Az augusztusi Galaktikában egy feltörekvő író, Naomi Kritzer novelláját olvashatjátok, Cicás képeket szeretnék címmel. Eredetileg a Clarkesworld 2015. januári számában jelent meg. 2016-ban több díjra is jelölték Novella kategóriában: Locusra, Nebulára és Hugóra. A jelölések közül végül a Locust és a Hugót tudta díjra is váltani.
Naomi Kritzer amerikai SF író és blogger, jelenleg St. Paulban, Minnesota államban él. 1999 óta ír, de már tinédzserként próbálkozott a publikálással. Tizenöt évesen elküldte egy fantasy novelláját a Marion Zimmer Bradley’s Sword and Sorceres antológiának, de nem jelentették meg. Sikeres debütálása óta (első megjelent novellája a Faust’s SASE) Kritzer főleg novellákat publikál (leginkább az Asmivos’s Analogba és a The Magazine of Fantasy and Science Fictionbe ír), de a Bantam Booksnál már megjelent két fantasy trilógiája (Dead Rivers és Eliana’s Song). Azóta pedig a Sword and Sorceres szerkesztői is elismerték tehetségét: 2004-ben beválogatták a Kin (Rokon) című novelláját az antológiasorozat XXI. kötetébe.
A 317. számban olvasható Cicás képeket szeretnék tipikusan az a mű, amitől jó érzésünk lesz. A történet elbeszélője egy mesterséges intelligencia, akit két dolog érdekel: a macskás képek és hogy jobbá tegye az emberek életét. Kellő távolsággal és rácsodálkozással ír a MI saját tapasztalatairól, az emberek félresiklott életéről és persze macskás képeiről.
Habár elég rövid a novella, számos minket is foglalkoztató kérdés fért bele. Az írás fő kérdése, hogy az emberek miért nem képesek változtatni életükön, még akkor is, ha minden adott a változáshoz vagy segítséget is kapnak. Kritzer nem ad választ a kérdésre, de elbeszélőjén keresztül néhány ismerős gondolat elhangzik. Például: Miért nem látja, hogy új munka kell neki? Miért nem megy el pszichológushoz? A MI kérdéseinél éreztem igazán azt, hogy egy mesterségesen felépített lény az elbeszélő, nem pedig egy ember. Természetesen mi is beleesünk abba a hibába, hogy ilyen kérdéseket teszünk fel egy bajban lévő ismerősünkkel kapcsolatban (megjegyzés: ebben a tekintetben Kritzer MI-je tekinthető emberinek), de ez magyarázható sok mindennel (pl. nem gondoljuk végig a teljes problémát, nem voltunk még olyan helyzetben, mint az épp felelősségre vont személy stb.). Viszont egy robottól/mesterségesen létrehozott valakitől nem várható el, hogy átlássa az emberi viselkedés érzelmi részét, hiszen teljesen máshogy gondolkodik, mint mi. A novellában is azt érezni, hogy a MI inkább logikai oldalról közelíti meg a problémákat, nem kalkulálja bele a kevésbé átlátható érzelmi részt.
A mondanivalón kívül kellemes perceket okozhat még a sok sci-fis kikacsintás. Az elbeszélő rövidebb bekezdésben foglalkozik Asimov robotikai törvényeivel, felemlegeti a Galaktikus útikalauz Marvinját, de legtöbbször Bruce Sterling Maneki Neko (Galaktika 273) történetére is utal annak barátságos robotja végett. Ezen kívül a MI saját létezésén és a valláshoz való kapcsolatán is elmereng. Mély filozófiai fejtegetésekbe nem megy bele, de mégis kellemes olvasni a sorait.
Összességében a Cicás képeket szeretnék egy kellemes kis történet, ami némi gondolkodnivalót is adhat egy emberi és nem emberi, gépi jegyekkel is rendelkező elbeszélővel. Akit érdekel a történet, az el tudja olvasni a Clarkesworldben és a legújabb Galaktikában.
Vélemény, hozzászólás?