Szerző: galaktikaggadmin

Tom Rivellini, a NASA landolásra szakosodott mérnöke lemondta: a belépés, ereszkedés, landolás (E-D-L) úgy ismert szakmai körökben, mint a „rettenet hét perce”.

„Szó szerint hét percünk van az atmoszféra tetejéről a Mars felszínéig elérni, 13000 mérföld per óráról a nulláig elérni tökéletes sorrendiséggel, tökéletes koreográfiával, tökéletes időzítéssel. És a számítógépnek mindent saját magának kell megcsinálnia, mindenfajta segítség nélkül. Ha bármi, akármi nem működik jól – a játéknak vége.”

A Curiosity érkezése a szokásosnál is izgalmasabb lesz: mivel a jószág túl nagy és nehéz ahhoz, hogy élégzsákokkal kipárnázva érkezzen, mint a korábbi roverek, így teljesen új módszert kellett kifejleszteni.

„Ránézésre őrültség. Ez természetes. Néha, amikor mi ránézünk, nekünk is annak tűnik. De értelmes mérnöki munka gyümölcse… ennek ellenére is őrültség.”

Augusztus 5-én az MSL űreszköz a marsi atmoszférába csapódik 13.000 mérföld per órával (azaz kb. 21.000 km/h-val). Még a ritkás atmoszféra súlódása is ragyogásba borítja majd a hőpajzsokat, ahogy 1600 celsius fokra hevülnek.

A marsi atmoszféra nagyjából 1600 km/h-ra lelassítja az MSL-t, de a szonda ezen kívül egy 45 kg súlyú ejtőernyőt is be fog vetni, ami 29.500 kg-nyi súlynak megfelelő erőnek tud ellenállni.

És még az sem lesz elegendő! Maga az ernyő is csak 200 mérföld per órára lassítja majd le a szondát, amivel még mindig krátert lehet vájni a Marsba. Azaz, ahogy Rivellini fogalmaz: „Nincs lehetőségünk, rövidre zárjuk a dolgot, és jöhetnek a rakéták!”

A legrosszabb a kutatóknak az, hogy a 14 perces kommunikációs intervallum miatt mondhatni mozifilmen fogják nézni a Curiosity érkezését, azaz, mire elkezdik látni a szonda légköri belépését – addigra már a valóságban több, mint 7 perce a felszínen van… így, vagy úgy.

A Curiosity feladata a Gale-kráter és a Mount Sharp vizsgálata lesz. Sok egyéb mellett az élet nyomai és lehetőségei után fog kutatni. Kb. két földi évre szól a szavatossága – de ne felejtsük, hogy a 90 napra tervezett 2004-es Opportunity a mai napig üzemképes és működik is, és a szintén 90 napra tervezett Spirit is csak tavaly dobta be a törülközőt.

Az Európai Űrügynökség (ESA) épületében az Európai Tudományos Programok Bizottsága rábólintott az Euclid (Eukleidész) műhold építésére, miután nyolc hónapig vitatta az árát és a hasznosságát. Az Euclid egy 1.2 méter átmérőjű teleszkópot és két fényképezőt fog használni. Az egyik, egy 576 millió megapixeles példány a látható hullámhosszokon fog kétmilliárd galaxist fotózni a Hubble részletességével.

Három tudós is elnyerte a fizikai Nobel-díjat a gyorsulás felfedezéséért.

A 2160 kilogrammos Euclidet 2020-ban tervezik fellőni egy európaiasított Szojuz-Fregatt rakétával. A tudományos nyomás olyan mértékű ezen a misszión, hogy a 606 millió eurós árral sem volt kérdés az elkezdése, pedig az ESA névleges gazdálkodási kerete csak 475 millió euró az ilyen ún. „közepes osztályzású” tudományos missziókra.

Ez a projekt a kutatók reményei szerint hozzásegít minket a gyorsulás természetének precízebb megismeréséhez – milyen gyorsan történik, egységes sebességű, vagy más irányokban más, stb. – és a sötét energia megtalálásához egyaránt.

A tudomány jelenlegi állása szerint nagyjából 13,7 milliárd évvel ezelőtt a Nagy Bumm fantázianevű eseménnyel született meg a világ, az első csillagokról pedig úgy vélig, alig 100 millió évvel később gyulladtak fel, amikor a gázállapotban létező részecskéket végre kellően összerántotta saját gravitációjuk, és beindult a nagy nyomás alatt a fúzió.

Egy nagy problémával szembesülnek a kutatók, ha ezeket a csillagokat vizsgálni akarják: 13 milliárd fényéves távolságból jövő fényüket nagy részben kitakarják a közelebbi (és fiatalabb) objektumok. Így tulajdonképpen a létükön kívül sok mindent nem tudunk róluk.

A keletkezésük módja azonban olyan információkkal szolgálhat az elterjedésükről, amik segíthetnek rájuk lelni és így megvizsgálni őket.

A sötét anyag (akármi is az) fizikailag nem igazán érinthető, azaz a fény és a hullámok nem pattannak vissza róla. Az elmélet szerint a fény részecskék, fotonok pattogása szétlöködte az anyagi részecskéket, jobban felgyorsítva így a látható anyag mozgását, amely sebesebben távolodott a Nagy Bumm helyszínétől, mitn a sötét anyag.

Így a sötét anyag plusz-gravitációja ritkábban tudta összesűríteni az anyagot, ezáltal jóval kevesebb csillag-születés és csillag-szülőhely keletkezett, legalábbis a Tel Aviv Egyetem asztrofizikusa, Rennan Barkana szerint. 

A jelenlegi rádióteleszkópok azonban túl gyengék, ezeket a csillagokat csak egyben észlelték. Már ezek az adatok is érdekesek, de az igazán éles képek és elemzések lesznek azok, melyeken keresztül hamarosan valóban, szemtől szembe találkozhatunk az univerzum első csillagaival.