Szerző: galaktikaggadmin

Ezen a hétvégén ismét akciót hirdet a Galaktikabolt: öt kiváló írónő fantasy és sf könyvei most féláron kaphatók! Csak hétfő délelőttig! Ezen a linken érhetők el az akciós könyvek: www.galaktikabolt.hu/kategoria/nok_es_sci-fi_akcio.html.

Elképesztő fotót közölt a Sas-ködről a space.com: a képet Bill Snyder készítette, Californiában, idén júniusban. A köd 6500 fényévnyire van a Földtől, hivatalos neve M16. A gyönyörű képet IDE KATTINTVA lehet letölteni nagy méretben. Háttérnek is több, mint ideális!

Olvasónk és barátunk, Kölcsey Attila küldte nekünk a nem rég megjelent Szergej Lukjanyenko regényről, az Őrök Világáról írt ajánlóját. Az ajánló nyomtatásban is megjelenik rövidesen a Békés Megyei Hírlapban. 

(Mindig örülünk, ha külön véleményt, visszajelzést kapunk az Olvasóinktól. Mindenkit bátorítunk, hogy írjon a köteteinkről, ha van kedve, és keressen meg vele minket a Facebook oldalunkon!)

Ma van a világ egyik legsikeresebb (és leggazdagabb) hölgyének, Joanne Rowling írónőnek a születésnapja. Szellemi gyermekét, Harry Pottert – talán nem túlzás ezt állítani – több százmillióan ismerik, és egy egész generáció nőtt föl arra várva, hogy mikor jön már a következő könyv…

Rowling hallatlanul sikeres: alsó-középosztálybeli státusából évek alatt a világ 1062. leggazdagabb embere lett, az első olyan milliárdos, aki könyvek írásából (meg jogdíjakból) lett dúsgazdag. Azonban a megdöbbentő sikertörténetnek, amit Harry Potter diadalmenetének köszönhet, megvannak a maga árnyoldalai is…

… például az, hogy vitathatatlanul a sárba rántott három műfajt, amelyeknek alapból is rengeteget kell küzdenie a társadalom elismeréséért: a gyerek/ifjúsági regényt, a fantasyt – és megdöbbentő módon a sci-fit. Az ifjúsági regény folyamatosan igyekszik saját létjogosultságát bizonyítani, ugyanis állandóan azzal a támadással szembesül, hogy átmeneti jellegéből adódóan az ember életében két-három-négy olyan év van, amikor olvassa, aztán vége, semmi maradandó értéket nem hordoz, csak „őrzi a lángot”, az olvasás szokását. A fantasy és a sci-fi pedig rendszeresen megkapja, hogy „mese”, „dedós”, nem lehet komolyan venni, és nem irodalom. Ezt a három műfajt rúgta a Harry Potter a porba – méghozzá úgy, hogy ő maga nem fantasy, nem sci-fi, és legfőképpen nem gyerek- vagy ifjúsági regény.

Tulajdonképpen a Harry Potter az utóbbi ötven év legnagyobb irodalmi blöffje. (Tegyük hozzá, hogy ez a blöff bejött, túlzás nélkül állítható, hogy milliárdan bevették.) Blöff, mert nem az, aminek mutatja magát. 

Ügyesen kihasználja azt, hogy nincs semmiféle fix definíció arra, mi is a fantasy.  Érve: ugyan már, varázslók, szörnyek, mágia: akkor fantasy vagyok, nem igaz? Nem, Harry, ülj vissza a helyedre, ez egy elégtelen. Attól, hogy a VII. században óangol nyelven lejegyzett Beowulf saga hemzseg a szörnyektől (Grendel, Grendel anyuskája és a sárkány, ami igazi fantasy klisévé lett azóta), a mágikus kardoktól és bizony varázslástól, nem fantasy. Attól, hogy Thomas Mallory Le Mort d’Arthur-jében ott van Merlin, meg Morgana, meg egy sor egyéb mágus, tündér, mindenféle szellemek, manók, attól még nem fantasy. 

De hát miért nem? – kérdezi Harry Potter, és bizony, a tanár nehezen tud válaszolni. Miért is nem az? Ha ma írnák ezeket, biztosan fantasyk lennének… erős érv, lehet, hogy így van. De nem is azért nem fantasyk, mert évszázadokkal ezelőtt rótták őket papírra, hanem azért, mert beleillettek egy-egy hagyományba: ez a hagyomány pedig a legősibb mítoszokig nyúlik vissza, Odinig, Thorig, Homéroszig, Gilgamesig. A vallásos ember természetfeletti világmagyarázatáig (igen, villámlik, mert az istenek dühösek, stb.). A fantasy, akármennyire is szeretné, nem ennek a hagyománynak a folytatója, mert nem világmagyarázat: egyetlen író vagy olvasó sem azzal magyarázza a halál tényét, hogy a Forgotten Realms Myrkul csontvázistene felfalja a lelkünket… (Remélem.) A mitikus hagyomány áldozatul esett a tudományoknak és a reális világlátásnak, és punktum. A fantasy pedig a zseniális Tolkien professzor írásaira visszavezethető, ÚJ hagyomány, és nincs is vele semmi gond, mi is nagyon szeretjük, meg van a helye az elvesztett, mitikus világlátás felé visszavágyódó – romantikus lelkű olvasók kezében, szívében.

De a Harry Potter nem ilyen. 

Pont fordítva. Mitológiai elemek olvasztótégelybe öntésével kísérletezik (szellemes, humoros és néha hihető módon), ami élvezetes dolog, de nem fantasy. Nincs meg mögötte a fantasy írók véres-verejtékes világépítése, nincs mögötte tényleges munka. Szinkretizmus van mögötte, utilitarista szinkretizmus: „kapóra jöttek” ezek a kentaurok, ezek az óriások, ezek a sárkányok, ezek a… akármik, amik a Harry Potterben vannak. Ctrl+c – ctrl+v, ha úgy tetszik.

Jó, akkor sci-fi. Fantasztikus elemek vannak benne, és meg van magyarázva, mi hogy működik… Oké, Harry, ne is folytasd, ez egyrészt nem igaz, másrészt legalább butaság (kapsz még egy elégtelent, és ha még egyszer felkelsz a székedről, az ellenőrződet is elkérem, vagy behívom a szüle… izé, bocs…). Az, hogy – ráadásul sokszor, sok helyen – sci-finek bélyegezték a Harry Potter sorozatot, az hatalmas csúsztatás, és mindössze annyi oka van, hogy sok ember, újságírókat és könyvesboltosokat is beleértve, összemossa a fantasy – sci-fi műfajokat egyetlen ággá, és eszerint ír róla vagy pakolja ki a boltban (nem értenek egyik műfajhoz se, ponyvának nézik és eszerint egyként bánnak velük). Pedig hát aztán a Harry Potternek a tudományhoz annyi köze van, mint gémeskútnak a részecskegyorsítóhoz, így nem lehet SCIENCE fiction. Aminek benne van a nevében. Tudomány. Ez ilyen egyszerű.

Végül pedig, nagyon nem gyerekkönyv. Nem arról van szó, hogy a gyerekeket meg kell védeni még a mesék gonoszaitól is, de a Harry Potter már az első könyvben is átcsap horrorba. Egy gonosz tanár tarkójából előmeredő gonosz Sötét Úr, aki ártatlan egyszarvúak vérét issza, és meg akarja gyilkolni az egyébként aranyos és kedves főszereplőket? Mit üzen ez egy gyereknek, könyörgöm?… Pers
ze, nem kell annyira félteni a gyerekeket, egy bizonyos kor fölött a helyén tudják kezelni a félelmet, a megrendülést és a gonoszságot…

Az ám. Bizonyos kor fölött.

Mi ez a bizonyos kor? Tudok én olyan hatévesről, aki még nem tudott olvasni, de felolvasták neki a könyveket. És az első HP, valljuk be, karamellás tejszínhab például a negyedik részben található Voldemort-féle újratestesülési jelenethez, vagy az ötödik rész minisztériumi gyilkolászásához képest. Emellett a sorozat nem kínál semmiféle vigaszt a múlt sötét eseményei miatt Harryéknek. Szülők, testvérek, barátok, házastársak halnak meg a Voldemort elleni háborúban, és nincs meg még az sem, hogy oké, de vissza fog térni, készüljünk fel az újabb harcra ellene – mert nem fog visszatérni. Nihil van. Halott barátok, ismerősök, rokonok vannak, és egy legyőzött ellenség. És nincs tovább. Ó, és lesznek gyerekek, persze, de igazából ez nem vigasz. Szerintem Harry Potter a hetedik rész végén ugyanolyan ideggyenge, ugyanúgy áthatja a veszteségérzet, bánat és emiatti düh, mint az első pár könyvben. 

Ezért nem gyerekkönyv. A legyőzött szörny, a megölt sárkány, az elkergetett gonosz boszorkány nem nyomasztja a gyerekeket. De a történet végén (is) itt csak nihil vár: nincs meg a kiengesztelődés, nincs meg az elégtétel. Oké, Voldemort meghalt. És? Minek kellett egyáltalán megölni? Ja, persze, mert GONOSZ volt. De azzal, hogy megismertük, miért lett gonosz (mert magányos volt, sértett, és különben is hajlama volt a gonoszságra… kösz, Harry Potter, hogy olyan főgonoszt dörgölsz a gyerekem arcába, akivel még azonosulni is tud időnként… kivéve a hajlamot a gonoszságra. Amitől viszont inkább csak sajnáljuk.). Nincs tanulság, nincs morális mondanivaló. Mi van helyette? „Harcolj a sötétség ellen, veszítsd el szinte mindenkidet, de nyugi, a végén kocsid lesz meg gyerekeid.” Harry, nem vagy gyerekkönyv, elbuktad, menj ki az osztályból.

Tehát mi is a Harry Potter? Ahogy már írtuk: egy blöff, ami bejött. Valami, amiről beígértek nekünk dolgokat, mi pedig megettük. Mind a gonoszság, mind a jóság szűklátókörű benne, az egész végkicsengése nihilista és inkább felzaklató, mint lezáró, Sartre tapsol a sírjában az egzisztencialista húrok pengésére. A baj az, hogy ezek a húrok három jobb sorsra érdemes műfaj fölött is zenélnek, olyan megítélést kölcsönözve nekik, amire azok nem szolgáltak rá. Hogy nagyon durván és túlzón fogalmazzunk: egy összemásolt mitológiai elemekkel rendelkező felnőtt mese, semmit sem fejlődő főszereplővel (pedig a főszereplő definíciója elvben az, hogy ő az a karakter, aki a legnagyobb jellemfejlődésen megy keresztül)… még rövidebben és tömörebben: egy gagyi. Egy gagyi, aminek meg lehet a helye az ember polcán – két-három-négy évig. De nem tovább.

(a cikk egyedi véleményt tartalmaz, a Galaktika szerkesztőség nem azonosul vele)

Az 1999-ben elhunyt Stanley Kubricket a világ egyik legnagyobb rendezőjeként tartják számon, míg Arthur C. Clarke-ot a science fiction fő hármasságába sorolják (Isaac Asimov és Robert Heinlein mellett). Ha őket kettejüket pedig egy mondatban említik, akkor mindnyájan tudjuk, miről lehet szó: 2001: Űrodüsszeia! És hogy hogyan is kezdődött az a projekt, aminek a vége az egyik legjelentősebb science fiction film lett? Prózaian. Stanley Kubrick távcsövekről beszélgetett egy barátjával, aki felhívta a figyelmét egy Sri Lankán élő fószerre, bizonyos Arthur C. Clarke-ra. Akinek Kubrick írt egy levelet. Méghozzá az alábbi levelet:

„Kedves Mr. Clarke,

nagyon érdekes véletlen, hogy közös barátunk, Caras megemlítette önt egy beszélgetésben, amit a Questar teleszkópról folytattunk. Nagy tisztelője vagyok az írásainak már egy ideje és régtől szeretnék önnel beszélgetni a közmondásosan „igazán jó” science fiction film elkészítésének lehetőségéről.

Elsődleges érdeklődésem ezen nagy témák mentén nyugszik, természetesen kiváló történet és karakteresség az előfeltétel:

1. Okok, amik miatt hinni lehet az intelligens földönkívüli életben.

2. A hatás (vagy pont a hatás hiánya), amit egy ilyen felfedezés okozna.

3. Egy űreszköz, amely landol és felfedezést végez a Holdon és a Marson.

Rogertől azt hallottam, hogy ezen a nyáron úgy tervezi, New Yorkba jön. Teljesen hajlíthatatlan a programja? Ha nem, végiggondolná annak a lehetőségét, hogy talán kicsit előbb jön egy találkozó reményében, aminek célja az volna, hogy meghatározzuk, létezhet-e olyan ötlet, ami eléggé érdekel mindkettőnket ahhoz, hogy együtt dolgozzunk egy forgatókönyvön?

Apropó. A „Sky&Telescope;” egy csomó lencsét reklámoz. Ha van hely egy közepes lencsének egy emelvényen, például egy kamera háromlábán, akkor van olyan modell, ami önmagában egy egész osztály, mint amilyen a Questar a kis hordozható teleszkópok között?

Üdvözlettel,

Stanley Kubrick”

Clarke nem vacakolt sokat, azonnal válaszolt. Levelében pedig felajánlotta novelláját, a „The Sentinel” címűt, ami el is nyerte Kubrick tetszését. Elkezdtek közösen dolgozni a történet kibővítésén, amiből megszületett mind a 2001 film, mind pedig a regény, nem egészen négy évvel a munka kezdete után. 

Az eredményt ismerjük. És bár minél több jó rendező írogatna leveleket minél több jó sf írónak…

Tegnap láttunk egy kiváló forma1 összecsapást, ahol bizony szuperteljesítményű motorcsodák által hajtott autók vannak. Nos, íme minden motorok édesanyja. Ez a dög maga az Alien királynő, ami tonnaszám ontja magából a „kis” forma1 autókba való motorgyermekeit… 

… de legyenek inkább a könyvespolcodon! Ebben segít a galaktikabolt.hu: az orosz science fiction színe java, a Stalker szerzőinek, a Sztrugackij-fivérek Kammerer-trilógiája, Szergej Lukjanyenko méltán híres Őrség-sorozata és szenzációs Világok Őre-Őrök Világa univerzuma (melynek második része most jelent meg a héten!) most óriás kedvezménnyel rendelhető, csak a hétvégén! Jelszó (kattints rá bátran!): az oroszok már a spájzban vannak… 🙂

Aldous Huxley a huszadik századi angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja volt, nem is csak művei, hanem a másokra gyakorolt hatása miatt. A mai napon lenne 118 éves, ennek apropóján vessünk egy pillantást erre a rendkívüli szerzőre!

1894. július 26-án született, Angliában. Leginkább regényeiről, azok közül is főleg a Szép, új világ miatt ismerjük őt, pedig a vizuális kommunikáció és a látással kapcsolatos elméletek úttörő tudósa, újságíró, hollywoodi forgatókönyvíró és társadalmi újító is volt.

Kamaszkorában megtámadta egy betegség, amitől hosszú ideig, éveken át alig látott – tulajdonképpen megvakult. Bár ebből szerencsésen meggyógyult, a látása nagyon meggyengült: csak szemüveggel és komoly kínlódással tudott olvasni is. Innen eredt érdeklődése a látás és a vizuális kommunikáció iránt. De az orvoslás felé is ez indította el.

Fiatalon, amikor sürgősen pénzre volt szüksége, egy évig franciát tanított Etonban, ahol tanította többek között Steven Runcimant, a világhírű középkorkutatót, Bizánc és a keresztes háborúk utolérhetetlen szakértőjét, valamint egy Eric Blair nevű fiatalembert. Utóbbi azért volt jelentős, mert később nevet változtatott, és írásait már George Orwell néven jegyezte… ugye, ugye, így már ismerősebb!

A diákjai rossz tanárnak tartották, aki nem tud fegyelmet tartani, de lenyűgözte őket a szókincse és az a könnyed , vonzó stílus, amiben beszélt. George Orwell többször hivatkozott rá, mint inspiráló erőre.

Az 1920-as években dolgozott egy rendkívül fejlett kémiai laborban-gyárban is, amiről tudjuk, hogy a Szép, új világ egyik fő inspirálója volt. Lenyűgözte őt „a rendezett univerzum egy tervtelen, inkoherens világban” tapasztalata.

Amerikába költözve Hollywoodban talált munkát – és gyakran visszautasítást is. Walt Disney például egy alkalommal azzal adta vissza egy munkáját, hogy „minden harmadik szót” értett csak meg belőle. A stúdiók pörgős, frappáns párbeszédeket akartak – aki pedig ismeri Huxley stílusát, tudja, hogy nem ez a legjellemzőbb az írásaiban.

A második világháború után Huxley érdeklődése egyre inkább a misztika és az emberi psziché rejtelmei felé fordult. Híres volt arról, hogy pszichoaktív drogokat fogyasztott: már 1930 októberében a híresztelések szerint rászokott a peyote nevű kaktuszra (Aleister Crowley, a legnagyobb hatású XX. századi okkultista és mágus „jóvoltából”). 1953-ban egy pszichiáter megmutatta neki a meszkalint, 1955-től pedig rendszeres LSD-fogyasztó volt. Pszichedelikus élményeinek leírása a mai napig olvasható: Az érzékelés kapui című művében foglalta össze tapasztalatait a különböző drogokról és élményekről.

Huxley disztópiája, a Szép, új világ hatása a mai napig jelentős: az antiutópiák-disztópiák szerzői rendszeresen fordulnak vissza hozzá, és a filmek is kedvelik (elég csak a Christian Bale főszereplésével készült Equilibriumra gondolni).

Közeli jó barátja volt a nem régiben elhunyt Ray Bradburynek, akivel viszonya csak azért romlott meg, mert mindenképpen rá szerette volna venni, hogy ő is vegyen magához pszichoaktív drogokat. 

Amikor halálán volt, és beszélni sem tudott, papírt kért és azon 100 mikrogramm LSD-t kért, intravénásan, hogy megkönnyítse az elmúlást magának. Nos – így is lehet!

Szergej Lukjanyenko Világok Őréből megismerhettük Kirillt, az egyszerű, mezei informatikust. Kirill, amikor egy nap hazatért a munkából, egy nőt talált a lakásában, aki szemmel láthatóan (és bizonyíthatóan) már évek óta itt lakott. A szomszédok is ezt támasztották alá, és Kirillt még a barátai és a szülei is elfelejtették.

Nem tudta, mit tehetne, így döbbenten nekivágott a világnak, míg egy rejtélyes erő egy toronyhoz nem vonzotta, ahol megpihent.

Nem sokára eljöttek hozzá, és felvilágosították: funkcionárius lett, vámos: tornyának ajtajai különböző párhuzamos univerzumok Földjeire nyíltak, és Kirill feladata az átmenő forgalom ellenőrzése lett. Cserében emberfeletti erőket kapott, és akaratával még a tornyát is át tudta építeni.

Hamarosan azonban ráébredt, hogy a funkcionáriusok mögött egy szuperfejlett világ óriási hatalma áll, amely minden lelkiismeret-furdalás nélkül kísérletezik a többi világgal, akár el is pusztítva azokat. Kirill ekkor döntött úgy, hogy küzdeni fog – megküzd saját Földjéért és az összes többi elnyomottért az Őrök Világával…

A második kötet, a ma megjelent Őrök Világa a harc végjátékát mutatja be: Kirill világról világra menekül, szövetségeseket keres, hogy a szuperhatalommal bíró funkcionáriusokat legyőzze. Az idő pedig fogy: nem futhat örökké, és rohamosan jön végső összecsapása az Őrök Világával.

Hogy mi lesz a leszámolás kimenetele és mi a célja a funkcionáriusok kísérleteinek – kiderül az Őrök világából!

Az Aurorában, pénteken elkövetett véres tömeggyilkosság sokkja még nagyon friss, de máris érezhető, hogy a média és a szakemberek elkezdték levonogatni a – szerintük alapvető – tanulságokat: az erőszakos film erőszakossá tesz. Mivel a Sötét Lovag: Felemelkedés vetítésén (és, bár ez még nem derült ki, de valószínűleg a film inspirációjának hatására) történt a legutóbbi, példátlanul brutális eset, az egész vissza fog hatni a film készítőire, a stúdióra, a szereplőkre – a rajongókra és a műfajra. Lesz, aki ráhívja a rendőröket a cosplayesekre, na és ez a sci-fi, amellett, hogy badarság, még gyilkosságra is vezet…

Persze, nem ez volt az első eset, és nem is lesz az utolsó. A sci-fi műfajába tartozó filmek bizony adtak már ötleteket kifacsarodott elméknek. 

 1. Gépnarancs

1971-es angliai vetítése után olyan jellegű erőszakhullám söpört végig Anglián, ami félreérthetetlen volt: 1973-ban két alkalommal is vertek meg 16 évesek hajléktalanokat teljesen olyan körülmények között és módon, mint ahogy Alexék teszik a filmben, egy másik alkalommal pedig egy csapat, a banda jellegzetes ölötzékét viselve leszúrt egy másik fiút. Egy csoport fiatal pedig végigerőszakolt egy holland lányt, míg társaik közben a „Singing in the Rain”-t énekelték. Egy srác pedig drúgnak öltözve megtámadott egy diszkóban egy duci lányt, mivel az „túl sok helyet foglalt el a táncparkettből”. Ezek az erőszakos cselekedetek és Anthony Burgess, a szerző tiltakozása Kubrick filmje ellen együttesen járultak hozzá, hogy a filmet Angliában 2000-ig nem is lehetett legálisan beszerezni-megnézni. Ez mutatja: nem feltétlenül a jó következtetést vonták le…

2. Robotzsaru 2.

A Frank Miller képregényéből készült film folytatása nem a gyengéd ábrázolásmódjáról híres. És bizony, meg is ihletett egy Nathaniel White nevű férfit. Ez a szimpatikus fazon éppen próbaidőn volt – már elítélték egy 16 éves lány fogvatartásának ürügyén, de még szabadlábon védekezett, amikor meggyilkolta első áldozatát, a 29 éves, várandós Juliana Frankot. Maga White ezt nyilatkozta tettéről: „Az első lány, akit megöltem, a robotzsaru filmből való volt… Láttam őt (Robotzsarut) átvágni valakinek a torkát, majd a késsel onnan levágni a mellkason át egészen az alhasig, majd bizonyos pozícióban otthagyni a testet. Az első személlyel, akit megöltem, egy az egyben úgy jártam el, ahogy a filmen láttam.” Még öt nőt ölt meg, mire összellt a kép, és sikerült hűvösre tenni ezt a szennyes figurát. Aki, a jelek szerint, szereti a sci-fit.

3. A Mátrix

Elsőre elég meglepő lehet. Mi van?? A Mátrix? Mi köze a Mátrixnak, amiben számítógépes személyiségek ellen küzdenek a hősök, egy hús-vér ember meggyilkolásához? A Mátrixból megismert logika sok gyilkos agyában ott van: a valóság igazából nem is valóság, vagy nem teljesen: akit meg lehet ölni, az nem valódi ember, hanem csak illúzió, árnyék, vagy afféle program. A Mátrixot annyi gyilkos emlegeti fel, mint védekezési pontot, hogy külön jogi terminust kellett rá alkotni, ez a Mátrix-védekezés. Ezek az emberek komolyan úgy vélik, hogy a mátrixban élnek, egy szimulált világban, tetteik pedig szabaddá teszik őket, másokat pedig szintén megmentenek. Tonda Lynn Ansley (igen, egy leány) ezzel védekezett, miután fejbe lőtte főbérlőjét, és ugyanígy tett Vadim Mieseges is, aki szintén a főbérlőjét aprította fel. 2002 októberében az akkor 17 éves Lee Malvo és 42 éves mentora, John Allen Muhammad egy boltból ellopott mesterlövészpuskával ölt meg minimum tíz embert (de még legalább ennyit próbálnak a nevükhöz kötni), egyesével, külön-külön helyszíneken. Muhammad volt a vezető, aki kiötlötte az akciót. A Nation of Islam tagjaként ezzel a sorozatgyilkossággal mind az afrikai-amerikai közösségre, mint az iszlámra rendkívül rossz fényt vetett, főleg, hogy igazoltan rasszista okokból ölt: csak fehér embereket célzott meg, terve pedig a nemzet terrorizálása volt, ezen keresztül egy nagy összeg megszerzése, amit pedig arra akart felhasználni, hogy Kanadában hajléktalan, fekete gyerekeket képezhessen ki fegyverhasználatra, és visszaküldhesse őket tömeggyilkosságra. Nem éppen az a békés terv. És Malvo? Ő a cellájában írogatott. Mit? Arról, hogy milyen módszerrel lehet felébredni a mátrixból. És ugyanezt üvöltözte rendszeresen, amikor vitték a rendőrök akárhova: „Szabaduljatok meg a mátrixból!”. Morpheus zavartan vonná föl gondterhelt szemöldökét.

4. Chucky

Chuckyról sok-sok film készült – ő az a játékbaba, amit egy sorozatgyilkos lelke száll meg, és brutális ámokfutásba kezd. Ausztrália legbrutálisabb sorozatgyilkosát is inspirálta Chucky: a szellemileg visszamaradott Martin Bryant 35 embert gyilkolt meg és további 21-es sebesített meg. Skizofréniásként nagyon lenyűgözte Chucky, a gyerekjáték kis mérete, gyerekes tulajdonságai – és az ezekkel szemben álló képessége a tomboló pusztításra. A gyilkos baba két 10 éves rajongója 1993-ban Angliában rabolt el egy két és fél éves, az anyukájától vásárlás közben elkóborolt kisfiút, kicipelték a városból, ahol megkínozták, megkövezték, majd egy tíz kilós vasúti fémtárggyal kivégezték, és a sínre fektették, hogy egy arrajáró vonat elüsse, így balesetnek tűnjön a dolog. Ugyanekkor tájt történt a 16 éves Suzanne Capper halálra kínzása és felgyújtása. Míg ezeket tették a lánnyal (napokon át zajlott a dolog), az amfetamint (is) fogyasztó elkövető „család” tagjai azt kántálták, hogy „Chucky vagyok, Chucky játszani akar” és a kínzás egy ideje alatt, hogy Suzanne-t visszatartsák az elalvástól, fejhallgatón legnagyobb hangerőn bömböltették a fülébe a harmadik Chucky film egy rave-betétzenéjét. Indíték ez esetben se nagyon volt.

 

5. A kárhozottak királynője

A 2002-es Anne Rice filmre hivatkozott Allan Menzies, mint inspirációra a 2003-ban elkövetett gyilkosságához. A film címében is feltűnő halhatatlan, Akasha volt az, aki beszélt a gyilkossal, és felkérte a tett elkövetésére. Sőt: azt ígérte neki, hogy a következő életében már halhatatlanként, vámpírként fog megszületni, ha megteszi. Megtette. A gyilkosság után is meglátogatta őt Akasha, de mivel ekkor már a rendőrség karmaiban volt, Menzies visszautasította a további kérések teljesítését, ami nem zavarta a vámpír istennőt a további megjelenésekben, és abban, hogy kommentálja a világ eseményeit. Például a perről elmondta pártfogoltjának, hogy az egy csalás.

Ahogy láttuk, nem egyedülálló eset a filmekből (és a sci-fi/fantasztikus filmekből) vett inspiráció az emberöléshez. Akárhogy is, nem mindenki kezd el kék embereket ölni, aki megnézni az Avatart; viszont tényleg vannak, akik felhasználják e filmeket beteg gondolataik igazolására, beteljesítésére.

A legszomorúbb az, hogy ezzel bemocskolják rajongásuk tárgyát is. Egy film rengeteg ember komoly, kemény munkájának gyümölcse és sok rajongó öröme, egy-egy ilyen tett pedig könnyen tönkre teheti egy film, sőt, egy műfaj hírét is a sárba rántja – nem is beszélve adott történet írójáról, rendezőjéről, akik úgy érezhetik: indirekt módon ők indították a gyilkost a tett elkövetésére. Ez azonban nem igaz. A legtöbbünkből nem lesz vérengző, Joker-szerű gyilkos a Sötét Lovag megtekintése után, és a filmekben látott (indokolt) erőszak sem indít arra, hogy mi is öljünk (gyakran pont elrettentő egy-egy ilyen jelenet). Aki nem tudja a helyén kezelni a filmeket, videojátékokat, az amúgy is gyilkolna. Csak máshogy. Máshol. Másokat.

brainz, up nyomán