz képességeit pár másodpercre, és ha gondban van, könnyen el tud majd teleportálni egy általa megjelölt helyre.

    Az új hős mellett a Blizzard bejelentette, hogy az Overwatch hivalatosan is e-sport lesz, hasonlóan, mint másik játékuk, a Heroes of the Storm.

    heroes-of-the-storm

    A Heroes of the Storm játékosainak két új harcost mutattak be az idei BlizzConon. A Szövetségesek újfent elhunyt királya, Varian Wrynn, és az egyik ősisten, Ragnarok csatlakozik majd az Igazság Mezejéhez.

    necromanter

    Híreket kaptunk a Diablo III-ról is, mégpedig hogy a játék magába foglalja majd a régi kasztot, a Nekromantert az elkövetkező kiegészítőben.

    A Diablo első része pedig ingyenesen játszható lesz a Diablo III-ban, ami azt jelenti, hogy teljes HD felújítást fog kapni a sztori. Mindent újramodelleznek az eredeti, klasszikus kinézetek alapján. A patch a régi játékosokat szeretné megcélozni, hogy ismét felidézhessék a Diablo I-érzést, és emellett menő tárgyakat és kinézeteket kapnak azok, akik az eseményen részt vesznek.

    deep-mind

    A Blizzard a jövőben együtt fog dolgozni a Google Deepmind, mesterséges intelligencia céggel, hogy a botokat még okosabbá tegyék a Starcraft 2-ben.  Az összefogás célja, hogy a robot tanulni tudjon az ellenfelétől, és a sokadik meccsen már ne essen bele ugyanabba a hibába, mint a legutóbbi mérkőzésen.  Az egész értelme, hogy rábírják a játékost más taktikák alkalmazására és érdekessé tegyék a botmérkőzéseket a profiknak is.

    tomb-of-sargeras

    A World of Warcraftban bejelentették a Legion következő patchét, a 7.2-eset, ami tartalmazza majd az új raid instát, a Tomb of Sargerast, ahol összesen kilenc új főgonosszal küzdhetnek meg a kalandorok. Továbbá számos mini holiday eseményt is bejelentettek, meg kisebb számváltoztatásokat a kasztok erőviszonyain. Sajnos a legacy szerverek ötletétől továbbra is elzárkózik a Blizzard, így erről idén sem hallhattunk sokat.

    Míg a Hearthstone bejelentéseinél és kártyabemutatásainál óriási őrjöngésbe és üdvrivalgásba kezdtek az emberek, addig a Heroes of the Storm híreinél mindenki elment cigizni, vagy beszélgetni. A World of Warcraftos és az Overwatch-os újdonságokat érdeklődéssel fogadták, míg a Starcraftos és a Diablós hírek megosztották a termet.

    Összességében elég lassú volt az idei BlizzCon. Sajnos meglátszik a hírekből is, hogy minél több játékra figyel a cég, annál kevesebbet tudnak beleadni a futó játékaikba. A BlizzCon továbbra is megmaradt annak, ami. Egy barátságos és varázslatos hely, ahol az emberek klántársakkal és online ismerősökkel, játékkészítőkkel találkozhatnak, és elmondhatják szemtől szembe a kritikáikat és kérdéseiket a készítőknek. Ha az újdonságokért annyira nem is, az atmoszféráért és a versenyekért idén is érdemes volt kilátogatni a BlizzConra.

     

  • TAKARÍTÁS A VILÁGŰRBEN címmel új pályázatot írt ki a MANT

    A Gravitáció című film is megmutatta, milyen jelentős problémát jelent a Földünk körül keringő űrszemét. Űrszemétnek nevezünk minden olyan, űrbéli, mesterséges eredetű tárgyat, amelyek már nem hasznosíthatók és nem hozhatók működőképes állapotba. Mit tudunk kezdeni ennyi szeméttel? Ideje nekifogni a takarításnak!

     

    Írj! Alkoss! Készíts! Vágj!

     

    Kik? 11-14 éves, 15-18 éves diákok, egyénileg vagy csapatban!

    Határidő: Töltsd fel alkotásodat elektronikusan a MANT honlapján 2017. február 15-ig!

    Nyeremények: Felejthetetlen élmények a MANT Űrtáborban – egy hetes ingyenes táborozás; VIP látogatás budapesti űrkutatással foglalkozó intézményben, könyvnyeremények

    Részvételi feltételek: A pontos részvételi feltételeket a részletes pályázati felhívás tartalmazza.

    Részletek: www.mant.hu/diakpalyazat

    cinta-vidal-5
    kép: Cinta Vidal

     

     

     

    Takarítás a világűrben

     

    A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

     

    Részletes pályázati felhívás

    1. A pályázat meghirdetői

     

    A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a Galaktika és az Űrvilág támogatásával az ENSZ Világűrhét alkalmából pályázatot hirdet általános- és középiskolás diákok számára.

     

    1. A pályázók köre

     

     

    A pályázatra pályamunkát nyújthat be bármely általános vagy középiskolai oktatási intézményben tanuló, magyarul beszélő diák, aki megfelel valamelyik kategória követelményeinek. A pályázaton az idei évben egyénileg illetve csapatban is lehet nevezni. A pályázatokat határainkon túlról is várjuk!

     

    A pályázaton nem szerepelhet a MANT korábbi pályázataira készített pályamű.

     

    A pályamunkákat elbíráló zsűri tagjainak közvetlen hozzátartozói nem vehetnek részt a pályázaton.

     

    1. A pályázat kategóriái

     

    A pályázatot az alábbi kategóriában hirdetjük meg:

     

    Egyéni pályázók esetében:

    – az oktatási intézményekben tanulók 11–14 éves korcsoportja

    – az oktatási intézményekben tanulók 15–18 éves korcsoportban (de legfeljebb a középiskola befejezéséig);

    – 11–18 év közötti látássérült fiatalok.

     

    Csapatban pályázók esetében:

    – az oktatási intézményekben tanulók 11–14 éves korcsoportja

    – az oktatási intézményekben tanulók 15–18 éves korcsoportban (de legfeljebb a középiskola befejezéséig);

    – 11–18 év közötti látássérült fiatalok.

     

    A csapatokról:

    – A csapatok 2–4 főből állhatnak.

    – Egy diák csak egy csapatban indulhat.

    – Ha valaki csapatban indul, akkor nem adhat be egyéni pályázatot.

    – A csapat legidősebb tagjának az életkora számít a kategóriák közötti választásnál. (Ha például a csapat három főből áll, két 14 éves és egy 15 éves diákkal, akkor a 1518 éves korcsoportot kell választani.)

     

     

    1. A pályázat benyújtása

     

     

    A pályázatokat egy online beadó felületen kérjük beadni, amely a http://www.mant.hu/diakpalyazat weboldalon érhető el. Felhívjuk a figyelmet, hogy a zsűri kizárólag csak az online beadófelületen keresztül leadott pályamunkákat értékeli!

    (Akik papír alapú munkát terveznek leadni, azoktól postacímünkre várjuk az alkotásokat, de őket is arra kérjük, hogy regisztráljanak az online beadó felületen, adják meg a pályázathoz szükséges adatokat, töltsenek fel egy digitális fényképet a pályamunkájukról, és utána postán juttassák el hozzánk az alkotásukat. A pályamunka leadását ebben az esetben is a beadási határidőig meg kell ejteni!)

     

    1. A pályázat beadási határideje

     

     

    Beküldési határidő: 2017. február 15. (szerda) 23 óra 59 perc.

     

    Határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

     

    1. A pályázat témaköre

     

    Takarítás a világűrben

     

    A Gravitáció című film is megmutatta, milyen jelentős problémát jelent a Földünk körül keringő űrszemét. Űrszemétnek nevezünk minden olyan, űrbéli, mesterséges eredetű tárgyat, amelyek már nem hasznosíthatók és nem hozhatók működőképes állapotba. Mit tudunk kezdeni ennyi szeméttel? Ideje nekifogni a takarításnak!

     

    kép: Stephen Boxall

    Milyen témák feldolgozását várjuk a pályázatokban? Az alábbiakban adunk egy rövid listát, de a felsorolt témákon túlmenően természetesen bármilyen, a pályázati kiírás címéhez kapcsolódó témát fel lehet dolgozni!

    • Űrbeli utcaseprők – milyen elképzelések vannak az űrszemét eltakarítására
    • Milyen problémát jelenthet az űrszemét?
    • Kik és hogyan figyelik az űrszemetet?
    • Űrszemét az irodalomban (könyvek, filmek)
    • Hogyan védekezhet egy űrállomás, űrhajó vagy aktív műhold az űrszemét darabok „támadásai” ellen?

     

    1. A pályázó feladata

     

    A pályázónak (akár egyénről, akár csapatról van szó) választani kell egyet az alábbi feladatok közül. (Mindegyik feladat témája a „Takarítás a világűrben”, ahogy a 6. pontban megfogalmaztuk.

    A látássérült pályázóknak az A vagy C feladat választását javasoljuk.

     

    A, Írj! (Dolgozat készítése)

     

    A pályázó feladata az, hogy „Takarítás a világűrben” témakörben elgondolásait – olvasmányai, tanulmányai vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozású munkában – fejtse ki egy dolgozat formájában.

     

    B, Alkoss! (Rajz, számítógépes grafika vagy ismeretterjesztő poszter készítése)

     

    A pályázó feladata, hogy az „Takarítás a világűrben” témakörben – olvasmányai, tanulmányai vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozásban – rajzot, vagy számítógépes grafikát, vagy ismeretterjesztő posztert készítsen. A grafika technikája szabadon választható: lehet kézrajz, festmény, fotómontázs, számítógépes grafika vagy egyéb grafikai alkotás. A poszter maximális mérete A2-es lehet. A poszter technikája szabadon választható: lehet kézzel készített poszter, nyomtatott anyagok felhasználásával készített poszter vagy számítógépes eszközökkel készített poszter.

     

    C, Készíts! (Facebook-oldal, weboldal vagy blog készítése)

     

    A pályázó feladata, hogy az „Takarítás a világűrben” témakörben – olvasmányai, tanulmányai, vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozásban – egy Facebook-oldalt vagy egy weboldalt vagy egy blogot készítsen (erre szöveget, képet, videót, animációt és bármilyen további tartalmat elhelyezhet).

     

    D, Vágj! (Videó)

     

    A pályázó feladata, hogy az „Takarítás a világűrben” témakörben – olvasmányai, tanulmányai, vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozásban – egy videót készítsen.

     

    A fenti A, B, C, D feladat közül csak egyet kell választania a pályázónak. Egy pályázó több feladatot is megoldhat, ebben az esetben a helyezési sorrend megállapításánál a legjobban sikerült feladatmegoldását vesszük figyelembe. (Több feladat megoldása esetén a legjobb feladat számít, a különböző feladatok részpontszámai nem adhatók össze.)

     

    1. Formai követelmények

     

    Az A feladat esetében a pályaművet DOC, DOCX vagy PDF formátumban kérjük a pályázati honlap beadó felületén keresztül feltöltetni. A pályamunka maximális terjedelme 8 oldal (A4). Az ábrák, rajzok – ha mellékletként szerepelnek – nem számítanak bele az oldalszámba. A dolgozathoz kérünk irodalomjegyzéket, és a pályázókat arra kérjük, hogy tüntessék fel az Internet-hivatkozásokat is! Kérjük, kerüljék el az olvasott forrásokból való szó szerinti szövegátvételt, hiszen az nem számít önálló munkának. A pályamunka címe nem egyezhet meg a kiírás címével.

    kép: Clemens Wirth
    kép: Clemens Wirth

     

    A B feladatnál a pályaművet rajz és grafika esetében elsősorban PDF formátumban (de emellett DXF, PSD, CDR vagy JPG formátumban) fogadjuk el, poszter esetében a pályaművet elsősorban PDF formátumban kérjük a pályázati honlap beadó felületén keresztül feltöltetni, de CDR, PSD vagy JPG formátumban is elfogadjuk. Kérjük, hogy a kézzel készült rajzokról és poszterekről készítsenek digitális fényképet, és ezt a fényképet töltsék fel a pályázati honlap beadó felületén keresztül, a kézzel készült alkotásokat pedig juttassák el postacímünkre (1044 Budapest, Ipari park u. 10.). Pályaművet visszaadni nem áll módunkban. A pályamunka címe nem egyezhet meg a kiírás címével.

     

    A C feladat esetében a pályaművet Facebook-oldal esetében Facebookon kell elkészíteni, és a Facebook-oldal linkjét pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján megadni. Blogoldal esetében egy blogszolgáltatónál (pl. blog.hu) kell elkészíteni, és a blog linkjét pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján megadni. Weboldal esetében tetszőleges technikai eszközök használatával (pl. Google Sites, Drupal, saját fejlesztés stb.) kell elkészíteni a weboldalt, és a weboldal linkjét a pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján megadni. A pályamunka címe nem egyezhet meg a kiírás címével.

     

    A D feladat esetében a pályaművet AVI vagy WMF formátumban kérjük elkészíteni, és pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján feltölteni (Youtube-videóként várjuk). A pályamunka címe nem egyezhet meg a kiírás címével.

     

     

    1. Eredményhirdetés

     

    A pályázókat e-mailben értesítjük az eredményhirdetés időpontjáról és helyszínéről, a nyertes pályázók nyereményüket a 2017 tavaszán egy ünnepélyes díjátadón vehetik át. A pályázat eredményét 2017. április 30-ig nyilvánosságra hozzuk.

     

    1. Értékelés

     

    Értékelési szempontok:

    – a feldolgozott ismeretanyag tartalma, hitelessége;

    – a feldolgozás eredetisége;

    – a kiírásban felsorolt követelmények betartása.

     

    1. Díjak

     

    Az alábbi díjakat mind egyéni, mind csapat kategóriában átadjuk. 

     

    EGYÉNI indulók:

     

    1114 éves korcsoport 

     

    A 11–14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzője értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.

    Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2017-es MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

     

    1518 éves korcsoport

     

    A 15–18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó diák térítésmentesen vehet részt a 2016-os MANT Űrtáborban. A második helyezettnek a részvételi díj 50%-át elengedjük, a harmadik helyezettnek a részvételi díj 33%-át engedjük el.

    Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.

    Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2017-es MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

     

    Látássérült fiatalok

     

    A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó három fiatal egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Ezt a lehetőséget a MANT a Huntsville-ben járt magyar kísérőkkel valamint az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen hirdeti meg.

    Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2017. évre elengedjük.  

     

     

    CSAPATOK részére:

     

    1114 éves korcsoport 

     

    A 11–14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzőcsapata értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó csapat jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.

    Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2017-es MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét.  (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

     

    1518 éves korcsoport

     

    A 15–18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó csapatból a 2017-es MANT Űrtáborban két ingyenes helyet biztosít a MANT. Ha két főnél több tagból áll a csapat, a csapattagok a díjat feloszthatják a tagok között, (pl. négytagú csapat minden tagja 50%-ot fizet), vagy két kiválasztott tag veszi igénybe az ingyenes helyeket.

    A második helyezettnek a részvételi díj 50%-át elengedjük, a harmadik helyezettnek a részvételi díj 33%-át engedjük el. Az első helyezetthez hasonlóan a kedvezmény két főre szól és  a második, illetve harmadik helyezett csapatok is dönthetnek a kedvezmény felosztásáról a tagok között.

    Az első öt legjobb pályamunkát beadó csapat jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.

    Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2017-es MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

     

    Látássérült fiatalok

     

    A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó csapat egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Ezt a lehetőséget a MANT a Huntsville-ben járt magyar kísérőkkel valamint az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen hirdeti meg.

    Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2017. évre elengedjük.

     

    1. Felhasználás

     

    A nyertes pályázók hozzájárulnak, hogy pályaművük a Magyar Asztronautikai Társaság honlapján, a Magyar Asztronautikai Társaság kiadványaiban, a Magyar Asztronautikai Társaság által szervezett kiállításokon és rendezvényeken megjelenjen. A nyertes látássérült pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyar Asztronautikai Társaság mellett az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány is felhasználhassa alkotásaikat kiadványaiban és az általa szervezett kiállításokon, illetve rendezvényeken.

    A fentieken túl minden, a pályaművekkel kapcsolatos megjelentetési vagy felhasználási jog a pályázóknál marad.

     

    1. További információ

     

    A pályázattal kapcsolatos kérdésekre a palyazat@mant.hu címen válaszolunk. A beadási határidő előtti harmadik hétig folyamatosan nyilvánosságra hozzuk a palyazat@mant.hu címre addig érkezett kérdéseket és válaszokat a diákpályázat honlapján.