Patricia A. McKillip az SF és a fantasy irodalom egyik legjelentősebb női írója. Munkáit mindenképpen érdemes megismerni, hisz gyönyörű, költői stílus, összetett történetvezetés és komoly, a műfajában szinte egyedülálló témák jellemzik. Az érdeklődők a Galaktika 302. számában is olvashatják egy novelláját.
McKillip 1948-ban született és Oregonban nőtt fel, de élt Angliában és Németországban is. Jelenleg Oregonban él férjével, David Lunda költővel. Karrierjét gyermekeknek szóló történetekkel kezdte, majd igen hamar a fantasy és a sci-fi műfajához fordult. Munkásságát számtalan nevezetes díjjal és jelöléssel méltatták, mint például a World Fantasy díj 1975-ben és 2003-ban, Locus díj vagy a Hugo díj, de 2008-ban ismét díjat kapott a World Fantasy Award keretében életművéért.
Az írónő saját bevallása szerint az írói karrierjét az indította el, hogy fiatalkora kalandregényeiben férfiak kalandoztak, nők nem.
„Fokozatosan, valahogy a korai tinédzser éveink alatt Dumas, Stevenson, Kipling és a többiek olvasása közben jött szembe velünk valami, ami akkor közhely volt a történetmesélésben: a férfiaknak volt része az összes kalandban. A nők csupán az utolsó fejezet végén tűntek fel, hogy kapjanak egy szemérmes csókot, amikor a férfi visszatért a tengerről, az egzotikus szigetről, az idegen udvarból, a Tündérkirályságból vagy az Idegen Légióból őhozzá.”
A 70-es években, amikor a San Jose Állami Egyetem angol szakán mélyedt el olvasmányaiban, a tendencia nem változott, szerinte hiányzott a női nézőpont az irodalomból. A női nem ilyen szintű hanyagolása mellett teljesen természetesnek és szükségesnek érezte, hogy egyik korai, de igen kiforrott munkájában, a The Forgotten Beasts of Eld-ben (1974) női szemszögből ismertesse a történetet.
„Nagy mennyiségben olvastam és sokat tanultam az írásról olyan változatos íróktól, mint William Faulkner, P. G. Wodehouse és J. R. R. Tolkien. De amikor először ültem le írni a fő fantasy művemet, a The Forgotten Beasts of Eldet, nem kérdőjeleztem meg azt a nézőpontot, ami a tollamból jött. Nagyon is természetesnek tűnt nekem, hogy eltűnődjek azon, a világon vajon miért nem lehet nő boszorkány vagy varázsló, vagy miért, ha teheti, kell szűziesnek lennie. Vagy miért kell, hogyha nem szűzies, hanem erős, egy gonosz erőnek lennie, amelyet a férfi hősnek le kell győznie? Ilyen élményeim voltak fantasy irodalmat olvasva. Így írtam egy erős női varázsló szemszögéből, aki házasság után is a saját története hőse maradt, s akinek a döntései, akár jók vagy rosszak, a sajátjai maradtak.”
Hiába a friss hangvétel a történetben, mégsem ez, hanem későbbi trilógiája, a The Riddle-Master hozza meg az igazi elismerést McKillip számára. A trilógia 1976-ban indult útjára a The Riddle-Master of Hed kötettel, amelyet követett a Heir of Sea and Fire (1978), majd a Harpist in the Wind (1979). A Riddle masterben (vagy hívjuk az egyszerűség kedvéért a Talánymesternek) klasszikus felállású, úgy nevezett küldetéstörténetet ismerhetünk meg összetett cselekménnyel és szintén összetett morális mondanivalóval. Főhősünknek az a különleges képessége, hogy játszi könnyedséggel megoldja a legnehezebb talányokat is. A mese előrehaladásával a Talánymester szinte észrevétlenül bevonja az olvasót is a rejtélyfejtésbe, és ez által a könyv mondanivalóját is alakítja. A trilógiával kapcsolatban még érdemes megemlíteni, hogy egy a sci-fi/fantasy hagyományban nem túl gyakori témát, a bőrváltó (shape-shifter) motívumát egyedülálló módon dolgozza ki ebben a regényben az írónő.
Ombria in Shadow borítója (Kinuko Y. Craft munkája)
A 80-as években McKillip belekóstolt a science fiction műfajába is a Kyreol című ifjúsági regénysorozatával. 1984-ben jelent meg a Moon-Flash, majd a következő évben a The Moon and the Face. Ahogy fantasy könyveiben, úgy SF történeteiben is az áttörés motívuma jelenik meg, a Kyreol esetében egy édeni, de primitív mesterséges világból, Riverlandből való kitörésről van szó (amely a bolygó egy elszigetelt pontján található).
Az írónő következő sci-fi regénye egy felnőtteknek szóló történet, a The Fool’s Run (1987) volt, amelyben újrameséli Orpheus legendáját egy nő látomásán keresztül, akit tömeggyilkosság vádjával elítélnek és börtönbe zárnak a Prison nevű műholdon. Ebben a könyvben különösen fontos jelentőséggel bír a zene, amely igazán emlékezetessé teszi az olvasmányt.
SF írásairól is elmondható, hogy szokatlanok és remekül megírt darabok, de McKillip láthatólag inkább a fantasy műfajában találta meg azt, amin keresztül meg tudta valósítani elképzeléseit. Ilyen az igen összetett és szövevényes történet, amely a cselekmény kibontakozása során érvényesül. Ez igen nagy odafigyelést és koncentrációt igényel az olvasó részéről. Így vissza is tért a fantasyhez a Cygnet (1991-1993) regénysorozattal, amely egy olyan országban játszódik, ahol a csillagképek istenek vagy emberek képében jelennek meg, ezzel a történet helyszínét, a változó emberi világot egy kortalan mese helyévé teszik. Mint minden munkájában, a főhősei (a Cygnet esetében egy tűzmadár a főszereplő, aki harcossá változik, ezzel emberi formát nyer, viszont emlékeit elveszti) úgymond engedelmeskednek a történetnek, nem nőnek túl rajta.
Bards of Bone Plains borítója (Kinuko Y. Craft munkája)
A Cygnet után McKillip már csak egymástól különálló történeteket írt és azokat csakis a fantasy műfajában. 1994 óta megjelent regényeiben a belső igazsághoz való engedelmesség vagy a fiktív világot kialakító cselekmény adja meg későbbi regényeinek szívét-lelkét. Például a The Book of Atrix Wolfe (1995) főhősének, a hercegnek az a feladata, hogy elsajátítsa a világ szabályait azáltal, hogy tanulmányozza a Mágia könyvét. A Song for the Basilik (1998) is hasonló történetet mesél el: a cselekmény rákényszeríti a főszereplőt, hogy fedezze fel országát, mielőtt visszanyerné jogos helyét benne. Ezekhez a regényekhez sorolható még az In the forrest of Serre (2003), amely egy családját elvesztő királyról szól, aztán az Alphabet of Thorn (2004) is, ahol egy új királynő próbálja birodalmát feltérképezni. Említésre méltó még a késői művek közül A Bell at Sealey Head (2008), amelyben megjelenik a mágikus realizmus a helyszín kialakításában, s érdekes műnek ígérkezik még a The Bards of Bone Plain (2010), ahol a költészet forrása után kutatnak.
Habár Patricia McKillip ma is igen aktív írónő, művei rengeteg különböző témát ölelnek fel, továbbá íróként mindenféle stílusban kipróbálja magát, de azért pár általánosság elmondható a történeteiről. Regényei Középföldéhez hasonló helyszíneken játszódnak, ahol a tájképet kastélyok és erődítmények tarkítják, lordok, királyok, mesemondók és varázslók élik békés vagy közel sem békés életüket. Szereplőit általában olyan misztikus helyzetekbe helyezi, ahol nem értik, mi is történik körülöttük. Karakterei közül nagyon sok még származásával sincs tisztában. A zene kiemelkedő szerepet tölt be regényeiben, továbbá az írásaiban megjelenik a családi szeretet is, amelynek ábrázolásával McKillip családtagjai gyakran nem értenek egyet.
Akár regényt olvasol tőle, vagy az új Galaktikában található novelláját, nem mindennapi élményben lesz részed.
Scheirich Zsófia
Idézetek forrása a Fantasy Book Cafe
