Címke: amerikai

Eric Schwitzgebel a Galaktikában

A júliusi Galaktikában egy újnak számító, azonban számos sikert elért írótól, Eric Schwitzgebeltől olvashattok. Magyarul először megjelent írása, A herceg metafizikája egy népszerű témát jár körül egy filozófus sajátos ötleteivel.

Eric Schwitzgebel filozófia professzor és a Science Fiction and Technoculture program lelkes támogatója az University of California, Riverside-on. SF-et írni 2013-ban kezdett. R. Scott Bakerrel közösen készült első novellája a Reinstalling Eden volt, ami a jól ismert Nature ismeretterjesztő lapban jelent meg. További írásai olyan neves zsánermagazinba kerültek be, mint az F&SF, Weird Tales vagy a The Dark. Jelenleg is újabb novellákon dolgozik (The Turning Machines of Babel és Fafnir and Jackie), emellett filozófiai értekezéseit sem hanyagolja.

Eric Schwitzgebel

Schwitzgebel fontosnak tartja a filozofikusabb gondolatokat írásaiban, szerinte ez valahogy eltűnni is látszik a mai SF-ből. Saját célkitűzése a 316-os számban olvasható A herceg metafizikájában is megtalálható.

A történet egy alternatív korba vezet minket, ahol jóval az elbeszélő, Fu Hao születése előtt Európa elfoglalta Kínát, azonban a birodalom megbukott, Kína pedig továbbélt. Ebben a különös, részben ismerős világban a kínai trónörökös, Fei szeretné átmenteni gondolatait, eszméit, gyakorlatilag teljes személyiségét egy gyermekbe. Célja eléréséhez az egyetem neves professzorához, Fu Haóhoz fordul, aki némi kétkedéssel fogja a herceg ötletét.

Antonio Mora: Álom portrék

A herceg metafizikája számos szempont alapján is különleges olvasmányélményt jelenthet. Először a cselekmény helyszínénél érezhetjük ezt. Schwitzgebel egy nyugati és keleti mintákból építkező világba vezeti be az olvasót, erre nyelvi és kulturális szinteken is utal. Például az eredeti szövegben a trónörökösre, Fei-re dauphint szót használják. Ez a megnevezés Franciaországban az elsőszülött fiút illette, aki a francia trón várományosa is volt. További kulturális utalások még az alternatív Pekingben: a megjelentetett egyetemi hierarchia a német rendszert idézi, a keleti oldalról pedig a kínaiak oroszok iránti érzéseik (barbárok) vagy a taoista költők emlegetése. Azonban ami SF-es szemmel még érdekesebb, az az elmeátvitel problematikája. Fei és Fu közötti kezdeti szembenállás jól mutatja ennek a morális oldalát – ez tekinthető a novella filozofikus rétegének. Emellett megjelenik a „tudományos” rész is, ami Schwitzgebel szavaival élve inkább a valóságtól kevésbé elrugaszkodott módszer. Szakítani akart más elmeátvitellel foglalkozó művekkel, ahol varázslat vagy jövőbeli fejlett technológia teszi lehetővé a transzfert. A herceg metafizikájában a szerző a hipnózist használja fel Fei kísérleteinek kivitelezéséhez. Első olvasásra ez a megoldás inkább áll közelebb a gótikus/romantikus irodalomhoz (pl. Poe: Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban), mint a szigorú értelemben vett sci-fihez (legyen valamilyen klasszikus értelembe vett tudományos alap), de pont az emlékek beültetésének ötlete teszi hamisítatlan SF-vé a történetet. Akik kedvelték az Eredetet, a hipnózis vonal miatt Schwitzgebel írását is élvezettel fogják olvasni.

Emellett számos, az embereket mindig is foglalkoztató dolgok is felmerülnek, mint az élethazugságok, a halhatatlanság és érintőlegesen a nemiség kérdése is említésre kerül. Röviden összefoglalva A herceg metafizikája egy feszes tempóban megírt filozofikus hangvételű történet egy népszerű, de még bőven boncolgatható témával. Szóval minden megvan benne, ami egy intelligens íráshoz kell. Eric Schwitzgebel ezen novellája is bizonyítja, hogy ő egy olyan feltörekvő író, akire érdemes lesz a jövőben is figyelni.

július 27, 2016
Paul Di Filippo a Galaktika XL-ben

A júliusi Galaktika XL-ben egy nagyon sokoldalú író, Paul Di Filippo kisregénye, a Hottentották olvasható. Igazi, hamisíthatatlan steampunk történet, sajátos humorral és némi bizarrsággal megfűszerezve. Lássuk, pontosan mit is takarnak ezek a jelzők.

Az amerikai sci-fi író nagyon termékeny írónak tekinthető, emellett pedig aktív tagja a zsánerközösségnek. Gyakori rendszerességgel publikálja recenzióit a legnevesebb amerikai magazinokban, mint az Asimov’s Science Fiction Magazine vagy a The Magazine of Science Fiction and Fantasy. Továbbá Philip Lawson álnév alatt Michael Bishoppal (Galaktika 309) közösen rengeteg történetet alkottak. Neve itthon sem lehet ismeretlen, hisz két novelláját már olvashattátok egy-egy korábbi Galaktikában (192-es szám és a MetaGalaktika v9.5). Most az új XL-ben Filippo legismertebb könyvéből, a Steampunk Trilogyból (1995) olvashatjátok el a Hottentották című kisregényt.

Paul Di Filippo

A Steampunk Trilogy egy három kisregényt tartalmazó kötet. A trilógia szó senkit se tévesszen meg, a három történet a műfajon (steampunk) kívül nem függnek össze, egymástól teljesen függetlenül is olvashatóak. Antonio Urias kritikus a bizarr és humoros szavakkal jellemezte a trilógiát, ami csak a történetek leírásánál is látszani fog, hogy mennyire helytálló. Az első kisregény, a Victoria egy Cosmo Cowperhwaite feltaláló Londonon átívelő kalandját meséli el. Cowperhwaite megalkot egy ember-kétéltű hibridet, ami szinte megszólalásig hasonlót Viktória királynőre, és valamilyen oknál fogva hihetetlen szexuális étvággyal is rendelkezik. Azonban Angliának épp kapóra jön a lény, ugyanis a királynő eltűnt. Amíg a hibrid helyettesíti Viktóriát, addig Cowperhwaite és asszisztense, McGroaty elindulnak, hogy előkerítsék az igazi uralkodót. Ezzel veszi kezdetét az egész Londonra kiterjedő esze-veszett hajsza. A kisregényben Filippo remek szatírát kerekít a viktoriánus kor szigorú erkölcseiből, továbbá az akkori gótikus történetek elemeit is kifigurázza, mint például az őrült tudós figuráját. Katharine Mills ajánlója szerint a Viktória királynő utáni nyomozás pedig Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történeteit idézi meg.

Az XL-ben is szereplő Hottentották igaz nem a viktoriánus kori Angliában, hanem a tengerentúlon játszódik, de minőségében és ötletességben nem marad el a Victoriától. A kisregény egy svájci természettudósról, Louis Agassizről szól, aki nem épp a pozitív hősök sorát gazdagítja: Agassiz nagyképű, túl sokra tartja magát és még rasszista is. Egy ilyen figurával Filippo még inkább meg tudja mutatni szarkasztikus oldalát. Főszereplője furcsábbnál furcsább csoportokba botlik Massachusettsben: anarchisták és voodoo papok közé keveredik, miközben igyekszik megtalálni az Élet forrását. Kérdés, hogy képes-e félretenni arroganciáját célja elérésének érdekében? Ahogy a cselekményleírásból is látszik, a Hottentottákban is megvan az a bizarrság és humor, ami a Victoriában is, amit Filippo még némi Lovecraftot idéző borzongással is megfűszerez. Továbbá a kisregényben megjelennek az olyan egzotikus számító dolgok, mint a fekete mágia, de irodalmi „easter eggektől” sem mentes.

Emily Dickinson

A harmadik történet, a Walt and Emily leginkább az irodalomszeretőknek tetszhet, ugyanis életre kel benne két híres amerikai költő, Walt Whitman és Emily Dickinson. A kisregényben Emily feljut az Astral Plane nevű járműre, amivel egy különös utazás veszi kezdetét, a fedélzeten pedig nem mással találkozik, mint magával Walt Whitmannel. Mivel két prominens, az amerikai irodalomban megkerülhetetlen alak a Walt and Emily főhőse így a Hottentottáknál is jobban hemzseg a történet az irodalmi utalásoktól és idézetektől. Megijedni nem kell, a kisregény nem megy át egy intertextualitásokkal megtűzdelt öncélú műbe, hanem végig olvasóbarát marad. Az utazást és a két költő közötti szerelmet Filippo felhőtlen humorral teszi még élvezetesebbé és emlékezetessé.

A Steampunk Trilogy mindenképpen egy izgalmas színfoltja a steampunknak. Paul Di Filippo nem mindennapi ötleteket helyez el a viktoriánus kori Angliába vagy épp a romantika korabeli Amerikába. Utóbbit van, hogy kiparodizálja, de leginkább tisztelettel adózik a kor irodalmi hagyományai előtt, az író kreativitása pedig magáért beszél. Katharine Mills szavaival élve a Steampunk Trilogy bámulatos példája az intelligens humornak, egy igazán különleges és falnivaló olvasmány. Habár a 316-os XL-ben csupán a Hottentottákat ismerhetjük meg, de már ez az egy kisregény is megmutatja, hogy milyen kreatív író is Filippo, s a kötete se mindennapi.

július 17, 2016
A hét grafikusai: a Hildebrandt-testvérek

Akarva-akaratlanul biztosan találkozhattunk már Greg és Tim Hildebrandt, röviden a Hildebrandt-testvérek lenyűgöző illusztrációival akár a Star Wars vagy a Gyűrűk Ura kapcsán, azonban ennél sokkal többet is tettek a zsánerműfajokért. Teljesítményük lenyűgöző, ezért is választottuk őket a Hét grafikusainak.

Greg és Tim 1939. január 23-án született Detroitban, az USA-ban. Tanulmányaikat a Detroit Meinzinger Művészeti iskolájában tanulták ki, majd 1959-ben el is kezdték rajzolói karrierjüket. Eleinte gyerekkönyvekhez készítettek illusztrációkat, de mikor 1975-ben a Ballantine Books megkereste őket azzal a kéréssel, hogy terveznének-e számukra egy Gyűrűk Ura tematikájú naptárt, megváltozott minden. A projektnek akkora sikere lett (milliós számú eladás), hogy az 1976-os naptárt további kettő követte még. A Hildebrandt-testvérek ezzel nem csak hazájukban, hanem nemzetközi szinten is nagy hírnévre és elismertségre tettek szert.

A következő nagy siker a karrierjükben az 1977-ben bemutatott Star Wars: Egy új reményhez készült poszter volt. Ez a klasszikus plakát jelentette az akkor még új „mitológia” nyitányát, az akkori moziba járóknak a behívót Lucas világába. Greg visszaemlékezése szerint a képet 36 óra alatt készítették el testvérével. Ez alatt az idő alatt nem pihentek, szinte éjjel-nappal dolgoztak. Érdekességként: a poszter első változatán a droidok nem szerepeltek a háttérben, csak a Skywalker-család. Amikor George Lucas megkapta ezt a rajzot, megkérte a két illusztrátort, hogy tegyék be a két droidot a képre és neveket nagyobb méretben helyezzék el. A változások megtörténtek és bekerülhetett az első SW film végső posztere a mozikba.

A klasszikus poszter

Későbbi karrierjük során sem dolgoztak a Star Warsnál vagy a Gyűrűk Uráknál kisebb nevekkel. Szinte az összes kiadónak készítettek illusztrációkat, a legismertebb név a két híres képregénykiadó, a Marvel és a DC Comics. Továbbá a Hildebrandt-testvérek olyan világokat hívtak életre, mint Terry Brooks Shannarája vagy J. K. Rowling Harry Potterje (ezt 1992-ben egy reklámkampány során), de számos kártyajátékhoz, mint a Magic: Gathering vagy a Wizard of the Coast is készítettek illusztrációkat. Ezen kívül számos zenekarral is dolgoztak együtt. Például a Black Sabbath Mob című albumának borítóképét Greg tervezte. Tehetségüket a szakma sem hagyta figyelmen kívül, 1992-ben Tim megnyert a World Fantasy-díjat a Legjobb grafikus kategóriában, Greg pedig 2010-ben vehette át az életműért járó Chesley-díjat.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal Greg és Tim mindig is együtt dolgozott, azonban 2006-ban végleg megszűnt a közös alkotói munka: Tim június 11-én elhunyt. Greg a mai napig hiányolja ikertestvérét, de ennek ellenére is töretlenül alkot. Jelenleg egy amerikai progresszív rock bandával, a Trans-Siberian Orchestrával dolgozik együtt. Ezt a testvérpár hivatalos honlapján megnézhetitek, de a többi munkájuk is megtekinthető, sőt rendelhető is.

Végezetül pedig álljon itt egy kisebb válogatás műveikből:

Galadriel ajándéka

Aranymag

Egy C. L. Moore könyvhöz készült illusztráció

Pókember

Vadóc

Frankenstein

Shannara: A Kard regényhez

április 28, 2016
Joanna Russ az új Galaktika XL-ben

A Galaktika 310 XL egy újabb klasszikusnak számító írónő műveit hozza el olvasóinak. Joanna Russ a korábbi számokból már ismert sci-fibe betörő írónők egyike és a science fiction új hullámának egyik jelentős tagja is, akit dicsértek vagy épp kritizáltak sajátos dühödt hangjáért és liberális eszméiért.

A magyar közönség előtt Russ nem ismeretlen, hiszen korábban is jelentek tőle meg írások, mint a Nebula-díjas Mikor minden megváltozott (Galaktika 255), Mindennapi depressziók (Galaktika 164), Testek (Galaktika 168), továbbá a Fényévek antológiában található meg az Invázió című novellája. Azonban azok számára, akik most ismerkednének az írónő munkásságával, következzen egy rövid ismertető.

Joanna Russról

Russ 1937-ben született Bronxban (New York állam). Az írás iránt már nagyon fiatal kora óta érdeklődött, már akkor is számtalan füzetet töltött meg történeteivel, verseivel, képregényeivel és illusztrációkkal. Első megjelent írása a Nor Custom Stale volt 1959-ben, azonban írói karrierjének tényleges kezdetét a Picnic on Paradise-hoz (1968) kötik. A történet Alyx kalandornőről szól, aki egy különös véletlen folytán a jövőbe csöppent. Új környezetében ügynökként az a feladata, hogy turistákat vigyen veszélyes vidékekre kalandozni. Az ellenséges vidék, ahová a csoport kerül, nem várt veszélyeket tartogat: Russ mindezt hihető, realista módon ábrázolja.

A Picnic on Paradise-on kívül még további 5 regényt írt, amelyek közül a legjelentősebbnek a The Female Man-t (1975) tartják. Ebben a könyvében Russ az utópiák világát és a szatírát egyesíti. A történet négy, különböző dimenziókban élő nők életét követi nyomon: Joanna egy a 70-es évekhez hasonló világban él. Jeannie egy olyan alternatív dimenzióban, ahol a II. világháború sosem következett be, viszont a nagy gazdasági világválság még most is tart. Janet világában egy különös járvány miatt az összes férfi kihalt, így az ott élő nőknek sajátos technológiát kellett kifejleszteniük a túlélés érdekében: létrejött egy utópisztikus női társadalom. Végül Jael világába nyerhetünk betekintést, ahol a férfiak és a nők közti nemek harca kiteljesedett és a két nem teljesen elvált egymástól. Ahogy a négy nő találkozik, Russ hihetetlen víziókat tár elénk, továbbá fontos gender témákat feszeget, amelyek még napjainkban is forradalminak tekinthetőek. Nem is hiába tekintik a regényt a nő irodalom egyik legjelentősebb munkájának.

Russ tehetségét a szakma sem hagyta figyelmen kívül. A már említett Mikor minden megváltozott (1972) Nebula-díjat és Tipree-díjat is kapott, a The Second Inquisitiont és a mostani XL-ben megjelenő Amélie Bertrand rendkívüli utazásait (1971) Nebula-díjra jelölték, 1982-ben pedig A lélek dolgairólért az írónő Hugo-díjat kapott. Írásait leginkább polemikus, sodró stílusáról lehet felismerni, amiben továbbá kiérződik az intellektuális vadság és a liberális hangvétel is. Az írónő műveit a történetekbe beágyazott történelmi és filozófiai elmélkedések teszik még színesebbé (pl. The Female Man), továbbá gyakran fejezte ki saját politikai nézeteit is, főleg a nők helyzetét illetően.

Sci-fi és fantasy történetek mellett Russ foglalkozott színházzal és irodalomtörténettel is. Egy drámát, a Window Dressinget írta, ami Honor Moore gyűjteményében, a The New Women’s Theatre-ben jelent meg 1977-ben. Drámákban való jártassága SF írásain is meglátszik: párbeszédei sokkal inkább drámaszerűek, mint prózaiak.

Az írónő kritikai munkái közül a legjelentősebbnek a How to Suppress Women’s Writingot (1983) tartják, amiben a sajátos szarkasztikus stílusában ír a női írások hánytatott sorsáról.

A most megjelent írásokról

A Galaktika 310 XL-ben most négy új Joanna Russ írást olvashatunk magyarul: A lélek dolgairól, A kalandornő, Senki sincs otthon és Amélie Bertrand rendkívüli utazásai.

Két írás (Senki sincs otthon és Amélie Bertrand rendkívüli utazásai), továbbá a Nebula-díjas Mikor minden megváltozott az 1983-as, The Zanzibar Cat novelláskötetben jelent meg. A kötetbe Russ főleg a 70-es években írt írásait válogatta be, ezzel egy nagyon élvezetes és friss gyűjteményt hozva létre.

A Senki sincs otthon egy számunkra ismeretlen korban játszódik. A történetben egy „idiótának” tartott embert (aki mai szemmel teljesen normális) fogad be egy magas intelligenciával rendelkező család. Megpróbálják az új családtagot saját magukhoz hasonlóvá formálni, de ebbe a feladatba hamar beleunnak. Ekkor veszi kezdetét az „idióta” mentális kínzása.

Az Amélie Bertrand rendkívüli utazása egyértelműen Jules Verne előtt tiszteleg. A novella 1920-as években játszódik egy Lyons-hoz közeli pályaudvaron. Egy átutazóban lévő férfi keresi vonatját, amikor váratlanul egy trópusi környezetben találja magát. Innen egy csinos hölgy, Amélie Bertrand menti ki, aki elmagyarázza védencének, hogy mi is lakozik abban a trópusi világban és Amélie miként járta be.

A másik két írás (A lélek dolgairól és A kalandornő) más-más kötetekben jelentek meg. A Hugo-díjas A lélek dolgairól 1983-ban jelent meg az Extra(Ordinary) People gyűjteményben (eredetileg a The Magazine of Fantasy and Science Fiction-ben jelent meg 1982-ben). A kisregény egy távoli történelmi korba, nevezetesen a kora középkorba, a viking hódítások idejébe röpít minket. A történéseket egy fiatal fiú, Radulphus visszaemlékezéseiből ismerjük meg. Elbeszélésének középpontjában egy apátság főnökasszonya, Radegunde áll. A hölgy egy nem mindennapi nővér, hisz hihetetlenül nyugodt és kiegyensúlyozott, a vallásról pedig nagyon is modern és sajátos véleménye van. A főnökasszony számos nyelvet beszél, műveltsége senkiéhez sem hasonlítható, továbbá saját bevallása szerint, nagyon távoli eseményekre is van rálátása. Az apátság környékén élők mind úgy érzik, hogy Radegunde nem illik saját korukba. Ez az érzés még inkább megerősödik bennük, amikor a főnökasszony a partra érkezett fosztogatni vágyó vikingek elé megy tárgyalni.

A Hugo-díjas írás egy jól kidolgozott mű, amiben Russ igazán megcsillogtatja tehetségét. Leírásain keresztül tényleg a kora középkorba csöppenthetünk, Radegunde és a viking vezér, Thorvald küzdelme pedig igazán izgalmassá és egyedivé teszi A lélek dolgairólt.

A másik írás, A kalandornő főhőse a Picnic on Paradise-ban megjelent Alyx. A mű eredetileg 1967-ben jelent meg az Orbit 2 lapjain, de 1976-ban a többi Alyx történettel együtt megjelent a The Adventures of Alyx gyűjteményben, itt már Bluestocking címen. A novella sok fantasyhez hasonlóan egy elképzelt világban játszódik: Russ Ourdh városa kalauzol el minket. Itt él Alyx is, aki legjobb tudása és képességei szerint próbál a bajbajutottakon segíteni. Sokáig nem kell feladat után kutatnia: egy fiatal hölgy kéri a kalandornő segítségét. Elrendezett házasságából szeretne menekülni, mert a kijelölt vőlegény előző feleségei rejtélyes körülmények közt haltak meg (érthető is a lány félelme).

A későbbiekben Russ már egyre ritkábban publikált krónikus hátfájás és fáradtság miatt, majd végül visszavonulásra kényszerült. 2011. április 27-én stroke-ot kapott, április 29-én pedig elhunyt. Habár sajnálatos módon Russ már nem örvendeztethet meg minket elmés írásaival, azért jelentős életművet hagyott hátra. Több mint 50 novellát, 6 regényt, 1 drámát, 1 gyerekkönyvet és 7 esszékötetet jelentetett meg. Művein érezhető a feminista mozgalom eszmeisége és Russ sajátos liberális gondolatvilága, amelyeknek köszönhetően még ma is komolyak, elgondolkodtatóak az írásai. A korábban és a most megjelent művek is bizonyítják ezt.

január 10, 2016
Megfilmesítik a Vörös Marsot

Nemrég röppent fel a hír, hogy végre elkészülhet a Vörös Mars filmadaptációja: a Spike TV sorozatot fog készíteni Kim Stanley Robinson regényéből.

A Vörös Mars adaptációja már nem új keletű dolog. A megfilmesítési jogok először James Cameronnál voltak, aki egy ötórás mini sorozatot tervezett a történetből Martha Coolidge (Alkonyzóna, Shark) közreműködéséből, de végül a project nem jött létre. Később Gale Ann Hurd (többek közt a The Walking Dead és a Terminátor producere) is egy hasonló ötletben gondolkodott a Vörös Marssal kapcsolatban a Sci-Fi Channel számára, de ez az adaptáció sem született meg. 2008 októberében egy újabb vállalkozó, Jonathan Hensleigh (Die Hard) akadt, aki az AMC számára szerette volna a Vörös Marson alapuló sorozatát elkészíteni.

Múlt év szeptemberében bejelentette a Spike TV, hogy adaptálni szeretnék Robinson regényét Vince Gerardis producer közreműködésével. Jelenleg úgy tűnik, hogy elődeivel ellentétben a csatorna nem állt el a projecttől. Nemrég, december 8-án bejelentették, zöld utat kapott a sorozatötlete: egy 10 részes évadként láthatjuk viszont a Vörös Mars történetét. Maga a regény a Mars lehetséges gyarmatosítását meséli el a Robinsontól jól ismert, részletesen kidolgozott, sci-fis és tudományos háttérrel.

A Spike TV főleg a reality show-król ismert (pl. Tetováló mesterek), sőt hosszú idő után ez lesz a csatorna saját gyártású sorozata is, ami néhányunknál adhat okot némi aggodalomra. Ami viszont nagyon is bíztató, hogy eddig nem akármilyen nevek álltak az új adaptációs kísérlet mögé: Vince Gerardis neve ismerős lehet a közkedvelt HBO sorozat, a Trónok harca kapcsán (ott is producer), a showrunner és író pedig J. Michael Straczynski lesz, aki olyan sorozatokhoz működött közre, mint a Babylon 5 és a Crusade. Reméljük, hogy gondos kezek közé kerül Robinson regénye, és végre láthatunk egy remek adaptációt a művei közül.

december 16, 2015
A páratlan nő – C. L. Moore a decemberi XL-ben

A Galaktika 309 XL-ben nem akárkitől olvashattok novellákat! Catherine Lucillel Moore-tól, ismertebb nevén C. L. Moore-tól, akit első olyan írónők közt tartanak számon, aki kikövezte az utat a későbbi sci-fi írónői előtt, továbbá a sci-fi aranykorának is nevezett 40-es évek egyik jelentős alkotója. A három legismertebb novelláját, A páratlan nőt, a Shambleaut és a férjével, Henry Kuttnerrel közösen írt Pompás évszakokat olvashatják most az XL előfizetők.

Az új XL-ben található válogatás nagy vonalakban bemutatja és le is fedi C. L. Moore (1911-1987) munkásságát. Írásait három nagyobb csoportba tudjuk osztani: kezdeti vagy Weird Tales évek, 40-es évek és a Henry Kuttnerrel közös időszak.

Moore a 30-as évek közepe óta publikál. Első írásai főleg ponyvamagazinokban jelentek meg, amik közül az egyik legismertebb a Farnsworth Wright által szerkesztett Weird Tales volt. Ennek a magazinnak az oldalain láttak napvilágot olyan moore-i hősök, mint Northwest Smith, a naprendszerben kalandozó szerencsevadász/csempész vagy Jirel of Joiry, az első női kardforgató, aki sword-and-sorcery fantasy történetben szerepelt. Utóbbi karakter legismertebb kalandja a Black God’s Kiss-ben olvasható, Smithé pedig a Shambleau-ban.

A mostani XL számban is olvasható Shambleu 1933-ban jelent meg először a Weird Talesben, de később számtalanszor került újrakiadásra. A történetben Northwest Smith egy bajba esett lánnyal találkozik a Marson, akit a helyi csőcselék üldöz, mert szörnynek hiszik. Smith a lány védelmére kel, ami undort és visszatetszést kelt a marsi telepesek között. A csempész nem érti, hogy miért válthat ki ekkora ellenszenvet a lány a közösségben, de az események előrehaladtával meg kell ismernie védence valódi természetét.

Moore ebben az írásában a görög mitológiából ismert Medúza meséjét mondja el sci-fis környezetben. Moore is írja a novella bevezetőjében, hogy „Medúza legendájának gyökerei sosem eredhetnek a Föld földjéből.” Így helyezi a görög mitológiából jól ismert mesét egy, a régi vadnyugathoz hasonlító sci-fis környezetbe. A zsáneren belül Moore szabadon engedi a fantáziáját: Medúza alakját keveri egy energiavámpírszerű lénnyel, aki ezenfelül egy igazi femme fatale, vagyis végzet asszonya is. Főhősén, Smithen keresztül pedig új szemszögből fedezi fel a hagyományos férfi szerep tulajdonságait is. Több kritikus és elemző szerint Shambleau szexualitásának hangsúlyozásával és Smith személyiségével Moore igazi színt vitt a science fictionbe és szakított az addigi hagyományos nemi ábrázolással. Érzések, érzelmek összetett és kidolgozott ábrázolása került egy nagyon is mechanikus és érzelemmentes világba.

A 40-es évektől Moore írásai az Astounding Science Fiction magazinban jelentek meg (John W. Campbell szerkesztette). Számos itt publikált történetet később első könyvébe, a Judgement Night-ba (1952) is bekerültek. Ennek az időszaknak a termése A páratlan nő (1944) is. A novella tragikus eseményekkel indul: Deidra, a híres és szép színésznő egy színházi tűzben életét veszti. Azonban egy robotikában jártas tudósnak és producerének köszönhetően Deidra újjászülethet: agyát egy arany fémmel bevont robottestbe ültetik, így a színésznő képes továbbélni.

A különös felütésű történet mai szemmel is érdekfeszítő és elgondolkodtató témákat tárgyal. Ezek közül az egyik Deidra embersége, amit ő maga nem kérdőjelez meg, hisz még mindig emberként tekint önmagára, viszont környezete teljesen elfordul tőle, mert csak robotnak látja színésznőt. Emellett A páratlan nőben a női szerep is vizsgálat alá kerül: mi teszi nővé Deidrát? A fellépése, megjelenése, a környezete vagy a maga által felépített identitása? Ehhez hasonló kérdések feszegetésével teszi Moore Deidra új életét még érdekesebbé, de kegyetlenebbé is.

C. L. Moore harmadik korszakának a Henry Kuttnerrel közös időt szoktuk nevezni. Kapcsolatuk egy rajongói levéllel kezdődött, amiben Kuttner leírta, hogy mennyire is rajong a fiatal író tehetség műveiért, akiről, mellékesen, azt hitte, hogy férfi. Hosszas levelezések után találkozgatni kezdtek, majd 1940-ben összeházasodtak. A házasságuk alatt eldöntötték, hogy közös írásba kezdenek, így felvették a Laurence O’Donnell nevet (születési nevük keresztezéséből alkották meg) és egyesítették saját stílusukat és írói technikáikat. Általánosságban elmondható, hogy a szépirodalmi magasságokat is elérő stílust Moore-nak, a szövevényes, „agytekervényeket megmozgató” cselekményt pedig Kuttnernek köszönhetjük. Ennek a virágzó kapcsolatnak köszönhetünk olyan történeteket, mint a Mimsy Were the Borogoves (1943) vagy a Pompás évszakokat (1946).

Utóbbi, a Pompás évszakok először 1946-ban jelent meg szintén az Astounding Science Fictionben, azóta pedig, a Shambleau-hoz hasonlóan több újrakiadást is megért, köztük a The Science Fiction Hall of Fame-be (az SFWA által kiadott antológia) is beválogatták.

A történet egy nagyon is hétköznapi jelenettel kezdődik: egy Oliver Wilson nevű férfi szeretné eladni házát, de ehhez meg kell szabadulnia a háza három lakójától. Ők azonban nem hétköznapi személyek: Omerie, Klia és Kleph Sancisco szinte már-már túlságosan tökéletesek. Megnyerő modoruk, mindenre kiterjedő ismereteik és fejlett technikájuk megbabonázza Wilsont, ezzel megnehezítve a ház eladását.

A kritikusok gyakran vitatják, hogy a Pompás évszakok megírásához Kuttner mennyire járult hozzá, egyes vélemények szerint a történet teljes mértékben Moore-é. Akár ki is legyen a tényleges szerző, az vitathatatlan, hogy a kisregény a zsáner egyik legjobbja. Egyesek még Moore mestermunkájának is nevezik és nem hiába. Spoilerek nélkül nehéz beszélni a történet SF-es részéről, mivel ez a tényleges fordulópont a cselekményben, de röviden annyi elmondható, hogy ahogyan a sci-fi rész és a történet ki van dolgozva, az gondos megírt mű benyomását kelti. A későbbiekben a Pompás évszakok követendő példájává vált olyan írók számára, mint Robert Silverberg (In Another Country), de a filmkészítőket is megihlette, elég csak a Timescape (1992) filmre gondolni.

1958-ban Kuttner váratlanul meghalt és ezzel lezárult egy újabb fejezet Moore írói karrierjében. Férje halála után még részt vett forgatókönyvek írásában és a Southern California egyetemen tanított kreatív írást, de 1963-ban végleg visszavonult az írástól. 1981-ben World Fantasy életműdíjat és Gandalf Grand Master-díjat nyert szintén munkásságáért. Az elismerést és a dicsőséget azonban Moore nem sokáig élvezhette: 1987-ben hosszan elhúzódó betegsége (Alzheimer-kór) következtében hunyt el.

Ahogy a bevezetőben is szó volt róla, C. L. Moore megalapozta a spekulatív fikció / science fiction későbbi írónői számára az utat az írásaival. Műveiben olyan témákat tár fel, mint a szexualitás (Judgement Night, Shambleau), az emberiség áldozata a Naprendszer meghódításért (Promised Land, Her Apparent) mindezt élvezhető és kalandos történetekbe bújtatva. Stílusában pedig olyan klasszikusokat idéz, mint Lovecraft (The Code), de ha kell, akár az ókorig nyúl ihletért (Shambleau). Moore tehetsége és hatása tagadhatatlan, ezért is fontos a Galaktika 309 XL, hisz egy olyan írónő írásait hozza el végre magyar nyelven (eddig csak egy írás jelent meg tőle a Metagalaktika 9-ben, az Út az időbe), aki nélkül nem lenne olyan a mai sci-fi, mint amilyennek ismerjük.

december 14, 2015
Aki észrevette a nőket a sci-fiben

Pamela Sargent a sci-fi egyik legnagyobb női írója. A legújabb Galaktikában az ő, Kopár világ című novellájával találkozhattok a Retro rovatban. Mostani cikkünkben az ő munkásságát mutatjuk be.

Sargent 1948-ban született a New York állambeli Ithacában. Saját bevallása szerint mióta az eszét tudja, mindig is mesélt és írt. A 70-es évek óta jelennek meg művei a mai napig. Írói karrierjét novellákkal kezdte, első művei a The Magazine of Fantasy and Science Fiction lapjain jelentek meg, de 1977-ben kiadta saját novelláskötetét, a Starshadows, amiben többek között megtalálható a Galaktikában olvasható Kopár világ is. A 70-es évek végétől már önálló regények írásába kezd: 1976-ban a Cloned Lives (1976), 1979-ben pedig a Sudden Star jelent meg. A 80-as évektől újabb irodalmi kihívásba vágott bele: 1983-ban megírta az Earthseed-et, a Seed ifjúsági trilógia első kötetét, s ezzel ugyanakkor belekóstolt a könyvsorozatok világába is. 1980-ban a Watchstar első kötete, 1986-ban pedig a Venus-sorozat Venus of Dreams-sze lett kiadva. A sci-fi műfajban Sargentet legutóbbi trilógiáért szokták ismerni, amiben, ahogy később Kim Stanley Robinson a Mars-trilógiájában foglalkozik egy bolygó meghódításához, a Vénuszra való átköltözésről elmélkedik az írónő.

1996-tól kicsit elszakadt saját világától, és George Zebrowskival közösen Star Trek történeteket kezdett írni. Az Új Nemzedékhez kapcsolódóan írták meg A Fury Scornedt (1996), az eredeti ST történetet pedig további három regénnyel (Heart of the Sun, Across the Universe, és a Garth of Izar) bővítették.

Írói munkája mellett más írók munkáival is foglalkozott az írónő. 1975-ben adta ki a Women of Wonder antológia első kötetét, amelyben olyan szerzők műveit gyűjtötte össze, mint Anne McCaffrey, Ursula K. Le Guin, Sonya Dorman és Kathrine MacLean. A sorozat később bővült egy további válogatással, egy klasszikus, majd egy kortárs szerzőket felsorakoztató kötettel is. A project fontos Sargent számára, hisz ezzel kívánta az amúgy erősen férfias SF-ben megerősíteni a női hangot. Saját regényeiben is arra törekedett, hogy erős és intelligens karaktereket hozzon létre. A 70-es, 80-as évekhez képest szerinte sokat fejlődött a műfaj ilyen tekintetben: a kritikusok egyre inkább értékelik a nőket a sci-fiben. Egy az SFF World-nek adott 2015-ös interjúban ki is fejezte tetszését, azonban némi kritikával is élt: szerinte nem helyes dolog úgy beállítani ezt a jelenséget (nők a sci-fiben), mintha azelőtt az egyáltalán nem létezett volna. Elég csak olyan nevekre gondolni, mint Leigh Brackett, C. L. Moore vagy Andre Norton.

A Farseed borítóképe

Sargent a mai napig töretlenül ír, és jelenteti meg legújabb történeteit, most szeptemberben is jelent meg könyve, a Season of the Cats. Életműve igen gazdag, érdeklődése az SF műfaj minden témájára és területére kiterjed. Általánosságban azonban el lehet ezekről a regényekről és novellákról mondani, hogy kellő komolysággal mutatják és tárgyalják a lehető legkülönösebb témákat is. A Cloned Lives-ban például öt, genetikailag teljesen azonos gyermek felcseperedését, majd szétválasztását láthatjuk. Sargent a lehető legalaposabban tárja fel egy ilyen kísérletnek a lehetséges problémáit és következményeit a kísérleti alanyok szemszögéből. A The Golden Space-ben (1982) az emberiség talán egyik örök témájáról, a halhatatlanságról olvashatunk, a The Shore of Women (1986) pedig egy nők által uralt high-tech világot mutat be, ahol a férfiak a vadonba kényszerülnek. Az Alien Child (1988) pedig a Cloned Lives-hez hasonlóan ismét egy gyermek felcseperedését vizsgálja egy nagyon is sci-fis környezetben: az utolsó embergyermek egy űrlény komplexumban.

A tekintélyes méretű életmű természetesen nem maradt elismerés nélkül. 1992-ben a Danny Goes to Mars kisregényért Sargent Nebula-díjat kapott, 2012-ben pedig Pilgrim-díjat munkásságáért. Emellett még magáénak tudhat egy Locus-díjat, egy Hugo-jelölést, Theodore Sturgeon-emlékdíjat és Sidewise-díjat is.

Habár magyar nyelven eddig sajnos csak egy novella olvasható Pamela Sargenttől, de ha van rá lehetőségetek, és vágytok egy izgalmas, nem mindennapi témákat boncolgató, kissé elvont, elmélkedős sci-fire, nyugodtan nyúljatok az írónő bármely regényéért vagy novellájáért. Az élmény garantált.

október 12, 2015
45 éves lett Ann Aguirre

Mielőtt író lett volna volt bohóc, mentett meg kóbor macskákat, szinkronszínészkedett, de hivatalnokként is dolgozott. Ez a sokoldalú író nem más, mint Ann Aguirre, aki ma ünnepli 45. születésnapját. Itthon a Razorland trilógia kapcsán ismerhetjük őt.

Ann Aguirre sokszínűsége nem csak magánéletében, hanem munkásságában is megmutatkozik. Maga az írónő elutasítja azt, ha a világot egyoldalúan mutatják be. Szerinte egy írónak arra kell törekednie, hogy minél jobban megmutassa azt a sokszínűségét, ami körül vesz minket, így lehet csak reális képet adni az olvasónak. Mindezt természetesen megfelelő utánjárással lehet csak elérni: kutatni, belefolyni abba a közegbe, amelyről írni fogsz és kérdéseket feltenni nekik. Tudja, a megfelelő kutatómunka után is érhetik kritikák az általa felvázolt világ kapcsán, de legalább megpróbálkozott a lehetetlennel: a világot a maga sokszínűségében megmutatni.

Habár csak 2008 óta publikál (ekkor jelent meg első regénye, a Grimspace), rengeteg műfajban írt már, ami szintén bizonyítja Aguirre sokoldalúságát. Foglalkozik a sci-fi romantikus alfajával, ahogy azt a hatkötetes Sirantha Jax sorozat (kép a cikk elején látható róla) is mutatja. A történet középpontjában egy Jax nevű lány áll, aki olyan ritka képesség birtokában van (képes hajók közt átugrani), amiért többen is a saját oldalukon akarják tudni őt. Aguirre könyvei közt találunk még urban fantasyket is, mint a Corine Solomon sorozatot. A regények Corine-ról szólnak, aki képes megmondani egy tárgy múltját és jövőjét egyetlen érintés által.

Ekét műfaj mellett az írónő több története sorolható a paranormális romantikába (pl. The Skin sorozat, 2B trilógia stb.) vagy az apokaliptikus romantikába is (pl. Dead Queen sorozat, Dark Age Dawning), de igazi tehetsége a fiataloknak szóló disztópiás írásaiban bontakozik ki. Egyik legjobban értékelt műve az itthon is megjelent Razorland trilógia. Aguirre egy olyan világba hívja olvasóját, ahol az emberiség maradéka a második világégést követően a föld alá kényszerül a Korcsoknak nevezett zombiszerű szörnyek elől. A közösséget a vadászok védelmezik, akik biztosítják az élelmet és a menedéket a lakosság számára, azaz az életben maradást. Ezt a feladatot akarja a történet főhőse, Pikk is betölteni. A Publish Weekly szerint a Razorland egy jól megírt, de mégis vad írás, az Éhezők viadala rajongóinak különösen ajánlott. 2012-ben az első rész, a Menedék RITA – díjat is kapott ifjúsági romantika kategóriában.

Aguirre nem állt meg az első nagyobb siker után. 2015-ben várható legújabb regénye, ami a The Queen of Bright and Shinny Things. Írói élete mellett pedig sokat ingázik volt otthona, az USA és az új, Mexikó között, miközben újabb élmények érik és inspirálják.

augusztus 27, 2015
Boldog születésnapot, Suzanne Collins!

Augusztus 10-én lett 53 éves Suzanne Collins írónő, akit itthon az Éhezők viadala révén ismerhetünk. 1962-ben született Hartfordban, Connecticut államban. Anyja, Jane Collins, apja pedig Michael Collins, aki az amerikai légierőnél szolgált tisztként. Szolgálati ideje alatt még a vietnámi háborút is megjárta, később az ő élményei hatással voltak lányára is.

A fiatal Suzanne vonzódott a művészetekhez, főleg a színházhoz és a drámához: 1980-ban végzett színházi tanulmányaival az Alabama Művészeti Középiskolában. Öt évvel később alapszakos diplomát szerzett színházismeretből és telekommunikációból az Indiana-i Egyetemen. 1989-ben mesterszakos diplomát kapott drámaírásból a New York-i Egyetemen.

Írói karrierje 1991-ben kezdődött, ekkor kezdett gyerekeknek szóló tévésorozatok írásába. Számos műsoron dolgozott a Nickelodeon számára, többek között a Clarissán (1991) vagy Oswaldon (2001), de a Clifford, a nagy piros kutyán (2004) is. Forgatókönyvírói karrierje során jelölték Writers Guild of America-díjra egyszer egy karácsonyi epizódért, a Santa, baby-ért, mint társírót.

Azonban amíg a Generation O! (2000) rajzfilmsorozaton dolgozott, új elhatározásra jutott: saját gyerekkönyvet fog írni. Egy különös ötleten kezdett el gondolkodni: a New York utcái alatti csatornák, járatok, egyszóval az egész alsó világ valójában tele van élettel, és erről senki sem tud. Collinsban ez akkor tudatosult igazán, amikor egyszer egy óriási csótánnyal találta magát szemben a mosókonyhájában. Később az Alice Csodaországban hatására az az ötlet jutott eszébe, hogy milyen lenne az egész történet, ha a főhős nem egy nyúlüregbe, hanem egy aknába esne bele? Élményeit és gondolatait lassan egy történetté gyúrta össze, így született meg az ötkötetes The Underland Chronicles ifjúsági regénysorozat. Az első kötet, a Gregor the Overlander 2003-ban jelent meg. Ahogy címből sejteni lehet, a történet egy Gregor nevű kisfiúról szól, aki kalandjai során bejárja a földalatti New Yorkot. Ezt a rejtett világot óriási patkányok, denevérek, csigák, vakondok, csótányok és más, kevésbé közkedvelt lények lakják. Az egyetlen emberlakta hely lent Regalia, ahol a levándorolt emberek élnek együtt a már említett lényekkel.

A The Underland Chroniclest általában fantasynek szokták nevezni, de Collins elmondása szerint a sorozat foglalkozik háborús témákkal, beleértve a biológiai hadviselést, népirtást és katonai hírszerzést is. A regényt mind a kritikusok, mind az olvasók is pozitívan fogadták, azonban az áttörést nem Gregor hozta el az írónőnek, hanem Katniss.

2008-ban jelent meg az Éhezők viadala sorozat első kötete a Scholastic Pressnél. A következő évben az olvasók már kezükbe vehették a második részt, a Futótüzet, 2010-ben pedig A kiválasztott zárókötet. A megjelenést követő 14 hónap alatt 1,5 millió példányt adtak el az első két kötetből csak az USA-ban, az Éhezők viadala kötet pedig 60 héten keresztül vezette a New York Times Bestseller listáját. A trilógiát azóta közel 52 nyelvre fordították le és 56 országban forgalmazták. A történet egy diktatórikus, körzetekre osztott országban, Panemben játszódik, ahol egy évente megrendezett versenyre, az Éhezők viadalára kell a tizenkét körzetnek egy fiút és egy lányt beszolgáltatni. A kiválasztottak egy játékon vesznek részt, amit az nyer meg, aki képes túlélni az életveszélyes feladatokat. Mindezt az állam élőben közvetíti a tévében. A cselekményt az indítja el, hogy a 12. körzetben a főhős, Katniss húgát sorsolják ki, mint versenyzőt. Katniss hogy mentse testvérét vállalja, hogy húga helyett vesz részt a viadalon.

Minek köszönhető a trilógia sikere és népszerűsége? Ha a szerző szemszögéből nézzük, akkor egy egyszerű délutáni tévézésnek. A történet és Panem világa akkor fogant meg Collinsban, amikor egy versenyzős reality showról átkapcsolt egy az iraki invázióról szóló műsorra. Továbbá a főcselekményre nagyban hatással volt a görög mitológiából ismert Thészeusz is, de apja vietnámi élményei is inspirálóan hatottak az Éhezők viadalára.

A siker után Collins visszatért a gyerekkönyvek írásához. Legutóbb, 2013-ban a Year of the Jungle-t adta ki, ahol saját gyerekkori élményeit tolmácsolja abból az időből, amikor kislányként várta apját haza a vietnámi háborúból. Emellett boldogan éli mindennapjait Newtonban férjével és két gyermekével.

augusztus 10, 2015