Szerző: galaktikaggadmin

  • Pilotkritika: Colony

    „From Carlton Cuse, executive producer of Lost and The strain” – hirdeti a Colony plakátja. Ez már önmagában jó ómen, hisz, ha utóbbi nem is, a Lost mindenképp tekinthető kiváló referenciának, végülis minden idők egyik legjobb sorozataként tartják számon – teljes joggal. Mikor mindehhez hozzávettem, hogy a főszerepben a szigetes kaland híres/hírhedt Sawyer-ét alakító Josh Holloway-t, valamint a Szökésben kedvelt, a Walking Dead-ben utált Sarah Wayne Callies-t láthatom majd viszont, egyből feljebb kúszott a sorozat az érdeklődési listámon, pláne, hogy már a hónapokkal ezelőtt kiadott trailer is egy remeknek tűnő disztópiát vetített előre. Az már csak hab a tortán, hogy az USA tavaly a Mr. Robot-al az év legeredetibb sorozatát tette le az asztalra, szóval nálam nagy várakozás előzte meg a Colony-t, melynek pilotja után kijelenthetem: a nyitány minden volt, csak épp eredeti nem.

    colony2

    Ennek miértjére később kitérek, előbb egy gyors szinopszis arról, hogy miről is szól a sorozat. Los Angelest megszállták az idegenek és elszeparálták a világ többi részéről (minden bizonnyal más helyeken is ez a helyzet, de az első részből ez nem derül ki). Will Bowman, felesége Katie, valamint két gyermekük pedig ebben a nem épp rózsás szituációban igyekszik élni erősen beszabályozott életét – diktatúra ez, ezt már a kezdő, idillikus képsorokba bekúszó szögesdrót is sejteti.

    Természetesen nem kamaradrámával van dolgunk, a fő történetszál ugyan a Bowman családra fókuszál majd feltehetően, LA sakktábláján hamar felsorakoznak a bábuk. A fekete oldalon a rend mindenre elszánt (értsd: a végletekig radikális) őrei, a fehéren pedig a jövevények dogmatizmusát nem tűrő Ellenállás helyezkedik el, akik gerillamódszerekkel próbálják megdönteni az idegen rezsimet, emiatt pedig értelemszerűen terroristaszervezetként vannak számon tartva.

    Épp egy ilyen merénylet miatt kerül fókuszba Will is, aki egy hűtőszekrényben elbújva próbál átszökni Santa Monica-ba, ahol harmadik gyermekük van, a zónák közötti átjárás ugyanis tilos a civil lakosság számára.A „határon” azonban bombarobbantás történik, Bowman-ről (akit a nagy leleplezésig Sullivan-ként ismerünk) pedig hamar kiderül, hogy autószerelő munkája csupán álca, valójában volt különleges ügynök, szökevényvadász az FBI-nál, és nem mellesleg a háborút is megjárta már. Kvalitásai pont kapóra jönnek a körletet vasmarokkal irányító, amúgy meglehetősen karizmatikus Alan Snyder (Peter Jacobson) számára, aki munkát ajánl neki, cserébe a fiáért, és egy nyugodt (ámbár megszálláson alapuló) életért: fedje fel az Ellenállást rejtekhelyét, hogy még az írmagját is kiirthassák a szervezetnek.

    A történet egyelőre ennyi, minden bizonnyal lesznek még fordulatok (már a cliffhanger is sejteti, hogy dráma akad majd bőven), az egyelőre nagyon titokzatos idegenek szerepe is kérdéses, bizonyosan nem csak a kontextus miatt kerültek a képbe, a klisébe hajló karaktereken múlik viszont majdnem minden, mert hiába a remek színészek, a jelenlegi felállás nem túl bíztató, mondhatni közhelyes.

    colony1

    Mégsem ez a legnagyobb baj a Colony-van, hanem – ahogy azt a bevezetőben említettem – az eredetiség teljes hiánya. Persze, ahogy a mondás is tartja, jótól lopni nem bűn, de szinte egy az egyben másolni egy koncepciót már nem kis lustaságra vall. Márpedig (és ezt a videójátékokat kedvelő olvasók már bizonyára a történetleírásból észrevehették) a széria alapja szinte kottára megegyezik a Valve világsikerű játékának, a Half Life 2-nek a történetével, változtatás épp csak annyi van, hogy ne legyen jogsértés a dologból.

    Hisz vegyük csak szépen sorra. Van egy idegen civilizáció által megszállt város, amit elszigeteltek a külvilágtól, a lakosságot terrorral tartják kordában, jobb kezüknek pedig egy embert tettek meg, aki a következményektől félvén vakbuzgón teljesíti is a feljebbvalók akaratát. És akkor helyettesítsük be ebbe az egyenletbe a játék és a sorozat elemeit. Az idegen faj a Colony-ban egyelőre nincs megnevezve, a Half Life 2-ben a combine nevet kapták. A város a szériában Los Angeles, a játékban a fiktív City 17, mindössze annyi a különbség, hogy utóbbi már Freeman érkezésekor is eléggé le van harcolva, míg LA látszólag virágzik. Snyder pedig egyértelműen Dr. Breen, még az öltöny és a modor is megvan, úgy húzza a mézesmadzagot Bowman orra előtt, mint tette azt a doktor Gordon Freeman-el anno. Még a várost fürkésző robotokat is pofátlanul nyúlták a készítők minden idők legjobb FPS-éből, tényleg csak az ikonikus Citadella az, ami hiányzik, de azt meg sikerült egy, a várost körülvevő fallal helyettesíteni, ami pedig honnan is lehet ismerős? Szóval igen, eredeti ötletekből csúnyán megbukott a széria, ami a ténylegesen újszerű Mr. Robot után (bár az is tekinthető egy Harcosok Klubja variánsnak, de mégis minden ízében szokatlanul hatott) azért nem kis visszalépés a csatorna számára.

    colony3

    Mindezek ellenére viszont mégis azt mondom, hogy lehet jó a Colony, a közepes kezdés, és az eredetiség teljes hiánya ellenére is. Az effektek egész jók lettek, és bizonyára még csak a jéghegy csúcsát láthattuk belőle. A színészek remekül játsszák az egyelőre sekélyes karaktereket, de a jellemfejlődés/változás adott a későbbiekben, kérdés mennyire használják ki. Az idegenek szerepeltetésén is sok múlik, mert végső soron semmi nem derült még ki róluk, bár túl sok kreativitást ennyi nyúlás után már nem várok. Ha viszont az akciót és a drámát megfelelő arányban adagolják, akkor még lehet élvezetes széria a Colony (ha már a Valve nem tud háromig számolni, legalább itt kapok egy kis Half Life-szerű kalandot), de, mint minden pilot esetében, úgy itt is egyszerre pro és kontra, hogy ebből bizony még bármi lehet. Eddig csupán egy erős közepes, megtekintése csak a téma iránt rajongóknak ajánlott.

     

  • Planet X – A kilencedik bolygó

    Két CalTech tudós a The Astronomical Journal-ban osztotta meg kutatását a Naprendszer valódi kilencedik bolygójáról, a „Planet X”-ről. Dr. Michael E. Brown és Dr. Konstantin Batygin kiterjesztett számítógépes modellezésekre és matematikai számításokra alapozzák bizonyítékaikat. Sokszor felröppen a hír, hogy megtalálták a legújabb bolygót, ám ezekről legtöbbször kiderül, hogy nem léteznek, vagy más, kisebb objektum áll a számolások mögött. Ezúttal azonban tényleg lehet ok a bizakodásra.

    Ugyanazzal a módszerrel derítették ki a planéta helyzetét, mint ahogy a Neptunusz mozgásának segítségével számították ki az Uránusz létezését is. Most egy, a Kuiper-övben felfedezett kisbolygóhalmaz mozgását kutatták, mikor a Planet X nyomaira ráakadtak.

    planet x

    Úgy hiszik, a kilencedik bolygó nagyjából akkora méretű, mint a Neptunusz (kb tízszer nehezebb és négyszer nagyobb az átmérője, mint a Földnek).

    Leginkább a távolság miatt fájhat a fejünk, emiatt is lehetséges, hogy eddig nem találtak rá a bolygóra. Valószínűleg a Nap fénye minimálisan érheti el, így nincs látható fényvisszaverődés, vagy pedig az infravörös tartományban érzékeny kutató űrtávcső (WISE) nem találja a roppant hideg miatt, ami a bolygón uralkodik.

    Nagyjából 20 milliárd mérföldre (32 milliárd km) van a Naptól. Pontosabban, pályája ekkor tartózkodik legközelebb a központi csillaghoz. Legtávolabb akár 100 milliárd mérföldre is kerülhet (160 milliárd km). A Pluto, azaz az eddig legtávolabbiként ismert kisbolygó a rendszerben „csupán” 4,6 milliárd mérföldre (7,4 milliárd km) van a Naptól. Ezekkel az adatokkal számolva a tudósok megállapították, hogy nagyjából tíz-húszezer évbe telik a Planet X-nek egyszer megkerülni a Napot.

    Brown és Batygin eredetileg nem új planétát akartak felfedezni, hanem pont az ellenkezőjét: be akarták bizonyítani, hogy nincs több bolygó a Naprendszerben.

    A kutatók eddig még hivatalosan nem pillantották meg a kilencedik bolygót, de a bizonyítékok erős lábakon állnak. A két CalTech csillagász azt állítja, hogy az elkövetkezendő öt évben sikerülhet teleszkópvégre kapni a távoli planétát.

  • Új Narnia film várható, Az ezüst trón

    Utoljára 2010-ben láthattunk új Narnia filmet (A Hajnalvándor útját), és úgy tűnt, az is volt az utolsó. Azonban most van esély egy újabb filmre.

    A Narnia-sorozat folytatása nem teljesen új hír: tavaly júniusban David Magee (Pi élete, Én, Pán Péter) forgatókönyvíró Twitteren írta, hogy készen van Az ezüst trón első vázlata. Habár ezt hivatalos bejelentésnek nem lehetett még tekinteni, de mindenesetre bíztató lépés volt. Úgy látszik, hogy Magee nem dolgozott hiába: január 12-én a Collider interjújában Mark Gordon (Holnapután, Reaper, Gyilkos elmék) producer megerősítette az információt: igen, várható új Narnia film, sőt megújulásra lehet számítani.

    Az interjúból kiderül, hogy Az ezüst trónnal egy teljesen új történet kezdődik, az előző szereplőket (Peter, Susan, Edmund, Lucy stb.) nem fogjuk viszont látni, helyettük újak lépnek színre. Ez valahol várható is volt, hisz a regény is már új szereplőkkel foglalkozik és a cselekmény is jóval az előző kötetek után játszódik. Bár felmerül a kérdés Eustace kapcsán, aki A Hajnalvándor útjában is megjelenik, Az ezüst trónban pedig már főszereplővé lép elő. A Collider azt írja, hogy valószínűleg új színészt fognak Will Poulter (Családi üzelmek, Az útvesztő) helyett választani.

    Gordon azt is említette, hogy nem csak a történetben, hanem a stábban is megújulás lesz. Teljesen új rendező és egy teljesen új csapat fogja életre hívni C. S. Lewis világát. Azonban, hogy milyen változtatásokra lehet számítani, azt egyelőre még nem árulta el.

    A film valószínűleg a könyv cselekményét veszi majd alapul. A történet szerint két gyermek (Eustace és Jill) kel át Narniába, hogy segítsen megtalálni az elveszett herceget. Hogy küldetésüket teljesítsék, le kell hatolniuk a föld alá, ahol sötétebbnél sötétebb lényekkel találkoznak és izgalmas kalandokba keverednek.

    Pontos dátum még nincsen a film premierjét illetően, sem egyéb információ, de mindenképpen bíztató, hogy nem hagynak félbe egy klasszikus fantasy történetet.

  • Borgesen túl – Argentin sci-fi

    A cseh sci-fivel megkezdett cikksorozatunk, a Sci-fi a világ körül most Argentínába látogat, hogy megtudjuk, Jorge Luis Borgesen kívül kit is érdemes ismerni ebből az országból. A jövőben további segítséget nyújt ebben a MetaGalaktika 12.

    Kezdetek

    Az argentin sci-fi szinte a független Argentínával egyidős. 1816-ban, néhány héttel az ország függetlenedése után a La Prensa Argentina folyóiratban megjelent a Delirio (Delírium) című novella. Habár szerzője ismeretlen, a mű mégis a zsáner alapja lett. Hatására több, mint 50 sci-fi jellegű írás született a 19. században. Közülük az egyik legkiemelkedőbb Edward L. Holmberg regénye, a Viaje maravilloso del señor Nic-Nac (Nic-Nac úr fantasztikus utazása, 1875). A történetben egy Nic-Nac nevű doktor és annak német médium barátja, Friedrich Seele együtt utaznak a Marsra. Nic-Nacnak teljesen más problémái vannak az új bolygón, mint amilyeneket más marsi történetekben olvashattunk. Nem törődik a kolonizálással vagy az őslakók felfedezésével. Számára sokkal fontosabb megismerni és elnevezni a földrajzi jelenségeket és azon aggódni, hogy az esetleges itt élők kannibálokká válhatnak. Holmberg írása persze nem csak a doktor különös aggodalmaiból áll: ahogy a cím is utal rá, fantasztikusabbnál fantasztikusabb kalandokat él át a Marson.

    Holmberg további, említésre méltó írása a Horacio Kalibang o Los autómatas (Horacio Kalibang vagy Az automaták, 1879), novelláit pedig a Cuentos Fantásticos (Fantasztikus mesék, 1957) gyűjteményben olvashatjuk.

    nicnac_comic

    Nic-Nac úr képregényként

    A 20. század első fele

    A századfordulóval sem csökkent a lelkesedés a science fiction iránt. Számos tehetség került ki a 20. század első feléből: Macedonio Fernández, Horacio Quiroga, Roberto Arlt, Leopeldo Lugones és az itthon jól ismert Jorge Luis Borges (1899-1986) is. Ezek a szerzők nem kifejezetten SF írók, de mindannyian írtak a zsánerben és hatással voltak a későbbi alkotókra. Itthon leginkább Borges sci-fi jellegű munkáit ismerhetjük. A Galaktika olvasói talán ismerhetik a Tlön, Uqbar, Orbis Tertius című novellát (Galaktika 17), de Ficsor Zoltán szerkesztésében készült X Magazinban is jelentek meg Borges írások (Ét tigrisek és 1983. Auguszus 25.). Műveiben visszatérő jelképek a tükör, a labirintus, az idő és a térkép. Ezeknek a használata, továbbá sajátos metafizikája később olyan írókra voltak hatással, mint Philip K. Dick, Kurt Vonnegut vagy Gene Wolfe.

    jorge-luis-borges

    Jorge Luis Borger

    Ebben a részben érdemes még megemlíteni Adolfo Bioy Casarest (1914-1999) is, akinek, többek között, köszönhetjük a Morel találmányát (La invención de Morel, 1940). A történet egy olyan gépről szól, ami képes az ember életének egy darabját előhívni, ezzel lehetővé téve a halhatatlanságot. Ahhoz, hogy ezt a mesterséges életet valaki elérhesse, le kell mondania valódi életéről. Casares műve szerepel az 1001 könyvlistán és a jól ismert Lost sorozatot íróit is inspirálta.

    bioy_casares_adolfo_morel_talalmanya

    A második fél

    Argentínában a 60-as éveket az Antológiák idejének is nevezik. Az első gyűjteménynek nevezhető kiadványok már az 50-es években megjelentek. Egyik ilyen a Más Allá (Túl), ami először jelentette meg argentin szerzők SF novelláit. A magazin 48 számot ért meg, és ennek révén indult el Argentínában az úgy nevezett sci-fis fandom. Ezt követően jöttek a már említett antológiák, mint az Eduardo Goligorsky által szerkesztett Los argentinos en la Luna (Argentinok a Holdon, 1969). Az antológiák mellett új írók is utat törtek maguknak. Két kiemelkedő név Angélica Gorodischer és a már említett Eduardo Goligorsky.

    Goligorsky első sci-fis írása a Memorias del Futuro (A jövő emlékei) 1966-ban, de sikert A la sombra de los barbadossal (A barbárok árnyéka alatt, 1977) ért el. Ebben a művében sajátos módon tárja fel az emberi társadalom elsorvadását, megmutatja, miként is süllyedhetünk vissza a barbárságba. Továbbá ő azon kevés argentin szerzők egyike, akire nemzetközileg is felfigyeltek: a When the Birds Die (Mikor a madarak meghalnak, 1967) az amerikai Magazine of Fantasy and Science Fiction-ben is megjelent. A készülődő új MetaGalaktikában is olvashattok tőle történeteket.

    A la sombra de los bárbaros

    Ennek az időszaknak a másik jelentős SF írója Angélica Goredischer. Habár első sorban nem sci-fi író, neve mégis ezzel a zsánerrel fonódott össze. Műveit sokszor Jorge Luis Borges és Italo Calvino írásaihoz hasonlítják, de együtt emlegetik a mágikus realizmus nagy mesterével, Gabriel García Marquezzel és Mario Vargas Llosával is. Goredischer első regénye az Opus dos (Opus 2, 1967), később nagyobb figyelmet 1977-ben kapott a Casta Luna Electronica gyűjteményéért, aztán pedig a Trafalgar (1979) regény hozott számára sikert. A nemzetközi elismerést a Kalpa Imperial-sorozat (1983) jelentette (16 díjat tudhat magáénak), amit pedig nem akárki fordított angol nyelvre, mint Ursula K. Le Guin. A több szálon futó cselekmény egy névtelen uralkodó örökös felemelkedését és bukását meséli el. A koldusból király, a demokratából diktátor lesz, a történelem pedig legendává válik ebben a tündérmeseszerű, de igen komor világban.
    Kalpa Imperial-THE URACIA LINE-1355596077-1130738-www.nevsepic.com.ua

    A Kalpa egyik argentin borítója

    Az új generáció

    Az argentin sci-fi úgy nevezett új generációja a 70-es évek végén jelent meg az El Péndula (Pendulum) gyűjteményben (Marcial Sonto szerkesztette). Itt tűnt fel Elvio E. Gandolfo, Eduardo Abel Giménez és Carlos Gardini. Az új generáció legjelentősebb írójának Carlos Gardinit tartják. Első gyűjteményes kötete a Mi cerebro animal (Állati agy, 1983) volt, amit elég hamar a Primera línia (Első vonal, 1983) követett. A két kötetben szereplő történetek sokkal közelebb állnak a hagyományos sci-fihez, mint a 60/70-es évek nagy íróié. Első irodalmi sikerét azonban nem ezeknek a köteteknek köszönhetni, hanem a Primera línia novellának, amivel megnyerte a Círculo de Lectores versenyét 1982-ben. A zsűri tagja volt Borges és José Donoso is. Gardini még a mai napig is alkot, 2010-ben is jelent meg egy weird fiction regénye, a Tríptico de Trivídad (Trividad oltára).

    Carlos Gardini

    Carlos Gardini

    Habár Argentinában mindig nagy népszerűségnek örvendett a science fiction, a 90-es évekre a kiadások száma mégis csökkent. A kevés megjelent mű közül említésre méltó Carlos Chernov Anatomía humanája (Emberi anatómia, 1993) és Eduardo Blaustein Cruz diabloja (1997). Azonban ez a rövid visszaesés nem tartott sokáig: a 2001/2002-es gazdasági válság után újra erőre kapott a sci-fi. Megjelent a színen Pedro Mairal, Rodolfo Fogwill és Alejandro Alonso. Habár Fogwill már nem folytatja extrém vízióinak kifejtését (2010-ben hunyt el), a jövőben érdemes lesz figyelni Mairal és Alsonso műveire.

    Ha esetleg kedvet kaptál az argentin sci-fihez, segítheted a Galaktikát az új MetaGalaktika kiadásában, de ha erre nincs lehetőség, akkor várd velünk együtt az új MetaGalaktikát.

  • Medicirque: Cirkusz a táncban – Programajánló

    A Medic’all Art Dance társulat improvizációs előadását novemberben láthattuk a Bakelit Multi Art Centerben.  Az őselemek, a tűz, víz, levegő és a föld kapcsolatát dolgozták fel  pillanatnyi benyomásaik alapján a színpadon.  Érzelmekkel teli produkciójukat zsonglőr mutatványokkal és akrobatikával színesítették. Újdonságként hatott a visual poi, egy programozható látványtechnikai eszköz, amellyel elképesztő fényarzenál varázsolható a színpadra. Hasonlóan tüzes élményt nyújtott a világító hullahoppkarika-játék is. Az akrobatikus mutatványok egyik főszereplője az előadásban a tissue volt, ezen  függve jelenítették  meg a levegő elementális energiáit.

    Te is átélnéd a varázslatot és sajnálod, hogy lemaradtál a novemberi és a decemberi előadásról? Jó hírünk van, ugyanis az őselemek összecsapásának megint részesei lehetünk január 21-én, este 8 órakor, ismét a Bakelit Multi Art Centerben.  Ha lemaradnál, a februári Galaktikában egy hosszabb cikkben foglalkozunk az előadással.

    Ízelítőnek íme néhány kép és egy videó a meseszép produkcióról. Csütörtökön találkozunk!

     

    12246982_896093993773663_3857318370054477102_n

    12308274_896094217106974_3502617883708521854_n

    12308786_896094197106976_425619229318330641_n

    12311308_896094420440287_3900958035960358043_n

    12313759_896094350440294_3690314964758225382_n

    12313871_896094787106917_7579132543780592494_n

    12313968_896094177106978_116656237022437399_n

    12314116_896094003773662_4400636521831763899_n

    12316391_896094240440305_7644003485028901987_n

    12321495_896095143773548_6983803486835755199_n

    12342384_896094360440293_6041487892231719908_n

    12342851_896094043773658_6249273331981655985_n

    12345465_896094550440274_970059985370208029_n

    12516236_10207400046812308_442453934_n

     

    Az előadásról készült videó:

     

     

    Kis Judit

  • Januárban induló sorozatok

    A sorozatok egy jelentős része már decemberben pihenőre ment a fél-évadzárások után, sokuk januárban folytatódik, de akad olyan is, amely csak februárban tér vissza a képernyőkre. A sorozatkészítők és a különböző csatornák azonban nem hagyják unatkozni a nézőket. Januárban is kezdődnek új sorozatok, új évadok.

    A MARVEL rajongók január 19-től újra élvezhetik Carter ügynök legújabb kalandjait, aki a kései 40-es évek Hollywood-jába tesz látogatást, ahol ismét felveszi a harcot a HYDRA szervezettel.

    agent-carter

    Ha már szuperhősök, akkor a DC is tovább erősíti sorozatait. Január 21-én indul a Legends of Tomorrow (Holnap Legendái), mely összegyűjti a Zöld Íjászból és a The Flash-ből megismert hősöket, kiknek céljuk, hogy megállítsák a halhatatlan Vandal Savage ámokfutását.

    legends of tomorrow

    Aki egy kis apokaliptikus hangulatra vágyik, az örülni fog a The 100 folytatásának. A dráma harmadik évada január 21-én kezdődik, mely érdekfeszítő fordulatokat ígér.

    THE-100

    Az igazság talán még mindig odaát van: Mulder és Scully újra összeáll a legújabb X-akták sorozatban, hogy kinyomozzák a legbizarrabb és vérfagyasztóbb eseteket. A hat részesre tervezett évad január 24-én veszi kezdetét.

    x files 2016

    Az Ördög felmond a pokolban, és Los Angeles-be költözik? Bizony! A Lucifer című képregény-adaptáció a Sátánról szól, aki felhagy korábbi életével, és a Los Angeles-i rendőrségnek segít gyilkosságokat megoldani. Érdekes koncepcióval dolgozik az új sorozat, reméljük legalább olyan mókás lesz, mint amilyennek hangzik. A Fox sorozata január 25-én startol.

    lucifer series

  • Grandiózus űrkiállítás a Millenárison

    Január 15-től – két hónapon át – látható a Millenárison a világ legnagyobb utazó űr-gyűjteménye, a NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó Gateway to Space kiállítás. A világ számos pontján nagy sikerrel bemutatott tárlat a NASA és az űrutazás történetét dolgozza fel az űrrepülést megálmodók első lépéseitől, az eseménydús XX. századon, a holdraszálláson át napjainkig, átlépve a Naprendszerünk határait is.

    A kiállítás emléket állít az összes jelentős mérföldkőnek, mint például az első lépés a Holdon vagy a Nemzetközi Űrállomás. A kiállított tárgyak nagyon sokfélék: eredeti műholdak, rakéták, űrhajózási eszközök, tárgyak, a visszatéréshez használt űrkapszulák, szkafanderek MIR űrállomás, űrrakéta, valamint a Földön jelenleg egyetlenként megtalálható Lunar Roving holdjáró (a létező 3-ból kettő jelenleg is a Holdon van). Láthatjuk a Mercury-Redstone-t, az első amerikai, embert szállító rakétát, mely első szuborbitális repülésére vitte Alan Shepardot 1961-ben. Testközelből is megismerhetjük, milyen volt a Szojuz űrhajó belseje, milyen a Nemzetközi Űrállomás, láthatjuk a holdkompot, és az Apollo űrhajórendszernek azon részét, mely a kétfős legénységet az anyaűrhajóból a Hold felszínére és visszajuttatta, illetve vagy az orosz MIR űrállomást, ami 1986-tól 1997-ig keringett a Föld körül.

    Megnézhetjük, hogy 1961. április 12-én milyen ruhában indult a szovjet Jurij Gagarin az űrbe. A kiállítás emléket állít az Apollo–Szojuz kísérleti programnak is, melyben az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió megegyezett, hogy megpróbálnak az űrben összekapcsolni egy Apollo kabint egy Szojuz űrhajóval. Az űrexpó bemutat egy holdjárót, eredeti felvételekkel és az Apollo 16 legénységeinek kommentjeivel. Nagy közönségkedvenc az a holdkőzet, amit nem csak megtekinthetnek, de meg is érinthetnek a látogatók. És természetesen nem maradhat ki az űrutazás magyar vonatkozása sem a kínálatból.

    Bepillantást nyerhetünk a jövőbe is az Orion űrhajón keresztül, ami a Marsra szállítja majd az embert.

    A kiállítás bemutatja, hogyan tudnak létezni az űrhajósok a szélsőséges időjárási körülmények között, hogyan és mit esznek és hogyan fürdenek. Az űr felfedezőinek szánt korai ételek egyszerű, pürésített élelmiszerek voltak fogkrémes tubushoz hasonló csomagolásban. Ahogy az emberek egyre több időt töltöttek az űrben, úgy fejlődtek a számukra készített ételek is – ezeket is láthatjuk a Millenárison, mint ahogy azt is, milyen az a berendezés, amit kifejezetten arra terveztek, hogy az űrhajósok a Coca-Colát és a Diet Coke-ot csapolni tudják a speciális ivópohárba.

    A kiállítás végén pedig különböző szimulátorokon keresztül tesztelhetjük magunkat, hogy milyen pilóták lehetnénk. Speciális, úgynevezett zéró gravitációs géppel kóstolhatunk bele az űrbéli létbe, továbbá kipróbálhatjuk, hogy milyen az űrben szerelni és milyen nehézségekkel kell ott még megküzdeni.

  • A gyermekkor vége – minisorozat beszámoló

    Ahogy azt már számtalanszor hangsúlyoztuk, manapság a különféle adaptációk tengerében lubickolhat a néző. Újrakészítenek rengeteg klasszikust, átgondolják, variálják, feldolgozzák, újrakezdik. Az SF zsáner sem maradhatott érintetlenül, 2015-ben számos újragondolt sorozatot láthattunk, természetesen könyvekből adaptálva. Ezek vagy sikeresek voltak, vagy kimondottan mellényúltak a készítők, és teljes katasztrófába süllyesztettek egy címet (Különvélemény).

    Azonban akad itt még egy nagy nívójú cím, melynek alapját minden sci-fi rajongónak kötelezően ajánlott ismerni. Ez pedig a műfaj egyik legjobban elismert írója, Arthur C. Clarke meghatározó műve, az 1953-as A gyermekkor vége (Childhood’s End). A három részre osztott regényből a SyFy csatorna készített egy három epizódos mini-sorozatot.

    Vigyázat, a cikk elszórtan SPOILEREKET tartalmaz!

    clarke childhoods end

    Ha egy szóban szeretném jellemezni A gyermekkor vége című sorozatot, az talán a zavaros lenne, nézzük, hogyan sikerült mindent totálisan összekuszálniuk a három epizód alatt.

    A könyv olvasása után a legszembetűnőbb eltérés az a történetfolyás struktúrájának megmásítása. Az össze-vissza ugrálás cseppet sem segít a mű megértésében, és sokszor úgy tűnik, a sorozat készítői két évtizede olvashatták a regényt, s abból már nem emlékeznek főbb részletekre, így megkopott memóriájuk mélyéről halászták elő, mi is történt a műben.

    Mielőtt elkezdtem volna a sorozatot, előbb újra átpörgettem az eredeti regényt, hogy felfrissíthessem emlékezetemet. Igazán nem kellett volna, mert egy-két főbb pontot leszámítva teljesen más szemszögből készítették el a kisképernyős változatot. Az első rész még csak-csak rendben volt, ám egyes részleteken képtelen vagyok átlépni. Az eredeti történet szerint a Kormányzók megjelenése után 50 (!!) év telt el, mikor Karellen megmutatta magát a már fejlett emberiségnek. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy az emberi tudat, és társadalom „megérjen”, és valójában megpillanthassa a Földre érkező jótevők valódi alakját, ami kiköpött mása a szintén ember által illusztrált ördögnek. A sorozatban csupán 15 év telt el. Tizenöt év elképesztően kevés ahhoz, hogy gyökerestül megváltozzon hétmilliárd ember, még akkor is, ha már nincs háború, nincs éhínség, stb. Egy emberöltő sem telt el, a felnőttek kicsit idősebbek lettek, a gyermekek esetleg felnőtté váltak, de ez nem elég a kollektív tudat átformálásához.

    Emiatt az időbeli eltolódás miatt a sorozat máris káoszba fulladt. A könyv első részében főszerepet játszó Rickynek meg kellett volna halnia, ehelyett a készítők beleszőttek egy szerelmi drámát, és a 15 + 4 év elteltével is meghatározó szerepe lesz, s a második epizódban szinte teljesen lelövik a poént, ennek viszont csak az utolsó rész utolsó perceiben kéne megtörténnie. A morális és filozofikus töltet szinte teljesen hiányzik. Rupert Boyce buliján a puszta véletlennek köszönhető, ami miatt Rodricks nyomozni kezd a Kormányzók után, nem előre meghatározott kutatások miatt, amelyeket már évek óta készített. Ennek fontos kelléke a részegen játszott Oujia-tábla, nem pedig Karellen által tudatosan odavitt űreszköz. Ez csak néhány a legalapvetőbb hibákból, amik miatt az eredeti mű mondanivalója érvényét veszti, s a feldolgozás kusza lesz. És miért kellett megváltoztatni majdnem mindenki keresztnevét? Nem értem, ez miféle logikai meggondolás miatt volt szükséges.

    oujia

    Az újítás és átformálás nem mindig baj, de ha ez elvesz az eredeti alkotás egységességéből, az borzasztó végkimenetellel járhat. A gyermekkor vége egyik személyes kedvencem, ezért érint kényesen a rengeteg – hozzáteszem fölösleges – változtatás, amit alkalmaztak a sorozatban.

    Ha nem nézzük, hogy ez egy feldolgozás, akkor is nagyon kaotikusnak tűnhet, és ha nem is olyan mélységekig hagyja elgondolkodni az embert, mint ahogy Clarke tette az alapanyaggal, attól egy jó szórakozási lehetőségnek bizonyult.

    A színészek a helyükön vannak, de nem kiemelkedőek. Charles Dance viszont elképesztően tökéletes választás volt Karellennek. Tekintélyt parancsoló mély orgánuma egyszerre lágy, bizalmat gerjesztő, mégis erős, kifejező. A Kormányzó megmunkálása nem is lehetne ördögibb, ezzel sincs probléma.

    A mű által felvetett kérdések a mai napig helytállóak, ezért is lehet az oka, hogy a modern társadalomban játszódik, nem az 50-es években. Az utópisztikus társadalmak nagyon szépnek tűnnek, ám ha jobban belegondolunk, rengeteg mindent fel kellene áldozni érte: kultúrát, művészetet, tudományt, vallást. Ezek nélkül a mai emberiség teljesen elveszne, így kérdéses, hogy a mindenek feletti jó lét, s egyenlőség jobbá teszi-e az emberiséget, vagy inkább sokkal kevesebbé, a közös tudat érdekében.

    Az előzetes háttérismeretek a sorozat megtekintéséhez nem szükségesek, de a teljes kép érdekében erősen ajánlott elolvasni Clarke klasszikusát.

    Ha összegezni szeretném, A gyermekkor vége című minisorozat egy egészen jól összerakott sci-fi dráma és társadalomkritika, mely hibái (főleg kuszasága) ellenére is élvezhető, leköti a nézőt és szórakoztatja.

  • A varázslás szabályai

    Galaktika 2016. januári számában  megjelent egy David Klecha és Tobias S.Buckell által megírt, egyszerre különös és különleges novella, ami annyira elemzést igényel, hogy alig tudom mivel kezdjem. Talán az esetleges negatívumokkal, de azt leszögezném, hogy összességében sokkal több jót találtam benne, mint kifogásolni való részt.

    A legfontosabb, ami nem feltétlen szól a novella mellett, az az a tény, hogy nem „kezdőknek” szánták. Persze lehet, hogy csak az írók által választott in medias res módszer miatt érezheti így az olvasó, de mindenesetre eléggé elvártnak éreztem a háttértudást. Ez nem feltétlenül rossz, és egy kitartó kezdő egy idő után azért tud mibe kapaszkodni, azonban tényleg kitartónak kell lennie, hogy a már egyébként is masszív méretű és gyorsan közölt információkat feldolgozza.

    A második, némiképp az előzőhöz kapcsolódó gond a rendkívül gyakran előforduló katonai szleng. Persze remekül alkalmas egy bizonyos hangulat megteremtésére, mégis ha valaki nem elég képzett és ez esetleg zavarja is, könnyedén leteheti a művet még a történet kibontakozása előtt. Nem elég tehát a fantasy iránti érdeklődés és olvasottság, ismernünk kell egy kis hadizsargont is.

    A következő probléma, ami magyarázza, hogy eddig miért nem írtam semmit a műfajjal kapcsolatban, az a világok egyedi, ám néhány olvasó számára talán zavarba ejtő keveredése. Egyszerre találjuk meg a rádióhullámokat, mágikus energiákat, orkokat, tengerészgyalogosokat, nyilakat, íjakat, gépfegyvereket és rakétákat. Nem tudhatjuk, hogy fentről sárkány, vagy esetleg vadászrepülő érkezik-e. Ismételten nem magától értetődő hátrány, kivéve persze azok szemében, akik a klasszikus fantasy-t tisztán szeretik fogyasztani. Ez a mű azonban mintha szándékosan szembe menne a klasszikussal. A Tolkienre tett utalások leginkább az emberi ostobaságot bemutató példákhoz társítva fordulnak elő. Ez talán a legnagyobb sérelmem a művel kapcsolatban, de rá is térnék arra, mitől érzem mégis olvasásra érdemesnek, és miért sajnálom, hogy nem hosszabb.

    Talán épp azért, mert nem kezdőknek készült, talán a műfaj egy regényhez viszonyított különbségéből adódóan, esetleg az írók tudatos választása miatt, de azonnal akció közepébe csöppenünk, és nincs megállás. Kétlem, hogy bárki szünetet tartana a vége előtt. A háttér, a történet jóval részletesebb és mélyebb az egyébként jól leírt harcnál, de erre úgy kell rájönnünk, hogy közben pörögnek a harci események is. Ráadásul alig hogy megértjük többé-kevésbé a világot, máris beindulnak a csavarok, amik már nem csak a harc szintjén izgalmasak, hanem a történet egészének szempontjából. Hogy például van-e értelme egyáltalán annak, hogy az egység az életét kockáztatja. És persze a világ furcsaságának magyarázatáról szóló információmorzsák is belekeverednek a „nagyobb ábra” morzsái közé.

    Nagyon különleges a nézőpont, amin keresztül látjuk a történetet. Az egységből ketten vannak igazán, akik narrátorként is funkcionálnak, de az egész egység egy olyan varázslat hatása alatt áll, ami egyaránt hat a nézőpontra és a harcra. Szinte elkerülhetetlen, hogy „csatlakozzunk” a csapathoz.

    A karakterek sem sablonosak. A nemes hölgy, akinek a megmentésére a küldetés irányul, önként vállalkozik csalinak, és meg is sértődik, hogy ezt nem azonnal engedik meg neki, majd észérvekkel támasztja alá álláspontját, meggyőzve az egységet.

    Szintén a pozitívumokhoz sorolnám, hogy mindkét író tapasztalt a sci fi és fantasy világában egyaránt. Tobias S.Buckell 2008-ban best seller listára került a Halo 6. részével. A novella furcsaságát pedig talán magyarázza, hogy egy hajón nevelkedett. David Klecha élettörténete után pedig a katonai szleng nem meglepő, mivel ő iraki veterán, aki saját elmondása szerint azóta ír történeteket, hogy az eszét tudja.

     

  • Az ifjú Han Solo jelöltjei

    Az elkövetkezendő évek kimondottan termékenyek lesznek a Star Wars univerzum szempontjából. Idén év végén érkezik a Rogue One alcímű spin-off, 2017-ben a Star Wars nyolcadik epizódja, azt követően pedig a legnépszerűbb csempész, Han Solo sztoriját dolgozzák fel 2018-ban. Míg a Rogue One háza táján hamarosan jönnek a forgatási képek, előzetesek, és végtelen mennyiségű hype, addig a következő mozikról vajmi keveset tudunk. Így is esélyes azonban, hogy már a saját filmje előtt fel fog tűnni Han a harmadik és negyedik epizód cselekménye között zajló Rogue One-ban.

    Több ezer színészen rágták át magukat a készítők, ám ezt a számot sikerült nagyjából egy tucatnyira redukálni.

    Íme, a legesélyesebb jelöltek Han Solo szerepére:

    Ansel Elgort (Csillagainkban a hiba, A lázadó, A beavatott)

    Jack Reynor (Transformers: A kihalás kora)

    Logan Lerman (Harag, Egy különc srác feljegyzései)

    Emory Cohen (Túl a fenyvesen, Brooklyn)

    Blake Jenner (Glee, Supergirl sorozat)

    Miles Teller (Whiplash, Fantasztikus Négyes, A beavatott)

    Scott Eastwood (Gran Torino, Harag)

    Dave Franco (Szemfényvesztők, Eleven testek, Rossz szomszédság)

    han solo jelöltjei

     

    Legtöbbjük neve ismerősen csenghet, de legalábbis néhány filmben már szerepeltek, így nem idegen az arcuk. Ez merőben más elképzelés, mint Az ébredő Erőnél, hiszen ott J.J Abrams (a rendező) direkt relatíve ismeretlen színészeket válogatott be, hogy mindenképpen az legyen életük szerepe, s eképpen is játsszák el karakterüket.

    Hogy melyikük tűnik a legjobbnak, azt mindenki döntse el maga, reméljük a megfelelő színészt találják meg a szerepre, mert egyelőre legtöbbjüktől van miért tartanunk – legalábbis munkásságuk alapján. Nem lesz könnyű a Harrison Ford által játszott vagány figura örökségét tovább vinni, de egyelőre megszavazzuk a bizalmat.