Kategória: Irodalom

  • India felülírja a nyugatiak elvárásait az SF felé

    „Csak hogy tisztázzuk: nem én vagyok Vandana Singh növénypatológus, vagy csontkovács, vagy divattervező. És sokszor összetévesztenek Vandana R. Singh szerkesztővel és fordítóval is. Azonban sok más dolog vagyok, nem utolsósorban földlakó, ember, nő és indiai.” – így kezdi bemutatkozóját saját honlapján Vandana Singh, az indiai SF egyik elismert írója. Feledés című történetén keresztül most megismerkedhettek vele a Galaktika 305 oldalain.

    Singh Új Delhiben született, ahol a többi indiai gyerekhez hasonlóan népének fantasztikus történetein nőtt fel, mint például a Mahábhárata vagy Rámájana történetén. Azonban szülei révén, akik angol irodalommal foglalkoznak, Shakespeare és Keats is ugyanannyira Vandana műveltségének része, mint az indiai eposzok. Később, tinédzserként, majd fiatal felnőttként is foglalkozott környezetvédelemmel és feminizmussal, melyek nagyban formálták világnézetét. Nem utolsó sorban pedig fivérével közösen már igen nagy érdeklődést mutattak a tudomány felé. Ez az érdeklődés felnőttkorukban sem hagyott alább, hisz Singh jelenleg fizikusként dolgozik a Framingham State University-n, emellett pedig elismert sci-fi írónő is.

    Habár különálló nagyregényt még nem jelentetett meg, számos írással bizonyította már tehetségét. Eddig megjelent novellái a The Woman Who Thought She Was a Planet and Other Stories (2009) kötetben találhatóak, de két különálló kisregénye is jelent már meg: az Of Love and Other Monsters (2007) és a Distances (2008). Ezeken kívül még két gyermekkönyvet is adott ki, további írásait pedig saját honlapján és blogján lehet olvasni.

    Saját kultúrájának hatása Singh műveit erősen átitatja. Egy, a Locus által készített interjúban azt mondja, az otthonától való távolság által egy olyan perspektívát kap, amely segít megláttatni hazájának vibrálását, változékonyságát és elevenségét, ami szerinte nagyon is sci-fis vonás, és persze valahol fantasztikus is. Továbbá a történetekben India felülírja a hagyományos gondolkodást, a sztereotípiákat és a nyugatiak elvárásait az SF felé. Az erős hagyományok mellett az állandó változás is jelen van, és akár különös hibridek születhetnek a modern kor és az 5000 éves történelem találkozásából. Singh számára mindaz, amit érez Indiával, más kultúrákkal és a világgal kapcsolatban csakis a science fictionnel fejezhető ki.

    Mindez a legújabb Galaktikában olvasható Feledés című novellában is tetten érhető. Maga az írás 2008-ban jelent meg először a Clockwork Phoenix antológiában, később pedig Year’s Best SF 14 gyűjteménybe is bekerült. A cselekmény középpontjában Vikram áll, aki bosszúra szomjazik, hisz családját és világát elpusztították. Hogy bosszút állhasson, üldözőbe veszi a tömeggyilkos Hirasort, s ezzel kezdetét veszi egy bolygóközi hajtóvadászat. Az üldözés alatt Vikram azonban feláldoz mindent, ami egykor fontos volt a világában és azzá tette, aki.

    Singh elmondása szerint ez a kisregénye egy indai képregény (Amar Chitra Katha) és az indiai eposz, a Rámájana előtti tisztelgés, de emellett a Feledést tekinti első űropera művének is. A Locus szerint ez egy „pazar űropera, amely irodalmilag is minőségi és meggyőző”. Ha szeretnél elszakadni a megszokott, angolszász hagyományokra épülő sci-fi történetektől, és valami különlegeset, egzotikust olvasnál, a Feledésért mindenképpen lapozd fel a Galaktika augusztusi számát!

  • Sokat várt a sikerre Ann Leckie, de aztán mindent vitt

    Ann Leckie 2014-ben robbant be a köztudatba, a Mellékes igazság (Ancillary Justice) című kötete ugyanis ekkor zsebelte be a legjobb regénynek járó Hugo-díjat. Az 1966-ban született írónő első regénye gyakorlatilag minden fontosabb elismerést magának tudhat: elnyerte a Nebula-, az Arthur C. Clarke és a BSFA-díjat is.

    A szerző a siker előtt megtapasztalta a mellőzést is, korai munkái ugyanis nem örvendtek nagy népszerűségnek. Ekkor egy ideig fel is hagyott az írással s csak akkor ragadott újra tollat, amikor megszülettek gyerekei, ő pedig otthon volt velük. Később aztán részt vett egy írókurzuson is, amelynek köszönhetően végül megszületett a Mellékes igazság.

    Leckie ezután neves magazinokban publikált novellákat, melyek közül párat válogatásokban is közöltek. 2010-től 2013-ig ő szerkeszti a Giganotosaurus című online magazint, 2012-ben és 2013-ban pedig ő az alelnöke az Amerikai Sci-Fi és Fantasy Írók Szövetségének.

    Első regényének sikerét többnyire azzal magyarázzák, hogy azok is ugyanúgy megtalálják benne a számításukat, akik Asimovon nőttek fel, mint azok, akik sosem olvastak SF-klasszikusokat. És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a regény narrátora egy űrhajó és annak többezres hadserege…

    Ann Leckie, a júliusi, 304. Galaktikában megjelent novellája a távoli jövőben játszódik és arra próbálja rávezetni az olvasót, hogy még ebben a korban is fontos a tudatos vásárlás.

  • Megjósolt világunk

    Nyáron várható John Brunner legjobb művének tartott Zanzibar megjelenése a Metropolis Media gondozásában. Maga a regény majdnem 50 éves, azonban még korunk embere számára is súlyos üzenetet hordoz.

    Az európai országok közös uniót alkotnak, a homoszexualitás elfogadottá válik, színes bőrűek kerülnek fontos, politikai pozíciókba, miközben erősödik a rasszizmus, terroristák fenyegetik az országok nyugalmát, hatalmas gazdasági különbségek uralkodnak a társadalomban, a Földet pedig a túlnépesedés fenyegeti. Mintha az elmúlt évek híreit olvasnánk, pedig ezek az események mind megtalálhatóak John Brunner (1934-1995) Zanzibarjában is, amelyet 1969-ben írt!

    A sci-fi új hullámának egyik kiemelkedő műve a Zanzibar, amely a 2010-es év világát tárja olvasója elé. Habár a regényben több szereplő szempontjából kísérhetjük végig az eseményeket, két történetszál válik ténylegesen hangsúlyossá. Az egyik Norman Niblock House a teljhatalmú General Technics ügyvezetőjéé, aki azt a feladatot kapja, hogy a piacon és a politikában is vezető szerephez juttassa a céget, ezzel globális dominanciát szerezve. Mindez azonban egy afrikai ország átvételével lehetséges… A másik kiemelt cselekmény főhőse Donald Hogan, a félénk könyvmoly, aki igazából egy kém. Hogan épp egy áttörőnek számító géntechnológia leleplezésén dolgozik, amely megváltoztathatja az ismert világot.

    Természetesen Brunner 2010-es világa nem teljesen egyezik a mienkkel (sőt, ez el sem várható), azonban rengeteg társadalmi és gazdasági változást többé-kevésbé megjósolt regényében. Az SF Masterworks kiadás előszavában Bruce Sterling azt írja, hogy a Zanzibar jóslatait három kategóriába lehet osztani: elhibázott jóslatok, a többé-kevésbé valószínű események és a meghökkentő előrejelzések. A három csoport közül talán az utóbbi kettő az érdekesebb, hiszen az elsőre lehet kitalációként is tekinteni.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Brunner világában találkozhatunk szuperszonikus járművekkel, villámot szóró fegyverekkel – ahogyan a legtöbb SF történetben is. Víziói közül viszont érdekesebbnek tűnhetnek a mélytengeri bányatelepek vagy az óriási mesterséges intelligencia működtetése. Habár ezek az ötletek nem váltak valóra még, de megvalósításuk már elképzelhető. Például már állítottak elő olyan mesterséges intelligenciát, amely sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, tavaly pedig egy kanadai cég már megegyezett Pápua Új-Guineával az első mélytengeri bányászatról.

    A regény legtöbb valóra vált jóslata főleg társadalmi és politikai problémákhoz köthető. Egyik legnyilvánvalóbb és a könyv talán legfontosabb pontja a túlnépesedés. Maga a cím is ezt sugallja. A Stand on Zanzibar egy, a 60-as években elterjedt elképzelésre utal, miszerint ha az emberek szorosan egymás mellé állnának, akkor egy Wight-szigetnyi területet foglalnának el. A népességnövekedés mértékét figyelve, Brunner azt feltételezte, hogy 2010-ben ugyanennek a trükknek a végrehajtásához már egy Zanzibar nagyságú területre volna szükség.

    Az író disztópiájában a túlnépesedés nem marad megoldás nélkül: eugenikán alapuló törvények születnek. Ebben a korban szigorú szabályok mellett lehetséges gyermeket vállalni, így a lakosságnak csupán szűk rétege részesül ebben a kiváltságban. Azt, hogy ki nemzhet gyereket és ki nem, azt az egyén genetikai állománya alapján döntik el. Például aki örökletes betegséggel rendelkezik, annak nem lehetnek utódjai.

    A Zanzibar melegek elfogadását is emlegeti (például az avatarok, Mr és Mrs Everywhere esetében szabadon lehet választani a párosítások közül már a regény legelején), a színes bőrű lakosság pedig már építhet komoly karriert is (ilyen ember House is a történet egyik főszereplője), ahogyan mindez ma is kezd elfogadottá válni. Ezzel szemben erősen jelen van a képzelt 2010-ben is a rasszizmus és az erőszak is, utóbbiért terroristák és  a közintézményeket (iskolákat) támadók felelősek. Így az óhajtott egyenlőség nem igen valósul meg. Ehhez hasonló esetekkel napjaink híradásaiban vagy hírportáljain is találkozhatunk.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Az egyenlőség-egyenlőtlenség problémájánál maradva Brunner az erőviszonyokat illetően is tett egész pontos jóslatokat. Világában továbbra is az USA-é a vezető gazdasági szerep, azonban saját korától eltérően már nem a Szovjetúniót tartja riválisnak, hanem Kínát. Továbbá említésre méltó dolog, hogy Brunner már a 60-as évek végén gondolt az európai országok szövetségére, amely 24 évvel később, 1993-ban jött létre Európai Unió néven. Bár meg kell jegyezni, hogy maga a nemzetek egységének gondolata már a II. világháború után is jelen volt a közgondolkodásban. Az amerikai és az európai kontinensen formálódó nagy befolyással rendelkező hatalmakkal szemben ott vannak a kis afrikai államok, amelyek fejlődés tekintetében jócskán el vannak maradva és így teljesen ki is vannak szolgáltatva a nagyhatalmaknak. Így nincs vagy csak nem erkölcsös úton van esélyük fejlődni.

    Igaz, nem feltétlen társadalmi vagy gazdasági problémákhoz köthető, de akadnak a regényben olyan jóslatok, amelyek meghökkentenek minket. Egyik ilyen példa a következő leírás Detroitról:

    Múlt héten Detroitban voltam és ez a legkísértetiesebb hely, ahová eddig betettem a lábam. Mint egy szellemváros. Az összes lebontott autógyár és persze a nyüzsgő lakásfoglalók. Valójában egy tömb buli miatt mentem be az egyikbe. Hallani kellene, ahogy egy zock csapat teljes hanggal játszik egy ötszáz láb hosszú acéltető alatt! Nem is szükséges nézni – csak állni és hagyni, hogy a hang végigsöpörjön rajtad.

    A fenti idézet alapján elmondhatjuk azt, hogy Brunner nemcsak megjósolta Detroit ipari hanyatlását, hanem a techno zene megszületését is.

    Ami ennél is meghökkentőbb még, talán a könyvben szereplő afrikai elnök neve, Obomi, ami nyilvánvalóan erősen összecseng az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának nevével. De hasonló eset még az USA infláció által okozott áremelkedése is: Brunner hatszoros emelkedést jósolt 1960 és 2010 között, a valóságban ez hétszeres volt. Brunner közel volt. Ilyen egybeeséseknél csak ámulni lehet és egy kicsit borzongani is.

    Még rengeteg előrejelzésről lehetne tárgyalni akár a szórakoztatást, akár az emberi kapcsolatokat illetően, de Brunner célja nem az volt, hogy ezekkel sokkolja a későbbi generációkat. Ahogy Joe Haldeman írta a Zanzibarról, a science fictionnek nem az a feladata, hogy próféciákat mondjon a jövőről, hanem hogy megmagyarázza a jelent és a múltat, s mindez nagyon is igaz ennél a történetnél is. Számtalan értéke mellett (pl. sajátos, kitalált nyelv, már-már posztmodernbe hajló történetvezetés és izgalmas, összetett cselekmény) a tényleges célja miatt érdemes még ma is kézbe venni Brunner regényét, hogy általa megértsük önmagunkat, problémáinkat, és esetleg így el is tudjuk elkerülni a sötéten ábrázolt jövőt.

  • Tom Hanks első novellája magyarul csak a Galaktikában

    Tom Hanks azon kevés színész közé tartozik, aki egyszerre ismert a nagyközönség számára és a szakmai körök is elismerik. Több filmben is emlékezeteset alkotott, játékát (eddig) két Oscar- és négy Golden Globe-díjjal jutalmazták. Hollywoodban az egyik legkeresettebb színésznek számít, aki ráadásul nemrég írásra adta fejét.

    Hanks első novellája 2014 októberében jelent meg a New Yorkerben. Az Alan Bean Plus Four című írás magyarul a Galaktika júliusi számában olvasható. A novella egy baráti négyes űrutazását meséli el, akik az indulás időpontját az Apollo-űrprogram évfordulós napjaihoz igazítják. Miután feljutnak az űrbe, szabadidejükben a Földdel a hátuk mögött szelfiznek és a Breaking Bad negyedik évadát nézik.

    Aki egy kicsit is ismeri Tom Hanks munkásságát, könnyen felfedezheti benne az inspirációt novellájához. Egyrészt a színészt láthatóan mindig is érdekelte a fantasztikum, elég csak a Felhőatlaszban látott szerepeire gondolni, vagy a Dan Brown-történetek adaptációira, melyekben ő formálja meg Robert Langdon karakterét. És persze, ha már inspirációról beszélünk, nem lehet kihagyni a lassan már klasszikusnak mondható Apolló 13-at sem.

    Filmes munkái mellett a színész az utóbbi időben annyira ráérzett az írásra, hogy jelenleg egy novellásköteten is dolgozik. Történetei írógépgyűjtemények darabjai körül forognak majd, Tom Hanks ugyanis 1978 óta szenvedélyes gyűjtője a mechanikus és hordozható írógépeknek, és persze hogy stílusos legyen, novelláit is ezek egyikén írja.

    Maga az írás egyébként sosem állt távol a színésztől, több film, így például a Nyomul a banda és Larry Crowne forgatókönyvét is ő jegyzi. Egy korábbi interjújában a novellaírásról azt mondta: mindig is nagy mesélőkkel volt körülvéve, és lelkes tanítványként ő is szerette volna elmondani a sajátját.

    Ha valakinek szerencséje van, akár még dedikáltathatja is a színésszel a Galaktikában megjelent novelláját, hiszen Tom Hanks jelenleg is Budapesten tartózkodik a Dan Brown-féle Inferno forgatásán.

    Fox-y

  • Jack McDevitt kapta a Robert A. Heinlein-díjat

    A Robert. A. Heinlein-díjjal olyan kiemelkedő science fiction műveket és tudományos írásokat jutalmaznak, amelyek inspirálják az űrkutatást. Idén Jack McDevitt amerikai sci-fi író részesült ebben a megtiszteltetésben.

    McDevitt a díjat életművének elismeréseként kapta, amely 21 regényt és 81 novellát foglal magába. Az átadóra május 22-én a 49. Balticon Maryland-i science fiction és fantasy találkozón került sor. Magát a díjat és a rendezvényt is a Baltimore-i Science Fiction Társaság (The Baltimore Science Fiction Society) szervezi és támogatja.

    Maga a díj egy ezüst medál Robert A. Heinlein arcképével, amelyet Arlin Robbinson művész tervezett. A medálhoz tartozik egy piros-fehér-kék szalag is. Továbbá a győztes kap két darab hajtókára tűzhető kitűzőt is, ha a nagy medál nem lenne praktikus, s még egy plakett is jár az elismeréshez, amit otthon vagy munkahelyen lehet kitenni.

    A Robert A. Heinlein-díjat a Heinlein Társaság alapította 2003-ban. A hagyományok szerint a zsűribe általában science fiction szerzőket választanak be. Eredetileg Heinlein felesége, Virgina választotta ki a zsűritagokat, akik csatlakoztak a BSFS-hez. Jelenleg ez a feladat Michael F. Fylnn, a választóbizottság elnöke látja el.

  • Vissza a jövőbe – filmből regény

    Az irodalom és a film kapcsolata elég nyilvánvaló. A science fiction mint az irodalom része szintén kapcsolódik a filmgyártáshoz. Vagy úgy, hogy meglevő alkotásokat filmesítenek meg, vagy pedig filmeket megregényesítenek. További lehetőség a tévé- és filmsorozatok világához kapcsolódó olyan művek létrehozása, melyeknek nincs eredetije, ők maguk az eredetiek.

    Ez a kapcsolat, bár esetleg újnak tűnhet, semmiképp sem az. Az nem meglepetés, hogy regényeket megfilmesítenek, de már a filmművészet kezdetén is találhatunk novellizációkat. Talán az egyik legnevezetesebb a Galaktika 285. számának XL változatában (2013. december) is olvasható, Edgar Wallace által (is) írt King Kong. De ennél korábbi eseteket is ismerünk. Például az 1913-ban bemutatott, Theodore Marston által rendezett Robin Hood c. film novellizációját olvasni lehetett a Pluck Library 1914. évi számaiban (a szerző az igen termékeny William Murray Graydon volt). Szintén jól ismert a 2001: Űrodisszeia esete, ahol a könyv elolvasása esetleg segíthet a film megértésében is.

    A korai kezdetek ellenére a novellizációk inkább a hetvenes évekre váltak csak rendszeressé. A Csillagok háborúja vagy a Nyolcadik utas: a Halál igen sok példányban kelt el, jelentős nyereséget termelve a jogtulajdonosnak. Ezek a példák másokat is ösztökéltek a filmek és belőlük írt regények egyidejű vagy egymáshoz közeli megjelentetésére.

    A Galaktika az eddigiekben sem zárkózott el az ilyen alkotások bemutatásától, és nem történik ez most se másképp. A Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985) nagysikerű film volt a nyolcvanas évek közepén, végén. Megkapta a Hugót, és még számos más díjat is elnyert. A sorsát ez a film sem kerülhette el, még 1985-ben megjelent a film megregényesítése, kevéssé meglepő módon Back to the Future címen (Berkley, 1985). A regény a Galaktika 303. számának XL változatában (2015. június) jelent meg.

    George Gipe (1933-1986) amerikai írót kérték fel a novellizáció megírására. Gipe írt fogatókönyveket (két Steve Martin filmét), számos folyóiratcikket – többek között a Sports Illustratedbe és a MAD Magazine-ba – és könyveket is. Nem csak regényeket publikált, megjelent például The Great American Sports Book (Hall of Fame Press, 1980) címmel is könyve az amerikai sport nagy alakjairól és nevezetes eseményeiről. Ő írta a Szörnyecskék (Gremlins, 1984) novellizációját is. Érdemes megemlíteni, hogy egy elbeszélése megjelent az Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine 1969. júniusi számában („The Cask of Amarillo (Texas)”).

    Az interneten találhatunk egy alternatív megregényesítést is. Kristen Sheley (1979) újságírást tanult az oregoni egyetemen, és lelkes rajongója a filmnek. Honlapján olvasható saját változata, mely az eredeti forgatókönyv alapján készült.

    Zsoldos Endre

  • Sorozat lesz Neil Gaiman Amerikai istenek című regényéből

    ,,Elkezdődött a háború, de senki sem vette észre.”*

    Végre valahára tévésorozat készül Neil Gaiman 2001-ben megjelent Bram Stoker-, Hugo- és Nebula-díjas, legalább 30 nyelvre lefordított kötetéből, az Amerikai istenekből.

    A Starz csatorna június közepén tette hivatalossá, hogy zöld utat kaptak a Fremantle Media North Americától (egy globális médiaóriás amerikai részlegétől), miszerint adaptálhatják Gaiman regényét. A szerző mellett a két fantasy és sci-fi veterán Bryan Fuller (Haláli hullák, Hősök, Halottnak a csók, Hannibal) és Michael Green (Hősök, Kings, The River) lesz az executive producer, és ez utóbbi kettő fogja majd a scriptet is jegyezni. A Variety értesülései szerint, a sorozat gyártása azonnal kezdetét veszi, amint sikerül megtalálniuk a megfelelő színészt a főhős, Árnyék szerepére. Szerencsére ebbe maguk a rajongók is besegíthetnek. A sorozat alkotói ugyanis az @AmericanGodsSTZ és a @STARZ_Channel Twitter oldalakra várják a rajongók ötleteit, hogy szerintük ki lenne a legmegfelelőbb Árnyék szerepére. (Az üzenethez persze nem árt hozzá írni a #CastingShadow hashtaget.)

    Gaiman is rendkívül izgatott: végre valahára lesz egy filmes csapat, mely vászonra álmodja majd az Amerikai istenek világát:

    ,,Megkönnyebbültem és egészen bizonyos vagyok abban, hogy a regény jó kezekben lesz.”

    A történet szerint egy háború van készülőben a mitológiai és az új kor istenei között. A régiek ugyanis kezdik elveszíteni a hívőiket, mert azok már az új pantheon isteneit részesítik előnyben: pénzt, médiát, hírnevet, drogokat. Ebbe a hihetetlen harcba csöppen bele a regény főhősre, Árnyék az egykori elítélt, aki a titokzatos Szerda testőreként keresztbe-kasul utazza Amerikát, hogy együtt szólítsák harcba a régi világ erőit és végre helyreállítsák az egyensúlyt.

    Fuller nemrégiben az austini ATX Television Fesztiválon nyilatkozott a projektről. Elmondása szerint annyi minden más van még a könyvben Árnyék és Szerda történetén kívül. Ott van például Bilquis esete, akit mindössze egyetlen fejezetben látunk, amint, finoman szólva nem mindennapi módon fal fel egy férfit (akik olvasták, azok tudják…), aztán persze többet nem is nagyon hallunk felőle. Fuller szerint ő egy fontos karakter, tehát a történetek elmesélését egészen 5 ezer évvel korábbról, az ősi Babilóniából kell elkezdeni, majd megnézni, hogy változtak a szereplők és léptek be a modern korba. Gaiman ráadásul szabad kezet adott, hogy igazán mélyre áshassanak a karakterek pszichéjébe.

    Érdekesség, hogy annak idején az HBO-nál is tervbe volt véve a sorozat adaptálása, de aztán elvetették az ötletet, mondván, bármennyire is imádják a regényt, nem tudtak megfelelő scriptet írni hozzá. Három különböző stílusú írónak is kiadták a feladatot, de egyszerűen nem voltak elégedettek az eredményekkel, így aztán elvetették az adaptálás lehetőségét.

    Már az első látványtervek is kikerültek Bryan Fuller és Neil Gaiman Twitter csatornájára.

    A sorozat premierje 2016-ban várható.

    Bósa Diána

    *(Amerikai istenek, 404. oldal, Juhász Viktor fordítása)

     

  • Amikor a vámpír csak úgy belepottyan a történetbe – Interjú Benedek Szabolccsal

    Családi drámát feloldó UFO-történettel jelentkezik Benedek Szabolcs a Galaktika legfrissebb, 303. számában. A népszerű magyar írónak rövid időn belül ez a második megjelenése a Galaktikában, pár hónappal ezelőtt ugyanis már olvasható volt egy novellája a jubileumi, 300. számban is. Vele készített interjúnkból kiderül, hogy Douglas Adams nem tartozik a kedvenc szerzői közé s hogy a vámpír egyszerűen csak belepottyant A vérgróf című regényének történetébe.

    – Mikor és miért kezdtél el sci-fivel, vagy ahhoz kötődő műfajokkal foglalkozni?

    – Kiskamaszként, 12-14 éves korom körül már egész biztosan írtam sci-fi novellákat, sőt elkezdett és soha be nem fejezett regényeket. Emlékszem egy nagy spirálfüzetre, amelyet teleírtam tudományos-fantasztikus (vagy annak vélt) elbeszélésekkel. Ezek mind a Naprendszer különböző pontjain játszódtak, a Földön játszódó történetben például a jetik földönkívüli eredete után nyomoztam. Rajtam kívül két ember olvasta a sorozatot: az akkori legjobb barátom és a magyartanárom. És ma is megvan az a franciakockás füzetem, amelybe egy, a „Csillagok háborúja” ihlette űrtrilógiát kezdtem írni, ami aztán soha nem készült el, csak az első kötet („A vörös bolygó titka”) első pár fejezete, de arra emlékszem, hogy a tervek szerint a Naprendszer és a Föld egy galaktikus háború ütközőzónájává válik. Szóval a sci-fi és köztem lévő kapcsolat körülbelül harmincéves, noha kétségtelenül voltak hosszú periódusok, amikor kölcsönösen szüneteltettük. A sci-fi számomra egyrészt tematikai értelemben alapvetően az izgalmakat, a rejtélyt jelenti mind a mai napig, én pedig szeretem a rejtélyeket és szeretek borzongani. Másrészt a fantázia szabadságát, korlátlanságot, utazást múlt, jelen és jövő között. Ezt az élményt találom meg ma is sci-fi olvasása és írása közben.

    – Mennyire áll közel hozzád a sci-fi, illetve az azzal határos irodalom?

    – Alapjában véve mindenevő vagyok, viszont szigorú: ha valami nem tetszik, akkor elég hamar félredobom. Sci-fit is ugyanígy olvasok. A minőség a lényeg. Hogy megfogjon, hogy meglegyen benne az, ami nem csak fölkelti az érdeklődésemet, de le is köt. És hogy találjak benne eredetiséget. Az utóbbi hónapokban úgy adódott, hogy évtizedes szünetet követően írtam pár sci-fi novellát is, ám az a helyzet, legalábbis azt tapasztaltam, hogy ott is alapvetően minden ugyanúgy működik, mint az irodalom egyéb válfajaiban: dramaturgia, karakterek, szituációk. Megfelelő elemekből, megfelelő eszközök használatával kell építkezni. Ami erre külön még rájön, az a kötetlen fantázia. Ez teszi a folyamatot még izgalmasabbá.

    – Van kedvenc sci-fi szerződ, könyved, filmed?

    – Gyerekként a klasszikusokat olvastam: Asimovot, Lemet, Clarke-ot, aztán jöttek a többiek, Bradbury, Palahniuk és mások. Persze itt is volt, ami nem tetszett, kövezzetek meg, de például Douglas Adams is idetartozik. Kedvencem igazából nincs, noha, mint a generációmból annyian, én is a „Csillagok háborújá”-n nőttem föl, mármint az eredeti filmtrilógián. A mostanában menő disztópiák kicsit riasztanak, mármint az, amiről szólnak, noha sajnos kétségtelenül van alapjuk. Viszont emlékszem, anno a nyolcvanas években volt egy másik folyóirat, amit ugyancsak nagyon bírtam: a Robur, amelynek alapötlete tudtommal szintén Kuczka Pétertől eredt, és a Galaktika ifjúsági testvérpárja volt, sajnos tizenvalahány szám után kimúlt. Volt benne talán két vagy három számon keresztül egy Alexander Kröger nevű, akkor NDK-s szerzőtől egy szerintem remek kisregény, a „Robina Crux hajótörése”, gyakran eszembe jut, hogy jó volna újra elolvasni. Külön elemzés tárgyát képezné egyébként, hogy a hajdani szocialista országokban milyen erős volt a sci-fi irodalom. Nyilván azért, mert sok, egyébként elhallgatásra ítélt szépíró erre a területre menekült.

    [the_ad_placement id=”04″]

    – Mit gondolsz a hazai kortárs sci-fi irodalomról? Van kapcsolatod hazai sci-fi szerzőkkel?

    – Nagyon fontosnak tartom a Galaktika év eleji kezdeményezését, amelynek keretében a 300. számban kortárs szépíróktól közöltek sci-fi írásokat. Ez megnyithat kapukat és elsodorhat gátakat reputáció és minőség terén egyaránt. Rengeteg lehetőséggel és kapcsolódási pontokkal jár. És igen, ismerek személyesen néhányat a hazai sci-fi szerzők közül, szoktunk olykor beszélgetni. Két éve meghívást kaptam az Írószövetség SF szakosztályának az estjére, onnan datálódik az ismeretség. Néhányukkal pedig a „2045” c., nemrég megjelent sci-fi antológia (amely az én novellámmal kezdődik, ez itt a reklám helye) könyvheti dedikálásakor ismerkedtem össze.

    – Nagy népszerűségnek örvend a Vértrilógiád, amely egy nem mindennapi, a történelmi Magyarországon játszódó vámpírtörténet. Tudatosan kezdtél bele ebbe a regénybe? Már az elején olyan történetben gondolkodtál, amelyben egy vámpír adott esetben Ady Endrével is találkozhat?

    – Tudatosan kezdtem a regénybe, de nem pontosan abba, amivé végül formálódott, ugyanis időközben egész más lett belőle, mint aminek eredetileg szántam. Annyit tudtam eleinte, hogy szeretnék írni egy regényt, ami az előző századelő világát eleveníti föl, és közben Saint-Germain grófja is mint figura évek óta érdekelt. Ezt a két fonalat akartam összeszőni, ám még az első néhány fejezet után se tudtam pontosan, hogyan. Úgyhogy amikor belekezdtem „A vérgróf”-ba, leginkább a hangulatot, a miliőt akartam megfesteni. A vámpír csak úgy belepottyant a történetbe, mire észbe kaptam, már benne volt. Onnantól lett tudatos a dolog, beleértve a folytatásokat is.

    – Mit gondolsz, a sci-fi része lehet a szépirodalomnak?

    – Simán. Nem lehet, hanem az. Mármint amikor úgy van megírva. Ez nem tematikai, hanem minőségi kérdés.

    [the_ad_placement id=”04″]

    – Melyik műfaj áll hozzád közelebb, a regény vagy a novella?

    – Nem tudok e téren különbséget tenni. Eddig úgy alakult, hogy írtam egy csomó regényt, és közben marhára élveztem a tér adta lehetőségeket. A novella egyszerre sűrűbb és szűkebb, egy komplett világot nem is nagyon lehet benne megteremteni, csak fölvillantani bizonyos helyzeteket és állapotokat. De ezt is szeretem. Mindkettőnek megvannak a kihívásai.

    – A Galaktika 300., jubileumi számában egy olyan történettel jelentkeztél, amelyben a magazin is hangsúlyos szerepet kap. Ez azt jelenti, hogy olvasod, vagy korábban olvastad a Galaktikát?

    – Gyerekként és kamaszként rendszeresen olvastam a folyóiratot, később elég hézagosan, most, hogy a szerzője lettem (ami számomra nagy megtiszteltetés), igyekszem pótolni a lemaradást.

    – A mostani, júniusi számban is olvasható egy novellád. Ebben egy családi drámát old fel egy klasszikus UFO-történet. Érdekel a Földön kívüli élet lehetősége, vagy ez csak egyszeri témaválasztás volt?

    – Nagyon remélem, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, sőt egészen borzasztónak találnám, ha ez így lenne. Abból a bizonyos kozmikus magányból nem kérek. Számomra a sci-fi egyik legizgalmasabb alága mindig a földönkívüliekkel való találkozás volt. Gyerekként meghatározó filmélményem volt az „Ufó Arizonában”, amelynek eredeti címe „Hangar 18”, és igazából egy B kategóriás tévéfilm volt a nyolcvanas évek elején, nálunk viszont a moziban vetítették. Egyébként nem vagyok megszállott ufóhívő, de azt gondolom, hogy nem zörög a haraszt.

    – A jövőben várhatunk tőled írásokat a Galaktikában?

    – Mindenképpen!

    – Min dolgozol most?

    – A könyvhétre jelent meg a Libri Kiadónál „A kvarcóra hét dallama” című regényem, amely az 1980-as évek Magyarországán játszódik, ám van egy sci-fi szál is benne. Közben formálódik egy másik kéziratom is, emellett készülök novellákat is írni, többek között sci-fi témában is.

  • Szegényebb lett a német sci-fi

    Június 10-én, 78 évesen hunyt el Wolfgang Jeschke, adta hírül a Heyne-Verlag. Személyében a német science-fiction talán legnagyobb alakját tisztelhettük, továbbá az ő nevéhez kötik a Heyne 70-es évekbeli felemelkedését is. Emlékezzünk meg róla.

    Jeschke 1936-ban született Děčín-ben, az egykori Csehszlovákia területén. A II. Világháborút követő német kitelepítés miatt családja Aspergbe került, így az író végül ott nőtt fel. Később a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen tanult germanisztikát, anglisztikát és filozófiát. Tanulmányai befejeztével kezdett szerkesztőként dolgozni. 1973-tól a már említett Heyne-Verlagnál látta el a szerkesztői feladatokat, ahol új irányelvet jelölt ki a regények kiadását illetően. Szerkesztői munkásságának köszönhetően a német közönség megismerhette a sci-fi irodalom színe-javát, mint például a Sztrugackij-fivéreket vagy Stanislaw Lemet, de például Szepes Mária és Zsoldos Péter is neki köszönhetően jelenhetett meg németül. Hosszú évekig töretlenül dolgozott a kiadónál, csupán 2002-ben vonult nyugdíjba.

    Azonban nem csak szerkesztőként, hanem íróként is bizonyította nagyságát. Első novelláját 1955-ben publikálta, ezután számtalan rövidebb írással gazdagította a műfajt. Azonban első regénye, A Teremtés utolsó napját csupán 1981-ben írta meg, ami Bermuda-háromszög rejtélyét felhasználva meséli el egy időutazás kalandját.

    Következő regényére nem kellett sokat várnia az olvasóknak, 1989-ben megjelent a Midas, ami a jövő századot tárja elénk mély gondolatok kíséretében. Legutóbbi regénye majdnem 10 évvel később, 2005-ben jelent meg, A Cusanus-játszma, amelyben nagyon is aktuális problémákat vázol fel Jeschke, mint például a menekültek problémáját vagy a szélsőséges nézetek újraéledését.

    Habár az összefoglaló rövid, Wolfgang Jeschke életműve, ahogyan egykori kiadója is megfogalmazta, elismerésre méltó:

    A Heyne-Verlag mély gyásszal, de nagy tisztelettel hajol meg Wolfgang Jeschke előtt. Ő volt a német science-fiction nagy mestere, olyan sci-fit alkotott, amilyet senki más.

    Nyugodjon békében!

  • Kiosztották a Nebula-díjakat

    A The Science Fiction and Fantasy Writers of America június 4-7 között már 50. alkalommal rendezte meg a zsánerműfajok legrangosabb díjátadóját, a Nebulát, ahol kihirdetésre kerültek a 2014-es év legjobb sci-fi és fantasy művei.

    A SFWA szervezet Damon Knight alapította 1965-ben, hogy egybe gyűjtse a sci-fi és a fantasy műfaj legsikeresebb és legmerészebb alkotóit. Azóta hosszú utat jártak be és széles körben is elismerté váltak. Magát a Nebula-díjat 1966 óta osztják ki négy kategóriában: legjobb regény, legjobb kisregény, legjobb elbeszélés és a legjobb novella. 1974 óta filmeket is jutalmaznak a műfajon belül.

    A múlt hétvégén sem zajlottak másként az események. A chichago-i Palmer House Hiltonban tartott átadó házigazdája Nick Offerman színész (Városfejlesztési osztály, Kecskebűvölők, Sin City) volt.

    Az idei évben Jeff VanderMeer Déli Végek trilógia első kötete, az Expedíció nyert a Legjobb regény kategóriában. A nyertes történet egy négy nőből álló expedíciócsoportról szól, akiket a Déli Végek titkos ügynökség küld felfedező küldetésre a lezárt X nevű térségbe.

    A legjobb kisregénynek Nancy Kress Yesterday’s Kinjét választották. A történet szerint egy halálos spórafelhő már két világ lakosságát fertőzte és irtotta ki és most a Földet fenyegeti. Marianna Jenner genetikus próbál meg segítséget nyújtani, miközben komoly magánéleti problémáival is meg kell küzdenie.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Alaya Dawn Johnson talán az est legszerencsésebbjének mondható, hisz kétszer is díjazták. A legjobb novella kategóriában az A Guide to the Fruits of Hawai’i című műve bizonyult a legjobbnak, és a Love is the Drug című ifjúsági regénye az Andre Norton díjban is részesült, amelyet az ijfúsági sci-fi és fantasy műveknek ítélnek. A Fantasy and Science Fiction magazinban megjelent elbeszélés egy közelebbi nézőpontból vizsgálja meg az emberek és a vámpírok közti kapcsolatot.

    A Love is the Drugban az ismert világban egy halálos vírus tombol épp. Egy washingtoni ügynök, Roosevelt David úgy sejti, hogy Emily Bird tudhat valamit a vírusról, azonban Emily az ügynökkel való találkozáskor elvesztette emlékeit. Hogy az ügy végére járhasson, egyetlen megbízható barátjával, Coffee-val nyomozni kezdenek.

    A legjobb elbeszélés pedig a Jackalope Wives volt Ursula Vernontól. Története egy, a sivatagban élő bőrváltó fajról és a rájuk jellemző igéző táncáról mesél. Óvatos férfiak nem mernek ezeknek a lényeknek a közelébe menni, azonban kivételek mindig akadnak…

    Az est folyamán nem csak írásokat jutalmaztak, hanem filmeket is a Ray Bradbury-díj keretében, ahol a „Kiemelkedő drámai ábrázolásért” járt díj. A tavalyi év filmtermései közül A Galaxis őrzőit tartották ilyen szempontból legjobbnak a jelöltek közül.

    jacalope wivesIllusztráció Ursula Vernon elbeszéléséhez

    A jelöltek teljes listája itt olvasható (a győztesek dőlttel kiemelve)

    Best Novel
    Annihilation, Jeff VanderMeer (FSG Originals; Fourth Estate; HarperCollins Canada)
    The Goblin Emperor, Katherine Addison (Tor)
    Trial by Fire, Charles E. Gannon (Baen)
    Ancillary Sword, Ann Leckie (Orbit US; Orbit UK)
    The Three-Body Problem, Cixin Liu, translated by Ken Liu (Tor)
    Coming Home, Jack McDevitt (Ace)

    Best Novella
    Yesterday’s Kin, Nancy Kress (Tachyon)
    We Are All Completely Fine, Daryl Gregory (Tachyon)
    “The Regular,” Ken Liu (Upgraded)
    “The Mothers of Voorhisville,” Mary Rickert (Tor.com 4/30/14)
    Calendrical Regression, Lawrence Schoen (NobleFusion)
    “Grand Jeté (The Great Leap),” Rachel Swirsky (Subterranean Summer ’14)

    Best Novelette
    A Guide to the Fruits of Hawai’i,” Alaya Dawn Johnson (F&SF 7-8/14)
    “Sleep Walking Now and Then,” Richard Bowes (Tor.com 7/9/14)
    “The Magician and Laplace’s Demon,” Tom Crosshill (Clarkesworld 12/14)
    “The Husband Stitch,” Carmen Maria Machado (Granta #129)
    “We Are the Cloud,” Sam J. Miller (Lightspeed 9/14)
    “The Devil in America,” Kai Ashante Wilson (Tor.com 4/2/14)

    [the_ad_placement id=”04″]

    Best Short Story
    Jackalope Wives,” Ursula Vernon (Apex 1/7/14)
    “The Breath of War,” Aliette de Bodard (Beneath Ceaseless Skies 3/6/14)
    “When It Ends, He Catches Her,” Eugie Foster (Daily Science Fiction 9/26/14)
    “The Meeker and the All-Seeing Eye,” Matthew Kressel (Clarkesworld 5/14)
    “The Vaporization Enthalpy of a Peculiar Pakistani Family,” Usman T. Malik (Qualia Nous)
    “A Stretch of Highway Two Lanes Wide,” Sarah Pinsker (F&SF 3-4/14)
    “The Fisher Queen,” Alyssa Wong (F&SF 5/14)

    Ray Bradbury Award for Outstanding Dramatic Presentation
    Guardians of the Galaxy, Written by James Gunn and Nicole Perlman (Walt Disney Studios Motion Pictures)
    Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance), Written by Alejandro G. Iñárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Jr. & Armando Bo (Fox Searchlight Pictures)
    Captain America: The Winter Soldier, Screenplay by Christopher Markus & Stephen McFeely (Walt Disney Studios Motion Pictures)
    Edge of Tomorrow, Screenplay by Christopher McQuarrie and Jez Butterworth and John-Henry Butterworth (Warner Bros. Pictures)
    Interstellar, Written by Jonathan Nolan and Christopher Nolan (Paramount Pictures)
    The Lego Movie, Screenplay by Phil Lord & Christopher Miller (Warner Bros. Pictures)

    Andre Norton Award for Young Adult Science Fiction and Fantasy
    Love Is the Drug, Alaya Dawn Johnson (Levine)
    Unmade, Sarah Rees Brennan (Random House)
    Salvage, Alexandra Duncan (Greenwillow)
    Glory O’Brien’s History of the Future, A.S. King (Little, Brown)
    Dirty Wings, Sarah McCarry (St. Martin’s Griffin)
    Greenglass House, Kate Milford (Clarion)
    The Strange and Beautiful Sorrows of Ava Lavender, Leslye Walton (Candlewick)

    Forrás: Tor. com