A tudományos kutatás egyik legfontosabb alapköve a reprodukálhatóság. Egy adott kísérletet azonos feltételek mellett megismételve azonos eredményeket kapunk. De a tudományos világba vetett hitet alapjaiban rengetheti meg, ha a kutatásokról kiderül, hogy megismétlésük eltérő eredményeket adnak. Azonban sok esetben nem sikerül reprodukálni az eredeti megállapításokat, és ez már olyan komoly probléma lett a 2000-es évek után, hogy workshopok, konferenciák foglalkoznak a kérdéssel.
A kutatók világában a szakmai siker, és karrier egyik fontos eszköze a publikáció. A tudósok akár a szponzorok további támogatása, akár magasabb tudományos fokozat elnyerése érdekében tárják a szakma és a nagyközönség elé eredményeiket. Egyre többször olyanokat, amelyeket nem sikerült igazolni .
A tudományos életet időnként komoly botrányok rázzák meg. Például az Alabamai Egyetemen dolgozó Judith Thomas és Juan Contreras például hetven rézuszmajmon „sikerrel” próbáltak ki egy új, a beépített implantátumok kivetődését gátló gyógyszert. De az amerikai Szövetségi Kutatásokat Koordináló Iroda kiderítette, hogy 32 majomba be sem ültették az új szerveket, miközben az állami egészségügyi szervezet a nyolc éven át tartó kísérletet 23 millió dollárral szponzorálta. A kutatókat a lelepleződés nyomán menesztették.
2005-ben világméretű botrány lett a dél-koreai őssejtkutató, Hvang Vu Szuk esete. Kutatási eredményeit meghamisította, és azt állította sikeresen klónozott őssejtekből emberi petesejtet. Az 53 éves állatorvos ellen végül az ügyészség is vádat emelt csalással, hamisítással és a bioetikai törvény megsértésével vádolták. Az ügyészség bizonyította, hogy Hvang egyszerűen hazudott.
Időnként egészen érthetetlen akciók is történnek, amik nevetségessé teszik a tudományos publikációkat. 1982-ben egy amerikai kutatóintézet fejlécével ellátott papíron érkezett meg egy tanulmány, amely fotókkal és grafikonokkal gazdagon illusztrálva állította, hogy feltalálták a mágneses felhajtóerejű repülőgépet. A botrány akkor pattant ki, amikor a feltalálóknak járó cikkhonorárium „címzett ismeretlenként” visszaérkezett. De akkor már jöttek a megrendelések a Magnetoplanra.
A botrányokból néhány komoly és tekintélyes kutatónak elege lett és nyomozásba kezdett. Például az Edinburghi Egyetemen dolgozó Daniele Fanelli fejlődéskutató biológus vette a fáradságot, és végigrágta magát 18 különféle tudományágban megjelentett 11 351 tudományos publikáción. Kétszázharminchatról, azaz az értekezések két százalékáról kiderült, hogy közönséges csalás, hamisítvány vagy másokéról másolták le. Közel ezerről pedig megállapította, hogy erősen kozmetikázottak.
A kísértés óriási. A sok publikált eredmény és siker nem csak a kutató, de az őket foglalkoztató egyetemek és intézetek hírnevét is növeli. Amíg csak a jó szándékú szponzorok számláiról jogtalanul leemelt támogatásokról van szó, az belefér a gátlástalan ügyeskedés kategóriájába. De amikor az ígért egészségjavítást nem hozó, sőt a szervezetre káros gyógyszerek kerülnek reklámozásra és a patikákba, akkor bizony már nem lehet legyintéssel napirendre térni a csalások felett.
A jelenség oka, hogy általánossá vált az a szemlélet, amely szerint eredményességet a publikációk számával mérik. A megbízók rendszerint a minőség elé helyezik a mennyiségi szempontot. Ráadásul a médiát is elsősorban a látványos felfedezések érdeklik, nem pedig a fontos, ám meglehet, unalmas aprómunka.
A jégkorszak egy nagyon izgalmas időszak. A hideg, a vastag hó és jég, a növényzet megváltozása és eltűnése, a vadállomány megritkulása miatt egy izgalmas környezet. Sehol sem olyan nehéz a túlélés, mint egy ilyen világban. A fagyhalál veszélye, az állandó meleg biztosítása, a mindennapi élelem előteremtése komoly kihívás a korszakban élőknek.
Napjainkban furcsa jégkorszakról beszélni, hiszen minden a felmelegedésről szól. De az elképzelés nem légből kapott. A Földön 3 millió éve tart a jégkorszak. Igen tart, mert még most sem ért véget. Csupán szerencsénkre egy viszonylag stabil klímájú melegebb ciklusban élünk. De ez megváltozhat.
Több olyan folyamatot ismerünk, amely a Föld történelme során jégkorszakhoz vezetett, de nem ismerjük mindegyikre a magyarázatot. Vannak még olyan ismeretlen tényezők, amelyek ismét elhozhatják a sarki jég terjedését. Nagy kérdés, hogy az ember beavatkozása a klímafolyamatokba, a felmelegedést okozó ipari szennyezés mennyire befolyásolna egy új jégkorszak bekövetkeztét.
A jeges világ épp ezért válik izgalmas környezetté, egy jó SF történet alapjává. Ilyen környezetben nem számíthatunk utópiára. A jégkorszaki túlélésről igazán kiváló disztópikus történetek születtek.
Nézzünk körül először a filmek táján. Ismertsége révén mindenképpen először a Holnapután című filmet kell említeni. 2004 nagy blockbuster sikere inkább a látványra és az akcióra épít, mint a tudományos alapokra. Ennek ellenére tény, hogy a történet alapjául a klímakutatók által felvázolt legrosszabb lehetséges forgatókönyvet vették alapul. Bár a tudósok becslése hosszabb idővel, évekkel számol, a filmben ezt néhány napba tömörítették bele.
Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől.
Rögtön e film után kell megemlíteni a felsorolás legrosszabb alkotását. A 2012: jégkorszak a maja világvége pánikot lovagolta meg, de jégkorszakra alapozva.
Izlandon kitör a gleccser alatt rejtőző Hekla vulkán, és a kitörés következményeként vulkanikus tél fenyegeti a Földet. Rövidesen az egész emberiség létét fenyegető klímaváltozás kezdődik. Órák alatt olyan szélsőségessé válik az időjárás, hogy a nagyvárosokban tömegével halnak meg az emberek. A még élők biztonságos helyeket keresnek, hogy valami módon megállítsák a pusztító folyamatot, mielőtt minden élet eltűnik bolygónkról. Egy kanadai család áll a történet középpontjában, akik északról menekülve New York felé tartanak, A szülők azért küzdenek, hogy megmentség a városban rekedt lányukat.
Ismerős, ugye, A történet nagymértékben a Holnapután koppintása, ami nem meglepő, ha megnézzük, hogy a „filmet” az Asylum, az amerikai filmipar legnagyobb szemétgyártója készítette. Mottójuk, hogy kevés pénzből, hasonló címen lemásolunk egy nagy filmet. Az emberek egy részét a cím veri át, másoknak elég ez a színvonal.
Zajos sikert aratott egy dél-koreai koprodukciós film, a Snowpiercer – Túlélők viadala. A film alapja a Le Transperceneige című képregény, amely Jacques Lob, francia képregényrajzoló munkája. 2013-ban ezt adaptálta filmre Bong Joon-Ho dél-koreai rendező. A filmben olyan sztárok bukkantak fel, mint Ed Harris, William Hurt, Tilda Swinton, Cris Ewans.
2031, a Földön a klímaváltozás következtében egy újabb jégkorszak köszöntött be, a felszínen az életnek semmi nyoma. Azok a szerencsés emberek, akik túlélték a katasztrófát, a Snowpiercer nevű, önellátásra berendezkedett vonaton utaznak immár 17 éve. A Snowpiercer utasainak élete azonban merőben különbözik egymástól. A hátsó kocsikban lévők nyomorognak, gyanús eredetű proteintéglákon élnek, a vonat elején utazó előkelőségek pedig rettegésben tartják a nyomorgókat, és katonáik minden lázadásukat leverik. A hátul utazók vezére, Curtis, Gilliam és Edgar segítségével alaposan megtervezik az újabb lázadást, és néhányan eljutnak a mozdonyig, ahol végre szembetalálják magukat az igazságtalan rendszer megálmodójával, Wilforddal.
Bár a film alapötlete, a jégkorszakban folyamatosan száguldó vonat teljes képtelenség, a vonatban felépített hierarchikus társadalom, a történetvezetés, a karakterek, és a remek színészi játék végül kiváló filmet eredményezett.
Hasonlóan a jégkorszaki túlélőkre épül a Kolónia című film.
kinopoisk.ru
Az éghajlat szélsőséges viszonyai miatt 2045-re a Föld még életben lévő lakossága elszigetelt földalatti kolóniákban él. A telepek elsődleges feladata a betegségek visszaszorítása és kellő mennyiségű élelmiszer termelése a populáció számára. A Hetes számú kolónia vezetője Briggs pár katonával az oldalán a távoli Ötös számú kolóniába indul, miután vészjelzést kaptak a testvértelepről. Az extrém hideg időjárást leküzdve az Ötös számú telepen egy túlélőt találnak, akinek elmondása és a talált nyomok alapján Briggs és csapata szembesül azzal, ami az ő kolóniájukat is fenyegetheti. A két telep között fekvő egykor volt nagyváros romjain keresztül visszaküzdve magukat Briggs az Ötös számú telepen látottaktól is váratlanabb változásokkal találja magát szembe, melyeknek felelőse, a telepen maradt erőszakos társa, Mason.
Az irodalomban manapság kevésbé népszerű téma a jégkorszak. Harry Harrison Éden trilógiájának második kötete, a Fagyos Éden a jégkorszak eljövetele előtti időkben játszódik. Az Éden párhuzamos valóságában A dinoszauruszokat nem pusztította ki a meteorbecsapódás, és az értelmes dinók az emberekkel élnek egymás mellett. Javában folyik a harc a Földért két civilizáció között, melyek egyaránt maguknak akarják a hatalmat. A yilané dinoszauruszai nemcsak hogy nem haltak ki, de egy értelmes fajuk a biotechnológia tudományának segítségével meghódította a bolygó nagy részét. Riválisaik, az emberek nem rendelkeznek olyan fejlett technikával, mint ők, de szívósságban méltó versenytársak, és most még a természet is az ő oldalukra állt: jégkorszak közeledik, amit talán csak a melegvérűek élhetnek túl. A harc minden eddiginél kiélezettebb lesz, és két ellenfél, az ember Kerrick, valamint a yilané Vainté számára egyenesen személyes üggyé válik. Felülkerekedhet-e bármelyikük a másikon, vagy mindkét fajból csupán megkövült csontok maradnak meg az utókor számára?
Igazi különlegesség a zsánerben egy román írónő regénye. Nemrégiben jelent meg Ana-Maria Negrilă Jégcsászár című regénye. Története nem a közeli, hanem a távoli jövőben játszódik, amikor a közelgő jégkorszak vetíti előre árnyát. Egy ultramodern, totalitárius elnyomás alatt élő metropoliszban a hétköznapi emberek a túlélésért, a nagyvállalatok pedig a hatalomért harcolnak az egyre szélsőségesebb éghajlati körülmények között. A fiatal látnok, Sich könyvek közé menekülve próbálja mindettől távol tartania magát. Egy hirtelen támadó különös forgószél azonban pusztulással fenyegeti a várost, és a megoldás kulcsa, úgy tűnik, Sich kezében van. Ehhez azonban kénytelen összefogni az elnyomó hatalommal, ám a végkifejlet egyelőre még előtte is titok.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy a témában megjelent két magyar regény is. 2004-ben, a Holnapután bemutatója idején jelent meg Nemere István 2015 – Jégkorszak című regénye. A világ tudósai és a közeli jövő politikai-gazdasági-katonai tervezői hatalmas változásokat sejtenek. A Föld éghajlata hamarosan katasztrofális mértékben megváltozik. Ha ez kiteljesedik, végzetes következményekkel is járhat. Egyszerre támad Európára és az északi féltekére a szokatlan hideg, az új jégkorszak, más tájakra pedig a kibírhatatlan hőség. Sokfelé megsemmisül minden élet és elpusztulnak a civilizációs vívmányok. Elolvadnak a sarki jegek, leáll a Golf-áram és megemelkedik a világóceánok szintje, elárasztva szinte minden fontosabb kikötőt, sőt országot.
A regény a tudományos előrejelzéseket követi egy ideig. Megtudhatjuk belőle, milyen iszonyatos szenvedések jöhetnek még az emberiségre a nem is olyan távoli jövőben. Hiszen a könyv 2015 májusában, mindössze öt nap alatt játszódik le. E rövid idő alatt azonban gyökeres változás történik. Valakik ugyanis rájönnek, hogyan lehet visszafordítani a klimatikus folyamatokat és ismét paradicsommá varázsolni a Földet. Ám akadnak olyan erők, amelyeknek nem ez az érdekük…
Napjainkban játszódik Térey János A Legkisebb Jégkorszak című regénye. A szerző szintén egy vulkanikus tél következményeit mutatja be, de budapesten. A regény korrajz a közeli múltunkról, jelenünkről és egy elképzelt jövőről. Különlegessége, hogy verses formában íródot.
2019-et írunk, Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok heves aktivitása nyomán bekövetkező globális lehűlés keríti hatalmába. Mátrai Ágoston, a Protokoll immár révbe ért főszereplője, konzulként dolgozik Reykjavíkban, ám amikor a mindent beborító hamufelhő miatt evakuálják a lakosságot, haza kell térnie Budapestre. A vulkáni tél lassanként beköszönt Magyarországra is. Vajon miként birkózik meg a magyar társadalom a váratlan katasztrófahelyzettel? Mihez kezd az épp regnáló szociáldemokrata-jobbközép kormány Magyarországon? Miközben a felső középosztály fényűző díszletek között zajló kényelmes életét felborítani látszanak a hó és jég alatt is forrongó szélsőséges csoportok. Mi történik, ha csődöt mond a logisztika, a pénz sem bizonyul hathatós cserealapnak a túléléshez, és előbújnak a hegy kísértetei is? Egyáltalán: mi lett Bill Clinton régi, jó világával? És miért nem megy el a farsangi bálba Orbán Viktor?
Immár hagyománnyá vált, hogy év elején összehívva a Metropolis Media kiadó és Galaktika magazin íróit, szerkesztőit és fordítóit egy kellemes összejövetelen beszélgetünk az elmúlt év eredményeiről és a jövő év terveiről.
Idén még egy jeles hagyományt indítottunk útjára. 2019 decemberében közönség szavazásra bocsájtottuk a 2018-ban megjelent Galaktikák magyar SF novelláit, így rátok, Olvasókra bízva ezt a döntést.
Több száz szavazattal és nagyon szoros versenyben végül, Márki István: A mogorok földjén című novellája lett a legjobb magyar SF novella, ami megjelent abban az évben a Galaktikában.
Néhány szavazattal csupán lemaradva a második helyen Fedina Lídia írása az Isteni zűrzavar került. Míg a harmadik legtöbb szavazatot kapott novella, Czövek Andrea: Férfiak nélkül című novelláját szavaztátok meg.
Szívből gratulálunk mindhárom nyertesnek. A hagyományt szeretnénk folytatni ezért, hogy beérjük magunkat, a Könyvfesztivál vagy a Könyvhét idejére megszavaztatjuk veletek 2019 legjobb magyar SF novelláját.
Szeretnénk ismételten megköszönni mindenkinek a kemény és alázatos munkát. Reméljük ez az év is olyan sikeres és mozgalmas lesz, mint amilyen a tavalyi volt.
A legnagyobb köszönet azonban, az olvasóinknak és támogatóinknak jár. Nektek, akik előfizettek a Galaktika magazinra, lelkesen gyűjtitek könyveinket. A bloggerek és vloggerek, akik hírét viszik könyveinknek. Ha vannak is melléfogások, mi továbbra is igyekszünk különleges, ritka és minőségi olvasmányokat elhozni mindenkinek!
Életemben sok könyvet olvastam már, de ha jól emlékszem, észt írótól ez volt az első. Számomra, és átlagos európaiként ez egy ismeretlen és egzotikus ország. Ezért kíváncsian fogtam a regény olvasásához és nem csalódtam!
Indrek Hargla nagyon jól elsajátította az írói mesterséget. Az általános: „a gyilkos köztünk van” krimi sémára nagyszerűen húzta rá a középkori ruhát. Az író eredetileg jogot tanult, az ilyen mindig jó alap a zsánerben alkotók számára. érezni, hogy a témaválasztást alapos kutatómunka előzhetett meg. Hitelesen ábrázolja a középkori Tallin és környéke életét, szokásait. Külön érdekes és izgalmas, ahogy a fő szál mellett nagyon részletesen bemutatja korszak étel és gyógyszer receptjeit.
Egy jól elkészített tárgy nem csak praktikus,m hanem esztétikus is. Így lesz teljes az alkotás. Egy történet esetében ezek a cifraságok teszik érdekessé, olvashatóbbá, különlegessé a történetet. Itt a jól megírt középkori környezet a különlegesség. A történet egy régi bevált krimi sémát vesz alapul, de a történet jól felépített, gördülékeny, olvasmányos, Sikerül mindvégig fenntartani a feszültséget. Külön érdeme a könyvnek , hogy az utolsó pillanatig nem sikerült rájönnöm, ki a gyilkos. Csak a gyanú motoszkált bennem, hogy a megoldás nem lesz annyira egyszerű, mint amit a történet sejtetni enged.
A szereplők szépen kidolgozottak. Tudatosan vagy sem, de számomra egyedül Melchior ismerhető és szerethető meg igazán. Az író őt engedi egyedül igazán közel hozzánk. Ez is a klasszikus felügyelős filmekre utal, ahol Columbon vagy Poirot-n kívül mindenki más mellékszereplő.
A történetben erős szerepet kap a család, ami a középkori viszonyokra jellemző lehet, hiszen ki másra lehet számítani. Számomra kicsit furcsa volt, hogy Melchior felesége olyan volt, mint Columboé: sokszor szóba kerül, de sohasem látjuk. Lehet, hogy ennek később még szerepe lesz, de lehet, hogy csak egy rejtett tisztelgés a kancsal nyomozóhadnagy előtt.
Hangulatában nagyon jól megragadta a középkort. Szinte érezni a hideget az épülő kolostorban! Nincsenek idealizálva a szereplők, mindenkiben ott bujkál az esendőség. Nem kímélve a perjelt és az apátnőt sem. Ez tesz gyanússá mindenkit a kolostorban. A történet végére az is kiderül, hogy kinek-kinek milyen oka lehetett a gyilkosságokra. Régi, olykor ősi történetek lebbentik föl a fátylat homályba merült hajdani sérelmekről, vitákról. Vallási áhítat itatja át a csodaváró miszticizmust, ami sok szereplőt hajszol nem épp tiszta cselekedetekre.
Szerettem olvasni a regényt! Előfordult, hogy rá kellett szólnom magamra: „aludj, mert holnap korán kell kelni”. Ha valaki szórakoztató történetre vágyik és szereti a csavaros krimiket, tetejébe még kíváncsi a középkorra, annak szívesen ajánlom ezt a szépen megírt, jó fordítású, izgalmas, felnőtt mesét.
A Galaktika magazin januári számában befejeződik Gregory Benford Nebula-díjra jelölt kisregénye, a „Newton alvó szelleme”. A 75 éves, Eurocon- és Zsoldos-díjas Nemere Istvánt köszöntjük egy új novellája közreadásával, melynek témája az időutazás. Az észt Kersti Kivirüüt, az Okkultisták klubja írója egy olyan alternatív valóságba viszi el olvasóit, ahol a Déli pályaudvar vérfagyasztó természetfölötti jelenségek színtere. Az amerikai Emma Törzs World Fantasy-díjas novellája egy különös tehetséggel megáldott állatpreparátorról szól. Komor Zoltán hátborzongató Instagram-diktatúrát vizionál. A Brit SF-díjas Dave Hutchinson kisregénye egy angol falut mutat be, melyben mindennaposak a csodák – méghozzá nem csak az örömteliek. A havi retró Ambrus Zoltán „Casanová”-ja az idősödő nőcsábászról, akihez furcsa vendég érkezik.
A központi tudományos rovat a TRAPPIST-1 csillag rendkívüli bolygórendszerével foglalkozik. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt egy újabb magyar űrhajós fellövésének lehetőségéről, a cirkuszt a táncszínházzal ötvöző előadásokról, egy exobolygó kutató kisműholdról, a Watchmen tévésorozatról és egy kanadai thrash metal zenekarról.
A képregény Szinbád alakját idézi meg az Ezeregyéjszakából. A magazin XL-változatában pedig Antal Józsefnek, a Justitia szerzőjének orvosi témájú technothrillere, a Vektor olvasható, mely a korábban Zsoldos Péter-díjat nyert Kód folytatása.
A technológia eljutott arra a szintre, hogy akár halott színészek is feltűnhetnek újra a vásznon. Carrie Fishert régebben felvett jelenetekből vágták össze. Tarkin tábornok már teljes egészében CGI karakter. Most jön az első film, amelynek egyik főszereplője évtizedek óta halott.
Megkezdődött a Finding Jack című film forgatása. Gareth Crocker regényéből készülő mozi a vietnámi háborúban szolgáló, mintegy 10 000 kutyának állít emléket, akiknek legtöbbje sosem tért vissza hazájába. A film egyik fontos szerepében a több mint hatvan éve halott James Dean látható. A színészről a régi fényképek és filmfelvételek alapján CGI- klón készül. Hangját egy másik színész fogja adni.
James Dean rövid filmes karrierje rövid ideig tartott, néhány rövid tévés szereplés után 1955-56-ban három olyan filmet készített, amely meghatározó darabja a filmművészetnek, és egy óriási, ösztönös tehetség születését láthattuk. A harmadik, az óriás című film forgatása közben autóversenyre utazott, az országúton azonban karambolozott kocsijával és 1956-ban, mindössze 24 évesen életét vesztette. Két Oscar-díj-jelölést kapott (azt is halála után), halálakor mégis legenda lett: a fiatalok problémáit azóta sem tudta senki úgy megformálni, mint ő.
Halott színészek ilyen szerepeltetése több mint aggályos. Jogilag a kérdés rendben van, hiszen a család, az örökösök áldásukat adták az ötletre. Gondolom nem kevés pénzért. Az ötlet sokaknak tetszik, de sokak szerint morbid. Mennyire etikus ez? Neves sztárok is véleményt nyilvánítottak a kérdésben. Elijah Wood, a Gyűrűk Ura Frodója szerint ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. Chris Evans, a Bosszúállók Amerika kapitánya ennél sokkal sarkosabban fogalmaz. „ Ez szörnyű. Ezután majd számítógépek fognak új Picasso képeket festeni? Vagy írnak néhány új John Lennon slágert. Ez az együttérzés teljes hiánya. Szégyen.”
A produkciós cég közösségi oldalait elárasztották a tiltakozó üzenetek. A rajongók szerint a legendákat meg kell őrizni annak, amik voltak.
A nagy kérdés, hogy erre mi szükség van. A film rendezője szerint „Égen-földön kerestük a tökéletes színészt Roger rendkívül összetett karakterének megformálására, és hónapokig tartó kutatás után Dean mellett döntöttünk”. Valljuk be, ez azért elég erőltetett magyarázat, hogy a több tízezer hollywoodi színész között nem találtak megfelelő kvalitású jelöltet.
Fájóan nevetséges a család érvelése, hogy úgy tekintenek a produkcióra, mint a színész negyedik filmjére. Azután jön majd az ötödik, hatodik, sokadik film? Vajon a színész elvállalta volna a szerepet? Vagy a következőt? A sokadikat? Bármilyen szerepet aláírnak az örökösök a pénzért.
Valószínűbb magyarázat a meg tudjuk csinálni, ezért megcsináljuk. Az ötlet garantál sok olyan nézőt, akik vagy a színész rajongói voltak, vagy a technológiára kíváncsiak.
A Roger Nyúl a pácban című filmben remek poén volt, hogy a rendőrőrsön, a rajzolt színes karakterek között egy mondat erejéig feltűnt minden idők egyik leghíresebb magánnyomozója, Humphrey Bogart fekete-fehér film karakterként.
Carrie Fisher illetve Peter Cushing szereplése a Star Warsban még valahol érthető, hiszen a történet szempontjából fontos karaktereket vittek tovább. Őket mással egyszerű feladat lenne, de a rajongók szemében szentségtörés volna.
Csak azért megtehetjük, mert meg tudjuk csinálni? Mi akadálya, hogy a színészt olyan szerepekbe „kényszerítsenek”, amelyet az életben soha nem vállalt volna el. Vagy olyan partnerekkel kell együtt szerepelni, akikkel soha nem szerepelt volna együtt a vásznon. Vagy olyan jelenetek készülnek el vele, amit soha nem vállalt volna el. Képzeljük el a Harcosan háborúellenes aktivistát, Jane Fondát egy háborús filmben egy katonanő szerepében. Vagy a bájos és visszahúzódó Audrey Hepburn-t egy szexjelenetben. George Clooney és Russell Crowe nagyon nincsenek jóban. Haláluk után lesz közös filmjük?
Talán jön még néhány Elvis film? Egy új Columbo-sorozat? Újabb Jack Lemmon – Walter Matthau filmek?
Vagy eljöhet az a pillanat, hogy a halála után 70 évvel „lejárnak a saját jogai”? Utána bárki olyan filmet készíthet a régen elhunyt sztárral, amilyet csak el tud adni.
A Magic City Films most megteszi az első lépést. A film készül, a bemutató idén november 11-én lesz, a veteránok napján.
Dr. Mund Katalin készített interjút, Joó Attila műfordítóval, akinek többek között a Jégcsászár magyar fordítását köszönhetjük.
Galaktika: Több nyelvből is fordítasz nekünk. Honnan ered a nyelvtudásod?
Joó Attila: Románból és angolból szoktam fordítani. Román óvodába jártam, lényegében ott tanultam meg a román nyelv alapjait, később, az általános iskolában heti 4 románóránk volt, a gimnáziumban meg heti 6-8. Angolból végig heti 2 volt, egyszerűen tetszett a nyelv (ellentétben például a némettel…). A filmeket szinkron nélkül néztem, ez is sokat segített. Nem mintha válogatni lehetett volna, nem volt szinkron… De így, utólag ez egyáltalán nem baj. Aztán elvégeztem az angol szakot (is) az egyetemen, s mivel angolt tanítok, a tanítás állandó nyelvhasználatot jelent.
G.: Miért lettél műfordító? Mit szeretsz ebben a munkában?
A.: Érdekelt a fordítás, és egyszer Németh Attila megkérdezte, hogy lenne-e kedvem lefordítani egy tudományos-fantasztikus novellát. Volt. Aztán jött még egy novella, aztán regények is. Ez azért (is) nagyon jó, mert fejleszti a szókincset és a kreativitást (bár, mivel „másodállásban” foglalkozom vele, ez utóbbira kevesebb idő jut, általában nagyon szorít a határidő…). Viszont jó dolog „elmerülni” a művek világában. Persze ehhez is idő kell.
G.: Milyen volt a Jégcsászárt fordítani? Mi okozott különösebb nehézséget (ha volt ilyen), s mi okozott örömöt? Megszeretted-e a könyvet? Mi tetszett benne?
A.: Nehéz volt lefordítani a Jégcsászárt. Az idő általában megszépíti a dolgokat, és ez most is így van, de néha szenvedtem vele rendesen. Jobban szeretek olyan művekkel dolgozni, amelyekben sok a párbeszéd, szerintem ilyenkor jobban érvényesülhet a fordító saját stílusa is. Ellentétben a hosszú és művészi leíró részekkel. A különböző idősíkokat sem volt mindig egyszerű kibogozni. A román (és az angol) nyelv esetében ráadásul nem mindig egyértelmű, hogy mikor tegeződnek vagy magázódnak a szereplők. Következetesnek kell lenni ebben is. Ez különösen olyankor nem egyszerű, amikor 2-3 napig egyéb elfoglaltságok (elsősorban dolgozatjavítás…) miatt nem fordítok. Ilyenkor sok mindent újra kell olvasni, hogy megint „képbe kerüljek”. De végül is, így utólag azt mondom, hogy megérte a befektetett sok munkát, mert egy egészen különleges regényről van szó. Érdemes elolvasni, mert a végére összeáll a kép: ez egy nagyon összetett világban játszódó csavaros és fordulatos történet.https://galaktikabolt.hu/termek/jegcsaszar-jegkorszak/
Halldóra Thoroddsen izlandi írónő, első magyarul megjelent kötete az Ablak, mely bemutatja az időskori kapcsolatokat családdal, új szerelem lehetőségével. Az élet nem ér véget az idős korral. Interjú Halldóra Thoroddsen írónővel.
Mund Katalin(K): Mi motiválta a könyv megírásában? Ön jóval fiatalabb a hősnőnél, honnan jött az ötlet, hogy az időskori szerelem problémájáról írjon?
Halldóra Thoroddsen(T): A könyv egy versötletre épül. A kép, amit kitaláltam: egy nő az ablaküveg mögött, aztán az üveg összetörik, és ő mindennek a részévé válik. De aztán úgy éreztem, a sok gondolat, ami ebből a képből fakad, nem fér bele egy versbe.
Azért írtam egy nálam idősebb hölgyről, mert ez illeszkedett a céljaimhoz. Az ötlet régóta foglalkoztatott: a széttöredezett modernitás. Szétfoszlott a szövet, ami egységes kellett volna hogy legyen. A regénybeli asszony nem tudja kibontakoztatni a tehetségét, nincs szerepe már a világban, valamiféle részvétel után vágyakozik.
Külön dobozokba zárjuk a gyerekeket és az idősebbeket, mindenkit a saját korcsoportjába, így a normális generációs folyonosság megszakad, miközben azok, akik a munkaerőpiacon tevékenykednek, szintén a saját dobozukba zárulnak. A gazdasági szféra egyre erősebb, folyamatosan növekednie kell anélkül, hogy tekintettel lenne valódi szükségleteinkre. Ez pedig elmagányosodott, bezárkózó lelkeket szül. A modern ember legfontosabb feladata az volna, hogy újra összeragassza a társadalmi hálót, amit szétszakítottunk, feldaraboltunk az ipari forradalom következtében. Miféle politika az olyan, ami bezárja és felőrli a lelkünket, az erkölcsünket és a környezetünket?
K.: Mit gondol a könyvről utólag? Változtatna rajta valamit?
T.: Amikor megjelenik egy könyvem, akkor búcsút mondok neki, már nem változtathatok rajta. Így ezen nem is gondolkodtam. De biztos vagyok benne, hogy most kicsit másképp írnám meg, ha elölről kezdeném, hiszen minden történetben számos útelágazás van, és már nem vagyok száz százalékig ugyanaz a személy, aki évekkel ezelőtt ezt a történetet írta, de azért mégis nagyon hasonló ahhoz. Ezért kiállok a történetem mellett. Becsülettel próbáltam bemutatni a modern világ koherenciájának hiányát, ugyanakkor egyfajta esztétikai kísérletezés is volt ez. Próbáltam a lehető legjobbat kihozni belőle.
K.: Mit gondol a magyar borítóról?
T.: Meglehetősen rideg világot mutat az ablakon túl, de, mint kép, tetszik.
K.: Mi történt a könyv megírása óta? Min dolgozik mostanában?
T.: Azóta sok országban jártam, ahol az Ablakmegjelent. Ez meglehetősen új nekem, mert nem vagyok egy lelkes utazó (és utálom a repülőtereket). 2017-ben megjelent egy verseskötetem, az Orðsendingar (Figyelmeztetések), és 2018-ban egy kisregényem, a Katrínarsaga (Katrín története). Ez utóbbi a korszellemről szól, vagyis olyan embercsoportokról, akik két nagyon eltérő szellemiségű korszakban élnek.
Nem látom még tisztán, mivé alakul az, amin most dolgoznom, meglátjuk, hová vezet a munka, de elkezdtem egy új prózát írni, nem verset, egyelőre csak ennyit tudok mondani.
K.: Van bármi, amit szívesen elmondana az Ablakcímű regénnyel kapcsolatban, valamit, amiről még soha nem kérdezték?
T.: Nem, nincs. Az én szerepem csupán az, hogy megírjam a történetet, aztán reménykedem, hogy sok értelmezési szintje lesz. Érdekes, amikor a történetedet számos nyelvre lefordítják. Persze minden nyelv mögött más-más fajta gondolkodásmód rejlik, így nehéz megítélni, hogyan sikerült a fordítás. De nagyon jó volt látni, hogy minden országban, ahová eljutott a könyvem, az olvasók milyen sokféle szinten értelmezték a történetet. Vannak, akik csak a politikai oldalt látják, mások a regény érzelmi vonatkozásaira figyelnek: a magányosságra, az elnyomorosodásra és a szerelemre, akadnak, akiket a filozófiai mondanivaló ragad meg, és vannak néhányan, akik mindent észrevesznek.
Először is, szeretnénk megköszönni, hogy idén is olvastatok, méghozzá többet, mint múlt évben!
Továbbra is célunk, hogy minél több SF művet eljuttassunk hozzátok, emellett a szépirodalom és szórakoztatóirodalom eddig rejtett gyöngyszemeit megtaláljuk.
Szeretnénk megosztani mindenkivel jövő évi terveinket, melyek reméljük elnyerik tetszéseteket.
Kezdetben három olyan regényt jelentetnénk be, amelyhez már borítótervet is tudunk mutatni.
Michael Walden: Csillagikrek
Kir Bulicsov: Az utolsó háború
Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold!
A továbbiakban pedig:
Theodora Goss: Az alkimista lánya (munkacím)
Az írónő sikeres könyvsorozatának (eredeti sorozatcím: The Extraordinary Adventures of the Athena Club) első része, 2020-ban jelenik meg először magyar nyelven kiadónk gondozásában. Aki ismeri Alan Moore képregénysorozatát, melynek címe: The League of Extraordinary Gentlemen, annak ismerős lesz Theodora Goss könyvének témája.
A könyv szereplői már ismert karakterek, némi csavarral. Mary Jekyll, Diana Hyde, Beatrice Rappaccini, Catherine Moreau és Justine Frankenstein, kalandjaikhoz pedig a kései XIX. századi London ad színhelyet.
Szergej Lukjanyenko: Novelláskötet (munkacím)
Jodi Taylor: St. Mary krónikák 5. rész – Amit ma megtehetsz…
José Antonio Cotrina: Vörös Hold ciklus: Aratás (munkacím)
Jeff Carlson : Fagyott égbolt befejező kötet
Roman Kulikov és Jezsi Tumanovszkij: Stalker könyv (még nincs cím)
Arthur C. Clarke: 3001: Űrodüsszeia
Jodi Taylor: Nem Semmi lány
Ayahuaska: A lélek indája
Anna Cima: Probudim (munkacím)
További információk köteteinkről, az év elején várhatók.
Elérkeztünk a decemberhez, kisebb-nagyobb buktatókkal, de szinte mindent sikerült a nyomdából megkapnunk, ami be volt tervezve. Legutolsó könyvünk 2019-ben egy kortárs szépirodalma mű Petra Hulová – Mostoha sorscímű regénye, most pedig elmondjuk mi volt a szerkesztőség kedvence ebben az évben. (Januárban lesz közönség szavazás, ahol könyvcsomagokat sorsolunk majd a szavazók között.)
Johanna Sinisalo – A Nap Magja
Sinisalo könyve úgy forgatta fel a szerkesztőséget, ahogyan csak kevés könyvnek sikerült eddig. Sokan hasonlítják Margaret Atwood – A szolgálólány meséje sorozatához, még is merőben más érzést nyújt olvasás közben még ha az alaptéma ugyanott gyökeredzik.
Mindkét műben a nők olyan helyzetbe kerülnek társadalmilag, ami ijesztő sokunk számára. Egyetlen célt szolgál életük az pedig a gyermeknemzés, illetve a férfiak mindennemű kiszolgálása a jólét érdekében. Ám a férfiak is megsínylik ezt a fajta társadalmi berendezkedést.
A Nap Magja nem jobb Atwood sorozatánál, de egészen más oldalról közelíti meg az alaptémát és más eszközökkel mutatja be, ami helyenként sokkal jobban bevonzza az olvasót. Sinisalo példátlan pontossággal és tudatossággal építi a könyv szerkezetét és világát. Leírásai egyszerűen szépek és gördülékenyek, a nyelvezete ingázik a szépirodalmi és szórakoztató, illetve dokumentarista írások között. Vanna/Vera levelei húgához például egészen líraiak, lágyak. Azonban a világot kreatív eszközökkel mutatja be. Gyermek dalocskák, reklámok illetve törvény részletek leírásával, fedezhetjük fel, ezt az alternatív Finnországot.
Nem mellesleg a legerősebb bekezdéssel azonnal torkon ragad a könyv. Meghökkentő és megbotránkoztató, mégsem tudja megállni az ember, hogy tovább olvassa.
