Marci és Mikul 3. heti bejelentkezése filmekről, sorozatokról, irodalomról, tudományról. Többek között téma a Homecoming, Trónok Harca, Twin Peaks, Star Trek, Far Cry, a pángalaktikus gégepukkasztó és a Jupiter. No és sok minden más.
A csatornánkat a https://www.youtube.com/c/GalaktikaHuSF címen találjátok. Ne felejtsetek el feliratkozni!
A Dél-Koreában született Jim Lee már gyerekkorában, St. Louisban nevelkedve komoly érdeklődést mutatott az illusztráció és a rajzolás iránt, hiszen iskolai színdaraboknak készített posztereket. Mivel az angolt az USA-ban tanulta meg, így kissé mindig kívülálló volt az 52 éves alkotó, szerény anyagi körülményeik miatt pedig ritkaságszámba ment, hogy a szüleitől képregényeket kapjon. Ám, amikor mégis megajándékozták eggyel-kettővel, akkor mindig az X-Men füzeteiben veszett el leginkább a fiatal tehetség. Pókember és Superman komoly inspirációi voltak a fiatal Lee-nek és az iskolában már az osztálytársai megjósolták, hogy egyszer biztos lesz egy képregényes cége, azonban a gimnáziumot befejezve inkább apját követve, orvosi pályára lépett a későbbi legenda.
Később Jim Lee-re nagy hatást gyakorolt Frank Miller The Dark Knight Returns című képregénye és a Watchmen is, melynek hatására újra felfedezte magának az alkotó a képregényeket és később a Marvelnél talált munkát magának. Dolgozott például az Uncanny X-Men sorozat több részén, illetve részt vett a mára nagyon ismert Gambit megalkotásában is.
1991-ben Lee saját X-Men képregénysorozatot indított, Volume 2 alcímmel amelyet nem csak illusztrált, de írt is. Ennek az első száma a mai napig a legjobban eladott füzet a képregények történetében, 8.1 millió példány kelt el belőle világszerte, a 2010-es Comic-Conon pedig közel 7 millió, a Guinness Rekordok Könyve szerint.
1992-ben aztán kilépett a Marveltől és csatlakozott az Image Comics gárdájához, majd a Wildstorm köteléke után ismét visszatért a Marvelhez. A Wildstormot később eladta a DC Comicsnak, így történhetett meg, hogy az illusztrátor a két komoly riválisnak, a Marvelnek és a DC-nek is dolgozott az évek során. Jim Lee a Batman: Hush és a Superman: For Tomorrow képregénysorozatok illusztrátoraként is dolgozott, így elmondható róla, hogy kevés olyan mainstream hős van, aki ne került volna a kezei közé. Ráadásul a jelenlegi olvasóközönség is minden idők egyik legegyedibb stílusú grafikusaként emlegeti a művészt, főleg a Hush-t és az All-Star Batman and Robint tartják letehetetlen daraboknak.
Munkásságáért Harvey Awardot, Inkpot Awardot, és három Wizard Fan Awardot is kapott.
Alább mutatunk egy csomó Jim Lee illusztrációt, de aki még többre vágyik, az ide kattintson, érdemes!
A 2000-ben mozikba küldött X-Men – A kívülállók óta a mutánsos filmsorozat sok mindent megért, többek között olyan balul elsült darabokat, mint az Apokalipszis, az X-Men kezdetek: Farkas, de azért az X-2, a Deadpool, vagy a Logan azért azt mutatta, hogy a FOX franchise-a néha életképes is tud lenni. Most bejelentették, hogy a 2018-ban érkező egyik X-Men film, a New Mutants horrorfilm lesz, azaz fel lehet készülni az R besorolásra, a vérengzésre és arra, hogy az alkotás szakít az eddigi hagyományokkal.
A New Mutants rendezője, Josh Boone az Entertainment Weeklynek adott exkluzív interjút, melyben a készítő egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, eddig ilyen mutánsos filmet még nem látott a közönség:
A tervek szerint horrorfilmet készítünk, mely történetesen az X-Men univerzumban játszódik. Nem lesznek se kosztümök, se szupergonoszok, valami egészen egyedülállót igyekszünk létrehozni.
Úgy tűnik, hogy a készülő X-Men spinoff Bill Sienkiewicz munkásságára összpontosít majd főképp, aki a New Mutants #18-tól kezdett a sorozaton dolgozni. Ezeket a képregényeket a rendező szürreális, impresszionista X-Men kötetekként emlegeti, véleménye szerint pont olyan, mintha Stephen King találkozna John Hughes-zal. Boone arról is beszélt, hogy a FOX nyitott arra, hogy ezek a testvérfilmek új irányt vegyenek, a stúdió a Deadpool sikere óta egyre merészebben vállal kockázatot. A New Mutants egyik legfontosabb, eddig bejelentett szereplője egyébként Maisie Williams (a képen balra), aki a Trónok harca tévésorozatban Arya Starkot alakítja, a filmben pedig Wolfsbane lesz. A karakter egy olyan lány, aki képes farkassá alakulni, ugyanakkor vallásossága miatt nehezen birkózik meg valódi természetével.
A New Mutants jövő áprilisban mutatkozik be a mozikban, mellette érkezik még a Deadpool 2 és a Dark Phoenix is, ez utóbbiban szintén egy Trónok harcás színésznő lesz a főszereplő, Sophie Turner (a képen jobbra), aki az X-Men: Apokalipszis után ismét Jean Grey bőrébe bújik.
A Galaktika 326 retro rovatában egy itthon kevésbé ismert, ám a science fictionben megkerülhetetlen írótól, George Griffith-től olvashatjáok, a „Pólustól Pólusig” című novellát.
Griffith (1857-1906) angol sci-fi író és a késő Viktoriánus kor és az Edward-kori Anglia híres felfedezője, utazója. Újságíróként kezdte, később a kor legnépszerűbb ponyvamagazinjaiban (pl. Pearson’s Weekly, Pearson’s Magazine) publikált. Első írása 1892-ben született: The Great War of 1892 (Philip Howard Colomb írása) hatására megírta a The Angel of the Revolution szinopszisát. Később ebből született meg az azonos című regény is; ezt tartják Griffith legjobb és leghíresebb művének, továbbá az úgy nevezett marvel talesek (olyan történetek, amelyekben levegő meghajtású gépekről és légi vagy vízi csatákról olvashatunk) egyik legelső darabjának is.
Írásaiban sokkal inkább a történet dominál, a tudományos rész mai szemmel inkább megmosolyogni való. Viszont ha irodalomtörténeti szemmel nézzük Griffith műveit, mondhatjuk, nem különböznek a mai sci-fi írók alkotásaitól. Hűen követte korának tudományos elméleteit, s azokat bele is építette történeteibe. Így életművében például találkozhatunk a darwini evolúcióelmélettel, ami főleg a világépítésében köszön vissza. Ezen felül Griffith számos jövőbeli eseményt vázolt fel műveiben, korának politikai eseményeit alapul véve.
Griffith életében és később is számos íróra volt hatással. A nagyobb hírnévre szert tevő kortársa, H. G. Wells például tőle kölcsönözte a „Pax Aeronautica”-motívumát (a légi közlekedés drámaian megváltoztatja a jövőbeli hadviselést) a The Shape of Things to Come regényéhez, de Griffih hasonlóan nagy hatással volt William Morris politikai utópiájára is, a „News from Nowhere”-re. Az SF későbbi írói közül Michael Moorcock érzi úgy, hogy Griffith munkássága nagyban befolyásolta. Irodalmi hagyatéka azonban nemcsak bizonyos szerzőknél tűnik fel, hanem a science fiction fejlődésén is érezteti hatását. A műveiben gyakran szereplő „repülőgépek” a 70/80-as években megszülető steampunk al-zsánerre ismerhetünk rá (műveit néha proto-steampunk jelzővel is jelölik).
Hosszabb elbeszéléseken kívül Griffith számos novellát is írt, ezek közül magyarul eddig a „Villámsarok” jelent meg Szentmihályi Szabó Péter Homályos zóna című válogatásában, és most a 326-as Galaktikában a „Pólustól pólusig”. A mostani történet egy Jules Verne kalandregényeit idéző írás: egy professzor, egy fizikus és egy filozófus elhatározzák, hogy megpróbálnak eljutni a Föld középpontjába, majd keresztülmenni a belsején, hogy egyik sarkponttól a másikig jussanak.
Aki már olvasott 19. századi romantikus románcot (pl. H. G. Wells művei), vagy bármit a Viktoriánus kor szórakoztató irodalmából (pl. Sherlock Holmes-novellákat), tudja, nagyjából mire számíthat Griffith-nél. A novella középpontjában a kaland áll, amit fantasztikus elemek (pl. a szánokból összerakott „repülőgép”) tesznek izgalmassá, s végül, hogy hihetőbb legyen a mese, hosszas, de érthetően előadott tudományos magyarázatokat kapunk. Ezek mai olvasóként inkább viccesek, mint komolyan vehetőek, de tökéletes korrajzot ad a 19. század tudományos világáról. A „Pólustól pólusig” középpontjában az akkori kort izgalomban tartó földrajzi felfedezések és geológiai elméletek uralják (pl. Charles Lyell művei). A novella tudományos része szerint a Föld belső magjában található egy alagút, amin ha átutazunk, az Antarktisztől eljuthatunk az Arktiszra. Habár az írás már bőven 100 éves, a benne felmerülő gondolatkísérlet még mindig érdekes lehet számunkra, a néhol bájosnak tűnő magyarázatok ellenére is (pl. kérdéses, hogy a kalandorok kabinja kibírná-e az alsóbb rétegekben a ráható gravitációs erőt). H. G. Wells Időgépéhez hasonlóan Griffith hitelesen adja elő korának tudományos elméleteit, és ezeket később a cselekményben felhasználja az izgalom fokozására is (pl. az expedíciót vezető professzor folyamatosan emlékezteti társait a felmerülő problémákra vagy lehetséges veszélyekre). A végeredmény egy mai szemmel is izgalmas kaland némi nosztalgikus érzéssel.
Ha érdekel, hogy honnan indult a science fiction, vagy csak szereted a Viktoriánus/Edward kori irodalmat, ne hagyd ki George Griffith novelláját! Olvasd el a Galaktika 326-ban.
Végre megérkezett a The Surge című akció-szerepjáték, amiben egy robotikusan felújított férfit kell irányítanunk egy katasztrófasújtott területen, ahol megannyi erőszakos mech-kel és egyéb óriásgépekkel kell felvennünk a harcot, Dark Souls stílusban.
A játék felütése nagyon jól sikerült, egy férfival vagyunk, aki a derekától lefelé lebénult. Érdekes érzés kerekes székből navigálni a sci-fi világban, és tényleg könnyű átérezni azt a problémát, amikor szembejön egy lépcső, és nem tudunk rá felmenni. Igazán erős üzenete van a játék első pár percének, ráadásul a kerekes szék irányítása megdöbbentően hasonlít a valósághoz. A főhős kezének animációi nagyon látványosak és részletesek, ahogy előre-hátra hajtja a nagy kerekeket. Ez után a rész után viszont a játék elindul a lejtőn, és minél tovább haladunk, annál inkább fogjuk rázni a fejünket a számos hiányosságtól, és egyre érezhetőbb lesz, ahogy megkeseredik a szájízünk a számítógép vagy a konzol előtt ülve.
A The Surge nem fogja magával ragadni a legtöbb játékost, többek között azért sem, mert a bejárható terület, ahol bóklászhatunk, rettentően kies és ingerszegény, így a játék nagy részében a single player mód magányosságérzése hatványozottan fog rátelepedni a felhasználóra, és még a környező npc-k, vagy a történet sem tudja enyhíteni ezt a folyamatos egyedüllétet.
A játék monotonitása mellett ráadásul még nehéz is. A folyamatosan ismétlődő ellenségek nagyjából ugyanolyan vagy erőszakosabb támadásokra képesek, mint a főszereplőnk, így a játékosnak majdhogynem tökéletes módot kell találnia az ellenfelek legyőzésére, hogy haladhasson a történettel. Külön furcsának találtam, hogy ha visszamegyünk feljavítani a felszerelésünket, a játék újraéleszt minden ellenfelet, amit már egyszer legyőztünk: ennek semmi értelme nincsen.
A játék harcrendszerét a Dark Soulshoz hasonlítják a legtöbben, de pusztán csak azért, mert könnyű benne meghalni és a game over felirat elkerülhetetlenül sokszor jelenik meg a képernyőn. Emellett fontos szerepet kap még az is, hogy mennyire hatásosan képes a játékos blokkolni az ellenfél támadásait, de a Batman főszereplésével készült Arkham játékok és az Assassin’s Creed bejáratott mechanikája óta ez korántsem meglepő.
A Dark Souls izgalmas harcrendszerével ellentétben viszont, ha ellenféllel találkozunk a Surge-ben, akkor a görgőnk segítségével kell kijelölni a célzásra kívánatos testrészeit az ellenfeleknek. Ilyen testrészkijelölő rendszerrel már találkozhattunk a Bethesda egyik leghíresebb játékában, a Fallout szériában is.
Bár amíg a Fallout-ban élvezetes ennek a módszernek a használata, ebben a játékban egyenesen idegesítő. A játékmenet azért hajmeresztő, mert aközben kell kijelölnünk az adott ellenség védtelen testrészét, miközben harcolunk, és az egér görgőjének a használata is rettentően esetlen érzést ad a harc hevében, és annak ütemét lassítja. Sokszor előfordul, hogy nem sikerül az apró görgőt rátekerni a kívánatos, azaz védtelen testrészre, így sokszor fogunk előre-hátra tekergetni azon a szerencsétlen periférián. Bár legalább szembesülünk vele, hogy a játékmenetet görgőre alapozni egy hatalmas ballépés, mivel a szerkentyűt nem ilyen pontosságra tervezték.
Hogy egy ilyen modern világban miért főként közelharci fegyvereket használ a főszereplő és az ellenfelek, arra nem tudok indokot adni, a környezet pont arra utal, hogy a nagy erejű lőfegyverek használata mindennapos legyen, főleg ennél a harci gépezetnél, amit irányítunk.
A környezet, amiben vagyunk, meglehetősen lapos, és az egész játék színvilága rettenetesen egyhangú, így a legtöbb pálya hasonlít egymásra, és nem nagyon érezzük azt, hogy valahova haladnánk. A pályák felépítése nem túl egyértelmű, sok időt fogunk azzal tölteni, hogy körbe rohangálunk egy helyen, ahol már minden ellenséget megöltünk. Sokan gondolhatnak a Doom szériára, ahol szintén ugyanezt tettük, miközben a kijáratot kerestük. Itt azonban semmi misztikum vagy aha-élmény nem fogja el az embert miután kibóklászik egy helyről, mivel az unalmas tájakon rossz érzés ott ragadni, és a több órásnak tűnő szaladgálás után, csak a pályadizájnereket fogjuk szidni.
A The Surge sztorija nagyon mellékes, semmit sem mond el nekünk a játék. Az információ hiánya fojtogatja a játékost, és nagyon kevés motivációt ad arra, hogy folytassuk ezt a meglehetősen nehéz kalandot. Talán az MMORPG-kben és más nyitott világos játékokban működik az, hogy nem kötik az orrunkra, hogy hova kell menni és mit kell csinálni, de azt elfelejtették, hogy az internetes játékokban meg lehet kérdezni másokat, hogy mit kell csinálni, a nyitott világos játékokban pedig ez indokot ad a felfedezésre. Itt viszont a meglehetősen apró pályákon megragadni majdnem olyan érzés, mintha börtönbüntetésre ítélnék az embert. Az ember keresi a kiutat, de ha ki is jut, rájön, hogy már a felesége megcsalta és nem dolgozhat sehol, tehát ismét kilátástalan helyzetbe került, azaz újfent jött egy pálya, ahol megragad, és külső segítség, azaz az internetes profik nélkül csak a kilátástalanságban marad jó sokáig.
Az ellenfelek nagyon sokszor ismétlődnek, viszont ahogy megöljük őket egyre erősebbek és erősebbek leszünk, így van egy kis motivációnk rá, hogy ne csak elfussunk mellettük.
A karakterünk nem csak egyféleképpen fejlődhet, így újabb és újabb harcstílusokat taníthatunk a karakterünknek, tehát van értelme újrajátszani a programot, ha ki akarunk próbálni minden lehetőséget.
A játék megjelenése elég szép, részletes, de a színpalettája erős korrekciót igényel, a zenéje teljesen felejthető. Külön érdekesség, hogy nem minden videokártyával működik együtt a program, így a legújabb grafikai hardverek között is van olyan, ami miatt egy kék villogó fény jelenik meg néhány részén a játéknak, tovább rontva az összképet.
Összességében, a játék rendkívül sok kívánnivalót hagy maga után. Tulajdonképpen tényleg olyan játék, mint a Dark Souls, csak sokkal rosszabb, minden tekintetben. A tizenötezer forintos árcédulát meg kifejezetten soknak tartom. Ha valami igazán jó sci-fi játékot szeretnél, ami akciódús és izgalmas, ráadásul története is van, akkor inkább fordulj a Nier Automatához.
Ha mégis szeretnéd kipróbálni a játékot, akkor a program elérhető a Stream áruházában, vagy pedig bármelyik videojáték üzletben.
Június elején világszerte látható lesz Wonder Woman önálló filmje, amely a Batman v Superman és a Suicide Squad buktája után kihúzhatja a slamasztikából a DC-t. Gal Gadot tökéletes választás a szerepre, a karakter első feltűnése a mozivásznakon az egyik legemlékezetesebb szuperhősös bemutatkozás lett. Wonder Woman a képregényvilág egyik legrégebbi hősnője, 10-es listánkban pedig igyekszünk összeszedni Diana Prince-ről a legizgalmasabb tényeket.
1. A karaktert 1941-ben alkotta meg az író William Moulton és a grafikusként dolgozó Harry G. Peter, akik közül előbbi pszichológusként és feltalálóként is dolgozott. Az alkotó mélyen hitt a poligámiában, így amikor megkérdezték róla, hogy ki ihlette Wonder Woman karakterét, akkor feleségét és egy velük élő, másik nőt említett meg. Mindezek mellett pedig Moulton nevéhez fűződik a poligráfos vizsgálat feltalálása, így pedig már nem is annyira meglepő, hogy Wonder Woman lasszója igazmondásra kényszeríti azt, akit elkapott vele.
2. A 90-es években a DC és a Marvel közötti vetélkedés nem volt annyira vérre menő, ezért elég érdekes crossover képregények jelentek meg. Így láthattuk Batmant és Rozsomákot együtt zúzni, illetve Wonder Woman is belefutott a Bosszúállók egyik tagjába, Thorba. Ennek köszönhető, hogy Dianát azon DC-s karakterek között emlegethetjük, akik képesek voltak felemelni Mjölnirt.
3. Wonder Woman teli van meglepetésekkel, hiszen amellett, hogy karpereceiről lepattan a golyó, és van egy láthatatlan repülője, Hermész mítikus szandáljait viseli és még a fülbevalói is szuperképességekkel bírnak. 1941-es, első feltűnése óta azonban a karakter a fizikai megjelenésén kívül kevés tekintetben változott, hiszen ő az egyik első feminista szuperhős, aki többek között 20 évvel megelőzte a kultikus, Marvel-féle Pókembert is. A női szuperhősöket is olyannyira megelőzte Wonder Woman, hogy debütálása után 1947-ig kellett várni Black Canaryra, Batgirlre pedig egészen 1967-ig. Emiatt tehát Diana az első mainstream szuperhősnő a képregények történelmében.
4. Amellett, hogy Wonder Woman alapító tagja a Justice League-nek, sokáig ő volt az egyetlen női csapattag. Az eredeti felállás úgy nézett ki, hogy: Wonder Woman, Batman, Superman, Flash, Martian Manhunter, Aquaman és Green Lantern. A csapat először akkor állt össze, amikor egy idegen faj megtámadta a Földet és azon versenyeztek, hogy ki tudja előbb elfoglalni. A Justice League a megfékezésükre jött létre, és ha már olyan jól összepasszoltak, akkor hosszútávú lett az együttműködésük.
5. Diana egy külön világból származik, Themyscira szigetén él, az amazonok között, akik nem engednek maguk közé férfiakat. A vezetőjük Hippolyta, aki Wonder Woman anyja, és egészen addig meg tudta akadályozni, hogy férfiak közé keveredjen a lánya, amíg kénytelen nem volt diplomáciai küldetésre elküldeni a hősnőt.
6. Wonder Woman gyengesége a kezdeti években közel sem olyan komolyan vehető volt, mint Superman esetében mondjuk a kryptonit. A hősnőt egyedül az állíthatta meg, ha egy férfi megkötözte. A kreátor, William Moulton nem csak arról volt híres, hogy két nővel élt együtt egyszerre, de más, extrémebb dolgok is mozgatták a fantáziáját, ennek esett „áldozatául” Diana is.
7. A DC Filmes Univerzumában a Halálos Iramban egyik részéből ismert Gal Gadot öltheti magára először Wonder Woman lasszóját és felszerelését, korábban azonban még nagyobb neveken gondolkozott a Warner Bros. Így szóba került Kristen Stewart, Kate Beckinsale, Eva Green, és Christina Hendricks. Ám a legmeglepőbb, hogy a Lara Croftot korábban alakító Angelina Jolie neve is feltűnt az ötletek között, ugyanis még 2005-ben szó volt róla, hogy jön egy Wonder Woman önálló film.
8. A tévéképernyőkön viszont már nagyon népszerű tudott lenni Wonder Woman, hiszen a 70-es években Lynda Carter már megszemélyesítette a karaktert, nem is akárhogy. Ezen kívül 1967-ben megpróbálkoztak még egy vígjátéksorozattal is, ennek a címe Who’s Afraid of Diana Prince? lett volna, illetve 2011-ben volt még egy csúfos bukás, amikor is az NBC tévécsatorna leforgatta a Wonder Woman pilotját, a Friday Night Lightsból ismert Adrianne Palicki főszereplésével. Erről mondjuk jobb nem is beszélni.
9. Wonder Woman eredetsztorija megváltozott az évek során, alapból az anyja agyagból faragta ki és a görög istenek életet leheltek bele, így technikailag Dianának nincsen apja. A New 52 szerint ellenben Zeusz és Hipplyta gyerme Wonder Woman, ami miatt érthető módon Héra az amazonokat örök ellenségeinek tekinti.
10. Sok évvel a Justice League előtt létezett a Justice Society of America, ennek tagja volt többek között Hawkman, Atom, és Sandman is. Az ő titkárnőjük pedig nem más volt, mint Wonder Woman, akit sokszor hátrahagytak az irodában dolgozgatni, hátha valami fontos üzenet akkor esik be, amikor ők épp a Földet mentik meg. Sokat változott a világ és Wonder Woman szerepe a DC Univerzumban azóta.
Egyesek szerint, ha stoppal vagy más módon útra kelünk a galaxisban, akkor mindenképpen vigyünk magunkkal egy útikalauzt. Továbbá egy törölközőt. Mi viszont úgy gondoljuk, van egy harmadik tárgy is, ami nélkülözhetetlen: mégpedig a bögre.
Bárhová is vessen a sors, egy bögrével bármikor otthonossá tehetjük környezetünket. Legyen szó a saját lakásunkról, a munkahelyi asztalunkról vagy egy wampa jégbarlangjáról a Hoth bolygón. Szürcsölhetünk belőle kellemes, forró italokat, tarthatuk benne ceruzát, vagy akár fegyverként használhatjuk, ha meg kell verekednünk egy predatorral.
Bíztunk benne, hogy a galaktikus utazásokat kedvelő olvasóink bögre-pártiak, ezért legyártottuk egy darab Galaktika feliratú bögrét, majd leklónoztuk néhány ezer példányban. A készletet jelenleg egy interdimenzionális raktárunkban tároljuk, ahonnan fénypostával bármikor tudunk szállítani kedves megrendelőinknek. A bögre kapható a szerkesztőségünkben, vagy megrendelhető az interneten. Az ára 1490 Ft (ezért a pénzért még egy vogonnak is megéri), de a Galaktika Klub tagjainak viszont csak 1290 Ft.
Annak érdekében, hogy felhívjuk az univerzum figyelmét a mi fantasztikus, új termékünkre, őrületes bevezető akciót találtunk ki. Május 30-án kisorsoljuk azt az egyetlen, megismételhetetlen bögrét, amiből a többit klónoztuk! Plusz egy klónozottat. De nem mondjuk meg, melyik melyik.
A sorsoláson automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak.
Még nem vagy tag? Lépj be most!
A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is. Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.
Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!
Játunk véget ért! A nyertesek:
Hiripi Ferenc (Bp)
Dr. Tóth Péter (Maglód)
Gratulálunk!
Amikor elkezdtünk foglalkozni a Fagyott égbolttal, érdekesebbnél érdekesebb témákba botlottunk. Először is ott volt a Jeff Carlson által feltöltött videó, melyben a könyv keletkezéséről mesélt. Felcsigázta kíváncsiságunkat a salzburgi jégbarlang-rendszer, amelyről az író az Europa jeges világát mintázta, így megnéztük magunknak az Ausztria területén elterülő földi csodavilágot. Majd eszünkbe ötlött: most kezdte meg „haláltáncát” a Cassini űrszonda, mely a Szaturnusz rendszer előtt járt a Jupiternél is. A Cassini közvetve foglalkozott az Europával, így az űreszköz 20 éves munkáját foglaltuk össze egy külön cikk kedvéért. Adva volt a következő téma is: beszéljünk egy keveset az Europáról. A téma mindenképp érdekes, hisz a NASA ezen a holdon feltételezné a Naprendszeren belüli földönkívüli életet. Végül elérkeztünk a végcélhoz, újra az Európán vagyunk, de most már a huszonkettedik században, a 2113. évben.
Az emberiség hatalmas mennyiségű pénzt ölt egy felfedező út megvalósításába, melynek célja a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Europa. A motiváció egyszerű: ahhoz, hogy csillagközi fajjá váljunk, üzemanyagra van szükségünk. Az Europán pedig a vízjégből kinyert anyag segítené meghajtani az űrhajókat, ezzel dinamikusabbá téve a kereskedést, a terjeszkedést az űrben, a Naprendszerben, és ki tudja, egyszer talán azon kívül is.
Azonban egy csapásra minden megváltozott, amikor egy furcsa dolog került elő a masszív jégréteg alól: egy apró bogár elpusztult maradványa. Ezzel bebizonyosodott, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Majd az emberek kutatócsoportot küldtek a holdra, és megkezdődött az igazi kaland.
Jóval színesebb ez a befagyott világ, mint amennyire az elsőnek tűnhet. A regény főszereplője, Vonnie társai elvesztése után összetalálkozik a naphalaknak nevezett, értelmesnek tűnő, ám állatszerű élőlényekkel. Vonnie nagy nehezen, de megmenekül előlük, s megkezdődik a vita közte és a kutatócsoport között, miszerint jogos-e, ha saját célokra használnák fel ezeket a halakhoz hasonlatos lényeket. Egyelőre nem tudni, hogy az emberi intelligenciához mérve fejlettek-e vagy sem, de Vonnie nem akarja veszni hagyni az óriási felfedezés esélyét.
A regény nagyon pontos tudományos adatokat vonultat fel, sőt a naphalak anatómiája is teljesen valóságosnak hat. Csillag alakú testük nagyban megkönnyíti a mozgásukat a felszín alatt, illetve különleges gesztusaikkal kommunikációjuk is egyértelműnek, logikusnak hat. Látszik, Carlson figyelembe vett minden lehetséges részletet, az égitest jégtakarójától kezdve, a napfény hiányán át, egészen az izolált környezetig.
Mivel mostanában népszerű tendencia a női főszereplők szerepeltetése, azt hihetnénk, Carlson is csak kötelezően tuszkolta bele Vonnie-t a történet középpontjába. Természetesen nem újdonság, ha egy alkotásban nő a főhős. Sőt, láttunk is sok kiemelkedő művet ennek jegyében. Azonban sokszor érezni azt, hogy ezek a szereplők nem elég kidolgozottak, csak üres héjak, vagy nem hitelesek nőként. De Vonnie nem egy sztereotípia, és nem is egy túlságosan kontrasztos, vérbeli kemény csaj. Vonnie egy esendő ember. Egy nő, akit a férfiak igenis kiszorítanak a felelősségteljes munkákból, akinek nem hiszik el, hogy a naphalak értelmes lények, s akinek a kutatásait is megkérdőjelezik. Carlson sikeresen megtalálta az egyensúlyt, és remek női főszereplővel gazdagította a science fiction zsánerét.
Az Europa vad és jeges világa hitelesen van ábrázolva, ajánlott nagy nyári hőségben olvasni, garantálom, hogy azonnal dideregni kezd az olvasó.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Fagyott égbolt minden szempontból érdekes regény. Az alapfelvetés újszerűen hat, érdekesek az anatómiai pontossággal bemutatott naphalak, a különleges jégvilágot is hasonló precizitással mutatja be. A regény vége számos nyitott kérdést hagyott, melyekre a két folytatás fog választ adni. Reméljük, hogy hamarosan olvashatjuk őket.
Összegezve tehát Jeff Carlson Fagyott égboltja egy újszerű, izgalmas, kiemelkedően érdekes SF-thriller. A naphalaktól kezdve, a női főszereplőn át, az Europa kutatásának politikai felütéséig minden összefüggésben van egymással. Mindenkinek tudnám ajánlani, aki izgalmas thrillerre vágyik, vagy akit érdekel egy kiváló sztori tudományról, idegen civilizációról, az emberi gyarlóságról, és társadalmunk erős kritikájáról.
Azt már pár nappal ezelőtt is lehetett tudni, hogy a Vanity Fair magazin friss száma nagy összeállítást készített az idén esedékes új Star Wars filmről, és ebből az alkalomból négyféle címlappal jelentek meg, más és más főszereplőkkel a borítón.
Most azonban közzétették a vezércikk onine változatát, ami tele van rengeteg izgalmas fotóval, illetve több videóval, melyek közül az egyik a forgatásról szól, és abban is láthatunk érdekes helyszíneket és díszleteket.
Mindenképpen érdemes végigböngészni a cikket a Vanity Fair honlapján.
A Galaktika TV új sorozatot indít, ami az időutazásos filmeket járja körbe és elemzi. A beharangozó videóban Marci elmondja, mi mindenről lesz szó.
De ne feledkezzünk meg a témába vágó könyvekről sem: az időutazásnak külön oldalt hoztunk létre a Galaktikaboltban, mint ahogysok más témának is.