Szerző: galaktikaggadmin

Megjelenik Joe Haldeman Örök háború című űrháborús regénye, végre a teljes, vágatlan, legújabb szöveggel. Először a Könyvhéten lesz kapható!

Nagy sikerű irodalmi kvízjátékunkkal ismét jelentkezünk! A kitöltésért Galaktika magazint adunk ajándékba, és egy szerencsés kitöltő 80.000 Ft-os könyvcsomagot nyer!

Ez legyen meglepetés, de most nagyon kitaláltuk ;)…

Szombaton, június 9-én két dedikálás is lesz a Vörösmarty téren! 16:00-kor az észt írónő, Kersti Kivirüüt és a születésnapját ünneplő László Zoltán dedikál majd. Könyv, Galaktika magazin egyformán szignáltatható! Gyertek, találkozzatok a szerzőkkel! (Aki nagyon mázlista, még tortajellegű képződménnyel is találkozhat…TALÁN)

A Vörösmarty téri standunknál a potenciális földön kívüli létformákkal való kommunikáció lehetőségeiről, esélyeiről és hogyanjairól beszélgetnek elismert tudományos szereplők: Almár Iván csillagász, Csányi Vilmos Széchenyi-díjas etológus, akadémikus, Mund Katalin szociológus és Simkó János újságíró. A beszélgetésre június 10-én, vasárnap, 16:30-kor kerül sor, és mindenkit szeretettel várunk rá (ingyenes a részvétel), természetesen mindenki hozzon rengeteg kérdést a batyujában!

Ha akár az Allee-nál levő, akár a Vörösmarty téri standunknál vásárolsz, és feliratod a neved egy nyerő cetlire, lehetőséged van megnyerni legújabb könyvünket! Minden este, mindkét helyszín aznapi vásárlói között sorsolunk, és egy-egy szerencsés megnyeri Joe Haldeman: Örök háború című regényét!

Tavaly szintén nagy sikernek örvendett a Galaktika Arca Szépségverseny. Az Allee-nál levő standunkhoz várunk minden SF-rajongó hölgyet, hogy egy-egy könyvvel vagy Galaktika magazinnal lefotózkodjanak – utána a galaktikus szépségarénában megküzdenek a szavazókért, a legszebb pedig mindent visz! Lányok, hölgyek, asszonyok – gyertek június 7 és 10 között sci-fivel fotózkodni, és győzzön a legcsinosabb, legszebb!

Idén már a férfiaknak is kedvezünk! Míg a lányoknál értelemszerűen a szépség a fontos, addig az uraknál humoros, vicces vagy epikus fotókat várunk!

Lehet saját géppel jönni, vagy megkérni standunk népét a fotóra. A szavazást a www.sf.blog.hu-n és a Galaktika facebook oldalán fogjuk tartani. Gyertek bátran!

Érdemes benevezni (vagy benevezni barátot-barátnőt), hiszen értékes nyereményekre lehet számítani idén is!

A Vörösmarty téren most csütörtöktől várunk mindenkit beszélgetésre, találkozásra és könyvbörzére és a programjainkra, az Allee-s standunknál pedig csütörtöktől vasárnap estig lehet vásárolni, nézelődni, beszélgetni és fotózkodni.

No meg kitölteni az irodalmi kvízünket! (Kérje az eladótól!)

Az SFFWORLD.com interjút készített Elizabeth Moonnal, az amerikai spekulatív fikció egyik legegyedibb írónőjével. Moon Jack McDevitthez hasonlóan rendkívül kalandos élettörténettel rendelkezik: volt az USA tengerészgyalogosa, kiválóan harmonikázik, nagy tapasztalatokkal rendelkező mentős, lótenyésztő, vadgazda… 1983-ban férjével örökbe fogadta fiát, akiről hamarosan kiderült, hogy autista, így érdeklődése hamarosan nagyban kiterjedt az orvostudományra, neveléselméletre egyaránt. Emellett az SFWA (Science Fiction and Fantasy Writers Association) Muskétásainak kapitánya. A Muskétások olyan fantasy és SF írókból álló vívó-csapat, akik komoly eredményeket érnek el elsősorban reneszánsz stílusú bajvívásban (stiletto tőr és kard vagy ökölpajzs és kard). Több alkalommal jelölték a spekulatív fikció legnagyobb díjaira és a magyarul is megjelent kötete, A Sötét sebessége meg is kapta a Nebula-díjat.

Egy ilyen ember rengeteg történetet tud elmondani – így van ez Moonnal is. A vele készült beszélgetést terjedelme miatt részletekben közöljük.

SFFWORLD: Úgy tudom, fiatalkora óta SF és fantasy irodalmat olvas. Miben látja a műfaj erejét? Mi vonzza a mai napig benne?

ELIZABETH MOON: A hagyományos történetmesélés értéke: érdekes karakterek, akik érdekes dolgokat tesznek egy olyan történetvezetésben, ami kielégítő Sztorivá áll össze. Emellett a science fiction még érdekes „mi lenne, ha?” történetekkel is tud szolgálni, a fantasy pedig „hogyan is jutottunk el ide?” vonallal bír.

SFFW: Kik voltak az első kedvencei a műfajban?

EM: Heinlein, Norton, Sturgeon, utánuk a vízözön… Sci-fit már tinédzserkorom közepén olvastam, mielőtt fantasyt is elkezdtem volna, mitológiát pedig még ezek előtt. Gyerekkoromban kaptam egy Óz könyvet, de nem tetszett különösebben; az a könyv és még egy pár gyerekeknek írt fantasy évekre eltávolított a műfajtól.

SFFW: Bár gyerekkora óta ír, biztos volt egy pont, amikor úgy döntött, hogy mesterségként folytatja. Mindig is író akart lenni?

EM: Korai elképzeléseim közt szerepelt pilóta, asztronauta, világklasszis fizikus, és lótenyésztő, állatorvos, vagy biológus. Gimnáziumban gondoltam arra, hogy esetleg „igazi író” leszek, de aztán anyám rámutatott a tényre: az akkori pénzek alapján, amit szavanként fizettek akkor a magazinokban SF-ért, elképőesztő mennyiséget kellett volna eladnom. Így visszamentem a tudományos karrier tervéhez, először valami reálosban gondolkodtam, aztán történelemben vagy archeológiában, amikor gólyaként a fizikás álmaim szertefoszlottak. Az írásra hobbiként gondoltam, afféle mellékvonalként.

Ha bárki azt mondta volna, hogy „Ó, zseniálisan írsz, tessék, ez itt pénz, mi pedig hadd adjuk ki a műveidet!”, akkor sokkal korábban komolyra fordítottam volna, de az írásom nem volt olyan zseniális (ezt felfogtam magamtól), a kiadás meg nem így működik. (Beadni valamit valahova? Hülyéskedsz? Ahhoz be kellett volna vallanom, hogy egyenrangúnak tartom magam a „kinyomtatott emberekkel”… És nem tartottam annak magam.)

Joe Haldeman regénye, az Örök Háború – amely a Könyvhétre jelenik meg június elején – különös háttérrel büszkélkedhet.Olyan korban született, amelyben a háború a mindennapok részét képezte, és nem éppen magasztos színben tündökölt: a Vietnámi Háború idejében.

A regény messze nem idealizálja a háborút (sőt…), ezért a kiadók nem kapkodtak utána (a hivatalos álláspont még mindig a háború támogatása volt). Haldeman hosszasan „házalt” a regénnyel, mire eljutott Ben Bovához, aki az Analog Magazine-ban leközölte folytatásos megjelenéssel. De csak egyetlen kitétellel. 

A közepén volt egy rész, amit Bova túlságosan depresszívnek talált. Azt kérte Haldemantól, azt a részt cserélje ki egy kevésbé nyomasztóra. Haldeman a megjelenési lehetőségért cserébe meg is írta ezt a kevésbé demoralizáló részt, és így 1974-ben még könyv formában is megjelent a kötet, igen jó fogadtatással.

Azonban Haldeman nem volt elégedett, és 1991-ben (több más sikeres könyv megírása után)  úgy döntött, visszahelyezi a kivett, depresszív részt az Örök Háborúba. Vissza is tette, meg is jelent így – azonban olyan inkonzisztenciák és inkoherens részek keletkeztek így, amik sok olvasót bosszantottak.

Ezek után Haldeman 2008-ban leült, hogy egy végleges, koherens, egységes történetet alkosson a sok kis fragmentumból. Ez a végső kiadás az, ami most magyarul napvilágot lát – de igazi irodalomtörténeti ínyencségként, ugyanis függelékként olvashatóak lesznek a korábbi verziók is! Így nem csak a regény alakulásába tekinthetünk bele, hanem egyedülálló módon az író „fejébe” is beleláthatunk, megismerhetjük módszereit és gondolkodásmódját egyaránt.

Joe Haldeman Örök háború című regényének új kiadása tehát több lesz egy egyszerű új kiadásnál. A szerző regényét többször átdolgozta, a jelen magyar változat a legfrissebb, immár végleges változat szövegét követi. Ennek megfelelően az eredeti magyar fordítást, ami 15 évvel ezelőtt jelent meg (és ami a legrégebbi 1974-es verziót fordította), jelentős mértékben átdolgoztuk, és kiegészítettük a 2008-as változat alapján.

A szerző kettős előszava (mely szintén most jelenik meg magyarul először) magyarázza a változtatások szükségszerűségét, a könyv végén pedig egy speciális függelék tartalmazza a regény legalaposabban átírt szegmensének korábbi verzióját. Nem véletlen tehát, hogy a könyv borítóján a DVD-kről megszokott szlogen hirdeti: „Rendezői” változat – extrákkal!

Már előrendelhető a Galaktikabolton! Megjelenik a Könyvhéten!

A nagy port kavart, hatalmas botránnyal együtt járó 1998-as tanulmány, amely azt állította, hogy az autizmust a gyerekek által kapott oltások okozzák, egy újabb kutatás „jól kimunkált csalás” -nak nevezte. Kényelmes megoldás is lett volna ezt állítani erről a rendkívül összetett jelenség- és tünetegyüttesről. De mi is vajon az autizmus?

Tulajdonképpen az autizmus szó egy sor „rendellenességet” takar, melyek mind hasonló jelekkel és tünetekkel járnak együtt – de súlyosságban változóak (már ha helyes a „súlyos” jelző használata egyáltalán). Az Egyesült Államokban végzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy 110 gyerekből 1 születik valamilyen szinten autistának.

Három alaptípust különböztetnek meg. Az elsőt késve kifejlődő nyelvi készségek és (ebből is fakadó) kommunikációs nehézségek jellemezik. A második az Asperger-szindróma, amely az első típus egy enyhébb fajtája, szintén kései nyelvi fejlődés és későn kialakuló szociális készségek a tünetei. Viszont az Asperger szindrómás autistáknak felnőttkorukra abszolút problémamentes életük lesz: kommunikációs képességeik késve ugyan, de ugyanolyan magas szintre fejlődnek, mint nem-autista társaiké, ráadásul nagyon gyakran „hihetetlenül jó fejű”-ek, azaz remek memóriával és mentális képességekkel rendelkeznek.

A harmadik típus olyan enyhe, hogy gyakran nem is mondják ki rájuk, hog autisták, ezek az emberek leginkább csak szociális interakciókban gyengébbek másoknál, küszködnek a kommunikációval.

A Mayo Clinic szerint az autistáknak problémái lehetnek a  szemkontaktussal, a nevükre való reagálással de lehet, hogy undorodnak a fizikai érintéstől is. De a tünetek személyről személyre változnak, egyszerűen nem létezik általános leírás. Ártalmatlan, de furcsa viselkedésmintájuk is lehet, például ismétlődő mozgás, vagy egy bizonyos rutinhoz való abszolút ragaszkodás.

Az autizmus oka teljességgel ismeretlen, bár a tudósok szerint biológiai és környezeti faktorok együttesen okozhatják. Egyes kutatások szerint az autisták nagyon magas szerotonin-szinttel rendelkeznek. A szerotonin egy neurotranszmitter (ingerülettovábbító), ami az agyban a kellemes, jó érzést váltja ki. (Azaz nyugodtan meg lehet szólni akárkit, aki az „autizmusban szenved” szerkezetet használja – ezek az emberek jó eséllyel sokkal boldogabbak, mint a nem-autisták!)

Egyes kutatások a genetikával is összefüggésbe hozzák. Egy 2010 novemberi kutatás magzatkori vizsgálatok alapján kimutatta, hogy bizonyos agyműködési minták árulkodnak arról, hogy a gyerek autizmusra hajlamos lesz-e.

Ez a vizsgálat 62 gyereket (25 autistát, 20 olyat, akinek volt autista testvére, de ő nem lett az, és 17 olyat, aki nem volt autista és testvérei között sem volt) érintett. A vizsgálatok kimutatták, hogy az autista gyerekek agyának bizonyos részei kevesebb működést produkálnak, mint a nem-autista gyerekeké.

Egy szintén novemberi vizsgálat szerint egy bizonyos kromoszómán történő specifikus változás a 14-szeresére növeli az autizmus valamely típusának, vagy a skizofrénia kialakulásának valószínűségét. 15.749 autista  vagy más fejlődési rendellenességgel rendelkező személy genetikai hátterét figyelték meg, és 18 esetben regisztrálták ezt a kromoszóma-változást. Igencsak ritkának tűnik, de mind a 18 fő súlyosabb autizmusban vagy skizofréniával rendelkezett, míg a 4519 nem autista tesztalanyból egynél sem jelentkezett – azaz a kromoszómaváltozás mindenképpen a rendellenességgel van összefüggésben.

Hogyan tudunk „diagnózist” felállítani? Viselkedésmegfigyeléssel és teszteléssel. Már 18 hónapos korban lehetséges gyerekeket autizmusra tesztelni, amennyiben mutatják a tüneteket. Az autizmus súlyossága azonban nem mérhető-számszerűsíthető.

Az orvostudomány folyamatosan új utakat keres az autizmus észlelésére. A legfrissebb kutatások szerint agyi MRI végzése lehet a kulcs: 94%-os bizonyossággal tudtak 30 nem autista és 30 autista személy közül autistákat kiválogatni kizárólag MRI tesztek alapján.

A fiúk között valamiért jóval elterjedtebb az autizmus: (az USA-beli mérések alapján) 70 fiúból 1 lesz autista, míg a lányoknál ez az arány 315-ből 1! Egy lehetséges magyarázat szerint egy mutálódott X kromoszóma lehet a felelős, innen az arányok eltérése. A kutatás, amely 2250 embert vizsgált meg, kimutatta, hogy a rendellenességgel bírók közt 1% rendelkezett a mutálódott génnel, míg a rendellenességen kívül álló embereknél nem sikerült egyetlen esetben sem kimutatni. Mivel a lányoknak két X kromoszómájuk van, az egyiken bekövetkezett mutáció így nem érinti őket olyan nagy számban (mert a másikon tárolt információk alapján „javítható” a mutáció). A fiúknak azonban csak egy X kromoszómája van – minden mutáció hatása meglátszik rajtuk.

Érdekes, hogy valahányszor az autizmus szóba kerül, a legtöbben gyerekekre gondolnak, a felnőtt autistákat valahogy „nem látjuk”. (Ez is mutatja, hogy a rendellenesség az esetek többségében csak a felnőtté válás során korlátozó jellegű, felnőttként az autisták gyakran nem szenvednek láthatóan negatív tünetektől.) Ezért különleges Elizabeth Moon A Sötét sebessége című regénye, amely egy autista férfiról szól valamikor napjainkban. Ez a férfi, Lou egy cégnél dolgozik, ahol több autistát is alkalmaznak. A cég vezetése egy nap úgy határoz, kötelezővé tesznek egy eljárást autista dolgozóik számára – egy eljárást, amely „meggyógyítja” az autizmust.

Lou nem tudja, mit tegyen. Ő nem érzi betegnek magát, és egyáltalán nem biztos benne, hogy „meg akar gyógyulni”. Ha nem hajlandó alávetni magát a kezelésnek, azzal állását, megélhetését – életét kockáztatja. Viszont egyre inkább úgy érzi, hogy ha igent mond, egyénisége, az, aki eddig ő volt, elvész – ami szintén egyfajta halál. A döntés napja pedig közeledik…

A regény elnyerte a Nebula-díjat is a kiemelkedő tudományos alapossága és jól megírtsága alapján. A regény Lou szempontjából íródott – megdöbbentő, hiteles és hiánypótló írás azok számára, akik szeretnék megérteni ezt a rendkívüli jelenséget.

lifeslittlemysteries nyomán

A nemzetközi tudóstársadalom igen nagy formátumban reagált a NASA felkérésére, hogy segédkezzenek az eddigi robotikus Mars-kutatási alapelveinek felülvizsgálatában és megújításában. Töb, mint négyszáz missziós vázlat és ötlet érkezett.

A NASA Mars-programja komoly csapást szenvedett el Barack Obama elnök 2013-as tervezett büdzséje miatt. A NASA erre – kénytelen, kelletlen – az európai ExoMars misszió mögé állt, ami 2016-ban orbitális vizsgálóegységet, 2018-ban rovert kíván küldeni a Vörös Bolygóra.

Az ügynökség emellett Mars-stratégiájának teljes átgondolását is elvégezte: hogyan lehet csökkentett költségvetéssel jobban felfedezni a Marsot. Ennek keretein belül kérték a tudományos világot, hogy ötleteikkel, elképzeléseikkel támogassák a Houstonban létrehozott ötletelő workshopjukat. Nagyjából 200 véleményre számítottak.

Ehelyett kapásból kétszer annyi szkeccs érkezett, tudósoktól, csapatoktól, egyetemi hallgatóktól és tanároktól, NASA központokból, de más laboratóriumoktól is… az űrkutatás világa a NASA mellé állt. 

John Grunsfeld, a NASA adminisztrátora elmondta:

„Ez az erőteljes válasz egyértelmű jele annak, hogy a Mars fontos a jövő felfedezései szempontjából. Igazi kihívás lesz a jó ötletek legjobbját kiválasztani és a megvalósítási fázisba helyezni.”

Június 12-14 között egy konferencián mutatják be a legjobb ötleteket. A workshop ezután a NASA Mars Program Tervezői Csoportjának fog segédkezni, hogy legkorábban 2018-ra elkezdhessék követni a felfedezési stratégiát, amely jócskán átnyúlna a következő évtizedekbe. A tervezői stáb kezét leginkább egy 2011-es kiadvány által kitűzött célok fogják vezérelni, legfelsőbb prioritásuk egy marsi kőzetminta hazajuttatása lesz.

Obama elnök emellett megbízta a NASA-t, hogy juttasson asztronautákat a Mars közelébe a 2030-as évek közepére. Ez egy kicsit ironikusnak tűnhet a részéről azok után, hogy erősen megnyirbálta a NASA költségvetését, de végül is 2030 elég biztonságosan messze van, nem igaz?

A tervezői stáb nyár végén egy jelentésben lesz köteles összefoglalni az elképzeléseit. Ezt egy szakértői gárda fogja értékelni, amelynek Grunsfeld lesz az elnöke.

Persze, mindez a jelenleg futó NASA-tevékenységeket nem érinti. majd. A Curiosity rover például a hatalmas Gale-kráter mellett augusztus 5-én fogja a marsi lakhatóságot tesztelni.

2013-ben pedig a NASA fellövi orbitális egységét, a MAVEN-t, amelynek feladata a Mars ritkás felső-légkörének vizsgálata lesz. Az Opportunity rover, amely 2004-ben landolt, szintén küld még eredményeket. jelenleg a 22 kilométer átmérőjű Endeavour-krátert vizsgálja.

space.com

Egy kis lépésnek köszönhetően Neil Armstrong neve az űrkutatás szó szinonimája lett. Akármilyen megdöbbentő is lehet, Armstrong maga nem volt biztos abban, hogy az Apollo 11 missziója során sikerült a Holdra lépnie. Ahogy ő fogalmaz: 50-50% esélyt látott rá.

Nem gyakoriak az Armstrong interjúk, főleg manapság, de most mégis készült egy új, amiben az első Holdra lépő ember elmondta, hogy tudta, hogy az Apollo 11 küldetése biztonságos lesz. Hiszen korábban is járt már ember ilyen távolságban, és vissza is tért onnan. Amivel kapcsolatban nem volt ilyen magabiztos, az a végkimenet, a fő cél: hogy sikerül-e landolni a Hold felszínén. Méghozzá azért, mert amikor olyan helyen akar leszállni az ember, ahol senki más még nem járt, akkor túl sok az ismeretlen az egyenletben.

„Egy hónappal az Apollo 11 indulása előtt úgy éreztük, elég magabiztosak vagyunk ahhoz, hogy megpróbáljunk landolni a Holdon. Úgy gondoltam, 90% esélyünk van arra, hogy biztonságban visszaérjünk a Földre, de 50-50-nek éreztem, hogy sikerül-e landolnunk elsőként. Annyi ismeretlen volt a Hold körüli pályáról való leereszkedésben, amit még csak teszteléssel sem ellenőrzött soha senki, és nagy esély volt rá, hogy valami felmerül, amit nem értünk meg, és akkor landolás nélkül, a missziót félbehagyva kell visszatérnünk.”

Devégül Armstrong és társa, Buzz Aldrin sikerrel landoltak, megkoronázva az emberi űrutazás eddigi legnagyobb korszakát. Egy másik küldetést félbe kellett hagyni (Apollo 13), de nem a holdfelszíni komplikációk miatt. Összesen hat Apollo egység végzett sikeres Holdra szállásokat. Az asztronauták autót vezettek a Holdon, golfoztak, zászlókat helyeztek el, és rengeteg fotót készítettek, mielőtt az utolsó misszió visszatért a Földre – NEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1972-ben.

Armstrong, sok más asztronautához hasonlatosan igyekszik az érdeklődést feltámasztani a Holdraszállások és a letűntnek látszó nagy „űr-láz” iránt. Nem csak a dicsőség és a haladás kedvéért, de rámutat egy nagyon fontos tényre is: csak Amerikában a NASA iránti érdeklődés soha nem látott motivációt eredményezett a diákságban a tanulás iránt.

„A NASA volt az egyik legsikeresebb közösségi befektetés, ami motiválta a tanulókat a lehető legjobb elérésére. Szomorú, hogy a program most olyan irányba fordul, ahol a fiatalok motivációját és stimuláltságát csökkenti.”

Tehát, az első ember a Holdon csak fifti-fiftit látott abban, hogy képesek lesznek leszállni a Holdra. Erősen elgondolkoztatja az embert arról, hogy vajon mit gondolt az első ember a világűrben, Jurij Gagarin, a kilövőálláson való felrobbanásról…

Nagy hír: egy új kutatás szerint egy négy földnyi tömegű bolygó keringhet a Plútón túl! Túl távoli és elég sötét ahhoz, hogy a földi teleszkópok elől elrejtőzzön. Azonban a Neptunuszon túl találhatók relatíve apró, jeges objektumok, amelyek furcsa mozgását semmivel sem sikerült ideáig megmagyarázni. Azonban ha belerakunk egy nagyjából négy Földnyi tömegű bolygót a képletbe, máris összeáll a kép.

A Brazíliai Nemzeti Obszervatórium nemzetközileg is elismert csillagásza, Rodney Gomes állt elő az elképzeléssel. Az Amerikai Csillagásztársaság gyűlésén mutatta be a nem régen elkészített modelljeit, amelyek feltételezik ennek a távoli bolygónak a létezését.

A csillagászok „meggyőzőnek” nevezték Gomes érveit és modelljeit, de ahogy ő is, úgy ők is rámutattak, hogy ez nem bizonyíték, pusztán igen alapos gyanú.

A csillagászok már évek óta megfigyelik, hogy a Neptunusz pályáján túl néhány jeges objektum (többek közt a Sedna kisbolygó) letér arról a pályáról, amit az összes ISMERT Naprendszerbeli test különféle gravitációs erői diktálnának. A Sedna például egy különlegesen elnyújtott orbitális pályán kering a Nap körül, olyan oválisan, amire 2003-as felfedezése óta nem volt magyarázat.

Gomes lefuttatott szimulációi egy feltételezett, kb. négy földtömegnyi gravitációjú objektumról azonban tökéletesen illeszkednek a megfigyelt jelenséghez. Ez a láthatatlan bolygó túl messze lehet ahhoz, hogy érezhetően befolyásolja a Föld, és a kisebb, napközeli bolygók mozgását, de elég közeli lehet ahhoz, hogy a távoli, jeges objektumokat vonzhassa.

Többféle típusú bolygó is van, ami belefér Gomes képletébe: lehet egy Neptunusz méretű, alacsony sűrűségű (akár fagyott) gázbolygó, ami 225 milliárd kilométerre kering a Naptól. Egy ilyen test már a megfigyelt jelenség produkálására tökéletesen képes volna, a belső bolygók (és a Jupiter-féle óriások) mozgásában pedig észlelhetetlen lenne.

Hogy hogyan került oda, ahol van?, jóval a Plútó pályáján kívülre? Nos – arra több lehetőség is van. Lehet, hogy egy szabadon sodródó objektum egy másik csillagrendszerből, amit a Nap gravitációja foglyul ejtett, vagy akár a mi Naprendszerünkben is formálódhatott, és az egyes bolygók parittyaszerűen kilökdösték a Plútón túlra.

Gomes kollégái világszerte érdeklődéssel figyelik a kutatását. Még zajlik írásának ellenőrzése, de több neves szakember elmondta, hogy a számításokban nem lehet hiba.

Nem ez volna az első olyan égitest, amit más tárgyakra gyakorolt gravitációja alapján mutatnak ki: a XIX. század elején a Neptunusz létezését feltételezték az Uránusz pályájának furcsaságai miatt. Ez évtizedekkel azelőtt történt, hogy először látták volna teleszkópon keresztül.

A huszadik században az ún. X bolygót komoly szakemberek is kutatták, pont a Neptunusz pályájának anomáliái miatt. De kiderült, hogy azokat csupán mérési hiba okozta, így a keresést a tudomány fel is függesztette (jó táptalajt biztosítva a világvége-váróknak és az összeesküvése-elméletek kedvelőinek, akik szerint ez a Nibiru bolygó eltussolása).

A Sedna kisbolygó felfedezője azonban rámutatott: nem szabad egyértelműen egy új bolygót várnunk, mert könnyen csalódhatunk. Nem tudjuk, mióta vannak a helyükön ezek az érintett, furcsa pályájú testek, lehet, hogy amikor a Nap (valószínűleg egy több csillagot megszülő gázfelhőben) megszületett és még ifjú volt, egy közeli testvércsillag írta bele a hurkokat a szóban forgó égitestek pályájába. Azaz, lehet, hogy sehol egy új bolygó, hanem egy régi csillag a tettes.

Gomes és a hozzá csatlakozott csapat tovább dolgozik, megpróbálják megtalálni ezt a rejtőzködő planétát. Maga a Sedna felfedezője, Brown is vele tart, hogy igazolják vagy megcáfolják Gomes elméletét.

space.com nyomán

Május 19-én, szombaton került megrendezésre a Sajtófesztivál 2012 elnevezésű rendezvény. Hogy mi is volt ez? A neve mindent elmond: temérdek médium és fesztiválhangulat jellemezte a rendezvényt, ahol a kiadók ajándék számokkal, játékokkal, látványosságokkal csábítgatták a nagyérdeműt.

De kezdjük az elején. Mi nyolc előtt érkeztünk, és kezdtünk kipakolni a sátorba. Nagy volt a sürgés-forgás már reggel is, a színpadon hangot próbáltak (vélhetően a környéken lakók körében mérsékelt sikert aratva), mindenhol lázas papírtranszportálás zajlott. (Persze antigravitációs-levitáló raklapszállító „békánk” csak nekünk volt). 

Miután jól kipakoltunk, máris jönni kezdtek az emberek (sőt, tulajdonképpen már közben is). Volt, aki konkrét utazótáskával érkezett a rendezvényre, hogy minél több sajtóanyagot tudjon összeszedni magának. (Ez voltaképpen egy kicsit ijesztő jelenség, de azért meg lehet szokni.)

A rendezvény kezdetét Rákóczi Feri rádiós személyiség érkezése jelezte, aki amellett, hogy a programokat felkonferálta, bemutatta a kiállítókat is. Megemlékezett a 40. születésnapját ünneplő Galaktika magazinnal való első találkozásairól is („Gyerekkoromban nagyapámtól lopkodtam, később apámat beszéltem rá, most én veszem, és a fiam is olvasni fogja”, vagy valami hasonló is elhangzott a részéről).

Aztán, 11 felé megérkezett az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségétől egy különítmény, akik még jobban felpörgették az eseményeket: körbejártak a fesztivál területén, bemutatták az embereknek a 40 éves magazint (mármint nem egy 40 éves példányt, hanem egyet az új szériából), fotózkodtak a rajongókkal, és alapvetően mosolyt csaltak az emberek arcára.

Aztán, ahogy közelgett a 15:00 óra, megjelent a pultnál főszerkesztőnk, Burger István is a Főszerkesztők Órája programra, amikor is magukkal a magazinok főnökeivel lehetett elbeszélgetni a standoknál. 

Mi erre a pontra külön eseménnyel is készültünk, ugyanis a kellő birodalmi testőrség jelenlétében a Galaktika 40. születésnapja alkalmából egy torta is felvágásra került, amiből a helyszínen jelen levők részesültek is. (Dolgozunk egy torta-szingularitás, egy afféle önfenntartó torta létrehozásán, és bár jól halad a projekt, még arra – sajnos – várni kell.) Az eseményt Galaktika-osztogatás kísérte.

A színpadon eközben színvonalas koncertek is elhangzottak nagynevű, magyar előadóktól, és szerencsére a jó idő is megtisztelt minket sok-sok napsütéssel. Nagyon szép napot zártunk, amiért köszönet illeti a Szervezőket, és az 501-es Légiót is! Köszönjük, hogy velünk voltatok, és minden látogatónak is köszönjük, hogy megtisztelt minket. Találkozunk a Könyvhéten!

A Szergej Lukjanyenko interjú második fele ide kattintva olvasható!

Szergej Lukjanyenkoval, az Őrség sorozat világhírű szerzőjével készített interjút a Strange Horizons színeiben Nicholas Seeley. Az oroszul író szerzővel nem túl gyakoriak a „nyugati” interjúk, így ez a példány is igazi ritkaság. Terjedelme miatt két részletben közöljük fordítását.

SzL: Először is köszönet a kérdésekért! Az, hogy beszélhetek amerikai olvasókhoz, nagyon érdekes számomra és remélem, hogy ezt az interjút olvasni legalább ennyire érdekes lesz nekik.

Nicholas Seeley: Többet szeretnék megtudni arról, hogy hogyan nőtt föl: milyen tantárgyakat szeretett az iskolában, mit tanult később? Értelmiségiként élt vagy vicceskedő volt? Romantikus alkat volt? Olvasott sci-fit vagy fantasyt akkor?

SzL: Átlagos gimnáziumba jártam Kazahsztánban (akkor Kazahsztán a Szovjetunió része volt), egy déli kis városba, amit Dzsambulnak hívnak. Leginkább az irodalomórákat szerettem (ötévesen kezdtem olvasni) és a kémiát. Nem voltam vicces, de romantikus meg intellektuális igen. A sci-fi és a fantasy mindig is a kedvenceim közé tartoztak, és rengeteget olvastam, ahogy jött: voltak orosz és külföldi klasszikusok, költészet, emlékiratok…

NS: Mi vitte a spekulatív fikcióban való alkotásra?

SzL: Az ötletek fantáziadússága (ha jól értelmezem a spekulatív szót, nálunk nem használják széles körűen) gyerekkorom óta tetszett. Ami a science fiction felé vonz engem, az a rejtély. A „Mi lenne, ha…” kimondásának lehetősége. És az, hogy utána ezeken a valószerűtlen hipotéziseken rágódhatok. Mi lenne, ha mágusok élnének közöttünk? (Mint az Éjszakai Őrségben.) Mi lenne, ha felfedeznénk a hiperhajtóművet és űrjárművek utaznának a csillagok között? (Mint az Ugrás az űrbe – Ugrás az Ismeretlenbe könyveimben.) mi lenne, ha idegenek látogatnák meg a Földet – kedves és jószándékű idegenek – akik Csillagkapukat húznak fel a bolygón, amikkel akárhova elmehetünk, ahova csak szeretnénk? (mint a Specterben.) A kalandra és szórakozásra épülő sci-fi is jó, de ha van benne egy nem várt ötlet, egy rejtély, egy váratlan szögből való világbemutatás – akkor az zseniális!

NS: Melyik írok voltak Önre a legnagyobb hatással? Oroszok voltak, vagy külföldiek, vagy egyenlőformán is-is?

SzL: Oroszok is voltak, meg külföldiek is. Az irodalom alapvetően egyszerre nemzeti, mert segít megérteni különböző embercsoportokat, és nemzetközi, mert elérhető. Ha orosz írókról beszélünk, szerintem a Sztrugackij testvérek voltak rám a legnagyobb hatással, szerintem ők alapjaiban változtatták meg a science fictiont a ’60-as és ’70-es években. A külföldiek közül Robert Heinleint, Clifford Simakot és Roger Zelaznyt emelném ki. Ó, és akkor még Stephen Kinget.

NS: Sok külföldi SF-et olvasnak az oroszok? milyen szerzőket kedvel a legjobban?

SzL: Nagy mennyiségű SF, elsősorban amerikai, megjelenik fordításban. A szovjet időkben ideológiai okokból nem minden írót lehetett lefordítani (egy írónak ehhez ostoroznia kellett a nyugati életmódot vagy elítélni a háborút, hogy a cenzoraink „megbízható”-nak címkézzék). De ma már minden lefordítanak – és elég gyorsan. A modern írók közül szeretem Vernor Vinge-et, George R. R. Martint, Lois McMaster Bujoldot, Andrzej Sapkowskit (a lengyel sci-fi iskola egyáltalán nem rossz!), Terry Pratchettet (ő talán a mostani kedvenc szerzőm), és a welszi Jasper Fforde-t. 

NS: Vannak olyan orosz szerzők, akiket kedvel, de akikről mi biztosan nem tudunk Amerikában?

SzL: Az orosz SF nagyon szerteágazó, és nagy kár, hogy nem ismerik az angolnyelvű világban! Kiemelném Nick Perumovot, aki egy profi és népszerű SF szerző, ráadásul sokat élt az USA-ban, de oroszul ír, Alexander Gromovot (ő moszkvai és hard-sf-et jegyez), Leonyid Kaganovot (egy ifjú moszkvait, aki a novellák mestere, csodálatos humorérzéke van, és emellett nagyon lírikus tud lenni), valamint Marina és Szergej Gyacsenkót, a házaspárt, akik oroszul beszélő ukánok, és nagyon különleges fantasít írnak.

NS: Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben az angol nyevterületen nagy érdeklődés támadt az urban fantasy műfaj iránt, ahol reális vagy futurisztikus közeg és témák keverednek klasszikus fantasztikus elemekkel, mint mágia, vámpírok, stb. Van hasonló tendencia Oroszországban?

SzL: Bizony. Az én Éjszakai Őrség, Nappali Őrség, stb. sorozatom, ami 1997-ben indult, az első orosz könyv volt ebben a műfajban. De azóta rengeteg orosz szerző kezdte ezt a műfajt használni, mint pl. Vlagyimir Panov. Ami az angol műveket illeti, Laurell K. Hamiltont, Jim Butchert és még sokakat fordítanak oroszra. A műfaj népszerűsége, sok értelemben, az Őrség-sorozat siker
ére épül.

NS: Honnan jött az ötlet, hogy a mai moszkvában élő vámpírokról és águsokról íjon? Van valami metaforikus háttér (a karakterek, vagy az Őrségek, esetleg a homály), amit a moszkvaiak jobban értenek, mint mások?

SzL: Moszkva gyakran szolgált a misztikus irodalomnak helyszínül. Gondoljunk Mihail Bulgakov A Mester és Margaritájára, vagy a szovjet éra Danyilov hgedűsére Vlagyimir Orlovtól. (Érdekes, hogy mé a szovjet időkben is megjelenhetett egy regény, amelnek hősét a Földre száműzték, moszkvában él és zenészként dolgozik!) Lehetséges, hogy moszkvaiak vagy általánosan az oroszok képesek extra képzettársításokra az Őrség ciklusban, például a tény, hogy a mágus Geszer párttitkár is volt a szovjet érában, azonnal nagyon precíz képt nyújt nekik. Maga az Őrség szó nem emlékezteti az oroszokat a híres Rembrandt festményre, hanem inkább határokra és határőrségre – ez hagyományos téma volt fiatalkorunk kalandregényeiben. Így az Őrségen belül az asszociációs rendszer szerintem eléggé nemzetközi.

http://www.strangehorizons.com/2011/20111128/seeley-a.shtml

az interjú második fele IDE KATTINTVA olvasható!