Kategória: Játék

Diablo vikingekkel – Vikings Wolves of Midgard játékteszt

A Vikings – Wolves of Midgard a legfrissebb fantasy játék, ami a felülnézetes dungeon crawler játékmenetével minden bizonnyal sok Diablo vagy Path of Exile rajongónak fel fogja kelteni az érdeklődését.

A programban, mint a cím is sejteti, egy viking szerepében fogjuk járni Midgard kies tájait. Nem meglepő a témaválasztás, hiszen mostanában – hasonlóan, mint régen a vámpírok vagy a cowboyok- nagyon trendik lettek a vikingek, mindez köszönhető a Vikings című History Channeles sorozatnak, amit mindenképpen ajánlok, hogyha hangulatteremtésre van szükséged a játékhoz.

A játék sztorija a skandináv mitológián alapszik, aminek során rengeteg ellenséggel fogunk szembenézni. Az ellenfeleink mind az istenek alkonyának, a Ragnaroknak a csatlósai. Az ellenfelekkel szembenézhetünk egyedül is, vagy éppen egy barátunkkal online multiplayeren keresztül.

A Vikings – Wolves of Midgard egyik legérdekesebb újítása a törékeny környezet. Miután ezzel a játékkal játszottam, minden hasonló felülnézetes akciójátéknál nézni fogom, hogy a varázslataim, kardcsapásaim mennyire zúzzák ketté a környező asztalokat, székeket. Fenomenális érzés, ahogy jobbról-balról repül a berendezés egy-egy ütésem után, és meglepően hangsúlyossá teszik minden mozdulatát a vikingünknek. Akármilyen fantasztikus a pusztítható környezet, talán egy kicsit túllőttek a célon néhol, mert nem egyszer előfordult, hogy egy gyönge kis íjjal rálőttem egy kőoszlopra, ami mintha műanyaghabból lett volna, kirobbant a helyéről. Lehetséges, a nyílvesszőm puskaporral volt megtöltve, de ez nem valószínű, tekintve, hogy ez egy középkori fantasy játék, sokkal valószínűbb hogy elsiklottak e mellett a készítők, és egy ilyen meglehetősen súlyos hibát bennhagytak a programban.

A harc a játékban mindig izgalmas, rengeteg gombot kell használnunk egy-egy ütközésnél, így amikor jönnek az ellenfelek, sosem érezzük úgy, hogy agyatlanul grindolnánk, mert a gyorsan változó szituációk nem engedik, hogy rátehénkedjük a jobbklikkre. Az animációk a kardsuhintásoknál nagyon szépek, viszont valamiért nagyon ügyetlen a karakterünk, valahogy nem úgy mozog a főszereplőnk, ahogy szeretnénk, sőt, akik nagyon ügyesen bánnak az egérrel azoknak szembetűnően esetlenül reagál a játék a nyomkodásra.

További pozitívuma a játéknak az maga a megjelenése: ugyan nem szemkápráztatóan realisztikus vagy kidolgozott környezetekkel találkozunk, mégis nagyon jól esik ott lenni. A skandináv vidék, vegyítve a fantáziavilágok ismert elemeivel, egy páratlan mixet alkotnak, és az aláfestő zenét hozzáadva hihetetlenül hatékony immerzióban lesz része annak, aki beruház a játékra. Bár nagyon jó ránézni a játékra, amint az ellenfelek odacsődülnek a főhősünkhöz, a játék fps-e akkorát esik, mint amikor Thor isten lecsap a kalapácsával. Ez kifejezetten zavaró multiplayerben, mivel a társunk is rengeteg dolgot fog csapkodni meg mi is, és ultra grafikán még a legkorszerűbb gépet is kifüstöli a sok repkedő törmelék. Ez a készítők hibája, mert a játék nem optimalizált, normál vagy gyenge grafikán ezek a dolgok megoldódnak, de akkor sem elfogadható, hogy egy ilyen közepes grafikájú játék gondokat okozzon bármilyen számítógépen.

A játék története papíron egész izgalmasnak tűnik, viszont ahogy végigvezet minket a sztorin a program, valamiért személytelenné és érdektelenné teszi mindazt, ami lejátszódik a szemünk előtt. A karakter, amit irányítunk valami mágikus oknál fogva teljesen érzéketlen résztvevője a játéknak, így felé annyi érzelmet sem táplál a játékos, mint az ellenfelek felé, akiket lekaszabolunk. A főszereplő hidegsége nagyon rossz hatással van a játékra, főleg a single player módban, multiplayerben még talán szórakoztatóbb lehet a játék, ha beszélgetünk a csapattársunkkal, de a szóló változat emiatt pár óra után elég unalmassá válik.

A további negatívumok közé tartozik a karakterkreáció, ebben biztosan csalódni fogsz, mert pár kiválasztható haj és arc kivételével nem sok mindent tudunk alakítani a karakterünkön. Kifejezetten hiányoltam az ázsiai játékokból ismert, hírhedt kebelméret-növelő és -csökkentő gombokat. Sajnos minden férfi és női karakter ugyanolyan tagbaszakadt vadállat, így a személyreszabás funkciói körülbelül nem is léteznek.

Összességében a játék a felülnézetes akció műfaján belül megállja a helyét. Ugyan megüti a mércét, hogy a jó játékok közé sorolhassuk, de éppen hogy eléri azt a szintet. A játék elég hosszú, és vannak benne meglepően jól elkészített szörnyek és bossfight-ok, de nem egy kihagyhatatlan alkotás. Mindenesetre, ha felkeltettük az érdeklődésedet a Vikings – Wolves of Midgard elérhető PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n is.

április 12, 2017
NieR: Automata, az év meglepetése?

A Földön átvették az uralmat a gépek, az utolsó emberi DNS-minták a Holdra kerültek, és egy szexi androidra, 2B-re maradt a robottársadalom lebontása, hogy aztán az emberek visszatérhessenek a Földre egy gigászi lombikbébi program keretében.

Nagyjából így lehet bemutatni a NieR: Automata történetét. A játék az előző Nier epizód folytatása, és spinoff a Drakengard szériához. A program első ránézésre egy Bayonetta klónnak tűnhet, de már amikor először elé huppanunk a PS-nek, kiderül, hogy nagyobbat nem is tévedhetnénk.

Ahogy mindenki más, a trailerek alapján egy szimpla hátulnézetes akciójátékra számítottunk, viszont már az első misszió után rájöttünk, hogy a NieR: Automata nem akarja magát semmilyen játékstílushoz kötni. Vannak benne a régi arcade játékhoz, az Asteriodshoz hasonló missziók, ahol egy repülőből kell a szembejövőket szétlőni. Ezenkívül olyan részek is vannak, ahol agyamenten gyilkolászhatunk a világban, és platformer szegmensek is, ahol ide-oda kell ugrálni a halálos veszedelemben. A stílusváltások nagyon folyékonyan történnek, és egy rövid bejátszás, illetve egy kameranézet-csere után már tudhatjuk is, hogy melyik játéktípus következik.

Az akciódús kalandozások mellett RPG-s részek is vannak a játékban, ráadásul miközben a történetet visszük, felfedezésre is van alkalmunk a játék nyitott területein. Emellett igencsak pörgős buletthell részek és boss harcok tarkítják a játékmenetet, tehát a készítők fogtak minden játékmenetet, stílust, ami csak létezik, és összegyúrták egy gigászi programba. Nem csoda, hogy ennyi minden van benne, hiszen a NieR: Automata végigjátszása közel 40 órát vesz igénybe. A játéknak ezenfelül 25-féle befejezése van, plusz egy bónusz finálé, ami pusztán csak poénból került a játékba.

2B a lenge öltözetével és precíz kardsuhintásaival gyorsan megkedvelteti magát a játékossal. Ha a főszereplőnk külleme nem lenne elég vonzó, ennek tetejében még egy nagyon ütős és magával ragadó történetet írtak a karakterünk köré. A történet nem csak izgalmas és jól felépített, de még drámai is. Ráadásul a vegyes felvágott játékmódokhoz is tökéletesen passzol. Plusz, akinek egy játékban a sztori a legfontosabb, az biztosan nem fog csalódni, sőt, még talán egy-két könnycseppet el is fog hullajtani a játék végén.

A NieR: Automata egyedüli gyengepontja talán a nyitott világa. A bejárható zónák között van egy sivatag, egy város, egy erdő, de koránt sincs teli tartalommal, mint más játékoknál, sőt, talán egy kissé üresnek is mondhatók ezek a területek. A jó oldala viszont, hogy óriási állatok hátára is ülhetünk, ráadásul ezekkel keresztülvágtázhatjuk a környezetet. Az állattársaink még driftelni, azaz csúszkálni is tudnak futás közben, tehát van egy kis extra tennivaló miközben lovaglunk, feltéve, ha menőn akarunk kinézni.

Az ellenfelek, mint már említettük, robotok, és ahogy haladunk előre a játékban, egyre nagyobb monstrumokká lesznek. A játék elején még kis, cuki maszkos robotokat kell legyűrnünk, majd később már akkora óriásokat kapunk, hogy a méreteik a környező házakéval vetekednek. Ámde nem a méret a lényeg, mert a kisebb típusú robotok is elkezdenek egyre keményebb harci gépezetekké válni, és újabbnál újabb módszerekkel akarják 2B-t a roncstelepre kényszeríteni.

Talán a legötletesebb robot a pajzsos, ami – mint a neve is mutatja – egy pajzsot tart maga előtt, és komótos tempóban halad felénk. Ha viszont szétütjük a pajzsot, teljesen kamikaze módra vált az ellenfél, és a két puszta fémkezével, őrült módjára csapkodva tör a kibernetikus életünkre.

Amikor óriásrobotokkal harcolunk, olyan bossfightokra kell számítani, mint a Dark Souls franchise-ban, csak egy-két bullethell résszel a harcok közben. Egy rossz gurulás a harc közben, és végünk, de az óriások sem halhatatlanok, és ha kitapasztaljuk a rosszakarónk harcfázisait, egy-két próbálkozás után véget is vethetünk a szánalmasan programozott életüknek. Sőt, ebben a játékban nem pusztán mögé kell állni az ellenfélnek és csapkodni a farát az óriáskardunkkal, hanem mondjuk az óriási fegyvereit kell harcképtelenné tennünk a verekedésünk közben, így többféle módja van a rosszakaróink kioltásának, nem csak egy.

Ugyan az androidlány, 2B körül forog a játék java, nem feledkezhetünk meg a társairól sem. Számos mellékszereplő mellett van egy kis lebegő robottársunk, a Pod névre hallgató felderítőandroid. A kis fickó nem csak segítségével bombázza a főhősünket, hanem folyamatosan aktív résztvevője a harcoknak. Kinek ne kéne egy automatizált lézerágyú 10 centire a fejétől?

A játék megjelenése gyönyörű, bár 2017-es játékhoz képest egy kicsit szolidabb a részletesség terén, és éppen emiatt egy középszerű játéklaptop is képes elfuttatni a programot gond nélkül. A program színpalettája egyébként nagyon különös, talán egy picit fakó, és a színek sem olyan hevesek, mint lehetnének. Sokan akadékoskodnak, hogy nem túl szép a játék megjelenése a színek miatt, de szerintem egész jó, bár engem a Fallout szériában sem zavart a rusnya színösszhatás.

A játék zenéje valami fenomenális. A háttérzenével nagyon nagy kockázatot vállaltak, hiszen a szokásos instrumentális zenétől elszakadva, egy énekesnőt, Emi Evans-t bíztak meg, hogy hangjával ékesítse a játék atmoszféráját. Voltak, akiknek ez nem tetszett, mert a művésznő többnyire csak törzsi jellegű vokálozásokat csinál, egy-egy elnyújtott á-t vagy ú-t, bár ez is sokat erősít a játékon, és rengeteget segít a beleélésben.

Összességében, egy igazi mestermű lett a NieR: Automata. A bullethell részek nekem annyira nem tetszettek, de ezen kívül igazi etalon lett a játék, és nem fog csalódást okozni. Még annak is ajánlom, aki nem ismerős a NieR-univerzumban, mivel mindent elmagyaráz nekünk a játék. A program elérhető digitális másolatban a Steam kezelőfelületén pc-verzióban, konzolon pedig dobozban megrendelhető akármelyik számítógépes boltból.

március 26, 2017
A közel hibátlan kaland – Horizon Zero Dawn teszt

Idén nagyon erős mezőnyre számíthatunk a videojátékok versenyében. Hamarosan érkezik a már régóta várt Mass Effect folytatás, az Andromeda. Májusban a Prey című akció-SF játék során izgulhatunk egy Földtől távoli űrállomáson, de még idén harcba szállhatunk Sauronnal a Gyűrűk Ura világában játszódó Shadow Of Warban, és az EA ígért egy Star Wars Battlefront folytatást is. Ez csak néhány az idén érkező nagy durranások közül, ám a mérce nagyon magasan van.

Hosszas reklámkampány után március elején jelent meg a Playstation exkluzív Horizon Zero Dawn, amit máris sokan az év játékának kiáltottak ki, noha még éppen az év harmadik hónapját tapossuk.

A Far Cry Primal, Tomb Raider és a Witcher bemegy a kocsmába…

A holland Guerrilla Games neve a Playstation tulajdonosoknak lehet ismerős, hiszen ők készítették az eddig megjelent összes Killzone játékot. A PS4 megjelenésekor kiadott Killzone: Shadow Fall nem aratott osztatlan sikert, így mikor szóba került a fejlesztő csapat neve a Horizon kapcsán, jogosak voltak a félelmek. A 2015-ös E3-tól kezdve folyamatosan csepegtették az információkat a poszt-apokaliptikus játékról. De mitől olyan különleges a Horizon, ami miatt a kritikusok és a játékosok is ódákat zengnek róla?

Egy (esetleg több) dolgot nem lehet csak úgy kiemelni, hiszen pont attól olyan zseniális a játék, hogy minden harmóniában áll egymással. A szereplők, a történet, a látványvilág, a zenék és hangok, harcok, gyűjtögetés mind-mind törékeny egyensúlyban képviselik a Horizon Zero Dawn esszenciáját. Ha külön kiemeljük az összetevőket, még úgy is fantasztikus képet alkothatunk, de az egységes egész az, amitől maradandó emlék lesz a játék évek múltán is.

A Horizon fogta az elmúlt évek legjobban sikerült játékainak meghatározó, bevált és játékosok által kedvelt elemeit, majd azokat koherens egésszé gyúrta össze. Hogy lopás történt? Egyáltalán nem. Más fejlesztők is élhetnének ezzel a technikával, hiszen ha egy programban valami nagyon jól működik, és a játékosok oda vannak egy-egy plusz élményt nyújtó dologért, akkor miért ne lehetne azokat felhasználni? Ilyen például a Witcher-féle gyönyörű látványvilág, változatos NPC-k (nem játékos karakterek), nyomozások. Vagy a Far Cry Primalben látott craft-rendszer, vagy éppen a Tomb Raider-szerű parkour mozdulatok, és közelharc háttérbe szorítása.

Mindehhez hozzájárul a Horizon saját stílusa, ami képes hosszú órákra lekötni a figyelmet.

Gyűjtögess, alkoss, gyarapodj!

A főszerepben a matriarchális törzsi társadalomból kirekesztett Aloy áll, aki bebizonyítja a világ pusztulása után is, hogy van miért küzdeni. Ha valamit el akarunk érni az életben, nem maradhatunk megbélyegezettek, mindig keresni kell a kitörési lehetőséget. Aloy így is tesz, bár a jócskán konzervatív felfogású társadalom nem nézi jó szemmel feljebb jutását.

A történet egyébként rendkívül szövevényes, a mellékküldetések sokszor szorosan kapcsolódnak a fő történeti szálhoz. Ebből adódóan nagyon nehéz lenne összefoglalni a Horizon minden lényeges momentumát.

A közepesen hosszú prológus során elsajátíthatjuk az irányítást, különböző harcmodort és lopakodást, közben a játék beavat bennünket a Föld jövőbeli történéseibe. Ekkor Aloy még gyerek, így jobban érezhető a kitaszítottság borzasztó élménye. Majd a lány felcseperedik, és erős, határozott nővé válik, aki próbálja büszkévé tenni nevelőapját, Rostot. Eljön az idő, mikor anya nélküli kívülállóból törzsi tag lehet, de előtte bizonyítania kell a Proving (megmérettetés) nevű eseményen; ami nem éppen úgy zajlik, ahogy azt remélték a résztvevők.

A befogadó törzsi ceremónia során rejtélyes kultisták megtámadják a bizonyítani vágyó fiatalokat, köztük Aloyt is. A lány szeme láttára végeznek minden társával. Aloy elhatározza: kideríti ki és mi áll a háttérben. Ahogy halad előre a sztori, szorosabbra fűződik a távoli (ősi) múlt a poszt-apokaliptikus jelennel, és megkapjuk az elmúlt évek legjobb SF-történetét – már ami a videojátékokat illeti.

Sokakat érdekelhet maga a setting, hogy miként jutott el az emberiség a ragyogó jövőből a törzsi „visszafejlődésig”. A játék elején közvetlenül ez nem derül ki, de ha figyelmesen hallgatjuk az öregek meséit, vagy szorgalmasan gyűjtögetjük az ősi világ ereklyéit, sok mindenre fény derülhet, ami akár intő jellegű lehet mostani civilizációinkra nézve is. Később küldetéseink során is kapunk számos infómorzsát, amiből jó sok játékóra után össze is illeszthetjük a kirakós darabjait.

Nagy szerep jut a gyűjtögetésnek, hiszen minden legyőzött masina az alapvető crafting-elemek mellett az adott típusra jellemző ritkaságokat is dobhat, melyekkel kereskedhetünk, vagy felhasználhatjuk fegyverzetünk/öltözékünk fejlesztésére. Szerencsére a gyűjtögető életmód egyáltalán nem idegesítő, vagy frusztráló, nem zökkent ki a játékmenetből, és nem válik görcsös keresgetésbe az egyes alapanyagok felkutatása. A craft-rendszer hamar kitapasztalható, nem fogja megváltani az eddig bevált módszereket, de a célnak így is megfelel. Szintlépés után képességpontokat kapunk, melyeket három képességfán tudunk elkölteni. Ezek közül mindegyik kifejezetten hasznos kalandozásaink során. Építhetünk nyers erőre, lopakodásra, vagy túlélésre/craftingra.

A játék irányítása hamar megszokható, kontroller-szűz játékosnak is nagyjából 2-3 óra kell, mire biztonságosan gépszörnyek mészárlásába kezdhet nagy tételben.

A töltőképernyőt is elfelejthetjük: a világban szabadon kóborolva nem fog minket megszakítani semmilyen betöltő kép. Gyorsutazáskor természetesen azért várni kell több másodpercet, de felfedezés, küldetés, vagy csak szimpla kalandozás során egyáltalán nincs hátráltató tényező.

Megérdemelt elismerés

Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy a következőt bele merjem-e írni a tesztbe, de végül talán az elfogultság beszél belőlem és engedtem a kísértésnek: a Horizon Zero Dawn a leggyönyörűbb játék, amivel valaha találkoztam. Eddig a (szubjektív) dobogón az Uncharted 4, a The Witcher 3, és a Rise Of The Tomb Raider állt, de a Horizon világa egész egyszerűen letaglózott. Az elképesztő tájak, az élethű víz és hó, a hatalmas kövek a sivatagban, az esti szélben lengedező trópusi fák mind olyan élményt nyújtanak, amit eddig még talán semmi. A nekünk tetsző látványt a pazar fotó módnak köszönhetően meg is örökíthetjük. Sosem voltam híve a random fotózásoknak játékokban, de szerintem a Horizonos kalandjaim során legalább három órát ezzel töltöttem.

Majdnem kihagytam a játék legfontosabb részét: a robot-dinókat. Több, mint húsz fajta, különböző méretű, képességű gépszörnyet pakoltak bele a Horizonba, melyek legyőzéséhez más és más taktika szükséges. Több sebzéstípussal küzdhetünk ellenük, segítőkész enciklopédiánk le is írja melyik robot mire érzékeny. Van olyan lövedékünk, mellyel felgyújthatjuk, robbanthatjuk, sokkolhatjuk ellenfelünket, vagy páncélt törhetünk, fagyaszthatjuk, de állíthatunk csapdát is. Rajtunk múlik, milyen taktikát alkalmazunk, de egy húsz méteres szörnynek nem biztos, hogy jó ötlet, ha nekirohanunk egy szál íjjal és pár nyíllal. Többfajta távolsági fegyverünk lesz a játék során: csúzli (robbanó tölteteket hajigálhatunk vele), különböző íjak (gyors–gyenge, távolra lövő–pontos, pajzsszaggató, és van olyan, ami robotok ellen hasznos, és külön olyan, mely emberi ellenfelek legyőzésérére alkalmas), botló horog-vető (Tripcaster), kötélágyú és lándzsa. Ezeket plusz sebzésokozással módosítgathatjuk, akárcsak öltözékünket.

Konkrét negatívumot nem tudnék kiemelni. A megjelenés napján voltak fennakadások bizonyos játékosoknál, de azt is javították. Egy-két apróbb bug előfordul itt is, de ezek közül egyik sem idegesít, nem hátráltat a játékban, nem kell korábbi állást visszatölteni miattuk. Az AI-n lehetne csiszolni még. Néhol túl okosnak tűnnek nekem (szánt szándékkal megáll a robot a botló horog előtt és visszafordul), néhol pedig rém egyszerűek. Ha egymás mellett áll két robot raptor, a magas fűből elkaphatom az egyiket, a másik bizony észre sem fogja venni. Ezen kívül valóban nem tudnék hibát említeni.

Összegezve tehát a Horizon Zero Dawn egy lehengerlő akció-kalandjáték, kimagasló történettel, szinte tökéletes látványvilággal, hozzásimuló harmonikus zenékkel, egyedi megközelítésű harcokkal. Minden elismerést jogosan kap a játék, hiszen ez lehetne a jövőre nézve az arany vonal, amely mentén haladva a többi játékfejlesztő csapat szintén kimagaslót alkothatna, ezzel kedvezve a játékosoknak. És mivel minden üzlet, ezért végül természetesen a fejlesztők járnának jól a végén, de a kecske is jól lakna, és a káposzta is megmaradna. Jó lenne magunk mögött tudni a Ubisoft összes fiaskóját, az EA embertelen pénzéhségét, és megtalálni az utat, hogy jobb videojátékokat készíthessenek.

Aztán csak óvatosan a fejlett technológiákkal, mert tudhatjuk, mi lehet a vége.

A teszthez a programot a szegedi EuroGamerShop Konzolszaküzlet biztosította.

március 21, 2017
Mass Effect Andromeda – Első benyomások

Itt mi vagyunk az űrlények

Napokon belül érkezik az év nagy űroperája, a Mass Effect várva várt új epizódja, az Andromeda. Addig is, – hogy a Bioware és az EA felcsigázza a játékosok kedvét –, minden Origin Access tag 10 órán át kipróbálhatja az SF-kalandot. A kvázi bétában bepillantást nyerhetünk az egyszerre lehengerlően és aggasztóan festő egyjátékos mód nyitányába, melyben kiderül, hogy a meghódításra váró „Új Föld” nem egészen úgy fest, mint amikor 600 évvel ezelőtt elindult kutató útjára a kolonizáló csapat.

A prológus természetesen nem játszható sokáig, hiszen ez mégis csak egy szabadon kipróbálható próbaverziója a játéknak, de felmérni pécénk teljesítményét tökéletes lehetőség lehet. Vagyis nem biztos, hiszen az Andromeda még nincs teljesen optimalizálva, így okozhat meglepetést néhány jelenet.

Kalandunk ugyan elég sablonosan indul, de döntéseinkkel elég sokféleképpen változtathatjuk a történet előrehaladtát, illetve sok újításra is számíthatunk majd. Az első pár óra alatt simán átjön a régi Mass Effect élmény, már csak az a kérdés, hogy milyen zsáner mellett horgonyoz le a sztori: dráma, akció, kaland? Esetleg mindhárom? Mindenesetre reméljük, hogy a Bioware hozza a formáját és zseniális dialógoknak lehetünk majd szem és fültanúi. Bár sokan úgy vélekednek, hogy az Andromeda végül egy SF közegbe oltott Dragon Age: Inquisition lesz. Ennek nem tudjuk, örüljünk-e, vagy sem.

A történetről ejtsünk néhány szót, mert sokfelé, sok mindent lehet olvasni, de a félreértések elkerülése végett: a Mass Effect Andromeda nem előzmény sztori. A cselekmény 2185-ben, a Mass Effect 2 idején zajlik. A játék főszereplője (Ryder) és csapata mélyaltatásban fekszenek, mivel 600 éves útra indultak, hogy kolonizáljanak egy másik földszerű bolygót. Tehát ők mit sem tudnak a Reaperek támadásáról, vagy épp Shepard hőstetteiről. Az Androméda galaxisba tartó Pathfinder csapat így 2785 körül ébred fel, és szembesül a ténnyel, hogy az Új Földön egy másik létforma már bőszen tevékenykedik.

Külön említést érdemelnek a furcsa karakter-animációk is. Az internetet már elözönlötték a mókásabbnál mókásabb GIF-ek, videók, melyekben főhősünk, vagy adott társalgási partnerünk tájidegen mozgásokat, gesztikulációkat végez. Akik legyintenek, és azt mondják, majd megjelenéskor javítják, annak rossz hírem van: a 10 órás próbaverzió már a Day One Patchcsel van felruházva, tehát a tekergőző és távolba révedő karakterekhez jobb, ha már most hozzászokunk.

A próbaverzió során megismerkedhetünk a Mass Effect multiplayer módjával is. Nem hordoz túl sok világmegváltó elgondolást, mégis hangulatos, könnyen kezelhető és kihívásokkal teli a multi. Vérbeli horda módot kapunk, melynek fő célja, hogy minél jobb csapatmunkával legyőzzük a hullámokban érkező űrlényeket, és teljesítsük az adott feladatokat. Több faj és kaszt közül válogathatunk, megtalálhatóak a szokásos támadó, védekező, támogató osztályok is, és ezek keveréke.

Messzemenő következtetéseket egyelőre nem lehet és nem is szabad levonni, meglátjuk milyen lesz a végeredmény.

március 20, 2017
Negyedórás játékmenettel bombáz a Shadow Of War

Nem régiben derült égből érkezett a hír, miszerint még idén augusztusban érkezik a Warner és a Monolith remek, Gyűrűk Ura világában játszódó Shadow Of Mordor folytatása, a Shadow Of War.

Az elképesztően látványos előzetes után most kaptunk egy bő negyedórás játékmenet videót is, melyben bemutatják az átdolgozott, fejlettebb Nemesis Systemet (Nemezis Rendszer), és a főszereplő Taliont egy ostrom közepette. Az új Nemesis Systemnek köszönhetően már nem csak az első részben látott „ork-belpolitikára” lehet rálátásunk, de gyűjthetünk magunk mellé különböző típusú vezéreket, romboló egységeket, harcosokat, hátasokat, stb. Szerezhetünk akár barátokat is, akik készek lesznek életüket feláldozva segíteni bennünket az ostromok során.

A videóból kiderül, hogy saját ork és uruk sereget építhetünk magunknak, hogy elfoglalhassunk egy halom – Sauron kezében lévő – erődítményt, melyekben több fajta boss-ork (overlord) fogad minket tárt karokkal.

Természetesen azért csatáink során az ellenség sem hagyja magát, úgyhogy érdekes, néhol kiszámíthatatlan ütközetekre lehet majd számítani.

A gameplay videó alpha fázisban mutatta meg a Shadow Of Wart, de még így is nagyon látványos, és pörgős.

A folyamatosan változó játékélmény miatt minden játékos egyedi történetet kerekíthet magának.

A Shadow Of War augusztus 22-én kerül a polcokra, mi már várjuk.

március 18, 2017
Lélegzetelállító lett a Legend of Zelda: Breath of the Wild

A Legend of Zelda 2017 egyik legjobban várt játéka, melyben ismét a szőke kisfiú, Link bőrébe bújva dacolhatunk Hyrule-ban a rémséges Ganonnal. A játék főszereplőjeként száz éves álomba merülünk, majd egy misztikus hang felébreszt minket, hogy megküzdjünk a gonosszal.

Amióta kijött a játék, a Nintendót állandóan bombázzák a kritikusok a 10/10-es értékelésekkel és a folyamatos dicsőítéssel, szóval úgy tűnik, mindenkit megérint ez a program a nagyszerű játékmenetével és hangulatával. Nézzük meg, hogy tényleg érdemes-e a sok pozitív kritikára a nagy múltú Zelda játék.

Ébredésünk után egy kis tutorial részben kezdünk, amiben megtanulhatjuk a játék alapvető irányítását, majd később, amint megkapjuk az ejtőernyőnket, a játék teljesen megnyílik előttünk a felfedezésre, és indulhatunk összekoszolni barna csizmánkat a végtelen füves mezsgyéken és dombokon. A játék csak nagyon lazán vezeti a játékost a tennivalók felé, mivel Zelda világa óriási, és őszintén szólva határtalannak tűnik. Így az se gond, ha teljesen elveszünk a vadonban, hiszen nagyrészt ez a játék lényege. A játék felfedezéses részének izgalmát a Witcher vagy a Skyrim hangulatához hasonlítanám, ez nem véletlen, hiszen ez a két játék ugyanolyan unikumnak számít, mint Link kirándulása Hyrule-ba.

A fő küldetés mellett rengeteg mellékküldetés van, amelyek színesítik a játékmenetet. A nagy nyitott tér felfedezéséhez tornyokat kell megmásznunk, amikről ha szétnézünk, látjuk, hogy nagyobb és nagyobb területeken tudunk kirándulni, ha kedvünk tartja. A tornyok mechanizmusa teljesen egyedülálló ebben a játékban, miután egy-egy toronyra felmásztunk, távcsőnkkel körbenézhetünk, és ha látunk valami érdekeset, kijelölhetjük egy emlékeztetővel. Aztán ha lemásztunk, abba az irányba tudunk továbbhaladni, amerre tetszik.

A felfedezések mellett – mint egy mmorpg-ben -, van főzés, barkácsolás, ezek kivitelezése pedig nagyon egyszerű és még szórakoztató is. De a játék magától semmit sem mond el, így talán egy picit nagyobb kihívást jelenthet azoknak a játékosoknak, akiknek ez lesz az első játékélményük. Ám nem is baj, teher alatt nő a pálma.

A harcrendszer eléggé hasonlít a korábbi 3D-s Zelda-játékokban látottakhoz. Viszont ebben a játékban sokkal nagyobb kihívást jelent egy-egy ellenség meggyilkolása, nem pusztán a harcmechanikák miatt, hanem mert a fegyverek nagyon gyorsan tönkremennek. Ez nem is olyan rossz, mint ahogy hangzik, mivel a játék rákényszerít minket, hogy folyamatosan más és más típusú fegyvereket kelljen használnunk. Csak kár, hogy ha például nagyon megtetszik egy kard, akkor nem lehet ahhoz az egy eszközhöz ragaszkodni. A legviccesebb az egészben, amikor egy nehéz küldetés után végre nálad van az istenség nagy fényszablyája, csak hogy aztán három ellenség után kettétörjön egy rosszul kimért csapás miatt. Az ellenfelek ennek tetejében irtózatosan brutálisak. Főleg a játék elején: simán belehalhatsz egyetlen fejre mért ütésbe, ha nincs rajtad megfelelő védőfelszerelés.

A játék mottója a felfedezés, a kis dungeonök kitakarítása után bónusz szíveket kapsz, pont mint a régebbi Nintendo játékokban, viszont a járkálás időbe telik, így nekem például 40 óra játékidő után is távolinak tűnik még a vége. Viszont mivel ez az egyetlen nagy játék, ami kijött az új Nintendo Swichre, ez talán érthető. A készítők nyilvánvalóan látták a 2016-os trendet, hogy egyre népszerűbbek lettek a túlélőjátékok, ezért hasonló aspektusokat építettek a Legend of Zeldába is. Erőpontjaid vannak, melyek csökkennek, a harctól a mozgásig minden képes szívni ezt az erőcsíkot, és az újratöltés módja csak a pihenés vagy az étkezés. A környezeti változások is sokban befolyásolják a játékélményünket. Emellett a hidegben Link fázik és csak egy forró leves után fog megmozdulni nekünk a térdig érő hóban, így a főzés, mint képesség hirtelen értelmet nyer. Az egyébként elég nyűgösnek tűnő játékmechanika nem csak szórakoztat, de elégedettség érzéssel tölti el az embert, hogy a kis karaktere pocakja tele van, és készen áll a harcra. Nem csak a főzés az egyetlen nagyszerű addíciója a játéknak, ha lovagolni akarunk, akkor bizony meg kell szelídítenünk egy lovat a vadonból, és az sem piskóta.

A játékelemek közül ki kell emelnünk a játék fizikai világát. Itt minden, ami kerek, gurul, ami a levegőben van, az le fog esni, és ha x-re y erővel hatunk, akkor az b-nyit fog mozdulni. A legtöbb munkát a játéktéren lévő objektumok életszerű működésére fordították. Az egész játék legszórakoztatóbb része a fizikával való játszadozás, legyen szó egy lapos kavicson való laza snowboardozásról, egy füves domboldalról, vagy éppen amikor egy óriási kővel átgurulsz egy gyanútlan ellenfélen. Az ellenségek is rendkívül okosan használják a játékobjektumokat, ha a szörnyeteg lát egy kavicsot, és te messze állsz, akkor készülj a gurulás gombbal, mert előbb-utóbb megköveznek. Vagy ha valami oknál fogva eldobod az egyik fegyveredet, akkor a behemót fel fogja venni, és a saját szuperfegyvereddel fog széttépni. A legviccesebb fegyverek egyike egy óriási lapulevél. Ennek a lényege, hogy nem szó szerint megüt, hanem ahogy csapkodsz vele, elfúj, így a program vicces jelenetei közé tartozik az, amikor a szakadék széléről pusztán lefújsz egy-egy gonoszt.

A játék kinézete szép, de nem tűnik korszerűnek. A Legend of Zeldát futtató eszközök, a Wii U és a Swich nyilvánvalóan elavult grafikai perifériákkal rendelkeznek, így ezt nem lehet az egekbe dicsérni. Viszont a játék megjelenése esztétikailag kielégítő. Olyan, mint egy szép festmény, ha közelről nézed, csak ecsetvonásokat, azaz pixeleket látsz, de ha távolról, akkor egy szép tájat. Ez a játék nem a grafikai lenyűgözésről szól, hanem a készítők vizuális stílusáról, és az kifogásolhatatlan.

Összességében nagyon nehéz megmondani, hogy a játék miért jó. Látszólag nem tesz le semmi újdonságot az asztalra, mégis ha kipróbálod, majdnem biztos, hogy tetszeni fog. Olyan érzés volt vele játszani, mint amikor először kezembe vettem a Super Mario 64-et. Van valami mágikus a Zelda univerzumban, épp, mint minden másik játékban, amit a Nintendósok kiadnak.

március 15, 2017
Meglepő fordulatok a Game Developers Choice Awardson!

Lezajlott a 2017-es Game Developers Choice Awards, és nem egy meglepetést tartogatott a játékos közönségnek. A rendezvény célja, hogy az elmúlt év kiadott játékait különböző díjjakkal jutalmazzák, de ebben az esetben nem a kritikusok véleményeit, vagy a játékosok fogadtatását tartják szem előtt, hanem a szoftverek technikai újításait és a programok kódolásának működését. Vagyis ennél fogva a játékok nem a tetszés vagy nemtetszés alapján kerültek mérlegre, hanem csupán szakmai szempontok alapján.

A bírák mind programozók, például Caryl Shaw a Telltale Games-től, vagy a Valve-s Doug Lombardi és még további húsz játékiparban tevékenykedő szaki. A bírák kiválasztásakor ügyeltek rá, hogy ne lehessen részrehajlás, így meghívásos alapon szedték össze őket a játékipar minden szegletéből, ügyelve arra, hogy egy nagy cégtől csak egy ember jöhessen, és még egy pár szabadúszó programozó is hallatni tudja a hangját.

A díjakra bármilyen 2016-ban kiadott játék pályázhatott, de ez nem pusztán a programok versenye, mivel meghatározó személységek is megkaparinthattak egy-egy kitüntetést. Az év úttörője a Prince of Persia készítője, Jordan Mechner (balra) lett, és életmű díjat kapott az Epic Games alapítója, Tim Sweeney (jobbra).

A legjobb megjelenésért járó díjat a Campo Santo, azaz a Firewatch FPS kalandjátékért felelős fejlesztőcég kapta. A játék egészen egyedi hangulatot ad a vadonnak, és meglepő módon még valóságban is alkalmazható készségeket ad a játékosoknak. Nem egy játékos ebből a programból tanulta meg, hogyan kell kezelni az iránytűt.

A legjobb narratíváért járó díjat ugyancsak a Firewatch zsebelhette be. A történet menete itt azon alapult, hogy a főszereplőnk, Henry egy walkie-talkie-n keresztül tudott kommunikálni, és itt dialógus opciók kiválasztása után folyt a társalgás, és így derült fény a történet menetére is.

A legjobb dizájnért járó díjat az a játék kapta, amelyik minden téren kielégítőt alkotott: így például a játékmechanikáknak, a játékmenetnek, a játékosok közötti egyensúlynak is megfelelőnek kellett lennie. Nem túl meglepő, hogy ezúttal is a Blizzard-féle Overwatch vihette el a pálmát, pont, mint idén minden más számítógépes játék díj esetén.

A legjobb mobilos játék ezen a versenyen is a Pokémon Go volt. Ki ne emlékezne tavaly nyárra, amikor minden gamer elindult otthonról, hogy felfedezze a pokémonok csodálatos világát? Ez történelmi jelentőségű esemény volt, amikor tömegek járták a városuk utcáit, hogy virtuális állatkákat gyűjthessenek és hasonló szellemiségű barátokat szerezhessenek. Még egy telefonos játéknak sem volt ekkora hatása az emberekre, és megmutatta, hogy ha a készítők komolyabban vennék a mobilt, lehetne olyan jó játékokat programozni a platformra, amelyek vetekednek a konzolos, vagy éppen a számítógépes programokkal.

A legnagyobb innovációs díjat meglepő módon, a No Man’s Sky kapta. A készítők, a Hello Games stúdió tagjai és a főnökük, Sean Murray a díjkiosztáskor éppen egy kávézóban üldögéltek, és azon nevettek, hogy biztosan nem fognak kapni semmit, minek is jöttek el a rendezvényre. Ugyan a Hello Games a játékkiadók feketebárányának számít a félrevezető marketingkampányai miatt, a bírák úgy döntöttek, hogy a véletlenszerű világgeneráláshoz használt algoritmus megérdemli a díjazást.

A legjobb technológiáért járó díjat olyan játéknak adják, amely a legjobban kihasználja a rendelkezésre álló legkorszerűbb erőforrásokat. Magyarul a legjobban futó, a legjobb mesterséges intelligenciával rendelkező és a leghihetőbb fizikával rendelkező szoftver vihette haza ezt a kitüntetést, ami idén nem más volt, mint az Uncharted 4: A Thief’s End. Nem meglepő, hiszen a játék gyönyörűen hasított a Play Station 4-en. Még sosem látott grafikai megjelenést mutatott nekünk a konzolon, amin eddig minden hasonlóan szép játék csak nagyon alaccsony FPS-sel volt képes elindulni. Le a kalappal a Naughty Dog csapatának a játékért, de el sem tudnánk képzelni, hogy egy PC-s kiadásban milyen jól kelt volna a program. Talán egyszer majd tudjuk emulálni a PS4-et PC-n, és tényleg játszható lesz számítógépen is ez a remekmű.

A legjobb hangdizájnért a Play Dead stúdió játéka, az Inside kapta. Az oldalnézetes horror platformernek a készítése is elég horrorisztikus volt. A hangok élethűségét ugyanis úgy oldották meg, hogy egy igazi emberi koponyához erősítették a mikrofont azért, hogy élethű hangrezgéseket vegyenek fel. Nem is csoda, a sok rezgéstől egy idő után leesett az álla a koponyának, és külön kellett a fogak rezgését is felvenni.

A legszebb vizuális megjelenésért is az Inside vihette haza a Developers Choice díjat. Ez talán meglepő lehet, mivel a játékról nem mondható el, hogy különösen szemet gyönyörködtető lenne. De a program az atmoszférájáért, a merész művészeti döntéseiért és a nagyon szépen kidolgozott animációért mégis rászolgált az elismerésre.

A legjobb virtuális valóság díjat a Job Simulator: The 2050 Archives kapta. Jó pár youtube videót láthatott a játékról az is, akinek nincs otthon VR szemüvege. Ha valaki mégsem ismerné, egy egyszerű munkaszimulátorról van szó, ahol felvehetjük a munkakesztyűt autószerelőként, szakácsként, vagy bolti eladóként. A játék, bár nem túl realisztikus, mégis a VR-ra érkezett első épkézláb alkotás, így mindenképpen megérdemelten kapta a kitüntetést.

A játékos közönség is voksolhatott, így a publikum szavazatai alapján a legközkedveltebb játék a Battlefield 1 lett. Nem csoda, hiszen sokan akartak már egy világháborús játékot, mivel az utóbbi időben csak modern lövöldéket kaphattunk a fő fps-gyártóktól.

Ennyi volt tehát a Game Developers Awards. Valami hiányzik, amit te mindenképp díjaztál volna? Írd meg kommentben!

március 6, 2017
A Halo az nem egy FPS? – Halo Wars 2 játékteszt

A Halo Wars 2 az idei év első sci-fi stratégiai játéka, amiben különböző összetételű csapatokat irányíthatunk, hogy a változatos missziókat sikerrel teljesíthessük. A játék a 2009-es első résznek a folytatása, és itt is az UNSC hadihajó legénységének parancsolunk. A program az előző résszel ellentétben nem csak Xboxon, hanem PC-n is megjelent. A singleplayer mellett, online multiplayert és cooperative játékmódot is tartalmaz.

A játékban első indításakor tipikusan a starcraftos, felülnézetes kameranézettel találkozunk, viszont ahogy elkezdünk játszani, elég fontos különbségeket vehetünk észre. Sok helyen olyan, mintha a játék nem tisztán valós idejű stratégiai játék lenne, hanem egy felülnézetes kalandjáték, ahol jó pár egységet irányíthatunk.

Az egységek elég jól reagálnak a kattintásokra, bár néha az AI nem egészen oda megy, ahova kattintottam, vagy éppen ok nélkül kerül egyet, mikor nyíl egyenest is gyalogolhatott volna, sőt párszor azt sem tudja a játék behatárolni, hogy egy katonára kattintottam vagy kettőre. Az igazán mikromenedzselésben jártas StarCraft fanoknak ez nagyon nagy fejfájásokat fog okozni, így a proknak nem igazán ajánlatos a játék az irányítás miatt. A bázisépítésnél nem kapjuk meg azt a szabadságot, mint más stratégiai játékoknál. A bázisunkon van egy meghatározott számú alaplap, és arra tudjuk építeni a katonai létesítményeket, így nem kell sokat vesződni a különböző épületek elhelyezésével. A játék irányításán és a katonák mozgásprecizitásán elég nyilvánvalóan látható, hogy a játék elsősorban nem PC-re, hanem Xboxra készült. Ez viszont azt jelenti, hogy nem kifejezetten a hardcore játékosokra szabták a programot, hanem inkább a hobbijátékosokra, így a valós idejű stratégiai játékokban nem igazán jártas felhasználó is jól el tud lenni a játékkal.

Az egyjátékos mód története nem az a szájbarágós fajta. Ha nem tudunk semmit a játék előtörténetéről, akkor valószínű úgy fogjuk végignyomni a küldetéseket, hogy nem fogunk érteni semmit sem, hogy mi történik, hogy miért csináljuk azt amit, és hogy mi folyik a képernyőn. Bár a játék immerziója a történetbe kifogásolható, a sztorimód így is szórakoztató, mert a játékmenet akkor is pörgős és magával ragadó, viszont a cselekmények hátteréről semmit sem fogunk tudni.

A többjátékos módban akár hat játékos is harcolhat egymással, vagy egymás mellett három különböző játékmódban. A játékmódok közül talán a legszórakoztatóbb a Deatchmatch, ahol az ellenség teljes felemésztése a cél. Emellett még van a Stronghold és a Dominion mód, amelyekben valamiféle támaszpont vagy nyersanyag felett kell átvenni a hatalmat, miközben harcolunk az ellenféllel. A meccsek teljesen személyre szabhatóak, kiválasztható egy a nyolc pálya közül, beállíthatjuk, hogy milyen gyorsan folyjék a meccs, vagy akár azt is, hogy mennyi nyersanyaggal kezdjenek a játékosok.

Másik multiplayer játékmód a Blitz, ahol a katonai kártyajátékok és a Blizzard által készített kártyajáték, a Hearthstone ötvözéséből egy igen újszerű játékmódot hoztak létre. Lényegében különböző nyersanyagok jelennek meg véletlenszerűen a pályán meccs közben, viszont előtte egy kártyapaklit kell létrehoznunk, amiből random húzások után, megjelennek a lehívott katonáink. Ez egy nagyon újszerű és egyedülálló játékmód, és nagyon élvezetes is, bár egy kicsit túl szerencseorientált. A készítők elmondása szerint a mód célja az volt, hogy a stratégiai játékot olyan játékosoknak is elérhetővé tegyék, akik nem szeretnének egy bázis minigazdaságával szórakozni, és rögtön harcolni akarnának. Sajnos, akármennyire jól hangzik ez a játékmód, a paklik, amik kellenek a játszásához nem pusztán a játékon belül elérhetőek, hanem a játékon kívül is meg lehet őket vásárolni, így ha kompetitívek szeretnénk lenni a legjobb játékosokkal, nyilvánvalóan további kártyákra kéne beruháznunk.

A program grafikailag nem az a szemet gyönyörködtetően részletes, de mégis esztétikus és jól összerakott. A számítógépet egy picit hajtani fogja, mert ugye ez elsősorban egy Xbox játék, és rosszul van optimalizálva, tehát számíthatunk rá, hogy a nagyobb harcoknál ki lehet kapcsolni a központi fűtést, mert a processzor megfelelően fogja tartani a hőmérsékletet a házban. A játék zenéje összeköttetésben van az eseményekkel. Tehát ha nyugodt a helyzet, harmonikus zenéket játszik, ha forró a helyzet, akkor pedig ahhoz igazodik a zene, tehát ez ellen sem lehet egy szavunk sem.

Összességében, a játék PC-re nem állja meg a helyét, mint más hasonló stratégiai játékok, de a program nagyon szórakoztató. Tele van újdonságokkal és sajátos kísérletekkel, hogy feldobják a zsánert, és elérhetővé tegyék a hobbijátékosoknak a stratégiai játékokat. Halo fanoknak kihagyhatatlan, mert nekik nem csupán a játékmenet, de a sztori is lehengerlő lesz, viszont akik nem ismeretesek a Halo-univerzumban, azoknak is jó időtöltést fog nyújtani a Halo Wars 2.

március 6, 2017
Új hős érkezik az Overwatch-ba

Új hős érkezik a Blizzard legfelkapottabb játékába, az Overwatch-ba. Ez lesz az Overwatch 24. karaktere, ami egy robot, és a játékban a tank szerepkört tölti majd be. A robot Orisa névre fog hallgatni, és egy fúziós sorozatlövővel szórja az áldást az ellenfeleire.

A karaktert már hónapok óta várják a fanok, és eddig csak kisebb easter eggeken láthattak a tervezőjéről képeket, aki nem más, mint a 11 éves Efi Oladele. A teaserek miatt sokan gondolták, hogy a következő karakter az első gyerekkarakter lesz a játékban, és többen megkérdőjelezték, hogy egy kiskorú lány kerülhet-e egy ilyen gyilkolászós játékba. Többen találgatták, hogy majd a kislány nem fog kimenni a pályák kezdőhelyéről, és majd csak a biztonságos helyről fog valami gépezetet irányítani. A találgatásoknak végül maga a Blizzard vetett véget, amikor bejelentette, hogy a következő karakter Orisa lesz, a gépmonstrum.

A Blizzard elmondása szerint az Overwatch eddigi legnagyobb problémája a játékmenetben az volt, hogy a játékban csak Reinhardt tudott egy olyan strapabíró energiafalat létrehozni, ami megvédi a játékostársait minden bejövő sebzéstől. Most az új karakter pont erre lesz képes, azaz lehelyez egy védőpajzsot a földre, hogy a társai szabadon lövöldözhessenek az ellenfélre megtorlás nélkül. Az új hős mindenféleképpen nagy hatással lesz az Overwatch metára, nem pusztán azért, mert viszonylag kevés hős van a játékban, hanem mert így valószínű Reinhardtról is le fog kerülni az úgynevezett pick or ban státusz.

Orisa másik képessége lassan mozgó lövedéket lő az ellenfélre, majd az a következő kattintásra egy bizonyos körön belül a lövedékhez rántja a környező ellenségeket.

A hős további képességei viszonylag kevésbé izgalmasak, az egyik egy majdhogynem passzív képesség, aminek a bekapcsolásakor valamennyivel nehezebb sebezni Orisát. Az ultija egy kis objektumot tesz le a földre, és a körülötte lévő barátok valamennyivel többet fognak sebezni. Ezeknek a képességeknek a hatóereje pusztán attól függ, hogy milyen számértékeket ad nekik a Blizzard, így valószínű ezeket fogja a cég a legtöbbet nerfelni vagy buffolni.

A hős külső megjelenésre egy robotnak, egy kosnak és egy kentaurnak a keverékére hasonlít, és egészen eltér a többi Blizzardos karaktertől, így nem fogjuk összekeverni a csata hevében sem a másik robotkarakterrel Bastionnal, sem pedig a robot gorillával, Winstonnal.

A hős bemutató videója alább megtekinthető, a Blizzard ugyanis híres arról, hogy ezekkel a kiegészítő anyagokkal még több embert ültet fel a hype-vonatra. Az újdonság varázsa miatt rengeteg ember csatlakozott a PTR-ra, csak azért, hogy Orisát kipróbálják. Egyszóval a karakter már játszható az Overwatch tesztszerverein, és a tervek szerint két hét múlva fog az élő játékba is belekerülni.

Reméljük, jó irányba viszi a játékot, és nem kapunk még egy Hanzót.

Az új karakterről a Blizzard fejese, Jeff Kaplan is hosszasan nyilatkozott, ezt a videót is megmutatjuk, a teljesség kedvéért:

március 3, 2017
A háború árnyékában – Shadow Of War előzetes

2014-ben sokak az első igazi új-generációs élménynek mondták a Gyűrűk Ura világában játszódó Middle Earth: Shadow Of Mordort, és aki ezt állította, nem is tévedett. A látványvilág a maga sötét módján gyönyörű, a hangulat is megfelelő volt, bár maga a játékmenet hagyott némi kívánnivalót maga után. Egy idő után kifejezetten monotonná vált a standard orkok és urukok hentelése, de a sztori mindenért kárpótolta a játékosokat. A játék végén lévő cliffhanger bizakodásra adott okot a folytatást illetően. Majd 2017 február végén derült égből villámként meg is osztották a második rész első előzetesét. Az alkotás címe Shadow Of War lesz, ami máris rengeteg érdekes dologra enged következtetni.

A trailert három szóban így lehetne összefoglalni: libabőr, libabőr, libabőr. Viccet félretéve a kedvcsináló elképesztően látványosra sikerült. A háború elindult Mordorból, Sauron serege erősebb, mint valaha, és csak arra vár, hogy uralma alá vonhassa egész Középföldét. Feltűnnek a lidércek is, de főhősünk, Talion egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki rettegne tőlük. Már csak az előzetesből következtetve sokkal nagyobb horderejű játékra lehet számítani, mint amilyen az elődje volt.

A játékmenetbe is hamarosan betekintést nyerhetünk, egészen pontosan március 8-án.

A Shadow Of War várhatóan augusztus 22-én kerül a polcokra.

február 28, 2017