Szerző: galaktikaggadmin

Minden sci-fi politika is
Dr. Tóth Csaba politológus, szociológus, a Republikon intézet alapítója és stratégiai igazgatója. Speciális vizsgálati területe a pártpolitika és az EU-politika találkozása, az euroszkepticizmus alakulása és a pártrendszer változása. Doktori fokozatát az ELTE-n szerezte a magyar politikai marketing témakörében, 2003 óta tanít az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében, idén pedig megjelent A sci-fi politológiája című tudományos ismeretterjesztő munkája, melyben a science fiction univerzumok politikai aspektusait veszi górcső alá.

2015 márciusában cikkezett arról az Index, hogy elindult Dr. Tóth Csaba Politika és science fiction című, szabadon felvehető alternatív kurzusa. Az előzetesen meghirdetett harminc helyre iszonyatos túljelentkezés volt, a kurzusról kiszorultaknak és a sci-fi szerelmeseinek íródott tehát ez a kötet, melynek törzsanyagán túl a kurzuson szó volt még többek között az Alapítvány-sorozatról, a Stargate-ről vagy a Babylon 5-ről is, és olyan sarkalatos tényezőket is érintett, mint az idegenek kezelése, a társadalmi egyenlőtlenség, az elit szerepe, a rasszizmus vagy a genderkérdés.

A sci-fi politológiája új szemszögből közelíti meg az általunk is rajongással szeretett zsánert, a politikai aspektusok vizsgálatakor megmutatja, mi van a felszín alatt, milyen rendszernek köszönhetően működik (vagy nem működik) a vizsgált világ. Tóth nagy merítésből és konkrét univerzumokkal dolgozik, klasszikus és új művekkel is foglalkozik, előveszi a műfaj igazi, epikus tömegsikereit (Star Wars, Star Trek), vizsgál viszonylag friss, főleg a fiatalok körében népszerű young adult-trilógiát (Az éhezők viadala), egy egyedülálló, monstre sagát is feldolgoz (Dűne), de egy magyarul még teljes egészében nem is olvasható trilógiát is górcső alá vesz (Ann Leckie Radch-trilógiáját). A konkrét univerzumok politikai mozgatórugóin kívül Tóthot olyan általános jellegű kérdések is foglalkoztatják, mint a demokrácia és diktatúrák egymással való kapcsolata, emberek és idegenek egymáshoz való viszonya vagy a személyes szabadságjogok kérdése.

A könyv alaptézise, hogy az SF világa sem lehet politikamentes, hiszen még a kitalált világok sem tudnak politikai szabályok nélkül működni. Arisztotelész nyomán minden ember közösségi élőlény (zoon politikon), így szükségszerűen felmerülnek a politika alapkérdései egy közösség élete során. Nem utolsó sorban azért is érdekes A sci-fi politológiája, mert segít elképzelni, milyen politikai berendezkedések várhatnak ránk a jövőben.

Alapvető tények:
- a legtöbb SF abból indul ki, hogy a jövő jobb lesz, mint a múlt
- világunk számos problémáját nem a politika okozta, de csak a politika tudja megoldani
- sok SF univerzumban a jó és a rossz hősök is politikusok/ politikai szereplők
Tóth Csaba az előszóban is kiemeli, hogy a tudományos fantasztikum alkotásait éppen az választja el a fantasyktól, hogy tudományos-technológiai eredményeken alapszanak, így logikus a felvetés, hogy ezen világok politikai rendszereinek is reális alapja kell, hogy legyen. A sci-fikkel kapcsolatos politikai kérdéseket általában három szempontból vizsgálják, leginkább irodalmi alkotásokként vagy ideológiai konstrukcióként kezelik az SF-et, Tóth azonban a harmadik módszert használja, miszerint az egyes univerzumokat egyenként és önmagában is (azaz zárt rendszerekként) elemzi. Arra fókuszál, hogy milyen hatalmi struktúra keretei között, illetve milyen motivációk alapján döntenek a szereplők.

A logikusan és olvasmányosan (lábjegyzetekkel vagy akadémikus nyelvezettel nem terhelt) felépített szöveg az értő olvasóhoz szól, akivel Tóth Csaba együtt elemez és értelmez, tanulságosan és szemléletesen mutatja be egy-egy politikai mechanizmus működését és hatását az aktuális univerzumra. A sci-fi politológiája tökéletes olvasmány a sci-fik szerelmeseinek, ugyanis könnyedén, érthetően és egyértelműen mutat rá az egyes államok berendezkedése, vezetőik viselkedése és különféle fikciós művek világának működésmechanizmusa közötti kísérteties összefüggésekre. A politika és a politológia nem feltétlenül érdekelhet mindenkit a hétköznapokban, de Tóth Csaba tudományos ismeretterjesztő munkája rendkívül szórakoztató és tanulságos módon mutat rá arra, hogy a legalapvetőbb emberi-társadalmi működés minden esetben politikai cselekedet, ez pedig kedvenc regényeinkben sincsen máshogy.

Végezetül a teljesség igénye nélkül prezentálunk néhány főbb vizsgálódási pontot Csaba könyvéből az általa elemzett klasszikus univerzumokkal kapcsolatban, de a poént nem lőjük le, tessék elolvasni A sci-fi politológiáját! Ezúttal megkönnyítjük a dolgodat, ugyanis ha június 15-ig előfizetsz a Galaktikára, most megnyerheted az Athenaeum által felajánlott kilenc példány egyikét.

Star Wars
- minden autokratikus rendszer számára a diktátor utódlása jelenti a legnagyobb kihívást
- a Jedik felelőssége és hibáik
- hogyan és miért vezeti a hatalmi ágak egy kézbe vétele zsarnoksághoz
- miért idegen test a Jedi Tanács a Régi Köztársaságban
- a Birodalom mint idegen megszálló sereg
- a megengedő attitűd mint az Új Köztársaság legnagyobb bűne
A Dűne
- a galaktikus dzsihád és okai
- az egyeduralom kiépítésének fokozatai
- a „mentátok” szerepe
- egy tökéletlen politikai rendszer evolúciója egy még rosszabb irányába
Star Trek
- az univerzum egyedisége abban rejlik, hogy itt a jövő emberisége nem csak technikailag, de morálisan is fejlettebb
- mikor és milyen feltételek mellett jöhet létre az utópia
- fajok és politikai rendszerek összefüggései
május 27, 2016
Középkori krimi – Melchior, a patikárius könyvajánló

Sokszor szembesülök a történelmi ihletésű regények olvasása közben azzal, hogy miközben az író megteremti a sötét középkor hangulatát, megpecsételi regényét – a leírások, szereplők általában mind romlottak, keserűek, mindenhol mocsok, betegség terjeng. Általában ez nem is jelent problémát, de néhol ez a már-már túlzásokba eső realitás negatívumként róható fel.

Indrek Hargla, népszerű észt író regénysorozatának első részével viszont nem ez a helyzet. A Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye igazán jól sikerült, kalandos krimi. Ugyan megtalálhatóak benne az adott korra (15. század eleje) jellemző motívumok, némi realista ábrázolással fűszerezve, de mindez anélkül is hitelesen jut az olvasó tudtára, hogy mindenáron hiperrealista módon sulykolna fölösleges dolgokat.

Az 1400-as évekbeli Észtországról és környékéről vajmi keveset tanulhattunk történelemórákon. A Melchiorban azonban elég sokat megtudhatunk az észak-keleti vidék kultúráját illetően, s mégsem hat kötelező tananyagnak. Ennek titka pedig a roppant ügyesen adagolt háttérinformációkban rejlik. Tallinn múltjáról (és 1409-es jelenéről) a főszereplő patikus, Melchior visszaemlékezéseiből, a város lakóinak beszélgetéseiből és egyéb elejtett mondatokból tudhatunk meg többet.

Talán minden jól megírt kriminél alapkövetelmény a kidolgozott karakterek megléte. A Melchior még erre is tesz egy lapáttal. Remek dinamikája van a szövegnek, a szereplőknek hitelesek, szinte megelevenednek a lapokon. A történet minden társadalmi réteget érint az egyszerű közemberektől az egyházi személyeken keresztül egészen a nemesekig, kiket mind más és más cél motivál. Evégett egész sokáig nem jövünk rá a tettes kilétére.

A regény erőssége nem magában a megoldásra váró ügyben rejlik, talán nem is a nyomok felkutatásában. Mindinkább a hangulat keríti be menthetetlenül az olvasót, és nem is ereszti az utolsó oldalig. Nem okoz nagy fejtörést, ki a szerencsétlenül megölt lovag gyilkosa, de nem is egy körmönfont thriller-krimi kombinációról van szó. Ez viszont cseppet sem vesz el a történet jelentőségéből, sőt kimondottan színesíti a krimi szcénát.

A középkori Tallinn lakói közötti diskurzusok és a népesség bemutatása gyakorlatilag elviszi a hátán az egész alkotást. Hol komoly, hol pedig egészen mókás, szellemes a hangulat, s ezek folyamatos váltakozása emberibbé teszi az atmoszférát. A patikárius karaktere szépen felépített, a gyógyitalok, hiedelmek, babonák összhatása pedig már csak olaj a tűzre.

A regényben két biztos pont mindig visszatér: a patika és a kocsma. Egy nyomozás apró részleteit hol máshol lehetne megtudakolni, mintsem ahová legtöbbet járnak a pletykálkodó emberek?

„Pletyka, szóbeszéd – annyira veszedelmes dolgok ezek, hogy jobb őket mihamarabb meghallgatni.”

Melchior és a helyi bíró közös nyomozása során megismerkedhetünk Tallinn lakosaival, a helyi kultúrával, s magának az észt nép Európához való viszonyával is.

A Melchior-sorozatnak eddig két része jelent meg (a Szent Olaf-templom rejtélye, valamint a Kerekeskút utca lidérce), de hamarosan érkezik az széria újabb darabja, a Melchior, és a hóhér lánya című regény a Metropolis Media gondozásában.

A regényt ajánlani tudom gyakorlatilag minden korosztálynak, hiszen némi naturalista ábrázolásmódtól eltekintve a hangulata egyszerre komoly, s néhol könnyedebb, amitől igazán változatos a mű. A cselekmény izgalmas, a szereplők autentikusak, Tallinn pedig gyönyörű. Pedig gyilkos járja utcáit…

május 25, 2016
Sheila Finch a májusi XL-ben

A legutóbbi XL számokban a science fiction és a fantasy olyan meghatározó írónőivel ismerkedhettünk meg, mint Joanna Russal, Kij Johnsonnal vagy C. L. Moore-ral. A májusi Galaktika XL egy újabb tehetséges hölgyre, Sheila Finchre szeretné felhívni a magyar olvasók figyelmét. A kisregény (A Csontok Szava) és a két novella egy olyan világba vezet minket, ahol a beszéd és a nyelv mindent átsző.

Itthon Finch írásaiból sajnos kevés érhető el: ezelőtt a Galaktika 218-ban jelent meg az E egyenlő m-szer magas C, továbbá Az Alapítvány barátaiban található PAPPI olvasható magyarul. A mostani XL-ben az írónő három új írását ismerhetitek meg: a Nebula-díjas A Csontok Szavát és két, a The Guild of Xenolinguistics gyűjteménybe bekerült novellát, az És kezdetben volt a szót (2008) és Áradó szavakat (1997). Lássuk, mit is várhatunk ezektől a történetektől.

Sheila Finch

Sheila Finch jelentős életművet tudhat magáénak: ez jelenleg 8 regényből és számos novellából áll. Műveit a szakma is elismeri. A Tiger in the Sky (1999) elnyerte a San Diego Book Award legjobb ifjúsági regényének járó díját, az Infinity’s Webet (1985) pedig Compton Crook-díjjal jutalmazták. A Csontok Szava (1998) kisregénye pedig 1998-ban Nebula-díjat kapott. 2003-ban a történet regény formájában is megjelent. A cselekmény három szereplő, egy nyelvész, egy fiatal lány és egy nagyon is csendes gyerek köré szövődik, akik egy három faj közötti konfliktusban találják magukat.

SF-s berkekben leginkább a Xenolinguistics történetei végett ismerik Finchet. A történetek középpontjában a kultúrák közötti kommunikáció és a nyelv áll. Az írónő nem hoz ezzel új témát a science fictionbe, hanem egy mindig is szorosan hozzátartozó elemnek ad friss, újszerű értelmezést. Finchnél a nyelv sajátos univerzumának alapját képezi, ahogyan láthattuk azt már Clifford D. Simak A város (1952) című művében vagy Poul Anderson a Future History of Polosotechnic Legue sorozatában is. Finch két nyelvész, Benjamin Whorf és Noam Chomsky munkásságát veszi a Xenolinguistics alapjául. Az első, a Sapir-Whorf hipotézis, mely szerint a nyelv nagyban befolyásolja, hogy hogyan érzékeljük a világot – ez alapján minden nép másként. A második elmélet, az univerzális grammatika (UG), ami szerint az emberi nyelv mögött egy alapvető, univerzális nyelvtani rendszer áll és ennek köszönhetően az emberek bármilyen nyelvet képesek elsajátítani.

Ez a két elmélet legdirektebb módon az És kezdetben volt a szó novellában jelenik meg. A történet szerint Jemal Lenana elméleti nyelvész doktori disztertációjában felveti, hogy minden érző lénynek igénye van a beszédre, továbbá nem csak az emberi fajnál, de az univerzumban is létezik az univerzális grammatika, azaz minden faj képes elsajátítani egy nyelvet. Lenanának hamar lehetősége nyílik bizonyítani elméletét: az NSA felkeresi őt egy furcsa, csavargónak tűnő szerzettel, aki nem tud semmilyen nyelven, de még beszélni sem.

A másik két történet (A Csontok Szava és az Áradó szavak) is foglalkozik a nyelvekkel, de sokkal szorosabban kötődik a Guild of Xenolinguistics világához, aminek alapját a Guild nevű szervezet adja. A Guildet a 22. század közepén alapították azzal a céllal, hogy tanulmányozhassák az idegen fajokat. Egy ilyen társaság létrehozása sürgetővé vált, hisz a 22. században végre sikerült felvenni a kapcsolatot egy az Orion-karnál található földönkívüli kultúrával. A szervezet nyelvészei, neuronyelvészei, néprajzkutatói és informatikusai tanítják ki a xenonyelvészeket vagy űrnyelvészeket, akik a jövőben majd megfigyelik és rögzítik az új népek nyelveit. Később a Guild megépít egy páratlan fordítógépet is, ami megkönnyíti a kommunikációt az idegenekkel.

Első olvasásra úgy tűnik, a Guild nemes célért küzd, azonban ahogy haladunk egyre előrébb a történetekben, kiderül, hogy közel sincs így. A szervezet nem képes megújulni és gyakran visszaél hatalmával. A programban résztvevőkre szigorú szabályokat vetnek ki, az egyik legnehezebb a semlegesség. A nyelvészeknek minden helyzetben semlegesnek kell maradnia, azonban ez súlyos morális konfliktusokhoz vezet az emberek és a szervezet között. Egy ilyen témára épül az Áradó szavak is, ahol egy Guild nyelvész lázad a rendszer ellen, de a Nebula-díjas írásban is megjelenik az ember nagyravágyása, aminek köszönhetően a főhősök három faj küzdelmébe csöppennek.

Sheila Finch történeteiben mindenki találhat olyasmit, amiért megszeretheti az írónőt (pl. jól kidolgozott világ, kreatív ötletek vagy pörgő cselekmény), de leginkább azoknak ajánljuk, akik szeretnének kiszakadni a reál és természettudományok világából, viszont a science fictiont nem szeretnék maguk mögött hagyni.

május 24, 2016
Holnap Legendái évadkritika

Valami furcsa dolog történik a DC háza táján. Mintha minden sorozat készítése közben (tisztelet a kivételnek, lásd Flash és Gotham) egy idő után fognák magukat a készítők és a betonbiztos koncepciókat kivágnák a kukába, hogy valami lagymatag, nyögvenyelős terméket tegyenek a helyére. Így történt az Arrow szériával is, amely a harmadik évadtól folyamatos zuhanásban van, sőt így volt a Supergirl esetében is, csak az Acéllány esetében az első évad sem hozott nagy sikert. A második szezon pedig a CW csatornára került át, mert a CBS már nem volt hajlandó berendelni a következő etapot. E két műsor mélyrepüléséhez kezdetben úgy tűnt, csatlakozni látszik az új üdvöske, sokunk reménye, a Holnap Legendái (Legends of Tomorrow).

Az Arrow és Flash sorozatokból verbuvált csipet-csapat történetének első pár része lomhán indult. Igazi időutazós, belevaló műsornak látszott, csak éppen mondanivaló nélkül, rém unalmasan bemutatva.

A történet szerint Vandal Savage, a DC univerzum egyik legkeményebb, s nem mellékesen halhatatlan gonosza a jövőben elpusztít mindent és mindenkit, majd világuralomra tör. Rip Hunter, a renegát Időmester visszautazik az időben, összeszedve a CW-s sorozatok mellékszereplőit, hogy közösen váltsák meg a világot téren-időn keresztül. Név szerint a következő karaktereket karolja fel a brit ballonkabátos: Hawkgirl, Hawkman, White Canary, Atom, Captain Cold, Heatwave, valamint Firestorm két „alkotója”. Jogos lenne a felvetés, ha tényleg akkora baj van, és majdhogynem elkerülhetetlen az apokalipszis, akkor miért egy ilyen szedett-vedett bagázst kell megbízni ezzel a feladattal, amikor klasszisokkal hatalmasabb hősök is repkednek a világban. A válasz úgy tűnik, mindig a párhuzamos dimenziók jelensége marad, úgyhogy ebbe ne is menjünk bele. Fogadjuk el, hogy a Holnap Legendái mentik meg a Földet a pusztulástól és kész!

A sztori kezdetben nagyon bíztatóan alakult (leszámítva a vontatott indulást). Felvezették a különböző módon motivált hősök és antihősök világszemléletét, amiből pazar viták alakulhattak volna ki, de sajnos az évad előrehaladtával ezek csak kötelező jelleggel szerepeltetett műdrámákká fajultak. Minden részben található egy aktuális tanulság szeretetről, barátságról, önbizalomról, megbecsülésről és hősiességről. Ezek kimondottan szájbarágósak, és üresek. A gördülékenyebb epizódok érdekében a készítők majdnem minden epizódban szétszedik a csapatot, akik külön problémákkal birkóznak meg, valamint külön feladatot kapnak. Így legalább nem kell az összes karaktert egymással beszéltetni, ami forgatókönyv szempontjából bizony embert próbáló munka lenne. Persze van néhány jelenet, amikor mindannyian egyszerre küzdenek, és azok a képsorok igazán jól festenek. A részek előrehaladtával mindig más és más kerül egy csapatba, így a néző is megismerheti a karaktereket, és a szereplők is egymást. Kapunk néhány jellemfejlődést is, amit még mindig nem tudok eldönteni, hogy kellett-e a sorozatba, de annyira nem zavaróak. Példának okáért az örök cinikus, mindig gonosz Captain Cold szinte egyik pillanatról a másikra átváltozik pozitív karakterré, és hű társa, Heatwave, a forrófejű, legtöbbször ostoba fickó hirtelen mindent megért és mindenről tud (pontosabban az idősíkok eltolódása miatt néhány év előnyben van a többiekkel szemben). A szereplőket egyre mélyebben ismerhetjük meg, az évad végére pedig mindenkiről képesek leszünk teljes képet kialakítani.

Az évad elejétől egészen a közepéig itt is megfigyelhető afféle átmeneti mélyrepülés. A kezdeti varázs hamar elillan, és lassan cikissé válik, ahogy elkeseredetten próbálják megállítani Savage munkásságát, aki mit sem tud az időutazó brigádról, de még így is legalább egy tucat lépéssel előttük jár. De mint tudjuk: az időutazás nem ilyen egyszerű… Ha olyan könnyen menne, akkor egy rész is elég lett volna. Viszont azok az epizódok a legérdekesebbek és legszórakoztatóbbak, amelyekben Savage egyáltalán nem szerepel. Ezek a részek olyanok, mintha teljesen más stáb készítette volna őket: a karakterek humorosak, a drámák valódiak, a cselekményeknek pedig van értelmük és mélységük.

A rajongók kaptak elég sok ínyencfalatot is, mint a jövőbeli Oliver Queen, vagy Deathstroke fia, Connor Hawke, Jonah Hex és megannyi mellékszereplőként feltűnő karakter. Sőt, nem kevés popkulturális utalás is felbukkan majd, mint például egy beteg kisfiú megmentése, akit történetesen H. G. Wellsnek hívnak.

Sokat bíbelődhettek a készítők a különböző korok „megépítésével”. Remekül hozzák a hangulatát az egyes idősíkoknak, még akkor is, ha gyakran botrányos sztereotípiába fulladnak az idővonalat kitöltő cselekmények. Többet megnéztem volna abból, miként tudnak azonosulni a múlttal, vagy a jövővel a szereplők. Eddig úgy tűnnek, mint akik világ életükben időutazással foglalkoztak, és nagyjából semmi nem képes meglepni őket. Az atmoszféra nem annyira sötét, mint mostanában a DC alkotások többsége, és ez egyáltalán nem baj. Az apróbb veszekedések túldramatizálása mellett a történetbeli csavarok nem annyira mélyek, vagy drámaiak, de a Holnap Legendái kifejezetten szórakoztató műsorrá alakult a szezon végére. Az viszont kétségtelen, hogy talán minden rajongó többet várt a sorozattól.

Összegezve tehát a Holnap Legendái egy szórakoztató, időutazós, hősökkel telepakolt sorozat, melynek alapötlete remekül működik, csak az évad részeit nehezen töltik ki érdemi tartalommal. Több jelenetet fölöslegesen nyújtanak el, hogy meglegyen a műsoridő, néha teljesen érdektelen a cselekmény, de van úgy, hogy képes odaszögezni a képernyő elé a nézőt. A karakterek jellemei részletesen kidolgozottak, fokozatosan ismerkedhetünk meg velük, és sokszor nem úgy, mint hősök, hanem mint hús-vér emberek. Látványra nem panaszkodhatunk, autentikus környezeteket kapunk, igazán jó speciális effektekkel. Amikor a csapat együtt van és közösen intézik el az aktuális rosszfiúkat, a koreográfiák jól festenek, az összhang pedig egységesen látványos; Firestormtól kezdve Atomon át a szimpla verekedésekig. Sőt láthatunk olyan jeleneteket is, amelyeket kisképernyőn eddig még soha.

A cselekmény legtöbbször enyhén vérszegény, de rengeteg működőképes mechanika is a felszínre kerül, úgyhogy lehet még jövője a Holnap Legendáinak, ha az Időmesterek is úgy akarják…

2017 januárjában indul a következő szezon.

május 24, 2016
Közel ötperces A függetlenség napja 2 új trailere

A függetlenség napja a maga idejében a sci-fi filmek területén újradefiniálta a „grandiózus” kifejezést, és látszik, hogy a készítők a 20 évvel későbbi folytatásnál sem adják alább. A megalománia jegyében most tettek közzé egy 4 perc 45 másodperc hosszúságú új, harmadik előzetest, ami semmi kétséget sem hagy afelől, hogy itt aztán kő kövön nem marad.

május 24, 2016
Képregényszínház a Trafóban – Gruppo Tökmag: Sárkány Lee

Egy roma fiatalember 2009-ben előkerült képregényéből készült bábjátékot nézhettek meg az érdeklődök a Trafó klubban. Az A5-ös füzetecske egy képregényes formában megírt abszurd történetet tartalmaz, amelyet a mindennapok prózai valóságából merített, Kolompár István a mű szerzője, még a 80-as években. Kovács Budha Tamás és Tábori András koncepciója alapján a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész osztálya mutatta be a romák mindennapi életének realitásából és az író fantáziavilágából építkező humoros történetet. Így állítva emléket a harminc éves korában elhunyt szerzőnek. Az író képzeletében a mozifilmek, képregények karakterei és a valódi világ eseményei keverednek, melyben Sárkány Lee, a szuperhős egy különleges biosugárral teszi harcképtelenné ellenségeit. Az árny-bábjáték érdekessége, hogy a figurákat egytől egyig bicikli alkatrészekből készítették. Az előadást már bemutatták prágai Quadriennálén és a budapesti OFF-Biennálén is.

Trafóban lehetőség volt az idén debütáló riportfilmből megtekinteni egy részletet, melyben fény derül a fiatalon elhunyt szerző családi hátterére és művének életrajzi vonatkozásaira. A Bánki tónál 2010-ben mutatták be a Táp Színház közreműködésével az előadást, ahol a képregény oldalait kiállították a tóparton. Ekkor merült fel a figurák animációszerű megmozgatása is, amelyből később kialakult a jelenlegi árnyjáték. A Trafóban a bemutató előtt egy rövid bevezető előadásra is sor került, amelyből megismerhettük a mű keletkezésének körülményeit. A film hatására nyomozás indult a fiú nyughelyének felkutatására is. A Gruppo Tökmag Sárkány István sírkövének elkészítésére is vállalkozott, amelyet kiállítottak a Műcsarnokban, a Derkó 2016 kiállításon. A betonból készített sírkőre az író saját, a regényben szerepelt illusztrációi kerültek. Sárkány Lee hiteles története megvásárolható volt a helyszínen, a Trafó klubban, a bevételt pedig Kolompár István tiszteletére készülő emlékhely elkészítésére fordítják majd a jövőben. A képzőművészeti kollektíva kezdeményezésére a képregény a Romakép Műhely gondozásában látott újra napvilágot. A 19 éves roma srác 64 oldalban fogalmazta meg saját élettörténetét, melyet gondosan, illusztrációkkal is ellátott, pontos helység- és utcaneveket is feltüntetve. A naplószerű iromány sikerét az is igazolja, hogy 1988-ban megjelent a Mozgó világ magazinban. A sajátos szemszögből megfogalmazott furcsa történet egy kung-fu ruhás áramlényről szól, ő maga Sárkány Lee, aki folyamatosan harcban áll a karhatalom képviselőivel.

Képességeire a nagyfeszültségű vezetékekből és a konnektorokból tett szert. Földöntúli energiái birtokában nekilát a nagyvilágnak, hogy megbosszulja gyermekkori sérelmeit. A kalandozások több helyszínen játszódnak, Pécsett a szülőhelyen, az események kiindulópontján, a Zsolnai utcában, Komlón és Hong Kongban. A képregény kordokumentumként is igen jelentős képet ad a perifériára szorult romák élethelyzetéről. Sárkány István hitelesen fogalmazza meg viszonyát az őt körülvevő olyan államhatalmi intézményekkel, mint a nevelőintézet, a rendőrség, a határőrség vagy a bíróság.

A családdal folytatott beszélgetésekből feltárulnak a regény homályos foltjai, mint például a történetben időnként feltűnő titokzatos másik Lee, aki a valóságban főhősünk ikertestvére volt, Kolompár Zoltán. Saját nevét Sárkány Istvánra változtatta, amely a személyigazolványában is így szerepelt. Az interjúkból kiderül, hogy István többször is próbálkozott műve kiadatásával, mígnem kitartását siker koronázta a Mozgó Világnál. Az előadás óta a családban megnőtt a fiatalon öngyilkosságba menekülő szerző tekintélye, sírhelyét is megváltották az elkövetkező 15 évre. A történet hitelességét a családtagok beszámolói is megerősítik, érdeklődési körébe tartoztak az ufók és más titokzatos jelenségek. Saját magáról azt vallotta, hogy különleges képességekkel rendelkezik, rokonai szerint ebben a kisregényben teljesítette ki önmagát.

A Gruppo Tökmag egy képzőművészeti formáció, amely 2008 óta létezik, céljuk az urbánus kultúra és a társadalmi élet rejtett jelenségeinek feltárása. A több évig tartó kutatómunka eredményeként a készülő riportfilm azokat a mozzanatokat tartalmazza majd, amelyek a Sárkány Lee képregény körül forogtak. A filmet 2016 decemberéig szeretnék bemutatni egy nagy budapesti moziban. Aki lemaradt az előadásról vagy szívesen felelevenítené Sárkány Lee történetével kapcsolatos élményeit, az megtekintheti Június 25-én, 21 órakor, a Kassák Múzeumban. A bábelőadást rendezte Lázár Helga, a dramaturgia Gábor Sára munkáját dicséri.

Kis Judit

május 24, 2016
Kultúra és mítosz – Azilum olvasónapló

Megkésve bár, de törve nem – második olvasónaplónkkal jelentkezünk, ezúttal egy másik lovecrafti fanzint böngésztünk át, az Azilumot. Somogyi Gábor, a magazin főszerkesztője idén januárban jelentette be, hogy egy olyan lap első számán dolgozik, amely Lovecraft műveivel, a Cthulhu-mítosszal és a weird irodalommal foglalkozik. Az Azilum első számát februárban vehettük kézbe, a fanzin nem titkolt – a beköszöntőben is kiemelt – célja, hogy megismertesse Lovecraftot és munkásságát a szélesebb olvasóközönséggel, bemutassa azt a diszkurzust és kultúrát, amelyet ma a lovecraftiánus jelzővel illetünk. A magazin jövőjéről annyit tudunk, hogy évi négy számot terveznek megjelentetni a készítők.

Az Azilum előzményének tekinthető a 2011 októberében megszületett Magyar H. P. Lovecraft Portál, ami egyébként a Solaria webes sci-fi magazin honlapkészítő pályázatára készült. Az oldal ma már inkább csak archívumként funkcionál, ám itt roppant nagy mennyiségű információ áll mindazok rendelkezésére, akik szívesen elmerülnének a weird irodalom leghíresebb képviselőjének világában. A portálon különféle ínyencségek találhatók a digitalizált szövegektől a magyar és angol nyelvű kiadványok különféle adataiig.

Somogyi fanzinjának első számában (a „próbaszámban”) magyarul elsőként megjelenő Lovecraft-szövegek kerülnek terítékre, de akad benne kritika, irodalmi esszé, filmismertető, könyvajánló és interjú is. Már itt látszik a fanzin legnagyobb különbsége a korábban már bemutatott Black Aethertől, ugyanis abban inkább különös és hátborzongató történetek olvashatók tehetséges amatőrök tollából, itt viszont az eddig le nem fordított Lovecraft-szövegek mellett átfogó kulturális áttekintést kapunk Lovecraft ma is eleven hatásáról.

A főszerkesztői előszóban Somogyi kiemeli, hogy szinte az összes Lovecraft-történet hozzáférhető már magyarul, de magáról az íróról, és az emberről viszont kevés anyag áll rendelkezésünkre. Az Azilum azért dolgozik ilyen nagy merítéssel, mert céljuk, hogy minél jobban körbejárható legyen az író kultusza, irodalmi és kulturális beágyazottsága.

A fanzin kilenc rovatra tagolódik, ám nem minden esetben egyértelmű – sem tipográfiailag, sem logikailag –, hogy ezek mi alapján is vannak felosztva. Sok rovat van, Scriptoriumból és Traktátumból például kettő is, ráadásul a rovatcímek írásmódja sem egységes, hiszen ennyi erővel lehetne akár Szkriptórium is, nem? Rögtön az elején (Arkham Attractor) néhány kisszínest olvashatunk: ismeretlen Lovecraft-levél került elő, film készült a mesterről (Lovecraft – Fear of the Unknown), a World Fantasy-díjhoz már nem jár Lovecraft mellszobra (mivel néhány írásában rasszista megnyilvánulásokról tesz tanúbizonyságot), a Barnes & Noble ismét megjelentette a Lovecraft-összest (a prózai termésre koncentrálva), de még az Odaát (Supernatural) című sorozatban is felbukkan az író sötét öröksége. (Azzal már csak zárójelben vitatkoznék, hogy az Odaát sok horror-rajongó kedvence lenne, részemről az említett sorozat ugyanis nem mutat túl egy vasárnap délutáni családi filmezésen, ijesztőségi faktora körülbelül a Xenával ér fel, a cselekményvezetésben pedig még a Buffy, a vámpírok réme is felülmúlja.)

A rövid bemelegítés után jön egy rendkívül izgalmas rovat, az Ex Libris, amelyben Lovecrafttal foglalkozó vagy vele kapcsolatos könyvek kerülnek terítékre. Szó esik például David Haden pszichogeográfiai könyvéről, ami a weird mester barangolásait dolgozza fel, H. P. Lovecraft legjobb műveiről, amit a Szukits ad ki, M. R. James novellásköteteiről (Szellemjárás Angliában & Sötét örökség), a Codex Arcanum különszámáról (Kátrány és Toll), valamint Michel Houellebecq, a Goncourt-díjas író Lovecraftról szóló esszékönyvéről, amely a beszédes Against the World, Against Life címet kapta. Houellebecq posztmodern nihilista szemszögből értékeli Lovecraftot, akiben az emberiség fontosságának elutasítását ismerte fel.

A fanzinban megjelent és magyarul eddig nem olvasható írások a Scriptorium rovat részeiként szerepelnek Somogyi Gábor fordításában. A The Poem of Ulysses Lovecraft legelső fennmaradt lírai alkotása, amit hat (!) évesen írt, A kis üvegpalack szintén egy fiatalkori keserédes történet, A rejtett barlangban Lovecraft arcátlan fiatalsága ellenére (még mindig csak hat éves) már egy gyermek halálról ír, a Nyarlathotep pedig egy rendkívüli, látomásos prózaköltemény, melynek első bekezdését félálomban írta. A Scriptorium kakukktojása Wendy N. Wayner A boszorkányház görbülete című novellája, ékköve viszont a Lovecraft-féle Közhelyek könyve, ami egyfajta ötlettár, ihlettöredékek és víziók vázlatpontos felsorolása, melynek segítségével bekukkanthatunk a lovecrafti műhelymunka első fázisaiba.

A Laterna Magicára keresztelt filmajánlón és a fanzin végén található két Traktátum-anyagon (Houellebecq előszava az Against the World, Against Life-hoz, illetve Robert E. Howard, a Conan-széria szülőatyjának pesszimista világképéről írt esszé) kívül van még egy írás, amely kiemelkedik a fanzinból, ez pedig a Lovecraft vallási örökségét bemutató, az SFmagról utánközölt Traktatum-cikk Takács Gábor tollából, a Cthulhu ébredése, ami azért érdekes, mert azt járja körbe, hogy egy bevallottan fiktív irodalmi korpusz miként szolgált forrásként valós vallási csoportoknak.

Összességében az Azilum egy rendkívül izgalmas és informatív kiadvány, ami kényelmesen megfér polcunkon a Black Aether mellett, ugyanis a kettő más-más indíttatásból született. Somogyi Gábor művészeteken átívelő pontos és hiánypótló válogatása olyan Lovecrafttal kapcsolatos tényeket, legendákat és spekulációkat tár elénk, melyeknek segítségével közelebb kerülhetünk a méltán híres-hírhedt kultuszhoz. Várjuk nagyon a következő lapszámot, és a további kulisszatitkokat a titokzatos mesterről.

május 20, 2016
Kipróbáltuk! Overwatch bétateszt

Alapvetően kedvelem a taktikára épülő kompetitív lövöldéket, noha a műfaj legnépszerűbb darabja, a Team Fortress 2 sosem nyerte el tetszésemet. A Blizzard új üdvöskéjét, az Overwatch névre keresztelt programot viszont ki kellett próbálnunk.

A május huszonnegyedikén megjelenő játékot nemrég nyílt bétázás keretein belül bárki tesztelhette. Lássuk, mik voltak az első benyomások.

Legelőször, ami szembetűnt, az az automatikus grafikai beállítások miatt bekövetkezett kásás kép volt. Sosem adhatunk az alapértelmezett opciók szavára, így én is nekiálltam a haladó megjelenítési füleken bőszen nyomogatni a gombokat. Fontos kiemelnem, hogy a PC-m jó esetben is a középkategóriát súrolja, ezért a hardvertesztekbe nem igazán mennék bele, kimondottan nem lenne releváns, amit írnék. Ami viszont érdekesnek tűnt, hogy az én szeretett gépem is gond nélkül vitte a full hd felbontást és a magas beállításokat fix 30 FPS-sel. Mozgásban azonban nem sok különbséget láttam az alacsony és ultra opciók között sem, főleg az élsimítás hiányzott nekem, de az nagyon. Majd több helyről is hallottam erről a problémáról: a játékosoknál előfordult, hogy hiába állítgatják jobbra-balra a grafikát, nem észlelhető nagy változás. Így elengedtem ezt, hiszen mégis csak béta verzióról van szó. Később patchelik.

Térjünk is át magára a játékmenetre.

Az Overwatch egy futurisztikus közegbe helyezett SF lövölde, amiben többféle képességosztályokból (Offense, Defense, Tank, Support) válogathatunk hősöket, hogy 6v6 egymásnak eshessünk. A játék talán legnagyobb előnye a változatos karakterekben rejlik. Huszonegy különböző hősből választhatjuk ki a nekünk megfelelőt. Elsőre talán kevésnek tűnhet ez a szám, de messze nem elég pár óra kitapasztalni őket. Mindenkinek egyedi képességei vannak, ennek megfelelően lehetne taktikázni velük. Lehetne. Hamar észrevettem a játék során, hogy taktika, mint olyan nem igazán van jelen. Nyilván, aki véresen komolyan veszi az efféle programokat, az barátokkal összepakol egy tökéletes csapatot és néhány perc alatt megalázza a másikat, de mi maradjunk csak a casual játékosoknál.

„Prepare your defenses!”(Készítsétek fel a védelmet!) – hallatszódik a kör elején a narrátor hangja. Megörültem, hogy talán valami MOBA-elemet is belezsúfoltak a játékba, és különféle tárgyakkal, képességekkel towerdefense hatást kaphat a sima shooter. Naiv voltam, mert semmi ilyesmi nem történt. Lejárt az egyperces „védelemkiépítési idő”, majd elindult az A-ból B-be eljuttatni kívánt autó, és a két csapat egymásnak feszült. Úgy értem lövöldöztünk, míg valaki meghalt, újraéledt, újra lövöldözött, s újra meghalt, és így tovább.

Eképpen válogathatunk a játékmódok között:

Escort: Juttasd el a payloadot A-ból B-be, míg az idő le nem jár.

Assault: Támadni, vagy védeni kell egy pontot.

Hybrid: Az Escort és az Assault szerelemgyereke.

Control: Nagyjából olyan, mint az Assault, de több pontot kell megadott sorrendben elfoglalni.

Nos, ha megnézzük a fent leírtakat, beláthatjuk, hogy bizony ilyet már láttunk. Nem egyszer, nem kétszer, de nagyjából az összes multiplayer játékban ez megtalálható.

Úgy érzem eddig csak a hibáit fejtettem ki a játéknak, pedig abszolút élvezhető. Minden perc pörgős, intenzív és izgalmas. A különböző hősök próbálgatása új szemszögből mutatja meg a pályát, vagy a játékmód célját. Ráadásul állandóan, meccsen belül is váltogathatjuk karakterünket (pláne, hogy akár redundáns módon, egy hősből több is szerepelhet egyszerre a pályán), így a counterpick szinte folytonos… lenne, ha ezzel bárki foglalkozna. Valószínűleg nem a béta három napja alatt lesznek kőbevésett pick–counterpick választások, de nagyjából kirajzolódni látszik, ki kinek lesz ellenfele.

A hősök között megtalálhatunk cyberpunk katonát, japán íjászt, magát a Kaszást, automata löveggel rendelkező törpöt, robotot, intelligens szupergorillát, lépegetős kislányt, és még sorolhatnám. Szó szerint mindegyik hős egyedi, ahogy képességeik, fegyvereik is azok. (Elképesztően szexista ábrázolásmódja miatt a pornográf-keresések több, mint 800%-kal megugrottak az Overwatch bétája idején. Bravó!)

Ráadásul néhány óra alatt megfelelően lehet védekezni az ultimate képességek ellen is. Amikor ellőni készülünk a Q-betű megnyomásával fő specialitásunkat, az adott karakter bemond egy egysorosat. Ebből lehet tudni, hogy valaki rosszban sántikál. Ha tudjuk, kié a hang, könnyen beazonosíthatjuk, és időben elbújhatunk, ugorhatunk, vagy leszedhetjük az ellent.

Végül szeretnék áttérni a legnagyobb hibához, buktatóhoz, és a játékos világ mumusához: az irracionálisan borsos árhoz. Az Overwatch 60 (hatvan!) Euróért kerül a boltok polcaira, ami megközelítőleg 18.000 magyar forint. Hasonlítsuk össze a most bemutatott Battlefield 1-el, amely szintén a 60 Eurós árat célozta be. Az is hihetetlen összegnek tűnik, de aki ismeri a harctéri lövöldét, tudja, hogy rendesen megpakolják tartalommal. De hasonló árkategóriában jelenik meg az új DOOM is, és ennyibe kerül a folyton hibákkal küszködő Division, az mmo-király új kiegészítője, a World Of Warcraft: Legion, a Mad Max, vagy a Just Cause 3. Tegyük hozzá, hogy ezek a játékok mind-mind dugig vannak kontenttel, és megannyi játékidőt biztosítanak a lelkes játékos közönségnek.

Az Overwatch esetében ez iszonyatos probléma, mert multi-only, kevés a játékmód, huszonegy hőssel pedig nem lehet hónapokig ellenni. Persze dekorációs elemekkel színesebbé tehetjük őket, amiket minden szintlépéskor nyerünk Loot boxok kinyitásával. Ahogy elnézem emellett még lesz mikrotranzakció is, szóval még több pénzt ölhetünk bele olyan dolgokba, amiknek gyakorlatilag semmi haszna. Hiszen az ingyenesen játszható Team Fortress ezeket nagyjából mind tudja. Ráadásul az Overwatchnak riválisa is lesz a Battleborn szerepében, ami fele annyiba kerül, mint a Blizzard programja. Ugyan egy ilyen játékért a nagyjából 9000 Ft-ot is sajnálnám, de ez már végképp szubjektív dolog.

Összegezve az Overwatch egy lendületes és izgalmas játék, mely bámulatosan változatos karakterekkel dolgozik. Látványra sem lehet panaszunk (csak javítsák ki az élsimítást), mert egyébként jól néz ki minden, bár kiemelkedőnek nem mondhatnám. A taktikázás még bőven hiányzik, de ez pótolható egy baráti társasággal. A meccsek hamar véget érnek (maximum tíz perc), és könnyen unalmassá válhatnak egy idő után, de újabb stratégiákkal élvezetesebbé tehetjük a játékot. Az egész programot átjárja az, hogy tényleg remekül össze van rakva, jól működik, jó játék, de semmi olyan mértékű pluszt nem tud hozni, ami kellene a műfajban. Ha ingyenes volna, akkor minden bizonnyal többet játszanék vele, de ennyi pénzért nem mutat újdonságot. A 60 eurós árat bőven magasnak tartom, talán ha lesz egy nagyobb árzuhanása, megéri a vásárlást, de aki csak alkalmi szórakozásra vágyik, annak még mindig ott van a Team Fortress, vagy a Loadout, vagy a Gotham City Impostors.

május 18, 2016
Valóra válik Asimov jóslata?

Az Alapítvány-sorozat központi eleme a Hari Seldon által kidolgozott pszichohistória tudományág. Ami akkor még futurisztikus ötletnek hatott, mára egyre inkább kezd valósággá válni.

Az első regényben ismerjük meg az öreg matematikust, aki a tizenkétezer éve fennálló Galaktikus Birodalom bukását jósolja. Egy fiatal asszisztensének elmagyarázza, hogy úgy jutott erre a következtetésre, hogy a legkifinomultabb matematikai és statisztikai elveket ráillesztette egy megfelelően nagy mintára (a kvadrilliárd főt számláló birodalomra), és ez alapján ki tudta következtetni a jövőt.

A számításai szerint a Birodalom háromszáz éven belül össze fog omlani, és azt legalább harmincezer év anarchia és szenvedés követi, mialatt egy galaktikus szereplő sem tudja kézbe venni a hatalmat. Azonban kidolgozza a Seldon-tervet, miszerint két, megfelelő helyre és megfelelő utasításokkal elhelyezett kolónia úgy befolyásolná a történelmet, hogy ez az interregnum állapot mindössze ezer évre csökkenjen. Ez lesz a két Alapítvány, amelyek történetét a regények feldolgozzák.

A statisztikát alapjául vevő pszichohistóriát a következő példával szemlélteti Asimov: egy gázfelhő egyetlen atomjának útját lehetetlen lenne pontosan megjósolni, azonban ha az összes atomot halmazként kezeljük, annak mozgása és változásai már könnyen megjósolhatók. A tudományág alapelve tehát, hogy minél nagyobb mintát kell használni, és ez alapján számítható ki a jövő – de a módszer nem alkalmazható csak egyetlen emberre.

Ha az ember már csak ennyit elolvas a pszichohistóriáról, nehéz elképzelni, hogy valaha is valóra váltsanak egy ilyen elképzelést, főleg, ha Asimov egyik kötetben sem tér ki matematikai részletekre. Azonban az elmúlt évek technológiai fejlődésének köszönhetően úgy néz ki, mégis arrafelé haladunk, hogy valóban előre lássuk a jövő történeteit, csak a sci-fi nagyágyújával szemben az ipari szereplők egyszerűen Big Data néven emlegetik ezt a területet.

A legnagyobb minták

A Big Data slágerkifejezésnek számít a technológiai újságírás terén, minden techportál a sokféle Big Data-megoldásról ír, workshopok és egész szakmai konferenciák szerveződnek az ágazat köré. De mit is jelent pontosan, és miért pont az elmúlt néhány évben bukkant fel?

A Big Data definíciója nagyjából megegyezik a pszichohistóriáéval: megfelelően nagyméretű mintából dolgozva könnyebben észrevehetőek a korrelációk, ez alapján különböző százalékos eséllyel megjósolhatóak bizonyos események.

Fontos, hogy nem foglalkozik a miértekkel, csak az összecsengő adatokkal. Nem képes megmondani miért történik valami, csak azt, hogy mekkora eséllyel következik be.

A legjobb példát talán az egészségügyből lehet hozni: a különböző digitális archívumok nagy mennyiségű információt gyűjtenek össze a páciensek tüneteiről, kórházban töltött napjaikról, gyógyszeradagjukról, stb. Egy megfelelő algoritmus segítségével össze lehet vetni hosszú időszakok adatait, és ki lehet számítani, hogy az azonos tünetekkel, betegséggel rendelkezők hány nappal a hazaküldésük után tértek vissza valami komolyabb problémával.

Így előre meg lehet jósolni, hogyha valakit ugyanolyan tünetekkel felvesznek, majd hazaküldenek, hogy X napon belül hány százalék eséllyel merülhet fel a szervezetében valamilyen komplikáció. Az orvosok még nem is feltétlenül értik, hogy mi miért történik, de ha bíznak a jóslatban, megakadályozhatják a vészhelyzetet – utána pedig a korreláció bebizonyosodása esélyt adhat arra is, hogy kiderítsék, pontosan miért következett be (vagy épp nem következett be) az az alapján kiszámolt eredmény.

A valóság felé

Még mindig fennáll a kérdés, hogy erre miért épp most jöttünk rá, ha Asimov már az ötvenes években megírta történeteit? A kulcs abban keresendő, hogy az elmúlt néhány évben robbanásszerűen elterjedtek a különböző vezeték nélkül kommunikáló szenzorok. Ezek a kis érzékelők rengeteg féle adatot képesek mérni, és azokat akár Wi-Fi-n, akár Bluetooth-on valós időben folyamatosan képesek közvetíteni.

Így nemcsak az deríthető ki például, hogy milyen állapotban vannak épp egy gyártósor gépei, vagy egy kamion alkatrészei, hanem hosszú távon összegyűjthető, hogy milyen rendellenességek előzik meg a meghibásodásokat. Így a gyártó vagy a szállítócég vezetője időben észreveheti a kicsinek tűnő változásokat, és gyorsan reagálhat, hogy elkerüljön egy nagyobb balesetet. Az okokat nem tudja, de ráér vele foglalkozni – nagyobb baj nem történt.

A cikkben eddig említett példák már-már bevett gyakorlatnak számítanak az iparban, de közgazdászok és politológusok módszeres számításokkal már azt is meg tudják mondani, mely országokban van nagyobb esély polgárháborúkra vagy kormánypuccsra, ahogy az kiderül Paul Collier: The Bottom Billion c. könyvéből.

Talán már köztünk él, épp iskolába jár a való élet Hari Seldonja, aki először fogja majd össze a rendelkezésére álló feltételeket, hogy egy megfelelően nagyméretű mintán dolgozva megjósolja a Föld lakosainak jövőjét.

A Robot könyvek idővonalától már jócskán eltértünk, és lemaradtunk a robotok feltalálásával, de lehet, hogy az Alapítvány tudományos sikereit jó húszezer évvel korábban véghez fogjuk vinni.

május 11, 2016
Mit nézzünk a nyáron? – Sorozatok a zsánerből

Hamarosan itt a nyár, amikor kedvenc sorozataink közül elég sok pihenőre megy vagy véget ér. Pánikra azonban semmi ok, hisz idén nyáron is számos régi kedvenc tér vissza a képernyőre, de új, ígéretes alkotások is jönnek.

Visszatérők:

Számos, a mi szívünknek is kedves sorozat folytatódik. Május elsején kezdett az itthon Londoni rémtörténetekként futó Penny Dreadful 3. évada. Az új etapban a szereplők életútját külön követhetjük nyomon, de Patti Lupone visszatérésének talán jobban örülhetnek a nézők. Kritika az új évadról a jövő hét folyamán várható.

Szintén újra látható A célszemély (Person of Interest), ami sajnos 5. és egyben utolsó évadát kezdte május 3-tól. A sorozatot jegyző csatorna, a CBS heti kétszer (hétfőn és kedden) adja kint, így ráadásul még nagyon rövid időn belül is ér végéhez ez a történet. Reméljük, ennek ellenére, méltó befejezést kap.

Május 25-én folytatódik a tavaly indult Wayward Pines is, amiről itt írtunk, összegzést pedig a 306-os Galaktikában olvashattatok. Habár az előző évadot tekinthetjük lezártnak, maradt bőven mesélni való. Reméljük, az új évad méltó módon tudja továbbépíteni Wayward Pines titokzatos világát.

A visszatérők közül talán a The Last Shipet érdemes továbbra is figyelemmel kísérni. Június 12-től A TNT sorozata 3. évadában a kínai kormány kerül középpontba, Japánban pedig új kór üti fel a fejét. További kedvcsinálásnak itt az új évad trailere.

Az utolsó visszatérő sorozat, amiről szót kell ejteni, az a Mr. Robot. A tavalyi zajos siker után nem volt kérdés, hogy lesz-e folytatása a sorozatnak: július 13-tól már nézhetjük is a 2. évadot. Úgy tűnik, a történet ott folytatódik, ahol abbamaradt. További részletek a trailerben.

Az újoncok, akikre érdemes lesz odafigyelni:

Úgy néz ki, hogy idén inkább a nagy népszerűségnek örvendő képregény adaptációk és a természetfeletti témák nyertek teret, de akadnak sci-fi közeli művek is. A legérdekesebbek ezek közül.

Preacher (AMC):

Május 22-én kezd Garth Ennis és Steve Dillon képregényének adaptációja, a Preacher (itthon a Vertigo antológiában jelent meg Prédikátor címen). A történet egy ellentmondásos prédikátorról, Jesse Custerről szól, aki titokzatos erők birtokába jutott. Jesse útnak indul, hogy megtalálja Istent és válaszokat találjon kérdéseire. A keresés során csatlakozik hozzá ex barátnője, Tulip és egy ír csavargó, Cassidy. A sorozat alapjául szolgáló sorozat sötét humorral és véres, erőszakos képi világgal kelti életre a történetet, e tulajdonságai miatt sokszor hasonlítják Tarantino filmjeihez a Prédikátort. Reméljük, mindez majd visszaköszön a sorozatban is. Május 22-én kiderül.

Cleverman (Sundance):

A június elsején startoló Cleverman egy amerikai/ausztrál/új-zélandi koprodukció. A történet egy disztópiában játszódik a nem is annyira távoli jövőben. Ebben a világban az emberiségé a hatalom, a többi faj alárendeltnek és kiirtandónak számít: ilyenek a mitológiai lényekre hasonlító fajok is. Ilyen körülmények közt próbál két, egymástól elidegenedett bennszülött testvér túlélésért küzdeni.

Outcast (Cinemax)

A Walking Dead alkotóinak új sorozata június 3-án érkezik. Robert Kirkman képregényén alapuló történet. Kyle Barnes azokat az erőket kutatja, amik már gyerekkora óta kísértik, és rendszeresen megszállják. A trailer alapján egy igazi borzongatós horrorra számíthatunk egy egyedi, hangulatos látványvilággal.

Stranger Things (Netflix):

Július 15-én indul egy érdekesnek tűnő sorozat, a Stranger Things. A 80-as években játszódó történet egy gyermek eltűnésével kezdődik, majd egy természetfeletti erőkkel kísérletező titkos csoporttal folytatódik. A fiú édesanyjának a legrémisztőbb dolgokon kell keresztülmennie, hogy visszakaphassa gyermekét. Habár ennél többet nem tudni a történetről, a casting (pl. Winona Ryder) és maga a Netflix név egy minőségi horrort sejtet.

Kicsit borzongós, de izgalmas nyárnak nézünk elébe. A folytatások remélhetőleg hozzák az elvárt színvonalat, az újoncok pedig új kedvenceinkké lehetnek. Mi mindenképpen figyelemmel kísérjük a régi és új sorozatok alakulását.

Forrás: io9 és Screenrant

május 10, 2016