A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. A következő fordító, akivel beszélgettünk Hanzelik Gábor, akinek hála magyarul is olvasható Petr Stancik Múmiamalom című regénye, most pedig egy újabb cseh szerzőt, Ondrej Stindlt ismerhetünk meg tolmácsolásában.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
A fordítás szerintem két részből áll. Az első, hogy rettenetesen nagy figyelemmel kell elolvasni egy szöveget egy adott nyelven. A másik, hogy rettenetesen nagy figyelemmel meg kell írni egy másik nyelven. Nem tudom miért, de régóta érdekel az olvasás, de még az írás is, és műfordítani egy kicsit olyan, mint pótkerékkel biciklizni. Úgy, hogy közben az ember sokkal inkább olvasó, mint biciklista. Vagy ez már nehezen követhető?
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Mit jelent az, hogy fantasztikum? De ha jól sejtem, akkor itt valami olyasmit válaszolnék, hogy Tolkiennek volt szerencséje bemutatni neki. Legalábbis úgy emlékszem, hogy ilyen emelkedett és pátosszal teli választ adhatok erre a kérdésre. Mert Tolkienben van mindkettőből. De az igazság valami földhöz közelibb dolog lesz, csak már nem emlékszem. Mindenesetre nem volt igazán tudományosan-fantasztikus, inkább olyan power metálosan fantasztikus. Ez megmaradt nálam, a mai napig hidegen hagy az űrutazás. Valahogy szinte csak a Lovecraft-féle rémtörténeteknek tudom megbocsátani, ha a pozitív tudományosság „belóg” az irodalomba. Azt is talán csak azért, mert úgy érzem, hogy ezek a történetek finom csavarral kinevetik azt a magabiztosságot, amit azzal táplálunk, hogy embert juttattunk a Holdra.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
Hm, jó kérdés. Van egy nagyon jó új fordítása a Pantagruelnek, azt nagyon szerettem, az tele van egyebek mellett fantasztikummal is. Mármint ennyi állatságot fantázia nélkül nagyon nehéz lett volna összeírni, még a középkorról is. Aztán vannak ezek a Lovecraft szövegek, egy-kettőt kifejezetten szeretek néha újraolvasni.
Kedvenc filmem, filmjeim nincsenek, de az utóbbi időben nagyon tetszett az új Csillagok Háborúja, a Zsivány Egyes, amit olyan sötét, háborús hangulatúra csináltak, és visszahozták James Earl Jones angol hangját. Vagy az új Alien. De ezzel nagyjából egyedül vagyok az univerzumban, eddig csak egy marxista kritika nyilatkozott róla pozitívan, akkor egy kicsit megijedtem.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Az első regényfordításom: egy cseh szerző művét, a Múmiamalmot kellett lefordítanom. Ott volt néhány steam punkosabb árnyalat, szóval ezt említeném. És most mondhatnám, hogy fordítottam már történelmi dokumentumot, amiben az előző rendszer elvtársai próbálják ellenforradalomnak beállítani az ’56-os eseményeket, de abból meg ugye hiányzik a dolog „sci-” része.
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Persze. Meggyőződésem, hogy minden szerző, és minden könyv saját fordítási szabályokat állít fel. De ha úgy vesszük, és visszatérünk egy kicsit, ez az olvasásnál is így van. Nem olvashatok úgy Kafkát, ahogy Marquezt, és Lovecraftot sem, ahogy Kertészt. Ettől persze nem lesznek egyformán okos írók, de írók szabályokkal igen, amiket be kell tartanom olvasás vagy fordítás közben. Miért lenne ez máshogy a zsánerekkel? Tudom, hogy roppant fellengzősen hangzik most ez egy kis korpuszt a háta mögött tudó fordítótól, de vegyük úgy, hogy inkább egy gyalázatosan kis korpuszt maga mögött tudó olvasó vagyok.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Interzóna) fordításánál?
Az irodalomban minden nyelvileg akar megnyilvánulni. Ezzel nem mondok semmi újat. Ha megjelenik a fantasztikum, akkor az is. Ezért jelent az Erő többet, ha nagy betűvel írom, a fhtagn is ezért több, mint egy billentyűzeten végigtrappoló macska nyoma. Stančík a Múmiamalomban a beszédes neveivel kergetett az őrületbe, a Mondschein/Interzóna pedig egy disztópiát, egy alternatív világot tár elénk. Ennek ne lennének saját kifejezései? Hát ezek kínozzák meg eléggé az embert.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Sajnos én nagyon lassan olvastam, mikor legutóbb olvastam, mert nem tudok gyorsabban fordítani, és akkor nagyon vontatottnak tűnt (nevet). Gyors olvasás mellett már persze cselekményesebb, de összességében nem is biztos, hogy ez a cselekményesség a lényege. Nekem mindenesetre néhol túlságosan pszichologizáló volt, de ez ízlés kérdése.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Ezer örömmel.
