Szerző: galaktikaggadmin

  • Tatooine létezik! – Különleges exobolygók

    Nem túl rég foglalkoztunk olyan exobolygókkal, amelyeket egyszer akár gyarmatosíthat is az emberiség – feltéve, hogy megoldja az odajutást. Most azonban lássuk azokat a különleges, egyáltalán nem szokványos bolygókat, amelyeket soha nem fogunk lakni, csupán egyéni egzotikuma miatt megfigyelés alá vonni.

    Kepler-16b „Tatooine”

    Kepler-16

    Kezdjük talán azzal a sokak számára lenyűgöző ténnyel, hogy Tatooine létezik! 2011-ben fedezték fel, ráadásul Fűrész Gábor magyar csillagász közreműködésével, és a „keresztségben” egyelőre a Kepler-16b nevet kapta.

    kepler16b

     

    Nyilvánvaló, hogy amikor köztudatba került, hogy a bolygó két nappal is rendelkezik, azonnal reagáltak a Star Wars rajongók, és elnevezték Tatooine-nak az exobolygót. Több fantáziarajz is napvilágot látott, melyek a 4. epizód azon jelenetét idealizálják, ahol Luke Skywalker végignéz otthona mellett egy kettős naplementét. Ez a valóságban is működhet, hiszen Kepler „Tatooine”-16b két nappal rendelkezik! Ezek a központi égitestek 0,69 és 0,20 naptömegű hideg törpecsillagok. Elnyúlt pályán, 41 nap alatt járják körbe a tömegközéppont körüli útjukat. Hozzájuk képest a bolygó 229 napos pályán kering, amelynek felszínéről vélhetően mindkét csillag jól megfigyelhető. A Jupiternél némileg kisebb tömegű bolygó fele részben hidrogénből és héliumból, fele részben nehéz elemekből állhat (jég és szikla). Felszínén a hőmérséklet mínusz 100 – míniusz 70 Celsius-fok lehet, azaz messze kívül esik a kettős lakhatósági zónán.

     

    Az emlékezetes filmjelenetben így néz ki ama bizonyos kettős naplemente:

    tatooine
    A valóságban pedig ilyen lehet:

    albireo

    Most pedig lássunk néhány „futottak még” versenyzőt a Különleges exobolygók-kategóriában:

    A KOI 730 ikerbolygói

    KOI730

    A bolygópár azért vált világhírűvé csillagász-körökben, mert azonos pályán keringenek. A Naphoz hasonló csillag körül keringő két exobolygó 9,8 napos periódussal járja körül csillagát. Eközben csillaguktól nézve mindig 60 fokos szög választja el őket egymástól, tehát egyikük mindig egy kicsit a másik előtt mozog. Felszínűkről nézve csillagjuk sokkal nagyobb lenne, mint a mi Napunk, a testvérbolygó pedig jól körvonalazódó, fényes objektumként mozdulatlanságot színlelne az égen.

    Az Oph 1622 rendszer ikerplanemói

    oph1622

    A planemók tulajdonképpen csillag nélküli vándorbolygók, melyek egy néhai bolygóközi kataklizma során kilökődtek pályájukról, és azóta szabadon száguldanak a világűrben. Felszínükön örök sötétség honol. Azonban nemrég nemcsak egy, hanem mindjárt egy ikerplanemót sikerült azonosítani a 400 fényévnyire, az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagformáló régióban, akik egymás körül keringenek. Így eddig ez az első, ismert bináris planemó rendszer. A páros egyik tagja 7, a másik 14 Jupiter tömegű objektum. Meg ne tévesszen senkit a szoros összetratozást jelentő „iker” szó, mert jelen esetben a két planemó közötti kapcsolat űrviszonylatokban mérve gyenge, bár a közöttük fennálló vonzás még mérhető. De bármilyen váratlan katasztrófa örökre elszakíthatja őket egymástól. (A köztük lévő távolság a Nap-Plútó hatszorosa). Az ikrek kb. egy millió évvel ezelőtt születtek meg, valószínűleg mindketten törmelék-és porfelhővel rendelkeznek, hivatalos nevük pedig Oph 162225-240515, röviden Oph 1622.

    51 Pegasi b – „Bellerophón”

    exoplanet_51_Pegasi_b

    1995-ben fedezték fel. Nem hivatalos nevét a görög hős után kapta, aki megszelídítette Pegazust. A bolygó saját csillagára vonzást gyakorol, ezért a csillag mozgása imbolygó. A Bellerophón felszíni hőmérséklete a Pegasus felőli oldalán 1000 Celsius-fok, méretét tekintve pedig egy jupiterszerű gázóriás, ami 150-szer nehezebb a Földnél. Forgása igen érdekes, ugyanis akárcsak a mi Holdunk, kötött tengelyforgású, azaz a bolygó mindig csak egy oldalát fordítja a napja felé, tehát egyik felén állandó nappal, másik felén éjszaka van. Légköre épp emiatt elég viharos, A szél több ezer km/h sebességgel fúj, és izzik, nem tartalmaz vízgőzt. Azonban ez nem jelenti az eső hiányát, éppen csak a felhőket itt olvadt vas alkotja – vaseső esik. A Bellerophón keringési ideje 4,2 nap.

    TrES-2b, a ‘Fekete bolygó”

    tres2b
    2006-ban fedezték fel a TrES-2b jelű exobolygót. Különlegessége, hogy a ráeső csillagfény alig 1%-át veri vissza, így „feketébb” a Naprendszer bármelyik bolygójánál vagy holdjánál, de még a szénnél is. A csillaga körül alig 5 millió kilométer sugarú pályán kötötten keringő jupiterméretű exobolygót a központi égitest sugárzása mintegy ezer fokra hevíti. A magas hőmérséklet azonban azzal is jár, hogy az atmoszférájában emiatt nincsenek fényvisszaverő felhők, ráadásul nagyon gazdag a fényt hatásosan elnyelő nátrium- és káliumgőzökben, ami szintén hozzájárul az extra „sötétséghez”. A bolygó persze nem abszolút koromfekete, hiszen forrósága miatti sugárzása okán enyhe vörös parázslást mutat. A TrES-2 kísérőjének keringése kötött, vagyis ő is mindig ugyanazon oldalával fordul csillaga felé, 2,47 nap alatt kerüli meg azt. A központi csillag Napunk ikertestvérének tekinthető: tömege, sugara és felszíni hőmérséklete azonos a Napéval, fémtartalma kicsit kevesebb,  ismert kora pedig 5,1 milliárd évre tehető. A rendszer 750 fényévnyire található a Sárkány (Draco) csillagképben.

    55 Cancri e, a „Gyémántbolygó”

    55cancri e
    A kanadani MOST-űrteleszkóp (Microvariability and Oscillations of STars) segítségével fedezték fel 2004-ben amerikai és kanadai asztrofizikusok az 55 Cancri e jelzésű bolygót. Átmérője mindössze 60 százalékkal nagyobb Földünkénél, ám tömege a miénk nyolcszorosa. Így eddig ez az exobolygó a legtömörebb, legsűrűbb ismert szilárd bolygó, tömegének egyharmadát pedig gyémánt adja! A jövő bányászai és ékszerészei azonban számíthatnak kellemetlen, sőt, kifejezetten barátságtalan körülményre, hiszen felszíni hőmérséklete a csillaghoz való közelsége miatt 2700 Celsius-fok. Egy év viszont itt csupán 18 földi óráig tart.

  • Odaát 11. évad – Túl a félidőn

    Mindig nagy öröm látni, ha a készítők hallgatnak a rajongók szavára, és nézői kívánságok, tanácsok sokaságával felvértezve állnak neki megalkotni egy film, játék, vagy épp sorozat folytatását. Azok, akik ily hosszú ideje kitartanak a Winchester fiúk kalandozásai mellett, bizony joggal várják el, hogy az alkotók igenis erőltessék meg magukat, mert miért is várná valaki izgatottan egy széria 11. évadját, ha előtte a legtöbb mézesmadzag parasztvakításnak bizonyult csupán, mint például a tavalyi etap Deanmonja. Nos, 9 rész után kijelenthetem, hogy az Odaát idén, ha teljes vérfrissítést nem is kapott, mindenképp hozza azt a fan-service dózist, melyre a nyolcadik, de még inkább az ötödik szezon óta nem volt példa.

    Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz!

    Kapunk első körben egy, már a premierben megszellőztetett főgonoszt a Sötétség képében, mely entitás ugyanolyan apokaliptikus fenyegetést jelent a Földre, mint Lucifer a sorozat fénykorában. Az újdonsült antagonista pedig tökéletes választás, egyrészt a hozzá kitalált biblikus kapcsolódásnak hála (Isten idők kezdete óta elzárt testvére), másrészt, mert a hölgyemény a néző szeme láttára nő fel, csodálkozik rá az őt körülvevő világra, keresi céljait, motivációit, ezzel elérve, hogy a fél-évad záróra már ne is őt, hanem magát a Mindenhatót tekintsük az érem sötétebbik oldalának. Nem kis bravúr ez, a Sötétségnél tényleg csak Lucifer volt jobban megírt főgonosz, szerencse, hogy a továbbiakban őt sem kell majd nélkülöznünk. Az már csak hab a tortán, hogy Crowley, mint saját terveit szövögető gyám telitalálat, hisz ahogy nő Amara (így hívják a Sötétséget) ereje, úgy lesz egyre kiszolgáltatottabb és tehetetlenebb a Pokol királya, ezzel még tovább fokozva a fenyegetettség érzetet, amit csak tetéz, hogy még az ősellenségeknek számító angyalok és démonok is hajlandóak lennének a kollaborációra annak érdekében, hogy elűzzék a világból a Sötétséget. Mindezek tükrében nem nehéz elhinni, hogy tényleg Amara a sorozat történetének legerősebb ellenfele, és a java még csak az évad második felében jön majd.

    supnat1

    És, hogy mi a helyzet a többiekkel? Nos, itt már vannak kisebb gondok, de az összkép még így is a pozitív irányba tendál szerencsére. A legfőbb probléma idén Castiel, aki az egyik legkomplexebb karakterből erre az évadra egy zsinóron rángatott báb lett, az átok problémával nem kezdenek túl sokat, inkább bedugták az írók egy sarokba, bekapcsolták neki a Netflixet, amiről le sem tud szakadni, még a (fél)végjátékra sem, amikor azért eldurvulnak a dolgok rendesen. Jut neki pár jópofa popkulturális utalás, plusz az első két-három részben azért még van némi szerepe (a Metatronnal közös jelenetei különösen jók lettek), de mivel mostanra 4 állandó szereplője lett az Odaátnak, ha abból egy kiesik, azt azért megérzik a nézők. A tesóknak végre újra elkezdtek épkézláb szövegeket kreálni az írók, ez, vagyis a tőmondatokban történő dialógusok már évadok óta a széria Achilles-sarkának tekinthetők, s bár nem maradéktalanul, de ezt a csorbát kiköszörülték végre, újra érződik a dinamika Sam és Dean között, voltak vicces és drámai pillanatok egyaránt, a nagy részük legnagyobb csodálatomra még működött is. Azért nem maradéktalanul, mert az egymás elől titkolózás motívuma már megint bekerült a scriptbe, úgy tűnik ez amolyan CW vonás, hisz az Arrow/Flash duóban sem tudnak elszakadni ettől az egyre idegesítőbb momentumtól. Sam ugyan időközben bevallja Istentől(?) kapott látomásait, de Dean Amara-val való ködös kapcsolata a záró képsorokra is rejtve marad, feloldása pedig – szokás szerint – szinte biztos, hogy újfent egy elcsépelt szópárbajban történik majd meg, mely során mindkét fél csak a saját igazát hajtja. Én lennék a legboldogabb, ha nem így lenne, de túl sokszor eljátszották már ezt a felállást.

    supnat2

    A fő sztoriszálhoz kapcsolódó részek, csakúgy, mint eddig, nagyon rendben voltak, legfőképp azért, mert a veszély tényleg nagyobb, mint valaha, a tét emelkedik, és hiába nem marad a premierben bemutatott borús, sötét atmoszféra a későbbiekben, a széria szokásos humorfaktora mellett érződik, hogy itt most ismét az egész világ a tét, csakúgy, mint az Apokalipszis eljövetelénél anno. Ami fontosabb viszont, hogy idén végre a heti ügyekkel sem voltak különösebb gondok, ez a párbeszédek mellett a másik sarkalatos pontja az Odaát „sok pénzt hoz, csináljuk” korszakának (értsd: 6. évadtól mostanáig). A negyedik, „Baby” címmel ellátott epizód például „Monster of the week” jelleg ide vagy oda, a széria egyik legerősebb epizódja lett, az ok pedig nagyon egyszerű: végre egy teljes epizódot szenteltek a legendás Impala-nak, mely éppúgy a csapat része, mint bárki más. Több mint egy autó, ezt pedig az epizód tökéletes kivitelezésben reprezentálta, a legnagyobb rajongóknak készült (csakúgy, mint a tavalyi „Fan Fiction”), és ezáltal be is talált rendesen. De említhetném akár az ezt követő „Thin Lizzie” részt is, melyben sikerrel kötik össze az ügyet a főszállal, vagy a személyesebb vizekre evező „Just my imagination”-t, látszik, hogy a filler epizódok nem csupán helykitöltésként funkcionálnak, ez pedig óriási pozitívum. Persze, csupán 9 részről van szó, de ez egyszer derűlátó leszek, és hiszem, hogy ez a tendencia marad a későbbiekben is.

    supnat3

    A félévad-záró látványos lett, Amara végre megmutatja határtalannak tűnő erejét, sor kerül a részek alatt felépített Sam-Lucifer találkára, és az angyalok is elindítják totális offenzívájukat a Sötétség ellen. Persze még a következmények előtt véget ér az epizód, hisz cliffhanger nélkül nincs lezárás, de az már most biztos, hogy van potenciál a felépített konfliktusokban, Lucifer visszatérésében, Dean és Amara végérvényesnek tűnő összeköttetésében, de akár Rowina is belekavarhat a dolgokba a Kárhozottak könyvével, – sok vasat tartanak jelenleg a tűzbe a készítők, csakis rajtuk áll, hogy melyiket kívánják használni. Elégedett voltam tehát a látottakkal, egyedül Isten hiánya az, ami kezd túlontúl érthetetlen lenni (ha a saját testvére nem elég, hát mi kellene ahhoz, hogy előmerészkedjen rejtekéből?), de végre meghallgattattak a rajongók imái, és elkezdték kiküszöbölni az évek alatt újra meg újra elkövetett hibákat, ballépéseket. Rajongóként tényleg csak szurkolni tudok, hogy ez az irány maradjon a későbbiekben is, viszont most már gondolni kéne lassan a lezárásra is, mert a Sötétségnél nagyobb ellenfelet nemigen tudok elképzelni. Ki tudja, talán az írók igen…

     

  • A Hátrahagyottak 2. évad kritika

    Csodálatos tíz részt élhettem át a Hátrahagyottak második évada során. Köszönöm ezt Lindelof-nak, akit lehet ugyan szidni (joggal) pár írói túlkapása miatt (Lost vége, Prometheus, Tomorrowland), de tagadhatatlan, hogy tanul a hibáiból, és mikor elemében van, akkor annak ez lesz a vége: az utóbbi évek legjobb sorozatévadja.

    A cikk kivételesen nem spoileres!

    A tavalyinál kevésbé érzelemdús, ám annál inkább filozofikus évadot kaptunk idén, mely egységes történet nélkül is képes olyan koherens maradni, hogy az egyszeri néző fejében egyre csak érlelődik a kérdés: Hogy a fenébe nem hullik darabjaira ez a koncepció? Ilyen az, amikor a készítők nem a forgatás közben találják ki, hogy merre is kéne továbbvinni a sztorit, á’ la Gotham első évad. A szezon tematikája ugyanis merőben eltér más sorozatok történetvezetésétől, végigvitt szálak helyett mozaikok, karakter utak helyett kiragadott életképek váltják egymást részenként, melyeket valahol a háttérben mégis összeköt egy láthatatlan szál, az itt-ott fellelhető átfedésekkel nagyszerűen érzékeltetve, hogy a történet végére azért összefonódnak a látszólag teljesen különálló mini-sztorik. A karakterek mellett az idővel is nagyon ügyesen játszadoznak a készítők, a premierben bemutatott Murphy-ék kálváriája után a Garvey família életébe már időben korábban kapcsolódunk be, és láthatjuk, mi vezetett ahhoz, hogy végül Jarden városában kössenek ki. S bár a történések zöme az említett két családdal történik majd a későbbiekben, terítékre kerül a tovább radikalizálódott Guilty Remnant, valamint az időközben kivált Laurie, továbbá fia, Tom erősen megváltozott világlátása is, hogy szép lassan egy kerek egész süljön ki a dologból, mindezt úgy, hogy a történet tényleg nem áll erős lábakon.

    leftovers1

    Ha lehet is beszélni fősodorról (már az első részben lefektetett, ám onnantól elég marginálisan kezelt eltűnési ügy mellett), akkor az az abszolút főszereplő, Kevin lelki vívódása lenne, mely több részen át ívelve egy olyan erős epizódban kulminálódik végül, melyet nem véletlenül említenek egy lapon a Lost zseniális „Constant” című részével, maradandó élmény az „International Assassin”, csakúgy, mint az egész széria. Kevin lelkiismerete az első évadban elhalálozott GR vezető, Patti személyében manifesztálódik, aki ezáltal éppoly teljes értékű szereplő lesz a szezon során, mint bárki más, karaktere hihetetlenül ambivalens, hol a végletekig szomorú, hol sziporkázik, de semmiképp sem neutrális. Ez egyébként igaz az egész évadra, mint azt már az intro könnyedebb hangvételéből, valamint a nyitány humoros pillanataiból is sejteni lehet, sokszor kifejezetten vicces a Hátrahagyottak, és ez baromi jól is áll neki, főleg azokban a részekben, mikor egyes jelenetek során mintha maga Lindelof üzenne a nézőnek: „Amúgy én sem igazán értem ám, mi a fene történik itt.”

    leftovers2

    Emellett viszont a Leftovers továbbra is dráma, és abból is a súlyosabb, nehezen emészthetőbb fajta. Én úgy vettem észre, hogy az évad leginkább a hitet tette próbára, nemcsak a karakterekét, de a nézőkét is. És itt most nem a keresztény vonulatra gondolok, bár Nora testvére, Matt pont, hogy a vallás által tétetik próbára (sikerrel), de ugyanúgy fellelhető a sorsba, jövőbe, emberekbe, misztikumba vetett bizalom is, mely a legtöbbször ki is fizetődik, furcsán optimista képet mutatva egy-egy velőig hatóan szomorú snitt után. Soha nem gondoltam volna például, hogy egy paradox helyzetben levő rendőr hamiskás karaoke előadását olyan érzelmi hullámvasútként kell megélnem, hogy bátran kijelenthetem: az egyik legerősebb sorozatbeli jelentet Kevin – szó szerint – életéért való éneke.

    De ez csak egy példa a sok közül, az évad telis-tele van retinába égő pillanatokkal, felejthetetlen jelenetekkel, kiváló színészek kiváló alakításaival, melyekhez zseniális apparátus asszisztál, mind a vágás, mind az egyes beállítások díjat érdemelnének, főleg a Mimi Leder jegyezte epizódokban, messze az általa rendezett részek a legjobbak. Épp ezért tartom felfoghatatlannak, hogy egyetlen Golden Globe jelölést sem kapott a Leftovers, nálam ezzel el is vesztette relevanciáját a díjátadó. Max Richter borzongató muzsikái a valóban drámai pillanatokban a végsőkig feszíti az ember idegeit (valamint könnycsatornáit), s bár idén kissé háttérbe szorultak a betétdalok mellett, mivel azok megválasztása is kitűnő, így egy rossz szavam sem lehet a hangzásra.

    leftovers3

    Ahogy az egész évadra sem. Eddig egyetlenegy olyan sorozatszezon volt életemben, melyre gondolkodás nélkül megadtam a maximum pontszámot, ez pedig a Breaking Bad záróakkordja. Mostanáig. A Hátrahagyottak második évadja tökéletes minőséget szállított idén, nem hittem volna, hogy képes lesz megugrani az első felvonás szintjét, de ez végül sikerült, még ha kevesebb (ám annál erősebb) volt is a dráma, és több az életről, a sorsról, Istenről, a Túlvilágról való filozofálás, ami szintén kuriózum a sorozatok között. Szóval, ha számosítanom kellene, természetesen 10/10 az évad, ez elfogultságnak tűnhet, de bármennyire is erőlködöm, nem tudok felhozni negatívumot a szezonnal kapcsolatban. Elgondolkodtató, hol megható, hol megmosolyogtató 10 epizódon keresztül mutatja be Lindelof és stábja, hogy mitől ember az ember, mit jelent hinni, mit jelent újrakezdeni, mik azok a dolgok az életben, melyekért érdemes felkelni minden egyes nap. Mert bár átjárja a szériát egyfajta keserű atmoszféra, a végkicsengés, és ezáltal a teljes káosz kontextusába helyezett utolsó snitt is azt sugallja: Soha ne add fel!

  • 2015-ös SF premierek

    Nem csak Star Wars volt ám az idén. Összegyűjtöttük, milyen SF vagy SF közeli filmek kerültek moziba 2015-ben, így aki lemaradt valamiről, könnyebben bepótolhatja. Van köztük új és felújított régi, eredeti történet és folytatás, családi animáció, látványra gyúró blockbuster és elgondolkodtató, fordulatos hard SF egyaránt. Továbbá olyanok is, amelyek nálunk (még) nem kerültek moziba, vagy csak filmfesztiválon vetítették őket. Kimaradt valami? Kinek mi tetszett a legjobban? Várjuk a véleményeket!

    Hős6os (Big Hero 6)
    Eredeti premier 2014.11.07
    Magyar premier 2015.01.08
    Adatlap: IMDb, Port

    hős6os

    A bolygó neve: Halál (rendezői változat)
    Magyar premier 2015.01.15
    Adatlap: Port

    Aliens

    Project Almanac
    Eredeti premier 2015.01.30
    Adatlap: IMDb

    Project Almanac

    Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending)
    Eredeti premier 2015.02.05
    Magyar premier 2015.02.05
    Adatlap: IMDb, Port

    Jupiter felemelkédese

    Hot Tube Time Machine 2
    Eredeti premier 2015.02.20
    Adatlap: IMDb

    Hot Tube Time Machine

    Chappie
    Eredeti premier 2015.03.06
    Magyar premier 2015.03.05
    Adatlap: IMDb, Port

    Chappie

    2001 – Űrodisszeia (2001: A Space Odyssey)
    Magyar premier 2015.03.12
    Adatlap: Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai
    A regény kapható a webáruházunkban!

    2001

    A beavatott-sorozat: A lázadó (Insurgent)
    Eredeti premier 2015.03.20
    Magyar premier 2015.03.19
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Insurgent

    Végre otthon (Home)
    Eredeti premier 2015.03.27
    Magyar premier 2015.03.26
    Adatlap: IMDb, Port

    Végre otthon

    Ex Machina
    Eredeti premier 2015.04.10
    Magyar premier 2015.04.30
    Adatlap: IMDb, Port

    Ex Machina

    Bosszúállók: Ultron kora (The Avengers: Age of Ultron)
    Eredeti premier 2015.05.01
    Magyar premier 2015.05.07
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Ultron kora

    Maggie
    Eredeti premier 2015.05.08
    Magyar premier 2015.05.14
    Adatlap: IMDb
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Maggie

    Mad Max: A harag útja (Mad Max: Fury road)
    Eredeti premier 2015.05.15
    Magyar premier 2015.05.14
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Mad Max Fury Road

    Area 51
    Eredeti premier 2015.05.15
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Area 51

    Holnapolisz (Tomorrowland)
    Eredeti premier 2015.05.22
    Magyar premier 2015.05.28
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Tomorrowland

    Monsters – Sötét kontinens (Monsters: Dark Continent)
    Eredeti premier: 2015.04.17
    Magyar premier: 2015.06.14
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Monsters2

    Jurassic World
    Eredeti premier 2015.06.12
    Magyar premier 2015.06.11
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Jurassic World

    Terminator: Genisys
    Eredeti premier 2015.07.03
    Magyar premier 2015.07.02
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Terminator

    Önkívület (Self/less)
    Eredeti premier 2015.07.10
    Magyar premier 2015.07.23
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Sselfless

    Hangya (Ant-Man)
    Eredeti premier 2015.07.17
    Magyar premier 2015.07.23
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    ant-man

    Pixel (Pixels)
    Eredeti premier 2015.07.24
    Magyar premier 2015.07.30
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Pixels

    A fantasztikus négyes (Fantastic Four)
    Eredeti premier 2015.08.07
    Magyar premier 2015.08.13
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    a fantasztikus négyes 02

    Z. mint Zakariás (Z for Zakariach)
    Eredeti premier 2015.09.11
    Adatlap: IMDb
    oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Zakariás

    Listening
    Eredeti premier 2015.09.11
    Adatlap: IMDb
    oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Listening

    Az útvesztő: Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials)
    Eredeti premier 2015.09.18
    Magyar premier 2015.09.17
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Tűzpróba

    Mentőexpedíció (The Martian)
    Eredeti premier 2015.10.02
    Magyar premier 2015.10.01
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    The Martian

    Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész
    (The Hunger Games: Mockingjay – Part 2)

    Eredeti premier 2015.11.20
    Magyar premier 2015.11.19
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    mockingjay2_01

    Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)
    Eredeti premier 2015.12.18
    Magyar premier 2015.12.18
    Adatlap: IMDb, Port
    A oldsite.galaktika.hu/ posztjai

    Star Wars VII

     

    Inkább olvasni van kedved? Nézd meg, milyen könyveket adott ki 2015-ben a Galaktika kiadója, a Metropolis Media! Sőt, még szavazhatsz is a kötetekre és nyerhetsz!

  • Vizuális zene

    A modernkor zeneszerzői ma már számítógépen álmodják és komponálják meg zeneműveiket. Akkordjaikat virtuális közegbe emelve soha nem látott lehetőségekkel gazdagították a hangok világának tárházát.

    A Trafóban a smART! XTRA program keretében ezúttal olyan művészek mutatkoztak be, akik a hangokat digitális szoftverek segítségével szólaltatják meg . Így láthatóvá teszik számunkra szerzeményeiket. Gryllus Ábris egy horvát szigeten a hullámokat fogta be és azok magasságértékeit digitalizálta hangszerének megszólaltatásához, mindezekhez pedig vizuális installációt rendelt. Munkáiban a vizualitás és a zene összhangját kutatja.

    gryllus1

    binaura_eszközök

     

     

    A Binaura tagjai Nagy Ágoston és Samu Bence az indiai Partapurban egy kivetített interaktív kalligráfiát vetett be a helyi lakosok szórakoztatására. A Prezi munkatársaiként olyan szoftverek alkalmazásával foglalkoznak, melyekkel a társadalmi és közösségi reakciókat vizsgálják.

    apps

    Bolcsó Bálint családi fotókon lévő alakok sziluettjét használja kottaként. Európa több országában tanult zeneszerzést és elektronikus zenét. Többek között a Budapesti Őszi Fesztiválon is szerepelt zenei kompozícióival. Egyetemi oktatóként kísérleti zene alkalmazásával is foglalkozik. A  Jazzaj estek házigazdájával, Rubik Ernő Zoltánnal a valuta árfolyam értékgörbéjének megzenésített változatát mutatták be az est folyamán. Olvashattunk még jelekké alakított kottát, visszafelé, valamint tükörképként, sőt 45 fokos szögben elforgatva is. Megismerhettük egy digitalizált térbeli kocka hangszerváltozatát. Élvezhettük a hangokat városok távolsága és az épületek magasságának az olvasatában.

    rubik_kotta

     

    Mindez, amit láttunk és hallhattuk zenei kultúránk része, de már új hangszerek tartalmai alapokon nyugvó rendszerek formájában. A zene ezekből, a rendszerkeretekből keletkezik, voltaképpen hanginstallációk, legfőképpen pedig zene a szemnek.  Mindez bizonyítja, hogy mára a zeneszerző feladatköre kiszélesedett, a naprakész modern zenekészítés pedig bevezet minket a vizuális hangok birodalmába.

    Kis Judit

     

  • Minden összefügg mindennel – Világok Útvesztője

    Nehezen lehet egy cikket úgy kezdeni, mikor a bevezető mondatban szerepel a Star Wars, vallás, filozófia, thriller, krimi és a science-fiction. A fenti műfajok nem gyakoriak egymás társaságában, de nem úgy a Világok útvesztője című regényben, ahol más a helyzet.

    Jogosan emlegetik e könyvet egy lapon a már klasszikussá vált, ám még mindig megosztó Da Vinci Kóddal. A Világok útvesztőjében egy rendkívül izgalmas filozofálás pörgeti előre az eseményeket, számos krimit meghazudtolva ezzel. Elsőre talán fenntartással fogadhatjuk az izgalmas és a filozófia szót egy mondatban, de minden jel arra mutat, bizony lehet vegyíteni a kettőt. A regény szerzője, George B. Marwell elképesztő tudásról ad tanúbizonyságot. Én nem vagyok sem filozófus, sem hit-tudós, de még csak történész sem, így nem tudok minden egyes részletnek utánanézni, de kérdés nélkül elhiszem mindazt, amit a lapokon látok. A rengeteg idézet költeményekből, ismert, hatalmas filozófusok tanulmányaiból jelen vannak majdnem minden oldalon, és mindig bámulatos könnyedséggel adagolja a szerző azokat. És nem csak, hogy jelen vannak, hanem szerves részét képezik az egész műnek, hiszen a „nagyon” nyomdokán lehet csak elérni a végkifejletet. Az eredeti latin, görög, vagy akár francia szövegek rendkívül autentikusan hatnak.

    philosophers

    És valóban, maguk a folytonos filozófiai kérdések, amik övezik a művet, azok görgetik a cselekményt egyik pontból a másikba. A dialógusok inkább monológnak hatnak, a beszélgető felekből az egyik általában magasröptű beszédet tart, míg a másik a kérdéseivel érteti meg a laikus olvasóval a tényeket. Ám itt nem áll meg a Világok útvesztője – tovább megy és még többet markol. Általában ez semmilyen körülmények között nem szokott működni, itt valamiért mégis kézenfekvőnek tűnnek az egymásra épülő darabok. A kezdetben gyilkossági nyomozás hamar vallási kérdésekkel foglalkozó, titkos szervezet és összeesküvés-elméletek halmaza lesz. És ez cseppet sem baj. Minden mondatot átjár a misztikum, a folyamatos kétség, miszerint tényleg van valami felsőbb hatalom, ami mozgatja az emberek világát, vagy az egész csak szemfényvesztés. Mikor írom a cikket, még nem értem a végére a könyvnek. Ennek csupán az az oka, hogy képtelenség lenne releváns cikket írni róla, ha már tudnám a végkifejletet. A rejtélyesség, ami átitatja az egészet, rám is hatással van és félő, ha tudnám a végét, a cikk máshogyan fogalmazódna. A misztikum még mindig átjárja, még mindig nem derült fény egyik állításra sem. A regény azonban még mindig nem áll meg, hiszen belecsempészett egy jó adag tudományos fantasztikumot is. A filozófiai kérdések mellett számottevő vallási (görög, keresztény a leginkább kiemelt) témát többször a fizika törvényeivel igyekszik magyarázni. Bravúros okfejtéseket kaphatunk egyes filozófusok (Platón, Püthagorasz) ókori műveiből, s azok sci-fi-szerű, elméleti fizikában létező magyarázataiból. A legfőbb téma a valóság érzékelése, ami csaknem relatív, mint az idő. Ám az idő végtelen, hiszen, ha az idő előtt nem volt semmi, akkor maga az idő sem létezhetett, így hatalmas paradoxonba ütközünk. Tehát az elvont témák mellett a maga elvontságával a tudományos fantasztikum is kiemelkedő szerepet kap. Ahogy egy igazi thriller-nél szokás, minden összefügg mindennel, ám itt olyannyira, hogy szó szerint is érthetjük. A filozófia összefügg a vallással, ez eddig tiszta. A fizika összefügg a filozófiával, ami pedig a vallással. Végül a fizika, amely a filozófiával, illetve a vallással is összefüggésben van, betársul egy kis elméleti fizika, térdimenziók, a realitás illúziója, és számos festő, költő, művész – a regényhez kapcsolódó alkotása.

    covers_324302

    Akkor mégis mi köze van az egésznek a Star Wars-hoz?

    A regény második felében feltűnik egy titokvadász, kinek becses neve James Campbell. Hogy hozzuk a regény formáját, észrevehetjük: minden összefügg mindennel. A könyvben szereplő James Campbell rendkívül jártas mindenféle mítoszban, mondákban, vallásokban, és természetesen a filozófiában. Ez szintén igaz egy Joseph Campbell nevű illetőre, aki a fent említett jártasságait bevetve megírta 1949-ben az Ezerarcú hős című alap-könyvet, ami azóta ott csücsül minden forgatókönyvíró asztalán. És, hogy még mindig továbbfokozzuk az összefüggések végtelenségét, az Ezerarcú hős volt az alapja George Lucas karaktereinek is: a Csillagok Háborúja című világhírű mozisiker megalkotásához ez elengedhetetlen volt. Ebből merít a Világok útvesztője is, és ravaszul összekapcsolja magát a könyv témáját azzal a szereplővel, kinek tiszteletére egy igen eszes karaktert hozott létre.

    A Világok útvesztője egy csavaros thriller, gazdagon meghintve a világot mozgató kérdések kibeszélésével, és számos sci-fi elemmel, ami még rejtélyesebbé teszi az egyébként is misztikus atmoszférát.

  • Top 5: Poszt-apokaliptikus videójáték

    Nemrég megjelent a Fallout 4, s bár nem nyerte el egyértelműen a rajongók tetszését, azt mindenesetre újfent bizonyította, hogy bitang jó móka a világvége utáni senkiföldjén barangolni. Ennek apropóján most összeszedtünk 5 olyan címet, melyek máig megdobogtatják a poszt-apokaliptikus világokba vágyók szívét.

    5. Wasteland 2

    wasteland2

    Listánkat rögtön egy friss, tavalyi alkotással kezdenénk, mely nem csak azt bizonyította, hogy lehet érdemben folytatni egy 1988-as klasszikust, hanem azt is, hogy 2014-ben is van létjogosultsága egy, mind nehézségében, mind pedig játékmenetében old school programnak. Az InXile Kickstarter sikere pillanatok alatt taglózta le a kritikusokat, a régi Fallout fanok pedig megkapták végre azokat a játékelemeket, melyeket a sorozat 3. részétől nem: végletekig polírozott, mély RPG elemeket, sokrétű taktikázást, lépésről-lépésre történő előrehaladást, valóban vérre menő küzdelmeket, tehát mindent, amit a Bethesda a szélesebb közönség miatt nem, vagy csak részben integrált 2008-as alkotásukba. Mert a Wasteland 2 bizony nem gyerekjáték. Már a kezdő csapat összeállításával hosszú perceket, órákat érdemes szöszölni, mert elég egy gyenge láncszem, és borulnak is a dominók, a játék nem fogja úgy az ember kezét, mint azt a manapság megjelenő, mainstream piacra szánt címek teszik.

    A Wasteland 2 a maga kegyetlen valójában mutatja be, milyen is lenne az élet egy atomháború utáni Földön. A felfedezés egyszerre izgalmas és veszélyes, a körökre osztott harcban minden lépést meg kell fontolni, mert egy elhibázott mozdulat, és jönnek is a kellemetlen következmények. A párbeszédek, és úgy en bloc a forgatókönyv remekül lett megírva, tele érdekes karakterekkel és világleírással, no meg maguk a helyszínek is eszméletlenül hangulatosak, és kellőképp változatosak is, amit azért nem feltétlenül várna el az ember egy olyan játéktól, melynek pusztaság a címe. Jó látni, hogy még ma, a jobbára faék egyszerűséggel bíró videójátékok világában is van relevanciája egy olyan programnak, mint a Wasteland 2. Mert ha technológiailag nem is (a Unity Engine azért domborított már szebben is), történet és mélység szempontjából egy valóban kiemelkedő alkotás lett, az pedig külön öröm, hogy azóta több, hasonló jellegű program is megjelent, úgymint a Divinity – Original Sin, vagy a Pillars of Eternity. Ne álljon meg itt az oldschool-RPG-k újhulláma!

    4. RAGE

    rage

    Méltatlanul alulértékelték, és viszonylag hamar el lett felejtve az id Software 2011-es játéka, melyben a változatosság kedvéért nem atomháború, hanem egy kisbolygó, az Apophis becsapódása okozott globális katasztrófát. A világégést természetesen sokan túlélték, a hibernációból egy kissé megkésve ébredő hősünknek pedig már egy olyan világgal kell szembesülnie, melyben banditák, különböző barbár népek, na meg persze mutálódott emberek tengetik mindennapjaikat, az esetek többségében egymás módszeres öldöklésével.

    De a brutalitás nem csak a senkiföldjén van jelen. Az unaloműzés kedvéért a relatíve civilizált települések a roncsderbi egy új, „némileg” veszélyesebb válfaját választották legfőbb sporteseménynek, melyben nemcsak a gyorsaság és az ügyesség kap szerepet, de az olyan kevésbé kifinomult játékszerek is, mint a golyószóró vagy a rakétavető.

    Ebben a gyökeresen megváltozott berendezkedésben kell tehát boldogulnia a játékosnak, maga a játékmenet pedig két pilléren mozog: az egyik az elmaradhatatlan belső nézetű lövölde, a másik pedig a már említett autókázás, melynek szerepe nem merül ki a puszta versenyzésben, a nagyobb távolságok áthidalását is tuningolható négykerekűnkkel kell abszolválni.

    Az id az FPS műfaj ősatyja, így a gunplay kivitelezése értelemszerűen páratlan lett, szinte érezni a becsapódó lövedék súlyát, a fegyverek viselkedése nagyszerű, a mesterséges intelligencia pedig zseniális és sokrétű, már abban az értelemben, hogy minden frakció más-más mentalitással és taktikával áll a küzdelmekhez, így téve megunhatatlanná és változatossá az összecsapásokat. Az autós részek implementálása szintén kiváló, hiába nem volt rutinja a csapatnak ezen a téren. Az irányítás jó, a különféle bevethető eszközök miatt pedig kellőképp taktikusak is lettek a járműves ütközetek, a végére ugyan felüti fejét a monotonitás ezen a téren, de addig garantáltan élvezni fogjuk a játék ezen szegmensét.

    A fő sztori annyira nem erős, de jópofa karaktereket vonultat fel, a világ és a különböző csoportosulások érdekesek, az atmoszféra pedig egyenesen letaglózó. Legyen szó a végeláthatatlan sziklatömegekről (mely a kék éggel társítva baromi hangulatos kontrasztot teremt), a mutánsokkal teli, baljós sugallatú halott városról, vagy épp a kissé futurisztikus utolsó helyszínről, minden a helyén van, a csapattól eleddig idegen RPG elemek, craftolási lehetőségek pedig még az újrajátszási faktort is megdobják, ez azért is fontos, mert a hűvös fogadtatás miatt a folytatás valószínűleg álom marad, hiába a nyitott befejezés. Nagy kér érte, mert mind a történetben, mind a világban lett volna potenciál bőven, sőt, az epilógust elnézve még csak most bontakozhatott volna ki igazán a RAGE univerzuma.

    3. Fallout 3

    fallout3

    Sokan talán felhorkannak, hogy a Black Isle klasszikusai helyett a Bethesda újragondolt változatára esett a voksom, de az én szememben a 3. rész az, amelyben kiteljesedett a Fallout világa. A cég a klasszikusok izometrikus nézete helyett az Elder Scrolls szériában alkalmazott FPS/TPS nézetben látta a legenda revitalizálását, és játékmenetben is a csapat patinás szériájához igazodott a Fallout 3, ez pedig nagyon jól áll neki. A valultból való első kilépéskor elénk táruló hatalmas világ elemi erővel csap le, a rengeteg felfedeznivaló, tonnányi tartalom olyan letaglózó élmény, melyet minden szerepjáték rajongónak át kell élnie. Hiába ugyanis a nézőpontváltás, a Fallout 3 ízig vérig RPG, melyben a valós idejű harcok során is rengeteget számít a karakter fejlettségi szintje, visszatért az időt befagyasztó, taktikázásra is lehetőséget adó VATS rendszer, rengeteg párbeszéden kell átrágni magunkat, küldetések megoldásával, ellenfelek likvidálásával pedig szinteket lépünk, hogy a stílusunkhoz leginkább közelebb álló karaktert alkossuk meg. Specializálódhatunk közel vagy távolsági harcra, előnyben részesíthetjük a lopakodást a Rambo harcmodorral szemben, de gyúrhatunk akár az intelligenciára is, hogy hackeléssel, zártöréssel jussunk túl az akadályokon. Mindezekhez jön több száz, remekül megírt küldetés, rengeteg bejárható, végletekig kidolgozott helyszín, tucatnyi összerakható fegyver, hozzánk csapódó társak, és persze a Fallout fekete humorral mélyen átitatott világa, melynél kidolgozottabb poszt-apokaliptikus fantazmagória nem igazán létezik. A technológia ugyan már a megjelenésekor is kissé idejemúlt volt, de a Bethesda mod-támogatásának köszönhetően a játékot fel lehet pimpelni olyan szintre, hogy az még a 4. rész tükrében is megállja a helyét, nem csak tartalom, de külcsín tekintetében is.

    2. Metro 2033

    metro2033

    A GSC Game World berkeiből kivált 4A Games rögtön egy adaptációval kezdte pályafutását, Dmitrij Gluhovszkij azonos című regénye pedig nem is lehetett volna jobb alapanyag. A világvége utáni Moszkva sötét, dohos metróalagútjai, és a romos, fagyott felszín egy pillanat alatt beszippantja az arra fogékony játékost, a megvalósítás pedig még egy sokat tapasztalt stúdiótól is elismerendő lett volna, nemhogy egy kezdő cégtől. Talán a regény, talán az európai mentalitás teszi, de a Metro egy, a fenti címeknél sokkal sötétebb, ridegebb világot prezentál, melyben a föld alatt tengődő civilizáció a félhomályban kuporogva retteg a banditáktól és mutánsoktól, gombából főzi a teát, és töltényekkel fizet a kofák kétes minőségű áruiért. Artyom, a játék protagonistája ezzel a kietlen helyzettel kénytelen szembenézni, a morális kérdésekkel, misztikummal erősen felvértezett történet végéhez pedig rengeteg ellenséges katona és mutálódott élőlény hulláján át vezet az út, miközben az alagutakban gyilkos anomáliák lapulnak, a város szívében pedig egy ismeretlen faj, a legfőbb antagonistaként szolgáló Dark Ones szövi terveit, mely talán az emberiség maradékára is hatással lesz.

    Mind a sötétségbe burkolózó metróhálózat, mind a szárnyas fenevadak által uralt, élhetetlen felszín kidolgozása példaértékű lett, még a legutolsó csavar elhelyezése is a fejlesztők odaadásáról, hozzáértéséről tanúskodik, a gyér megvilágításban tengődő elcsigázott emberek látványa valóságos hidegrázást okoz kellő beleélés mellett, a játék pedig ügyesen lavírozik a felfedezés/történetmesélés/harc hármasa között, egy pillanatig sem érezzük, hogy bármelyik elem is túlcsordulna. Mindehhez kiválóan asszisztál a nemes egyszerűséggel 4A Engine-nek elkeresztelt saját fejlesztésű grafikus motor is, mely a mai napig megállja a helyét, pláne, ha a felújított Redux kiadást nézzük, mely a jelenleg is zajló felújítási mánia egyik iskolapéldája lehetne. A regény folytatását, Metro 2034-et figyelmen kívül hagyó 2. rész, a Last Light még talán a 2033-nál is jobb, polírozottabb élményt nyújtott, de mivel az első etap nyújtotta a rácsodálkozást, az újdonság varázsát, így hiába volt kevésbé kiforrott játékmechanikailag, végül erre esett a választásom. Épp úgy, mint a lista első helyezettjének esetében.

    1. S.T.A.L.K.E.R. – Shadow of Chernobyl

    stalker

    A GSC Game World legendásan hosszú ideig készülő csodájáról 2007-re senki sem gondolta volna, hogy valaha is elkészül, azt pedig pláne nem, hogy végül jó is lesz. Pedig így történt, a S.T.A.L.K.E.R. jött, látott, és végül győzött, s vált minden idők egyik, ha nem a leghangulatosabb játékává. A program ugyan már csak nyomokban tartalmazta Arkagyij és Borisz Sztrugackij kultuszregényének, a Piknik az árokpartonnak az örökségét, de a második csernobili reaktorrobbanásnak kontextusába ágyazott világ és történet annyira egyedi és kidolgozott lett, hogy az ihletadó regény és Tarkovszkij filmje mellett is büszkén viselheti a Stalker címet.

    A Zóna nyomasztó atmoszférája olyan játszi könnyedséggel érzékelteti a játékossággal az általa irányított karakter jelentéktelenségét, melyre egy más program sem volt még képes. Minden megtett lépés során ott figyel a hely gyilkos ökoszisztémája, nem elég ugyanis, hogy a mesés javak reményében érkező kincsvadászokkal, a karantént mindenáron fenntartó katonasággal, különféle mutálódott élőlényekkel kell majd felvennünk a harcot, mellettük még a szinte önálló személyiséggel bíró terület anomáliáival is kénytelenek leszünk megbirkózni. Ilyen anomáliák például a beszippantó, majd széttépő örvények, maró, növényszerű entitás („Kocsonya”), vagy épp a radioaktivitás, mely megfelelő védőöltözet nélkül könnyen a vesztünket okozhatja.

    A Zónában csak nagyon kevés a biztonságosnak mondható terület, ez pedig egy olyan terhet ró a játékosra, hogy a küzdelem valóban a túlélésért zajlik, ehhez pedig a nehézség is nagyban hozzájárul. A S.T.A.L.K.E.R. ugyanis a hagyományos, „nyugati” FPS-ekhez képest sokkal több tényezőt vesz figyelembe, már-már szimulátori mélységekbe terelve a játékmenetet. A fegyverek ballisztikája a valósághoz a lehető legközelebb áll, egyáltalán nem biztos, hogy a szálkeresztbe kerülő ellenfelet valóban el is találjuk majd, plusz a mordályok amortizálódnak is, így nem lehet a végtelenségig durrogtatni egy-egy darabbal. Visszatöltődő életerő nincs, itt bizony különböző egészségügyi csomagokkal, vagy épp étellel megy a gyógyítás, valamint egy erősebb találat után karakterünk könnyen elkezdhet vérezni is, melyet csak aranyárban mért kötszerrel tudunk orvosolni. Bizony, aranyárban, a S.T.A.L.K.E.R. világában – különösen az elején – mindenért meg kell küzdeni, a pénzt nem szórja két kézzel a játék, ellenben pillanatok alatt el lehet verni csak az alapvető felszerelésekre, úgymint EÜ csomag, kötszer, töltény, vagy vodka, mely a sugárzás ellen véd.

    A remekül kivitelezett játékmenet viszont tényleg csak a jéghegy csúcsa a GSC programjának esetében, a játék lelke a már említett atmoszféra, mely bőven elég volt ahhoz, hogy a lista élén végezzen a Shadow of Chernobyl. A Zóna különböző területei saját, egyedi vonásokkal rendelkeznek, legyen szó a Kordon mezőkkel és kisebb településekkel szegélyezett dombjairól, a Roncstelep végeláthatatlan szeméthegyeiről, a különböző föld alatti létesítmények horrorisztikus folyosóiról, Pripyat szellemvárosáról, vagy épp a Reaktor betondzsungeléről, minden egyes territórium egy saját művészeti alkotásnak feleltethető meg, melyek bebarangolása utánozhatatlan élmény.

    A terület faunája nélkülünk is éli az életét, mutáns kutyák támadnak a portyázó emberekre, vagy épp szaladnak bele egy anomáliába, ezzel is érzékeltetve, hogy a világ nemcsak ránk nézve halálos. A településeken sztalkerek anekdotáznak és gitároznak a parázsló tűz körül, miközben a sötét horizonton villámok cikáznak, egy pillanatig bevilágítva a játékteret majd nem sokkal később elered az eső…az érzés, amit egy ilyen – és rengeteg ehhez hasonló – szituáció előhoz az emberből egész egyszerűen leírhatatlan, olyan élmény, melyet egy más program sem képes nyújtani. A játékhoz készült két kiegészítő, a Clear Sky és a Call of Pripyat szintén hasonló játékmenetet nyújtanak, így a trilógiává bővült sorozat mindenkinek erősen ajánlható, akinek eddig kimaradt a S.T.A.L.K.E.R. élmény. A számozott folytatás elkészülte azonban egyelőre erősen kétséges, mert, bár a GSC időközben feltámadt hamvaiból, a második részről azóta sem szól a fáma, pedig lassan ideje itt lenne az ideje egy újabb virtuális utazásnak a Zónában. Addig is szolgáljon útikalauznak Vlagyimir Vasziljev két regénye, a Halálos Zóna és A duplikátor gyermekei. Good hunting, stalker!

     

  • Valami van a háttérben: Konspirációs thriller

    Különösebb pszichológiai tanulmányok nélkül is elmondhatjuk, hogy az embert mindig is zavarta, ha valami furcsa jelenségre vagy eseményre nem talált reális választ. Azonban az emberi gondolkodás mindig képes ezeket a lyukakat betömködni. Hogy ténylegesen ezzel magyarázhatóak-e az összeesküvés-elméletek létezése, az vitatható, de a racionalitás iránti vágynak valami köze biztosan van ezekhez az elméletekhez. Semmi sem az, aminek látszik, valami vagy valaki mindig megbújik a háttérben. Ez a cikk azonban elsősorban nem a köztudatban élő összeesküvés-elméleteket vagy azok eredetét szeretné bemutatni, hanem egy hozzánk sokkal közelebb álló témán, azaz a könyveken keresztül szeretne beszélni némi „összeesküvésről”.

    da_vinci_langdon_sophie_monalisa

    Ha összeesküvés történetet szeretnénk olvasni, több külföldi cikk és oldal is Dan Brown híres könyvét, A Da Vinci Kódot fogja ajánlani nekünk. Habár maga az író egy „egyszerű, szórakoztató krimiként” jellemzi regényét, több angolszász könyves oldalon (pl. Goodreads) a conspiracy thriller (magyarul konspirációs thriller) kifejezést fogjuk találni. Milyen is ez a műfaj? – kérdezi jogosan az olvasó. Az angol Wikipédia adhat némi útmutatót: a konspirációs thriller a thrillernek olyan alfaja, aminek középpontjában olyan bűneset áll, amiért ténylegesen egy egész összeesküvés vagy bűnszövetkezet a felelős. Az ilyen történetek sokszor a középkor moralitásjátékait idézik: a rossz emberek felelősek a rossz történésekért, a jóknak pedig meg kell ezeket az embereket találni és legyőzni. A főhős szinte folyamatos életveszélyben van, így élete egyfajta rohanássá változik. Továbbá ezek a történetek gyakran elmondják, hogy a tényleges igazságot nehéz meglátni a pletykák, hazugások vagy a tudatos propaganda által. Ez a jellemzés valóban nagyon is illik a A Da Vinci Kódra, hisz egy múzeumi kurátor meggyilkolásától eljutunk egészen egy az egyházat és más szerveket is átszövő összeesküvésig, ahol végül semmi sem az, aminek eddig hittük. A végső megoldáshoz is a két főhős, Robert Langdon és Sophie Neveu titkos jelek, szimbólumok és szövegek megfejtése révén jut el.

     39steps-fingerRészlet a The 39 Steps című filmből

    Habár a megjelenése évében a könyv igazi szenzáció volt, rengeteg addig nem olvasó embert késztetett olvasásra, azonban azt nem szabad elfelejtenünk, hogy nem Brown írt először konspirációs thrillert. Az első ilyen jellegű thrillernek John Buchan krimijét, a The Thirty-Nine Stepst (1915) tartják, hisz már ez a könyv tartalmazta a zsáner bizonyos elemeit: összeesküvés, szövevényes ügy és a mindig rohanásban lévő főhős. A történet szerint Richard Hannay tudomást szerez egy amerikai kémen keresztül egy készülődő anarchista mozgalomról, ami destabilizálni szeretné Európát azzal, hogy merényletet követnek el a görög miniszterelnök, Constantine Karolides ellen londoni látogatása során. Ennek az információnak a birtokában Hannay élete veszélybe kerül. A The 39 Stepshez hasonló elemekből építkezik még Graham Greene A félelem minisztériuma és Dashiel Hammett A férfi, akit Spade-nek hívtak regények is.

    illuminatus

    Az USA-ban a konspirációs thrillerek igazi fénykora a 60-as és 70-es évek volt, pontosabban a vietnámi háború, Martin Luther King, John F. Kennedy és Robert F. Kennedy merényletét, és a Watergate botrányt követően. A jelenség érthető, hisz ezek az események a mai napig rengeteg összeesküvés-elméletnek kínálnak remek alapot. Ahogy sok más ember, úgy az írók sem hunyhattak szemet a közelmúlt eseményei felett. Így születtek meg olyan művek, mint Richard Condon regénye, A mandzsúriai jelölt vagy Robert Shea és Robert Anton Wilson Illuminatus! trilógiája. Utóbbit a későbbi, kortárs konspirációs thrillerek meghatározó művének tekintik. Az Illuminatus! első kötete, a The Eye in The Pyramid (1975) New Yorkban kezdődik két nyomozóval (Saul Goodman és Barney Muldoon), akik egy baloldali magazin szerkesztője eltűnésének ügyében kezdenek nyomozni. Felfedezik, hogy az újság fontos összefüggéseket tárt fel egy titkos társaság és a közelmúltbéli gyilkosságok (Luther King és a két Kennedyé) közt. Ezzel Goodman és Muldoon egy nem mindennapi bűntény sűrű és szinte kibogozhatatlan hálójába gabalyodik bele. A cselekmény kibontakozásával megjelennek olyan jól ismert elemek (pl. számmisztika, szimbólumizmus, titkosírás), melyek visszaköszönnek a műfaj kortárs darabjaiból is, mint a már említett Da Vinci Kódban, de Umberto Eco két regényét, A Foucault-ingát és A rózsa nevét sem szabad kihagyni a sorból.

    1-OKRészlet A rózsa neve film változatából

    Az összeesküvés-elméletek természetesen a mai napig nem vesztettek semmit népszerűségükből, hisz ma is számtalan ilyen témájú regény lát napvilágot.  A már említett nagy nevek mellett (Dan Brown és Umberto Eco) említésre méltó még Steve Berry (A harmadik titok, Kolumbusz affér, Királyi fortély), Arturo Pérez-Reverte spanyol író (A Dumas-klub, Dobpergés Sevillában), Katherine Neville (Nyolc), a francia Jean-Christophe Grangé (Bíbor folyók), Susan Howatch (Starbridge-sorozat), de még a közkedvelt Varázslók-sorozat írója, Lev Grossman is belekóstolt a konspirációs thrillerek világába (The Codex). Továbbá a szépirodalom számos íróját, mint Margaret Atwoodot vagy Joseph Hellert is megihlette ez a fajta thriller.

    Dreadful_sanctuary

    Az összeesküvés-elméletek azonban nem csak a thrillerbe szűrődtek be, hanem a science fictionbe is. Az első ilyen jellegű sci-finek Eric Frank Russell 1948-ban megjelent Dreadful Sanctuaryját tekintik. A regény egy nagy űrméretű összeesküvést mutat be: John J. Armstrong new york-i feltalálót bevonják egy szokatlan ügybe: 17, a Holdra tervezett űrutazást szabotáltak ismeretlen elkövetők. Armstrong épphogy tudomást szerez az esetről, megbízóját, Bob Mandle professzort rejtélyes módon megölik. Armstrong nem hagyja annyiban a dolgot, felkutatja Mandle testvérét, elutazik Új Mexikóba a megmaradt űrhajókhoz, és nyomozót fogad fel: szóval Russel regénye tartogat bőven izgalmakat. A Dreadful Sanctuaryhoz hasonló sci-fik sora nem ér véget ezzel a művel. A későbbi szerzők közül például Philip K. Dick is írt összeesküvés-elméletekről néhány művében (pl. Valis), William Gibson szintén (pl. Nyomtalanul), John Twelve Hawks (The Traveler, The Dark River) és Neal Stephenson (Cryptonomicon) is.

    covers_324302

    Az összeesküvés-elméletek a magyar írókat sem hagyták figyelmen kívül. Az elmúlt évekből biztos beugranak Frei Tamás regényei (A megmentő, A bankár), de sci-fi/ filozófiai thriller vonalon sem kell szégyenkeznünk. 2013-ban jelent meg George B. Marwell Világok útvesztője című könyve, ami a Dan Browntól és Umberto Ecótól megszokott nyomozások és konspirációk összefonódásán túl még komoly filozófiai elmélkedéseket is tartalmaz (emiatt filozófiai thrillernek is szokás nevezni a Világok útvesztőjét). Utóbbitól nem kell megijedni, Marwell nagyon emészthető és szórakoztató módon segíti olvasóját elmélyülni a platóni és a descartes-i filozófia kérdéseiben. Maga a regény egy titokzatos sorozatgyilkosság köré épül: az áldozat feje hátra van csavarodva, homlokába pedig egy nyomatott I betűt véstek. Az ügyet Hampton felügyelő próbálja megoldani, azonban a nyomozáshoz segítséget kell kérnie a szimbólumok és rejtélyek szakértőjétől, Leonard Larkintól. A közös nyomozás azonban titkos társaságok és hermetikus elméletek világába vezeti őket. Mindez pedig csak olyan filozófusok gondolatiságán keresztül válik érthetővé, mint Platón, Püthagorasz és Descartes.

     

    Hogy van-e alapja az összeesküvés-elméleteknek vagy sem, azt jobb, ha mindenki saját belátása szerint dönti el. Azonban egy-két könyv erejéig talán elmerülhetünk ebben a szövevényes és kalandos világban és képzelhetjük bátran azt, hogy a megmagyarázhatatlan gondok nem maguktól történnek, hanem egy háttérhatalom mesterkedése az egész. Ahogy láthattuk, a szórakoztató irodalomnak köszönhetően egy kis fantáziálgatásra bőven van lehetőség.

  • A régi jó iskola – megjelent az IdőŐrség

    Az Éjszakai őrség 1998-as megjelenését követően talán még nem lehetett sejteni, hogy Szergej Lukjanyenko világa képes lesz 17 év múltán is beszippantani és izgalomban tartani az embereket Oroszországtól egészen az Egyesült Államokig. Legalábbis, a sorozat hossza (8 kötet magyarul) ezt jelzi. A legutóbb megjelent kötet, az IdőŐrség pedig annak is bizonyítéka, hogy jócskán van még kihoznivaló az Őrség-univerzumból.

     

    Az IdőŐrség (Время инверсий) szerzője, Vlagyimir Vasziljev (Nappali őrség, Káosz-őrség, S.T.A.L.K.E.R-regények) új helyszínre helyezi az eseményeket, ezzel is kicsit tágítva az eddig jól ismert világot: Moszkva után most Kijevben követhetjük a Fény pártiak és a Setétek kalandjait. Az eseményeket egy Setét Másféle, Dmitrij Svedov (röviden Svéd) szemén keresztül követhetjük nyomon, akit váratlan feladat ér: kinevezik a kijevi Nappali Őrség vezetőjévé. Svéd nem veszi jó néven ezt a „megtiszteltetést”, hisz szerinte második szintűként nem érett a feladathoz, továbbá ez a cím azt is jelenti, hogy neki is kell újjáépítenie az Őrséget és irányítani a Setéteket. A Másfélék visszacsalogatása, a szétesett intézmények újraszervezése és az adminisztratív feladatok ellátása mellett Svédnek még egy nyomozás is a nyakába szakad: ismeretlen tettesek szívják el az emberek energiáját. Nyom nincs. A helyzetet még nehezíti az is, hogy a Magasabb szintű mágusok is értetlenül állnak az eset előtt, vagy épp titkolnak valamit Svéd elől. A Setétnek így nincs más választása, minthogy saját maga tegyen pontot az ügy végére a sajátos módszereivel.

     inv3A könyv orosz borítója

    Az IdőŐrség az a kötet, amihez a Lukjanyenko rajongók és az új Őrség-olvasók is bátran nyúlhatnak. Az új könyvben Vasziljev egyszerre idézi meg az első könyvek hangulatát, miközben nem várja el olvasójától, hogy ismerje ezt a felidézett világot. Megfelelő mennyiségű információval lát el minket: épp annyival, hogy egy újonc ne érezze elveszettnek magát, és egy veterán se érezze túl szájbarágósnak vagy unalmasnak a világ bemutatását. Ugyanez az eljárás igaz az esetleges megjelenő régi szereplőkre is: megtudjuk, hogy kik is ők valójában, de bemutatásuk csak épp az aktuális, a könyvben betöltött szerepükre korlátozódik.

    Vasziljev nem csak folytatja Lukjanyenko univerzumát, hanem bővíti is egy új, ismeretlen ellenféllel (feltehetően mágusokkal), akik az eddigi ismert szabályoktól eltérően (pl. nem hagynak nyomot a Homályban) garázdálkodnak, okozva ezzel fejtörést szinte minden Másfélének. Az új varázslókat és Svéd nyomozását Vasziljev a lehető legnagyobb odafigyeléssel írta meg. A cselekményt fokozatosan építi ki, miközben újabb és újabb mellékszálakat is beemel a fő történetfolyamba. Így találkozhatunk Margóval, a Másokért rajongó emberlánnyal, egy új prófétával, egy rövid időre még Moszkvába is visszatérünk, és természetesen a két Őrség közötti rivalizálás és furkálódás is jelen van az új regényben. Ez a sok ötlet és cselekményszál mindig tartogat valami izgalmat, szinte nincs is üresjáratnak nevezhető rész a cselekményben. Továbbá ez a sok minden nem nő is túl Vasziljeven, képes a könyv végére mindegyiket megfelelően a helyére tenni és lezárni, így teljesen befejezett történetet adva a rajongók kezébe.

    view2_by_25kartinok-d79mihnAndrew Ferez illusztrációja

    Más szereplők, más helyszínek, de a hangulat a régi” – olvasható az IdőŐrség borítóján, ami tökéletes összefoglalása az új kötetnek. A fejlődő Kijev hamisítatlan kelet-európai hangulatot ad a történetnek, az univerzum is bővül, és a szereplők is intelligens, mágikus erőkkel rendelkező, de nagyon is emberi karakterek, ahogyan azt megszokhattuk a korábbi regényekben is. Vasziljev új Őrség könyve nem fog csalódást okozni a rajongók számára. Ez a régi jó iskola darabja – mondanák a regény szereplői.

  • Az ébredő Erő: kérem a következőt!

    Kezdjük a legfontosabb információkkal. Nem, ez a cikk nem tartalmaz spoilereket. Igen, érdemes megnézni az új Star Wars filmet, mert jól sikerült: hangulatos, látványos, szórakoztató, misztikus és emberi. Mindenképpen nagy élmény, de azért egy kis űrt is hagy maga után.

    Most már nyugodtan nekifuthatunk messzebbről is.

    Hozzon is ajándékot, de ne hozzon

    Minél népszerűbb valami, annál nehezebb neki folytatást csinálni, hiszen olyan sokféle elvárásnak kell megfelelni. A rajongók azért is szétcincálhatják a filmet, mert túlzottan hasonlít az előzőre (hiszen nem hozott semmi újat), és azért is, ha nem hasonlít (mert akkor nem tiszteli a hagyományokat). J.J. Abrams csapata biztosra ment és zseniálisan kiszolgálta mindkét tábort. Az egyik oldalon tételesen fel lehet sorolni vagy egy tucatnyi helyzetet, fordulatot, helyszínt, fegyvert, karaktert, ami korábbi filmekből köszön vissza, azoknak egyfajta variációja, parafrázisa. Ugyanakkor viszont Az ébredő Erő megalkotta a saját markáns hangulatát, stílusát, és új elemeket is behozott a Star Wars univerzumba, amitől az egész film egyedi és maradandó élmény lett.

    Star Wars

    Mintha igazi lenne

    Ha sorra kell venni, mitől működik nekem egy Star Wars film, akkor az első helyen a világ kézzelfoghatósága szerepel. A hetvenes évek végén, 11 évesen azért döbbentem le teljesen a Csillagok háborújától, mert a stúdiószerű díszletek és a gyermeteg jelmezek helyett egy olyan, messzi-messzi galaxis jelent meg a vásznon, ami élt, lélegzett, valódinak tűnt. Az embernek valóssággal kedve támadt belépni a vászonra, és körülnézni ebben a világban.

    Ez a fíling most visszatért. Nagyon jót tett a filmnek, hogy ahol csak tudták, mellőzték a számítógépes trükköket, és tényleg felépítettek járműveket, helyszíneket, megkreáltak lényeket. A néző ettől úgy érzi, hogy egy létező helyre látogatott el, aminek saját története, misztikuma van. És persze minderre az IMAX 3D csak rásegít.

    Star Wars

    Sötét tónus

    Akik A Birodalom visszavágot kedvelik legjobban a szériából, azok örülhetnek, mert Az ébredő Erő legalább annyira sötét hangulatú, sőt talán még jobban. A sötét oldal erősödik, kegyetlen és szokás szerint technikai fölényben van.

    De van humor is

    Végre nem az jelenti a poént, hogy Jar-Jar Binks egy csata közepén szerencsétlenkedve véletlenül nyírja ki az ellenséget. Hanem újra vannak saját motivációval és stílussal rendelkező, hús-vér karakterek, akik viszonyulnak egymáshoz, és persze adott esetben húzzák egymást, vagy éppen beszólnak a másiknak. Ez (is) nagyon hiányzott az előzmény trilógiából.

    A nagy generáció

    Zseniális húzás, hogy a filmben a fiatalok számára az öregek sztorijai csupán legendák, ezért ledöbbennek, amikor élőben találkozhatnak a hősökkel. Ez mindenki számára átélhető, hiszen a rajongók is megilletődnének és szívesen sztoriznának egy személyes találkozó alkalmával, de maguk a fiatal színészek is így voltak ezzel a forgatáson. Ez egy többrétegű, tudatalatti csavar, amitől még könnyebben beleélhetjük magunkat a történetbe.

    Star Wars

    Több a kérdés, mint a válasz

    Ugyanakkor kiütközik, hogy J.J.Abrams szereti a misztikumot és a megválaszolatlan kérdéseket. Olyannyira, hogy a film végére legalább három szál is elvarratlan marad. Vagyis Az ébredő Erő egyértelműen egy trilógia nyitánya, a sztorija nem teljesen kerek. Ez pedig kettősséget szül a nézőben.

    Vannak tettek, fordulatok, amelyeknek a hátterét, motivációját szeretnéd megtudni, megérteni, de az első részből nem fogod. Ennek hiányában viszont nehéz megítélni, hogy az adott karakter miért olyan, amilyen, és miért csinálja azt, amit. Ugyanakkor a következő részig mindez számos találgatásra, eszmecserére ad okot – és a készítőknek nyilván ez is volt a célja.

    Nálam mindenesetre elérték, hogy szívesen megnézném újra a filmet, és várom az újabb epizódot, hogy megtudjam, milyen válaszokat adnak a felvetett kérdésekre. Szóval kérem a következőt!