Címke: tudomány

Fagyott égbolt: a Cassini űrszonda felfedezései

A sci-fi műfajának alapeleme az elvágyódás, a misztikus világűr, a felfedezés varázsa, és a szokatlan, nem e világi földrajzi helyek. Azonban azt se felejtsük el, hogy otthonunk, a Föld önmagában egy csoda. Szülőbolygónkon is megannyi gyönyörű táj, szélsőséges körülmények között élő lény található. A fantasztikumért nem mindig kell másik bolygóra látogatni, megtalálhatjuk azt a Földön is. Jeff Carlsonnal is a nászútján jött szembe az ihlet, melyet fel is használt Frozen Sky című művéhez, melyet most először olvashat magyarul a nagyérdemű.

A magyarul Fagyott égbolt címen megjelent regény a Jupiter negyedik legnagyobb holdján, az Európán játszódik, ahol a történet főhősére, Vonnie-ra és társaira megannyi kalandos felfedezés vár.

Ám mielőtt a regénnyel foglalkoznánk, ejtsünk pár szót az Európáról, a Cassini-Huygens űrszonda eredményeiről és az Európa rejtélyes jégvilágáról.

A Cassini-Huygens űreszközt 1997-ben bocsátották ki a világűrbe, azzal a feladattal, hogy a Szaturnusz környezetét vizsgálja, illetve hogy eljuttassa a Huygens leszállóegységet a Titán hold felszínére. A Jupitert és holdjait közvetlenül nem kutatták, azonban remek fotókat készített az űrszonda az útja során.

A küldetés azonban számos új, nem várt és meglepő eredményt is produkált, nézzük is őket sorjában:

A Titan hasonló felszíni képződményekkel rendelkezik, mint a Föld, légköre van, amelyben szerves anyagokat is lehet találni, és a holdon metántartalmú csapadék hullik alá, tavakat létrehozva. Lehetséges lenne tehát az élet a Földön kívül? Ráadásul nem is kell annyira „messzire” menni érte? A Naprendszer egyre inkább meglepi a tudósokat, hiszen az Európa hold után a Szaturnusz rendszerében feltételezhető az élet, vagy az arra alkalmas környezet. A Szaturnusz másik nagy holdjából, az Enceladus a felszínéről vizet tartalmazó anyag lövell ki. A felszín akár hatalmas vízóceánt is rejthet.

A Szaturnusz mindkét pólusánál gigászi hurrikánok tombolnak, és az északi póluson szabályos hatszög alakú képződmény van jelen, melyről eddig nem sokat tudtak elmondani a kutatók. A hexagon egy nagyon erős örvényzóna, melynek pontos magyarázata még hátra van, de a küldetés utolsó részében behatóbban fogják vizsgálni a jelenséget.

A Cassini programot eredetileg négyévesre tervezték, de azóta kétszer is meghosszabbították. Azonban most már tényleg a nagy befejezésre készül az űrszonda, ugyanis idén április végétől megkezdődtek pályamódosításai, melynek eredményeképpen hamarosan a Szaturnuszba csapódik.

Az űreszköz pedig még „haláltánca” közben is bámulatos dolgokkal kápráztatja el az emberiséget. Ahogy halad elkerülhetetlen végzete felé, a Cassini minden korábbinál jobban meg fogja közelíteni a Szaturnuszt. Huszonkét keringés alkalmával a gyűrűk belső pereme és a bolygó között halad át, így pazar képeket láthatunk majd a legbelső gyűrűkről és persze magáról a Szaturnuszról is.

A 110 ezer kilométer per órás sebességgel mozgó Cassini saját, hatalmas tányérantennáját használja védőpajzsként, hiszen ekkora sebességnél a legapróbb szemcsék is végzetesek lehetnek a szonda számára.

Azonban, arra a tudósok sem számítottak, hogy a bolygó és gyűrűi közötti nagyjából kétezer kilométer széles sávban pormentes üresség tátong. A különleges környezet mellett szokatlanul csöndes arrafelé az űr. A Cassini mindeddig a rádió és plazmahullám-vizsgáló rendszerét használta a különböző űrbéli részecskék emberi fül számára hallható hanggá konvertálására. Amíg az eszköz a gyűrűket járta, másodpercenként több száz ilyen részecskét tudott rögzíteni, azonban az üres térben megszűntek a hangok. Csupán néhány alkalommal lehetett felfedezni a részecskék „dallamát”.

Tehát már csak pár hónapja maradt hátra a nagyszerű űrszondának, de ez alatt az idő alatt is számíthatunk meglepő felfedezésekre.

Az elmúlt húsz év során a Cassini űrszondának köszönhetően többet tudtunk meg a Jupiterről, a Szaturnuszról és azok holdjairól. Köszönjük a munkát, Cassini!

A cikksorozat következő részében a lehetséges élettel foglalkozunk a Naprendszerben. Irány az Európa!

május 17, 2017
Exoszkeletonnal tennék biztonságossá az idős emberek mozgását

Amellett, hogy az ember képes a magasabb szintű, logikus gondolkozásra, a fejlett kommunikációra és arra, hogy biztonsággal közlekedjen két lábbal, az evolúciónak köszönhetően még arra is képessé váltunk, hogy bizonyos veszélyhelyzetekben, mondjuk ha elesnénk, meg tudjuk előzni a komolyabb sérüléseket. Ahogy azonban öregszünk, a reflexek és az izmok lelassulnak és legyengülnek, az idősebb generációnak ezért veszélyes nagyon, ha elveszítik a mozgáskoordinációjuk felett az uralmat.

A Scientific Reports írása alapján azonban a kutatók hevesen dolgoznak azon, hogy egy különleges exoszkeletonnal megvédjék az időseket az esés okozta sérülésektől. Az eszközt nagyjából úgy kell elképzelni, hogyha a viselője elveszítené az egyensúlyát, a gépben bekapcsolnak bizonyos adaptív mechanizmusok. A tudósok szerint ezzel az eszközzel elég komolyan meg lehetne könnyíteni rengeteg ember életét.

De hogyan is kell az egészet elképzelni? Az exoszkeleton olyan algoritmussal dolgozik, mely képes előre meghatározni, hogy vélhetően a viselő az izommozgása alapján el fog-e esni. Ha arra jut a gép, hogy igen, akkor az eszköz az ellenkező irányba fejt ki erőt. Egyszerű fizika ez, a kisgyerekek korán megtanulják a hatás-ellenhatás törvényét. A teszteléshez nyolc idősebb embert és két, az egyik végtagjukat részlegesen elveszített jelentkezőt kértek meg, akik direkt egy olyan futópadon mozogtak, melyet arra találtak ki, hogy a használóját kibillentse az egyensúlyából. A kutatók arra jutottak, hogy az exoszkeleton használatakor sokkal kevésbé állt fenn a veszélye, hogy a tesztelők elesnek, mint a gépezet használata nélkül, mely arra utal, hogy az algoritmus működőképes.

Az exoszkeletonok fejlesztése és tesztelése az elmúlt években igencsak populárissá vált a tudományos életben, a kutatók pedig legfőképp arra igyekeztek megoldást találni, hogy a lebénult embereken segítsenek. A korábbi eszközök azonban igencsak nehezek és nagyok voltak, ez az új exoszkeleton már egy másik irányvonalat képvisel, hiszen a viselete sokkal kevésbé akadályozza az embert és könnyebb is hozzászokni. Ami egyelőre a tömeggyártás és az idősek mozgását biztonságossá tévő exoszkeleton közé áll, az a további tesztelés, hiszen eddig mindössze 10 emberen volt rajta az eszköz. Ahhoz, hogy biztonságosnak lehessen mondani, még jóval több jelentkezőre van szükség, akik kipróbálják, így egyelőre csak prototípusról beszélhetünk.

május 13, 2017
Stephen Hawking szerint 100 éve van hátra az emberiségnek

A világ egyik leghíresebb elméleti fizikusa, Stephen Hawking eddig is szeretett a világvégével fenyegetni, most azonban az eddigieknél még komolyabb jóslattal állt elő a tudós. Szerinte, ha 100 éven belül az emberiség nem kolonizál egy új bolygót, akkor ki fog pusztulni. A Föld rengeteg problémával néz farkasszemet, melyek egyre komolyabban fenyegetik a jövőjét, így a globális felmelegedés, a túlnépesedés és az aszteroidák is gondot jelentenek. De valóban összehozható, hogy egy másik bolygóra költözzünk?

Az első és legnyilvánvalóbb megoldás a Mars lenne, mint második lakóhely, azonban a körülmények ott sokkal rosszabbak. A föld mérgező, rettenet hideg van, ráadásul a levegőt se tudnánk belélegezni. Egy marsi kolóniának folyamatosan szüksége lenne arra, hogy például palackozott levegőt szerezzen magának, és ha a Földnek teljesen vége lenne, akkor az utánpótlás elég nehezen lenne megoldható. A Tejútrendszerben minden bizonnyal vannak olyan bolygók, amelyek hasonlóan jó feltételeket biztosítanának az emberiségnek, mint a Föld, azonban a teleszkópjaink nem elég jók, hogy csak ránézésre megmondhassuk, hogy hogyan néz ki egy exobolygó. Ráadásul több száz évig tartana elutazni odáig, ha találnánk egy lehetséges új lakhelyet, ami pedig azért rizikós, mert a legénység valószínűleg nem érné meg, hogy odaérjenek.

Ha kolonizálni akarunk egy másik bolygót, akkor bizony oda elég embert kell vinni, mert balesetek történhetnek, és egyéb tényezők, mint a belterjesség akadályozhatják, hogy a népesség szaporodjon. A NASA missziói legfeljebb 6 emberrel dolgoznak majd, a SpaceX bolygóközi transzport rendszere alkalmanként 100 embert vinne a Marsra, de ez egyelőre a gyakorlatban még nem létezik.

A Mars terraformálása, azaz földszerűvé alakítása még szóba jöhetne, de legalább 100 000 évbe telne, hogy a levegő belélegezhetővé váljon. De még enélkül is, annak a kevés embernek az odaszállítása dollárbilliókat emésztene fel, amire addig, amíg a helyzet tényleg nem élet-halál kérdése, nem fog sor kerülni.

Még ha sikeresen kolonizálnánk a Marsot, és hasonló stílusban tengetnénk ott az életünket, még akkor se biztos, hogy túl sok időt tudnánk nyerni magunknak. Hiszen egy legalább olyan mértékű környezetpusztítást, mint amit az ember végez a Földön, egy jó állapotban lévő bolygó se élne túl nagyon sokáig.

Stephen Hawking kijelentése meglepte a világsajtót, ugyanis a tudós eddig 1000 évet jósolt az emberiségnek.

május 6, 2017
Genius: Albert Einstein egy igazi vén kujon volt

A National Geographic egy különleges szkriptelt, valós eseményeken alapuló sorozattal kíván betörni az olyan produkciók közé, mint a drogkartellekkel foglalkozó Narcos, vagy a Harley és a Davidson fiúk. A Genius egy antológiaszéria, azaz évadonként más-más karakterekkel foglalkozik majd a műsor, a nemrég bemutatott első szezonban nem kisebb név kerül terítékre, mint Albert Einstein. A tudósok világát nagyon könnyű unalmasan ábrázolni, hiszen ülnek az asztal előtt, egyenleteket oldanak, vakarják a fejüket és közben a mindenség problémáit igyekeznek megfejteni. Szerencsére a Genius már a pilot epizódban sokat foglalkozik Einstein emberi oldalával, a románcaival és az akkori brutális politikával.

Sokszor ismételgetett vélekedés, hogy Einstein megbukott fiatal korában matematikából, ezt a tévhitet szerencsére a NatGeo sorozata már itt, a sorozat elején megcáfolja. A fiatal géniusz ugyanis igazi lázadó volt, nem csupán az iskolarendszerrel voltak komoly problémái, de Németországgal is. Jó, mondjuk a tudósnak meg kellett élnie Adolf Hitler és a nácik felemelkedését, mivel pedig Albert Einstein zsidó származású volt, ezért okozott neki néhány kellemetlen percet a fasiszta irányultságú párt. Érdekes látni, ahogy maguk a németek se vették komolyan a szélsőségeseket az elején, de aztán sajnos eléggé megváltozott a korkép az országban.

A sorozat két idősíkon játszódik, azaz kapunk egy képet az öregebb Einsteinről, aki már az egyetemen oktat – őt Geoffrey Rush játssza és a fiatalabb verziójáról, akit Johnny Flynn alakít. Mindketten korrekt munkát végeznek, Rush ráadásul egészen megdöbbentően hasonlít a tudósra. Láthatjuk, hogy milyen rebellis volt fiatalon Einstein és hogyan érett komolyabb férfivá. A két idősík a tudomány szeretetén kívül egy motívumban mutat közös pontot, mégpedig abban, hogy a címszereplő mind fiatalon, mind öreg korában iszonyúan szerette hajtani a nőket. Odáig is elment, hogy a neje mellett simán tartott volna szeretőt, Einstein szerint a két kapcsolat megfért volna egymás mellett, az embert meg amúgy se monogámiára tervezték.

A Genius elég komolyan szembeállítja a reál és humán tudományokat, Einstein személyében nem meglepő módon egy olyan embert ismerünk meg, aki az irodalommal, nyelvekkel, politikával nem igazán foglalkozik. Számára csak a matematika, fizika, az univerzum megismerése számít. Mivel másgondolkozású, ezért a pilot egyórás játékideje alatt is vannak a karakternek komoly összetűzései, ezek javára elgondolkodtatóak.

Manapság olyan világot élünk, hogy a tudósok között is előfordulnak szupersztárok, akiknek minden megmozdulását figyeli a sajtó. Ott van a komoly betegséggel küszködő Stephen Hawking, vagy éppen Neil deGrasse Tyson, akik igazi ismeretterjesztő személyiségek. Einstein megelőzte a korát, hiszen munkásságával már a XX. század emberét is le tudta nyűgözni, közelebb tudta hozni a közvéleményhez a tudományokat. Nyilván a hírneve meg hozta magával a női rajongókat. Érdekesség, hogy köztük is voltak nagy koponyák azért, hiszen a sorozatban feltűnik Mileva Maric, Einstein egyik volt felesége, aki a zürichi Polytechnik matematika és fizika szakán sorrendben a második olyan női hallgató volt, aki végezni tudott.

A NatGeo sorozata egyébként abszolút korhű, a jelmezek és a díszlet teljesen magával ragadja az ember, olyan, mintha tényleg ott lennénk a szereplőkkel, Németországot, Svájcot és Olaszországot bebarangolva. A történet eddig gyengébb, habár Einstein fiatalkorát elég szórakoztatóan mutatja be a produkció. Hiányzik viszont a műsorból egy tényleg megrázó konfrontáció, ami beindítja az eseményeket és igazán izgalmassá teszi a Geniust. Mindemellett a rendezés abszolút elsőosztályú, ami főleg Ron Howardnak köszönhető, a készítő ugyanis olyan filmeken dolgozott korábban, mint az Egy csodálatos elme, az Apollo 13 és a Da Vinci kód.

A Genius már azzal újat mutatott a nézőknek, hogy Einsteint nőcsábászként mutatta be, a politikai korkép, a helyenkénti keménykedés, és az életrajzos hangulat pedig abszolút kötelezővé teszi a NatGeo sorozatának követését. Főleg az olyan nézőknek, akik szeretik a tudományokat. A Genius az „Einstein, His Life and Universe” című könyvet dolgozza fel, melyet Walter Isaacson írt, az első évad 10 részes lesz, a másodikat pedig már berendelte a csatorna szerencsére. Értékelés: 7/10

(Disclaimer: A készítők elmondása szerint nem fognak minket a sötétben tartani azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a 2. évadban a Genius főszereplője, már az évadzáróban lerántják erről a leplet, szóval nem kell izgulni.)

április 27, 2017
Jeff Carlson az új Galaktikában

Jeff Carlson nevét remélhetőleg a magyar olvasók is hamarosan megjegyzik. Idén, a Könyvfesztiválra érkezik először magyarul Frozen Sky (Fagyott égbolt) című regénye, mely egy lehengerlő sci-fi trilógia nyitódarabja. Az író eddigi munkásságáról korábban itt írtunk. Azonban egy írásával már megismerkedhetünk a Galaktika 325. számában, mely a Nyomás címet viseli. A Nyomás egyike annak a tizenhat rövid történetnek, mely a Long eyes and other stories című novelláskötetében található.

A Nyomás Carlos Garciáról, egy fiatal tengerészgyalogosról szól, aki feladja emberi mivoltát annak érdekében, hogy családját biztonságban tudhassa. Önként jelentkezett, hogy hal-szerű lénnyé változtassák, és így nem mellesleg felfedezhesse az óceán csodálatos világát. A feladat elvállalása azonban kihatott házasságára is. Mind amellett, hogy megélhetést biztosított ezzel családjának, nem volt otthon, hogy testben és lélekben is gyermekei és felesége mellett állhasson. Nem utolsó sorban Carlos élvezte a búvárkodásokat, tehát felfedezhető némi önzőség is tettében. Felesége azzal vádolta később, hogy az átváltozás csakis saját magáért csinálta.

Végül bekövetkezik egy baleset is. Környezetvédő aktivisták támadják meg a bázist, ahol Carlost „átváltoztatták”, mindeközben ő maga éppen a víz alatt tevékenykedett. A szerencséjén múlott, de megúszta a támadást, és végleg eltűnt a sötét óceán mélyén.

A szülők gyakran bármit képesek megtenni családjukért, gyermekeikért. Általában viszont ez a „bármi” lesz az, amiért a védelmezni kívánt családtagok eltávolodnak tőlük. Mindent feláldozva a nagyobb jó érdekében képesek az emberek önmagukból kifordulva bármilyen őrültséget véghez vinni. Akár mélyről fakadó bestiális ösztönök is eluralkodhatnak rajtuk, amivel talán többet ártanak, mint amennyit segíteni szeretnének.

A Nyomás gondolkodásra sarkallja az olvasót. Az egy dolog, hogy a jövőben akár képesek lehetünk ilyesfajta transzformációkat végrehajtani magunkon, mint ami a műben szerepelt, de vajon mindez megéri? Milyen erkölcsi, etikai, filozófiai, vagy épp vallási kérdéseket vethet fel egy ilyen beavatkozás? Ki mondja meg hol a határ? Természetes evolúciós fejlődésünk lenne ez, kihasználva a fejlett technika nyújtotta lehetőségeket, vagy szentségtörés Istennel szemben? Ezeket a kérdéseket szerencsére még nem kell eldöntenünk, de akár már a mi életünkben is előfordulhatnak ilyen törekvések, melyek alapjait, törvényszerűségeit időben meg kell vitatni. Nem is olyan régi hír, miszerint kutatóknak sikerült emberi sejtet ültetni disznóba, ezzel hibrid embriót hozva világra. Természetesen a világsajtó felhördült a hír hallatán, de ennyire ez a helyzet sem fekete vagy fehér. A tudomány és a fejlett orvoslás szempontjából ez kimagasló teljesítmény. Új szövetek, vagy akár szervek hozhatók létre egy ilyesfajta beavatkozás során. Azonban erkölcsi vonzatát tekintve hagy némi gondolkodni valót az eset.

Egyelőre viszont jóval emberibb, hozzánk közelebb álló kérdéseken gondolkodhatunk a mű kapcsán. Mi az az áldozat, melyet még érdemes meghozni családunkért? Hiszen, ha mindenünket beáldozzuk értük, mi marad belőlünk? Mi marad meg lényünkből, ami miatt velünk vannak elsősorban? Hol válik önzőségbe az általunk önzetlennek hitt áldozat? Vajon az élet anyagi vonzata a fontosabb, vagy a feltétel nélkül szerető család? Markáns, erős kérdések, melyekre nincsenek egyértelmű válaszok, de talán Carlson novellája képes pár percre megállítani az olvasót, hogy elmerenghessen néhány igazán fontos, emberi problémákon.

április 20, 2017
Bionikus levél – Új oxigénforrás a Földön

Napjaink egyik legégetőbb problémája az esőerdők pusztulása és a globális felmelegedés. Az esőerdők, mint tudjuk a Földünk tüdejeként működnek: az általunk belélegzett oxigénnek mintegy 30%-át innen nyerjük. Arról nem is beszélve, hogy ezek a területek több ezer állat- és növényfajnak adnak otthont.

Mindezek ellenére napjainkban az ember minden percben egy focipálya méretű területen pusztítja ki az esőerdőt: azért, hogy a növényzet alatt elterülő termékeny földterület bevethetővé váljon. Lassan nyilvánvalóvá válik – bár ezt sokan tagadják –, hogy ez negatívan hat Földünk klímájára. Igen elszomorító a helyzet, de mégis úgy tűnik, hogy lassan feleszmél az emberiség, és bizony tudományos erőfeszítések is születnek a Földünk védelmében.

Harvardi kutatók ugyanis elkészítették az első fotoszintetizálásra alkalmas, ember által előállított bionikus levelet. Az új szerkezet tulajdonképpen ugyanazt teszi, mint egy átlagos, természetben fejlődött levél, azaz a Nap energiáját használva kivonja a széndioxidot, és víz segítségével számunkra belélegezhető oxigént termel. A normális levelekkel ellentétben a bionikus levél közel tízszer annyi oxigént tud termelni, mint a természetben fellelhető társa, így papíron sokkal hatékonyabbnak tűnhet. Ha a géplevélhez szükséges alapanyagok és a létrehozásához szükséges szerkezetek elérhetőbbek lesznek, nem csak oxigént, de napenergiát is lehet majd kinyerni az ügyes eszközből. Így talán egy napelemeknél is korszerűbb – bár napenergia termelésére egyelőre nem hatékonyabb – kütyü prototípusa lehet most az amerikaiaknál.

Daniel G. Nocera, a bionikus levél megálmodója szerint a szerkezetet a fejlődő országokba kéne eljuttatni az energiaellátás megoldásáért, de akár az esőerdők irtásának megfékezésére, vagy legalább a károk csökkentésére is használni lehetne a projektet.

Egyelőre nagyon ígéretesnek és sci-fi-szerűnek tűnik ez a kezdeményezés. A lehetőség, hogy a közeljövőben már nem lesz szükségünk a Föld ökoszisztémájára a fennmaradásunkhoz, új reményekkel kecsegtet. A technológiát sokrétűen fel lehetne használni, például egy űrbázist is létre lehetne hozni ezzel az eszközzel, ahol önmagától termelődne az oxigén. (Persze a naprendszerünket nem lehetne elhagyni ezzel a bázissal, de a lehetőség benne van.)

Sajnos a bionikus levél nem költséghatékony. Egy levél létrehozása több millió dollárba kerül, és egyelőre a hibajavítása is költséges. Viszont a levél működtetése nagyon kevés energiát vesz igénybe, mivel önmaga is energiát termel.

A tesztek során a levél nem kevesebb, mint 16 napig működött probléma nélkül. A szerkezet ezenkívül képes vizet hidrogénre és oxigénre bontani, ráadásul a legújabb 2.0-ás változatban alkohol alapú üzemanyagot is tud készíteni. Összességében minden kilowatt-órányi elektromosságért 130 grammnyi CO₂-t tud kinyerni 23000 liter levegőből, aztán még 60 gramm izopropanol üzemanyagot is termel ennek tetejében. Vagyis mindenképpen több mindenre képes, mint egy átlagos levél.

„Fogtam a napot, a vizet, a levegőt, és valamit csináltam belőle, ráadásul tízszer olyan jól, mint a természet, és ez jóérzéssel tölt el.” Daniel G. Nocera

január 21, 2017
NASA tudósokról készítene sorozatot a CBS

Az egyik legnagyobb amerikai országos csatorna, a CBS már be is rendelte pilotnak a Mission Control című egyórás drámát, melyet a Mentőexpedíció írója, Andy Weir jegyez. A Matt Damon főszereplésével készített filmverzió iszonyú nagy siker lett, a Ridley Scott által rendezett adaptáció 2015-ben aratott a kasszáknál. Főleg azzal, hogy a humort ügyesen keverte a tudománnyal, így a mainstream közönség számára is élvezhető sztorit tudtak tető alá hozni a filmesek. Talán ezért is kérte fel Weirt a CBS, hogy segítsen nekik valami hasonlót összehozni, csak épp a tévéképernyőkön. Nem könnyű dolog azért az átlagnézőnek is szórakoztatóvá tenni egy főleg tudósokról szóló sorozatot.

A Mission Control pont erről fog szólni. NASA tudósokról, a hétköznapjaikról, arról, hogy miképp birkóznak meg a nagy felelősségükkel, illetve hogyan egyeztetik össze az életüket a tudománnyal. A Variety arról ír, hogy a történetbe egy kritikus küldetés is bekerül, ennek nyomán a sajtó máris azt kezdte el találgatni, hogy a produkció jó eséllyel a jövőben fog játszódni. Manapság, amikor a NASA büdzséjét visszavették, ráadásul kénytelen a szervezet átengedni a terepet olyan privát cégeknek, mint a SpaceX, talán nem is olyan rossz ötlet egy olyan sorozat, ami a NASA fontosságára hívja fel a figyelmet. Az biztos, hogy nincs olyan sok sci-fi műsor a kisképernyőn, mely a valósághoz hűen foglalkozik az űrutazással és a végtelen felfedezésével. Talán a CBS most betölt egy olyan rést a tévés piacon, amire van nézői igény is.

január 21, 2017
Ez már nem SF – technológiai újítások 2030-ig

Az elmúlt nagyjából két évtizedben technológiánk többet fejlődött, mint az ezt megelőző kétszáz évben. Gyorsuló világunkban folyamatos igény van az innovációra, az újra, a jobbra. Évről évre rohamtempóban fejlődik a tudomány, aminek köszönhetően életünk is egyre kényelmesebbé, egyszerűbbé válik.

A Világgazdasági Fórum Global Agenda Council on the Future of Software & Society részlege megkért 800 szakembert, hogy osszák meg nézeteiket arról, miként fog változni világunk az elkövetkezendő majd’ egy másfél évtizedben.

Ennek alapján összeszedtünk néhány érdekes jóslatot, amik több mint valószínű, hogy 2030-ig bekövetkeznek.

2018: Végtelen adattárolás

Nem is olyan régen volt, amikor folyamatosan törölnünk kellett számítástechnikai eszközeinkről az adatot, hogy újak férhessenek rá. Szerencsére ezeknek az időknek hamarosan vége. Nem egészen két év múlva a világ internethasználóinak 90%-a korlátlan adattárolással fog rendelkezni. Ez már nem sci-fi, hiszen gondoljunk bele: gépeink folyamatosan internetre vannak csatlakoztatva, számtalan felhő alapú szolgáltatást használunk nap mint nap, csak lehet, hogy fel sem tűnik. Fájljaink gond nélkül tárolhatóak a neten. Ám egy lelkes anarchista biztosan felvetné ezeket a kérdéseket: ki kezelheti ezeket az adatokat? Ki férhet hozzá a felhasználón kívül? Hogyan hat mindez a személyünkre szabott reklámokra és vásárlási szokásainkra? Ezzel önként szolgáltatunk be minden rólunk szóló információt a különböző cégeknek? A felvetés vészjósló, de gondolkodni sosem árthat rajta.

2021: Robot gyógyszerész

A robotika máris rohamosan fejlődik, számos iparág tevékenységét könnyebbé téve. De hamarosan megjelennek a fejlettebb szolgáltatás-orientált robotok is. Így lehet, hogy 2021-re elkészülhet és szolgálatba állhat Amerikában az első gyógyszerész robot.

2022: Internet, 3D-nyomtatás, okostárgyak

A dolgok internete már a spájzban van. Napról napra egyre több minden készül úgy, hogy „okos” módon csatlakozni tud az internetre. Ruháktól kezdve háztartási gépeken át csaknem szó szerint minden. 2022-re úgy saccolják, 1 trillió fizikai tárgy lesz, amely folyamatosan online lesz. Kommunikáció, infrastruktúra, környezet: minden rá lesz csatlakozva a netre, persze az emberiség érdekében. Ez itt már a jövő?

Ahogy mindent behálóz majd az internet, úgy változnak mindennapos eszközeink is. Autók, mosógépek, kenyérpirítók lesik majd „gazdáik” minden mozzanatát. Azonban 2022-re az emberek 10%-ának lesz valamilyen okosruhája, amik folyamatosan képben tartanak bennünket a világ dolgaival. Megint csak nem kell látnoknak lennünk, hogy ez bekövetkezhessen: már megjelentek okosórák, karkötők, amik összeköttetésben vannak okostelefonjainkkal.

A 3D-nyomtatás elképesztő fejlődésen megy keresztül. Egyik pillanatról a másikra számtalan dolgot képesek már megalkotni a 3D-nyomtatók segítségével. 2024-re az autóipartól kezdve az egészségügyön át rengeteg iparág fogja használni a technológiát. 2022-ben megalkothatják az első 3D-nyomtatott autót, 2024-ben pedig szerveket is ki tudunk majd nyomtatni, könnyítve az örökös donorkérdés problémáit.

2023: Mindenki internete

A 2023-as évre már az emberek 80%-ának lesz valamilyen formában digitális lábnyoma. Online jelenléte pedig egyre biztosabban, egyre több embernek lesz mérhető. Sőt, akár bőrünk alá beültetett kütyük végezhetnek rajtunk egészségügyi ellenőrzéseket, hogy még időben orvoshoz fordulhassunk probléma esetén. 2023-ban akár „egyszerű” olvasószemüvegeinkkel is kapcsolódhatunk az internetre, melyeken keresztül pusztán szemmozgásunkat használva szörfözhetünk kedvünkre. 2023-ban elterjedhetnek a különböző bitcoin alapú digitális váltók is, melyek virtuális pénznemként gyarapíthatják majd bankszámláinkat.

Mire 2024-et elérjük, addigra a világ népességének 90%-a fog rendelkezni legalább egy szuperszámítógéppel a zsebében.

2024-re elképzelhető lehet, hogy kvázi alanyi jogon bárkihez eljusson az internet. Olyan cégóriások, mint a Facebook, vagy a Google azt tervezik, hogy hatalmas mennyiségű drónt, műholdat, és ballont vetnek majd be, hogy szó szerint mindenki rendelkezhessen internettel.

A megnövekedett számú okosgép miatt 2024 körül internetforgalmunk felét háztartási gépeink, eszközeink foglalják le, mindezt azért, hogy otthonainkat könnyűszerrel automatizálhassuk.

2025-re a fogyasztói termékek 5%-a már 3D-nyomtatóval készül el, mely számos ponton előnyös lehet. Az újabb nyomtatók olcsóbbak lesznek, könnyebb lesz majd használni őket, így eljuthat szinte bárkihez a technológia.

2025 körül már a mesterséges intelligenciák is nagyobb szerepet kapnak. Különböző céges állásinterjúk 30%-át MI-k végzik majd, ezzel kiszűrve az adott pozícióra alkalmas jelentkezőket.

2026-ban elterjedté válnak a sofőr nélküli autók. Az USA-ban a gépjárművek 10%-a teljesen automata lesz. 2026 lesz az év, amiben az első MI beülhet egy cég igazgatói tanácsának székébe.

Az infrastruktúra is változni fog majd. 2026-ra létrejön majd az első olyan legalább ötvenezer főt számláló város, melyben nem lesz egyetlen közlekedési lámpa sem.

Összefoglalva tehát egyaránt fejlődik az orvostudomány, az emberiség online tevékenységei soha nem látott mértékben nőnek, de megváltozik az autógyártás, és úgy néz ki, a következő évtized valószínűleg a 3D-nyomtatás virágkora lesz.

december 25, 2016
A Mandela effektus – multiverzum, vagy hiba a Mátrixban?

Bosszantó érzés tud lenni, mikor ragaszkodunk egy általunk biztosnak tartott tényhez, mások mégis szüntelen az ellenkezőjét állítják. Vagy, amikor pontosan emlékszünk, hol hagytuk a lakáskulcsunkat, és mégsem találjuk, mert amikor korábban nem figyeltünk, máshova raktuk. Vagy éppen csalfa emlékezőtehetségünk és agyunk furcsa tréfát űzve elhitet velünk olyan dolgokat, amiről ésszerűen azt mondanánk, nem lehetséges. Az emberek egy része könnyedén elismeri, ha téved, de van egy makacs réteg is, aki soha az életben nem adna igazat a másiknak. Ilyen környezetben próbáljunk rendet rakni a Mandela effektus környékén…

Nem árt először azzal kezdeni, mi értelme volt az első bekezdésnek, és hogy mi is az a Mandela effektus.

Előre bocsátanám már a cikk elején, hogy ez a jelenség egyáltalán nincs tudományosan alátámasztva. Néhány helyen megemlítem a konteós vonatkozásait is. Tehát nem szabad teljes mértékben komolyan venni a Mandela effektust, de elgondolkodni rajta sosem árthat. Mivel a Galaktika általában bizonyított tudományos híreket szokott közölni, a fantasztikumot sosem seperjük a szőnyeg alá. Mindinkább arra buzdítanék minden Olvasót, hogy fogja fel az alábbi sorokat izgalmas SF-nek, mintsem tényeknek.

Az effektus a nevét Nelson Mandeláról, korábbi Dél-Afrikai elnökről kapta, ugyanis hozzá köthető a legkomolyabb „észlelés”. A mostani középkorú emberek nagy többsége emlékszik Mandela halálára, a 80-as években. A köztudatban a politikus börtönben vesztette életét. Sőt, rengetegen emlékeznek gyászoló özvegyére, aki megható beszédet mondott a temetésén. Ezzel a történettel csak egy a bökkenő: Nelson Mandela 2013-ban hunyt el. Többen meg mertek volna esküdni arra, hogy a nyolcvanas években látták a temetését. Mindenki egyszerre emlékezik nem megtörtént eseményekre, vagy esetleg valami más állhat a háttérben?

A jelenség a nevét egy bloggertől kapta 2010-ben, aki azóta összegyűjtött már néhány hasonló furcsaságot, amik bejárták azóta az internetet. Tehát a történet már hat éve elindult, a köztudatba pedig mostanában kezd eljutni. Külföldön neves videobloggerek egyre több videóban foglalkoznak a jelenséggel, így még több emberhez jutnak el a kollektív emlékezetet meghazudtoló furcsaságok. Az egyik legérdekesebb megállapítás magával az effektus megjelenésével áll kapcsolatban: legtöbbször csak a pop-kultúrában népszerű dolgoknál észlelhetőek az eltérések. Talán azért lehet, mert ezekre emlékezünk a legtöbben. Elképzelhetőek más, egyéb glitchek is világunkban, de azok valószínűleg annyira minimálisan érintették a köztudatot, hogy senki nem képes visszaellenőrizni azoknak valóságalapját.

A Földön élő emberek jelentős része így emlékezik a világtörténelem egyik leghíresebb mozijának ikonikus mondatára: „Luke, I am your father!”

Azonban valójában így hangzik: „No, I am your father!”

Egy szavas eltérés, mégis mindenki váltig állítja, hogy az előbbi az, amit már milliószor hallott.

Szintén Star Wars példa: ugye mindenkinek megvan, hogy C3PO jobb alsó lábszára ezüstszínű volt? Ugye, hogy senkinek nem tűnt fel? Mindenki váltig állítja, hogy mindkét lába arany a protokoll droidnak, pedig meg lehet nézni: tényleg ezüstös 3PO jobb lába.

Szintén remek példa a Monopoly társasjáték emblematikus figurája. Környezetemben megkérdeztem pár embert, hogyan emlékszik a fickóra. Megkértem őket, írják körül. Kivétel nélkül megemlítették cilinderét, bajszát, és monokliját. Ismerős, ugye? Azonban a Monopoly-férfinak soha nem volt monoklija.

A Mandela effektus hivatalos weboldalán megtalálható az eddig felfedezett összes ijesztő jelenség. De most akkor végül is mi az egész értelme? Az emberek kollektív emléktudata űz ostoba tréfát? Vagy szuggesztió hatására mindenkinek valami, részleteiben eltérő dolog ugrik be? Az összeesküvés-hívők természetesen erre a jelenségre is megfelelő magyarázattal tudnak szolgálni. Íme:

Emlékszünk még a kilencvenes évek legnagyobb rémálmára, a kerek, jubileumi év eljövetelére? Az Y2K-nak nevezett világégés szerencsére nem történt meg, de a Mandela effektus konteós hívői másképp vélekednek erről. Szerintük 2000-ben világunk elpusztult és átkerültünk egy alternatív világba, ahol nagyjából minden ugyanolyan, mint addig volt, csak néhány dolog változott meg. Azok is alig észrevehetően. Sőt, 2012-ben is apokalipszis volt, és azóta is egyre furcsább a körülöttünk zajló világ. Leonardo Di Caprio Oscar-díjat nyert, Donald Trump elnök lett… az ehhez hasonló teljesen megalapozatlan „összefüggések” már mémmé váltak, de akadnak olyanok, akik ezeket véresen komolyan veszik.

Ám viccet félretéve egy picit tényleg ijesztő a Mandela effektus.

Mostanra két, valamennyire eltérő elmélet is futótűzként kezdett el terjedni, és mindkettő népszerű téma elméleti fizikusok, hobbi-konteósok, és vasárnapi ebédet költő emberek között. Ezek pedig a párhuzamos világok, vagyis multiverzumok lehetséges létezése, illetve a roppant ijesztő felvetés, miszerint a világunk csupán egy értelmesebb faj szimulációja.

A multiverzumok kérdése már régóta foglalkoztatja a fizikusokat, és rendszerint megjelenik minden második SF műben, még ha csak érintőlegesen is. Lényegében Földünk csupán egy, a miriádnyi egyéb Föld közül, de mindegyik egy kicsit (vagy nagyon) eltér a másiktól. Elképzelhető lenne tehát, hogy párhuzamos világok között van átjárásunk, de nem tudunk róla? Sok összeesküvés-hívő szerint a CERN-ben végzett kutatások mini fekete lyukat hoztak létre, amitől képesek vagyunk portált nyitni a multiverzumba. Sajnos a párhuzamos univerzumok kérdésére valószínűleg életünk során már nem kapunk választ, de számos sci-fi alkotás elkalauzolhat bennünket egy-egy alternatív világba.

A Mandela effektus azonban köszönhető egy másik jelenségnek is, ami valljuk be, sokkal félelmetesebb, mint a multiverzum teória. Vannak kutató filozófusok, akik szerint komoly ráció van abban, hogy mi egy sokkal intelligensebb faj kvázi videojáték szimulációi vagyunk. Csupán egyszerű NPC-k (non playable characters – nem játszható karakterek) lennénk egy szuperokos földönkívüli játékában? Iszonyú belegondolni. De vajon tudják az általunk beprogramozott karakterek, hogy nem valódiak? Vagy csak egyszerű matematikai egyenletek, akik képtelenek felfogni mibenlétük súlyát? Azt hiszem túl sok volt mostanában a Westworld…

És azért vehetjük észre a Mandela effektus jelenségét, mert hiba lépett fel a Mátrixban, és gyakorlatilag bugos a szimuláció. Tudósok szerint előbb-utóbb mi is képesek leszünk létrehozni elképesztően komplex szimulációs modellt, amiben Istent játszva „uralkodhatunk” majd teremtményeink fölött. Vajon ők tudni fogják, hogy programok? Vagy megkapják a szabad gondolkodás privilégiumát, vagy annak látszatát?

Érdekes gondolatok, érdekes kérdések. Tudatos emberi lényként mindenképpen érdemes ezeken elgondolkodni, még akkor is, ha nem feltétlen hiszünk el akár egy szót is ebből a cikkből.

Ha Olvasóink közül van olyan, aki találkozott már hasonló Mátrix-hibával, vagy van saját Mandela effektus élménye, ne habozzon, tudassa velünk kommentben.

november 24, 2016
Mars One: Egy beteljesületlen álom

A Mars One egy 2012-ben bejelentett űrprogram, ami egy holland vállalkozó fejéből pattant ki kávézás közben. A cél egyszerűen hangzik: egy állandó emberi kolónia létrehozása a Marson.

A kezdeményezésre bárki jelentkezhetett 2012-ben, és sajtóértesülések szerint volt is 200 000 jelentkező – bár a kiszivárgott adatok szerint pusztán 12 000 embert tartott nyilván a Mars One honlapja.

A program 2023-ra tervez négy önkéntes asztronautát a vörös bolygóra küldeni, és mint a 2015-ös filmben, a Mentőexpedícióban, önfenntartással képzelték el az életet.

A jelentkezőket többfordulós pszichológiai teszteknek vetették alá, amin például olyasmiket kérdeztek, hogy hajlamosak-e a kannibalizmusra végszükség esetén vagy, hogy mennyire képesek lemondani a szexuális életükről, amíg a Marson vannak.

A bázis a tervek szerint négy különálló házikóból áll, amit a Marsra drónok segítségével akarnak felépíteni. Már egy évvel az emberek érkezése előtt a bázis alkatrészei a bolygón lesznek, hogy mire a négy bátor asztronauta odaér, már csak össze kelljen szerelniük azt.

Az asztronauták a bázisukat csak űrruhákban hagyhatják el, és a tervek szerint a Marsjáróval körülbelül 80 kilométerre távolodhatnak el majd az otthonaiktól.

A jelöltek nyolc éves képzésen vesznek majd részt a kilövés előtt, ahol a felszerelésük kezelését, javítását tanulják meg, valamint a testüket felkészítik az űr és a Mars viszonyaihoz.

Az új lakókat egyébként nem tervezik hazahozni a vörös bolygóról, ami óriási visszhangot kapott és rengeteg etikai kérdést vetett fel. Sőt, a program nem csak morális kifogások kereszttüzébe került, hanem számos technológiai és pénzügyi ellentmondás is további aggodalomra adott okot. A program tudományos jellegét is több hivatalos közleményben elítélték, mivel tulajdonképpen laikus embereket terveznek a Marsra juttatni.

Az ambiciózus terv anyagi hátterét úgy akarják fedezni, hogy bekamerázzák a résztvevőket, és egy, az egész Földön közvetített valóságshow-t vetítenek az itthon maradottaknak, amiből a generált profitot visszaforgathatnák a befektetőknek.

Amikor az ötletet tudományos szervezetek is megvizsgálták, azt állapították meg, hogy tervvel és a kivitelezéssel is több probléma adódik.

A NASA becslései szerint egy ilyen misszió végrehajtásához körülbelül 100 milliárd dollárra lenne szükség, a szervező szerint viszont csak 6 milliárdra.

Az MIT kifogásolta a jelenleg rendelkezésünkre álló életfenntartó rendszerek megbízhatóságát. A mostani űrkirándulásaink alkalmával is tapasztalták, hogy a készülékek olyan gyakran meghibásodnak, hogy azok cseréjéhez és karbantartásához végtelen mennyiségű anyagi háttérre lenne szükség.

Az MIT szintén megbízhatatlannak tartja a létfenntartó eszközöket, amelyek szerintük 68 napon belül szivárogtatni kezdenék az oxigént, a többit pedig már el tudjuk képzelni…

Gerard ‘t Hooft, a George Washington University űrtudományos szakértője egyszerűen átverésnek nevezte a programot.

Egyéb aggasztó tényező még, ami alááshatja a program hitelességét, egyenesen a résztvevőktől származik. Az egyik kiválasztott jelentkező, Joseph Roche nyilatkozott egy Youtube videóban, hogy ugyan bekerült a legjobb száz jelölt közé, még mindig nem beszélt senkivel a programtól szemtől szemben, csak egy háromperces skype-beszélgetésen vették fel vele a kapcsolatot a szervezettől. Rochenek egyébként doktorija van fizikából és asztrofizikából, és rengeteg gondolatát osztotta meg eddig a program kivitelezhetőségével kapcsolatban. Joseph elmondása alapján a Mars One honlapján létezik egy ranglista a jelentkezőkről, és a listán úgy lehet feljebb jutni, ha a program honlapján vagy kis tárgyakat vásárolsz, vagy pedig simán pénzadományokat küldesz.

Nyugtalanítónak tűnhet, hogy a hírek, nagyrészt csak a szponzorok toborzásáról szólnak, vagy pedig önreklámozásról, például a megvásárolható új Mars One könyvükről.

Bár az ötlet és az elképzelés tényleg óriási, és bár talán egy picit elrugaszkodottnak tűnhet, most, hogy szembesültünk a dolog valódi akadályaival, nem lenne szabad feladnunk. Az űrutazás és egy másik bolygó kolonalizációja mostanában nem mozgatott meg ekkora embertömegeket, mint amikor ezt az „egyszerű” tervet bejelentették. Akár kritizálták, akár támogatták a kezdeményezést, mindenféleképpen részt vettek az évtized egyik legfelkapottabb tudományos mozgalmában. A terv megvalósítása nem feltétlenül lehetetlen, csupán rengeteg erőfeszítésbe és időbe kerül. A szervezők motivációját kellene megváltoztatni: a profitszerzés és az űrutazás sajnos jelenleg nem fér össze. Az emberségünket sem lenne szabad elfelejteni, amikor űrutazásról beszélünk. Aki felvállalja, hogy kivisz a Marsra, annak a hazatérés megoldását is vállalnia kéne.

Összességében a Mars One talán nem is annyira egy űrprogramnak, sokkal inkább egy szociális kísérletnek nevezhető. Egy tesztnek, hogy a jelenlegi technológiánk mire képes. Valamint számot ad arról, hogy mennyire készültünk fel arra az eshetőségre, hogy örökre elhagyjuk a bolygónkat. Talán ha a háborús rakétáinkat nem atombombával, hanem Mars One-os felszerelésekkel töltenénk meg, előbbre lennénk.

november 15, 2016