My Blog

Kategória: Irodalom

  • A hét szerzője: Cory Doctorow

    A Könyvhétre jelent meg magyarul kiadónk gondozásában Cory Doctorow Homeland című könyve. A kötet a szerző egyik legnépszerűbb művének, a Kis testvérnek a folytatása.

    Cory Doctorow 1971-ben Kanadában született, jelenleg azonban Londonban él. Sokoldalú személyiség, egyszerre író, újságíró, blogger, digitális szerzői jogi aktivista és az alternatív netes kultúra elszánt terjesztője.

    Tizenhét éves kora óta publikál science fiction történeteket. Első regénye, a Down and Out in the Magic Kingdom 2003-ban jelent meg, az elmúlt több mint egy évtizedben pedig több felnőtteknek és fiataloknak szóló könyve is bestseller lett a New York Times listáján. Legismertebb és legnépszerűbb műve a kiadónk jóvoltából magyar nyelven is kapható Kis testvér, aminek folytatása Homeland címmel a Könyvhétre jelent meg.

    A Kis testvér főszereplője Marcus Yallow, aki suli helyett kincsvadászatra indul barátaival. Amikor azt érzik, hogy megmozdul a föld a lábuk alatt, a srácok egy metróalagútba menekülnek. A kormány ügynökei azonban elkapják őket és azt próbálják megtudni tőlük, hogy milyen céllal robbantottak… Az ügynökök végül elengedik a tiniket, az átélt szörnyűségek hatására azonban Marcusban megkérdőjeleződik, hogy ki is az igazi ellenség, és kitől kell leginkább féltenie az otthonát. Számítógépe és az internet segítségével passzív ellenállási mozgalom szervezésébe kezd, hogy megtörje Nagy Testvér hatalmát.

    A többszörösen díjnyertes kanadai szerző mintha önmaga idealizált mását írta volna bele ebbe a regénybe, Doctorow ugyanis hosszú ideje harcol a jelenlegi digitális szerzői jogi törvények megváltoztatásáért, és ő volt az első olyan író, aki szabadon letölthetővé tette műveit a Creative Commons licenc alatt.

    A Könyvhétre megjelent Homeland a Kis testvér történései után pár évvel játszódik, amikor is Kalifornia gazdasága összeomlik, Marcusnak azonban – éppen hacktivista múltja miatt – akad munkája: webmesterként dolgozik egy politikusnak. Ekkor bukkan fel régi ismerőse, Masha, aki kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik a világ egész hatalmi struktúráját. Marcusnak tehát döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán?

  • Aki szokatlan helyzetekbe keveri hőseit

    Könyvheti újdonságaink között helyet kapott Jack McDevitt Űrhajótöröttek című alkotása is. Az író épp öt éve volt a Galaktika vendége a júniusi könyves fesztiválon, róla megjelent cikkeinken túl most újjal jelentkezünk.

    „The universe we live is such a wild place. It’s one of those things that, once you’re hooked, you never recover from.”

    Ahogy azt a rajongók jól tudják, az amerikai író első szövege 1981-ben jelent meg a The Twilight Zone magazinban, 86’-ban. Philip K. Dick- díjat kapott The Hercules Text című regényéért, melynek eredetnovellája magyarul Rejtjel címmel jelent meg. Ezt követte az 1993-as Nemzetközi UPC Science Fiction Award-győzelem a Ships in the Night című novelláért, 2004-ben a Campbell-díj az Omegáért (a Priscilla Hutchins-sorozat negyedik kötete), 2006-ban pedig a Nebula-díjat is bezsebelte Elveszett kolónia című könyvével.

    McDevitt írói pályája korántsem mondható szokványosnak. Első néhány szépirodalmi és azon belül sci-fi-próbálkozása nem aratott osztatlan sikert, így nem is közölték azokat. A szerény és önbizalom hiányos író egyértelmű visszautasításnak értelmezte a főszerkesztő kézzel írt levelét, melyben a hibák kijavítására ösztönözte őt, s ahelyett, hogy újból nekifutott volna a feladatnak, inkább elhallgatott évtizedekre. Dolgozott taxisofőrként, trénerként vagy éppen vámügyőrként is, emellett pedig középiskolában tanította a 9-12 éves korosztályt angol irodalomra.

    Küldetéseként fogta fel, hogy szenvedélyes olvasókat neveljen a gyerekekből, s ennek eszközeként eltekintett a szokványos (és véleménye szerint a fiatal korosztály számára nehezen érthető) kötelező olvasmányoktól. Így vette át a Dosztojevszkij vagy a Tolsztoj helyét Clarke és Asimov, a kísérlet pedig eredményesnek bizonyult, a sci-fi megszerettette a fiatalokkal az olvasást, s ezután könnyebb volt saját utat találniuk a nagy oroszokhoz, vagy éppen a Moby Dickhez és a Hamlethez.

    [the_ad_placement id=”04″]

    A szereplők kapcsán azt vallja, hogy egy karakternek úgy kell viselkednie, akár egy valódi embernek. Igaz ez a pozitív és negatív hősökre is, bár őket nem mindig könnyű egyértelműen elválasztani egymástól. Az indítékok sokfélék és előfordulhat, hogy ha jobban megismerünk egy hőst, motivációi mentén sötétebb oldalához is közel kerülünk. Alex Benedict tulajdonképpen sírrabló, Priscilla Hutchins pedig (erős egyénisége ellenére) hajlamos a férfiakat követni akkor is, ha éppen tudja, rossz döntést hoztak.

    McDevitt arra törekszik, hogy szereplői élők legyenek. Gregory McAllistert például H. L. Menckenről (egy Nietzsche-rajongó amerikai újságíróról) mintázta, Alex, Chase és Hutch pedig olyanok számára, mintha családtagjai lennének, tudja mi fontos nekik, mi motiválja őket és mit akarnak az élettől.

    Az ember változásának lehetőségeit tekintve azonban meghökkentő álláspontot képvisel. Szerinte alapvetően az emberi természet számottevő mértékben nem alakul, egyedül a körülmények és az állandó díszletek képesek változni, pusztulni és megújulni. A görög és római klasszikusokat hozza fel példaként, szerinte emberileg nincs nagy különbség az akkori és a mostani civilizáció között (az olyan körülményeket mint pl. technikai fejlődés nem számítva). McDevitt még tovább megy, egyenesen azt állítja, hogy az emberi természeten az sem tudna változtatni, ha a tudomány bizonyos fejlettségi fokon képes lenne akár évtizedekkel megnövelni az átlagéletkort. Minden kisebb-nagyobb változtatás csak a játék alkatrészeit érinti, a játék maga ugyanaz marad.

    Az SF lehetőségei közül az izgatja leginkább, hogy a megszokottól eltérő helyzetekbe keveredő hősök hogyan oldanak meg olyan problémákat, amikkel a való életben egyébként (nagy valószínűséggel) soha nem kellett volna találkozniuk. A science fiction lehetőséget teremt a változásra, amit McDevitt a való életben esélytelennek gondol. Itt rendelkezhet egy gyerek kétszer annyi IQ-val, mint egy felnőtt vagy egy mesterséges intelligencia definiálhatja magát katolikusként.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Könyvhétre megjelenő újdonságaink között egy McDevitt-regényt is kezébe vehet az olvasó. Az Űrhajótöröttek (eredeti címén Deepsix), az Emlékmű a csillagokban folytatása, mely bár ugyanabban a világban játszódik és ugyanazzal a főszereplővel operál, mint az első kötet, a két könyv közt eltelt húsz év és a cselekmények laza kapcsolata lehetővé teszi, hogy az Űrhajótöröttek önmagában is teljes értékű olvasmányt nyújtson a hard sci-fi rajongóinak.

    A Priscilla Hutchins-sorozat második részében az ember és a feltérképezetlen természet kerül szembe egymással, hiszen a Malevia III-ra érkezett tudóscsapatnak dacolnia kell az ismeretlen bolygó időjárásával, lényeivel és egyéb veszélyeivel. Felfedező- és túlélő regény az Űrhajótöröttek, melyben minden fejezet a H. L. Mencken figurája nyomán születő Gregory McAllister-idézettel kezdődik. A könyv első felében McDevitt az Emlékműben lefektetett gondolatokat emeli magasabb szintre, karaktereit leginkább azok dolgok foglalkoztatják, amik mindannyiunkat: ego, kapcsolatok, karrier, táplálkozás és a halál.

    Stephen King szerint Jack McDevitt Isaac Asimov és Arthur C. Clarke logikus örököse, Kingnek pedig feltétel nélkül hiszünk, így biztosak vagyunk abban is, hogy az Űrhajótöröttek nem fog csalódást okozni annak, aki egy izgalmas regényt szeretne olvasni idegen bolygóról és nagyon is ismerős karakterekről.

  • A Könyvhétre érkezik az új Melchior regény

    A 15. századi Tallinn, vagy titokzatos és ősi észt erdők – bárhová is vezet Indrek Hargla, az érzékelhető, de megfoghatatlan félelem minden történetében jelen van.

    A kortárs észt sci-fi egy internetes magazin, az Algernon által kelt új életre 1998-ban, amely olyan írókat emelt fel, mint Siim Keshimes, Karon Orlan vagy Kristjan Sander. Azonban közülük a legnagyobb sikert mindenképpen Indrek Hargla érte el, hisz ma már világhírnévvel büszkélkedhet, műveit több nyelvre lefordították, legnépszerűbb sorozatából, a Melchiorból pedig már filmadaptáció is készült. Most az Ünnepi Könyvhét alkalmával megjelenik az említett sorozat 2. kötete. De vajon mi lehet az észt író sikere? Megpróbáljuk kideríteni.

    Indrek Sootakként született 1970.07.12-én Tallinnban, Jaan Sootak büntetőjogi professzor és Varja Sootak filológus és újságíró fiaként. Írói álnevét később vette fel. Apjához hasonlóan Hargla is a jogi pálya felé vette útját és 1993-ban jogi diplomát szerzett a Tartu Egyetemen. Később csatlakozott az Észt Köztársaság külföldi képviselőihez, és így eljutott Dániába és Magyarországra is. A későbbiekben még dolgozott Tallinnban az észt külügyminisztériumban is, 2001-ben azonban búcsút mondott diplomáciai munkájának, és azóta szabadúszó íróként dolgozik.

    819878t81h9421

    Hargla azonban jóval előbb kezdett írni, minthogy abbahagyta volna diplomáciai munkáit. Az írást már 1989 óta űzi, s eleinte kisebb regényekkel jelentkezett, amelyek közül a Gondvana lapsed (Gondvana gyermekei) című művével érte el sikereket hazájában. Korai művei közül nagy népszerűségnek örvendett a Pan Grpowski üheksa juhtumit (Pan Grpowski kilenc esete), amely a horror, a fantasy és a sci-fi műfajainak briliáns és ízléses keveréke. A novellák középpontjában Mieczkislaw Grpowski, egy lengyel származású ördögűző áll, aki tagja egy a kereszténységnél is régebbi rendnek, az Ördögűző Ligának. Főhősünk kalandjai hihetetlenek a szó legszorosabb értelmében: eljut a titokzatos és sejtelmes észak-észtországi erdőkbe, a Vatikán katakombáiban rettentő ellenséggel néz szembe, de még idegenekkel is kapcsolatba lép. A fantasztikus elemekkel átszőtt történeten már ekkor látszik, hogy Hargla írásai nem pusztán szórakoztatóak, hanem elgondolkodtatóak, amelyek hatással vannak az olvasóra.

    Első regénye viszont csak 2001-ben jelent meg, a Baiita needus (Baiita átka) címmel, amelyet díjjal is jutalmaztak. Tarno Teder kritikus így nyilatkozott a regényről:

    „Ezt a kidolgozott cselekményű thrillert gördülékeny stílussal írták meg a jó ízlés határán belül.”

    Debütáló regényét követően nem csökkent írói lelkesedése. Eddig összesen 43 elbeszélést, 11 kisregényt, 6 nagy regényt és 3 gyűjteményes kötetet adott ki és egy antológiát, az Õudne Eesti –t (Hátborzongató Észtország).

    [the_ad_placement id=”04″]

    Harglát szokták az észt kortárs irodalom reménységeként is emlegetni és nem is akármiért. A Baiita needust követően műveivel nem csak a sci-fi és a fantasy olvasókat, hanem a szélesebb közönséget is képes volt megszólítani. Például egyik bestseller kötete, a 2003-as Vabaduse kõrgeim määr (A szabadság legmagasabb foka) bemutatja, hogy az ember mennyire is vágyik a szabadság után, és ezt úgy éri el, hogy eltapossa társai szabadságát. A témafelvetés nem csak a zsánerműfajokban fontos téma, a könyv egy örökérvényű problémát fest le.

    Az író azonban nem csak komoly filozófiai témákkal, hanem humorral is megnyerte a szélesebb közönséget (ebből is látszik, hogy milyen sokoldalú). Hosszú ideig vezette a bestseller listát a French és Koulu sorozata Észtországban. A trilógiát a legtöbb kritikus Terry Pratchett és Frances Hardinge műveihez hasonlítja. French és Koulu kalandjai Maavaldban játszódnak, ami egy különös, a mienktől teljesen idegen, steam-punkszerű Európában található. Találkozhatunk itt szabadlábon lévő gonosz szemiotikusokkal, hordhatunk szájkosarat, lehetnek rabszolgáink is, hisz tartásuk teljesen elfogadott, a nagy mennyiségű krumpli evést pedig nem biztos, hogy minden lakó tolerálni fogja. Habár a lefestett világ őrültnek tűnik, azonban a Harglára jellemző szorongató horror hangulat ebből a műből sem hiányozhat.

    french

    French és Koulu észt borítója

    Ahogyan fentebb is említve volt, a French és Koulu igen nagy sikerre tett szert az észtek közt, első sorban a humora miatt, de azért is, mert a hazai közönség önmagára és saját, kortárs helyzetükre ismert rá a műben.

    Hargla a nagy sikert meglovagolva folytathatta volna a két barát történetét, azonban úgy gondolta, valami másba kezd.

    „Mindig olyat próbáltam írni, amit én is szívesen olvasnék. És próbáltam valami érdekeset és eredetit kitalálni. Valami olyasmit, ami azelőtt még nem volt. Egy kis csavarral.”

    Valószínűleg ezeket a szempontokat tartotta szem előtt is, amikor 2010-ben nekilátott a Melchior sorozatnak. Az események középpontjában Melchior Wakenstede, Tallinn legravaszabb patikáriusa áll, aki segíti felgöngyölíteni a titokzatos gyilkosságokat a városban. A regény a 15. századi Tallinnba kalauzolja olvasóját, amikor a Hanza város a virágkorát élte. A szerző számára egy ilyen helyszín tökéletes hely egy krimi számára, hiszen rejtélyes, a korszak is megkapó meg persze maga a város is. Kolostorok, céhek, testvériségek, a városi tanács és az azokhoz köthető politikai csoportok és kapcsolatokkal bíró kereskedők: rengeteg alapanyag egy izgalmas könyvhöz.

    [the_ad_placement id=”04″]

    És természetesen maga a patikárius is ideális választás ehhez a helyhez. Egy ilyen foglalkozás azt feltételezi, hogy az illető sokat utazott, tud latinul, és nem csak az emberi testet, hanem a lelket is gyógyítja – legalábbis a középkori vélekedés szerint. Ezek a tulajdonságok egy művelt, tapasztalt, intelligens embert feltételeznek, aki szinte a város összes polgárával kapcsolatban áll. Ezekből kiindulva volt képes Hargla megalkotni Melchiort. Habár a felszínen hasonlít Agatha Christie híres detektívjére, Hercule Poirotra (pl. mindkét nyomozó egy szobába tereli a gyanúsítottakat, majd elmagyarázzák, hogy mi is történt), a patikárius figurája másabb. Titokzatos, kifürkészhetetlen az idegenek számára, de közben húsvér, reális karakter, aki nem kérkedik tudásával, nem érezteti szellemi felsőbbrendűségét másokkal.

    melchior tüdrukuga_2

    Részlet a Melchior filmből

    Eddig összesen 5 kötet jelent meg (magyarul 2), a siker pedig töretlen. Hargla még nem tudja, hogy meddig fogja folytatni Melchior kalandjait, szerinte az olvasóktól függ. Egy biztos: nem most kell megválnunk kedvenc patikáriusunktól, sem pedig Hargla nem mindennapi írásaitól.

    Scheirich Zsófia

  • Elhunyt Tanith Lee, az első nő, aki megkapta a Brit Fantasy-díjat

    Napokkal ezelőtt, május 24-én halt meg Tanith Lee. A brit írónő 67 éves volt. A Galaktika 302. számában Vörös, mint a vér című novellája olvasható.

    Tanith Lee 1947-ben született brit író. A sci-fi, a horror és a fantasy műfajában alkot, méghozzá igen szorgalmasan. Több mint 90 regénye és 300 elbeszélése jelent már meg. A BBC-n bemutatott Blake’s 7 című sci-fi sorozat két epizódjának a forgatókönyve kötődik a nevéhez. Ő volt az első nő, aki megkapta a British Fantasy Awardot, melyet a Death’s Master című regényével érdemelt ki.

    Mivel Lee szülei profi táncosok voltak, a család mindig ott élt, ahol éppen munka volt. Ez az életmód és az ezzel járó iskolaváltoztatások nem voltak jó hatással Lee-re, nyolc éves koráig nem is tanult meg olvasni. Hogy kilenc évesen már írt, az az apjának volt köszönhető, aki ebben az időszakban tanította.

    Mielőtt íróként befutott volna, dolgozott könyvtárban, volt pincér és bolti eladó is. Első írása Eustace címmel jelent meg 1968-ban, de az igazi sikert az 1974-ben publikált The Birthgrave című regénye hozta meg a számára. Egyaránt vannak gyerekeknek és felnőtteknek szánt művei, legjelentősebb munkája pedig a Flat Earth-sorozat, amelyet kisebb-nagyobb kihagyásokkal a 70-es évek vége óta ír.

    Magyarul A kehely titka című regénye és tucatnyi elbeszélése jelent meg. A Galaktika legfrissebb, 302. számában a Vörös, mint a vér című novellája olvasható, melyben mesterien ötvözi a mesevilágot a fantasy-vel és tulajdonképpen Hófehérke történetét írja újra – finoman fogalmazva is – árnyalva a hagyományos szerepeket.

    E cikk megjelenésével egyidőben érkezett a hír, hogy az írónő május 24-én elhunyt. Ismertsége és elismertsége miatt a legnagyobb újságok is megemlékeztek róla.

  • Utazás az új Földre – Az Aurora tudományos háttere

    Az Aurora az emberiség legnagyobb vállalkozásáról szól: az utazásról egy új, élhető bolygóra. Kim Stanley Robinson hamarosan megjelenő regénye kapcsán egy videóban összegezte, hogy milyen tudományos háttér is áll története mögött.

    A könyv a távoli jövőbe kalauzolja olvasóját, de az expedíció már generációkkal ezelőtt kezdetét vette. A regényben az utazás éppen végső céljához közeledik: a Földhöz hasonló Aurora bolygóhoz a Tau Ceti csillagrendszerben.

    Robinson szerint már az ókori embert is foglalkoztatta az utazás a csillagokba, de az űrhajó, mint tudományos koncepció, csupán százhúsz éves elmélet. Egy orosz tudóshoz, Konsztantyin Ciolkovszkijhoz, a modern rakétatechnika és űrkutatás elméleti megalapozójához köthető. Habár csak elméleti síkon foglalkozott űrutazással, nagy reményeket fűzött hozzá, ahogy híres szavaiból is kitűnik: „A Föld az emberiség bölcsője, de nem élhetünk örökké bölcsőben. Az emberiség nem is marad örökké a Földön, hanem fényre és térségre vágyva előbb félszegen behatol a légkörön túli térségbe, aztán pedig meghódítja a csillagok világát.”

    [the_ad_placement id=”04″]

    Akárcsak Noé bárkája

    A továbbiakban Robinson felvázolja elképzeléseit arról, hogy milyen is lenne meghódítani a „csillagok világát”. Először is az embereknek magukkal kellene vinniük a földi állatokat, növényeket és földet is (Noé bárkájához hasonlóan), ehhez viszont egy olyan hajóra volna szükség, ami ezt mind elbírja. Másrészt pedig a járműnek a fénysebesség gyorsaságával kellene haladnia, mindezt a lehető legkevesebb üzemanyag felhasználással. Itt Robinson felhívja a figyelmet, hogy ez a kettő (nehéz rakományt szállítani és gyorsan haladni) kissé ellentmondásos vágy, hisz minél nehezebb dolgot visz magával valaki, annál több üzemanyagot kell elégetnie az utazás során.

    Elvileg nagy a választék

    Ezután annak a lehetőségéről esik szó, hogy léteznek-e számunkra élhető bolygók az univerzumban. Robinson szerint a válasz igen, mert elég széles az a zóna, amelyen belül – élet szempontjából – egy bolygó nincs se túl közel, se nem túl távol a csillagától. Az élet pedig úgymond nagyon rugalmas, azaz létre tudnak jönni életformák egész szélsőséges környezetekben is. Így szerinte nagyon is sok lakható bolygó létezhet a galaxisban: a számukat 500 és 500 000 közé teszi. Azonban az embernek a Földhöz legközelebbi ilyen helyet kell megcéloznia, így viszont a lehetőségek száma csökken.

    Szinte legyőzhetetlen távolság

    Habár vannak a közelünkben is helyek, ahol jelenlegi ismereteink szerint vannak Föld-szerű bolygók (Robinson említi az Alfa Centauri és a Tau Ceti csillagrendszereket), de ezek legalább 10-15 fényévre vannak tőlünk, ami jelenlegi technológiánkkal még igencsak nagy távolságnak számít. Az író ezt le is vezeti egy könnyebben megfogható mértékegységgel, a méterrel. Ha a Föld és a Nap közötti távolságot 1 méternek vesszük, a legközelebbi csillagrendszerek így is 800 km-re vannak tőlünk.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Több generációnak kéne utaznia

    Robinson szerint a legközelebbi csillagrendszerekhez (a regény miatt ő a Tau Cetit hozza példának) való eljutás egy többgenerációs misszió. Ha az űrhajó képes lenne fénysebességgel utazni, még akkor is eltartana az út legalább 150-200 évig. Viszont ha egy ilyen küldetésbe mégis belevágna az emberiség, akkor rengeteg további problémával kellene szembenéznie, amelyet talán csak azzal lehetne orvosolni, hogy egy több ezer fős működő társadalmat rendeznek be az űrhajón. Mivel külső segítség nem lenne az űrhajó számára, így a felmerülő problémákat közösségnek kellene megoldani. Mivel az utazás tovább tartana egy emberöltőnél, sőt, gyakorlatilag lennének olyan emberek a hajón, akik ott születnek, nőnek fel és halnak is meg – úgy, hogy sosem pillantják meg új otthonukat. Ezért szükség volna tanárokra is, akik folyamatosan nevelnék fel az űrhajó társadalmából a következő nemzedéket, akik folytatnák a küldetést. Emellett pedig további más szervezetekre (pl. egészségügyi dolgozók és rendfenntartók) is szükség volna, akik működtetnék a közösséget.

    Az igazi kihívás csak a célba érve kezdődik

    Azonban a problémák itt még nem érnek véget. Milyen lehetőségeink lennének, ha elérné a misszió a Földhöz hasonló bolygót? Robinson szerint miután megbizonyosodtak róla az utazók, hogy a bolygón van víz, légkör és a hőmérséklet is megfelelőnek tűnik, akkor kiküldenek egy robotot, ami esetleges mérgező anyagok után kutatna a légkörben. Ezután már csak az a kérdés, hogy a bolygó élő vagy halott-e? Hiába van élet a bolygón, attól még egy földlakó számára nem feltétlen lesz élhető. Ha viszont a bolygó halott, de van rajta víz a megfelelő anyagokkal az élethez, az már sokkal ígéretesebb. Azonban probléma ekkor is akad. A magaddal hozott élőlényekkel be kell népesítened az új helyet, ami eléggé hosszú folyamat, s amíg ez végbemegy (ha egyáltalán végbemegy), addig az emberiségnek továbbra is az űrhajóban töltött évekhez hasonlóan kell élnie az új otthonán.

    Habár egy ilyen küldetés igen kockázatos, és rengeteg a „talán” az elméletben, de ennyi Robinson számára elég volt, hogy megírja legújabb művét, az Aurorát, ami valószínűleg idén júliusban fog megjelenni. Igaz, ahogyan maga Robinson is mondta, a téma nem új, de így a könyv olvasása nélkül is sejthető, hogy eredetivé, izgalmassá tudta tenni azt.

    Scheirich Zsófia

  • Műfaji játszadozás Sztrugackij módra

    Az orosz sci-fi két legmeghatározóbb alakja vitathatatlanul Arkagyij és Borisz Sztrugackij. Olyan művekkel ajándékozták meg a műfajt, mint a Stalker, A kárhozott város vagy a Lakott sziget. Igaz regényeiket a Szovjetunió fennállása alatt írták, de könyveik így is a mai napig izgalmasak, elgondolkodtatóak vagy különösek. Most az utóbbiak közül kerül bemutatásra egy regény, a Fogadó a Halott Alpinistához, amely az Ünnepi Könyvhét keretén belül jelenik meg új fordításban.

    Az 1970-ben megjelent regényt különös időszak eredményezte. A sztálini évek alatt nagyon szigorú cenzúra uralkodott, amely a zsánerműfajokra is kihatott. Például a sci-fi műfaján belül az íróknak kötelező volt műveikbe belefoglalni a Szovjetunió tudományos és technológiai eredményeit, továbbá csak kalandokról és űrutazásról írhattak, egyéb tartalmat vagy mondanivalót nem tartalmazhatott az írás. Azonban 1953-től, Sztálin halála után a cenzúra szigora fellazulni látszott, így a szerzők számára nagyobb lehetőség nyílt az alkotásra, a sci-fi esetében pedig megkezdődhetett a zsáner feltámasztása, hogy behozhassák az évtizedes lemaradását a nyugati szerzőkhöz képest. Ebben a folyamatban a Sztrugackij testvérek is igen aktívak voltak. Már korai, a cenzúra évei alatt írt sci-fijükben, az Ugrás a jövőbe (1966) című kötetben is felfedezhetőek voltak egyfajta ellenérzések a rendszerrel kapcsolatban (ami a dolgozó egyénnél való együttérzés kifejezésén keresztül jelenik meg), de a cenzúra lazulása után megjelent regényük, a Nehéz istennek lenni (1971) már szabadon foglalkozik a politikai elnyomás témájával.

    Ebbe a sorba azonban igen nehezen illeszthető be a Fogadó a Halott Alpinistához (1970). Nem található meg benne se a korai utópikus művek, sem pedig a későbbi disztópia történetek vonásai. A történet valahol az Alpokban található fogadóban játszódik, ahová egy nyomozó, Peter Glebski tér be kipihenni a hétköznapok fáradalmait. Azonban a pihenés nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte: egy gyilkosság bolygatja fel a hely nyugalmát. A helyzet csak súlyosbodik, amikor egy lavina zárja el a fogadót a külvilágtól, így Glebskinek kell kezébe venni a nyomozást.

    A tartalom alapján azt mondhatjuk, hogy a regény műfajilag is inkább a detektívregények sorát gazdagítja, mint sem a science fictionét. Azonban mégis van valami különös és a krimikhez képest nehezen emészthető a regényben.

    Fogadó-finish_b1

    A kötet születéséről tudni érdemes, hogy nem egészen az lett a végeredmény, amit Arkagyij és Borisz eredetileg eltervezett. Mint a krimi regények kedvelői, szerettek volna írni a műfajon belül egy történetet, bár kicsit elszakadva a zsáner szigorú szabályaitól. Ahogyan az 1999-ben kiadott memoárjában is írja Borisz, egy humoros krimit akartak, amely az orosz közönség előtt akkor még kevésbé ismert szerzők munkásságán alapult volna, mint például Rex Stout, Erle Stanley Gardner vagy John le Carré. Ennek a korszellem is kedvezett, hisz a cenzúra lazulásával a detektívregény is visszatérőben volt Oroszországban, amely az 1930-as évek óta be volt tiltva. Az írás során azonban a műfaj egyik legnagyobb problémájába ütköztek: egy bizonyos pont után, amikor kiderül az ügy miértje, hogyanja és az, hogy ki is követte el a bűntényt, az olvasó elveszti érdeklődését. Ennek megoldásaként a szerzőpáros megpróbálta megtörni a zsáner szabályait: a megoldáshoz közel valami meglepőt bevezetni.

    A Fogadó a Halott Alpinistához rengeteg értéket és számos emlékezetes karaktert vonultat fel – mint például Simone-t, az idegösszeroppanástól szenvedő fizikust vagy Du Barnstoker varázslót és annak androgün gyámoltját, Brunt, aki nemtelensége miatt is különös színfoltja a könyvnek. A Sztrugackij testvérek intelligens történetvezetésen keresztül juttatják el az olvasót a kétértelmű végkifejlethez, így az sem válik problémává, hogy megtörik a krimi műfajának azt az elvárását, hogy mindenre legyen logikus magyarázat és semmilyen esemény se maradjon lezárás nélkül.

    Scheirich Zsófia

  • Lepusztult jövőben folytatódik Az útvesztő

    Tavaly ősszel debütált a mozikban  Az útvesztő című film, ami James Dashner nagy sikerű regénytrilógiájának első részéből készült. A történet egy csapat fiatalról szólt – egy kivételével csupa fiúról – akik emlékek nélkül élnek egy jókora tisztáson, egy óriási és veszélyes labirintus közepén. Nem értik, miért vannak ott, nem tudják,  mi ez a hely. Csak az biztos, hogy időnként újabb amnéziás lakó érkezik hozzájuk, egy titokzatos liften, illetve az útvesztő kapui rendszeresen kinyílnak, bezáródnak, a falai pedig átrendeződnek. Míg egyesek megbékélnek ezzel az abszurd helyezettel, és úgy vélik, békésen kéne tengetni az életüket, mások úgy gondolják, mindenáron ki kell jutni az útvesztőből.

    Aki még nem látta a filmet, ne olvasson tovább, de mivel trilógiáról van szó, talán nem poéngyilkosság, ha eláruljuk, hogy végül néhányuknak sikerül kijutni. De csupán azért, hogy egy újabb, még nagyobb próbával kelljen szembenézniük: a második rész játszótere egy lepusztult, elsivatagosodott, ember nélküli világ. Ráadásul továbbra sem lehetnek biztosak benne, ki és miért manipulálja őket, és teszi ki őket újabb és újabb életveszélyes nehézségeknek.

    Az útvesztő: Tűzpróba egy évvel az első rész premierje után, szeptember 17-én kerül a magyar mozikba.

    Linkek
    Hivatalos honlap | Facebook oldal | Google+ oldal | Twitter | Instagram | IMDb

  • Itt A gyermekkor vége tévésorozat előzetese

    Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Syfy csatorna háromrészes mini-sorozatot készít Arthur C. Clarke A gyermekkor vége című regényéből, és most végre egy előzetes is kikerült az internetre. A trailer egy ’jó’ (értsd: idegesítő) teaser-hez méltóan nem mutat valami sokat: villanások közt vonultatja fel a fontosabb történet-szálakat, valamint a főbb szereplőket. (Charles Dance, a kis hamis bezzeg elbújt, csak a hangját hallani.) Ugyanis az alig két perces előzetes, hogy kedvet csináljon a decemberben debütáló sorozathoz, leginkább az atmoszférateremtésre, mintsem komolyabb akciójelenetekre helyezi a hangsúlyt. Meglátjuk, mi sül ki belőle. (De messze van még a december!)

    Bósa Diána

  • Régi ismerőst köszönthetünk Sheckley személyében

    Már a Galaktika első számában is szerepelt és utána is számos alkalommal köszönt be hozzánk. Robert Sheckley A kívánság című rövid novellája a Galaktika legfrissebb, 302. lapszámában olvasható.

    Robert Sheckley élete igencsak kalandos volt. Kezdetben volt díszkertész, perecárus, pincér, tejkihordó, raktáros és dolgozott alkalmi munkásként egy nyakkendőműhelyben is. Később behívták katonának és Koreába helyezték. Itt hamar megmutatkozott művész vénája, hiszen előbb a katonai újság szerkesztője, később a katonaegyüttes gitárosa volt. A leszerelés után kohómérnökként végzett a New York-i Egyetemen. Élete során falta a nőket, ötször nősült. Második házasságából született lánya, Alisa Kwitney is sikeres író lett.

    Robert Sheckleyt nem csak sci-fi szerzőként tartják számon. Otthonosan mozog a thriller műfajában is, de papírra vetett számos kémtörténetet is. Több mint húsz regény és több száz novella került ki a keze alól, de írt forgatókönyveket is. Munkáinak egy részét filmhez, tévé és rádiójátékokhoz is felhasználták. Szabad préda című regényéből Freejack címmel mozifilm is készült, amelyben olyan sztárok játszottak, mint például Emilio Estevez, Mick Jagger, Anthony Hopkins és Rene Russo.

    Az 1928-ban született író 2005-ben hunyt el, munkásságát Hugo- és Nebula-díjjal jutalmazták, de az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Egyesülete (SFWA) 2001-ben az Author Emeritus díjjal is kitüntette.

    Magyarul először 1996-ban lehetett olvasni, akkor A nyuszi című elbeszélése az Univerzumban jelent meg. A Galaktika első számában Asimov és Weöres Sándor mellett az ő munkája is olvasható és művei még ezután is számos alkalommal váltak elérhetővé magazinunk hasábjain.

  • Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról

    A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja között szerepelt egy Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról előadás, amelyen április 26-án mélyebb betekintést kaphatott a hallgatóság a zsánerműfajok jelenlegi helyzetébe.

    A Próza Nostra által szervezett beszélgetésre végül a Millenáris Park B épületének Supka Gábor termében került sor a nagy érdeklődés miatt, azonban így is épphogy befértek az érdeklődők a terembe. Azonban ez nem törte meg a lelkesedést.

    A zsánerműfajok kiadói közül a Gabo Kiadót Kleinheincz Csilla, a Fumaxot Németh Vladimir, az Agave Könyveket pedig Velkei Zoltán képviselte. A moderátor, Szabó István Zoltán a kiadókat érintő kérdések mellett (pl. könyvfesztiválos és könyvheti megjelenések) komoly, elgondolkodtató, néha pedig megosztó kérdéseket tett fel a meghívottaknak.

    A sci-fi és a fantasy mai helyzete
    Első körben a sci-fi és fantasy helyzetét vitatták meg a résztvevők. Általánosságban elmondható, hogy régen mindkettő egyfajta szubkultúrának, réteg irodalomnak számított, aminek olvasóira kívülállóként tekintettek. Azonban ez a tendencia ma már megváltozni látszik, hisz óriási olvasóközönség van kialakulóban. Példaként a népszerű fantasy sorozat, a Trónok harca hangzik el. Uyganakkor egy ellenvélemény szerint bár tény, hogy egyre több szerző alkot ezekben a zsánerekben, attól még nem biztos, hogy mindegyik mű eljut a szélesebb olvasóközönséghez.

    A moderátor arról is kérdezte a résztvevőket, mi vezetett a két zsáner népszerűbbé válásához. Egyik okként elhangzott, hogy ma a sci-fi és a fantasy utat talál olyanokhoz is, akikhez azelőtt nem. Továbbá elmondható (bár inkább a sci-fi esetében), hogy manapság a tudományos fantasztikum jóslatai kezdenek valósággá válni, bizonyos írók jóslataiban élünk, ettől pedig még izgalmasabb olvasni az ilyen könyveket. Végül pedig manapság könnyebb is beszerezni ezeket a műveket (pl. Amazonról megrendelni). Kleinheincz még megjegyzi, hogy szerinte ma a mainstream írók (olyan írók, akik szélesebb olvasóközönséghez szólnak) is nyúlnak a szórakoztató irodalom elemeihez, így elmondható, hogy ma már nincs olyan éles határ a zsánerek közt, nem különölnek el olyan tisztán, mint azelőtt. Erre példaként Németh Kazuo Ishiguro The Buried Giant-ját hozza példának, amelybe Ishiguro fantasy elemeket épít be.

    A zsánerek körbejárását végül a következő kérdéssel zárják le: Miben nyújt többet, a sci-fi vagy a fantasy? A sci-firől elmondható, hogy a 60/70-es évek óta kifejlett, érett zsánerek lett, mert ki tudott törni saját burkából, azaz túljutott a kliséken (pl. űrlények, bolygók). Ami viszont fontosabb változás, hogy a sci-fi foglalkozik aktuális, minket érintő problémákkal (pl. éghajlatváltozás), továbbá kérdéseket is tesz fel a világról, amelyekre próbál válaszokat is találni. Ezzel a szemben a fantasyről az mondható el, hogy az elmúlt évek válságai miatt felerősödött eszképizmusnak (menekülés a valóság elöl) köszönhetően lett közkedveltebb a zsáner.

    [the_ad_placement id=”04″]

    A zsáner legfontosabb szerzői/könyvei
    Szabó egy személyesebb kérdést tesz fel külön-külön az előadókhoz: kiket tartanak fontosnak a sci-fi és a fantasy zsánerben? Németh a fantasyből kiemeli George R.R. Martint, aki szerinte meghonosította a realista fantasyt, továbbá említi még az új fantasy generációt, akik jobban igazodnak a modern trendekhez, mint például Mark Lawrence, Anthony Ryan és Joe Abercrombie. A sci-fiből kiemeli James S. A. Corey-t (Térség-sorozat) és Andy Weirt (A marsi). Kleinheincz többek között említi Margaret Atwoodot és Neil Gaimant, China Miéville-t, Paul McAuley-t. Végül Velkei felsorolja a számára legfontosabb írókat mindkét műfajból vegyesen: Philip K. Dick, Jeff VanderMeer, Atwood, Kim Stanley Robinson és Ray Bradbury.

    Nemzetközi trendek kontra hazai kiadás
    A kiadók képviselői szerint az itthoni könyvpiacon ugyan csak szűk szeletet kapunk a külföldi könyves trendekből, de az elmúlt években úgymond elég jó a reakcióidő, a kiadók lefedik nagyjából a kinti trendeket. Azonban sok meghatározó művet itthon nem lehet eladni megfelelő marketing nélkül.

    Velkei elmondja, hogy az utóbbi időben az Agave fiatal, új írók munkáinak kiadásával foglalkozik, hisz a nagy nevek (pl. Neil Gaiman, Philip K. Dick) műveiből kifogynak. Viszont az új írókat nem veszik nagy mennyiségben az olvasók. Valószínűleg azért, mert még szokniuk kell az új szerzőket, amely akár évekbe is telhet.

    Kleinheincz szerint a magyar közönség azért fogadja be nehezen a műfaj új alkotóit, mert nem tudnak velük mit kezdeni, hisz hiányzik az ismeretükből legalább harmincévnyi irodalmi háttér, így nem ismerünk olyan témákat korábbról, amelyeket egy külföldi olvasó nagy valószínűséggel igen. Velkei azonban itt megjegyzi, hogy szerinte nem hozhatjuk be ezt a lemaradást már, most inkább ugranunk kell.

    Németh szerint az egyik jellemző mai trend a young adult posztapokaliptika és disztópia (pl. Éhezők Viadala, A beavatott) és az úgy nevezett túlélő sci-fi tudományos háttérrel (pl. A marsi, Gravitáció, Csillagok között). Velkei még kiemeli a new weird vagy groteszk zsáner megjelenését. Kleinheincz szerint azonban nem feltétlen beszélhetünk trendekről, inkább konkrét témákról (pl. poszthumán). Viszont azt tapasztalja, hogy napjainkban egyre változatosabb, sokszínűbb, szélesebb az írói kör, például megjelennek a női és színes bőrű írók.

    Velkei megjegyzi a női írók kapcsán, hogy a műfajban van mit behozniuk a férfi szerzőkhöz képest, mert régen el voltak nyomva, így nem bontakozhattak úgy ki. De jelenlétük mindenképpen fontos a zsánerben, mert más hangvételt és más témákat hoznak a köztudatba. A női sci-fi írók közül példának Monica Byrne The Girl in The Road című regényét említi.

    Az is színesítheti a zsánert, hogy a külföldi kiadók egyre nyitottabbak a nem angolszász írókra. Velkei kiegészíti az elhangzottakat azzal, hogy máshol a self-publishing, azaz a magánkiadás útján megjelent könyvek is fontos figyelmet kapnak, így pedig kezd megszűnni a zárt írói klub.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Magyar szerzők magyar névvel
    Ami a hazai szerzőket illeti, új jelenség, hogy a magyarok egy inkább a saját nevükön publikálnak, és nem vesznek fel angolszász írói álnevet. Velkei megjegyzi, hogy ha kiadásra kerül egy magyar szerző könyve és szóba kerül, hogy milyen névvel jelenjen meg, akkor az az író szabad döntése, a kiadó nem gyakorol az illetőre nyomást. Kleinheincz hozzáteszi, hogy napjainkban, az internet világában nagyon könnyű lebukni egy álnévvel, ezért valahol nevetséges is, és még az olvasót is becsapja ezzel a szerző.

    Kérdés, vajon beszélhetünk-e trendekről a magyar sci-fiben vagy fantasyben? Általánosságban az előadók szerint az mondható el, hogy a magyarok nem követik a külföldi trendeket, de ezzel nincs is semmi baj, hiszen saját útjukat követve talán sokkal frissebb, eredetibb művet alkotnak, mint külföldi kortársaik, másrészt pedig olyan kicsi a piac, hogy nem is érdemes trendekről beszélni magyar viszonylatban. Meghatározó jellegzetességként azt emelik ki, hogy a mitologizálásban valamilyen úton-módon megjelenik a magyar kultúra, ami ad egy különleges pluszt a történetnek.

    A résztvevők ezt követően a közönség néhány kérdésére válaszoltak:

    Miért kevésbé népszerű a bűnügyi regények műfaja?
    Velkei Dennis Lehane Viharszigetén keresztül válaszolja meg a kérdést. Mivel a Viharszigetből van adaptáció, így ezt a könyvet veszik, de Lehane többi könyvét egyáltalán nem. Általában 8-10 krimi szerzőt ismernek és vesznek az olvasók, az újakra azonban nem nyitottak.

    Mainstream/szépirodalom kokettálása – magyar viszonylatban is van ilyen?
    A jelenség itthon is tapasztalható, a magyar szépírók is kokettálnak a zsánerirodalommal (pl. Űrérzékeny lelkek vagy Bartók Imre), de a zsánerolvasók ezekre nem annyira reagálnak.

    Olvasnak az olvasók idegen nyelven?
    Igen, az a tapasztalat, hogy egyre többen, azonban ennek van egy nagy hátránya a kiadók szempontjából. Kevesebb a fogyás a magyar kiadásokból, mert inkább idegen nyelven veszik meg a köteteket az olvasók vagy illegálisan töltik le.

    Milyen fogyásszám határozza meg a sikert?
    Ezt sok minden határozza meg: szerző, könyv vastagsága és kemény vagy puha borítós-e. Azonban a legfontosabb szempont ebben a kérdésben az, hogy milyen hamar térül meg a kiadásra fordított költség.

    Mi a helyzet képregény kiadás téren?
    Itthon sajnos a terjesztés megölte a piacot, az USA-ban felfelé tart a képregény piac, de azért kint is műfajfüggő ez. Például a The Walking Dead népszerű, és a tévésorozat miatt így fogy is, de például a Vasember filmek népszerűsége ellenére nem vesznek több Vasember képregényt.

    Nyitnak-e a kiadók a horror felé?
    Velkei a Wayward Pines-t hozza példának a saját könyveik közül, amely remélhetőleg a sorozat hatására fog fogyni. Azonban ilyen úgymond pushoktól eltekintve a horror nem olyan népszerű. Próbálkoztak klasszikusokkal is (pl. Rosemary gyermeke), de azokra se volt vevő az itthoni közönség. Talán néhány új név oldaná meg a problémát.

    Néhány ki nem adott könyv a 30 éves lemaradásból?
    Samuel Delany, Robert Holdstock, Octavia Butler, Nnedi Okorafor.

    Illegális letöltés vs ebook?
    Itthon az ebook kiadás még gyerekcipőben jár, igazából csak azért jelennek meg e-könyvek, hogy piacot teremtsenek (ami jelenleg veszteséges). Az illegális letöltésnek pedig természetesen nem örülnek a kiadók, de ami még szomorúbb, hogy nem tudnak tenni ellene se, hisz törvény által biztosított lehetőség nincs a kezükben.

    Habár a téma szinte kimeríthetetlen, a résztvevők remek hangulatban rengeteg újdonságot, írót és művet ismerhettek meg a beszélgetés során, ezzel is gazdagodva. A jövőben pedig remélhetőleg, a magyar könyvpiac bepótolhatja hiányosságait a sci-fi és fantasy irodalomban, továbbá pedig lépést tarthat a külföldi megjelenésekkel.

    Scheirich Zsófia