My Blog

Kategória: Irodalom

  • Aki észrevette a nőket a sci-fiben

    Pamela Sargent a sci-fi egyik legnagyobb női írója. A legújabb Galaktikában az ő, Kopár világ című novellájával találkozhattok a Retro rovatban. Mostani cikkünkben az ő munkásságát mutatjuk be.

    Sargent 1948-ban született a New York állambeli Ithacában. Saját bevallása szerint mióta az eszét tudja, mindig is mesélt és írt. A 70-es évek óta jelennek meg művei a mai napig. Írói karrierjét novellákkal kezdte, első művei a The Magazine of Fantasy and Science Fiction lapjain jelentek meg, de 1977-ben kiadta saját novelláskötetét, a Starshadows, amiben többek között megtalálható a Galaktikában olvasható Kopár világ is. A 70-es évek végétől már önálló regények írásába kezd: 1976-ban a Cloned Lives (1976), 1979-ben pedig a Sudden Star jelent meg. A 80-as évektől újabb irodalmi kihívásba vágott bele: 1983-ban megírta az Earthseed-et, a Seed ifjúsági trilógia első kötetét, s ezzel ugyanakkor belekóstolt a könyvsorozatok világába is. 1980-ban a Watchstar első kötete, 1986-ban pedig a Venus-sorozat Venus of Dreams-sze lett kiadva. A sci-fi műfajban Sargentet legutóbbi trilógiáért szokták ismerni, amiben, ahogy később Kim Stanley Robinson a Mars-trilógiájában foglalkozik egy bolygó meghódításához, a Vénuszra való átköltözésről elmélkedik az írónő.

    1996-tól kicsit elszakadt saját világától, és George Zebrowskival közösen Star Trek történeteket kezdett írni. Az Új Nemzedékhez kapcsolódóan írták meg A Fury Scornedt (1996), az eredeti ST történetet pedig további három regénnyel (Heart of the Sun, Across the Universe, és a Garth of Izar) bővítették.

    Írói munkája mellett más írók munkáival is foglalkozott az írónő. 1975-ben adta ki a Women of Wonder antológia első kötetét, amelyben olyan szerzők műveit gyűjtötte össze, mint Anne McCaffrey, Ursula K. Le Guin, Sonya Dorman és Kathrine MacLean. A sorozat később bővült egy további válogatással, egy klasszikus, majd egy kortárs szerzőket felsorakoztató kötettel is. A project fontos Sargent számára, hisz ezzel kívánta az amúgy erősen férfias SF-ben megerősíteni a női hangot. Saját regényeiben is arra törekedett, hogy erős és intelligens karaktereket hozzon létre. A 70-es, 80-as évekhez képest szerinte sokat fejlődött a műfaj ilyen tekintetben: a kritikusok egyre inkább értékelik a nőket a sci-fiben. Egy az SFF World-nek adott 2015-ös interjúban ki is fejezte tetszését, azonban némi kritikával is élt: szerinte nem helyes dolog úgy beállítani ezt a jelenséget (nők a sci-fiben), mintha azelőtt az egyáltalán nem létezett volna. Elég csak olyan nevekre gondolni, mint Leigh Brackett, C. L. Moore vagy Andre Norton.

    AEldredGordonCrabb1243A Farseed borítóképe

    Sargent a mai napig töretlenül ír, és jelenteti meg legújabb történeteit, most szeptemberben is jelent meg könyve, a Season of the Cats. Életműve igen gazdag, érdeklődése az SF műfaj minden témájára és területére kiterjed. Általánosságban azonban el lehet ezekről a regényekről és novellákról mondani, hogy kellő komolysággal mutatják és tárgyalják a lehető legkülönösebb témákat is. A Cloned Lives-ban például öt, genetikailag teljesen azonos gyermek felcseperedését, majd szétválasztását láthatjuk. Sargent a lehető legalaposabban tárja fel egy ilyen kísérletnek a lehetséges problémáit és következményeit a kísérleti alanyok szemszögéből. A The Golden Space-ben (1982) az emberiség talán egyik örök témájáról, a halhatatlanságról olvashatunk, a The Shore of Women (1986) pedig egy nők által uralt high-tech világot mutat be, ahol a férfiak a vadonba kényszerülnek. Az Alien Child (1988) pedig a Cloned Lives-hez hasonlóan ismét egy gyermek felcseperedését vizsgálja egy nagyon is sci-fis környezetben: az utolsó embergyermek egy űrlény komplexumban.

    A tekintélyes méretű életmű természetesen nem maradt elismerés nélkül. 1992-ben a Danny Goes to Mars kisregényért Sargent Nebula-díjat kapott, 2012-ben pedig Pilgrim-díjat munkásságáért. Emellett még magáénak tudhat egy Locus-díjat, egy Hugo-jelölést, Theodore Sturgeon-emlékdíjat és Sidewise-díjat is.

    Habár magyar nyelven eddig sajnos csak egy novella olvasható Pamela Sargenttől, de ha van rá lehetőségetek, és vágytok egy izgalmas, nem mindennapi témákat boncolgató, kissé elvont, elmélkedős sci-fire, nyugodtan nyúljatok az írónő bármely regényéért vagy novellájáért. Az élmény garantált.

  • A Sötétség cseh borítói

    Október elején érkezik Ondřej Neff Sötétség című regénye a Metropolis Media gondozásában. A monumentális társadalmi utópia abból a helyzetből indul ki, hogy a Föld mágneses pólusainak elmozdulását követően megszűnt minden áramforrás. A magyar borítót már ismerjük, de nézzük, Csehországban milyen változatokban bukkant fel a polcokon a regény.

    1996-ban a Clone jelentette meg a Sötétség legkorábbi verzióját, amit Neff azóta jelentős mértékben átdolgozott.

    Ez már a Sötétség első, 1998-as változata. Bár maga Neff felügyelte a borítóval kapcsolatos munkálatokat, a nyomdából érkező könyv megpillantásakor nagyon dühös lett, mert szerinte a háttér nem lett elég fekete. (És valóban.)

    Hazájában akkora siker volt a Sötétség, hogy mindössze egy évvel az első megjelenés után újból kiadták. Az 1999-es puha fedeles változaton már egy narratív jelenet látható, gőzhajóval a középpontban. Az áram használhatatlansága miatt a regény szereplői kénytelenek leporolni a gőzgépeket és a társadalom elsődleges szolgálatába állítani azokat.

    Ondřej Neff terve a Sötétség 2.0-hoz, azaz az átdolgozott változathoz. Ezt fordította le nekünk Barna Otília, ez érkezik kiadónkba és a boltokba október elején.  A 2003-as kiadás azért is különleges, mert a borítón lévő kollázs fejéhez egy Down-szindrómás baba képét használta fel a szerző. (Ez a születési rendellenesség pedig a történetben is fontos szerepet kap.)

    Ez lett a végeredmény, talán a terv kicsit jobban sikerült, nem?

    Ez pedig a 2007-es Albatros-féle verzió, ami nem titkoltan inkább azokat az olvasókat szerette volna megszólítani, akikhez a mainstream irodalom közelebb áll és nem nagyon olvasnak SF-et.

    neff_bannerek

    Ondřej Neff Sötétség című regényét október 21-én 17 órás kezdéssel mutatjuk be az Írók Boltjában. Az est vendégei: Ondřej Neff – szerző, Barna Otília – műfordító, Németh Attila – a Galaktika irodalmi szerkesztője, moderátor: Svoboda Róbert – műfordító.

  • Iscambe erdeje

    Sűrű zöldellő vadon a titokzatos Iscambe, ahová Christian Charriére, a francia Tolkien bevezeti olvasóját a Galaktika Fantasztikus Könyvek legújabb, október elején megjelenő kötetében, az Iscambe erdejében.

    Habár itthon Christian Charriére neve nem olyan ismert (csak egyetlen regénye, a Helyettem, kis virág jelent meg tőle magyarul), hazájában nagy elismerésnek örvend, jelentőset alkotott a krimi és a sci-fi műfajában. Több rangos díjat és kitüntetést kapott, mint például Quai des Orfévres-díjat a Helyettem, kis virág detektívtörténetéért.

    1940-ben született és viszonylag rövid ideig élt (2002-ben hunyt el 62 évesen), élete mégis regényesnek mondható. Olyan tájakra jutott el, melyekről a legtöbb ember álmodni se mer. Dolgozott franciatanárként Lappföldön, volt csapos Tokióban, haditudósító Vietnámban, bejárta Dél- kelet-Ázsiát, egy időben pedig Balin is élt. Otthonában dolgozott irodalmi főszerkesztőként (Figaro lap), újságíróként (Combat lap) pedig fontos történelmi eseményeknél volt jelent, mint 1968-ban a párizsi diáktüntetésen. Íróként is hamar sikerült befutnia, első regénye, a Le Printemps des enragés 1968-ban jelent meg. Azonban életében, később pedig gondolkodásában a legnagyobb fordulatot himalájai utazása jelentette 1970-ben. Ott találkozott Henry Corbin filozófussal, aki megismertette Chairrére-vel a keleti hitet és spiritualitást. Ezután az író érdeklődése a spiritualitás, az álomfejtés és az önismeret felé fordult. Ez írásaiban is tetten érhető: az ezoterikus szimbolizmus és az álomfejtés fontos szerepet játszik, külföldi élményeit felhasználva pedig hitelessé, átélhetővé teszi a történetet. Nincs ez másként az Iscambe erdejénél se.

    Iscambe erdeje

    A regény 1980-ban jelent meg Franciaországban. A cselekmény egy, az európai kultúra letűnése utáni jövőben játszódik. Ismert világunk romjai fölé gigászi méretű erdők és zöldnövényzet nőtt, az emberiség maradéka pedig Marseille-ben él egy totalitárius hatalom alatt. A természet uralta világban két emberben, It’vanban (mester) és Evariste-ben (tanítvány) felmerül a kérdés, hogy voltak-e előttük mások is ezen a világon? Mivel kíváncsiságuk nem hagyja őket nyugodni, így útra kelnek, hogy felkeressék a letűnt civilizáció romjait egy Párizs nevű legendás helyen. Úti céljukhoz azonban csak veszélyekkel teli út vezet: át kell kelniük Iscambe erdején. Itt rendkívüli lények élnek, mint óriásira nőtt termeszek és csigák, húsevő virágok, de királyi zsoldosok is üldözőbe veszi a két utazót.

    Ahogy a tartalomból ki lehet venni, Charriére több műfajt ötvöz ebben a regényében. Az Iscambe erdejét általában a fantasy műfajába szokták sorolni, de erőteljesen jelen vannak a disztópikus/poszt-apokaliptikus jegyek is, elég csak a marseilles-i világra gondolni.

    A legnagyobb varázslatot a történetben mégis a bemutatott mesebeli erdő adja, melynek megteremtéséhez Charriére sokat merített dél-ázsiai élményeiből. Az erdő szinte életre kel a könyv lapjain: végig érezni a pulzáló életet, illatát, látni gyönyörű növényeit és lényeit, miközben erősen jelen van fenyegető természete is. Ez az egész egy erős, de nehezen leírható hangulatot kölcsönöz a könyvnek.

    Charriére regényét egyfajta visszafogott humor is átszövi, ami főhőseink útja során bontakozik ki. Kalandjaik során találkoznak a mi világunkból ismert épületekkel, amikről csak találgatják, hogy mik is lehettek egykor. Egyik megmosolyogni való jelenet az, mikor Evariste a benzinkutat vallási helynek gondolja.

    Charriére regénye kultikus és mindenképpen felejthetetlen élmény. Kalandos, diszkrét humorú, önreflektáló mű nagyon is aktuális mondanivalóval Európáról.

  • 218 éve született Frankeinstein megalkotója

    Mindenki megtanulta középiskolában, hogy az angol romantika triója Byron, Shelley, Keats. (Ebben a sorrendben). Arról viszont már kevés szó esik az irodalomórákon – és az is általában csak lábjegyzetként -, hogy Percy Bysshe Shelleynek volt egy felesége is, bizonyos Mary Shelley. A horror rajongóinak pedig nem kell bemutatni őt, hiszen az a mű fűződik a nevéhez, amely azóta is meghatározza a műfajt. Természetesen a Frankensteinről beszélünk.

    Mary Shelley 1797 augusztus 30-án született Londonban Mary Wollstonecraft Godwin néven. Anyja az ismert feminista írónő Mary Wollstonecraft volt, aki Mary születését követően gyermekágyi lázban halt meg. Apja, William Godwin szintén ismert író, filozófus és újságíró volt.

    Mary nem járt iskolába, írni és olvasni a házvezetőnőtől tanult meg, tudását pedig apja hatalmasnak mondható könyvtárából szerezte. Házuk ugyanakkor tudósok, művészek, ismert szabadgondolkodók törzshelye volt, így gyakran végighallgatta azok beszélgetéseit, vitáit. Tizenegy éves korában megírta első rövidebb művét, a Mounseer Nongtongpaw-ot, melyet apja kiadója publikált is.

    Az apja házában ismerkedett meg a már említett Percy Bysshe Shelleyvel is, aki – annak ellenére, hogy nős volt – beleszeretett Marybe. A pár ezután Franciaországba szökött, majd kicsivel később Svájcba utaztak, hogy ott Byron kisegítse őket anyagi gondjaikból. Mary Shelley 1818-ban a Byron házában töltött idő alatt írta meg Frankenstein című művét, amellyel mind szépirodalmilag, mind a horror műfajában maradandót alkotott.

    A művet korábban a Galaktika kiadója is megjelentette. Jelenleg boltunkban Mary Shelleytől Az utolsó ember című könyv rendelhető meg.

  • 45 éves lett Ann Aguirre

    Mielőtt író lett volna volt bohóc, mentett meg kóbor macskákat, szinkronszínészkedett, de hivatalnokként is dolgozott. Ez a sokoldalú író nem más, mint Ann Aguirre, aki ma ünnepli 45. születésnapját. Itthon a Razorland trilógia kapcsán ismerhetjük őt.

    Ann Aguirre sokszínűsége nem csak magánéletében, hanem munkásságában is megmutatkozik. Maga az írónő elutasítja azt, ha a világot egyoldalúan mutatják be. Szerinte egy írónak arra kell törekednie, hogy minél jobban megmutassa azt a sokszínűségét, ami körül vesz minket, így lehet csak reális képet adni az olvasónak. Mindezt természetesen megfelelő utánjárással lehet csak elérni: kutatni, belefolyni abba a közegbe, amelyről írni fogsz és kérdéseket feltenni nekik. Tudja, a megfelelő kutatómunka után is érhetik kritikák az általa felvázolt világ kapcsán, de legalább megpróbálkozott a lehetetlennel: a világot a maga sokszínűségében megmutatni.

    annanguire

    Habár csak 2008 óta publikál (ekkor jelent meg első regénye, a Grimspace), rengeteg műfajban írt már, ami szintén bizonyítja Aguirre sokoldalúságát. Foglalkozik a sci-fi romantikus alfajával, ahogy azt a hatkötetes Sirantha Jax sorozat (kép a cikk elején látható róla) is mutatja. A történet középpontjában egy Jax nevű lány áll, aki olyan ritka képesség birtokában van (képes hajók közt átugrani), amiért többen is a saját oldalukon akarják tudni őt. Aguirre könyvei közt találunk még urban fantasyket is, mint a Corine Solomon sorozatot. A regények Corine-ról szólnak, aki képes megmondani egy tárgy múltját és jövőjét egyetlen érintés által.

    Ekét műfaj mellett az írónő több története sorolható a paranormális romantikába (pl. The Skin sorozat, 2B trilógia stb.) vagy az apokaliptikus romantikába is (pl. Dead Queen sorozat, Dark Age Dawning), de igazi tehetsége a fiataloknak szóló disztópiás írásaiban bontakozik ki. Egyik legjobban értékelt műve az itthon is megjelent Razorland trilógia. Aguirre egy olyan világba hívja olvasóját, ahol az emberiség maradéka a második világégést követően a föld alá kényszerül a Korcsoknak nevezett zombiszerű szörnyek elől. A közösséget a vadászok védelmezik, akik biztosítják az élelmet és a menedéket a lakosság számára, azaz az életben maradást. Ezt a feladatot akarja a történet főhőse, Pikk is betölteni. A Publish Weekly szerint a Razorland egy jól megírt, de mégis vad írás, az Éhezők viadala rajongóinak különösen ajánlott. 2012-ben az első rész, a Menedék RITA – díjat is kapott ifjúsági romantika kategóriában.

    Aguirre nem állt meg az első nagyobb siker után. 2015-ben várható legújabb regénye, ami a The Queen of Bright and Shinny Things. Írói élete mellett pedig sokat ingázik volt otthona, az USA és az új, Mexikó között, miközben újabb élmények érik és inspirálják.

  • 95 éves lenne Ray Bradbury

    ,,Az űrkutatás szabadságot és békét hozhat. Ahogy annak idején átjöttünk az Újvilágba, és Európa minden problémáját magunk mögött hagytuk. … Amikor majd továbbmegyünk a Marsra, itt hagyunk minden földi gyűlölködést. Új esélyt kapunk a békére, a haladásra, a képzeleterőnk kipróbálására.”

    Idén augusztus 22-én lenne 95 éves az amerikai science-fiction szerző, Ray Bradbury (1920–2012), kinek olyan remekműveket köszönhetünk, mint a Fahrenheit 451, A tetovált ember vagy épp a Marsbéli krónikák. Világéletében elutasította, hogy a sci-fi szerző címkét aggassák rá, mindezt azzal magyarázva, hogy munkája pusztán a fantasztikumon és az irreálison alapszik, nem pedig a valóságon.

    Ray Douglas Bradbury 1920. augusztus 22-én született az illinois-i Waukegan-ban Leonard Spaulding Bradbury és Ester Moberg, egy svéd emigráns legidősebb gyermekeként. Idillikus gyerekkort köszönhetett a szülővárosának, mely később nem egyszer fel-felbukkan több önéletrajzi ihletésű regényében és novellájában. Gyermekként nagy rajongója volt a bűvészeknek és szinte falta a fantasy- és kalandregényeket, különösen L. Frank Baum, Jules Verne és Edgar Rice Burroughs munkáit.

    Úgy 12-13 éves korában döntötte el, hogy író lesz. Később erről úgy nyilatkozott, hogy abban a reményben hozta meg ezt a döntést, hogy a történetein keresztül teszi hallhatatlanná hőseit és talán saját magát.

    1934-ben a Bradbury család Los Angeles-be költözött. Tinédzserként Bradbury részt vett az iskolai színjátszó-körben és alkalmanként összebarátkozott hollywood-i hírességekkel. Íróként az első hivatalos, fizetett munkája a George Burns-féle Burns & Allen Show-ban volt, melyhez egy viccet kellet írnia. Azonban 1938-ban, az érettségi megszerzését követően nehéz idők következtek:

    ,,Engem a könyvtárak neveltek, s tanítottak. Hiszek bennük, mert a legtöbb diáknak nincs pénze továbbtanulni. Éppen a nagy gazdasági válság idején érettségiztem, és semmi pénzünk nem volt. Nem tudtam főiskolára menni, így tíz éven keresztül, heti három alkalommal mentem könyvtárba.”

    [the_ad_placement id=”kezi”]

    Míg a művein dolgozott, valahogy el kellett tartania magát, ezért újságot árult. Első novelláját 1938-ban publikálta egy rajongói magazinban. A következő évben pedig útjára indította saját újságját, a Futuria Fantasia-t, ami négy kiadást is megért. Szinte minden számot egymaga írt; rengeteg álnevet használt, hogy titokban tarthassa a tényt: az újság pusztán egy egyszemélyes show:

    ,,Még mindig évekre voltam attól, hogy megírjam az első igazán jó novellámat, de láttam előre a jövőmet. Tudtam, merre akarok tartani; hogy merre visz majd az utam.”

    Bradbury-nek 1941 novemberében végre sikerült eladnia az első novelláját, a Pendulum-ot, épp egy hónappal azelőtt, hogy az USA belépett a második világháborúba. Azonban a szemproblémái miatt végül nem sorozták be, így – irodalmi sikerének köszönhetően – 1943 elejére főállású író lett. Első novelláskötete, a Dark Carnival 1947-ben látott napvilágot.

    Még ugyanebben az évben feleségül vette Marguerite „Maggie” McClure-t. A nő ekkortájt eladóként dolgozott egy könyvesboltban; Bradbury is ekkor találkozott vele. Házasságuk első napjaiban McClure volt a családfenntartó: ugyanis bármennyit is írt Bradbury, az az első időben semmit sem hozott a konyhára. A párnak négy lánya született: Susan (1949), Ramona (1951), Bettina (1955) és Alexandra (1958).

    Bradbury 1950-ben publikálta első jelentősebb művét, a Marsbéli krónikákat, amely részletesen taglalta a vörös planétára érkező emberi gyarmatosítók és az ott talált őslakos marsiak között zajló konfliktust. Míg sokan sci-finek tartották, Bradbury kijelentette:

    ,,Én nem írok science-fictiont. Az a valóság ábrázolása, míg a fantasy a valótlané, az irreálisé. Tehát a regény nem sci-fi, hanem fantasy. Elvégre ez nem történhet meg, nemde?”

    1952-től televíziós és képregény adaptációk egész sora készült Bradbury novelláiból, ezáltal egyre szélesebb körben téve így ismertté őt.

    ,,Tudja-e, hogy a könyveknek olyan a szaguk, akár a szerecsendiónak, nagy valamiféle külhoni fűszernek? Gyerekkoromban nagyon szerettem ezeket a szagokat. Istenem, milyen gyönyörű könyveink voltak, egészen addig, amíg hagytuk, hogy elvigyék valamennyit!” (Fahrenheit 451)

    Bradbury legismertebb műve, a Fahrenheit 451 1953-ban jelent meg, amely egy egyfajta disztópikus tanulmány volt a jövő amerikai társadalmáról. A mű a mccarthyizmus korában született és egy pillanat alatt klasszikus lett belőle, mivel olyan témákat taglalt, mint a kritikus gondolkodás és szemlélet törvényenkívülivé helyezése, vagy mint a túlzott hasonulás, megfelelőség a környezethez. 2007-ben, Bradbury vitatta, hogy a cenzúra volt a fő témája. Szerinte a könyv inkább arról hivatott szólni, hogy a tévé mennyire eltérítette az emberek érdeklődését az olvasástól:

    „A televízió megadja Napóleon legfontosabb dátumait, de arról semmi sem mondd, hogy vajon ki is volt ő.”

    [the_ad_placement id=”kezi”]

    A tévé iránti nyilvánvaló undora ellenére Bradbury teljes mellszélességgel támogatta műveinek a filmadaptációját. Számos forgatókönyvet és feldolgozást írt, beleértve a 1956-os Moby Dick-et is. 1986-ban elkészítette saját HBO sorozatát, amely lehetővé tette számára, hogy saját novelláit adaptálhassa. A sorozat egészen 1992-ig futott.

    A híresen termékeny Bradbury egész életében több órán át írt minden nap. Több, mint harminc könyvet publikált, nem beszélve a közel 600 novelláról, rengeteg versről, esszéről, forgatókönyvről, vagy épp színdarabról.

    Bár számos kitüntetést és díjat elnyert, számára a legkedvesebb mégis az volt, mikor a 1964-es Világkiállításon lévő Egyesült Államok pavilonjánál az „ötletelő tanácsadónak” nevezték ki.

    ,,El tudják képzelni, milyen izgatott voltam?” – mondta később az őt ért megtiszteltetésről. – ,,Mert életeket változtatok meg, és ez nagy dolog. Ha képes vagy építeni egy remek múzeumot, ha tudsz készíteni egy jó filmet, […] akkor meg tudod változtatni a jövőt. Tudsz hatni az emberekre, így amikor reggel felkelnek, és azt mondják: ’Hé, ma tényleg érdemes lesz munkába menni!’ Ez az én hivatásom, és ez lenne a dolga minden valamire való sci-fi írónak is. Reményt adni. Megnevezni a problémát, aztán megoldást kínálni rá. És én ezt teszem, mindig.”

    Bradbury még a 80-as éveiben is fáradhatatlanul dolgozott. Bár egészsége ekkora már megrendült, és egy stroke miatt kerekes székbe kényszerült, minden nap három órán keresztül diktált valamelyik lányának, aki aztán legépelte a szavait. Bár egyre kevesebbet utazott, vagy vállalt szereplést nyilvános rendezvényeken, szerencsére elég sok interjút adott, valamint segített adományokat gyűjteni a helyi könyvtár javára.

    Utolsó éveiben érezte teljesnek az életművét; hogy sikerült mindazt elérnie, amit gyermekkorában megálmodott: hősei és most már ő maga is immáron örökké élnek a művein keresztül:

    ,,Nincs szükségem igazolásra. Nem akarok figyelmet. Sosem kérdezem, vagy akár kérem ki más véleményét. Mert mindez egyáltalán nem számít.”

    Műveit szépirodalmi alkotásnak tekintik és bekerültek egyetemi tananyagok közé is.

    Ray Bradbury 2012. június 5-én, 91 éves korában hunyt el. Kiadójának szóvivője úgy nyilatkozott: „békésen halt meg, hosszas betegeskedés után.”. Sírkövére a nevén, születési és halálozási dátumán kívül a következő mondat került: „a Fahrenheit 451 szerzője.”

    A Metropolis Könyvek sorozatban az Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére című kötettel emlékeztünk meg az íróról, amelyben számos szerzőtársa tisztelgett Bradbury előtt, Neil Gaimantól kezdve Harlan Ellisonig.

    Bósa Diána

  • Hyperion, Örök háború: SF klasszikusok filmen

    Az utóbbi időben egyre több sci-fi könyv mozis vagy tévés adaptációját jelentik be, A gyermekkor végétől kezdve A marsin át a Szép új világig, és úgy tűnik, a feldolgozási kedv nem csökken. A Kirkus Reviews összegyűjtötte a legújabb terveket.

    Hyperion

    Végre valaki hozzá mer nyúlni Dan Simmons Hugo-díj nyertes, zseniális eposzához. A színész és producer Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész) vállalta magára feladatot, összefogva többek között az Oscar-díjas Graham King producerrel (Az Argo-akció, Z világháború) és Itamar Moses-szel, aki a Gengszterkorzó egyik forgatókönyvírója. A folytatásokat is megért könyvből néhány részes minisorozat készül a Syfy csatorna számára.

    A történet szerint a 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be. A Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár Számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó, legendás Időkripták, és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike.

    A Hold börtönében

    Szintén Hugo-díjat nyert Robert A. Heinlein a Hold függetlenségi harcáról szóló regénye, melynek eredeti címe The Moon is a Harsh Mistress. A könyvet az X-Men filmekről ismert Bryan Singer rendezi a Twentieth Century Fox stúdiónak Uprising (Felkelés) címmel.

    A XXI. század második felére az egész Hold iparosodott. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg – a Hold ugyanis gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra. Persze csak idő kérdése, hogy az egyre fokozódó feszültség mikor vezet lázadáshoz.

    Örök háború

    Joe Haldeman klasszikus katonai sci-fije a Hugo-díjon felül a Nebulát is elnyerte. A könyv adaptációjának jogait a Warner Bros. orozta el a Sony elől. A hírek szerint a főszerepben Channing Tatumot (Jupiter felemelkedése) láthatjuk majd.

    A háborút a csillagközi űrben vívja az emberiség egy kiismerhetetlen és legyőzhetetlen ellenséggel szemben, s már az is valóságos tortúra, amíg valaki eljut a csataterekig. Ha pedig dacolva önnön esélytelenségével sikerül életben maradnia, minden megpróbáltatások legkegyetlenebbike vár rá: beilleszkedni egy olyan otthoni létezésbe, mely idegenebb a legtávolabbi bolygók világánál is.

    Legenda vagyok

    Richard Matheson 1954-es regényéből már többször is készült film. Először 1964-ben, Vincent Price főszereplésével, The Last Man on Earth címmel. Tíz évvel később debütált a The Omega Man Charlton Hestonnal, végül pedig 2007-ben Will Smith maradt egyedül a zombikkal a Földön. A hírek szerint ezúttal eltérés lesz a forgatókönyvben és az alkotók olyan rebootot terveznek, amire akár folytatásokat lehet építeni.

    A Földön pusztító járvány sodort végig, amely vérszomjas zombivá változtatta az emberiséget. Robert Neville azonban immunis a vírusra. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. A mutánsok figyelik minden mozdulatát, és vadásznak rá. Neville menekülés közben saját vérének felhasználásával próbálja előállítani a járvány ellenszerét. Sikerén az emberiség jövője múlik.

    Életerő

    Colin Wilson The Space Vampires (Űrvámpírok) című regénye 1976-ban jelent meg, és 1985-ben Lifeforce (Életerő) címmel forgatott belőle filmet Tobe Hooper (Poltergeist), többek között Patrick Stewart főszereplésével. A Valhalla Páholy 1994-ben adta ki a könyvet, szintén Életerő néven. A történetből ezúttal a Chiller Network készít tévéfilmet, ami még az idén bemutatásra kerül.

    A Kisbolygók zónájában kutató űrhajós különös, idegen járművet fedez fel, melynek fedélzetén néhány embernek látszó lény mélyfagyasztott testére lelnek. A kutatóhajó legénysége hazasiet a világraszóló lelettel – s ez csak az első hiba a sorban…

  • 125 éve született a horror nagymestere

    1890-ben ezen a napon született a népszerű amerikai író, Howard Phillips Lovecraft.

    Aki egy kicsit is szereti a borzongást és a horrort, az biztosan találkozott már Lovecraft munkásságával. Az amerikai író azonban nem volt mindig annyira elismert, mint manapság, sőt, életében szinte csak ponyvamagazinok közölték az írásait. Rengeteg írói álnevet használt, hivatalosan is legalább tizenháromról tudunk és számos befejezetlen művet, vagyis töredéket hagyott maga után.

    Az általa teremtett mitologikus világ mestermű, és talán bátran kijelenthetjük, hogy megelőzte korát. Novellái egy olyan világba kalauzolják el az olvasót, amely az emberi elme határait feszegeti. Erre még egy lapáttal rátesz írásainak hangulata és egyedi hangvétele.

    Lovecraft már egészen korán megismerkedett az elmebajjal: apja három évvel a születése után megőrült. Az irodalmat akkor szerette meg az író, mikor nagyapja házába költözött és felfedezte annak 2000 kötetből álló könyvtárát. Legtermékenyebb időszaka 1926 és 1933 között volt, ekkor írta legnépszerűbb műveit, így például a Cthulhu hívását és a Rémület Dunwichbent. Novellái, hangulatukban Edgar Allan Poe-t követik, de a saját maga által kreált mítoszával teljesen új távlatokat nyit. Műveire jellemző a borzongás, az ismeretlen iszonyattal való szembesülés, ahol a történet főhőse előtt csak egy pillanatra vagy egyáltalán nem lebben fel a boldog tudatlanság fátyla. Történeteinek egyedi hangulatát a végig ott lappangó sejtés és bizonytalanság, a szenvtelen, ember előtti hatalmakkal való találkozás adja meg.

    karhozott-istenek-galaktikabolt

    Magyarországon a 90-es években vált igazán népszerűvé, amikor is az országban megjelentek a sci-fivel, fantasyval és horrorral foglalkozó kiadók. Nagy előnye volt Lovecraftnek, hogy műveinek jogdíj kötelezettsége 1986-ban lejárt, így szabadon fordíthatóak voltak.

    Lovecraft világában központi szerepet kapnak a Föld ősi istenei, a Nagy Öregek. Ezeknek a szörnyisteneknek a nagy része már több millió évvel ezelőtt, jóval az emberiség megjelenése előtt elhagyta a bolygót, bizonyos tárgyaknak, csoportoknak, törzseknek köszönhetően azonban mítoszaik nyomokban tovább élnek. A novellák hősei sokszor olyan helyzetekkel találkoznak, amik túlmutatnak rajtuk és az ember jelentéktelenségét hangsúlyozzák. A hősök nem egyszer kerülnek olyan szituációkba, amikor azzal kell szembesülniük, hogy ezek a lények csak arra vágynak, hogy visszatérhessenek a Földre…

    A Galaktikaboltban megvásárolható Jean Ray, a csak belga Lovecraftnak titulált szerző Kárhozott istenek című kötete.

  • Diana Wynne Jones ma lenne 81 éves

    Ingary földje, Chrestomanci világa, Koryfón Birodalom – világok, amelyek Diana Wynne Jones nélkül nem is léteznének. Személyének nagy fontosságot tulajdonítanak, többek között őt tartják a 20. századi brit gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának. World Fantasy, Guardian és Mythopoeic-díjas szerző. Művei a műfaj olyan híres szerzőire is hatással voltak, mint például J. K. Rowling.

    Jones 1934. 08. 16-án született Londonban. Szülei tanárok voltak. Jones épphogy betöltötte az öt évet, amikor kitört a II. Világháború, s az angliai evakuálás miatt a család folyamatos költözésre kényszerült, csak 1943-ban telepedtek le végleg Thaxtedben.

    A Friends School Saffron Walden elvégzése után az Oxfordi Egyetem St Anne College-ében tanult tovább angol szakon, ahol többek között C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien óráit is látogatta. 1956-ban végzett az Oxfordon. Még ebben az évben feleségül ment John Burrow, középkori irodalomkutatóhoz. Házasságukból három fiú született: Richard, Michael és Colin.

    Hatalmas életművet hagyott hátra az írónő. Legalább öt könyvsorozatot, több különálló regényt és számos egyéb, irodalomhoz kötődő művet adott ki. Neil Gaiman szerint Jones szereplői őszinték, gyakran szurkálódóak, a cselekmény pedig mindig sejtelmes, már-már lehetetlen, a bonyodalmakra pedig döbbenetes megoldásokat talál.

    A 60-as évek közepén kezdett írni Jones, saját elmondása szerint azért, hogy megőrizhesse épelméjűségét a magánéleti és családi krízisek alatt. Első regénye, a Changeover 1970-ben jelent meg. A felnőtteknek szánt történet egy, a Brit Birodalomhoz tartozó afrikai ország elszakadását meséli el. A könyv még nem aratott jelentős sikert, azonban az írónőre jellemző szellemesség és írói tehetség már itt tetten érhető. Lelkesedése azonban nem tört meg, sorra adta ki újabb és újabb történeteit, mint például a Wilkin’s Toothot (1973), a Dogsbodyt (1975), de a nagy áttörést a Chrestomanci-krónika első kötetével, a Varázslatos élettel érte el 1978-ban. A nyitó kötet elnyerte a The Guardian gyermekirodalomért járó díját.

    Az elismerést követően is termékeny alkotó maradt az írónő. 1979-ben adta ki a Dalemark Quartet első kötetét, a The Spellcoatst, 1986-ban pedig egy újabb sikeres mű került ki kezei közül, A vándorló palota. A történetet egy kisfiú ihlette, aki Jones egyik iskolai látogatóútja során arra kérte őt, hogy írjon egy könyvet Vándorló palota címen. A regényt a megjelenést követően jelölték Boston Globe-Horn könyvdíjra gyermekirodalom kategóriában, azonban ekkor nem járt díj Howl kalandjaiért. 2006-ban azonban a Phoenix-díjat (a díjat olyan könyvek számára alapították, amiket megjelenésük évében nem ismertek el) elnyerte a könyv.

    Jones A 90-es évek során sem fogyott ki az ihletből. Ebben az időszakban vetette papírra a Derkholm sorozat első kötetét, a Dark Lord of Derkholm (1998), de a Varázsvilágok sorozat A trónörökös (1997) című kötete is ekkor látott napvilágot. Még említésére méltó a The Tough Guide to Fantasyland (1996), amelyben az írónő a fantasy műfaj kliséit taglalja a már jól ismert szarkasztikus stílusában. A 2000-es években befejezte a már elkezdett sorozatait (pl. Varázsvilágok vagy a Palota-sorozat), ezek mellett önálló köteteket is kiadott, mint például a paródia-szerű Year of the Griffint (2000) vagy az Enchanted Glasst (2010). A még ekkor is termékeny írónő 2007-ben World Fantasy-díjat kapott életművéért.

    Számtalan sikert tudhatott magáénak Diana Wynne Jones a 2000-es években, azonban 2009 nyara valószínűleg jelentéktelenné tette mindezt: tüdőrákot diagnosztizáltak az írónőnél. Habár júliusban átesett egy operáción, maradandóan nem tudott felépülni. 2010-ben saját kérésére elutasította a kemoterápiás kezelést, mert csak még rosszabbul érezte magát tőle. A rák 2011. 03. 26-án győzte le Jonest.

    Egyik közeli íróbarátja, Neil Gaiman így emlékezett meg kedves ismerőséről blogján:

    Ő volt a legviccesebb, legszellemesebb, legszenvedélyesebb, legkeményebb ember, akit valaha ismertem. Boszorkányos és csodálatos nő, nagyon is gyakorlatias, mindig megvolt a véleménye, a legjobb könyveket írta a mágiáról. (…) Íróként ámulatba ejtő volt. A legelképesztőbb az volt, hogy milyen nyugalommal csinálta a dolgokat. Ez olyasmi, ami inkább a többi írót nyűgözi le, nem pedig az olvasókat, akik biztosra veszik, hogy minden író varázsló. De akik a megélhetésért írnak, azok tudják, hogy milyen nehéz is azt csinálni, amit ő.

     1285174685588-origEgy közös kép 2010-ből

  • Boldog születésnapot, Suzanne Collins!

    Augusztus 10-én lett 53 éves Suzanne Collins írónő, akit itthon az Éhezők viadala révén ismerhetünk. 1962-ben született Hartfordban, Connecticut államban. Anyja, Jane Collins, apja pedig Michael Collins, aki az amerikai légierőnél szolgált tisztként. Szolgálati ideje alatt még a vietnámi háborút is megjárta, később az ő élményei hatással voltak lányára is.

    A fiatal Suzanne vonzódott a művészetekhez, főleg a színházhoz és a drámához: 1980-ban végzett színházi tanulmányaival az Alabama Művészeti Középiskolában. Öt évvel később alapszakos diplomát szerzett színházismeretből és telekommunikációból az Indiana-i Egyetemen. 1989-ben mesterszakos diplomát kapott drámaírásból a New York-i Egyetemen.

    Írói karrierje 1991-ben kezdődött, ekkor kezdett gyerekeknek szóló tévésorozatok írásába. Számos műsoron dolgozott a Nickelodeon számára, többek között a Clarissán (1991) vagy Oswaldon (2001), de a Clifford, a nagy piros kutyán (2004) is. Forgatókönyvírói karrierje során jelölték Writers Guild of America-díjra egyszer egy karácsonyi epizódért, a Santa, baby-ért, mint társírót.

    gregor

    Azonban amíg a Generation O! (2000) rajzfilmsorozaton dolgozott, új elhatározásra jutott: saját gyerekkönyvet fog írni. Egy különös ötleten kezdett el gondolkodni: a New York utcái alatti csatornák, járatok, egyszóval az egész alsó világ valójában tele van élettel, és erről senki sem tud. Collinsban ez akkor tudatosult igazán, amikor egyszer egy óriási csótánnyal találta magát szemben a mosókonyhájában. Később az Alice Csodaországban hatására az az ötlet jutott eszébe, hogy milyen lenne az egész történet, ha a főhős nem egy nyúlüregbe, hanem egy aknába esne bele? Élményeit és gondolatait lassan egy történetté gyúrta össze, így született meg az ötkötetes The Underland Chronicles ifjúsági regénysorozat. Az első kötet, a Gregor the Overlander 2003-ban jelent meg. Ahogy címből sejteni lehet, a történet egy Gregor nevű kisfiúról szól, aki kalandjai során bejárja a földalatti New Yorkot. Ezt a rejtett világot óriási patkányok, denevérek, csigák, vakondok, csótányok és más, kevésbé közkedvelt lények lakják. Az egyetlen emberlakta hely lent Regalia, ahol a levándorolt emberek élnek együtt a már említett lényekkel.

    A The Underland Chroniclest általában fantasynek szokták nevezni, de Collins elmondása szerint a sorozat foglalkozik háborús témákkal, beleértve a biológiai hadviselést, népirtást és katonai hírszerzést is. A regényt mind a kritikusok, mind az olvasók is pozitívan fogadták, azonban az áttörést nem Gregor hozta el az írónőnek, hanem Katniss.

    2008-ban jelent meg az Éhezők viadala sorozat első kötete a Scholastic Pressnél. A következő évben az olvasók már kezükbe vehették a második részt, a Futótüzet, 2010-ben pedig A kiválasztott zárókötet. A megjelenést követő 14 hónap alatt 1,5 millió példányt adtak el az első két kötetből csak az USA-ban, az Éhezők viadala kötet pedig 60 héten keresztül vezette a New York Times Bestseller listáját. A trilógiát azóta közel 52 nyelvre fordították le és 56 országban forgalmazták. A történet egy diktatórikus, körzetekre osztott országban, Panemben játszódik, ahol egy évente megrendezett versenyre, az Éhezők viadalára kell a tizenkét körzetnek egy fiút és egy lányt beszolgáltatni. A kiválasztottak egy játékon vesznek részt, amit az nyer meg, aki képes túlélni az életveszélyes feladatokat. Mindezt az állam élőben közvetíti a tévében. A cselekményt az indítja el, hogy a 12. körzetben a főhős, Katniss húgát sorsolják ki, mint versenyzőt. Katniss hogy mentse testvérét vállalja, hogy húga helyett vesz részt a viadalon.

    Minek köszönhető a trilógia sikere és népszerűsége? Ha a szerző szemszögéből nézzük, akkor egy egyszerű délutáni tévézésnek. A történet és Panem világa akkor fogant meg Collinsban, amikor egy versenyzős reality showról átkapcsolt egy az iraki invázióról szóló műsorra. Továbbá a főcselekményre nagyban hatással volt a görög mitológiából ismert Thészeusz is, de apja vietnámi élményei is inspirálóan hatottak az Éhezők viadalára.

    A siker után Collins visszatért a gyerekkönyvek írásához. Legutóbb, 2013-ban a Year of the Jungle-t adta ki, ahol saját gyerekkori élményeit tolmácsolja abból az időből, amikor kislányként várta apját haza a vietnámi háborúból. Emellett boldogan éli mindennapjait Newtonban férjével és két gyermekével.