Az utópia, mint kifejezés viszonylag fiatal. Morus Tamás használta először 1516-ban megjelent Utópia című könyve címében (Eredeti teljes címe De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia). Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró mű.
A vágyakozás a tökéletes életre szinte egyidős az emberrel. Egy eszményi világról már Krisztus előtt 395-ben írt Platón az Állam című munkájában, de nyugodtan ide sorolható a Biblia Paradicsomról szóló része is.
De a tökéletes társadalomról szóló művek a középkor termékei. A legfontosabb utópikus írások az 1600-1800-as években jelentek meg: Tomaso Campanella, Francis Bacon, Jonathan Swift vagy Candide művei tükörként szolgáltak: a másik világ furcsaságai a saját világ jellemzőit új színben tüntetik föl, eltávolítják az olvasótól, relativizálják azokat.
A huszadik századi utópiák valójában már sokkal inkább tekinthetők disztópiának. Pontosabban a kettő egybemosódik, ami a társadalom egy rétegének utópia, az a másiknak disztópia. De miért tűntek el az utópiák? Nem vágyunk már egy boldogabb, jobb életre?
Dehogynem. De mégsem szeretjük az utópiákat.
Az oka egyszerű: egy utópia egyszerűen unalmas. A biztonság, a jólét, a boldogság jó dolog, be lehet mutatni néhány oldalban. De minden hiányzik belőle, ami érdekessé tesz egy történetet: a kaland, az izgalom, a dráma vagy a feszültség, vagyis a probléma, maga a konfliktus. E nélkül elég nehéz jó történetet építeni. Ezért van az, hogy minden utópiát bemutató történet bemutatja a világnak az árnyoldalát: mit áldozott fel a társadalom az utópiáért cserébe. Ezek a látens utópiák valójában rejtett disztópiák.
A Gattaca hipermodern technológiájú, DNS-tervezésen alapuló társadalma az eugenika által szinte kasztokba sorolja az embereket A film címe egy szójáték: bár látszólag az űrhajózásért felelős Gattaca Aerospace Corporation neve, valójában a DNS-t alkotó nitrogén tartalmú szerves bázisok (guanin, adenin, timin, citozin) kezdőbetűiből úgy épül fel, mint maga a DNS. Ez a társadalom kiveti a genetikai sérülteket, és megveti a genetikai tervezés nélkül születetteket. Nincs helyük a megtervezett világban, képességeiktől függetlenül csak alantas munkát végezhetnek. Csupán azért mert a genetikai profiljuk nem tökéletes, pusztán a betegség vagy egyéb defektus „lehetséges” bekövetkeztének százalékos valószínűsége miatt.
A Nap Magja Finnországában euszisztokrata rend uralkodik. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, a mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.
Az Equlibrium szabványosított fasisztoid világa nem tűri a művészetet. Valamikor a jövőben, a harmadik világháború után egy totalitárius állam, Libria válik naggyá. A társadalom a nyugalomért nagy árat fizet. A rezsim az emberi érzelmeket tette felelőssé a háború kirobbanásáért. Minden érzésstimuláló tárgy tiltott, az „érzésbűnözőket” letartóztatják és elevenen elégetik. A rend, a nyugalom, a gazdaság és a társadalom biztosítása érdekében mindenki köteles naponta önmagának beadni egy Prozium-injekciót, egy érzelemgátló szert. A rendért egy vallási-katonai szervezet felel, akik az érzésbűnözést csirájában próbálják elfojtani. De mi történik akkor, ha pont egy harcos-pap hagyja ki napi adagját, kezd el érezni, ami miatt megkérdőjelezi saját és a társadalom erkölcsi értékrendjét.
Az emlékek őre tökéletes társadalma feláldozza a múltat, az emlékeket, és mindet, ami a boldogságot elronthatná. A közösségéből hiányzik a fájdalom, az együttérzés, a mindennapi élet küzdelme, amely az ‘egyenlét’-nek köszönhető. Az életet egy terv határozza meg, amely gyökeresen eltüntette a mély érzelmeket. Csupán egy ember, a kiválasztott Emlékek Őre ismeri a múltat, az egyenlét előtti állapotot, aki emlékei, s ezáltal bölcsessége által tanáccsal szolgálhat a közösségnek.
Walter Tevis Sokszavú poszáta című történetében 25. század világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást az ember helyett számítógépek és robotok végzik. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.
Ezek a történetek az embert és az emberi érzéseket teszik felelőssé minden rosszért. Nem is alaptalanul Az utópia záloga az érzelmek teljes elfojtása, eltűntetése akár terror, akár kémiai szerek révén. És mivel minden ilyen történet érzelmeket vált ki belőlünk, ezek után ki akarna egy utópiában élni?
