Címke: amerikai

  • Stephen King kapja idén a PEN kitüntetését

    Stephen Kinget tünteti ki a PEN American Literary Service az amerikai irodalomért tett munkásságáért. A kitüntetést hivatalosan a PEN American Literary gálán veheti át.

    Stephen King több mint 50 regényt írt, köztük olyan, ma már klasszikusnak számító műveket, mint Az, Carrie, Ragyogás, Tortúra vagy a Setét torony. Könyvei a mai napig izgalomban tartják az olvasók és más művészek képzeletét, nem hiába nevezik a popkultúra első számú írójának (elég az utóbbi évek adaptációira gondolni). Legtöbben horror regényeiről ismerik Kinget, azonban olyan sokoldalú író, aki a sci-fitől a fantasyig mindenben kipróbálta magát, továbbá magáról az írásról (Az írásról) és a horror irodalomtörténetéről is értekezett (Danse Macabre).

    A PEN szerint Stephen King horror – és az erőszakábrázolásával azon írók közé került, akiket a legtöbbször tiltanak vagy támadnak (gondoljunk például a Banned Books listára), de emellett olyan szerző is, aki a szólásszabadság, az írástudás és az információhoz való szabad hozzáférés lelkes szószólója, és ha kell, meg is védi ezeket az értékeket. Írói tevékenysége mellett pedig segít is az általa alapított Haven Foundation keretén belül, amelynek célja az olyan írótársak vagy más művészeti ágban alkotó művészek támogatása, akik magánéleti nehézségekkel küzdenek.

    A PEN elismerése nem az első magas rangú kitüntetés King pályafutása során. A fantasztikus irodalom díjai közül többször elnyerte a Bram Stoker-díjat (először 1987-ben a Tortúráért), a Brit Fantasy-díjat, World Fantasyt, 1982-ben a Hugót, 1992-ben pedig Horror Grandmasternek választották. 2003-ban Nemzeti Könyvdíjajjal tüntették ki az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásáért, 2014-ben pedig Barack Obama állami kitüntetéssel, a National Medal of Arts-cal tisztelgett King munkássága előtt.

    A PEN díját Stephen King május 22-én, azaz új könyvének, az Outsidernek a megjelenésével egyidőben veheti át.

    Hír forrása: PEN America
    A fejléc képen Roberto Parada alkotása látható.

  • Mini-interjú Tamás Dénessel, a Tisztogatás fordítójával

    A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Ezúttal Tamás Dénessel beszélgettünk, akinek fordítóként volt már dolga William Gibsonnal (Nyomtalanul), Robert Charles Wilsonnal (Örvény, Bioszfréa) és Joan Slonczewskivel (Elízium lánya).

    Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?

    Hamar beszippantott a nyelvi játék, a két nyelv közti közvetítés élvezete. Gimnáziumban az éves színjátszó fesztiválra fordított két rövid – és zajos siker mellett bemutatott – darab volt az első komolyabb munkám.

    Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?

    Édesapám Galaktika magazinjaival kezdtem, különösen a „Kedves ellenségem” (Barry B. Longyear írása, magyarul a Galaktika 107-ben olvasható. a szerk) című novella fogott meg annak idején. Aztán egy IX. kerületi Szabó Ervin könyvtár teljes scifi-polcán átrágtam magam Asimovtól Zsoldosig, és onnan már nem volt visszaút.

    Kedvenc könyv és film a zsánerben?

    Marsbéli krónikák és szinte bármi Bradburytől a soha nem lankadó humanizmusa miatt, illetve Zsoldos Péter ugyanezért. Újabban a Térség-sorozat (The Expanse) és a remekbe sikerült adaptációja, de film helyett is a Battlestar Galacticát mondanám, ami szerintem minden hibája ellenére remekmű.

    tamas_denes
    Tamás Dénes

    Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?

    A Galaktika és a British Council szervezett fordítói pályázatot, amivel akkoriban egy álmom vált valóra. Azóta dolgozom rendszeresen és lelkesen a Galaktikának.

    Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?

    Talán csak annyiban, hogy a tudományos fantasztikum megköveteli a tudományos pontosságot a fordítótól is. Ezt a saját bőrömön tanultam meg, amikor Joan Slonczewski genetikusprofesszor Elízium lánya című regényét a Sejtbiológia I. és Genetika III. tankönyvek társaságában fordítottam, és még így sem stimmelt a végén minden.

    Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Tisztogatás) fordításánál?

    Egy “mezőgazdasági körzetben”, többnyire szűkszavú farmerek körében zajlik a regény, úgyhogy a párbeszédek szikárságát volt a legnehezebb reprodukálni. Az elnyomó, bürokratikus rendszer sajátosságai viszont sokban hasonlítanak a magyar viszonyokra, úgyhogy ott szinte minden adta magát.

    Olvasóként hogy tetszett a könyv?

    A főhős – a kezdeti benyomások ellenére – egy nagyon egyedi figura egy nagyon sajátos világban, ami izgalmas, és sokszor sokkoló kölcsönhatást eredményez. Tetszik, hogy szájbarágás helyett az élet kis részletein keresztül tudunk meg többet a világról, és nagyon tetszik a már-már vonatszerencsétlenségre emlékeztető sodró akció.

    A jövőben fordítanál még a szerzőtől?

    Mindenképp. Egyrészt D.J. Molles iszonyú szimpatikusan válaszolgat a kérdéseimre Messengeren, másrészt pihenésképpen már a sorozat következő részét olvasom, ahol még több titokra derül fény. 

  • Megfilmesítik Andy Weir új könyvét, az Artemist

    Andy Weir sikertörténetét mára már minden sci-fi rajongó ismeri és szereti pozitív példaként is hozni: magánkiadásban jelent meg, majd világsiker lett. Weir első regénye, A marsi több, mint 3 millió példányban kelt el, 2015-ben pedig Ridley Scott rendezett belőle filmet Matt Damon főszereplésével. Az író új könyvét, az Artemist már most nagy érdeklődés veszi körül és már a tényleges megjelenés előtt (kint november 17.-én jelenteti meg a Crown Publishing Group) elkeltek a megfilmesítési jogok.

    Maga az új Weir könyv főszereplője az eszes, kissé álmodozó Jasmine Bashara (becenevén Jazz), aki egy kis városban vágyik egy szebb világ után. Más huszonévesektől eltérően a lány azonban nem egy tipikus földi kisvárosban, hanem a Hold első településén, az Artemisen éli át kortársai problémáit: munka, albérlet fizetés és természetesen a karrierépítés, ami ő esetében a csempészést jelenti, de ez nem feltétlen úgy sül el, ahogyan azt Jazz szeretné. Egy nap azonban a lány olyan lehetőséget kap, amit nem lehet visszautasítani; így kerül bele az artemisi intrikák és összeesküvések közepébe.

    A megfilmesítési jogok már májusban elkeltek, szeptember 26-án pedig a 20th Century Fox és a New Regency bejelentette, kik fogják rendezni az Artemis: Phil Lord és Christopher Miller. Az elmúlt időszak star warsos hírei kapcsán meglepődhetünk a két név hallatán, ugyanis eredetileg Lord és Miller rendezte volna a Han Solo spin-offot, azonban alkotói nézetkülönbségekre hivatkozva távoztak a projektből. A kilépés után számos ajánlattal keresték meg a rendezőpárost, például visszavárták őket a Flashbe, amit a Star Wars miatt hagytak félbe, de mindent elutasítottak. Az io9 szerint Lord és Miller egy olyan filmen szeretnének dolgozni, ami nem egy franchise része, ahol a semmiből építkezhetnek, valami újnak tehetik le az alapjait.

    A kreatív szabadság mellett valószínűleg nagy nyomás is nehezedik a rendezőkre, mivel a stúdió nagy reményeket fűza készülő filmhez A marsi sikere miatt. De ilyen esetekben mondják, a kihívás elfogadás. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mi lesz az Artemis sorsa.

  • Az űropera királynője – Leigh Brackett

    Leigh Brackett-et (1915-1978) az űropera koronázatlan királynőjeként tartják számon, azonban életműve nem csak űrkalandokból áll. Számos sci-fi és fantasy jellegű regényt és novellát írt, amelyekben főleg társadalmi kérdésekkel foglalkozott, továbbá pedig forgatókönyvíróként is dolgozott – többek között az ő nevéhez fűződik A birodalom visszavág is. A Galaktika 329 XL most Brackett munkásságát mutatja be két kisregényen keresztül: Rhiannon varázslója és Sinharat titka. A magazin normál változatában pedig „A szivárvány minden színe” című novellát találjátok az írónőtől.

    tmpAB7_thumb1_thumb21915. december 7-én született Los Angelesben és ott is nőtt fel. Iskolái után hamar publikálni kezdett, első írását huszonéves korában jelentette meg: ez volt a „Martian Quest” az Astounding Science Fictionben. Ezt követő időszakában volt a legaktívabb. A főleg társadalmi problémákkal foglalkozó művei közül ekkortájt született meg a „Citadel of Lost Ships” (1943) is, amiben az az idegenábrázolás, amit Brackett képvisel (az idegeneket a kolonalizált földrészek őslakóihoz hasonló népekként ábrázolta ) más szerzőkre is hatással volt.

    Habár az írónő fantasztikus novellákat írt, első regénye egy hard-boiled krimi volt, a No Good from a Corpse (1944). A könyvet az utókor kritikusai nem tartják olyan ambiciózusnak, mint Leigh sci-fijeit, viszont abban egyetértenek, hogy tökéletesen megidézi Raymond Chandler stílusát. Saját idejében így is felhívta magára a figyelmet: Howard Hawk filmrendező ennek és más művek hatására kérte fel Leight forgatókönyvírónak William Faulkner mellé a Hosszú álom című filmjéhez; így került bele a filmiparba. A továbbiakban más filmeken is dolgozott, mint például a Rio Bravo (1959), El Dorado (1967) vagy A hosszú búcsú (1972). A Hosszú álom idején a sci-fit félre teszi egy időre, de egy-egy történettel azért jelentkezett (pl. Shadow Over Mars). Az igazi szenzáció azonban a Ray Bradburyvel közösen írt műve, a Lorelei of the Red Mist volt.

    Leigh számára az ötvenes évek a kalandtörténetekről szóltak. Ekkor alkotta meg legismertebb marsi történeteit, mint a „The Moon that Vanished” és a „Sea-Kings of Mars”-ot (ezen a címen jelent meg a Thrilling Wonder Storiesban 1949-ben), ami a később Rhiannon kardja (Galaktika 90, 91, 92) regény alapját adja. Maga a történet – és a vele párhuzamosan is olvasható Rhiannon varázslója (Galaktika 329 XL) is – kalandtörténet, ami egy némi romantizálva ábrázolt ősi kultúrát mutat be a Marson. A főhős Matthew Carse archeológusból lett tolvaj, aki a Mars egyik nagyvárosába, Jekkarába vetődik. Ott egy Penkawr nevű alak kényszerítésére útnak indul megkeresni a legendás marsi hős, Rhiannon kardját. Mindkét alkotás egyszerre friss és nosztalgikus, William S. Burroughs műveivel ellentétben az idegenbolygó lakóit itt nem barbárokként jelennek meg, hanem fejlett szinten álló civilizációként. Viszont fontos megjegyezni, hogy Brackett marslakóiban ott van a végtől való félelem (birodalmuk épp hanyatlóban van) és az erős nosztalgikus érzések a múlt iránt.

    PZO8005-Cover.indd

    A kalandtörténetek időszakából egy másik leigh-i hősről is említést kell tennünk: Eric John Stark. Az itthon sem ismeretlen hős (A rőt csillag) tipikus sword-and-sorcery vagy Conanhoz hasonló figura, ennek a karaktertípusnak az összes pozitív tulajdonságával (pl. szinte emberfeletti erő, erkölcsi példakép). Eric egy fejlett civilizációból származó árva, akit a merkúri őslakosok nevelnek fel. A később harcossá cseperedő fiúról Brackett számos történetet írt regények és novellák formájában, ezekből egy gyűjteményes kötet is megjelent 2005-ben Sea-Kings of Mars and Other Worldly Stories címen.

    Az ötvenes évek után több olyan fantasztikus magazin (Startling Stories, Thrilling Wonder Stories) is megszűnt, amelyekben Leigh Brackett rendszeresen publikált, így nem volt számára stabil megjelenési felület. Ezzel számára lezárult a kalandtörténetek korszaka. Ekkor inkább a regények felé fordult, zsáneren belül az űroperák felé. Brackett ekkor írta például a Starweh-et, a Big Jumpot, az Alpha Centauri – or Die!-t, és végül de nem utolsó sorban 1955-ben a The Long Tomorrowt, ami a mai napig a kritikusok kedvence. A történet egy nukleáris háború utáni USA-ban játszódik, ahol az addig elképzelhetetlen pusztításért a technológiát okolják. A poszt-apokaliptikus világban a vallási erők kezdenek térhódításba, kihasználva az emberek csalódottságát és reménytelenségét. Az új rend alakulását két tinédzser fiú, Len Colter és unokatestvére, Esau szemén keresztül ismerjük meg, akik a szülők tiltása ellenére járnak prédikációkra.

    longtommorowAz űroperák után Leigh megint a forgatókönyveknek szentelte minden idejét, a sci-fi ismét háttérbe szorult. 1963-64 között néhány írás erejéig visszatért saját marsi világához, többek között ebben az időszakban írta Sinharatban játszódó történeteit: The Road to Sinharat, melyben érzelmes búcsút vesz ettől a világától, továbbá paródiákat is írt (pl. Az Őrült Hold Bíbor Papnője, ami magyarul a Galaktika 180-ban jelent meg), amelyekben görbe tükröt állít magának.

    A zsánerhez ténylegesen a 70-es években tért vissza, ekkor publikálja például a már említett Rőt csillag című regényét, a Skaith trilógia első részét, amiben Eric John Starkot látogatja meg újra. Utóbbiban az a legérdekesebb, hogy a korábban megalkotott univerzumait (pl. Brackett’s Solar System, Mars, Eric John Stark) ötvözi, továbbá felhagy egy korábbi kedvelt témájával, a különböző civilizációk ütközésével. A trilógiában ezúttal magát a kolonalizálás folyamatát kritizálja, annak negatív hatásait mutatja be földönkívüli lényein keresztül.
    Mellesleg Leigh gyakran megjelenítette történelmünk, főleg az amerikainak sötétebb korszakait. Egyik legerősebb példa az 1957-es novellája, „A szivárvány minden színe” (Galaktika 329), amiben két földönkívüli fehér amerikaiak földjére téved, és zöld bőrszínük miatt üldözni kezdik őket. Először az idegeneket nem szolgálják ki az éttermekben, a benzinkúton, majd követik és végül üldözőbe veszik őket. Az elmúlt hetek eseményeinek fényében (lásd Charlottesville) Leigh írása megint iszonyú erővel sújt le az olvasóra és döbbenti rá az emberi természet újra és újra feltámadó sötét oldalára.

    Érdekes, hogy habár Leigh Brackett jelentőset alkotott a fantasztikumban, továbbá művei nagy népszerűségnek örvendtek, tényleges elismerést halála után kapott. Először – mai értelembe vett – komoly elismerésben a 22. Worldconon részesült, ahol férjével, a szintén sci-fi író Edward Hamiltonnal díszvendégekként vett részt az eseményen. Az írónő 1978-ban hunyt el, így második nagy elismerését, a Hugo-díjat már nem csak poszthumusz tudták neki ítélni A birodalom visszavág forgatókönyvéért. 2014-ben bekerült a Science Fiction Hall of Fame-be is életművéért.

    Az utókor sci-fivel foglalkozó kritikusaihoz és önkéntéseihez hasonlóan mi is csak ajánlan tudjuk Leigh Brackett műveit. Ha marsiak közt szeretnél kalandozni vagy csak társadalmunk kérdései érdekelnek bármely Brackett regény tökéletes olvasásélményt lehet a számodra.


    A borítókép Brackett és Bradbury közös regényéhez, a  Lorelei of the Red Mist -hez készült. Frank Kelly Freas munkája.

  • Elhunyt Jeff Carlson

    Július 17-én hunyt el a Fagyott égbolt szerzője, Jeff Carlson. Az író tüdőrákban szenvedett, 47 éves korában hunyt el.

    Az amerikai szerző 1969-ben született a Holdra szállás napján. Ez időtájt édesapja a NASA-nál dolgozott, így Carlson már gyerekkorában kapcsolatba került az űrkutatással, anyai nagyapja sci-fi rajongóként pedig az irodalom felé irányította a gyermek Carlsont. Ez a két korai élmény jelentősen meghatározta az író későbbi karrierjét.

    Végzettségét tekintve bölcsész, de volt sofőr, pincér és kereskedelmi ügynök is. Habár a munka világában nem mindig volt köze az irodalomhoz, sosem tett le arról az álmáról, hogy egyszer hivatásszerűen is foglalkozik vele. Carlson nem hiába reménykedett. 1994-ben megjelent első rövid hangvételű novellája, az „Exit” egy SF-találkozó programfüzetében. Ezt követően a Darkling Plainben jelent meg „Nyomás” című írása (Galaktika 325).

    Első regényét, a Plague Year 2007-ben publikálta, ez egy trilógia nyitókötete volt. A háromrészes sorozat egy nanovírus által okozott járvány történetét meséli el. A második részt, a Plague Wart (2008) Philip K. Dick-díjra is jelölték, az elsőnek pedig eladták a megfilmesítési jogait. A következő könyvsorozata 2012-ben jelent meg, ez volt a Fagyott égbolt. A már magyarul is olvasható könyv a Jupiter jeges holdjára, az Europára invitálja az olvasókat, ahol egy kutatóexpedíció értelmes lényekre utaló nyomokra bukkan. A sci-fi thriller azóta trilógiává nőtte ki magát, a zárókötet, a Blindsided 2016-ban jelent meg. A két könyvsorozaton kívül még egy önálló regényét, az Interruptot (2013) írta, novellái pedig a Long Eyes and Other Stories című kötetben jelentek meg.

    Carlson műveit eddig 17 nyelvre fordították le, köztük csehre, németre, hollandra, japánra, spanyolra, törökre és oroszra.

    Nyugodjon békében!

  • Itt A Wrinkle in Time előzetese

    A D23-an mutatták be az első előzetest a Disney sci-fi filmjéhez, A Wrinkle in Time-hoz, azaz az Időcsavarhoz. Magát a filmet 2018 áprilisában láthatjuk.

    Az első kötetben – ami itthon Időcsavar címmel jelent meg – Meg Murray, öccse, Charles Wallace és édesanyjuk épp éjszakai nassolást tartanak, mikor egy idegen toppan be az ajtójukon. Egy különös bemutatkozó után a férfi felfedi, hogy egy hiperkocka nevű tárgynak köszönhetően lehet dimenziók között utazni. Később kiderül, hogy Megék apja öt évvel ezelőtt az ötödik dimenzióval kísérletezett, és ennek következtében tűnt el. Most a gyerekeken a sor, hogy felkeressék az ismeretlen dimenziókat, hogy megtalálják rég nem látott édesapjukat.

    A film alapja egy sci-fi/fantasy ifjúsági regény, ami először 1963-ban jelent meg. Madeleine L’Engle később négyrészes sorozattá duzzadt története olvasók és sci-fi/fantasy írók generációira volt hatással. Érdekes, hogy egy ilyen fontos könyvből csupán a századforduló után készült adaptáció: először 2003-ban egy tévéfilm, 2018-ban pedig széles vásznon is viszontláthatjuk Megék kalandjait. Az új filmet Ava DuVernay (13th, Selma) rendezi.

    Az első trailert a D23 Expo-n mutatták be, de ezt megelőzően az Entertainment Weekly-re megérkeztek az első kedvcsináló képek is. Ezek alapján egy családfilm jellegű művet kapunk némi egzotikusnak tűnő látványvilággal.

    A WRINKLE IN TIME

    A WRINKLE IN TIME

    A WRINKLE IN TIME

    A WRINKLE IN TIME

    A WRINKLE IN TIME

    A WRINKLE IN TIME

    A WRINKLE IN TIME

  • A Netflix következő sorozata: Umbrella Academy

    Ismét ambíciózus tervbe kezd a Netflix: sorozat készül Gerard Way és Gabriel Bá közös képregényéből, az Umbrella Academyből.

    A TV-s adaptáció tervét először 2015 júliusában jelentették be, de most úgy néz ki, a tervből végre valóság lesz. Kedvenc stream szolgáltatónk egy tízrészes sorozatban tervezi megfilmesíteni az UA-t a Dark Horse Entertainmenttel és a Universal Cable Productionssal közösen.

    Az io9 szerint a Netflix számára mindenképpen nagy előrelépés ez, hisz a Marvel képregénysorozatain túl (pl. Daredevil, Jessica Jones vagy a hamarosan induló Defenders) más kiadók műveire is felhívja a figyelmet, ezzel bővítve képregényes kínálatát. Az Umbrella Academynél talán nem is kezdhették volna jobb képregénnyel a Marvel utáni nyitást.

    A történet egy olyan alternatív korban játszódik, ahol John. F. Kennedyt sosem ölték meg. A képregény azonban nem azt járja körül, miként alakulhatott volna Kennedy hosszabb elnöksége alatt az USA, inkább egy „természetfelettibb” utat jár be. 1977-et írunk. Sir Reginald Hargreeves, azaz The Monocle járja a világot és gyerekek után kutat. A 20. század közepén történt ugyanis, hogy 43 szuperképességekkel rendelkező gyermek született olyan nőktől, akik nem mutatták terhesség jeleit, és korábban nem álltak kapcsolatban egymással. Mire Sir Hargreeves megérkezik világunkba, a 43-ból csak 7-en maradtak életben: a földönkívüli vállalkozó ezeket a gyerekeket fogadja örökbe, hogy felkészítse őket a világot fenyegető ismeretlen veszély legyőzésére.

    A képregényből eddig három sorozat jelent meg a Dark Horse Comicsnál, az első 2007-ben: The Umbrella Academy: Apocalypse Suite. Következő évben megnyerte az Eisner Awardot a legjobb befejezett sorozat kategóriában.

    Az alaptörténet bármely szuperhős történetből ismerős lehet, azonban a képregény látványvilága, az elborult ötletek, a rejtélyek és az érdekes szereplők mind azt ígérik, valami különlegeset kapunk.

    A sorozat a tervek szerint 2018-ban lesz elérhető a Netflixen.

  • Író, zenész, történész – Lloyd Biggle Jr.

    Sci-fi és bűnügyi történetei nagy népszerűségnek örvendtek, nemzetközi hírnevet szerzett magának, rajongott a Viktoriánus kori Angliáért, továbbá az elsők között vitt zenei elemeket a zsánerbe. Mindez elmondható Lloyd Biggle Jr. amerikai íróról, akivel a Galaktika 327 és 328-as szám XL kiadásában ismerkedhettek meg. Júliusban A nagy mű című című szatírikus regényének befejező részét, továbbá egy új novellát, a „Műsorváltozás”-t olvashatják tőle.

    Lloyd Biggle Jr. (1923-2002) írói és más tevékenységeit tekintve is sokoldalú személyiség. Szolgált a II. világháborúban, azonban egy komoly sérülés következtében leszerelt. A háborúban eltöltött idő után befejezte tanulmányait a Michigani egyetemen (muzeológus lett), később pedig ott tanított, emellett pedig zene terén is bámulatos ismeretanyaggal rendelkezett. 1955-ben kezdett írni, az All the Colors of Darkness (1963) megjelenése után pedig csak az írásnak szentelte magát.

    lloyd biggle

    Széles érdeklődési köre műveiben is megmutatkozik. Nagy rajongója volt a késő viktoriánus kori és a kora Edward kori történeteknek, így több, az akkori szórakoztató irodalom ihlette novellát írt különböző magazinok számára. Megírta saját Sherlock Holmes „fan fictionjeit” Edward Porter James asszisztens szemszögéből, aki a Holmest segítő árvákon keresztül kerül kapcsolatba a detektívvel, az Alfred Hitchock’s Mystery Magazine-jában pedig Lady Sara Varnley viktoriánus kori nyomozónő kalandjait publikálta. Leghíresebb történetsorozata azonban az Ellery Queen’s Mystery Magazine-ban megjelenő a Grandfather Rastin volt.

    Az igazi népszerűséget azonban nem történelmi korokban játszódó írásaival, hanem űroperáival vívta ki. Első regényében, The Angry Espersben (1959) egy földi ember a Psi hatalom által uralt idegen bolygóra kerül, ahol összetűzésbe kerül a helyiekkel, így kerülve izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba. Külön kötetként 1961-ben jelent meg, ’62-ben pedig külön figyelmet kapott a Hugo Awardon. A kritikusok igazi elismerést egy másik sorozatával, Cultural Survey-vel érte el. A kétrészes történet második részét, a The World Menderst (1971), amelyben Biggle egy régi mondást, a „pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” jár körbe, Locus-díjra jelölték. Későbbi űroperái közül a legszerteágazóbb a Jan Darzek-sorozat (1963-1979), amiben egy 20. század végi magánnyomozó az anyagátvitelnek köszönhetően földönkívüliekhez köthető bűncselekmények után nyomoz és megakadályozza az anyagátalakító szabotálását.

    MonumentNovel

    Az űrkalandok mellett komolyabbnak számító témák is foglalkoztatták Biggle-t, mint az imperializmus hatása a jövőben (The World Menders, A nagy mű), mai napig népszerű tematika, az időutazás (The Chronicle Mission), erkölcsi problémák (The World Menders), vagy csak a művészi, esztétikus dolgok (A Galaxy of Strangers), azonban ezeket is a tőle megszokott szórakoztató, sokszor ironizáló stílusban mutatta be. Kiemelkedő példa erre a Galaktika XL-ben is olvasható regénye, A nagy mű. A történet először 1961-ben, novella formájában jelent meg az Analogban, de Biggle úgy döntött, regénnyé bővíti. Az új változatot 1974-ben adta ki a Doubleday kiadó. A könyv főhőse egy Cerne Obrien nevű űrutazó, aki utazása során igen ritka retron kristályokra bukkan, de mielőtt jó pénzért túladhatna rajtuk, lezuhan egy idegen, de idillikusnak tűnő bolygón. Szerencséjére könnyedén beilleszkedik a helyiek világába, és Obrien végre békés életet élhet – legalábbis ezt hitte. Egy nap befektetők hada érkezik a bolygóra, hogy azt üdülő övezetté alakítsák, ezzel kiszorítva a helyieket otthonukból. Obrien agg kora ellenére sem nézheti tétlenül a földiek tevékenységét.

    Az írás mellett Biggle sokat tett a science fiction terjesztésért és a zsáner történelmének ápolásában. Az SFWA indulásától fogva tagja volt a szervezetnek, titkárként is dolgozott náluk. 1970-ben megalapította a Science Fiction Oral History Association-t, amit haláláig vezetett. A vagy kéttucatnyi publikált könyv és novella mellett számos esszével és cikkel is gazdagította a zsánert, szerkesztőként pedig összeálította a Nebula Award Stories Seven válogatást 1972-be. Szinte halála pillanatáig írt, egyszer meg is jegyezte, hogy gyorsabban ír annál, minthogy a magazinok meg tudnák jelentetni az írásait.

    Lloyd Biggle Jr. regényei és novellái megkapó ötletekkel és olyan témákkal vannak tele, amelyek még a mai olvasók számára is izgalmasak lehetnek. Biggle célja azonban nem feltétlen a tanítás vagy az emberiség figyelmeztetése volt, sokkal inkább a szórakoztatás, lehetőséget adni az embereknek a valóságból való kikapcsolásra.


    A nyitóképen Scott Listfield festményéből látható egy részlet.

  • Edgar Rice Burroughs vetélytársa: George Allan England

    A Galaktika 327 retro rovata ismét egy itthon nem ismert, de figyelemre méltó írót mutat be: George Allan England amerikai felfedezőt és sci-fi írót. Első, magyar nyelven olvasható novellája a „Zuhanás”.

    FMIB_35492_George_Allan_England_is_Sealing-Rig

    George Allan England (1866-1936) korának népszerű írója volt, írásait számos magazin leközölte. Összesen 330 novellája és 5 regénye jelent meg, utóbbiak sorozat formátumban. Első írása, a „The Time-Reflector” 1905-ben jelent meg a the Monthly Story Magazine-ben. Később több írása is Frank A. Munsey magazinjában volt olvasható. Az akkori olvasóközönség imádta, igazi riválist jelentett a kor másik népszerű írójának, Edgar Rice Burroughsnak (Tarzan-könyvek szerzője). England művei közül a legnépszerűbb a „The Thing from – Outside” volt, ami első megjelenése után, 1926-ban a legelső science fiction magazin, az Amazing Storiesba is bekerült. Regényei közül a három részre osztott sci-fije, a Darkness and Dawn (1912-14) a legismertebb. A történet két emberről szól, akik a Földet elpusztító meteor becsapódás után ezer évvel később ébrednek fel. Céljuk, hogy a halott bolygón újjá építsék az emberi civilizációt.

    Műveitől nem feltétlen a műszaki pontossággal megalkotott gépek leírását vagy tudományos eszmefuttatásokat kell várnunk, sokkal inkább az embert általában foglalkoztató kérdések bukkannak fel. Gyakori témája például a halhatatlanság, szocialistaként pedig nagy előszeretettel vizsgálta a kapitalizmus negatív hatásait és a szocialista eszméket. Ezenfelül még gyakran merített ihletett példaképei munkáiból is. Például a „The House of Transmutation”-ban felfedezhetőek H. G. Wells Dr. Moreau szigetének hatása, a már említett „The Thing from – Outside” Algernon Blackwood „The Willows”-át idézi meg, de Jack London stílusa is felfedezhető England műveiben.

    darkness_and_dawn

    A Galaktika 327-ben olvasható novellája, a „Zuhanás”- t azon England-írások közé sorolnánk, amelyekben az emberiség örök problémáit elemzi. Maga az írás először 1916-ban jelent meg a Snappy Storiesban. A megjelenéshez képest száz évvel később, azaz 2016-ban járunk: egy ifjú hölgy, Jeanne Hargreaves épp Japánba utazik az Imperatrice nevű léghajóval. Egy szerencsés véletlen során találkozik kedvenc írójával, Norford Hale-el, azonban a lány nem élvezheti ki teljesen a pillanatot, ugyanis az őket szállító hajó váratlanul meghibásodik, és végzetes zuhanásba kezd.

    A „Zuhanás” felépítésében sokban idézi a 19-20. században nagy népszerűségnek örvendő tudományos románcokat (scientific romance): a későbbi fantasztikum irodalmát idéző háttér a cselekménynek, sok akció és az elmaradhatatlan szerelemi szál. Viszont ha a két szereplő párbeszédeire figyelünk, megtaláljuk „az englandi témákat”. Olyan a mai napig felmerülő problémák kerülnek szóba, mint az emberiség elkényelmesedése, az irodalom hanyatlása, vagy a múltba való visszavágyás. Továbbá érdekes gondolat az is, hogy habár az ember technológiai fejlődését sikeresnek láttatja a mű, a társadalmiról már nem nyilatkozik ilyen pozitívan.

    George Allan England novellája igazi irodalmi csemege a sci-fi fejlődése iránt érdeklődők számára, de azok is kellemes olvasmánynak találhatják, akik visszavágynak a nagy romantikus művek korába.

  • Folytatódik Az ezer mérföldet gyalogló macska

    A Galaktika olvasói előtt nem lehet ismeretlen Kij Johnson neve. Eddig számos, az SFF irodalom legrangosabb díjaival kitüntetett novelláit és kisregényeit hoztuk el, a Galaktika 311 XL kiadása pedig az ő munkásságát járta körbe egy kisregényen és két novellán keresztül. A 326-os számban azonban egy már jól ismert történet folytatódik: „Az ezer mérföldet gyalogló macska”. A kisregény egy macska hősies útját meséli el Japánban.

    CAT_Wolves_lo

    Az 55 oldalas történet eredetileg 2009-ben jelent meg a Tor Booksnál, e-book formátumban, majd az amerikai kiadó blogján is, Goñi Montes fantasztikus illusztrációival. A Galaktikában a macska történet első részét a 289-es számban olvashattuk, a második adag, amiben a Kis Cicáékat ért tűzvésznek lehetünk tanúi a Galaktika 306-ban jelent meg. A macska hosszú vándorlásáról és az emberekkel való ismerkedésről a 320-as Galaktikában olvashattunk, a mostani szám pedig Kis Cica és a szerzetes vándorlását, a farkasokkal való találkozást, és egyéb kalandokat beszél el.

    Kij Johnson állatnovelláinak legnagyobb erénye, hogy az állatszereplőit a meséktől teljesen eltérő módon, mondhatni tudományos módon ábrázolja őket. „Az ezer mérföldet gyalogló macská”-ban is hiába akadnak mesésebb elemek, végig érezni egyfajta távolságtartást az állatoktól. Johnson ezt a tényszerű leírásokkal éri el. A korábbi és a mostani részletekben is csak bizonyos érzéseket és gondolatokat kapunk Kis Cica karakteréből, az írónő inkább tisztes távolságból tanulmányozza a macskát, majd írja le viselkedését, cselekedeteit. Azért így nem válik teljesen rideggé az elbeszélő mód, Johnson pont annyi információt oszt meg velünk főhőséről, amennyi szükséges a folyamatos érdeklődés fenntartásához és a szimpátia kialakításához. Az írónő egy nagyon érdekes macska kultúra alapjait fekteti le a fudokival, ami a macska közösség közösen épített mitológiája. A történet előrehaladtával a macska mesegyűjteménye egyre központibb témává válik, Kis Cicán keresztül többször újradefiniálódik. Egyszer a hovatartozás alapegységét, később pedig az elveszett haza utolsó kapaszkodóját jelenti. A fudokival kapcsolatban hozza be Johnson a legfontosabb kérdéseket is: Mi határozza meg identitásunkat? Mi által válunk egy közösség tagjává? És tulajdonképpen mit is jelent az otthon szó?

    CAT_Garden_lo

    „Az ezer mérföldet gyalogló macská”-ban a megszokott johnsoni elemekkel találkozunk: elegáns, de távolságtartó, tényszerű írásmód, izgalmas történet és létezésünk alapkérdéseinek új szempontból való megközelítése. Ajánljuk Kij Johnson rajongóknak, azoknak, akik valami különlegesre vágynak, a japán kultúra kedvelőinek, de leginkább azoknak, akik szeretik a macskákat.

    Kis Cica kalandjai még nem értek véget! Figyelje a Galaktika következő számait, vagy fizessen elő a magazinra ezen a linken.