Címke: amerikai

  • E. Lily Yu a májusi Galaktikában

    A májusi Galaktikában olyan nevek mellett, mint George Griffith, Cory Doctorow vagy Kij Johnson olvashatjuk E. Lily Yu amerikai írónő írását, „Az Orion Parlag boszorkánya és az ifjú lovag”- t is. A novella a köztudatban élő boszorkány képet értelmezi újra a mesék hagyományos keretei között.

    elilyyu
    E. Lily Yu

    E. Lily Yu első írása, a „Dovey” 2007-ben jelent meg, azóta pedig számos neves magazinban és antológiában is publikálta novelláit; The Uncanny, Clarkesworld, Apex és Johanthan Strahan Az Év legjobb sci-fi és fantasynovellái több kötetébe is beválogatták írásait. Yu a Galaktika régi olvasói előtt sem ismeretlen, „A térképész darazsak és az anarchista méhek” írását a Galaktika 267-ben olvashattuk. Ezért a művéért Hugóra, Nebulára és World Fantasy-díjra jelölték. 2012-ben Yu elnyerte pályafutása eddigi legrangosabb díját, a John W. Cambell-díjat, mint legjobb új sci-fi író.

    A mostani Galaktikában is olvasható „Orion parlag” először 2016-ban jelent meg a The Uncannyban. A történet szerint egy ifjú lány egy szerencsés (vagy szerencsétlen) fordulatnak köszönhetően boszorkány lesz. Miután kitanulta mesterségét felkeresi parlagi házában egy ifjú lovag, akinek sárkányokat kell ölnie, hogy a király és udvartartása előtt ne essen csorba a becsületén. A boszorkány, hogy végre gyakorlatban is hasznosíthassa tudását csatlakozik a lovaghoz a veszélyes küldetésben.

    EHbook4_Kirbifagan_900px_72dpi_web
    Az Uncanny 2016 szeptember/októberi szám borítója. Ebben jelent meg először Yu novellája (Kirbi Fagan képe)

    Yu novellája nem a kalandokra és a sárkányokkal való izgalmas csatákra koncentrál (bár utóbbiakból is bőven kapunk), sokkal inkább a köztudatban élő női képek és a férfi-nő kapcsolat kerülnek középpontba. Az Orion parlag boszorkánya első ránézésre közel áll a középkori nőalakhoz (pl. tisztességes, odaadó, szemérmes); egy passzív hős, aki csak sodródik az eseményekkel. Azonban a lovag oldalán, az iránta érzett szereleme végett aktív hősnővé válik, úgy nevezett erős női karakterként lép elő. Viszont ezzel együtt jelennek meg a történet lovagjához hasonló férfiak számára nem kellemes tulajdonságok is. A boszorkány sokkal több hatalommal bír, de erejének felhasználásával arányosan veszti el szépségét, és válik végül a mesékből jól ismert csúnya boszorkává. A hősnő változása mellett érdemes megfigyelni a lovag viselkedését is: amíg nem derült ki, mire is képes a boszorkány, addig óvta a veszélytől, ami még rajta, a nagy daliás lovagon is könnyen kifog. Amint megérzi, hogy túltettek rajta, eltávolodik a nőtől, és első adandó alkalommal a lovagi románcok, versek és természetesen a népmesék közkedvelt nőalakjára (pl. szép, törékeny, a lovag értelmezése szerint nőies) cseréli társát.

    A novellának van egy nyilvánvaló üzenete a férfi és nő kapcsolatokat illetően, de az mindenképpen felszínes olvasat volna, ha annyit vonnánk le a mondanivalóból, hogy jól gondoljuk meg, kihez kezdünk kötődni. Yu azzal, hogy pozitív hőssé tette a boszorkányt, és bemutatta, hogy egy középkori környezetben hogyan viszonyulnak az erős nőhöz (pl. 15-18. századi boszorkányüldözések: a boszorkánysággal vádoltak közül sokan szakmai tudásuk miatt [például a javasasszonyok] is a közösség megbélyegzett tagjává váltak), egy gondolatébresztő művel gazdagította a zsánert. Írásának ez a legnagyobb erőssége: képes mindent szereplőinek cselekedeteivel megmutatni, direkt belemagyarázás nélkül; majd elgondolkodtatni azon, hogy a középkorból hová sikerült eljutnunk.

  • Kiszámítható borzongás a Bye Bye Man

    Április 27-én került mozikba Stacy Title új filmje, a Bye Bye Man – A rettegés neve. A film alapjául Robert Damon Schneck The President’s Vampire könyvének a „The Bridge to Body Island” című fejezete szolgált.

    A történet szerint három barát (Elliot, John és Sasha) közösen kivesznek egy házat. Az új otthon és az önálló élet ígérete boldoggá teszi őket, azonban megmagyarázhatatlan dolgok zavarják meg nyugalmukat. Először régi érmék tűnnek fel a semmiből, ismeretlen karomnyomok jelennek meg a házuk oldalán, majd előkerül egy felirat is, ami csak ennyit mond: „Ne gondolj rá, ne mondd ki”. Elliot válaszok után kezd kutatni, így talál rá egy 1969-es gyilkossági ügyre: az elkövetőt a Bye Bye Man nevű jelenség kergette őrületbe és késztette emberölésre (Slenderman?). A fiú, családját és barátait védve felveszi a harcot az őket kísértő rémmel.

    bbm_2

    Az elmét kísértő, majd uraló, vissza-visszatérő alak sok potenciált rejtene magában, főleg pszichológiai vonalon, de Title nem él ezekkel a lehetőségekkel. Egy kicsit megcsavart időrenddel elmesélt átlag horrorfilmet kapunk, amiben az izgalmat és riadalmat csak a folyamatos jumpscare, sötét helyiségek, villanások, nyomasztó zene és a botrányosan rossz CGI-kutya jelenti. Sarkított ezt mondani, de nagyjából csak a horrorok jól ismert eszköztára sorakozik csak fel a Bye Bye Manben, amikre még a kevésbé gyakorlott horrorfogyasztók is fel vannak készülve. Az igazi, nyomasztó borzongás így elmarad, talán csak kicsit ijedhetünk meg. A film javára legyen mondva, legalább a történet a már megszokott gyermekbetegségektől eltekintve rendben van (pl. Megvan az, amikor valamelyik szereplő nem a leglogikusabb dolgot csinálja, hanem csak sikít vagy fut? Igen? Néha lesz ilyen a Bye Bye Manben is.). Egyet leszámítva: maga a sztori is kiszámítható. De legalább sok logikai baki nincs benne (annyi talán, hogy pár Bye Bye Manhez köthető szimbólumra nem kapunk magyarázatot), a film oda fut ki, ahová azt várjuk.

    bbme1

    Ez a szakasz spoilert tartalmaz!

    A klisésséget leszámítva a Bye Bye Manben akadnak érdekes és értékelendő dolgok is. Például a már említett narráció. A film az 1969-es gyilkosság bemutatásával kezdődik, amire először értetlenül pislogunk: Milyen névről beszél a gyilkos? Miért kell megölnie egy név miatt a barátait, családtagjait? A jelenünkben játszódó szálban, Elliot magánnyomozásával egyszerre nyer értelmet a film eleji jelenet és a fiatalokat zaklató Bye Bye Man is. Aki ismeri a lény nevét, az sosem menekülhet tőle, csak egy módon: ha mindenki meghal, aki ismerheti a jelenség nevét. Ennek felvezetését és ismertetését jól mutatja be Title, nem érezni azt, hogy nagyon a szánkba rágná a dolgokat, vagy dramaturgiailag rosszkor időzítene.

    The-Bye-Bye-Man-clip-screengrab-2_0

    Másik dolog, amit még érdemes kiemelni, azok a szereplők. Mély és emlékezetes karaktereket ne várjunk, de már dicsérendő, hogy nem üres héjakat raktak be a Bye Bye Mannek játszani. Elliot (Douglas Smith) szomszédfiú benyomását kelti, de a végsőkig próbálja megváltoztatni a rájuk váró sorsot, és problémájukra elődjétől eltérő megoldást találni. Gyerekkori barátja, John (Lucien Laviscount) szimpatikus karakter, humorforrásként gyakran oldja a feszültséget. A sorból szegény Sasha (Cressida Bonas) lóg ki, aki kedves és aranyos, de azontúl, hogy eyecandyként belibbenjen a két fiú mellé, nem kezdenek vele sok mindent. Viszont a lányok közül Kim (Jenna Kanell) médiumként nagyon karakteres figura, csak kár, hogy keveset szerepel. A fiatalok mellett régi ismerősökként tűnik fel Carrie-Anne Moss (Shaw detektív), de csak kis szerepben. Talán a következő részben (legalábbis a film záró jelente arra enged következtetni, hogy vele terveznek folytatást) jobban kibontakozhat.

    Nem szépítek: nem a Bye Bye Man fogja megváltani a horror műfaját. Sok sablonnal dolgozik, nemigen próbál újítani, de legalább egy kerek, jól elmesélt történetet ad. Koraesti popcorn filmnek tökéletes, de többet nem szabad várni.

  • William Gibson új regényen dolgozik

    William Gibson a New York Timesban jelentette be, hogy új regényen dolgozik. A címe Agency, amiből kiderül, milyen lenne az Egyesült Államok Hillary Clinton elnöksége alatt, és milyen lesz London a 22. században. Külföldön 2018 januárjában jelenik meg, a Berkley gondozásában.

    Alexandra Alter szerint Gibson regényei hátborzongatóan profetikusak, elég csak első könyvére, a Neurománcra gondolni, amiben már 1984-ben felvázolta a cyberspace, azaz a kibertér fontosságát. Sőt, magát a kifejezést is neki köszönhetjük, a cyberspace ugyanis először a „Burning Chrome” novellájában tűnt fel.

    Azonban most készülődő regényében nem csak a jövőt vizsgálná, hanem jelenünk egy alternatív változatát vázolja fel. Az Agency két történetszálon fog futni: az egyikben a 2016-os amerikai választásokat nem Donald Trump, hanem Hillary Clinton nyeri, a másikban pedig a poszt-apokaliptikus Londont ismerhetjük meg. Az amerikai szálban egy fiatal nőt, Verityt fontos feladattal bíznak meg San Franciscóban: egy platform független, személyes avatart kell tesztelnie. Eközben a távoli jövőben időutazás segítségével próbálják figyelmeztetni a múltbéli embereket a közelgő kataklizmára.

    Habár a készülődő Agencyt Gibson először önálló kötetnek szánta, és valószínűleg lehet majd más műveitől függetlenül is olvasni, a regény bizonyos pontjaiban kapcsolódik A perifériához. Például az időutazás módja hasonló lesz a 2014-es könyvben látottakhoz.

    Gibson új műve izgalmasnak ígérkezik. Végre egy könyv, ami máris reflektál a közelmúlt eseményeire – 2018. január 16-án pedig ki is derül, hogyan kell mindezt sci-fi íróként csinálni.

  • Itt a Sense8 trailer

    „Már csak 4 hét a szabadsághoz” – hirdeti a Sense8 sorozat hivatalos oldala az egyre közelgő premiert. Május 5-én folytatódik a Netflix egyik legkülönlegesebb science fiction sorozata. A 2. évadból december 23-án láthattunk egy kétórás epizódot, amit karácsonyi részként harangoztak be, de az ott történtek már szorosan kapcsolódnak az új szezon történéseihez.

    Az új előzetes alapján az új szezon központi témája az összefogás lesz. A kétórás rész és a trailerben látható bevágások alapján a karakterek összekovácsolásán túl jobban előtérbe kerül a sorozat sci-fi oldala is, emellett pedig igen látványos akciójelenetekre is számíthatunk.

    A teljes 2. évad május 5-én lesz elérhető a Netflixen.

    A trailer mellett néhány kedvcsináló kép is kikerült a sorozat Facebook oldalára:

    17807461_631267810399509_55415626115579316_o

    17814426_631267813732842_1954318434297165805_o

    17833938_631267817066175_2606829910208573075_o

  • Kell-e nekünk Hamupipőke? – Sue Burke

    A márciusi Galaktikában ismét egy Sue Burke-novellát olvashattunk, amiben az írónő ezúttal a mesék szerepéről gondolkodik el egy távoli gyarmatbolygó világán keresztül. Ez a „Hamupipőke emigrációban”.

    A 306-os Galaktikából már megismert amerikai írónő eddig kalandos életutat járt be: szülővárosából, Greendale-ből Milwankee-ba került, ott végezte középiskolai, majd egyetemi tanulmányait is. Ezután Bony Viewba költözött, ahol írt és önkénteskedett. 1999-ben férjével talán életük legnagyobb kalandjába vágtak: az Államokból Madridba költöztek. Ezzel Burke egy nagy álma is valóra vált, végre egy tengeren túli országban telepedhetett le. Azonban a 2008-as gazdasági válság és a migráció okozta problémák következtében visszaköltöztek Amerikába.

    Sue Burke
    Sue Burke

    Kalandos élete során Burke az írói karrierjét is folyamatosan építette. 1972 óta újságíróként dolgozott, emellett pedig írói workshopokra járt. Első kapcsolata a fikcióval a Clarion hathetes science fiction és fantasy workshopja volt 1996-ban East Lansingben, a Michigan Egyetemen. Később Austinban a Turkey City Workshophoz csatlakozott. A tanfolyamok során gyűjtött tudást gyakorlatban is kamatoztatta: először kisebb kiadóknál publikált, a nagy kitörést azonban a Karen Joy Fowler által szerkesztett kötet jelentette 2003-ban: ez volt a MOTA 3: Courage antológia. Azóta Sue Burke több antológiában és magazinban is megjelent, mint például a Year’s Best SF 14 (antológia) vagy az Asimov’s Science Fiction (magazin). Írói karrierje mellett fordítóként pedig sokat tett a spanyol science fiction irodalom angol nyelvterületen való terjesztéséért, továbbá számos spanyol SF antológiát állított össze.

    cinderella-movie-2015-screenshot-lily-james-15

    A mostani számban olvasható novella, a „Hamupipőke emigrációban” ugyanabban a világban játszódik, amelyben a 306-os számban olvasható „Pókok” is, azonban a mostani történet megértéséhez nem szükséges a másik ismerete. Burke ezúttal egy kislányról, Nicolettáról mesél, aki a családjával és más telepesekkel egy új bolygón próbál boldogulni. A Föld és annak világa már lassan a feledés homályába vész, csak annyit tudni róla, hogy rossz volt ott, de az új otthonban minden sokkal jobb lesz. Nicoletta és más gyerekek fantáziáját azonban izgatja az óhaza: Milyenek voltak az ottani emberek? Kik juttatták el őket az új „Földre”? És természetesen olyan apróságok is foglalkoztatják őket, mint a tündérmesék. A novella központi története – ahogy az a címből is kitalálható – a Hamupipőke, amit Nicoletta betegeskedő anyukája kezd lányának mesélni, azonban ez vitát indít el: Szükség van-e még a királylányokkal, tündérekkel, üvegcipőkkel és más kitalált dolgokkal teli történetekre a jövőben vagy sem? Burke több szempontból is körbejárja a kérdést, miközben végig megőrzi a gyermeki szemszöget is (Nicolettán keresztül látunk mindent). Szóba kerülnek az örök érvényű értékek, az álmodozás és a realitás ellentéte, és a régi kultúra ismeretének szükségessége. Emellett az emberiség egyik egy örök kérdésére is próbál választ találni Burke: Tudnak-e az emberek szebb jövőt építeni saját maguknak?

    Azok az olvasók, akik a tudományos témák mellett szeretnek az emberi kultúra jövőjén is elmerengeni, azok mindenképpen tegyenek próbát a „Hamupipőke emigrációban”-nal, az írónő egy naivnak tűnő szereplőn keresztül bont ki mindannyiunkat érintő kérdéseket. Akik viszont élvezik Burke világát (pl. a „Pókok”-ban látott erdő vagy a mostani novellában olvasható állatvilág), azoknak van egy jó hírünk: az írónő első regényén, a Semiosison dolgozik, amelyben a már két novellából ismert bolygóra kalauzol minket.

  • James Patrick Kelly a Galaktikában

    James Patrick Kelly, az SF-irodalmi „középkorosztály” egyik képviselője, akit főleg novellái és a Ha elvakít a nap (1989) című regénye révén ismerhet a magyar közönség. Sok művéhez hasonlóan, a 321-es és a 322-es Galaktikában olvasható kisregénye, „Az utolsó ítélet” tökéletesen mutatja be, miért is érdemes jobban odafigyelni Kellyre: jól végiggondolt cselekményépítés, emlékezetes stílus és izgalmas témák.

    jameskelly
    James Patrick Kelly

    A történet szerint az űrből érkezett, démonoknak nevezett lények eltüntették a Föld férfi lakosságát. A nem várt eseményt először az Őrület Éveinek nevezett időszak követte, majd a nők egy két pártra szakadt társadalmat alakítottak ki. Egyik oldalon a tradicionalisták állnak, akik a régi kort és a férfiakat várják vissza, a másikon a tranzitívek, akik igyekeznek az új környezethez alkalmazkodni, és normálisan élni a démonok által uralt új világban. Kelly nem először vázolja fel a férfiak eltűnésének vízióját: a „Men are Trouble” is az alternatív jövőről mesél. A mostani, az előző történettől teljesen független kisregénye azonban nem a nők világára fókuszál, az inkább csak egyfajta díszletként van jelen. A korábbi és a most tárgyalt írás főhőse is egy magánnyomozó, Fay Hardaway, aki a város egyik leggazdagabb tradicionalista asszonyától, Maude Descanótól kap megbízatást: valaki ellopta tőle Az utolsó ítélet festményt, ami az ünnepelt Hieronymus Bosch, németalföldi festő munkája. Az ügy először nem tűnik bonyolultnak, főleg, hogy Descano a gyanúsított személy nevét is elárulja Faynek, azonban a nyomozás során egy sokkal szövevényesebb ügy közepén találja magát a detektívnő.

    Asimov's April-May 2012 Cover
    Az Asimov’s SF címlapján Kelly kisregénye

    „Az utolsó ítélet”-ben Kelly inkább a nyomozásra helyezi a hangsúlyt, de az általa felépített női társadalomban mindenképpen érdekes ötleteket vázol fel, mint fejlődési irány. Egyik ilyen a kétanyás család, a botoknak nevezett robotok, akik átvették a termelésben az emberek szerepét, de sok kérdést felvető jelenség a nemátalakítás is. Azonban a legérdekesebb és aktuális téma is az a nem: csak egy biológiai fogalom vagy annál sokkal több?

    A kisregény lényege és igazi erőssége azonban a történet felépítésében rejlik. Fay karakterét elég maszkulimnek érezhetjük, ami még erős szarkazmussal is párosul – a film noir és a hard-boiled krimik nyomozóit juttathatja eszünkbe. Az érzés nem véletlen, ugyanis Kelly „Az utolsó ítélet”-ben a detektívtörténetek egyik meserét, Raymond Chandlert (a Philip Marlowe történetek szerzője) idézi meg. Nemcsak Faynél érezni a krimi hatását, hanem Kelly stílusán is: a nyomozás során felbukkanó szereplőket vagy a nagyobb fordulatokat a detektív gunyoros és szókimondó stílusán keresztül ismerjük meg – ez mindenképpen ad egy külön hangulatot az egész kisregénynek. Viszont Kelly jól ellensúlyozza a szarkazmust Hardaway önvizsgáló gondolataival vagy más szereplők (pl. Anne, Maude Descano) megfigyelésével és elemzésével.

    H.Bosch, Das Weltgericht, Ausschnitt - Bosch / Last Judgement / Detail - J. Bosch/Le Jugement Universel/Detail
    Részlet Bosch triptichonjáról

    A legutóbbi Galaktikákban olvasható kisregényben James Patrick Kelly  első ránézésre egymástól teljesen távol álló ötletekből építkezik, melyekből végül egy teljesen kerek történetet alkot. Egyrészt két alzsánert (disztópia és a hard-boiled krimi) mixel, másrészt megidéz (és nem utánoz!) egy mélyen tisztelt elődöt, de mégsincs olyan érzésünk, hogy valami nem illik ide. Mindezt pedig az erős karakterizálással és a fokozatosan felvezett történettel egészíti ki, és így teszi egy igazán jó írássá „Az utolsó ítéletet”.

  • December 23-án jön az új Sense8 rész

    Sok idő telt el a Wachowski-testvérek különleges sci-fijének, a Sense8 premiere óta, a következő 10 rész pedig még igencsak messze van: csak 2017. 05. 05-én lesz elérhető a teljes 2. évad. Azonban a türelmesen várakozó rajongók nem maradnak új epizód nélkül: nemrég jelentették be a karácsonyi epizódot (ez ténylegesen a 2. évad első része), amihez tegnap előtt egy izgalmas trailer is érkezett.

    Videóüzenetében Lana Wachowski gyerekkori emlékeit említi inspirációként, másrészt pedig az ünnepek sajátos megközelítése miatt döntött a karácsonyi epizód mellett:

    Van valami a születésnapokban, az ünnepekben és az ünneplésben. Valamit észreveszünk a másikban, látjuk, milyen magasra nőttek a gyerekek, mennyit is őszültünk. Az ünnepek által ugyanúgy érezheted magad valahová tartozónak, mint ahogy elszigeteltnek és magányosnak is. Egy olyan történetet szerettem volna elmesélni ebben az első részben, ami az időről és a jelenlétről szól és arról, hogy az új életek által, amiket ezek a karakterek megtapasztaltak, úgy érzik, hogy amíg együtt vannak, mintha mindenre képessek lennének.

    Az előzetes információk szerint az új rész 2 órás lesz, ami részben teljesen illeszkedni fog a karácsonyi hangulathoz (ezt részben Lana videója is sugallja), miközben hozza a sorozat eddigi magas színvonalát is. Az új részt az ünnepek előtt, december 23-án nézhetjük meg a Netflixen.

  • Havi retró – Vernor Vinge: Távoli cél

    Az augusztusi Galaktika Retró rovatában most Vernor Vinge Távoli cél című novelláját olvashatjátok. Az 1972-es írás még mindig kínál érdekességet és izgalmat.

    Az itthon is jól ismert Vernor Vinge számos művével bizonyította, hogy nem csak kiváló tudós, de tehetséges sci-fi író is. A legismertebb művéért, a Tűz lobban a mélybenért nyerte el első Hugó-díját 1993-ban, de a Metropolis gondozásában megjelent regénye, A szivárvány tövében is nyert Hugót és Locus – díjat, továbbá a HiperGalaktika 01-ben szereplő „Sütiszörny” kisregényét is díjjal ismerték el. Vinge-t főleg kreatív ötleteiért és a logikus történetépítésért tartják kiemelkedőnek.  A Galaktika 317-ben olvasható „Távoli cél” is tükrözi ezt. Az Egyesült Államokban először 1972-ben jelent meg az Analogban, később pedig bekerült a The Collected Stories of Vernor Vinge című kötetbe. A novella magyarul először a Galaktika 140-ben volt olvasható.

    Vinge-Vernor
    Vernor Vinge

    A történet egy Ilse nevű robotűrszondáról szól, amit egy fontos küldetésre indítanak az Alfa Centauriba: találni egy az emberi faj számára élhető bolygót. A gép az űrutazása során számos kalandba keveredik: kis híján elég a Napban, üzemanyaga vészesen fogy, egy bizonyos távolság után nem tud kapcsolatba lépni a Földdel és nem emlékszik küldetésére. Röviden mindenféle baj előfordul, ami egy ilyen vállalkozás során elképzelhető. De nem is a sok esemény teszi igazán izgalmassá Vinge novelláját, hanem az, ahogyan ő megközelíti a kalandokat. A történet ugyan E/3-as elbeszélőmódban van elmesélve, de mégis az az érzésünk, hogy végig Ilse mesterséges agyával gondolkodunk. Először kicsit idegenkedhetünk ettől, mivel a robot gondolatai főleg száraz adatokra és helyzetelemzésekre koncentrálnak, helyzetének komolyságával csak annyira foglalkozik, amennyire adott helyzete kívánja – és ez valljuk be, nagyon távol áll az emberi gondolkodástól. Másrészt pont ezért érdekes és mesteri Vinge írása: nem sok olyan mű akad, ahol ennyire érezni egy roboton, hogy egy gép, nem pedig érző lény.

    01ad6d270142bbbb7725bc0237a614bc

    A novella másik nagy erénye a lezárása, ami a meglepő csattanó példája is lehetne. A történet egyik központi konfliktusa az, hogy Ilse pontosan mit is felejtett el, mi az ő küldetésének lényege. Amint egyre többet foglalkozik ezzel a problémával, úgy kezd maga a cselekmény is egyre feszültebbé és ezáltal még izgalmasabbá válni. Ez az érzés csak az utolsó jelenettel oldódik fel, ami váratlanul jön. Nem szeretnék semmit sem lelőni azok számára, akik még nem olvasták a novellát, így csak annyit mondanék, hogy Vinge olyan lezárást adott az írásnak, ami mellől elégedetten állhatunk fel.

    A Távoli célt főleg azoknak ajánljuk, akik már elmerengtek azon, milyen lehet egy űrszonda útja a végtelen világűrben. Vernor Vinge novellája segít betekintést nyerni egy ilyen kalandba egy kreatív módon kijátszott robot szemszögön keresztül.

  • Sandra McDonald novella az új Galaktikában

    Az augusztusi Galaktikában először olvashatunk Sandra McDonaldtól. Az amerikai SF írónő írása, a Szexis robotanya tökéletes képet ad McDonald munkásságáról, hisz minden megtalálható benne, amiért kint szeretik őt: sodró történet és megkapó ötletek.

    Sandra-McDonald1
    Sandra McDonald

    Sandra McDonald az az író, aki rengeteg mindenben próbálja ki magát, és ez az írásaiban is bőven visszaköszön. A Southern Maine egyetemen kreatív írást tanult, nyolc évig szolgált az amerikai haditengerészetnél, később pedig Hollywoodban is kipróbálta magát. Hivatalosan 2002 óta ír, de hamar sikeres lett. 2003-ban már James Tiptree Jr.– díjra jelölték a The Ghist Girls of Rumney Mill novelláját. Írásaiban leginkább a katonai szolgálat élményei érhetőek tetten, mint például a katonai SF sorozatában, a The Outback Starsban (2007), de több novellája is foglalkozik a katonasággal és a háborúval. A 317-es Galaktikában olvasható írásban is érezni a hadseregbeli éveket, de sokkal kiemeltebb szerepet kap McDonald másik kedvelt témája, a nemi identitás.

    7fbe8d9733313ec4c3976fb89997431a

    A Szexis robotanya a címe ellenére nem egy romantikus vagy erotikus történetet mesél el. A novella egy Alina nevű szexbot küldetését mutatja be: mesterséges méhében felnevelni a megbízó szülők gyermekét. A történet először az Asimov’s Science Fictionben (2012 April/May számban) jelent meg. Az olvasók közt akkora sikert aratott, hogy a magazin közönségszavazásán elnyerte az Asimov Reader–díjat.

    Az írást két részre lehet osztani. Az elsőben Alina szexbot munkáját, azaz az emberi utódok kihordásának folyamatát ismerjük meg. A két, részletesen bemutatott terhesség során McDonald olyan témákat jelenít meg, mint a nők helyzete egyes kultúrákban (itt némi rokonság érezhető Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényével: az első családnál Alina hasonló helyzetben találja magát, mint Atwood Offredje), az emberek hozzáállása a robotokhoz, akár többféle szemszögön keresztül is. De maga az alapötlet (egy mesterségesen létrehozott lény hozza világra utódainkat) is rengeteg gondolkodnivalót és vitatémát ad.

    A novella másik része egy váratlan fordulattal kezdődik. Ennek következményeképpen Alina találkozik egy különös emberrel, Corennel, akiről a robotlány nem tudja eldönteni, hogy férfi vagy nő-e. A közös túlélésért folyó útjuk alatt a másikkal való ismeretség révén mindketten rájönnek valami fontosra. Alina például „felülírja programját” és más célokra is fókuszál a benne fejlődő magzaton kívül, Coren pedig a robotlányon keresztül saját nemi identitását értelmezi újra. De ami talán a legérdekesebb a két szereplő kapcsolatában az, hogy miként is érnek egymás hűséges bajtársává. McDonald ennek felépítésével és érzékeltetésével teszi igazán remek történetté a Szexis robotanyát.

    Nemiség, társadalmi kérdések és emberi kapcsolatok – ezekkel a témákkal találkozhatunk a Galaktika 317 nyitónovellájában. Ezek mellett pedig egy sodró lendületű, izgalmas történetet is kapunk egy robotlány és egy ember különös együttműködéséről.

     

    A fejlécképen Käri Christensen alkotása látható.

  • Naomi Kritzer az új Galaktikában

    Az augusztusi Galaktikában egy feltörekvő író, Naomi Kritzer novelláját olvashatjátok, Cicás képeket szeretnék címmel. Eredetileg a Clarkesworld  2015. januári számában jelent meg. 2016-ban több díjra is jelölték Novella kategóriában: Locusra, Nebulára és Hugóra. A jelölések közül végül a Locust és a Hugót tudta díjra is váltani.

    Naomi Kritzer
    Naomi Kritzer

    Naomi Kritzer amerikai SF író és blogger, jelenleg St. Paulban, Minnesota államban él. 1999 óta ír, de már tinédzserként próbálkozott a publikálással. Tizenöt évesen elküldte egy fantasy novelláját a Marion Zimmer Bradley’s Sword and Sorceres antológiának, de nem jelentették meg. Sikeres debütálása óta (első megjelent novellája a Faust’s SASE) Kritzer főleg novellákat publikál (leginkább az Asmivos’s Analogba és a The Magazine of Fantasy and Science Fictionbe ír), de a Bantam Booksnál már megjelent két fantasy trilógiája (Dead Rivers és Eliana’s Song). Azóta pedig a Sword and Sorceres szerkesztői is elismerték tehetségét: 2004-ben beválogatták a Kin (Rokon) című novelláját az antológiasorozat XXI. kötetébe.

    A 317. számban olvasható Cicás képeket szeretnék tipikusan az a mű, amitől jó érzésünk lesz. A történet elbeszélője egy mesterséges intelligencia, akit két dolog érdekel: a macskás képek és hogy jobbá tegye az emberek életét. Kellő távolsággal és rácsodálkozással ír a MI saját tapasztalatairól, az emberek félresiklott életéről és persze macskás képeiről.

    6a314b5eda0b621e7a9fdea116b592b8

    Habár elég rövid a novella, számos minket is foglalkoztató kérdés fért bele. Az írás fő kérdése, hogy az emberek miért nem képesek változtatni életükön, még akkor is, ha minden adott a változáshoz vagy segítséget is kapnak. Kritzer nem ad választ a kérdésre, de elbeszélőjén keresztül néhány ismerős gondolat elhangzik. Például: Miért nem látja, hogy új munka kell neki? Miért nem megy el pszichológushoz? A MI kérdéseinél éreztem igazán azt, hogy egy mesterségesen felépített lény az elbeszélő, nem pedig egy ember. Természetesen mi is beleesünk abba a hibába, hogy ilyen kérdéseket teszünk fel egy bajban lévő ismerősünkkel kapcsolatban (megjegyzés: ebben a tekintetben Kritzer MI-je tekinthető emberinek), de ez magyarázható sok mindennel (pl. nem gondoljuk végig a teljes problémát, nem voltunk még olyan helyzetben, mint az épp felelősségre vont személy stb.). Viszont egy robottól/mesterségesen létrehozott valakitől nem várható el, hogy átlássa az emberi viselkedés érzelmi részét, hiszen teljesen máshogy gondolkodik, mint mi. A novellában is azt érezni, hogy a MI inkább logikai oldalról közelíti meg a problémákat, nem kalkulálja bele a kevésbé átlátható érzelmi részt.

    1118full-a.i.-artificial-intelligence-screenshot

    A mondanivalón kívül kellemes perceket okozhat még a sok sci-fis kikacsintás. Az elbeszélő rövidebb bekezdésben foglalkozik Asimov robotikai törvényeivel, felemlegeti a Galaktikus útikalauz Marvinját, de legtöbbször Bruce Sterling Maneki Neko (Galaktika 273) történetére is utal annak barátságos robotja végett. Ezen kívül a MI saját létezésén és a valláshoz való kapcsolatán is elmereng. Mély filozófiai fejtegetésekbe nem megy bele, de mégis kellemes olvasni a sorait.

    Összességében a Cicás képeket szeretnék egy kellemes kis történet, ami némi gondolkodnivalót is adhat egy emberi és nem emberi, gépi jegyekkel is rendelkező elbeszélővel. Akit érdekel a történet, az el tudja olvasni a Clarkesworldben és a legújabb Galaktikában.