Szerző: galaktikaggadmin

Drónok tánca

Azt eddig is tudtuk, hogy Japánban furcsa dolgok történhetnek. Lakói ugyanis szüntelen próbálják összekombinálni a régit és az újat, a múltat és a jelent. Őszintén törekszenek rá, hogy a lehető legmagasabb fokú harmóniában éljenek a természettel: ezt példázza, hogy nemrég feltalálták az átlátszó vonatot, mely menet közben beleolvad a környezetébe, most pedig szent hegyük, a Fuji előtt tisztelegtek egy meglepő művészeti performansszal.

A Fuji nem csak egy hegy, hanem Japán egyik ősi szimbóluma, így a hatás már önmagában garantált, hát még ha a performansz sikeres is! Az országban igen szigorú szabályok vonatkoznak a drónok használatára, ám a magánkézben lévőket nem tilos reptetni például parkokban. Egy cég, a MicroAd élt is ezzel a lehetőséggel, és húsz új drónt gyártott le, hogy részt vegyenek az eseményen. Ezekre 16.500 LED-et szereltek, és finoman összehangolták őket. Az előadást pedig tradícionális és modern zenei elemek ötvözetével egészítették ki, ahol remekül megfért egymás mellett a japán shamiszen és a modern ritmusvilág. A hatás pedig igen nagyszerűen sikerült, hiszen távolról a drónok éppen úgy néznek ki, mint a szürkületben bolyongó szentjánosbogarak.

május 9, 2016
Sorozat lesz az Idő kerekéből

Elavultnak látszik az a kijelentés, miszerint a fantasy rajongók alig kapnak nekik való sorozatot. Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája is esélyes arra, hogy sorozatként adaptálják, akkor várjuk az új Az Úr Sötét anyagait, és úgy tűnik, végre lesz filmes feldolgozása Robert Jordan Idő kereke történetének is.

Harriet McDougal, az Idő kereke (röviden WoT) könyvsorozat szerkesztője és Jordan özvegye április végén jelentette be a hírt. Egy hosszas jogi vita eredménye ez (2015-ben a Red Eagle Entertainment készített egy kisköltségvetésű pilotot a történetből, amiről McDougal elvileg nem tudott), már csak az adaptációért felelős stúdió bejelentésére várnak.

A WoT a 14 kötetével az egyik legnagyobb high fantasy könyvsorozat, ami eddig megjelent. A történet Rand, Mat, Perrin és Egwene kalandjait követi nyomon, akik elhagyni kényszerülnek otthonukat. Útjuk egy sosem képzelt világba vezeti őket, ahol a próféciák és a varázslat mind valóság és a legsötétebb gonosz pedig újjászületőben van.

Jordan a WoT-tal olyan művet hagyott ránk, aminek összetettsége és nagysága lenyűgöző, azonban annak, aki filmre szeretné vinni maga a rémálom. Bárki is készíti majd az adaptációt, remélhetőleg egy minőségi, alapos és természetesen az eredetihez hű művet fog bemutatni.

Érdekességként pedig vessünk egy pillantást az IGN 5 adaptálni való fantasy listájára. Eddig első helyen Az Idő kereke szerepelt, azonban ezt már kipipálhatják. További négy, valóban ambiciózus ötlet akad még ezen a kívánságlistán.

Scott Lynch: Az úri csirkefogók sorozat

A most már első helyen szereplő fantasy könyv Scott Lynché. A történet egy a középkori Velencéhez hasonló városban, Camorrban játszódik. Itt él Locke Lamora, aki mindennapjait a város lakóinak átverésével és kifosztásával tölti. Így telik élete, amíg otthonát, a camorri alvilágot nem várt veszély fenyegeti: háború közeleg Gray King személyében.

Az itthon kissé hánytatott sorsú könyvsorozat kicsit Robin Hoodra emlékeztető főhőse, a sötét de hangulatos világa és humora biztos sikeres lenne a tévénézők körében is.

Tad Williams: Memory, Sorrow, and Thorn

Habár Tad Williams itthon is ismert (pl. Tündérvidék-sorozat, Virágok harca), a Memory, Sorrow and Thorn (Emlék, Bánat és Tüske) történetei még nem jelentek meg magyar nyelven. A sorozat a The Dragonborne Chair-el indul, ami szomorú eseményekbe enged betekintést: miután Osten Arin bölcs királya elhunyt, trónját legidősebb fia vette át, akit a gonosz erők csábítása megrontott és a birodalmat romlásba taszította. Ezt a többi fivér nem nézi jó szemmel és polgárháborút robbantanak ki a Sárkánytrónért. A sűrű események közepébe csöppen a történet főhőse, Simon. Egy balszerencsés eset következtében elkerül a kastélyból, ahol szolgált és megkezdődik a nagy kaland, ahol elfeledett mesék lényeivel és egy harcias hercegnővel találkozik, de a veszély sem várat magára sokáig: visszatér a halálból a bosszúszomjas király.

A könyvsorozat egyszerre vegyíti a tolkien-i motívumokat és alkalmazza a kortárs fantasy toposzait egy Artúr-mondakört idéző elbeszélésben. A Memory, Sorrow, and Thorn nagy hatással volt több, ma is alkotó zsáneríróra, többek között George R. R. Martinra.

Steven Erikson: A Malazai Bukottak Könyvének Regéje

Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Malazai Bukottak adaptálása bizony igazi kihívást jelentene bárki számára. A 10 kötetes sorozat több évezreden és dimenzión átívelő történetet mesél el, amit még összetett politikai intrika és társadalmi kérdések is átszőnek. Az első kötet, a Hold udvara a Malazai birodalom bukását és Darujhisztán, az utolsó független város ellen tervezett hadjáratot meséli el.

Erikson egy lenyűgöző és újszerű világot épített fel regényeiben, ahol természetesen csatákból, színes karakterekből és váratlan fordulatokból sincs hiány. Rajongói szerint a Trónok harcánál is bevállalósabb – ha értitek, mire gondolok.

Tamora Pierce: A Nőstényoroszlán éneke

Ez a sorozat egy Alanna nevű lányról szól, akinek legfőbb vágya, hogy lovag lehessen. Hogy valóra válthassa álmát, fiúnak álcázza magát és a királyi palotába megy, hogy megkezdje kiképzését. A négy kötet során a lány számára bőven kijut a kalandokból, ellenségekből és egyéb meglepetésekből.

A főleg ifjúsági fantasyként jegyzett tetralógia fordulatos és humoros történet egy szerethető, de belevaló főhőssel. Igaz, már több mint 30 éve éves a sorozat, de még most is kiemelkedik az ifjúsági regények közül. Egy főleg fiatalokat megcélzó, de felnőttek számára is élvezhető sorozat tudunk elképzelni Pierce regényei alapján, ami valóban üde színfolt lehetne a mai fiataloknak szóló sorozatok közt.

Reméljük, egy napon tényleg viszont láthatjuk ezeket a képernyőn. Végül pedig hozzátok fordulnánk egy kérdéssel: szerintetek még melyik fantasy (de akár sci-fi vagy horror) történetet lenne érdemes tv sorozatként látni?

május 9, 2016
Három sci-fi téma, amit Hollywood még nem használt

Az álomgyárban ritka alkalom, hogy a készítők eredeti ötletekkel állnak elő, és talán még annál is ritkább, hogy egy effajta elrugaszkodott produkció közönségfilmmé nője ki magát. Ennek főként pénzügyi okai vannak, ugyanis a producerek előbb fektetnek be a már többször is feldolgozott, de bevált sztorikba, mint az új, ugyanakkor kiszámíthatatlan jövedelmet hozó filmalkotásokba.

Ha eredetinek nevezhető filmet látunk, az rendszerint a nagy stúdióktól független szerzői filmként kerül megvalósításra (példaként említhető az Insidious: A gonosz háza, mely az asztrális vándorlás témakörét aknázta ki, a hazánkat elkerülő Sound of My Voice pedig a „kertvárosi pinceszektákat” dolgozta fel a maga pár dolláros költségvetésével).

A tudomány szerencsére beláthatatlan távlatokat tartogat a kreatívok számára. Kiragadtunk három szokatlan, ám annál izgalmasabb elméletet a fizika világából, amelyeken érdemes lenne a hollywoodiaknak elgondolkodniuk.

1. Boltzmann-agy

A különösen érdekes ötlet Ludwig Boltzmanntól, osztrák fizikustól és filozófustól származik, aki a tizenkilencedik században arra a kérdésre kereste a választ, vajon létezhetnek-e értelmes lények, öntudatok a világegyetemben, és ha igen, akkor milyen folyamatnak köszönhető a megjelenésük. Nem összekeverendő a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, azaz földönkívüli intelligencia kutatása) tudományágával, mely az evolúció fényében vizsgálja a „hagyományos megfigyelőknek” nevezett lények létezését.

A Boltzmann-agy tulajdonképpen nem más, mint egy hipotetikus, öntudattal rendelkező entitás. Születéséhez az univerzum maximális káoszában keletkezett véletlenszerű rend-fluktuációk vezettek el. Ahhoz hogy ezt megértsük, elsősorban tisztában kell lennünk az entrópia fogalmával.

Az entrópia a rendezetlenség mértéke, avagy a munka kárba veszésének folyamata. A mindennapi életben is megfigyelhető, például a hő a melegebb testtől a hidegebb test felé áramlik. Kimutatható, hogy a világegyetem a maximális entrópia, vagyis az equilibrium felé halad, ahol a rendezetlenség maradéktalanul kiteljesedik. Egy de Sitte vákuum fázist kell elképzelni, ahol nincsenek csillagok, csak a végtelen üresség. Erre természetesen évbiliárdok múlva lehet számítani.

A tökéletes rendezetlenség állapotában csak spontán entrópiacsökkenések, úgynevezett fluktuációk alakulhatnak ki. Tekintve, hogy végtelen mennyiségű idő áll rendelkezésre, ezek a fluktuációk egyre komplexebb struktúrákat szülnek. Ezen a ponton eszünkbe juthat a végtelen majom-tétel, amely kimondja, ha egy majom véletlenszerűen ütögeti az írógép billentyűit, akkor előbb-utóbb megírja William Shakespeare komplett munkásságát: „Ami lehetséges, az szükségszerűen meg is valósul.” Pont ezen elv alapján jöhet létre olyan bonyolult trajektória rendszer is, mint a testetlen értelem, azaz a Boltzmann-agy.

E zárt térben egy értelmes entitás nem jöhet létre, ha egyensúlyi állapot veszi körül, ezért csakugyan szükségszerű, hogy káoszként lássák a világot.

Elképzelhető, hogy mivel mi is csak alacsony entrópiát tapasztalhatunk magunk körül, ugyanakkor tisztában vagyunk a rendezetlenség fokozatos növekedésével, a mi univerzumunk is csupán egy fluktuáció, amelynek kezdeti pontját tekintjük a Nagy Bummnak, végét pedig a világvégének. Ebből a szempontból egy fluktuációban született értelem számára az időnek nincs jelentősége, az ő szempontjából nem is létezik, mivel a saját fluktuációjának forráspontján nyers módon, eredeti formájában tapasztalja ezt a folyamatot, így felismeri az idő nem létezését: nincs idő, mivel amit mi időnek hiszünk, az egy fluktuáció kezdő- és végpontja közti szakasz.

Összefoglalva képzeljük el, hogy a világegyetemben addig-addig növekszik a káosz, mire teljesen kiürül. Se bolygók, se csillagok. Képzeletbeli „rendezettség foszlányok” tűnnek fel időnként. A végtelen ideig tartó feketeségben egyre összetettebb dolgok jelennek meg. Egyszer egy pöttyös labda, másszor harckocsi, aztán egy mikrocsip, és végül egy tudat… Egy tudat, ami nem úgy tekint az időre, mint mi.

Az effajta entitásokban rengeteg potenciál rejlik, legalábbis azok számára, akik alapanyagot keresnek mondjuk egy filmhez.

2. A Mocsári ember

Donald Davidson filozófiai elméletét egy viszonylag friss írásban (Knowing One’s Own Mind – 1987) közölte: „Tételezzük fel, hogy Davidson túrára indul a mocsárba, és agyoncsapja egy villám. Ugyanekkor, a közelben egy másik villám csap le, spontán újra rendezve ezáltal molekulák egész halmazát, melyek az éppen megboldogult Davidson testévé alakulnak.”

Ez a lény, akit a filozófus Mocsári embernek titulál, azonos szerkezetű aggyal rendelkezik, ennél fogva ugyanúgy viselkedik, mint az a Davidson, aki túrára indul. Kisétál a mocsárból, visszatér Davidson irodájába, és elkészíti ugyanazt a dokumentumot, amit előde egyébként elkészített volna. Barátságosan viselkedik Davidson barátaival, családjával, és így tovább.

A tudós álláspontja szerint a lény nem ismerhet fel mindent, mert kognitíve nem tapasztalt még semmit azok közül. Mivel nincs múltja, megnyilvánulásai az adott dolgokra csak általánosságban vonatkozhatnak.

Egy különleges példával élve tételezzük fel, hogy a korábbi Davidson a baleset előtt egy polcon heverő üveggolyóra pillantott, nem tudván, hogy a polcon van egy másik, látszólag hasonló üveggolyó egy könyv mögé rejtve. Amikor ez a Davidson később a „tegnap látott” golyót említi, úgy vesszük, arra utalt, amit valóban látott, noha nem rendelkezik kellő ismerettel ahhoz, hogy megfelelően azonosítsa. Ha az üveggolyókat kicserélték volna, az eredetileg elrejtett golyóra utalna, persze felfogása nem változna.

A Mocsári ember ugyanabban az állapotban létezik, mint előde, sőt, ugyanabban, mint a fent tárgyalt, tényellenes Davidson, akinek a nyilatkozata más üveggolyóra vonatkozik. Ez egy meghatározatlanság, mely az elmélet szerint bármennyire, akár univerzális szintre kiterjeszthető.

Lefordítva: A tény, hogy a Mocsári ember azonos Davidsonnal, még nem változtat azon, hogy abban az állapotban előtörténetek végtelen változatát testesítheti meg, ami végül is arra kényszerítene minket, hogy másként azonosítsuk.

Sok testrablós film készült már, ám többnyire földönkívüli parazitákhoz köthető. Talán itt az ideje, hogy némi tudomány is előbukkanjon a zsáner mélyéről.

3. Kvantumhab

John Wheeler 1955-ben a kvantum mechanikából vezette le elméletét. A kvantum mechanika a fény és az anyag atomi szintű viselkedésének tudománya.

Induljunk ki abból, hogy a téridőben egy dolog két helyen is lehet egyszerre, ahogy Schrödinger macskája lehet élő és holt egy időben. Einstein ismert elmélete kimondja: E=mc2, azaz az energia és a tömeg arányosak egymásra, illetve a tömeg meggörbíti a téridőt. Minél nagyobb a test, annál jobban görbít, akár egy trambulin közepére helyezett tekegolyó.

Az így meggörbített teret, ha atomi szinten vizsgáljuk, kvantumhabot fogunk látni, melyben apró dimenziók nyílnak meg és roskadnak magukba egy szempillantás alatt, akár a buborékok a frissen csapolt sör tetején.

Minél kisebb tartományokat helyezünk górcső alá, annál nagyobb energiával találkozunk. Például egy hagyományos bomba működése a molekulák szintjén zajlik, míg a jóval erősebb atombombáé szubatomi szinten. Figyelembe véve a Heisenberg (nem összekeverendő a metamfetamint gyártó fiktív kémiatanárral) nevéhez köthető határozatlansági relációt, mely szerint a vákuumnak is van energiája, kijelenthetjük, hogy ez ilyen apró tartományokban olyan mértékű az energia, hogy a téridő valósággal felforr.

Eric Perlman, a Floridai Technológiai Intézet munkatársa szerint a buborékok kvadrilliószor kisebbek az atommagnál, és a másodpercnek csupán elenyésző töredékéig léteznek. Ezen okokból kifolyólag lehetetlen a habot vizsgálni, ugyanakkor Perlman szerint érdekesen hathatnak a fényre: minden egyes foton másképpen haladna az űrben, ahogy a mindent betöltő fluktuációk között manővereznének.

Tehát ha feltalálnának egy szuper-távcsövet, amivel az űr részecskéibe nézhetnének, miközben kimerevítik az időt, akkor nagy eséllyel mikroszkopikus galaxisokat, világokat, naprendszereket, féreglyukakat és még sok minden mást találnának. Nem kizárt, hogy egy ilyen féreglyukat ki lehet ragadni a habból, a tömegét megnövelhetjük a vákuumban két egymáshoz közel helyezett, tükröződő felület között létrejövő vonzóerő (Casimir-erő) segítségével, és stabilizálhatjuk egy nagy tömegű égitest körül, visszautalva Einstein ekvivalenciájára.

Mindig is sejtettük, hogy van körülöttünk valami, ami nem más, mint maga a jól ismert üresség, csak éppen tartalmasabb, mint hittük. H. P. Lovecraft is valami hasonló elméletet dolgozhatott fel az Onnan túlról című novellájában.

Sokan úgy tartják, a tengerentúliak az idő múlásával bizarrabbnál bizarrabb történeteket visznek filmvászonra, ám azok végtére is sokadjára feldolgozott témákról szólnak. A tudomány nagyszerű alapanyagot adhat azok számára, akik mernek nagyot álmodni, ahogy a mitológia, a városi legendák vagy éppen az új keletű Creepypasták is izgalmas témáknak ígérkezhetnek.

május 8, 2016
Szex! Szerelem! Iszonyat… – Black Aether olvasónapló

Idén márciusban két lovecrafti fanzin is felkavarta a hazai weird irodalom állóvizét. Eddig nem volt olyan próbálkozás itthon, aminek egyértelmű célja lett volna Lovecraft munkásságának méltó kezelése és bemutatása, ezzel együtt és összhangban pedig a magyar olvasóközönség inspirálása. A tizenötödikei hosszú hétvégén érkező Black Aether Tomasics József szerelemgyereke, a teljesen nonprofit, negyedéves megjelenésűre tervezett fanzin mindenki számára nyitott, nem titkolt célja ugyanis a szokatlan és hátborzongató történeteket író tehetségek inspirálása és felkarolása; szinte bármi megjelenthet a magazin hasábjain, ami kapcsolódik Lovacrafthoz és munkásságához.

Tomasics számára nem idegen a lovecrafti közeg, a Black Aether-projekt előzményeként kezelhető például a szintén hozzá köthető a H.P. Lovecraft kerekasztal Facebookon, a theblackaether.com oldal (ahol mostantól minden nap más Lovecrafthoz köthető tematika kerül előtérbe) és podcast, vagy a (reményeink szerint) hamarosan a nagyközönség számára is megtekinthető első magyar Lovecraft-adaptáció, a From Beyond is, ahol a stáb részeként aktívan kivette részét a filmhez köthető munkálatokból. (Interjúnk a film rendezőjével itt érhető el.)

A fanzin már első kézbevételkor meghatározó élmény; a figyelemreméltó borító Bolye László és Tomasics József munkája, a papír és a nyomdai minőség kiváló, kellemes a formátum is, jó kézbe venni, lapozgatni, mielőtt belemerülnénk. A (fő)szerkesztői előszón túl hét novellát és egy (magyarul eddig sehol nem olvasható) brazil képregényt kapnak az olvasók, fontos kiemelni, hogy a Black Aether olyan weird fanzin, ami kizárólag saját tartalommal dolgozik. Ikarow hátborzongató képregénye és a borító színes, a fanzin belső illusztrációi fekete-fehérek és igényesen kivitelezettek. Ez utóbbiakat öt alkotónak köszönhetjük, ez a sokszínűség pedig kiválóan megakadályozza, hogy egysíkúvá váljon a hátborzongató történetekhez párosított képiség. Arra, hogy a Black Aether első száma jól sikerült, mi sem jobb bizonyíték annál, hogy a már említett hosszú hétvégét követően hihetetlen gyorsasággal elkapkodták az összes példányt.

Tomasics fontosnak tartja kiemelni, hogy „nem a Cthulhu-mítosztól kell eljutni Lovecraftig, hanem fordítva”, az író munkásságát ugyanis sokan félreértik és nem kezelik helyén olyan karizmatikus követői miatt, mint például August Derleth (aki kicsit félremagyarázta Cthulhu szerepét és jelentőségét). Tomasics állítása szerint a Black Aetherből is kidobott olyan írást, ami nem volt elég weird, ebből kirajzolódik, hogy mennyire is feszes valójában a fanzin koncepciója, melynek mintaképe az 1923-ban alapított, Edwin Baird, Farnsworth Wright és Dorothy McIlwraith szerkesztésében a polcokra kerülő Weird Tales.

A Black Aether célja, hogy minél több amatőr (és kevésbé amatőr) szerzőt megismertessen a hazai hátborzongató és furcsa irodalom kedvelőivel. A fanzin novelláiban közös az, ami Lovecraft írásaiban is közös vonás, miszerint soha nem kapunk teljes képet egyetlen eseményről vagy különös jelenségről, mindig felmerül és a felszínen is marad a legfőbb kérdés: MIÉRT?

A borzongást és az ismeretlen iszonyattal való szembesülést hét magyar szerző novellája érzékelteti az első lapszámban. Kiemelkedik a mezőnyből Veres Attila A présházban c. írása. Szabina pornófilm-forgatásra indul, Julcsit helyettesíti, aki egy félresikerült buli tetőpontján fejest ugrott egy víz nélküli medencébe. A forgatáson való munka nem élete álma, de a lakbért valamiből fizetni kell, ugye. Veres novellájában álom és valóság, ember és embertelen olvad egybe, a rémálom mint sorsot alakító tényező és az ismeretlen külső hatalom ugyanúgy megjelenik ebben a túlfűtött és hátborzongató történetben.

Kökény Pál a többihez képest rövid írással jelentkezik, egy szokatlan tengerparti kaland ismertetésével, ahol mintha semmi sem történne, de közben mégis. Farkas Balázs Galócáját olvastam volna tovább is. Veronika felkeresi édesapját, aki két évvel ezelőtt szakította meg a kapcsolatot a családdal. Lánya most kisbabát vár, s mint sokan egy ilyen nagy horderejű időszakban, ő is úgy érzi, hogy érdemes lenne újból megpróbálni menteni a menthetőt. Megérkezve azonban tanúja annak, hogy apja kertjében furcsa társaság gyülekezik, és valami nagyon kísérteties dologra készülnek.

Lir Morlan Sárga árnya Robert W. Chambers A Sárga jel c. novellája alapján készült. Talán ennek (is) köszönhető, hogy rendkívüli módon illeszkedik a Lovecraft-hagyományba. A tizenkilencedik század végén rejtélyes haláleseteket regisztrálnak. Sátánista szekta műve? Beteg rituálé? Visszatérő rémálom? Sárga király és Carcosa? Vajon létezhet olyan írás, mely az őrületbe hajszolja az embert, szóljon bármiről? Vidra Gyula egy bohócos történettel alapozza meg sokunk gyermekkorra visszavezethető rettegését a cirkuszi bohócoktól, Pápai Bence egy ősi elveszett világba kalauzol bennünket, Weiner Sennyey Tibor pedig egy hajmeresztő egyetemi kísérletről tudósít.

A Black Aether első száma a jövőben kiküszöbölendő gyermekbetegségei ellenére (szerkesztés) maradéktalanul kielégítette elvárásainkat. Izgatottan várjuk a második lapszámot, és nem csak azért, mert online kollégánk, Schubert István (Cotter Blackstone) is a szerzők között lesz. Tomasics Józsefnek pedig hatalmas gratula ezért a lovacrafti csemegéért!

május 7, 2016
Technoforradalom 2016-ban

Korábbi cikkünkben bemutattuk azokat a nagyszabású előrejelzéseket a technikai vívmányok terén, melyek egy évtized múlva nagy valószínűséggel hétköznapiakká válhatnak. Most viszont maradjunk egy picit a jelenben és vizsgáljuk meg, mire érdemes a 2016-os évben odafigyelni.

Nem titok, hogy az elmúlt néhány dekádban a tudomány, és a technika jobban és nagyobb léptékben fejlődött, mint az azt megelőző évszázadok sokasága alatt összesen. Ami a hatvanas években fantasztikumnak tűnt, mára evidens, és legalább annyira hétköznapi, mint az, hogy lélegzünk. Szuperszámítógépek várják kívánságainkat, figyelik minden szavunkat, hogy kényelmesebbé, s jobbá tegyék életünket, vagy egészségünkre vigyázzanak.

A tudományos forradalom azonban a küszöbön van, sőt talán már ajtónkat is átlépte. Nézzük, miket tartogat számunkra az idei év.

Mesterséges Intelligencia

Hosszú-hosszú ideig az SF szerzők és forgatókönyv írók fantáziája zabolázatlanul szárnyalt, hogy az olvasók, nézők elé tárjanak egy olyan ember által készített mesterséges intelligenciával bíró gépet, amelynek önálló döntései, végtelen tudása, és netán érzelmei vannak. Az Apple által létrehozott hangfelismerő alkalmazás, Siri valóságra hívta az álmokat, miszerint az átlagember is rendelkezhet egy saját, virtuális asszisztenssel, akinek, még ha kezdetleges is, de van némi intelligenciája. Azóta rengeteget fejlődött, és 2016-ra a legnagyobb cégek is átvették a sémát (Google Now, Cortana, Alexa). A fent említett cégek és termékeik gyorsan és biztosan kezdenek életünk részévé válni, és alaposan behálózzák az összes okos-eszközünket. Természetesen az MI-k nem csupán a mi életünket könnyítik meg, de a világ vezetőinek, rendőrségnek, katonaságnak is nyújthatnak segítő „kezet”. A mesterséges elmék képesek a világ összes közösségi médiájából kiszűrni a csevegésekből származó fontos, esetleg terhelő információkat, analizálni azokat, majd konkrét adatot szolgáltatni az illetékesek felé. Ezeket a feladatokat az emberek nem biztos, hogy képesek lennének mind elvégezni, főleg nem rövid idő alatt.

Fejlett anyagok

Az embereket leginkább az érdekli, milyen valami kívülről, pedig a belső sokszor jobban számít. A különböző új ötvözetek, anyagok fejlesztése most éli virágkorát, s az anyagtudománynak köszönhetően rohamléptekkel menetelhet előre a technika fejlődése is. Az újabb matériák megalkotása jelentheti a következő generációk otthoni szórakozását, és eszközeinek jövőjét. Az idei év egyik leghasznosabb anyaga az újrahasznosítható thermo-műanyag. Elsőre idegennek hangozhat, pedig minden egyes nap körbevesz minket. Ha máshol nem, okostelefonjainkon biztosan láttuk már; ez az anyag adja a készülékek (legalábbis egy részük) külső vázát. A thermo-műanyag valójában nem más, mint egy szuper erős műanyag, melyet összezúzva újraformálhatóvá alakítanak, ezzel csökkentve többek között a globális szennyezést, de emellett van még néhány remek tulajdonsága.

A kijelzők is nagy változáson mehetnek keresztül a legújabb, hajlítható üveg kifejlesztésével, amely elősegíti a még változatosabb készülékek gyártását.

Végül említsük meg az eddig leginkább mitikusnak hitt anyagot, a grafént. Ez az apró, atom vastagságú erős és remek áramvezető matéria az egész informatikai világot megváltoztathatja. Mivel előállítása sokkalta olcsóbbá vált, mint korábban, idén akár elkészülhet az első grafén-alapú processzor, mely egyenes út lehet a mostaniaknál is hatványozottan erősebb számítógépek felé.

Okos tárgyak

Egyelőre még várnunk kell majd’ tíz évet a „minden internetére”, vagy a teljesen összekötött „okos otthonra”, de addig talán beérjük az okos tárgyak végeláthatatlan sorával. Mindennapi eszközeink így is gyakorlatilag bármire rácsatlakoztathatóak, és pár pillanat alatt elérhetjük a kívánt információt a világ bármely pontjáról. Ami viszont újdonságnak számíthat, az az eddigi okos tárgyak listájának bővítése. Eddigi megszokott eszközeink (telefon, tablet, távirányító, tévé, hűtő) mellé betársulnak majd olyanok is, mint az okosruhák, kávésbögrék, kilincsek, ágymatracok, fűnyírók, irodai székek és még sokan mások. Ezek mind-mind kényelmünk kielégítésére szolgálnak, és szokásaink, tevékenységeink összeegyeztethetőségében segítenek majd. Ezek használata valamilyen szinten a minőségi életvitel létrejöttét igyekeznek megvalósítani, és az általuk nyújtott információk felhasználása már tényleg csak az emberen múlik.

Robotika

Nem is tudni, az emberiség mióta álmodik olyan robotokról, amik helyettünk elvégeznék a munkát, vagy cselédként szolgálnának (eltekintve attól, hogy milyen beláthatatlan következményei lennének a társadalomra nézve, ha az ember helyett a robotok végeznék el az összes munkát) bennünket. Ezt tetézik a Star Wars népszerű droidjai (R2D2, BB-8, stb.), amiket talán minden kisgyerek (és nagy gyerek) birtokolni szeretne. 2016 ebben a témában is előrejutáshoz vezethet. Idén eljuthat az otthonokba Jibo, a szociális otthoni cuki robotka, ami hangvezérléssel működik, figyeli az emberi érzelmeket és egészen fejlett mesterséges intelligenciával rendelkezik. És még vacsorát is rendel nekünk, ha megkérjük. Elterjedté válhatnak a Pepper névre hallgató érzelmeket szimuláló, emberszerű robotok is, melyek személyi asszisztensként segédkeznek – eddig csak a Japánban. Az otthonainkba hamarosan eljutnak az értelemmel rendelkező robotok, azonban a C3PO-féle ember-kiborg kommunikációra még várunk kell.

Virtuális Valóság

Hivatalosan is elérhetővé váltak bárki számára (akik meg tudják fizetni) a különböző fejlesztők által kiadott VR (Virtual Reality) eszközök. Milliók csomagolják ki folyamatosan hatalmas szemüvegeiket, s próbálgatják azokat, természetesen videóra rögzítve, megosztva az interneten. A VR technológia azt ígéri, hogy újabb szintre emeli a szórakoztatást. E cél eléréséhez már remek úton járnak. Természetesen a fejlettebb grafikájú játékokra, és egyéb élményekre még várnunk kell, de azt hiszem elég sokan álmodtunk egy hasonlatos termékről.

Bio-védelem

A kémfilmek gonoszainak mindig van egy visszatérő védelmi mechanizmusuk, amivel igyekeznek minél jobban elrejteni féltett dollár-milliárdjaikat, ékszereiket, vagy a titkos nukleáris fegyverük tervrajzait. Ez a mechanizmus nem más, mint a retina-szkenner, az ujjlenyomat-olvasó berendezés, és egyéb biológiai jellemvonásokat igénylő biometrikus leolvasó szerkentyűk. Olyan időket élünk, hogy ezeket akár saját lakásunkban is alkalmazhatjuk. Számos mobiltelefonon, táblagépen működik már ujjlenyomat-olvasó, vagy mozgás-alapú védelmi berendezés. Azonban sok Windows 10 rendszeren már jelen van az arc felismerő szoftver is. Hamarosan elfelejthetjük a kötelező kisbetű-nagybetű kombinációkat a számokkal, speciális karakterek nélkül, mert átveszik a hatalmat a valóban egyedi jelszóval, azaz a saját testünkkel védett eszközök.

Drónok

A Galaktika 313-ban olvashatunk egy érdekes cikket, összefoglalót a drónok világáról, melyben a cikk írója, Kovács „Tücsi” Mihály kitér valós problémákra is. Például arra, mekkora veszélyt jelenthetnek az elszaporodott égi röpködők. Emiatt akár regisztrációhoz köthetik a drónok megvásárlását, ami ugyan kicsit lelassítja a piacot, de még így is egy előrejelzés szerint nagyjából egymillió darab talál gazdára idén karácsonyig. 2016 a drón éve lesz, ehhez kétség sem férhet. Folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb eszközök, legyen az játék, vagy valamilyen komoly katonai berendezés. Hamarosan készülni fognak olyan drónok is, melyek akár egy embert is elbírnak. Az év vége felé pedig valószínűsíthetőek lesznek a szállító, kézbesítő drónok is, illetve a különböző reklámokat sugárzó önműködő gépek is.

Tehát valóban nem kell várnunk 2025-ig ahhoz, hogy a technika elkápráztasson bennünket, idén sem maradunk újdonságok nélkül.

Forrás: www.mashable.com

május 6, 2016
Ördögi nyomozás – Lucifer évadkritika

Az elmúlt másfél évtizedben borzasztóan sok helyszínelős sorozatot láttunk már. Volt Las Vegas-i, tengerészeti szolgálatos, Los Angeles-i, párizsi, de akadt látnokos, humoros, darabolós és még jó darabig sorolhatnánk. Azonban olyan még nem volt, ahol maga a kénköves pokol ura, Lucifer lett volna a nyomozó a gyilkossági ügyekben. Az olvasó itt jogosan kapkodhatja a fejét, miként jön az Ördög a detektív munkához. Lássuk, mi köze van egymáshoz a két dolognak!

Lucifer, a keresztény alvilág rettentő ura, bűnösök megkínzója rettenetesen unatkozik a pokolban, ezért úgy dönt, hogy Los Angelesbe költözik, ahol egy pazar klubot nyit, és maffia-módon szívességeket tesz, s hajt be a halandóktól. Öt év elteltével egy szerencsétlen gyilkosság miatt főszereplőnk, Lucifer Morningstar (Tom Ellis) összekerül egy törtető nyomozónővel, Chloe Deckerrel (Lauren German), aki az egész évadban pátyolgatja az infantilis ördögöt. Az első széria keretét kettejük kapcsolata adja majd, illetve a megoldásra váró gyilkosságok, melyek kinyomozásában Lucifer egyre nagyobb szerepet vállal.

VIGYÁZAT! A CIKK TOVÁBBI RÉSZE ELSZÓRTAN SPOILEREKET TARTALMAZ!

A népszerű Vertigo képregényből adaptált dark fantasy sorozat „limonádénak” tűnhet; kimondottan családbarátra vették a figurát, amit nem is tudom, hogy negatívumként hozhatnék-e fel, vagy kiemelhetném jó pontként. Az első dolog, amire felfigyelhetünk, az nem más, mint hogy Lucifer nem tagadja meg a testi örömöket, az alkoholt (drogokra is tesznek némi utalást), és az ördögi szívességeket, viszont abszolút nem tűnik gonosznak. Többektől is hallottam, ha szóba került a sorozat, hogy „Lucifer nem elég sátáni, lehetne gonoszabb is, ha már ő a Pokol ura.” A bennünk mélyen rejlő gonosz-énünk valóban arra vágyik, hogy előtörjön az igazi elvetemült patás a sorozatban – pedig nem fog. (Tény, hogy az már bőven nem férne bele a családbarát megjelenítésbe.) Mindezek ellenére a Lucifert érdekes sztorival, mondanivalóval áldották meg a készítők. Olyan témákat boncolgat, mint az örök jó és gonosz, hogy árnyalhatóak-e az ősi beskatulyázott szembenállások, egyáltalán létezik-e a mindenek feletti gonosz, és hogy az emberekre hogyan hatnak a környezetbeli változások?

Az évad masszív magját képezik Lucifer látogatásai pszichológusánál, ahol a terapeutával, Dr. Linda Martinnal (Rachael Harris) számos olyan kérdést vitatnak meg, amelyek röhejesnek hathatnak az Ördög szájából, ám igenis releváns témák a halandók számára. Az erős szál mellett szinte teljesen eltörpül Lucifer egyetlen démontársával, Maze-zel (Lesley-Anne Brandt) való kapcsolata, ami ki sem forrt, és még csak nem is érdekes annyira.

Lucifer ördögi mivoltát mindenki metaforaként kezeli, ami pedig rengeteg szellemes, humoros jelenettel tarkítja a sorozatot. Ahogy haladunk előre a részekkel, Lucifer úgy veszíti el halhatatlan jellegét, és annál inkább emberivé válik. Megtudhatjuk, hogy ő valójában nem gonosz, csak gyűlölt apja, Isten taszította le a pokolba, hogy ott uralkodhasson a bűnösök és vétkezők fölött, s öröklétig kínozhassa őket. Amenadiel feladata visszavinni Lucifert a helyére, de a brit akcentusú ördögnek ehhez nem fűlik a foga, ebből a konfliktusból is láthatunk majd (de nem eleget).

Nagyon sok sorozatnál instant bukáshoz vezet, ha a könnyedebb hangvétel után valami komollyal állnak elő a készítők. A Lucifer a kezdetekben remekül bemutatja az arrogáns, gyerekes, beképzelt ördögöt, amitől nem egyszer sikerült idétlenül felröhögnöm, de lazaságát még a komolyabb szituációkban sem veszíti el. Néha előtör belőle az igazi mélyről fakadó ősi fődémon, de ezek a képsorok nagyon minimálisra vannak szabva. Nem is lehet eldönteni, hogy igazából mire is kerül a hangsúly: a pszichológiai szálra, ami messze a legérdekesebb, „Luci” és Chloe munkakapcsolatára, Lucifer sátáni mivoltára, vagy apjával való szembeszegülésére. Akkor sem lenne nagy baj, ha valóban az egész csak egy hatalmas metafora lenne, de így picit bekavarnak a nem igazán kifejtett szálak, amelyekről szívesen megtudtam volna többet is. Az évad tizenhárom epizódból áll, talán ha még három résszel többet kaptunk volna, akkor remek egyensúlyba kerülhettek volna az enyhén szétszórt cselekményszálak. Az első széria egy remek, és izgalmas cliffhangerrel zárult, ami miatt várós a következő etap.

Összegezve a Lucifer egy humoros, egyben új megvilágításba helyezett detektívsorozat, érdekes karakterekkel, felettébb érdekfeszítő kérdésekkel. Az ördög-ember metafora kezdetben furcsa lehet, de később kiteljesedik, megérthetjük érző oldalát is a Sátánnak. Kikapcsolódásnak, unalomelűzésnek tökéletes sorozat, filozófiai mélységekbe nem merül, de nincs is rá szüksége. Könnyed, mindenki számára nézhető a Lucifer. Mi már várjuk a következő évadot.

május 5, 2016
Maraton az űrben

Az Európai Űrügynökség asztronautája, Tim Peake féléves küldetését végzi a Nemzetközi Űrállomáson. Április végén a londoniakkal együtt lefutotta a maratont – a világűrben.

Az ISS űrhajósainak folyamatos edzésre van szükségük, hogy a mikrogravitációban javarészt használaton kívüli izmaikat karban tartsák. Egyebek közt egy futógép is található az állomáson, ezt nézte ki Peake arra, hogy a legendás távot megtegye.

A súlytalanságban természetesen nagyon nehéz már csak a futópadon maradni is. Ezért egy speciális hámot használnak, amelyet mellényként vesznek fel, és láncokkal a földre van erősítve – ennek feszességét megfelelően állítgatva szimulálni tudják földi súlyukat a 400 km magas keringési pályán is.

Peake őrnagy elmondása szerint a legnagyobb nehézség mégsem ez volt, hanem az atmoszféra hiánya. Nem a tényleges légkörre gondolt természetesen, hanem arra a közösségi élményre, ami egy maratoni futáson jelen van: a szurkolókra a pálya szélén, és a rengeteg futóra, akivel együtt teljesíti a távot.

A rajt előtt a távot a Földön teljesítők is láthatták űrbéli honfitársukat, akivel együtt számolhattak vissza az indulásig. Innentől kezdve Peake-nek csak egy iPad állt rendelkezésére, amelyen követhette, hogyan nézne ki előtte az utcakép, ha odalent lenne ő is.

Egyszer már 1999-ben teljesítette a 42,2 kilométeres (azaz 26,2 mérföldes) távolságot, akkor három órára, tizennyolc percre és ötven másodpercre volt szüksége, most egy picit hosszabb, három órás, huszonöt perces és huszonegy másodperces menetidővel ért a „célba”.

Nem a brit asztronauta azonban az első, aki a maratont az Űrállomás fedélzetén teljesítette: 2007-ben az amerikai Sunita Williams a bostoni versenyen „vett részt”.

május 5, 2016
Május 4-e a nemzetközi Star Wars nap

Egy héttel és egy nappal az április 26-ai Alien-nap után itt a Star Wars nemzetközi ünnepnapja. Nem véletlen, hogy ez a nap május 4-ére esik, ugyanakkor a dátum nem a produkcióval, a forgatással vagy a mítosszal van összefüggésben. Értelmét a világszerte ismert jókívánság betűi közt kell keresni.

„Az Erő legyen veled!” (angolul: May the Force be with you) némi torzítással „május 4 legyen veled” (May the Fourth be with you).

Népszerűsége ellenére a Lucasfilmnek semmi köze nincs a kialakulásához. Ez a nap már 2011 óta a rajongóké.

Egyesek valódi (klasszikus) ünnepként tartják számon, míg mások a kultusz iránti fokozott hódolattal adóznak.

Az első Star Wars nap a kanadai Toronto Underground Cinemában került megrendezésre. Azon az eseményen számos megnyilvánulása volt tapasztalható a „fandomként” ismert jelenségnek: Star Wars-kvíz; kosztümverseny, melyet hírességek bíráltak el; valamint az interneten fellelhető legérdekesebb tisztelgések, mint paródiák, mash-upok, remixek bemutatása.

2013 óta a Walt Disney hivatalosan is figyelemmel követi az eseményt.

Ezen a napon elképesztő leárazások várnak a játékok kedvelőire. Az Apple alkalmazásait, mint a Star Wars Commandert, vagy a Star Wars: Heroes of Galaxiest például 50 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni, de a kedvezmények ugyanígy megtalálhatóak Google Playen, Amazonon, Steamen, Playstationön vagy XBoxon.

Érdekesség, hogy a Star Wars nap elterjedésének köszönhetően a rajongók május 5. napján is a „Messzi, messzi galaxisnak” hódolnak. A Revenge of the Fifth néven számon tartott alkalommal a sötét oldal kap nagyobb figyelmet.

május 4, 2016
Na ilyennek kell lennie egy szuperhősfilmnek

Őszinte leszek: nem nagyon vonzanak a szuperhősös történetek. Az általános isiben persze még izgalmas volt a téma: különleges képességek, összecsapások, világmegmentés. De aztán valahogy kinő belőle az ember.

Már jócskán felnőtt voltam, mire Hollywood eljutott arra szintre, hogy állkapocs-szaggató látványt és zúzásokat tudott a történet mögé rakni. Ami újra indokot szolgáltatott arra, hogy tegyek egy próbát a képregényhősök világával. Akadt is pár élvezetes, szórakoztató filmalkotás, de az látszott, hogy hosszú távon a látvány kevés lesz az érdeklődés fenntartásához.

Később megjelentek felnőttesebb hangvételű, vagy éppen komorabb alkotások, amelyekben váratlan és meglepő módon drámai kvalitásokat is sikerült megcsillantani. Ami újra reményt adott, hogy lesz ebből még valami.

De aztán beindult a szuperhősös mozifilmek nagyüzemi sorozatgyártása és ahogy óramű pontossággal jelennek meg az újabb és újabb darabok, egyre nehezebb elhinni, hogy valami jó és eredeti fog születni. A Marvel filmek összefüggő univerzumának építgetése például kifejezetten lenyűgöző teljesítmény, de én a legutóbbi eposznál, az Ultron koránál már feladtam a reményt. Mert úgy éreztem, pontosan ugyanolyan volt, mint bármelyik korábbi alkotás, amiből futószalagon lehet gyártani még egy tucat másikat.

Éppen ezért volt nagyon kellemes és pozitív csalódás az Amerika Kapitány: Polgárháború. Ez ugyanis azzal fogja meg a nézőt, hogy ellenállhatatlan módon újra gyereket varázsol belőle, aki fülig érő szájjal és csillogó szemmel élvezi az előadást. Ha valamire, akkor erre tényleg nem számítottam.

És eközben az alkotók a drámai vonalat sem hanyagolják el. Ha tudatos felnőttként közelítjük ezt a filmet, akkor nagy erénye, hogy az összes szereplőnek megvan a maga hiteles, elfogadható, egyéni motivációja, és a maga módján mindenkinek igaza van, amikor egymásnak feszülnek. A bennünk élő gyermek pedig piszkosul élvezi az újabb és újabb és még újabb szuperhősök feltűnését, akik egyedi képességeikkel és stílusukkal egyre magasabb szintre emelik az összecsapásokat. Ráadásul mindezt remek humorral spékelték meg, leginkább az újoncok bevonása terén. Hangya és Pókember beszervezése, továbbá a harci stílusuk egyaránt megdolgoztatja a rekeszizmokat. A két csapat gigászi egymásnak feszülése a repülőtéren pedig mindent visz: igazi „ereszd el a hajam” típusú zúzás, aminek minden perce kincs. Még egy Star Wars-os utalásra is futja – bár öreg rókaként ez a poén már percekkel az elcsattanása előtt nekem is eszembe jutott.

Mindössze egyetlen olyan részt találtam, amit komolynak szántak, de kicsit mellényúltak: a minden más szempontból nagyon rendben lévő helikopteres jelenetben Amerikai Kapitány előbb lefelé, majd felfelé fordított bicepsszel küzd, amitől olyan lesz az egész, mintha body builder bajnokság színpadán demózva pózolna. Szinte várjuk, hogy mosolyogva belenézzen a kamerába, és megcsillanjon a foga. De ez valóban az egyetlen kivétel, az alkotók egyébként remekül eltalálták azt a mixet, ami drámai, vicces, látványos, stílusos és közben rendkívül szórakoztató.

A következő néhány szuperhősös film készítőinek jól feladták a leckét, mert ezt most egy darabig biztos, hogy senki sem fogja überelni.

május 3, 2016
Film készülhet az Örök háborúból

Szoros versenyben a Warner Bros nyerte el a Sonyval szemben Joe Haldeman Örök háború című regényének megfilmesítési jogát. A főszerepet Channing Tatum alakítja majd, akitől nem idegen a fantasztikus zsáner: láthattuk a Jupiter felemelkedése című Wachowski filmben, és nemrég jelentették be, hogy MIB 23 címmel a fekete zsaruk világába is látogatást fog tenni. A forgatókönyvet Jon Spaihts írja (Prometheus, A legsötétebb óra, Doktor Strange, Az utazók, Pacific Rim 2).

A Hugo- és Nebula díjas regény jogait 27 éven át Richard Edlund birtokolta, aki olyan filmek látványvilágán dolgozott, mint az eredeti Star Wars trilógia, Az elveszett frigyláda fosztogatói és az Alien 3. Később a Fox stúdió és Ridley Scott volt a jogtulajdonos, készült is több fogatókönyv változat, de a forgatásig egyik sem jutott el. Reméljük, hogy az SF nagymestere által írt, több mint 40 éves történet végre meg fog elevenedni a filmvásznon.

Az Örök háború 2012-ben jelent meg magyarul a Metropolis Media gondozásában, folytatása, az Örök béke pedig 2014-ben.

május 2, 2016