Címke: sci-fi

  • Sokat várt a sikerre Ann Leckie, de aztán mindent vitt

    Ann Leckie 2014-ben robbant be a köztudatba, a Mellékes igazság (Ancillary Justice) című kötete ugyanis ekkor zsebelte be a legjobb regénynek járó Hugo-díjat. Az 1966-ban született írónő első regénye gyakorlatilag minden fontosabb elismerést magának tudhat: elnyerte a Nebula-, az Arthur C. Clarke és a BSFA-díjat is.

    A szerző a siker előtt megtapasztalta a mellőzést is, korai munkái ugyanis nem örvendtek nagy népszerűségnek. Ekkor egy ideig fel is hagyott az írással s csak akkor ragadott újra tollat, amikor megszülettek gyerekei, ő pedig otthon volt velük. Később aztán részt vett egy írókurzuson is, amelynek köszönhetően végül megszületett a Mellékes igazság.

    Leckie ezután neves magazinokban publikált novellákat, melyek közül párat válogatásokban is közöltek. 2010-től 2013-ig ő szerkeszti a Giganotosaurus című online magazint, 2012-ben és 2013-ban pedig ő az alelnöke az Amerikai Sci-Fi és Fantasy Írók Szövetségének.

    Első regényének sikerét többnyire azzal magyarázzák, hogy azok is ugyanúgy megtalálják benne a számításukat, akik Asimovon nőttek fel, mint azok, akik sosem olvastak SF-klasszikusokat. És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a regény narrátora egy űrhajó és annak többezres hadserege…

    Ann Leckie, a júliusi, 304. Galaktikában megjelent novellája a távoli jövőben játszódik és arra próbálja rávezetni az olvasót, hogy még ebben a korban is fontos a tudatos vásárlás.

  • Megjósolt világunk

    Nyáron várható John Brunner legjobb művének tartott Zanzibar megjelenése a Metropolis Media gondozásában. Maga a regény majdnem 50 éves, azonban még korunk embere számára is súlyos üzenetet hordoz.

    Az európai országok közös uniót alkotnak, a homoszexualitás elfogadottá válik, színes bőrűek kerülnek fontos, politikai pozíciókba, miközben erősödik a rasszizmus, terroristák fenyegetik az országok nyugalmát, hatalmas gazdasági különbségek uralkodnak a társadalomban, a Földet pedig a túlnépesedés fenyegeti. Mintha az elmúlt évek híreit olvasnánk, pedig ezek az események mind megtalálhatóak John Brunner (1934-1995) Zanzibarjában is, amelyet 1969-ben írt!

    A sci-fi új hullámának egyik kiemelkedő műve a Zanzibar, amely a 2010-es év világát tárja olvasója elé. Habár a regényben több szereplő szempontjából kísérhetjük végig az eseményeket, két történetszál válik ténylegesen hangsúlyossá. Az egyik Norman Niblock House a teljhatalmú General Technics ügyvezetőjéé, aki azt a feladatot kapja, hogy a piacon és a politikában is vezető szerephez juttassa a céget, ezzel globális dominanciát szerezve. Mindez azonban egy afrikai ország átvételével lehetséges… A másik kiemelt cselekmény főhőse Donald Hogan, a félénk könyvmoly, aki igazából egy kém. Hogan épp egy áttörőnek számító géntechnológia leleplezésén dolgozik, amely megváltoztathatja az ismert világot.

    Természetesen Brunner 2010-es világa nem teljesen egyezik a mienkkel (sőt, ez el sem várható), azonban rengeteg társadalmi és gazdasági változást többé-kevésbé megjósolt regényében. Az SF Masterworks kiadás előszavában Bruce Sterling azt írja, hogy a Zanzibar jóslatait három kategóriába lehet osztani: elhibázott jóslatok, a többé-kevésbé valószínű események és a meghökkentő előrejelzések. A három csoport közül talán az utóbbi kettő az érdekesebb, hiszen az elsőre lehet kitalációként is tekinteni.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Brunner világában találkozhatunk szuperszonikus járművekkel, villámot szóró fegyverekkel – ahogyan a legtöbb SF történetben is. Víziói közül viszont érdekesebbnek tűnhetnek a mélytengeri bányatelepek vagy az óriási mesterséges intelligencia működtetése. Habár ezek az ötletek nem váltak valóra még, de megvalósításuk már elképzelhető. Például már állítottak elő olyan mesterséges intelligenciát, amely sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, tavaly pedig egy kanadai cég már megegyezett Pápua Új-Guineával az első mélytengeri bányászatról.

    A regény legtöbb valóra vált jóslata főleg társadalmi és politikai problémákhoz köthető. Egyik legnyilvánvalóbb és a könyv talán legfontosabb pontja a túlnépesedés. Maga a cím is ezt sugallja. A Stand on Zanzibar egy, a 60-as években elterjedt elképzelésre utal, miszerint ha az emberek szorosan egymás mellé állnának, akkor egy Wight-szigetnyi területet foglalnának el. A népességnövekedés mértékét figyelve, Brunner azt feltételezte, hogy 2010-ben ugyanennek a trükknek a végrehajtásához már egy Zanzibar nagyságú területre volna szükség.

    Az író disztópiájában a túlnépesedés nem marad megoldás nélkül: eugenikán alapuló törvények születnek. Ebben a korban szigorú szabályok mellett lehetséges gyermeket vállalni, így a lakosságnak csupán szűk rétege részesül ebben a kiváltságban. Azt, hogy ki nemzhet gyereket és ki nem, azt az egyén genetikai állománya alapján döntik el. Például aki örökletes betegséggel rendelkezik, annak nem lehetnek utódjai.

    A Zanzibar melegek elfogadását is emlegeti (például az avatarok, Mr és Mrs Everywhere esetében szabadon lehet választani a párosítások közül már a regény legelején), a színes bőrű lakosság pedig már építhet komoly karriert is (ilyen ember House is a történet egyik főszereplője), ahogyan mindez ma is kezd elfogadottá válni. Ezzel szemben erősen jelen van a képzelt 2010-ben is a rasszizmus és az erőszak is, utóbbiért terroristák és  a közintézményeket (iskolákat) támadók felelősek. Így az óhajtott egyenlőség nem igen valósul meg. Ehhez hasonló esetekkel napjaink híradásaiban vagy hírportáljain is találkozhatunk.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Az egyenlőség-egyenlőtlenség problémájánál maradva Brunner az erőviszonyokat illetően is tett egész pontos jóslatokat. Világában továbbra is az USA-é a vezető gazdasági szerep, azonban saját korától eltérően már nem a Szovjetúniót tartja riválisnak, hanem Kínát. Továbbá említésre méltó dolog, hogy Brunner már a 60-as évek végén gondolt az európai országok szövetségére, amely 24 évvel később, 1993-ban jött létre Európai Unió néven. Bár meg kell jegyezni, hogy maga a nemzetek egységének gondolata már a II. világháború után is jelen volt a közgondolkodásban. Az amerikai és az európai kontinensen formálódó nagy befolyással rendelkező hatalmakkal szemben ott vannak a kis afrikai államok, amelyek fejlődés tekintetében jócskán el vannak maradva és így teljesen ki is vannak szolgáltatva a nagyhatalmaknak. Így nincs vagy csak nem erkölcsös úton van esélyük fejlődni.

    Igaz, nem feltétlen társadalmi vagy gazdasági problémákhoz köthető, de akadnak a regényben olyan jóslatok, amelyek meghökkentenek minket. Egyik ilyen példa a következő leírás Detroitról:

    Múlt héten Detroitban voltam és ez a legkísértetiesebb hely, ahová eddig betettem a lábam. Mint egy szellemváros. Az összes lebontott autógyár és persze a nyüzsgő lakásfoglalók. Valójában egy tömb buli miatt mentem be az egyikbe. Hallani kellene, ahogy egy zock csapat teljes hanggal játszik egy ötszáz láb hosszú acéltető alatt! Nem is szükséges nézni – csak állni és hagyni, hogy a hang végigsöpörjön rajtad.

    A fenti idézet alapján elmondhatjuk azt, hogy Brunner nemcsak megjósolta Detroit ipari hanyatlását, hanem a techno zene megszületését is.

    Ami ennél is meghökkentőbb még, talán a könyvben szereplő afrikai elnök neve, Obomi, ami nyilvánvalóan erősen összecseng az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának nevével. De hasonló eset még az USA infláció által okozott áremelkedése is: Brunner hatszoros emelkedést jósolt 1960 és 2010 között, a valóságban ez hétszeres volt. Brunner közel volt. Ilyen egybeeséseknél csak ámulni lehet és egy kicsit borzongani is.

    Még rengeteg előrejelzésről lehetne tárgyalni akár a szórakoztatást, akár az emberi kapcsolatokat illetően, de Brunner célja nem az volt, hogy ezekkel sokkolja a későbbi generációkat. Ahogy Joe Haldeman írta a Zanzibarról, a science fictionnek nem az a feladata, hogy próféciákat mondjon a jövőről, hanem hogy megmagyarázza a jelent és a múltat, s mindez nagyon is igaz ennél a történetnél is. Számtalan értéke mellett (pl. sajátos, kitalált nyelv, már-már posztmodernbe hajló történetvezetés és izgalmas, összetett cselekmény) a tényleges célja miatt érdemes még ma is kézbe venni Brunner regényét, hogy általa megértsük önmagunkat, problémáinkat, és esetleg így el is tudjuk elkerülni a sötéten ábrázolt jövőt.

  • James Hornerre emlékezünk

    2015. június 22-én tragikus hír rázta meg Hollywoodot: repülőbaleset következtében, mindössze 61 évesen hunyt el James Horner, Oscar-díjas zeneszerző.

    Horner S-312 Tucano MK1 típusú gépe, amelyet ő maga vezetett, lezuhant, majd kigyulladt a Los Padres Nemzeti Park egy távoli területén, Los Angeles észak-nyugati részétől mintegy 100 km-re. A karbantartók szerint a zeneszerző maga szállt fel a gépével, probléma nem volt vele. A baleset körülményei azonban a mai napig tisztázatlanok. Maga a halottkém, Zeb Dunn balesetnek minősítette az esetet. A halálhírt Sylvia Patrycja Wells, Horner asszisztense hozta nyilvánosságra, aki maga így emlékezett meg a zeneszerzőről:

    Egy fantasztikus embert vesztettünk el, aki nagy szívvel és hihetetlen tehetséggel rendelkezett. Úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit szeretett.

    Habár Horner munkásságából legtöbben a Titanic zenéjét ismerhetik és említik is meg, nem lehet afölött elsiklani, hogy mennyi más nagysikerű filmet tett emlékezetessé az általa komponált zenével. Gyermekkorunk vagy saját gyermekeink kisebb korából lehet ismerős az Őslények országa (1988) hol megnyugtató, hol pedig játékos dallamvilága, de a 90-es évek több ismertebb családi mozijában, mint a Casperben (1995), a Jumanjiban (1995) vagy a Zorro álarcában (1998) is hallható a hamisíthatatlan Horner hangzásvilág.

    Hornerre, mint filmzeneszerző azonban nem csak családi filmek terén, hanem a science fiction és a fantasy műfajában is maradandót alkotott, sőt, talán ezeknek köszönheti az igazi áttörést is karrierjében.

    Londonban, Ligeti György zeneszerzőnél kezdett zenét tanulni, később amerikai egyetemeken fejezte be tanulmányait. Karrierje elején B-kategóriás filmekhez komponált, de tehetségére már ekkor felfigyeltek, így kérték fel őt 1982-ben, hogy szerezzen zenét a Star Trek II: Khan haragja projekthez. Ezt követően sorra érték a jobbnál jobb megbízások, 1984-től pedig Ron Howard rendezővel kezdett dolgozni. Közös munkájuk révén olyan filmalkotásokkal gazdagodtunk, mint a Selyemgubó (1985), Apollo 13 (1995) vagy Egy csodálatos elme (2001): csak, hogy néhány ismertebbet említsünk.

    Howard mellett James Cameronnal is együtt dolgozott, akinek a révén az Akadémia előtt is elismerést kapott Horner. 1986-ban A bolygó neve: Halál című film zenéjéért mindössze 33 évesen Oscar-díjra jelölték. Érdekességként, Cameron nem volt elégedett Horner munkájával. Hosszú időre el is távolodtak egymástól, csupán a Titanic (1997) kedvéért dolgoztak újra együtt (ekkor nyert két kategóriában is Oscar-díjat Horner), majd 2009-ben írt Horner újra zenét a rendezőnek, az Avatar című sci-fijéhez. Utóbbiban Wanda Bryan népzenekutató is segítségére volt, hogy sajátos, na’vi hangzásvilág jöhessen létre. Horner élete legnehezebb munkájának az Avatart nevezte.

    Ha James Horner minden egyes szerzeményével részletesen szeretnénk foglalkozni, talán egy könyv sem lenne elég rá, teljesen alaposak nem tudnánk lenni, hiszen annyi mindent alkotott. Megannyi további emlékezetes filmzene (Az 54. hadtest, Viharzóna, Trója, Apocalypto), a munkájában tanúsított lelkesedés, fegyelem és a szakma elismerése is jelzi számunkra, hogy milyen tehetség hagyta itt ezt a világot. Megrázkódtatásunkat nem is lehet szavakba önteni, így Debussy szavaira utalva, hogy „a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”, álljon a poszt végén Horner egyik szerzeménye.

    Nyugodjon békében!

     

  • Jack McDevitt kapta a Robert A. Heinlein-díjat

    A Robert. A. Heinlein-díjjal olyan kiemelkedő science fiction műveket és tudományos írásokat jutalmaznak, amelyek inspirálják az űrkutatást. Idén Jack McDevitt amerikai sci-fi író részesült ebben a megtiszteltetésben.

    McDevitt a díjat életművének elismeréseként kapta, amely 21 regényt és 81 novellát foglal magába. Az átadóra május 22-én a 49. Balticon Maryland-i science fiction és fantasy találkozón került sor. Magát a díjat és a rendezvényt is a Baltimore-i Science Fiction Társaság (The Baltimore Science Fiction Society) szervezi és támogatja.

    Maga a díj egy ezüst medál Robert A. Heinlein arcképével, amelyet Arlin Robbinson művész tervezett. A medálhoz tartozik egy piros-fehér-kék szalag is. Továbbá a győztes kap két darab hajtókára tűzhető kitűzőt is, ha a nagy medál nem lenne praktikus, s még egy plakett is jár az elismeréshez, amit otthon vagy munkahelyen lehet kitenni.

    A Robert A. Heinlein-díjat a Heinlein Társaság alapította 2003-ban. A hagyományok szerint a zsűribe általában science fiction szerzőket választanak be. Eredetileg Heinlein felesége, Virgina választotta ki a zsűritagokat, akik csatlakoztak a BSFS-hez. Jelenleg ez a feladat Michael F. Fylnn, a választóbizottság elnöke látja el.

  • Amikor a vámpír csak úgy belepottyan a történetbe – Interjú Benedek Szabolccsal

    Családi drámát feloldó UFO-történettel jelentkezik Benedek Szabolcs a Galaktika legfrissebb, 303. számában. A népszerű magyar írónak rövid időn belül ez a második megjelenése a Galaktikában, pár hónappal ezelőtt ugyanis már olvasható volt egy novellája a jubileumi, 300. számban is. Vele készített interjúnkból kiderül, hogy Douglas Adams nem tartozik a kedvenc szerzői közé s hogy a vámpír egyszerűen csak belepottyant A vérgróf című regényének történetébe.

    – Mikor és miért kezdtél el sci-fivel, vagy ahhoz kötődő műfajokkal foglalkozni?

    – Kiskamaszként, 12-14 éves korom körül már egész biztosan írtam sci-fi novellákat, sőt elkezdett és soha be nem fejezett regényeket. Emlékszem egy nagy spirálfüzetre, amelyet teleírtam tudományos-fantasztikus (vagy annak vélt) elbeszélésekkel. Ezek mind a Naprendszer különböző pontjain játszódtak, a Földön játszódó történetben például a jetik földönkívüli eredete után nyomoztam. Rajtam kívül két ember olvasta a sorozatot: az akkori legjobb barátom és a magyartanárom. És ma is megvan az a franciakockás füzetem, amelybe egy, a „Csillagok háborúja” ihlette űrtrilógiát kezdtem írni, ami aztán soha nem készült el, csak az első kötet („A vörös bolygó titka”) első pár fejezete, de arra emlékszem, hogy a tervek szerint a Naprendszer és a Föld egy galaktikus háború ütközőzónájává válik. Szóval a sci-fi és köztem lévő kapcsolat körülbelül harmincéves, noha kétségtelenül voltak hosszú periódusok, amikor kölcsönösen szüneteltettük. A sci-fi számomra egyrészt tematikai értelemben alapvetően az izgalmakat, a rejtélyt jelenti mind a mai napig, én pedig szeretem a rejtélyeket és szeretek borzongani. Másrészt a fantázia szabadságát, korlátlanságot, utazást múlt, jelen és jövő között. Ezt az élményt találom meg ma is sci-fi olvasása és írása közben.

    – Mennyire áll közel hozzád a sci-fi, illetve az azzal határos irodalom?

    – Alapjában véve mindenevő vagyok, viszont szigorú: ha valami nem tetszik, akkor elég hamar félredobom. Sci-fit is ugyanígy olvasok. A minőség a lényeg. Hogy megfogjon, hogy meglegyen benne az, ami nem csak fölkelti az érdeklődésemet, de le is köt. És hogy találjak benne eredetiséget. Az utóbbi hónapokban úgy adódott, hogy évtizedes szünetet követően írtam pár sci-fi novellát is, ám az a helyzet, legalábbis azt tapasztaltam, hogy ott is alapvetően minden ugyanúgy működik, mint az irodalom egyéb válfajaiban: dramaturgia, karakterek, szituációk. Megfelelő elemekből, megfelelő eszközök használatával kell építkezni. Ami erre külön még rájön, az a kötetlen fantázia. Ez teszi a folyamatot még izgalmasabbá.

    – Van kedvenc sci-fi szerződ, könyved, filmed?

    – Gyerekként a klasszikusokat olvastam: Asimovot, Lemet, Clarke-ot, aztán jöttek a többiek, Bradbury, Palahniuk és mások. Persze itt is volt, ami nem tetszett, kövezzetek meg, de például Douglas Adams is idetartozik. Kedvencem igazából nincs, noha, mint a generációmból annyian, én is a „Csillagok háborújá”-n nőttem föl, mármint az eredeti filmtrilógián. A mostanában menő disztópiák kicsit riasztanak, mármint az, amiről szólnak, noha sajnos kétségtelenül van alapjuk. Viszont emlékszem, anno a nyolcvanas években volt egy másik folyóirat, amit ugyancsak nagyon bírtam: a Robur, amelynek alapötlete tudtommal szintén Kuczka Pétertől eredt, és a Galaktika ifjúsági testvérpárja volt, sajnos tizenvalahány szám után kimúlt. Volt benne talán két vagy három számon keresztül egy Alexander Kröger nevű, akkor NDK-s szerzőtől egy szerintem remek kisregény, a „Robina Crux hajótörése”, gyakran eszembe jut, hogy jó volna újra elolvasni. Külön elemzés tárgyát képezné egyébként, hogy a hajdani szocialista országokban milyen erős volt a sci-fi irodalom. Nyilván azért, mert sok, egyébként elhallgatásra ítélt szépíró erre a területre menekült.

    [the_ad_placement id=”04″]

    – Mit gondolsz a hazai kortárs sci-fi irodalomról? Van kapcsolatod hazai sci-fi szerzőkkel?

    – Nagyon fontosnak tartom a Galaktika év eleji kezdeményezését, amelynek keretében a 300. számban kortárs szépíróktól közöltek sci-fi írásokat. Ez megnyithat kapukat és elsodorhat gátakat reputáció és minőség terén egyaránt. Rengeteg lehetőséggel és kapcsolódási pontokkal jár. És igen, ismerek személyesen néhányat a hazai sci-fi szerzők közül, szoktunk olykor beszélgetni. Két éve meghívást kaptam az Írószövetség SF szakosztályának az estjére, onnan datálódik az ismeretség. Néhányukkal pedig a „2045” c., nemrég megjelent sci-fi antológia (amely az én novellámmal kezdődik, ez itt a reklám helye) könyvheti dedikálásakor ismerkedtem össze.

    – Nagy népszerűségnek örvend a Vértrilógiád, amely egy nem mindennapi, a történelmi Magyarországon játszódó vámpírtörténet. Tudatosan kezdtél bele ebbe a regénybe? Már az elején olyan történetben gondolkodtál, amelyben egy vámpír adott esetben Ady Endrével is találkozhat?

    – Tudatosan kezdtem a regénybe, de nem pontosan abba, amivé végül formálódott, ugyanis időközben egész más lett belőle, mint aminek eredetileg szántam. Annyit tudtam eleinte, hogy szeretnék írni egy regényt, ami az előző századelő világát eleveníti föl, és közben Saint-Germain grófja is mint figura évek óta érdekelt. Ezt a két fonalat akartam összeszőni, ám még az első néhány fejezet után se tudtam pontosan, hogyan. Úgyhogy amikor belekezdtem „A vérgróf”-ba, leginkább a hangulatot, a miliőt akartam megfesteni. A vámpír csak úgy belepottyant a történetbe, mire észbe kaptam, már benne volt. Onnantól lett tudatos a dolog, beleértve a folytatásokat is.

    – Mit gondolsz, a sci-fi része lehet a szépirodalomnak?

    – Simán. Nem lehet, hanem az. Mármint amikor úgy van megírva. Ez nem tematikai, hanem minőségi kérdés.

    [the_ad_placement id=”04″]

    – Melyik műfaj áll hozzád közelebb, a regény vagy a novella?

    – Nem tudok e téren különbséget tenni. Eddig úgy alakult, hogy írtam egy csomó regényt, és közben marhára élveztem a tér adta lehetőségeket. A novella egyszerre sűrűbb és szűkebb, egy komplett világot nem is nagyon lehet benne megteremteni, csak fölvillantani bizonyos helyzeteket és állapotokat. De ezt is szeretem. Mindkettőnek megvannak a kihívásai.

    – A Galaktika 300., jubileumi számában egy olyan történettel jelentkeztél, amelyben a magazin is hangsúlyos szerepet kap. Ez azt jelenti, hogy olvasod, vagy korábban olvastad a Galaktikát?

    – Gyerekként és kamaszként rendszeresen olvastam a folyóiratot, később elég hézagosan, most, hogy a szerzője lettem (ami számomra nagy megtiszteltetés), igyekszem pótolni a lemaradást.

    – A mostani, júniusi számban is olvasható egy novellád. Ebben egy családi drámát old fel egy klasszikus UFO-történet. Érdekel a Földön kívüli élet lehetősége, vagy ez csak egyszeri témaválasztás volt?

    – Nagyon remélem, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, sőt egészen borzasztónak találnám, ha ez így lenne. Abból a bizonyos kozmikus magányból nem kérek. Számomra a sci-fi egyik legizgalmasabb alága mindig a földönkívüliekkel való találkozás volt. Gyerekként meghatározó filmélményem volt az „Ufó Arizonában”, amelynek eredeti címe „Hangar 18”, és igazából egy B kategóriás tévéfilm volt a nyolcvanas évek elején, nálunk viszont a moziban vetítették. Egyébként nem vagyok megszállott ufóhívő, de azt gondolom, hogy nem zörög a haraszt.

    – A jövőben várhatunk tőled írásokat a Galaktikában?

    – Mindenképpen!

    – Min dolgozol most?

    – A könyvhétre jelent meg a Libri Kiadónál „A kvarcóra hét dallama” című regényem, amely az 1980-as évek Magyarországán játszódik, ám van egy sci-fi szál is benne. Közben formálódik egy másik kéziratom is, emellett készülök novellákat is írni, többek között sci-fi témában is.

  • Szegényebb lett a német sci-fi

    Június 10-én, 78 évesen hunyt el Wolfgang Jeschke, adta hírül a Heyne-Verlag. Személyében a német science-fiction talán legnagyobb alakját tisztelhettük, továbbá az ő nevéhez kötik a Heyne 70-es évekbeli felemelkedését is. Emlékezzünk meg róla.

    Jeschke 1936-ban született Děčín-ben, az egykori Csehszlovákia területén. A II. Világháborút követő német kitelepítés miatt családja Aspergbe került, így az író végül ott nőtt fel. Később a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen tanult germanisztikát, anglisztikát és filozófiát. Tanulmányai befejeztével kezdett szerkesztőként dolgozni. 1973-tól a már említett Heyne-Verlagnál látta el a szerkesztői feladatokat, ahol új irányelvet jelölt ki a regények kiadását illetően. Szerkesztői munkásságának köszönhetően a német közönség megismerhette a sci-fi irodalom színe-javát, mint például a Sztrugackij-fivéreket vagy Stanislaw Lemet, de például Szepes Mária és Zsoldos Péter is neki köszönhetően jelenhetett meg németül. Hosszú évekig töretlenül dolgozott a kiadónál, csupán 2002-ben vonult nyugdíjba.

    Azonban nem csak szerkesztőként, hanem íróként is bizonyította nagyságát. Első novelláját 1955-ben publikálta, ezután számtalan rövidebb írással gazdagította a műfajt. Azonban első regénye, A Teremtés utolsó napját csupán 1981-ben írta meg, ami Bermuda-háromszög rejtélyét felhasználva meséli el egy időutazás kalandját.

    Következő regényére nem kellett sokat várnia az olvasóknak, 1989-ben megjelent a Midas, ami a jövő századot tárja elénk mély gondolatok kíséretében. Legutóbbi regénye majdnem 10 évvel később, 2005-ben jelent meg, A Cusanus-játszma, amelyben nagyon is aktuális problémákat vázol fel Jeschke, mint például a menekültek problémáját vagy a szélsőséges nézetek újraéledését.

    Habár az összefoglaló rövid, Wolfgang Jeschke életműve, ahogyan egykori kiadója is megfogalmazta, elismerésre méltó:

    A Heyne-Verlag mély gyásszal, de nagy tisztelettel hajol meg Wolfgang Jeschke előtt. Ő volt a német science-fiction nagy mestere, olyan sci-fit alkotott, amilyet senki más.

    Nyugodjon békében!

  • Kiosztották a Nebula-díjakat

    A The Science Fiction and Fantasy Writers of America június 4-7 között már 50. alkalommal rendezte meg a zsánerműfajok legrangosabb díjátadóját, a Nebulát, ahol kihirdetésre kerültek a 2014-es év legjobb sci-fi és fantasy művei.

    A SFWA szervezet Damon Knight alapította 1965-ben, hogy egybe gyűjtse a sci-fi és a fantasy műfaj legsikeresebb és legmerészebb alkotóit. Azóta hosszú utat jártak be és széles körben is elismerté váltak. Magát a Nebula-díjat 1966 óta osztják ki négy kategóriában: legjobb regény, legjobb kisregény, legjobb elbeszélés és a legjobb novella. 1974 óta filmeket is jutalmaznak a műfajon belül.

    A múlt hétvégén sem zajlottak másként az események. A chichago-i Palmer House Hiltonban tartott átadó házigazdája Nick Offerman színész (Városfejlesztési osztály, Kecskebűvölők, Sin City) volt.

    Az idei évben Jeff VanderMeer Déli Végek trilógia első kötete, az Expedíció nyert a Legjobb regény kategóriában. A nyertes történet egy négy nőből álló expedíciócsoportról szól, akiket a Déli Végek titkos ügynökség küld felfedező küldetésre a lezárt X nevű térségbe.

    A legjobb kisregénynek Nancy Kress Yesterday’s Kinjét választották. A történet szerint egy halálos spórafelhő már két világ lakosságát fertőzte és irtotta ki és most a Földet fenyegeti. Marianna Jenner genetikus próbál meg segítséget nyújtani, miközben komoly magánéleti problémáival is meg kell küzdenie.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Alaya Dawn Johnson talán az est legszerencsésebbjének mondható, hisz kétszer is díjazták. A legjobb novella kategóriában az A Guide to the Fruits of Hawai’i című műve bizonyult a legjobbnak, és a Love is the Drug című ifjúsági regénye az Andre Norton díjban is részesült, amelyet az ijfúsági sci-fi és fantasy műveknek ítélnek. A Fantasy and Science Fiction magazinban megjelent elbeszélés egy közelebbi nézőpontból vizsgálja meg az emberek és a vámpírok közti kapcsolatot.

    A Love is the Drugban az ismert világban egy halálos vírus tombol épp. Egy washingtoni ügynök, Roosevelt David úgy sejti, hogy Emily Bird tudhat valamit a vírusról, azonban Emily az ügynökkel való találkozáskor elvesztette emlékeit. Hogy az ügy végére járhasson, egyetlen megbízható barátjával, Coffee-val nyomozni kezdenek.

    A legjobb elbeszélés pedig a Jackalope Wives volt Ursula Vernontól. Története egy, a sivatagban élő bőrváltó fajról és a rájuk jellemző igéző táncáról mesél. Óvatos férfiak nem mernek ezeknek a lényeknek a közelébe menni, azonban kivételek mindig akadnak…

    Az est folyamán nem csak írásokat jutalmaztak, hanem filmeket is a Ray Bradbury-díj keretében, ahol a „Kiemelkedő drámai ábrázolásért” járt díj. A tavalyi év filmtermései közül A Galaxis őrzőit tartották ilyen szempontból legjobbnak a jelöltek közül.

    jacalope wivesIllusztráció Ursula Vernon elbeszéléséhez

    A jelöltek teljes listája itt olvasható (a győztesek dőlttel kiemelve)

    Best Novel
    Annihilation, Jeff VanderMeer (FSG Originals; Fourth Estate; HarperCollins Canada)
    The Goblin Emperor, Katherine Addison (Tor)
    Trial by Fire, Charles E. Gannon (Baen)
    Ancillary Sword, Ann Leckie (Orbit US; Orbit UK)
    The Three-Body Problem, Cixin Liu, translated by Ken Liu (Tor)
    Coming Home, Jack McDevitt (Ace)

    Best Novella
    Yesterday’s Kin, Nancy Kress (Tachyon)
    We Are All Completely Fine, Daryl Gregory (Tachyon)
    “The Regular,” Ken Liu (Upgraded)
    “The Mothers of Voorhisville,” Mary Rickert (Tor.com 4/30/14)
    Calendrical Regression, Lawrence Schoen (NobleFusion)
    “Grand Jeté (The Great Leap),” Rachel Swirsky (Subterranean Summer ’14)

    Best Novelette
    A Guide to the Fruits of Hawai’i,” Alaya Dawn Johnson (F&SF 7-8/14)
    “Sleep Walking Now and Then,” Richard Bowes (Tor.com 7/9/14)
    “The Magician and Laplace’s Demon,” Tom Crosshill (Clarkesworld 12/14)
    “The Husband Stitch,” Carmen Maria Machado (Granta #129)
    “We Are the Cloud,” Sam J. Miller (Lightspeed 9/14)
    “The Devil in America,” Kai Ashante Wilson (Tor.com 4/2/14)

    [the_ad_placement id=”04″]

    Best Short Story
    Jackalope Wives,” Ursula Vernon (Apex 1/7/14)
    “The Breath of War,” Aliette de Bodard (Beneath Ceaseless Skies 3/6/14)
    “When It Ends, He Catches Her,” Eugie Foster (Daily Science Fiction 9/26/14)
    “The Meeker and the All-Seeing Eye,” Matthew Kressel (Clarkesworld 5/14)
    “The Vaporization Enthalpy of a Peculiar Pakistani Family,” Usman T. Malik (Qualia Nous)
    “A Stretch of Highway Two Lanes Wide,” Sarah Pinsker (F&SF 3-4/14)
    “The Fisher Queen,” Alyssa Wong (F&SF 5/14)

    Ray Bradbury Award for Outstanding Dramatic Presentation
    Guardians of the Galaxy, Written by James Gunn and Nicole Perlman (Walt Disney Studios Motion Pictures)
    Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance), Written by Alejandro G. Iñárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Jr. & Armando Bo (Fox Searchlight Pictures)
    Captain America: The Winter Soldier, Screenplay by Christopher Markus & Stephen McFeely (Walt Disney Studios Motion Pictures)
    Edge of Tomorrow, Screenplay by Christopher McQuarrie and Jez Butterworth and John-Henry Butterworth (Warner Bros. Pictures)
    Interstellar, Written by Jonathan Nolan and Christopher Nolan (Paramount Pictures)
    The Lego Movie, Screenplay by Phil Lord & Christopher Miller (Warner Bros. Pictures)

    Andre Norton Award for Young Adult Science Fiction and Fantasy
    Love Is the Drug, Alaya Dawn Johnson (Levine)
    Unmade, Sarah Rees Brennan (Random House)
    Salvage, Alexandra Duncan (Greenwillow)
    Glory O’Brien’s History of the Future, A.S. King (Little, Brown)
    Dirty Wings, Sarah McCarry (St. Martin’s Griffin)
    Greenglass House, Kate Milford (Clarion)
    The Strange and Beautiful Sorrows of Ava Lavender, Leslye Walton (Candlewick)

    Forrás: Tor. com

  • A hét szerzője: Cory Doctorow

    A Könyvhétre jelent meg magyarul kiadónk gondozásában Cory Doctorow Homeland című könyve. A kötet a szerző egyik legnépszerűbb művének, a Kis testvérnek a folytatása.

    Cory Doctorow 1971-ben Kanadában született, jelenleg azonban Londonban él. Sokoldalú személyiség, egyszerre író, újságíró, blogger, digitális szerzői jogi aktivista és az alternatív netes kultúra elszánt terjesztője.

    Tizenhét éves kora óta publikál science fiction történeteket. Első regénye, a Down and Out in the Magic Kingdom 2003-ban jelent meg, az elmúlt több mint egy évtizedben pedig több felnőtteknek és fiataloknak szóló könyve is bestseller lett a New York Times listáján. Legismertebb és legnépszerűbb műve a kiadónk jóvoltából magyar nyelven is kapható Kis testvér, aminek folytatása Homeland címmel a Könyvhétre jelent meg.

    A Kis testvér főszereplője Marcus Yallow, aki suli helyett kincsvadászatra indul barátaival. Amikor azt érzik, hogy megmozdul a föld a lábuk alatt, a srácok egy metróalagútba menekülnek. A kormány ügynökei azonban elkapják őket és azt próbálják megtudni tőlük, hogy milyen céllal robbantottak… Az ügynökök végül elengedik a tiniket, az átélt szörnyűségek hatására azonban Marcusban megkérdőjeleződik, hogy ki is az igazi ellenség, és kitől kell leginkább féltenie az otthonát. Számítógépe és az internet segítségével passzív ellenállási mozgalom szervezésébe kezd, hogy megtörje Nagy Testvér hatalmát.

    A többszörösen díjnyertes kanadai szerző mintha önmaga idealizált mását írta volna bele ebbe a regénybe, Doctorow ugyanis hosszú ideje harcol a jelenlegi digitális szerzői jogi törvények megváltoztatásáért, és ő volt az első olyan író, aki szabadon letölthetővé tette műveit a Creative Commons licenc alatt.

    A Könyvhétre megjelent Homeland a Kis testvér történései után pár évvel játszódik, amikor is Kalifornia gazdasága összeomlik, Marcusnak azonban – éppen hacktivista múltja miatt – akad munkája: webmesterként dolgozik egy politikusnak. Ekkor bukkan fel régi ismerőse, Masha, aki kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik a világ egész hatalmi struktúráját. Marcusnak tehát döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán?

  • A Marson ragadt űrhajós története

    Az utóbbi idők egyik legnagyobb sci-fi szenzációjából, Andy Weir A marsi című könyvéből Ridley Scott forgatott filmet. Az első előzetes június 8-án jelent meg az interneten.

    A film egy marsi asztronauta, Mark Watney történetét meséli el, aki egy heves marsi viharban eltűnik, így a bolygót éppen elhagyó csapata nem is kutat utána, mivel halottnak hiszik. Azonban Mark túlélte a vihart és rá kell jönnie, hogy egyedül maradt a Marson, ahol minden képességét bevetve kell a túléléséért küzdenie.

    A 20th Century Fox stúdió még 2013-ban vásárolta meg a filmkészítés jogait. Az ekkori elképzelés szerint Drew Goddard (Z világháború, Cloverfield, Ház az erdő mélyén) lett volna felelős a forgatókönyvért és a rendezésért is, azonban Goddard kilépett a projectből. A produkció szerencsére nem sokáig maradt rendező nélkül, 2014-ben Ridley Scott (Alien, Szárnyas fejvadász, Prometheus) foglalt helyet a direktori székben.

    A színészgárda is igen erősnek mondható. Főszerepben Matt Damon lesz látható, továbbá játszik még a filmben Jessica Chastain (Csillagok között), Michael Peña, Kristen Wiig, Kate Mara (Vasember 2, Transzcendens) , Jeff Daniels, Chiwetel Ejiofor, Sean Bean, de egy magyar színésznő, Bordán Lili is feltűnik a vásznon. Az alábbi videóban Mark bemutatja a Marsra induló csapatatot.

    https://www.youtube.com/watch?v=ZzIe1aMAzzU

     

    A forgatások még 2014 őszén meg is kezdődtek. A helyszínek közt szerepelt a Jordániában található Rum vádi, ismertebb nevén a Hold völgye, ami már ikonikus helyszínnek számít filmes körökben. Többek közt az Arábiai Lawrence (1962) helyszínéül is szolgált, de A vörös bolygó (2000) és Mars – Az utolsó napok (2003) filmekhez is itt forgatták le a marsi jeleneteket. Azonban Jordánia előtt a csapat Budapesten is forgatott 2014. november 10-től, amelyről számos, a médiában megjelent kép is tanúskodik.

    A film várhatóan 2015. november 15-én kerül mozikba, itthon Mentőexpedíció címen. Remélhetőleg, The Martian minden tekintetben egy remek filmélmény lesz.

     

  • A Könyvhétre érkezik az új Melchior regény

    A 15. századi Tallinn, vagy titokzatos és ősi észt erdők – bárhová is vezet Indrek Hargla, az érzékelhető, de megfoghatatlan félelem minden történetében jelen van.

    A kortárs észt sci-fi egy internetes magazin, az Algernon által kelt új életre 1998-ban, amely olyan írókat emelt fel, mint Siim Keshimes, Karon Orlan vagy Kristjan Sander. Azonban közülük a legnagyobb sikert mindenképpen Indrek Hargla érte el, hisz ma már világhírnévvel büszkélkedhet, műveit több nyelvre lefordították, legnépszerűbb sorozatából, a Melchiorból pedig már filmadaptáció is készült. Most az Ünnepi Könyvhét alkalmával megjelenik az említett sorozat 2. kötete. De vajon mi lehet az észt író sikere? Megpróbáljuk kideríteni.

    Indrek Sootakként született 1970.07.12-én Tallinnban, Jaan Sootak büntetőjogi professzor és Varja Sootak filológus és újságíró fiaként. Írói álnevét később vette fel. Apjához hasonlóan Hargla is a jogi pálya felé vette útját és 1993-ban jogi diplomát szerzett a Tartu Egyetemen. Később csatlakozott az Észt Köztársaság külföldi képviselőihez, és így eljutott Dániába és Magyarországra is. A későbbiekben még dolgozott Tallinnban az észt külügyminisztériumban is, 2001-ben azonban búcsút mondott diplomáciai munkájának, és azóta szabadúszó íróként dolgozik.

    819878t81h9421

    Hargla azonban jóval előbb kezdett írni, minthogy abbahagyta volna diplomáciai munkáit. Az írást már 1989 óta űzi, s eleinte kisebb regényekkel jelentkezett, amelyek közül a Gondvana lapsed (Gondvana gyermekei) című művével érte el sikereket hazájában. Korai művei közül nagy népszerűségnek örvendett a Pan Grpowski üheksa juhtumit (Pan Grpowski kilenc esete), amely a horror, a fantasy és a sci-fi műfajainak briliáns és ízléses keveréke. A novellák középpontjában Mieczkislaw Grpowski, egy lengyel származású ördögűző áll, aki tagja egy a kereszténységnél is régebbi rendnek, az Ördögűző Ligának. Főhősünk kalandjai hihetetlenek a szó legszorosabb értelmében: eljut a titokzatos és sejtelmes észak-észtországi erdőkbe, a Vatikán katakombáiban rettentő ellenséggel néz szembe, de még idegenekkel is kapcsolatba lép. A fantasztikus elemekkel átszőtt történeten már ekkor látszik, hogy Hargla írásai nem pusztán szórakoztatóak, hanem elgondolkodtatóak, amelyek hatással vannak az olvasóra.

    Első regénye viszont csak 2001-ben jelent meg, a Baiita needus (Baiita átka) címmel, amelyet díjjal is jutalmaztak. Tarno Teder kritikus így nyilatkozott a regényről:

    „Ezt a kidolgozott cselekményű thrillert gördülékeny stílussal írták meg a jó ízlés határán belül.”

    Debütáló regényét követően nem csökkent írói lelkesedése. Eddig összesen 43 elbeszélést, 11 kisregényt, 6 nagy regényt és 3 gyűjteményes kötetet adott ki és egy antológiát, az Õudne Eesti –t (Hátborzongató Észtország).

    [the_ad_placement id=”04″]

    Harglát szokták az észt kortárs irodalom reménységeként is emlegetni és nem is akármiért. A Baiita needust követően műveivel nem csak a sci-fi és a fantasy olvasókat, hanem a szélesebb közönséget is képes volt megszólítani. Például egyik bestseller kötete, a 2003-as Vabaduse kõrgeim määr (A szabadság legmagasabb foka) bemutatja, hogy az ember mennyire is vágyik a szabadság után, és ezt úgy éri el, hogy eltapossa társai szabadságát. A témafelvetés nem csak a zsánerműfajokban fontos téma, a könyv egy örökérvényű problémát fest le.

    Az író azonban nem csak komoly filozófiai témákkal, hanem humorral is megnyerte a szélesebb közönséget (ebből is látszik, hogy milyen sokoldalú). Hosszú ideig vezette a bestseller listát a French és Koulu sorozata Észtországban. A trilógiát a legtöbb kritikus Terry Pratchett és Frances Hardinge műveihez hasonlítja. French és Koulu kalandjai Maavaldban játszódnak, ami egy különös, a mienktől teljesen idegen, steam-punkszerű Európában található. Találkozhatunk itt szabadlábon lévő gonosz szemiotikusokkal, hordhatunk szájkosarat, lehetnek rabszolgáink is, hisz tartásuk teljesen elfogadott, a nagy mennyiségű krumpli evést pedig nem biztos, hogy minden lakó tolerálni fogja. Habár a lefestett világ őrültnek tűnik, azonban a Harglára jellemző szorongató horror hangulat ebből a műből sem hiányozhat.

    french

    French és Koulu észt borítója

    Ahogyan fentebb is említve volt, a French és Koulu igen nagy sikerre tett szert az észtek közt, első sorban a humora miatt, de azért is, mert a hazai közönség önmagára és saját, kortárs helyzetükre ismert rá a műben.

    Hargla a nagy sikert meglovagolva folytathatta volna a két barát történetét, azonban úgy gondolta, valami másba kezd.

    „Mindig olyat próbáltam írni, amit én is szívesen olvasnék. És próbáltam valami érdekeset és eredetit kitalálni. Valami olyasmit, ami azelőtt még nem volt. Egy kis csavarral.”

    Valószínűleg ezeket a szempontokat tartotta szem előtt is, amikor 2010-ben nekilátott a Melchior sorozatnak. Az események középpontjában Melchior Wakenstede, Tallinn legravaszabb patikáriusa áll, aki segíti felgöngyölíteni a titokzatos gyilkosságokat a városban. A regény a 15. századi Tallinnba kalauzolja olvasóját, amikor a Hanza város a virágkorát élte. A szerző számára egy ilyen helyszín tökéletes hely egy krimi számára, hiszen rejtélyes, a korszak is megkapó meg persze maga a város is. Kolostorok, céhek, testvériségek, a városi tanács és az azokhoz köthető politikai csoportok és kapcsolatokkal bíró kereskedők: rengeteg alapanyag egy izgalmas könyvhöz.

    [the_ad_placement id=”04″]

    És természetesen maga a patikárius is ideális választás ehhez a helyhez. Egy ilyen foglalkozás azt feltételezi, hogy az illető sokat utazott, tud latinul, és nem csak az emberi testet, hanem a lelket is gyógyítja – legalábbis a középkori vélekedés szerint. Ezek a tulajdonságok egy művelt, tapasztalt, intelligens embert feltételeznek, aki szinte a város összes polgárával kapcsolatban áll. Ezekből kiindulva volt képes Hargla megalkotni Melchiort. Habár a felszínen hasonlít Agatha Christie híres detektívjére, Hercule Poirotra (pl. mindkét nyomozó egy szobába tereli a gyanúsítottakat, majd elmagyarázzák, hogy mi is történt), a patikárius figurája másabb. Titokzatos, kifürkészhetetlen az idegenek számára, de közben húsvér, reális karakter, aki nem kérkedik tudásával, nem érezteti szellemi felsőbbrendűségét másokkal.

    melchior tüdrukuga_2

    Részlet a Melchior filmből

    Eddig összesen 5 kötet jelent meg (magyarul 2), a siker pedig töretlen. Hargla még nem tudja, hogy meddig fogja folytatni Melchior kalandjait, szerinte az olvasóktól függ. Egy biztos: nem most kell megválnunk kedvenc patikáriusunktól, sem pedig Hargla nem mindennapi írásaitól.

    Scheirich Zsófia