Szerző: galaktikaggadmin

  • Kisfilm: Uncanny Valley

    A 3DAR nevet viselő csapat kisfilmje mindössze 8 perces, de mondanivalóban, látványban és dramaturgiában is egy igen ütős alkotást sikerült összehozniuk. Az író és rendező Frederico Heller, de a film végén szép hosszú stáblistát olvashatunk.

  • Star Wars kiállítás Bécsben

    Április 16-ig várja az érdeklődő látogatókat Bécsbe a Star Wars Identities kiállítás. A szervezők számos programmal készülnek a rajongók számára, melyek segítségével könnyebben elmerülhetnek a hatalmas univerzumban.

    A kétszáz eredeti forgatási kellék mellett – amelyeket a Lucas Museum of Narrative Art biztosítja – megtekinthetik Anakin életnagyságú fogatját, vagy többet megtudhatnak a Birodalom sötét uráról, Darth Vader-ről, mint ahogy sok más szereplőről is. Persze megtekinthető minden klasszikus karakter, úgy, mint Yoda, Chewbacca, vagy éppen R2D2 élethű mása. Ezek mellett természetesen megismerhetik a látogatók a különböző fajok, fegyverek, makettek, kezdetleges concept rajzok tucatjait is, amelyek szerepeltek a két trilógiában és a hat évados rajzfilmsorozatban, a Klónok háborújában. Bemutatásra kerülnek olyan tárgyak is, amelyeket eddig még nem állítottak ki.

    star wars identities 2

    Ezen múzeumi bemutatások mellett egy igazán egyedi programmal is készülnek a szervezők: mindenki megalkothatja saját Star Wars egyéniségét. A látogatók egy okos-technológiát alkalmazó karkötő segítségével a különböző interaktív állomásoknál egyre közelebb juthatnak Star Wars-beli karakterük megformálásához. Minden megállónál kérdésekre kell válaszolni, melyek végén kiderül a látogató valódi személyisége, és egy teljesen egyedi hős szerepét vállalhatja magára egészen a kiállítás végéig. Természetesen a kvízek után mindenki maga döntheti el, hogy az erő világos, vagy sötét oldalát választja.

    sw identities chewbacca

  • Joanna Russ az új Galaktika XL-ben

    A Galaktika 310 XL egy újabb klasszikusnak számító írónő műveit hozza el olvasóinak. Joanna Russ a korábbi számokból már ismert sci-fibe betörő írónők egyike és a science fiction új hullámának egyik jelentős tagja is, akit dicsértek vagy épp kritizáltak sajátos dühödt hangjáért és liberális eszméiért.

    A magyar közönség előtt Russ nem ismeretlen, hiszen korábban is jelentek tőle meg írások, mint a Nebula-díjas Mikor minden megváltozott (Galaktika 255), Mindennapi depressziók (Galaktika 164), Testek (Galaktika 168), továbbá a Fényévek antológiában található meg az Invázió című novellája. Azonban azok számára, akik most ismerkednének az írónő munkásságával, következzen egy rövid ismertető.

    Joanna_Russ_obit

    Joanna Russról

    Russ 1937-ben született Bronxban (New York állam). Az írás iránt már nagyon fiatal kora óta érdeklődött, már akkor is számtalan füzetet töltött meg történeteivel, verseivel, képregényeivel és illusztrációkkal. Első megjelent írása a Nor Custom Stale volt 1959-ben, azonban írói karrierjének tényleges kezdetét a Picnic on Paradise-hoz (1968) kötik. A történet Alyx kalandornőről szól, aki egy különös véletlen folytán a jövőbe csöppent. Új környezetében ügynökként az a feladata, hogy turistákat vigyen veszélyes vidékekre kalandozni. Az ellenséges vidék, ahová a csoport kerül, nem várt veszélyeket tartogat: Russ mindezt hihető, realista módon ábrázolja.

    picnic

    A Picnic on Paradise-on kívül még további 5 regényt írt, amelyek közül a legjelentősebbnek a The Female Man-t (1975) tartják. Ebben a könyvében Russ az utópiák világát és a szatírát egyesíti. A történet négy, különböző dimenziókban élő nők életét követi nyomon: Joanna egy a 70-es évekhez hasonló világban él. Jeannie egy olyan alternatív dimenzióban, ahol a II. világháború sosem következett be, viszont a nagy gazdasági világválság még most is tart. Janet világában egy különös járvány miatt az összes férfi kihalt, így az ott élő nőknek sajátos technológiát kellett kifejleszteniük a túlélés érdekében: létrejött egy utópisztikus női társadalom. Végül Jael világába nyerhetünk betekintést, ahol a férfiak és a nők közti nemek harca kiteljesedett és a két nem teljesen elvált egymástól. Ahogy a négy nő találkozik, Russ hihetetlen víziókat tár elénk, továbbá fontos gender témákat feszeget, amelyek még napjainkban is forradalminak tekinthetőek. Nem is hiába tekintik a regényt a nő irodalom egyik legjelentősebb munkájának.

    femaleman_lrg2

    Russ tehetségét a szakma sem hagyta figyelmen kívül. A már említett Mikor minden megváltozott (1972) Nebula-díjat és Tipree-díjat is kapott, a The Second Inquisitiont és a mostani XL-ben megjelenő Amélie Bertrand rendkívüli utazásait (1971) Nebula-díjra jelölték, 1982-ben pedig A lélek dolgairólért az írónő Hugo-díjat kapott. Írásait leginkább polemikus, sodró stílusáról lehet felismerni, amiben továbbá kiérződik az intellektuális vadság és a liberális hangvétel is. Az írónő műveit a történetekbe beágyazott történelmi és filozófiai elmélkedések teszik még színesebbé (pl. The Female Man), továbbá gyakran fejezte ki saját politikai nézeteit is, főleg a nők helyzetét illetően.

    Sci-fi és fantasy történetek mellett Russ foglalkozott színházzal és irodalomtörténettel is. Egy drámát, a Window Dressinget írta, ami Honor Moore gyűjteményében, a The New Women’s Theatre-ben jelent meg 1977-ben. Drámákban való jártassága SF írásain is meglátszik: párbeszédei sokkal inkább drámaszerűek, mint prózaiak.

    Az írónő kritikai munkái közül a legjelentősebbnek a How to Suppress Women’s Writingot (1983) tartják, amiben a sajátos szarkasztikus stílusában ír a női írások hánytatott sorsáról.

    A most megjelent írásokról

    A Galaktika 310 XL-ben most négy új Joanna Russ írást olvashatunk magyarul: A lélek dolgairól, A kalandornő, Senki sincs otthon és Amélie Bertrand rendkívüli utazásai.

    6db918d0bd72853e2237ec98a4fd5887

    Két írás (Senki sincs otthon és Amélie Bertrand rendkívüli utazásai), továbbá a Nebula-díjas Mikor minden megváltozott az 1983-as, The Zanzibar Cat novelláskötetben jelent meg. A kötetbe Russ főleg a 70-es években írt írásait válogatta be, ezzel egy nagyon élvezetes és friss gyűjteményt hozva létre.

    A Senki sincs otthon egy számunkra ismeretlen korban játszódik. A történetben egy „idiótának” tartott embert (aki mai szemmel teljesen normális) fogad be egy magas intelligenciával rendelkező család. Megpróbálják az új családtagot saját magukhoz hasonlóvá formálni, de ebbe a feladatba hamar beleunnak. Ekkor veszi kezdetét az „idióta” mentális kínzása.

    Az Amélie Bertrand rendkívüli utazása egyértelműen Jules Verne előtt tiszteleg. A novella 1920-as években játszódik egy Lyons-hoz közeli pályaudvaron. Egy átutazóban lévő férfi keresi vonatját, amikor váratlanul egy trópusi környezetben találja magát. Innen egy csinos hölgy, Amélie Bertrand menti ki, aki elmagyarázza védencének, hogy mi is lakozik abban a trópusi világban és Amélie miként járta be.

    TOR_11b

    A másik két írás (A lélek dolgairól és A kalandornő) más-más kötetekben jelentek meg. A Hugo-díjas A lélek dolgairól 1983-ban jelent meg az Extra(Ordinary) People gyűjteményben (eredetileg a The Magazine of Fantasy and Science Fiction-ben jelent meg 1982-ben). A kisregény egy távoli történelmi korba, nevezetesen a kora középkorba, a viking hódítások idejébe röpít minket. A történéseket egy fiatal fiú, Radulphus visszaemlékezéseiből ismerjük meg. Elbeszélésének középpontjában egy apátság főnökasszonya, Radegunde áll. A hölgy egy nem mindennapi nővér, hisz hihetetlenül nyugodt és kiegyensúlyozott, a vallásról pedig nagyon is modern és sajátos véleménye van. A főnökasszony számos nyelvet beszél, műveltsége senkiéhez sem hasonlítható, továbbá saját bevallása szerint, nagyon távoli eseményekre is van rálátása. Az apátság környékén élők mind úgy érzik, hogy Radegunde nem illik saját korukba. Ez az érzés még inkább megerősödik bennük, amikor a főnökasszony a partra érkezett fosztogatni vágyó vikingek elé megy tárgyalni.

    A Hugo-díjas írás egy jól kidolgozott mű, amiben Russ igazán megcsillogtatja tehetségét. Leírásain keresztül tényleg a kora középkorba csöppenthetünk, Radegunde és a viking vezér, Thorvald küzdelme pedig igazán izgalmassá és egyedivé teszi A lélek dolgairólt.

    A másik írás, A kalandornő főhőse a Picnic on Paradise-ban megjelent Alyx. A mű eredetileg 1967-ben jelent meg az Orbit 2 lapjain, de 1976-ban a többi Alyx történettel együtt megjelent a The Adventures of Alyx gyűjteményben, itt már Bluestocking címen. A novella sok fantasyhez hasonlóan egy elképzelt világban játszódik: Russ Ourdh városa kalauzol el minket. Itt él Alyx is, aki legjobb tudása és képességei szerint próbál a bajbajutottakon segíteni. Sokáig nem kell feladat után kutatnia: egy fiatal hölgy kéri a kalandornő segítségét. Elrendezett házasságából szeretne menekülni, mert a kijelölt vőlegény előző feleségei rejtélyes körülmények közt haltak meg (érthető is a lány félelme).

    alyx

    A későbbiekben Russ már egyre ritkábban publikált krónikus hátfájás és fáradtság miatt, majd végül visszavonulásra kényszerült. 2011. április 27-én stroke-ot kapott, április 29-én pedig elhunyt. Habár sajnálatos módon Russ már nem örvendeztethet meg minket elmés írásaival, azért jelentős életművet hagyott hátra. Több mint 50 novellát, 6 regényt, 1 drámát, 1 gyerekkönyvet és 7 esszékötetet jelentetett meg. Művein érezhető a feminista mozgalom eszmeisége és Russ sajátos liberális gondolatvilága, amelyeknek köszönhetően még ma is komolyak, elgondolkodtatóak az írásai. A korábban és a most megjelent művek is bizonyítják ezt.

  • Különvélemény évadkritika

    Korábban írtunk a Minority Report (Különvélemény) című sorozat első epizódjáról, és annak színvonaláról. Ám most itt az első évad vége, ami talán egyben az utolsó is lesz a szériának. Vajon sikerült megugrani a szintet, amit elődei állítottak neki?

    Az alapanyag több, mint zseniális. Phillip K. Dick nevét méltán emlegethetjük az egyik leghíresebb SF-szerzőként, Különvélemény című könyvéből 2002-ben nem más, mint Steven Spielberg készített egy egészestés mozit, Tom Cruise és Colin Farrell főszereplésével. A sztori és a környezet autentikus, és szépen felépített volt. Ehhez képest a belőle készült sorozat szinte teljesen alulmaradt.

    A cikkben elszórtan SPOILEREK találhatóak!

    2065-öt írunk, 11 évvel vagyunk a 2002-es film történései után. A történet szereplői a három Prekog-testvér, akiket a Precrime feloszlása után szabadon engednek a világban, hogy emberként, békében élhessenek. A legfiatalabb testvér, Dash a rendőrség lelkes nyomozójának, Lara Vegának lesz a partnere, és eltökélt céljuk, hogy megakadályozzák az előre látott gyilkosságokat – mielőtt azok megtörténnének. Roppant nagy a potenciál, ami ebben a témában, és sorozatban rejlik. A számos kérdés, filozófiai töprengés, társadalmi és technológiai előrehaladás ott bujkál a felszín alatt, ami arra vár, hogy a néző elé tárulhasson. Van-e sors, változhat-e a jövő, jó-e nekünk, ha tudjuk a jövőt? Jogilag helyes-e, ha a bűnt elkövetése előtt kérdőre vonják az illetőt? Sorolhatnánk még legalább egy tucat olyan kérdést, amikkel tulajdonképpen egyáltalán nem foglalkozik a Különvélemény sorozat.

    A cselekmény valahol ott megáll, hogy minden epizódban kap Dash egy látomást, és szinte azonnal rohan bátyjához, Arthur-hoz, hogy segítsen neki. Aki persze rossz szemmel nézi öccse társulását az „ellenséggel”, amit tovább fokoz a kellően szociopata nővérük, Agatha látomása – melyben újraindítják a Precrime programot – amiben majd Vega fogja őket lépre csalni. Szó szerint véve minden egyes részben ez történik. A gyilkosságokat természetesen mindig megakadályozzák, és az izgalom-faktor nem is jön igazán működésbe. Mondhatnánk, hogy nem is ez a fontos, hanem a szereplők kémiája, a rettentő ellentétek és a karakterek egymáshoz való viszonyulása, és a „hétköznapi” cselekmények között feszülő izgalmas főszál húrja.

    A testvérek közötti feszültség hatalmas, mégis, mint minden jó testvér, szeretik egymást és ragaszkodnak egymáshoz. Ám kiszúrtam egy hatalmas lukat, vagyis inkább hibát, ami nem hagyott nyugodni. Dash-t úgy ismertük meg az első részben, hogy erősen disszociatív. Alig képes emberekkel beszélni, kerüli a tapintást, magábafordulós és félénk. Nem is vettem észre a karakterfejlődés vékony határát, amikor ez a személy egy pillantás alatt átváltozott. Nagyjából az ötödik epizódra egy belevaló, tökös, határozott férfivé vált, aki bárkivel szóba elegyedik, nem fél mások érintésétől (sőt!), és úgy bánik a szavakkal, hogy azt még szószátyár bátyja is néha megirigyelhetné. Választ nem kapunk rá, mi váltja ki ezt belőle, csupán fogadjuk el a tényt. Arthur karakterén viszont kimondottan jól látszódik a fejlődés, amelyet a sorozat igyekszik magyarázni is. Legtöbbször a flashback-ek segítenek jobban megérteni hármójuk viszonyát, de mégis annyira idegen az egész, hogy szinte képtelenek vagyunk azonosulni velük.

    Vega, az elszánt detektív kvázi saját szakállára dolgozik, bejuttatja Dash-t a rendőrségre, és még a főnöke is magasról tesz a nő kiemelkedő sikereire, csupán néhányszor adódik minimális feszültség ebből fakadóan, amit hamar rövidre zárnak annyival, hogy a nő faképnél hagyja felettesét. A modern 21. század második felében nem tudom elképzelni, hogy egy rendőr nem tartozik kőkemény beszámolókkal feljebbvalójának, illetve hiába semmisítették meg a Prekogok minden adatát, senki nem jön rá kilétükre. Ráadásul a Hawk-Eye nevű szervezet nagyjából hasonló munkát akar végezni, mint a Precrime, és nem mellesleg mindenki után kutakodnak, még a titkos fájlok között is. Ugyan az évad végére adódik majd némi feszültség ebből, de nem igazán erőltetik. Itt is lehetne egy NSA párhuzam, amely a személyiségi jogok megsértésével foglalkozhatna, ám erre sem kerül sor.

    Összességében a szereplők üresek, nincsenek árnyalva, és a kémia közöttük nem nagyon működik. Csak úgy vannak, elhadarják soraikat, és vége az epizódnak. Az Arthur-t játszó színészen látszik egyedül, hogy talán akarna is valamit az egésztől, de egyedül nem tudja elvinni a hátán a sorozatot.

    Voltak próbálkozások, amikkel igyekeztek megteremteni az autentikus atmoszférát, mint például az 500 dollároson Obama elnök arcával, vagy Beatles-re, Beyoncé-re tett pop-kulturális utalások, ami megmosolyogtatták az embert egy pillanatra. A kilencedik, tizedik részre viszont mintha lecserélték volna az egész készítő stábot. Megteremtődött a szereplők közötti érezhető, tapintható viszony, a feszültségek kifakadtak. Ha a kontextusból kiragadnánk, Dash karaktere remekel, ahogy a mellékszereplők is jól hozzák a magukét. A forgatókönyv izgalmas lett, lendületesen vitte előre a cselekményt, a Memento Mori nevű terrorista mozgalom pedig még ha kicsit mondvacsinált motivációkkal is rendelkezik, igen leleményes társaságról van szó. Tényleg úgy éreztem, hogy végre minden a helyére került, de sajnos úgy ért véget az évad, hogy az első nyolc epizód gyakorlatilag sablonos bűnügyi sorozat, amit igazán nem is kedveltem meg, de az utolsó két részre beleéltem magam, és várnám a folytatást. Még az atmoszféra is azt sugallta, hogy egy igazi sci-fi műről van szó. A kezdeti szürkés és színtelen árnyalatokat felváltotta a kék és narancssárga kombó. Tény, hogy tíz perc után iszonyatosan idegesítőek lesznek a fények, mert minden annyira természetellenesen világít, hogy eszembe is jutott róla néhány J.J Abrams film.

    Összegezve a Különvélemény cselekménye a kezdetekben igen unalmas, nincs motiváló erő, ami hajtaná az egészet előre. A szereplők nem éreztetik a dramaturgiát, részről részre nem történik semmi, kivéve az utolsó kettőt, ahol érezhetően odatették magukat és akár tényleg egy remek évad is kerekedhetett volna belőle. Az alacsony értékelések és még kevesebb nézettség miatt a Fox végül úgy döntött, hogy szépen, csendben elkaszálja a sorozatot. Hatalmas bukás ez számukra, hiszen egy elképesztő címre hoztak kárhozatot. Még Spielberg is segédkezett a sorozat elkészítésében, de úgy néz ki, sikertelenül. A második évadot tehát egyelőre ne várjunk, pedig a végére megmutatták milyen is lehetett volna a folytatás, illetve egy egész sornyi megválaszolatlan kérdést hagytak a levegőben, ami kiáltana új szezonért. Főleg úgy, hogy az eredetileg tizenhárom részesre tervezett műsorból csupán tízet készítettek el, pont a drámaian alacsony nézettség miatt.

    Kár volt ily módon megháborgatni egy remek könyv és mozi örökségét, de a Fox-nak élnie kellett egy elszalaszthatatlan alkalommal, amit később esetleg megbánhat.

  • Diákpályázat – A Marson messze túl

    Az elmúlt időszak jelentős volt a Naprendszer külső részére irányuló kutatásokat tekintve. Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondájának leszállóegységével az emberiség először landolt egy üstökösön 2014 novemberében, 2015 júliusában pedig az amerikai New Horizons szonda készített meglepő felvételeket a Plútóról. A bolygórendszer eme távoli vidéke alapvetően más – miképp a Föld-típusú és a hozzá közelebbi égitestektől is már erősen különböznek az óriásbolygók és udvartartásuk.

    A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a Galaktika és az Űrvilág támogatásával az ENSZ Világűrhét alkalmából pályázatot hirdet.

    A korábbi évekhez hasonlóan egyéni indulók mellett már 2–4 fős diákcsapatok pályázatait is fogadjuk, és külön értékeljük.

     

    A pályázat témaköre: A Marson messze túl

    Ezen belül például az alábbi témákkal kapcsolatos munkákról lehet szó:
    – Egy száguldó üstökösről nézve hogyan néz ki a Naprendszer?
    – Ha nem kockáztatod/kockáztathatod meg a sima leszállást, akkor mit vizsgálnál, milyen eszközzel?
    – Ha megkockáztatod, akkor egy igen változatos felszínű és gyenge gravitációs terű égitestre hogyan szállnál le minél biztonságosabban?
    – Ha távol a Naptól lenne mégis élet, az az élőlény szerinted abban a hidegben milyen életmódot folytatna? Milyen lehet egy gyenge gravitációjú égitesten mozognia egy élőlénynek?
    – A földi műszereket és a csillagászati műholdakat (pl. Hubble, Kepler) milyen programokra „hegyeznéd ki”, ha ezekkel a Naprendszer peremének vidékét készülnél kutatni? Hogyan találnál ezekkel ekkora távolságból kutatni való égitestet?
    – Milyen érdekes következtetéseket tudnánk levonni a kapcsolódó kutatásokból?

    A megjelölt témák közül lehet egyet választani, lehet többet választani, lehet mindegyikkel foglalkozni. A megjelölt témák mellett természetesen bármilyen, a pályázati kiírás címéhez kapcsolódó témát fel lehet dolgozni!

    Beadási határidő: 2016. február 29.

    Nyeremények

    A 11–14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzője értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.
    Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2016-os MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

    A 15–18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó diák térítésmentesen vehet részt a 2016-os MANT Űrtáborban. A második helyezettnek a részvételi díj 50%-át elengedjük, a harmadik helyezettnek a részvételi díj 33%-át engedjük el.
    Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.
    Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2016-os MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

    A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó három fiatal egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Ezt a lehetőséget a MANT az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen hirdeti meg.
    Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2016. évre elengedjük.

    A díjakat mind egyéni, mind csapat kategóriában átadjuk.

    A fentiek csupán a tájékoztatást szolgálják, a pontos részleteket a pályázati felhívás tartalmazza.

    Részletek

    A pályázati felhívás itt olvasható.
    A pályázati felhívás letöltése PDF formátumban.

    Pályázat beadása:
    Az alkotásokat ezen a linken tudod feltölteni.

    Ahhoz, hogy feltölthesd az alkotásodat/alkotásaidat (vagy az általad képviselt csapat alkotását/alkotásait), először regisztrálnod kell, amit ezen az oldalon tudsz megtenni. Utána a regisztráció során megadott felhasználónév-jelszó pár segítségével be tudsz jelentkezni a rendszerbe, és fel tudod tölteni az alkotásaidat.

    FONTOS információk:

    A D feladat választása esetén a videót a Youtube-ra kell feltölteni. A Youtube-videó linkjét be kell másolni egy szövegfájlba, és azt a szövegfájlt (amely csak a linket tartalmazza) fel kell tölteni a mi rendszerünkben a megadott határidőig.

    Csapat regisztrációja esetén a csapatvezetőnek kell regisztrálnia és megadnia a különböző adatait, a regisztráció végén pedig meg kell adnia a csapat többi tagjának a nevét. A csapat korcsoportja a legidősebb csapattag korcsoportja lesz.

    Ha valaki nem csapatként regisztrál, akkor a csapatnév és csapattagok nevei részt hagyja üresen.

  • Íme a 2015-ös könyveink

    Mozgalmas év áll mögöttünk. 12 Galaktika és Galaktika XL mellett még 24 könyvet is megjelentettünk. Ráadásul egy új sorozatot is indítottunk Univerzum Könyvek néven, amelynek keretében tudományos témájú kötetekkel fogunk jelentkezni.

    Azt gondoltuk, hogy a teljes 2015-ös könyvlista érdekes lehet azon kedves olvasóink számára, akik szeretik figyelemmel kísérni kiadónk tevékenységét, illetve gyűjtik a könyveinket. Ezért mind a 24 kötetet kilistáztuk egy posztban.

    Mivel kíváncsiak vagyunk rá, vajon olvasóinknak mely könyveink tetszettek a legjobban, egy szavazást is indítottunk. Aki leadja a voksát, sorsoláson vehet részt, és értékes nyereményekhez juthat! A fődíj egy repülés a SkyWard fantasztikus szélcsatornájában. A szavazás határideje január 31., úgyhogy a könyvlista átböngészése után mielőbb érdemes voksolni!

    És akkor ez ígért lista:

    Galaktika Fantasztikus Könyvek
    Jean Ray: Kárhozott istenek
    Arthur C. Clarke: 2001. Űrodisszeia
    James Lovegrove: Ré kora
    Emmi Itäranta: A teamesternő könyve
    Sztugackij: Fogadó a Halott Alpinistához
    Jack McDevitt: Űrhajótöröttek
    Cory Doctorow: Homeland
    Arthur C. Clarke: 2001 elveszett világai
    Vlagyimir Vasziljev: S.T.A.L.K.E.R. – A duplikátor gyermekei
    Christian Charrière: Iscambe erdeje
    Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor!
    Ondřej Neff: Sötétség
    John Brunner: Zanzibár
    Robert Charles Wilson: Darwinia
    Vlagyimir Vasziljev: IdőŐrség
    Robert A. Heinlein: Kettős csillag
    Robert J. Sawyer: Halál a vörös bolygón
    Jack McDevitt: Ősi partok
    Martin H. Greenberg: Az Alapítvány barátai – Antológia Asimov tiszteletére

    Galaktika Baráti Kör
    Stanley G. Weinbaum: Bolygóközi odüsszeia

    Kozmosz Krimik
    Isaac Asimov: A Fekete Özvegyek Klubja
    Akif Pirincci: Francis

    Metropolis Könyvek
    Indrek Hargla: Melchior és a Kerekeskút utca lidérce

    Univerzum Könyvek
    Mund Katalin: A kutyaetológia kulisszatitkai

  • Hipersebességre gyorsíthatod a MetaGalaktika 12-t

    A Galaktika hosszú múltra tekinthet vissza a különkiadások terén. Időről időre MetaGalaktika, illetve HiperGalaktika néven születtek olyan kiadványok, amelyek valamilyen koncepció köré szerveződtek. Volt, ami egy konkrét témát dolgozott fel, például az ember és gép, vagy az aktuális tudományos kérdések és az irodalom kapcsolatát mutatta be. És olyan is akadt, ami egy-egy ország – például Kína és Magyarország – sci-fi terméséből szemezgetett.

    Szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, és kiadni a MetaGalaktika 12. számát, amely az Argentin SF legjavát tárná kedves olvasóink elé. Ugyanakkor azt gondoltuk, kihasználjuk a XXI. század nyújtotta lehetőségeket, és lehetőséget biztosítunk arra, hogy a különszám támogatói meggyorsítsák a kiadvány megjelenését. Ezért elindítottuk első közösségi finanszírozási kampányunkat az Indiegogo oldalon.

    Ha jó ötletnek tartod a MetaGalaktika 12-t és szívesen elolvasnád, akkor több lehetőséged is van a támogatására. A hozzájárulásod mértékétől függően feltüntetjük a neved a kiadványban, kapsz egy példányt belőle, megajándékozunk egy Galaktika pólóval, vagy  a Galaktika Baráti Kör tagja lehetsz, ami egy ajándék könyvvel és 30%-os vásárlási kedvezménnyel jár együtt. Nekünk pedig azért számít sokat a támogatásod, mert látjuk, hogy igény van a kiadványra, és így sokkal könnyebben és gyorsabban tudjuk megjelentetni.

    Úgyhogy kérjük, látogass el a kampány oldalára, és támogasd a MetaGalaktika 12-t! De annak is nagyon örülünk, ha segítesz nekünk terjeszteni a kampány hírét.

    Köszönjük!

     

     

  • Itt a januári Galaktika

    A Galaktika magazin januári számát Glen Cook nyitja: művének első részében a Camelot bolygón járunk, ahová óhatatlanul begyűrűznek a Régi Föld emlékei. Szergej Lukjanyenko Újévi Őrsége számára a Mikulás fura meglepetéseket tartogat. David Klecha és Tobias S. Buckell bebizonyítják, hogy ha bizonyos lények kisétálnak álmainkból, sok háborúra számíthatunk. John Kessel novellája azt példázza, hogy a művészetnek nem muszáj okvetlenül üzenetet hordoznia ahhoz, hogy valami fontosat közöljön. Alekszandr Buskov írásában egy kibernetikai zseninek látszó manipulátor mindent elér, amit csak akar.

    Andrej Iljics Dajcs víziójában csak a természet épít, az ember bont; míg Jobbágy Tibor elképzelt jövőjében egy álomszolgáltató cég kínálja termékeit egy megváltozott világban.

    A havi retro Jack Vance „Tizenkét szűz” című novelláját eleveníti fel.

    Galaktika 310 borító

    A képregények három író és egy rajzoló munkái. A szférák zenéje a legjobb sci-fi tematikájú pop-rock dalok ötös listájának első három helyezettjét értékeli. A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség SF Szakosztályának évzáró estjéről, a Trafó digitális-virtuális-zenei előadásáról és a galaktikus előkarácsonyról számol be. Új rovatunkban (Világűrt jelentő deszkák) a Nemzeti Színház egyik darabja a fantasy-elemek szempontjából értelmeződik.

    A tudományos főanyag a fúziós reaktor alapkérdéseit járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások konténeres repülőről, csomagszállító drónról, vízáteresztő betonról, önműködő autókról, valamint egy induló sorozatban az ökokatasztrófákról (jelen esetben az ázsiai pontyról).

    Az XL-kiadás egy díjnyertes női szerző műveiből válogat: Joanna Russ hosszabb-rövidebb történeteit tartalmazza.

  • Filmes toplista 2015

    Ismét eltelt egy év (jó gyorsan), és ilyenkor mindenki összegzi az elmúlt esztendőt, ki-ki a maga módján. Így a oldsite.galaktika.hu/ szerkesztői is úgy érezték, ideje számot adni a 2015-ben mozikba került SF filmekről. Két toplistát hoztunk létre: az egyikben az idei év legjobban sikerült alkotásairól beszélünk, a másikban pedig azokról a művekről, amik enyhén szólva is borzasztóan sikerültek.

    Nézzük hát az első listát:

    1. Bosszúállók: Ultron Kora

    avengers 2 poster

    A Marvel filmes univerzuma sokszor hagy némi kívánni valót maga után, azonban idén sikerült a Bosszúállók folytatásával magasra tenni a mércét. Végre megismerhettük hőseink igazán emberi oldalát, ami hozzásegíti a nézőt ahhoz, hogy kerek képet kaphasson kedvenc jótevőiről. A CGI végig lehengerlően látványos, és nem utolsó sorban az aktuális főgonosz, Ultron is mélységet kapott, ami a Marvel filmeknél egyáltalán nem általános formula.

     

    1. Mad Max: A harag útja

    mad max poster

    George Miller a 80-as években filmkultuszt teremtett a Mad Max filmekkel, és most sem hagyta cserben a nézőket. A poszt-apokaliptikus ausztrál tájakon a benzingőzös akció-mozi egy pillanatra sem hagyja szárazon a szemet. Az atmoszféra egy pillanat alatt magával rántja a nézőt, a színészek remekül hozzák a szerepeket, de leginkább a látvány az, ami az egész filmet emlékezetessé teszi. Igyekeztek a lehető legtöbb mutatványt, robbanást és autót a valóságban is megkreálni, és a CGI-t csak olyan helyeken alkalmazni, ahol ténylegesen is szükség van rá. Igazi mestermű.

     

    1. Ex Machina

    ex-machina

    Kicsit kilóg a sorból, hiszen nem volt igazán hype-olva, és még csak nem is blockbuster moziról van szó. Az Ex Machina egy vérbeli sci-fi kamaradráma, ami megmutatja: kevés szereplővel is lehet kompetens, sokatmondó és maradandó filmet készíteni 2015-ben. A témája igenis aktuális, a mesterséges intelligencia létjogosultságának boncolgatása a nézőt is gondolkodásra bírja.

     

    1. Mentőexpedíció

    the martian

    Az Andy Weir könyvéből adaptált, Ridley Scott által rendezett Mentőexpedíció instant kasszasiker lett. Matt Damon-t ismét meg kell menteni – ezúttal a Marson ragadt. Egyszerre tudományos, és laza, az űrhajózási fizika nem is szájbarágós, és nem tankönyv-szerű. Az izgalom tökéletesen lett vegyítve a humorral, aminek sikerül a még vicces keretek között maradnia, és ettől lesz fogyasztható mindenki számára. Egyaránt megtalálja a szórakozást benne a hardcore sci-fi rajongó, s az is, ki egyáltalán nem is szereti a tudományos fantasztikumot. Egyszerre olyan, mint a Számkivetett, vegyítve a Gravitációval, afféle futurisztikus robinzonád történet.

     

    1. Star Wars: Az ébredő Erő

    SWVII

    Hosszú éveken át várt sok millió néző e filmre. Igazán megosztó mozira sikeredett, de a oldsite.galaktika.hu/ szerkesztői egyetértettek abban, ha az Új remény remake-je is lett, annak tökéletes. A nosztalgia és rajongó faktor a tetőfokára hágott, az ismerős arcok és az új generáció is a lehető legjobban vegyültek az év legjobban várt sci-fi mozijában. A látványvilág, a zenék, a hangulat egyaránt a hamisítatlan Csillagok háborúja érzetet keltette, és hiába a sok hibaként felróható kritika, nekünk akkor is a toplista előkelő helyét kapta.

    Ezzel megvoltak az év legjobban sikerült SF filmjei, de lássuk, kik kaptak helyet a legutolsó helyeken.

    1. A Beavatott 2: A lázadó

    insurgent

    A fiatal felnőtt filmek manapság egyre jelentősebbek és egyre nagyobb rajongótáboruk van, aminek koronázatlan királya az Éhezők viadala széria. Ennek mintájára ontja magából Hollywood a hasonló mozikat, sajnos egyre rosszabb minőségben. A lázadó alapkoncepciójával nem is lenne baj, ha a karakterek nem lennének totálisan üres héjak, és maga a film nem lenne nagyon bután felépítve. A kreativitás írmagját sem mutatja, így nagyon nehéz izgulni a főhősökért.

    1. Az Útvesztő 2: Tűzpróba

    maze runner 2

    Szintén egy disztopikus környezet, szintén fiatal felnőtteknek szóló film, szintén üres szereplők. Gyakorlatilag e film a Beavatott hasonszőrű mostohatestvére.

    1. Jurassic World

    jurassic world

    Az Olvasó most kicsit felkaphatja a fejét, miért is szerepelhet ezen a listán a Jurassic World. Sokat vártunk erre a mozira is, ám nem voltak hatalmas elvárásaink vele szemben. Mindenből nagyobbat akartak a készítők, és ez a filmben is érződik. Ráadásul úgy, hogy még utalnak is arra, hogy a nézőnek már nem számít, egy folytatás jó legyen, csupán legyen nagyobb, látványosabb és akkor nincs probléma. Ez valóban így érződik a Jurassic World-ben is, még Chris Pratt játéka sem tudja igazán megmenteni a nézőt az unalomtól és a semmitmondó sztoritól.

    1. Fantasztikus Négyes

    fantastic four

    A Marvel az elmúlt néhány év alatt ontotta magából a nagyobbnál nagyobb volumenű mozikat. Volt, ami sikeresebb volt, akadt olyan is, ami kevésbé, de nagyjából mindegyik film, ha egyszeri alkalomra is, de nézhető volt. A Fantasztikus Négyes hánytatott sorsát azonban nem mentették meg. Újrapróbálkoztak a szintén sikertelen elődjével, de egyszerűen képtelenek értelmes filmet kiadni a kezük közül. Az alapanyaggal lenne gond? Kétlem, hiszen a képregények, sőt még a Fantasztikus Négyes rajzfilmsorozat is szórakoztató. A reboot azonban minden szempontból botrányosan rosszra sikerült, sok is lenne felsorolni hibáit.

    1. Jupiter Felemelkedése

    jupiter ascending

    Elérkeztünk a lista legaljához, a feketeleveshez. A Jupiter felemelkedése című „alkotás” szó szerint az év legrosszabb filmje titulust is megkaphatná. Nem csak műfaját tekintve (azért különösen jár a fekete pont), hanem úgy egyáltalán. A történet egyszerű, felszínes és buta. A szereplők a végletekig leegyszerűsített papírfigurák, akiknek nincsenek önálló gondolatai. A látványt nem lehet kiemelni, hiszen Hollywood-ban szinte bármelyik stúdió képes ilyen speciális effekteket alkalmazni. Az összes cselekményszál kidolgozatlan, a karaktereknek nulla mélységük van, minden csak oda van csapva, és e mellé társul a lehetetlen unalom. Kérjük vissza az elvesztegetett két órát az életünkből!

    Kapcsolódó linkek:
    2015-ös SF premierek
    Értékeld a 2015-ös könyveinket és nyerj!

  • The Walking Dead – ilyen volt az évad első fele

    Nincs rosszabb dolog egy sorozat nézésekor, mint azzal szembesülni hétről-hétre, hogy egy zseniálisnak ígérkező évad szép lassan középszerbe, vagy ami még rosszabb, unalommal tarkított kínlódásba fordul. A Walking Dead, legyen bármennyire is közönségkedvenc, nem egyszer megjárta már előbbit, utóbbira viszont a második évad óta nem volt példa…mostanáig.

    Figyelem! A bejegyzés spoilereket tartalmaz!

    Pedig a fél-évad első fele valóban parádés lett, tele csupa olyan momentummal, amely miatt a széria kultusz-státuszba került mostanra. A nyitányról már beszéltem, a folytatás pedig legalább annyira izgalmas és fordulatos lett, mint a start. Alexandriában zajlik az élet, és a szétszéledt szereplők sem kártyázással töltik idejüket, a 8 rész alig ölel fel másfél napot, viszont minden epizód más karakterek szemszögéből mutatja az eseményeket, emiatt nem érződik a cselekmény idejének rövidsége, és persze feszültségből sincs hiány, hisz – kötelező jelleggel – mindenhol beüt a krach. A nyúlfarknyi idő, ráadásul annak többrétű bemutatása viszont kétélű, mert bár – legalábbis félidőig – pörög a széria, lényegi történet nemigen van. Miközben Rick és társai az első részben kiszabadult hordát igyekeznek minél előbb biztonságos távolságba csalni Alexandriától, addig a települést lerohanja a titokzatos, homlokukon W-t viselő tagokból álló barbáralakulat (nem találtam rájuk találóbb szót), egy kamionkürt megszólalása miatt pedig a horda fele az újdonsült otthon felé veszi az irányt, így Rick-ék is kénytelenek lesznek visszafordulni, hogy lássák mi a helyzet. Eközben a járkáló-sereg másik felével továbbra is játssza a „Kapj el, ha tudsz”-ot Daryl, Abraham és Sasha, de természetesen az ő szereplésük sem merül ki az autókázásban, erről később.

    twd1

    Alexandria ostroma a második részben parádésra sikeredett, és olyan hidegzuhanyként éri a nézőt húszpercnyi idill után, hogy még rész végén is az államat kerestem az írói/rendezői bravúr miatt. Az összecsapások izgalmasak, az ellenfél brutalitása még Walking Dead mércével is durva, a karakterek brillíroznak (kár, hogy később ez gyökeresen megváltozik). A látványra sem lehet panasz, az egyre növekvő nézettség egyre nagyobb büdzsét is jelent, jó látni, hogy ezt ki is használják. A harmadik epizód szintén a küzdelem időintervallumát öleli fel, viszont ezúttal a visszafelé indulók szemszögéből, Glenn, Michonne és Rick hazaútja pedig nemcsak körömrágósan izgalmas, de – és ez a fontosabb – olyan csontig hatoló drámát prezentál, melyre elégedetten azt mondhatom: igen, erről szól a Walking Dead. Nemcsak a fél-évad, de a sorozat egyik legjobb része is lett az „I’m sorry”, egy olyan húzással, amely könnyen a széria egyik legerősebb momentuma lehetett volna. Csak aztán nem lett. A negyedik részt sokan fillerként fogták fel, szerintem viszont egyenesen szükségszerű volt egy flashback epizód Morgan múltjáról, jellemváltozásának okáról, merthogy a „jelenben” nem sok időt kap, pedig körülbelül az egyetlen épkézláb régi/új szereplőt köszönthetjük benne. Nagyon jól építkező részben tárul fel annak oka, hogy miért lett a kimért gyilkosból az élet értékét hirdető, naivan optimista „lovag”, a sorozat pedig újfent bizonyította, hogy egy lassan folydogáló epizód is lehet izgalmas.

    twd3

    És akkor a fekete leves. A második négyes, különösen az utolsó két rész nemcsak unalmas és semmitmondó lett (mert ezt már – és ezért most egy rajongó se kövezzen meg – megszokhattuk a szériától), de egyenesen gyenge is. Az ötödik rész Alexandria képei ásítozást keltenek, annyira érdektelenek és antipatikusak a lakói, Maggie aggodalma Glenn iránt jogos, és Lauran Cohan játékának hála hiteles is, csak épp későn jön, amikor az ember már hajlamos azt nézegetni, hány perc van még hátra a stáblistáig.

    A következő részben Daryl és Abraham/Sasha bonyodalmait nézhetjük végig, egyik sem túl érdekfeszítő (Abraham otthonteremtési ötletei egyenesen kínosak), de mindennek fejében a magányos motoros még egy olyan karakteridegen momentumot is kap, hogy egész egyszerűen nem hittem el, amit a monitoron láttam. Hiába kompenzálják később, hogy a férfi épp azzal a barbarizmussal áll egy csapat idegenhez, amelyet eddig mélységesen elítélt Rick-ben, a szálka azért ott marad a nézőben egy ilyen inkonzisztencia láttán.

    Az utolsó előtti rész viszont tényleg felteszi az i-re a pontot, és ezt most a lehető legrosszabb értelemben mondom. Glenn életben maradása szánalmasan olcsó módon lett kivitelezve, az egy dolog, hogy operatőrileg remekül megoldották a dolgot a harmadik részben, de a néző teljes arculköpésének érzem, hogy – bár végülis evidens volt, túl sokáig húzták ahhoz, hogy ne legyen egyértelmű – egy lehetetlennek és végzetesnek tűnő szituációt végül ilyen nevetséges módon oldanak fel. Hiába szeretem Glenn karakterét, ennél még az is jobb lett volna, ha tényleg kiírják a sorozatból, így legalább egy megrázó karakterhalál is lett volna a fél-évadban, mert így csak „ágyútöltelék” karakterek hullottak a nyolc rész alatt. További probléma, hogy mind a hetedik, mind a nyolcadik részben olyan inkompetenssé és idegesítővé válnak a szereplők, hogy felfogni nem tudom, miért nem tűnt fel legalább egy embernek a stábban, hogy ez így nagyon nincs rendjén. Veterán túlélők esnek el a semmiben, három tölténnyel a tárban kezdeményeznek vadkacsavadászatot (Maggie teljesen értelmetlen bénázására gondolok most), teljes a káosz, pedig a többség megélt már egyet, s mást. Jessie két fia egész egyszerűen idegesítő, Eugene túlélési ösztöne annyira a nullához konvergál, hogy minden percben arra vártam, mikor falják fel végre a zseniális agyát (persze végül nem történt meg), Carol és Morgan konfliktusának végkicsengése pedig annyira közhelyes, hogy az én pofám égett az íróké helyett, miközben néztem az ominózus jelenetet.

    Az egész befejezés két értékelhető momentuma, hogy volt a kezdő snitten egy jó kis szimbolika hangyákkal meg sütivel, plusz végre újra alkalmazták a zombibelsőséggel álcázás technikáját, nem is értem, eddig miért nem vetették be, sokat könnyíthettek volna az életükön a szereplők, bármennyire is undorító a dolog. Ja, és kapunk a végére egy jó kis zenés montázst, ami tényleg király dolog, csak épp édeskevés. A cliffhanger egyáltalán nem csigázza fel a nézőt a folytatást illetően, az új főgonoszt épphogy csak belengetik a hatodik részben, az utolsó képkockák miatt pedig aggódni is felesleges, fontos karaktert úgysem fognak kinyírni a készítők, pedig az lenne az igazán tökös húzás, ha a kutyaszorítóba került csapat közül egy főszereplő húzná a rövidebbet.

    twd4

    A kezdet alapján a legjobb fél-évad lehetett volna az idei a sorozat történetében, de a bravúr nem sikerült. Továbbra is tartom tehát azon álláspontomat, miszerint a Walking Dead egész egyszerűen nem érdemli meg azt az egyre növekvő imádatot, ami körülveszi. Ahhoz, hogy ez releváns legyen, egy sokkal átgondoltabb és polírozottabb koncepcióval kellene előállniuk a készítőknek, amely nem siklik ki félúton, és be mer vállalni olyan dolgokat, mint Glenn, vagy egy hasonlóan fajsúlyos karakter halála (pl. tavaly Beth kiiktatása is nagyot üthetett volna, ha nem teszik egyértelművé már előre). Hiába viszont a cikk negatív hangneme, azért a Walking Dead továbbra is egy remek, helyenként pedig egészen kiváló sorozat, csak épp vannak nála sokkal jobb szériák is. Februárban folytatás, a minőség pedig remélhetőleg inkább hasonlít majd a fél-évad első, mintsem második felére.