Szerző: galaktikaggadmin

  • Közeleg a Flotta

    Már előrendelhető a Battlefleet Gothic: Armada a Tindalos Interactive és a Focus Home Interactive közös produkciója. A játék egy a Warhammer 40K világban játszódó valós idejű stratégia. Ebből azoknak, akik a világot ismerik valószínűleg egyértelmű, hogy eredetileg asztali társas. Aggódnunk azonban nem kell, mivel a fent említett két csapat közül az előbbi sci-fi specialista, az utóbbi pedig olyan nagynevű játékokat adott már ki, mint a Divinity:Original Sin vagy a Blood Bowl játékok, amelyek egyébként szintén asztali társas adaptációk.

    A Battlefleet Gothic: Armada az univerzumon belüli történet szempontjából a Gothic szektorban, a birodalmi flotta és Abaddon, az osztatlan káosz és a fekete légió ura közti háború eseményeit mutatja be. (Nem is rondán, mivel a készítők Unreal 4 es grafikai motort használtak.) A kampány alatt ezen időszak eseményeit ismerhetjük meg, vagy inkább dönthetjük el.

    Az Armada a kampányon kívül természetesen tartalmaz többjátékos módot is, amelyben a négy nép közül választhatunk. Birodalmi, Eldar, Chaos vagy Ork flottánkat irányítva tapasztalhatjuk ki az űr és a játék mélységeit. Mint például a rétegelt szintlépési rendszert. Azért rétegelt, mert a játékos (a flotta parancsnoka) és a hajók életben maradó legénysége egyaránt tapasztalatot gyűjt, és esetleg szintet lép egy-egy űrcsatát követően. A saját szintünk meghatározhatja például az általunk irányított flotta méretét, az egységeink szintje pedig a legénység túlélési esélyét vagy különleges képességek használatát. Mint az ellenséges hajóra való átszállás, vagy egy nova-ágyú.

    A manőverezés és terephasználat talán még érdekesebb, mint a szintlépés. Csata közben nem csak arra kell figyelnünk, hogy fajunkból adódóan milyen fegyverzettel vagy pajzsokkal rendelkezünk, hanem lőtávolságra, láthatóságra, az eddigi sérüléseinkre és mozgási sebességünkre is, amit egyébként utasításainkkal befolyásolhatunk. A manőverezés, helyezkedés nagyon fontos, mivel egy hajóroncs vagy aszteroidamező fedezéket jelenthet a lövedékek elől. Egy gázfelhőben vagy megfelelő technológia birtokában elrejtőzhetünk az ellenfél radarjai elől, biztosítva a taktikai előnyt, amire szükségünk van. Sebességbeli fölénnyel pedig akár szándékosan ütközhetünk is az ellenféllel, ez megfelelő felszereléssel komolyabb károkat is okozhat, mint egy lövedék, főleg ha a mi hajónk a nagyobb. Megfelelő hajtóművekkel űrugrást hajthatunk végre, hogy a csatatérről biztonságba jussunk a javításokért. Ez persze csak akkor igaz, ha előzőleg nem kaptunk olyan találatot, ami megfoszt a képességtől.

    Kiemelendő még a személyre szabhatóság a flottánkkal kapcsolatban. A fejlesztők ígérete alapján mi dönthetünk majd az egyes hajók fegyverzetéről, védőpajzsairól, legénységéről, ezzel biztosítva, hogy ne a fajok közti összetűzések képezzék az egyetlen dolgot, amire figyelnünk kell. Ilyen hangyafarm élmény mellett talán még vágyni is fogunk rá, hogy ne folyamatosan legyen csata. Talán…

  • Áprilisban debütálnak a Galaktika Start Könyvek

    A januári lapszámunk beköszöntőjében már beszámoltunk róla, hogy az idén új sorozatot indítunk Galaktika Start Könyvek (GSK) néven. A sorozatban fiatal, jórészt elsőkönyves tehetségek műveit szeretnénk megjelentetni. Az új regényeket áprilisban, a 23. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatjuk majd be az olvasóközönségnek.

    GSK

    Azonban addig is visszaszámlálunk a startig: be fogunk számolni a sorozattal kapcsolatos friss hírekről, amint új, megosztható információkkal tudunk szolgálni.

    A tervek szerint hamarosan interjút közlünk a négy szerzővel, aki nem más, mint Molnár Csaba, Vékony Krisztián, Ronil Caine és Michael Walden.

    Molnár Csaba a februári, 311-es Galaktikában már publikált egy novellát. 2012-ben pedig a Libri Aranykönyv közönségszavazásán második helyezést ért el A három kristály legendája című regényével. A többiek első kötetükkel jelentkeznek majd a sorozatban.

    Amint lehet, közzétesszük a könyvek címét és a borítókat. Betekintést kínálunk majd az egyes regények történetébe, világába, és a műhelytitkokba is: miért és hogyan íródtak a kötetek. Ezen kívül dedikálásra is lehetőség lesz.  Természetesen az új sorozat és a szerzők a Galaktikaboltban is megjelennek majd.

     

     

  • X-Akták – újra a csúcson

    A 90-es évek egyik legismertebb és közkedvelt sorozata volt az X-akták, legalábbis a maga nemében egészen biztos. Emlékszem, akkoriban kicsiként komoly hatással volt rám. Természetesen sosem nézhettem, nem mintha egyáltalán nézni szerettem volna, de elkerülhetetlen volt, hogy néha véletlenül belepillantottam. A főcímdalát talán senkinek sem kell bemutatni, a mai napig borsódzik tőle a hátam, ha meghallom, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Ennyi félelem éppen elég volt, nem vágytam sem a Peacock családra, se Flukemanre, sem pedig egyéb vérfagyasztó szörnyetegre. Később, ahogy „beértem”, igyekeztem pótolni az epizódokat; na, azóta nem nézek az ágy alá.

    A kétezres években, főként 2007 után nagyon népszerűek voltak a horrorfilmek, amelyek így vagy úgy megpróbálták a nézőket rettegéssel eltölteni. Virágkorukat élték a jumpscare-rel (hirtelen arcba ugró rémpofák) teletűzdelt mozik, és videojátékok. Ilyen volt például a Paranormal Activity, a Fehér zaj, a Hívatlanok, vagy a játékok esetében az Outlast, Amnesia és sorolhatnám.

    Valamiért azonban egyik sem volt képes olyan hatást gyakorolni rám, mint az X-akták atmoszférája. Megijedni megijedtem a többi hasonló mozgóképtől is, de a rettegés esszenciája másban rejlik. Nem a pillanatokra felsikoltó adrenalinlöket adta hatás, hanem az akár negyven percig tartó folyamatos félelem, miután a mellékhelyiségre is félve megy ki a néző.

    A hatalmas sikerre való tekintettel három mozifilmet is készítettek X-Akták címmel, amit jobb lett volna, ha nem tesznek meg. Érződött, hogy csupán pénzcsinálás céljából forgatták le őket.

    2005-ben ért véget a széria a kilencedik évad lezárásával. Most, tizenegy év elteltével, egy hatrészes etappal újranyitják az idegenekkel és egyéb hátborzongató lényekkel foglalkozó, titkos X-aktákat.

    mulder scully

    Mulder és Scully ügynökök élik külön saját életüket, továbblépve a régmúlt dolgokon. Azonban újra szükség lesz rájuk, hogy leleplezzenek egy csalót, egy összeesküvést, és minden titkot, ami odaát van. Legalábbis ez lenne a cél, de egy remek bravúrral akkorát csavartak az egész cselekményen, már az első epizódban, hogy öröm volt nézni. Spoiler nélkül úgy tűnhet, hogy szinte semmi nem történt a felvezetőben, de ez nem lenne igaz. Szinte minden egymásra épül, ezért nehezen lehetne anélkül beszélni magáról a történetről, hogy elárulnánk bármit belőle.

    Az utóbbi években, mióta az internet térhódítása egyre erősödött, roppant tempóban elterjedtek a különféle összeesküvés-elméletek, avagy konteók (konspirációs teóriák). Ezek az elméletek azóta keringenek szájról szájra, mióta világ a világ, de mostanra drasztikusan megnőtt a számuk és rengetegen különféle blogon, közösségi oldalon osztják meg az olvasókkal szerteágazó gondolataikat, – lásd chemtrail, reptiliánok uralta háttérhatalom, kamu Holdraszállás és így tovább – a fanatikus konteósok.

    The truth is out there

    Az X-akták valahol mindig a városi legendákkal, spirituális és idegen űrlényes elméletekkel foglalkoztak, amelyek újra bemutatása nagyon jó ötletnek tűnt. Már az első részben szerepelni fog minden, mi szem-szájnak ingere. Végig fenntartja az érdeklődést, és eredeti módon adagolja a cselekmény-injekciókat, amitől egy másodpercre se fogjuk unni magunkat.

    Mulderen és Scullyn kívül is lesznek ismerős arcok, akikre a korábbi évadokból emlékezhetünk. A két főszereplő színész (Gillian Anderson és David Duchovny) között még mindig remekül működik a kémia. Kicsit érződik, hogy már rég túl vannak magán az X-aktákon, mint sorozatbéli munkájukon és a szérián is. Egyszerre vonnak párhuzamot a képernyőn történtekkel és mindazzal, ami azóta eltelt a való világban.

    Az új X-akták évad izgalmasnak ígérkezik, kellőképpen tartja a kötelező adrenalin-szintet, még ha nem is próbál úgy ijesztgetni, mint annak idején.

    De az a zene… attól még mindig libabőrös leszek.

  • Űrrobotikai workshop a Gateway to Space kiállításon

    gts

    Milyen az emberközpontú robotika és hogyan mérte az űrbeli sugárzást Farkas Bertalan és Charles Simonyi? Február 4-én mindent megtudhatunk, ami a robotikához és az űrutazáshoz kapcsolódik, az Óbudai Egyetem és a Magyar Asztronautikai Társaság workshopján, a világ legnagyobb utazó „űrkiállításán”, a Gateway to Space kiállításon, a Millenárison.

    A robotika és az űr szerelmeseinek kedveskedik a modern űrrobotikának dedikált szakmai nap, melyet Bejczy Antal magyar származású fizikus, űrkutató emlékére rendeznek: ő készítette elő és dolgozta ki a Sojourner marsjáró robot távirányítási technikáját a NASA Mars programjának részeként.

     

    Bár maga a kiállítás is izgalmas betekintést nyújt az űrutazás kulisszái mögé – végigjárhatjuk a NASA és az űrrepülés történetét, kipróbálhatjuk, hogyan élnek az űrhajósok, foghatunk igazi Hold kőzetet és tesztelhetjük magunkat az űrhajós „kiképző bázison” – most az űrrobotika tudományos és műszaki eredményeit is megismerhetjük, a téma legnagyobb hazai szakértői által.

     

    A szakmai nap 10 perces előadásain és az azokat követő interaktív bemutatókon prezentálják a robotok új alkalmazási területeit, a korszerű robotirányítási módszereket, a virtuális robotalkalmazásokat és rendszereket, ember-robot interfészeket. Az emberközpontú robotika tudományos és műszaki eredményeit az Óbudai Egyetem professzorai, az iRobottechnikai Központ ifjú kutatói és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont munkatársai mutatják be.

     

    Sőt, a Pilla sugárzásmérő eszközt is megismerhetjük, ami az első magyar berendezésként került fel a Nemzetközi Űrállomásra, ezt a sugárzásmérő eszközt használta űrutazása során Farkas Bertalan és Charles Simonyi is. Az előadások február 4-én, a Millenárison lesznek két turnusban: 13-tól 15 óráig, illetve 15-tól 17 óráig.

     

    Előadások:

    • Bejczy Antal munkássága, jelentősége a nemzetközi űrkutatás területén – Dr. Rudas Imre
    • Bejczy-hagyaték, Bejczy Múzeum – Dr. Gáti József
    • iRobottechnikai Központ – kutatások, nemzetközi kapcsolatok – Dr. Haidegger Tamás
    • Űrrobotoktól a sebészrobotokig – Takács Árpád
    • Az ember és a gép kapcsolata – Dr. Galambos Péter
    • Robotok az oktatásban – Takács Bence
    • Az űrhajósok sugárvédelméről – Dr. Hirn Attila
    • A magyar fejlesztésű Pille sugárdózismérő rendszer – Dr. Hirn Attila

     

    Interaktív bemutatók:

    • Nao humanoid robot
    • LEGO “marsjáró robot”
    • KUKA YouBot önjáró mobil manipulátor
    • CALap sebészeti asszisztens

     

    Az előadások az adott időpontra váltott kiállítás belépőjeggyel látogathatók!

     

    Részletek és további információ: www.urkiallitas.hu

  • Történetmesélés a mozi utáni korban

    A virtuális valóság egyre szélesebb körben elérhető: nem csak hozzá való eszközöket készít egyre több gyártó, hanem a különböző tartalmak is sok új felhasználási lehetőséget nyújtanak. Az igazán fontos kérdés viszont még csak most körvonalazódik: hogyan meséljünk történeteket az új technológia segítségével?

    A steampunk és az alternatív történelem rajongóinak ismerős lehet Scott Westerfeld Leviatán-trilógiája. A történet az I. világháború idején játszódik, de egy olyan Európát mutat be, ahol a technológia segítségével az emberek képesek létrehozni és átalakítani állatfajokat. A címadó Leviatán egy hatalmas, hidrogénhólyagokat növesztő bálna/hadihajó, aki élő Zeppelinként szállítja legénységét.

    Ez a világ ihlette meg Alex McDowellt – akinek a neve a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Lopott idő, vagy a Különvélemény látványtervezőjeként lehet ismert – hogy létrehozzon egy VR projektet, ahol a legtehetségesebb fiatal tervezők közösen megtalálhatják, hogyan lehet történetet mesélni egy olyan médiummal, ahol a néző beléphet annak testközeli valóságába.

    A Project Leviathanban a University of South California különböző területekről érkező hallgatói, valamint a téma szakértői vesznek részt játékfejlesztés, filmművészet és különböző mérnöki területekről. A filmkészítésben nagy hagyománya van a képi világ totális irányításának, ahol minden egyes beállítás, látvány hozzá tud tenni a történethez. Ezzel szemben a játékfejlesztők sokkal inkább a szabad narratívát gyakorolják, ahol a világ van a legjobban felépítve, és a történet pedig a játékos interakcióiból, a rendszer szabályszerűségeiből áll össze.

    A VR és az AR (Augmented Reality, kiterjesztett valóság) épp ezt a két területet hozhatja össze. Így be lehet mutatni egy történetet, amely a képernyőn bontakozik ki, de amikor a néző/játékos (azt sem sikerült még kitalálni, hogy hogyan nevezzük az ilyen VR tartalmak fogyasztóit) úgy igényli, beléphet a világba, vagy egy eszköz segítségével a világ is kiléphet a képernyőből.

    A Project Leviathan történetében a regényben is címszereplő repülő bálna fedélzetén mozoghatunk, körülnézhetünk a bordakosárban, beszélhetünk a kapitánnyal, az utasokkal. Fő feladatunk, hogy létrehozzunk egy polipszerű kis élőlényt, Huxleyt, aki mellesleg a regényben is szerepet kap (bár ennél sokkal kisebbet).

    A legjobb elnevezés az élményre talán az interaktív installáció: jelenleg a Leviathan a Sundance Filmfesztivál New Frontiers kiállításán kapott helyett, ahol már az elmúlt években is a VR első szárnypróbálgatásai mutatkoztak be. Itt a látogatók egy meghackelt Oculus Rift, és egy külön erre a célra kialakított tér segítségével nemcsak virtuálisan, hanem az érzékelőkkel ellátott kesztyűknek köszönhetően kézzel fogható eszközökkel kísérletezgethetnek a repülő hadihajón. Ezután pedig különböző AR-képes táblagépekkel, laptopokkal megfigyelhetik az installációban szereplő állatokat, ahogy azok leszállnak a képernyőről, és a közönség feje fölött röpködnek.

    Egyelőre ez még csak kísérletezés és azok között sem az egyetlen. A projekt célja egy újfajta írástudás megteremtése, mind a fejlesztők, mind pedig a fogyasztók részéről. A későbbiekben a VR fontos eleme lehet az oktatásnak: ma például maroknyi ember tud csak ténylegesen lemerülni az óceán mélyére, saját szemével megfigyelni az ottani idegen élővilágot. Ezekkel az új szemüvegekkel azonban milliók állhatnak majd az óceán fenekén és nézhetik meg testközelből a globális felmelegedés hatásait a mélytengeri állatvilágra, teljesen új színben látva akár csak a saját bolygónkat is.

    Persze mindez akkor igaz, ha a kezdeti lelkesedés fennmarad. Nagyon sok reményt fűztek annak idején a mozgásérzékelős játékkontrollereknek is és amikor ezek kezdtek népszerűvé válni, hasonló ötletek és projektek indultak, mégis, mára alig terveznek rájuk tartalmakat, emiatt még kevesebben vesznek ilyen eszközt, és a két folyamat egymást erősíti.

    Ha azonban a tudomány, a szórakoztatóipar (a játékokon kívüli is) tényleg fel tudja karolni a virtuális valóságot, akkor a jövőben valóban elképesztő élményekben lehet részünk, és sokkal közelebbről tapasztalhatunk meg olyan dolgokat is, amiket ma legfeljebb csak kétdimenziós képernyőn láthatunk.

  • Jön a magyar Lovecraft-film!

    From_Beyond_Narrations_Screams-11

    Howard Phillips Lovecraft a horror és weird irodalom, ma már egyik legismertebb és legmeghatározóbb alakja, aki viszont csak posztumusz kapta meg az az elismerést, amit írói öröksége kivívott magának. Napjainkban számos író, rendező, költő merít írásaiból, hivatkoznak és utalnak rá, mint a XX. század méltatlanul alulértékelt szerzőjére. Úton-útfélen feltűnnek novelláinak egyes elemei, karakterei és azok a szavakkal csak nehezen körülírható ám mégis csodálatos helyek, ahol álmában járt. Ezekből az álmokból és életének kellemetlen aspektusaiból születtek legismertebb művei, amik a század elején nem tudták elhozni számára sem az irodalmi, sem az anyagi áttörést. Kortársai „weird” szemmel néztek rá, kiadóival pedig folyamatos harcban állt, hogy művei eredeti formában jelenhessenek meg, ne kelljen a kor – őáltala lenézett – elvárásainak minden részletében megfelelniük.

    1

    Lovecraft legismertebb művei főleg azok lettek, amikből August Derleth megalkotta a Cthulhu-mítoszt, továbbgondolva tanítója munkásságát, ám nem mindig szem előtt tartva annak eszenciáját.  Az Ixtlan artworks csapata úgy döntött, hogy Lovecraft „korai” éveiből, egyik közös kedvencünket, a From Beyond novellát filmesítik meg, ami 1920-ban íródott, azonban csak 1934-ben jelent meg a The Fantasy Fan magazinban.

    Nemcsak rajongói, hanem gyártói szemmel is át kellett gondolni a lehetőségeket. A csapat megpróbálta kiválasztani azt, amelyik tartalmazza az említett esszenciát, amelyiket szinte akár trükkök nélkül is, csak jó operatőri munkával, jó színészekkel, hatásos zenével is életre lehetne kelteni, de azért benne van a lehetőség, hogy a vizuális fantázia szintjén is kihívásokat adjon.

    2-jpg

    A From Beyond középpontjában Crawford Tillinghast és barátja áll, aki egyes szám első személyben meséli el, milyen borzalmas változások estek meg a tudós Tillinghaston. A tudós egy elektromos gépet épít, aminek segítségével működésbe hozza az ember „csökött vagy primitív állapotban lévő érzékszerveit”, amikkel betekintést nyerhet a teremtés mélyére, átugorva téren, időn és dimenziókon. Megszállottként építi gépezetét, teljesen elvonul a külvilágtól, nem érintkezik senkivel, még a szolgálói is elhagyják. Barátja nem hagyhatja ezt, segíteni kell rajta.​

    „Csak azt látjuk, aminek a látására megvannak a szerveink, fogalmunk sincs abszolút természetéről. Öt hitvány érzékünkkel úgy teszünk, mintha megértenénk a hihetetlenül összetett világegyetemet, holott a több, erősebb, vagy más hatásfokú érzékszervekkel bíró lények nem csupán egészen másként láthatják ugyanazt, mint mi, de érzékelhetik és tanulmányozhatják az anyag, energia és élet egész világait, amelyek akár közel is lehetnek, mi mégsem fogjuk fel őket saját érzékeinkkel!” – Crawford Tillinghast

    From_Beyond_Narrations_Screams-3

    Egyedül Lovecraft állhatatosságának és makacsságának köszönhetjük remekműveit és azt, hogy amikor a horror és weird irodalmat minden lehetséges formában megalázták, még mindig van egy biztos pont nekünk, rajongóknak az életében, ahová mindig nyúlhatunk, lehunyt szemeinkkel visszautazhatunk, és újra átélhetjük azt a megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan rettegést, amit oly régóta keresünk és hajszolunk, egyre nagyobb étvággyal.

    További információért keressétek fel a produkció honlapját!

  • The 100 3. évad premierkritika

    A The 100 nyitánya után minden bizonnyal senki nem gondolta volna, hogy a Kass Morgan könyvtrilógiáján alapuló széria ekkora diadalmenet lesz. Pedig igen, a pilot tipikus young adult felállása (a Föld elpusztul egy nukleáris világégésben, a megmaradt, Bárka nevű űrhajón tengődő emberiség pedig 97 év elteltével visszaküld 100 fiatalt, hogy leteszteljék, élhető-e már a bolygó), klasszikus CW tinidrámája után a történet hamar megtalálja nem épp derűs hangvételét, olyannyira, hogy jelenleg nincs párja disztópia terén, kisképernyőn legalábbis semmiképp.

    Mert a The 100 nem finomkodik semmilyen téren, és ez adja végső soron a széria kvintesszenciáját. Ezalatt most nem pusztán a vizualitást értem, (bár mind a barbár törzsek, mind az elvben civilizált hegybéliek nyers brutalitása megér egy misét) a Trónok harcát idéző merész döntések, a brutális fordulatok azok (már a remek világ mellett), amik megunhatatlanná teszik a szériát, főleg annak tükrében, hogy a CW inkább a kimért, sablonokon alapuló történetmesélést erőlteti legtöbb sorozatában.

    The1001

    Ezt az utat pedig a 3. évad is folytatja, az csak a bökkenő, hogy a nyitány vegytiszta alapozás lett csupán, mely minden történést patikamérleggel kínál, a légből kapott szereplőket, történetbeli változásokat pedig megpróbálja az időre fogni. Remek epizód lett a Wanheda, szó se róla, csak épp lesz mit megmagyarázni a későbbikben.

    82 nap telik el ugyanis a 2. évad záró képsorai óta, az ottani felállás pedig ennek értelmében teljesen felborul, talán túlságosan is. Abby, az újonnan kinevezett kancellár kétségbeesetten lavírozik titulusa, valamint hivatása, az orvostudomány között, miközben kapcsolata Kane-el egyre szorosabb lesz, közelebb hozva az elkerülhetetlent, vagyis a nagy egymásra találást. Hogy ez mennyire lesz jó lépés, az majd a későbbiekben kiderül. A csaknem három hónap alatt Bellamyra is rátalál a szerelem, egy eddig be nem mutatott hölgyemény személyében, az ő sztorijuk egyelőre mondvacsinált, amolyan kötelező jellegű románc csupán, sok vizet nem zavart, a baj akkor lesz, ha Bellamy egyre erősebb jelleme egy huszárvágással hősszerelmessé redukálódik a későbbiekben, bár az írók eddigi munkája alapján erre talán nem kerül sor.

    Leginkább Jasper az, akiben a legnagyobb nyomot hagyták a Mount Weather-i események, Maya halála után a masszív önpusztítás útjára lépett, ami ugyan elcsépelt koncepció, ugyanakkor teljesen érthető, hogy érzéseit magas alkoholtartalmú italokba folytja, dühét pedig azokon vezeti le, akik a legtöbbet jelentik számára. Épp ezért érthetetlen, hogy Bellamy magával viszi Clarke keresésére, hisz evidens, hogy ha baj lesz, akkor az csakis Jasper hibája lesz majd. Persze kellett egy konfliktushelyzet, ami megtöri az Égiek és a Földiek között létrejött törékeny békét, de valami eredetibbet is kitalálhattak volna a készítők egy balul elsült portyánál. Olivia viselkedése sem túl tiszta, a pár hét alatt annyira elsajátította a Földiek attitűdjét, hogy képes Lincoln ellen fordulni csak azért, mert az felvette a rendvédelem öltözetét. Kérdem én, hogy volt képes Olivia ilyen nyúlfarknyi idő elteltével meggyűlölni a népet, akihez évekig tartozott, és teljesen elköteleződni amellett, aki nem egyszer tört az életére? Persze tény, hogy a Bárka oligarchái sodorták ebbe a szituációba, de a teljes pálfordulás akkor is túlzás.

    Természetesen Clark szerepe a legfontosabb, aki tettei után önkéntes száműzetésbe vonul, és céltábla lesz körülbelül mindenki számára. A kultúrák szemében ő lesz ugyanis Wanheda, a halál parancsnoka, a babona szerint pedig aki megöli, az megkapja erejét, ergo irányíthatja, hogy ki hal meg. Ez a képesség pedig elég indok arra, hogy a Föld összes törzse vérdíjat tűzzön a fejére, így késztetve menekülésre a széria legkarizmatikusabb karakterét. Clarke-ról ettől függetlenül csupán annyi derül ki, hogy inkognitója kedvéért haját vörösre festette (bele sem merek gondolni mivel), valamint gyengéd szálak fűzik ellátójához, aki történetesen nő, de a lány biszexualitása már az előző szezonban világossá vált, így ez nem nagy meglepetés. A rész végi cliffhanger teljesen kiszámítható, ami kvázi csalódás, mert a The 100 eddig a nem várt csattanóiról volt ismeretes, most pedig jó előre lehetett tudni, hogy hova fut ki Clarke szála.

    The1002

    A történet (csúnyán fogalmazva) nomád szelete tehát egyelőre még nem indult be igazán, sokkal érdekesebb viszont Jaha sztorija, aki a 2. évad végén rátalál a Fény Városára, pontosabban egy fényűző kúriára, melyben A.L.I.E., egy csinos hölgy képében megjelenő mesterséges intelligencia már várta a férfi érkezését. Nos, a 82 nap alatt Thelonius elméje teljesen alárendelődik az MI mézes-mázas szavainak, melyben a Fény Városáról, és az újrakezdésről beszél, amihez elengedhetetlen Jaha segítsége, konkrétan ő kell, hogy legyen a messiás, aki biztosítja népének az újrakezdést. Mint kiderül, a Fény Városa valóban elérhető egy szintetikus drognak köszönhetően, melyet Thelonius előszeretettel fogyaszt, hogy megcsodálhassa az áhított Paradicsomot. Hogy a város csak vízió, vagy egyfajta virtuális valóságról (á’ la Mátrix) van szó, még nem tisztázott, utóbbi koncepció mindenesetre rengeteg lehetőséget rejt magában, egy apokaliptikus kontextusba helyezett hard sci-fi azért nem hangozna rosszul.

    Murphy bunkerben töltött hetei alatt eléggé elveszíti az eszét, a megőrülés folyamatát pedig nagyszerűen összekötötték A.L.I.E. eredettörténetével, egy zseniális montázsba ágyazva, ahogy a férfi szép lassan begolyózik, miközben a szobában elhelyezett tévé képernyőjén ott pereg az igazság: A.L.I.E. egy valós személyről mintázott MI, mely öntudatra ébredvén úgy dönt, hogy az emberiségnek csak a populáció drasztikus csökkentésével van esélye a túlélésre, a világégés tehát csak közvetetten az emberek hibája, valójában egy program tehet róla. Murphy és Java párosa óriási potenciált rejt magában, hisz, bár Murphy sem teljesen százas, jelenleg még így is ő a józanabb gondolkodású kettejük közül, ami különösen akkor lesz érdekes, ha A.L.I.E. őt is megpróbálja az ujjai (bitjei?) köré csavarni.

    The1003

    A lassabb tempó, pár logikátlan döntés, és felületes karakterábrázolás ellenére én jól szórakoztam a The 100 nyitányán, az pedig már most látszik, hogy lesz miért/kiért izgulni a későbbiekben. Az Égiek, törzsek viszálya biztosítja a kellő akciót és brutalitást, Jaha története pedig (remélhetőleg) az elgondolkodtató, érettebb sci-fi irányába tereli a szériát, feszegetve az ember-MI viszonyát, esetleg a szorosabb kapcsolatot a két létforma között, mert valószínű, hogy Thelonius előbb-utóbb nemcsak istent, de a nőt is megleli A.L.I.E.-ben. A készítők viszont egy kicsit maguk ellen is dolgoztak ezzel a kezdéssel, mert az in medias res felütés miatt rengeteg történetbeli lyukat kell majd betömniük a későbbiekben, amire a jelen események mellett vagy lesz idő, vagy nem. Én mindenesetre bizakodó vagyok, mert – mint azt a bevezetőben említettem – kategóriáján belül nincs párja a CW sorozatának, kár lenne itt elrontani.

  • Későn kelők előnyben a Marson

    Amikor eljutunk majd a Marsra, sok más probléma mellett azzal is meg kell majd küzdenünk, hogy vörös bolygószomszédunkon egy nap majdnem 40 perccel hosszabb, mint a Földön. Ebből kifolyólag az éjjeli baglyok előnyben lehetnek a korán kelőkhöz képest. Tudósok már kutatásokat végeznek annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen adottságú űrhajósok bírnák jól ezeket a feltételeket. Andrew Loudon, a manchesteri egyetem professzora, egy friss tanulmány egyik társszerzője az alábbiakat nyilatkozta:

    „ Lehetséges, hogy a Mars forgási sebessége szinkronban van egyes emberek belső órájával, de a gyorsan merülő belső órával rendelkezőknek, mint például a nagyon korán kelő típusú embereknek valószínűleg legyűrhetetlen problémákkal kellene hosszú távon szembesülniük. Éppen ezért a NASA kizárhatja őket a Mars küldetésekből. Ha egyszer kiköltözünk a vörös bolygóra, gyanítom, hogy a belső óra kérdése lesz az egyik megoldandó probléma. Az abnormálisan lassú belső órával rendelkezők azok, akik leginkább alkalmasak az ottani életre.”

    Ugyanakkor az is igaz, hogy 2012-ben, mielőtt a Curiosity Mars-járó elérte volna a bolygót, a NASA tudósai az ottani idő szerint dolgoztak, hogy véletlenül se csússzon hiba a műveletekbe. Ezt három hónapig minden különös probléma nélkül tudták folytatni.

    Bár a legfrissebb tanulmány nem konkrétan a Marsot tárgyalja, hangsúlyozza, hogy fontos olyan biológiai belső órával rendelkeznünk, amely összhangban van bolygónk forgásával. A kutatás során olyan állatokkal kísérleteztek, amelyek belső óráját egyetlen gén megváltoztatásával 24 óráról 20 órára tudták átállítani. Az egerek esetében a gyorsabban merülő belső órájú egyedek lassanként elpusztultak, a túlélési és szaporodási mutatójuk csökkent. A kísérlet végére az egérpopulációt a 24 órás beslő ciklussal rendelkező egyedek dominálták. Ebből a kísérletből vonták le a következtetést, hogy ugyanez történne a Marson az emberekkel, és ezért a kicsivel hosszabb cirkadián órával rendelkező emberek alkalmasabbak a vörös bolygóra.

    A Popular Science szerint nem csak a korán kelők eshetnek ki a marsi missziókból. A szélsőséges korlátozásokat tartalmazó diétán élők, mint a vegánok, vagy a gluténérzékenyek szintén kimaradhatnak, mivel az űrben gondot jelenthet egy kiegyensúlyozott étrend kialakítása, ami egyszerre veszi figyelembe azt, amit fogyaszthatnak, és azt, hogy mi elérhető számukra. Vicky Cloeris, a NASA étrend szakértője nyilatkozta:

    „ Sok többletkiadással járna, így ez olyan döntés, amit a NASA-nak kell meghoznia.”

    Lényegében tehát a későn kelő húsevők jelenthetik legkönnyebben a következő lépést a Mars felfedezésében.

    Forrás: IFL Science

     

  • Synchronicity

    A Szárnyas fejvadász atmoszférája előtt tisztelgő sci-fi 2015. július 22-én debütált a Fantasia Nemzetközi Filmfesztiválon, majd 2016. január 22-étől csak limitált vetítéseken lehetett megtekinteni. Országunkat természetesen ez is elkerülte…

    A legtöbb kritikus valóban Ridley Scott kultikus művéhez méri a Synchronicity-t, csakhogy a film saját jogán teljesen máshova sorolható. Ismeri a határait, a maga szegényes eszközkészletével boncolgatja a temporalitás téziseit, ugyanakkor komolytalanul viszi végig ezt.synchron

    Mintha alább akarna adni, vagy legalábbis visszanyúlni a harminc évvel ezelőtti színvonalig , ami nem baj, mert az utóbbi években a 80-as évek synthwave zenei műfaja újraéledni látszik, még ha csak fricska szintjén is (Kavinsky és Mitch Murder jó példa erre, de hazai viszonylatban talán a Wellhello is ide sorolható). Ehhez a folyamathoz az amatőr filmipar is csatlakozott, amikor a méltán híres, svéd Kung Fury crowdfunding kampánya beizzította a harminc éve elfeledett irányt.

    A történet pofonegyszerű: egy sötét, disztopikus jövőben egy feltörekvő tudós feltalálja az időutazást. Egy  feltehetőleg a jövőből származó  dália jelenik meg a laborban, csakhogy ez nem elég a találmány bizonyosságához. A „túloldal” létezését is bizonyítani kell, különösen, hogy a Michael Ironside alakította milliomos támogató látni is akar valamit, ha már annyit fektetett a dologba. A főhős egy rámenős lány körül kezd lebzselni, miután megtalálja nála azt a dáliát, ami saját idősíkjáról származik.

    A probléma ott kezdődik, hogy a karakterek nem túl bonyolultak. Mintha mindenkit megcímkéztek volna, hogy „Tudós”, „Iparmágnás” vagy éppen „Dália” (!), viszont ezek a címkék valahogy beigazolódnak, ahogy a film egyre fordulatosabbá válik, a látszólag meggondolatlan jelenetek pedig értelmet nyernek.

    A film javára írom azt a ritka tulajdonságot, hogy szinte minden tényezője a 80-as éveket igyekszik idézni. Az alkotók nem számítottak rá, hogy berobbannak az Oscar-gálára, de nem is akartak többet adni, mint bárki ebben a műfajban. De ne is várjunk mást egy független filmtől! Már így is igazi kincs, hogy a saját zsánerének tökéletesen megfelel, holott csupán néhány szobát, kevés díszletet és minimális CGI-t használtak. A hangsúly ugyanis nem a látványon van, hanem az üzeneten: Képes-e a szerelem áthatolni időn és téren?

    A stílus és az alázat pedig kitűnő platform ahhoz, hogy ez beigazolódjon, nem beszélve arról, hogy a film rengeteg izgalmat nyújt.

     

     

  • Lélegzetelállító a 3D nyomtatott táncosnő

    Amikor egy igazi szupercsapat áll össze, nem csoda, hogy forradalmi lesz a végeredmény.

    A többszöri Grammy-díjas angol elektronikus zenei duó, a The Chemical Brothers 2015 nyarán jelentette meg legújabb, Born In The Echoes elnevezésű albumát. Ezen szerepel a Wide Open című dal, melynek videoklipje 2016 január végén debütált a neten. A videóban egyetlen táncosnő szerepel, akinek táncát végig  követi a körülötte forgó-mozgó a kamera. Ebben eddig nincs semmi különös – csakhogy mindeközben a nő teste fokozatosan 3D nyomtatású formákká változik át. Az anyag szerkezete hálós, ezért folyamatosan átláthatunk rajta, még akkor is, amikor a nő egy tükör elé penderül.

    A táncos a tokiói születésű, de Angliában nevelkedett  Sonoya Mizuno, aki balettosként és modellként is kipróbálta már magát, élete első filmszerepét pedig az Ex Machina című sci-fiben kapta. A trükköket a díjnyertes The Mill ügynökség készítette, a rendezői szék(ek)ben pedig a szintén több díjat bezsebelt Dom&Nic rendezőpáros ült, akik több mint 10 éve készítenek reklámokat és zenei videókat világsztároknak és óriáscégeknek.

    A végeredmény főként azért döbbenetes, mert teljesen valósnak hat: az önmagában is élvezetes zene és tánc mellett az átalakulás mintegy mellesleg és teljesen természetesen történik meg, mint a produkció és a művészi önkifejezés része.