Számtalan sci-fi szerző van, akiket külföldön a zsáner jelentős alakjainak tartanak, azonban hazánkba nem jutottak el. Közéjük tartozik a májusi Galaktikában olvasható Octavia E. Butler is.
Octavia E. Butler (1947-2006) írásai közül jelenleg sajnos csak 3 novella olvasható magyarul: a Beszédhangok (Galaktika 174), Amnesztia (Galaktika 194) és a most megjelent Vérrokon.
Bármi is legyen az oka annak, hogy Butler nem jutott el hozzánk, sci-fi rajongóként nem szabad elmenni mellette. Különleges alkotónak számít az SF-ben, ami részben afroamerikai származásának is köszönhető. Ez a kulturális háttér teljesen átszövi műveit, amivel egy egyedi, csak rá jellemző hangot és világot teremt. Ilyen mű például a napjainkban is aktuális Parable duológia, amiben egy apokaliptikus világba csöppenünk. Másik jó példa még a Wildseed, a Patternist-sorozat harmadik kötete (megj: ha valaki el szeretné olvasni a sorozatot, ezzel a kötettel kezdje, mert kronológiailag ez az első): a történet egy része Afrikában játszódik, ahol két szereplő a kívülállóság érzésével küzd és próbál megoldást találni helyzetükre.
Butler teljes életműve 3 regénysorozatból (ebből a legismertebb az 1976-ban indult Patternist-sorozat), 2 különálló regényből (Kindred és Fledling) és számos kisebb hangvételű írásból áll. Utóbbiak közül a Beszédhangok 1984-ben Hugo-díjat nyert, a 314-es Galaktikában olvasható Vérrokon pedig igazi díjesőt hozott: 1985-ben a Hugo és a Nebula-díjat, Locuson pedig közönségdíjat kapott.
A Vérrokonban Butler egy olyan jövőbe vezet minket, ahol az emberek ugyan kijutottak a világűrbe és egy másik bolygón élnek, de más sci-fi írók elképzeléseitől eltérően nem hódították meg az új világokat. Az új otthonban a saját túlélésük érdekében az embereknek együtt kell működnie a bolygót uraló fajjal, a tlikekkel. A kisregény egy a tlikek közt élő család életébe enged betekintést: egy magas politikai pozícióval rendelkező rovarszerű idegen, T’Gatoi él Gan családjánál. A kisfiú szerint megszokott, egyáltalán nem furcsa élet zavartalanul folyik Bram Lomas megjelenéséig. Kiderül, hogy a férfi egy n’tlik, azaz olyan valaki, akibe egy tlik nőstény petéket helyezett el.
Kicsit emlékeztethet minket Lomas sorsa az Alien-filmekre, de Butler teljesen máshogyan közelítette meg ezt az ötletet (emberek, mint táptalaj vagy méh egy idegenfaj számára) . Az írás több témával is foglalkozik: koloniális mentalitás (a régen kolonizált népeknél megjelenő alsóbbrendűség érzés, ami az uralkodó v. régen uralkodó kultúrával való összehasonlításból ered), szex, család és fajok közötti kapcsolatok. Ez az összetettség magyarázható azzal, hogy Butler több ötletből alkotta meg nagy sikerű írását. Első sorban ki akarta magából írni a parazitáktól való félelmét. Nagyon is érthető okokból nem szerette volna, ha valami belemászik a testébe. Egy másik téma, ami sokat foglalkoztatta, az a szimbiotikus kapcsolat (ez visszatérő téma Butler más történeteiben is). Végül pedig eljátszott a gondolattal, hogy milyen érzés is lenne egy férfi számára várandósnak lenni, amit egy súlyosabb kérdéssel terhelt még meg: milyen lenne egy idegenfaj utódját magunkban hordani?
A kritikusok nagyon gyakran szokták a Vérrokont a rabszolgaság szimbolikus történeteként értelmezni, ami valóban egy lehetséges olvasat. Számos párhuzam vonható a rabszolgasorban tartott népek és az európai hódítok világa és a tlikkek és emberek viszonya között. Egyik ilyen az a tlikek elvárása, hogy a családok egy gyermeket szolgáltassanak be az idegeneknek a saját fajfenntartásukhoz. Ez utalhat arra, hogy az USA-ban a rabszolgaság idejében a rabszolgatartó bármikor szexre kényszeríthette nő rabszolgáját. Ennek ellenére számos interjúban nyilatkozta Butler, hogy félreértették őt. A Vérrokont egy összetett írásnak kell tekinteni, ami egyszerre szól a szimbiózisról, szerelemről, egy várandós férfiról, továbbá egy nem hagyományos értelembe vett invázióról. Amit ezek közül kiemelnék, az a szimbiotikus, már-már szerelembe hajló kapcsolat bemutatása. Az első mondat („Gyerekkorom utolsó éjszakája úgy kezdődött, hogy hazamentem látogatóba.”) még nem sejtet sok rosszat, utalhat akár beavatás történetre, de később még nagyon súlyos jelentéssel fog bírni. Ha még az első oldalakon nem igazán tiszta, hogy mi folyik Ganéknál, végig jelen van egyfajta kellemetlen feszültség. Ez az erős érzés a cselekmény előreharadtával csak erősödik, és ahogy egyre több mindent megtudunk az emberek és a tlikek viszonyáról, undor is keveredik a már amúgy sem nyugodt és vidám érzéseinkhez. Mindez az utolsó jelenetben, Gan és T’Gatoi beszélgetésében teljesedik ki igazán. A záró rész az egész történethez hasonlóan erős ellentétekből épül fel. Spoilerek nélkül talán annyit leírhatok, hogy egyszerre van itt jelen a szeretet és a félelem, a szerető felek közti intimitás és az ebből származó biztonságérzet, ami keveredik a fenyegetettség érzésével is.
Octavia E. Butler kisregénye nem kifejezetten egy kikapcsolódást jelentő mű, de nem szabad kihagyni. A Vérrokon számos, még mai szemmel is friss ötletet vonultat fel, amiket Butler mesterien szőtt össze és ezzel egy működő, egész történetet hagyott ránk. Akik még nem olvastak semmit az írónőtől, azoknak tökéletes kezdés a Vérrokon, akik pedig ismerik őt, azoknak nem kell semmit sem mondanunk, tudják, hogy mi vár rájuk.
kiadvány az Egyesült Államokban megjelent 86-87. számot tartalmazza, így nagyjából 50 számnyi űr tátong a két hullám között (legutóbb a 36-37. számnál szakadt félbe). Ennek ellenére könnyű visszakapcsolódni a történetbe.
