Címke: sci-fi

  • Ismét Domingo Santos a Galaktikában

    Az ehavi Galaktikában a spanyol science fiction leghíresebb képviselőjétől, Domingo Santostól olvashatunk egy újabb novellát, A tyúk meg a tojást.

    santos2

    A veterán sci-fi olvasók minden bizonnyal ismerik Domingo Santos munkáját, de akik most ismerkednének vele, azoknak tökéletes ízelítő lehet a 313. lapszámban olvasható novella. Az író mai napig a kortársak közül az egyik legkiemelkedőbb alkotó, hazájában két társával (Sebastian Martinez és Luis Vigil) együtt ő indította útjára a spanyol sci-fi lapot, a Nueva Dimensíont 1968-ban. Íróként sajátos ötleteivel újít fel már ismert témákat. Erre tökéletes példa leghíresebb regénye, a Gabriel, historia de un robot (Gabriel egy robot története, 1963), amiben egy olyan robot fejlődéséről olvashatunk, amit nem kötnek meg a robotokra vonatkozó törvények.

    Az újítás a novellában is tetten érhető. A történet egy első ránézésre teljesen hétköznapi szituációból indul: Julio Aznar meglátogatja régi egyetemi évfolyamtársát, hogy elmeséljen neki egy különös dolgot: furcsa és felfoghatatlan találkozását egy Verner Von Ard nevű férfival.

    A tyúk meg a tojásban Santos egy nagyon klasszikus témát, az időutazást veszi elő. Habár a téma még napjainkban is nagyon népszerű, újat mondani mégis egyre nehezebb. Ennek ellenére Santos mégis képes újdonságot vinni bele. A novellában szóba kerül a múltba való beavatkozás egy sarkalatos pontja: mikor is kezdődött el az időbe való belepiszkálás? Az információ a semmiből érkezett, hogy megváltoztassa a jövőt? Nem véletlenül kerül szóba a tyúk és a tojás esete. Santos ennek a problémának a felvetésével komoly, fejtörő gondolkozásra készteti az olvasót a mű elolvasása után, a probléma felvetése akár napokig is foglalkoztathat minket. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen rövid hangvételű novella ilyet képes kiváltani belőlünk.

    santos
    A gyűjtemény, amiben megjelent A tyúk meg a tojás

    A másik jópofa ötlet a történetben, amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a humor. A humoros időutazás ötlete sem új-keletű, de mégis jól sül el Santosnál. Julio és Verner találkozása inkább komikus, mint komolyan vehető, mindent felforgató fordulat. Az egész azért lesz vicces, mert inkább reálisan közelít meg egy ilyen elképzelt találkozást: a megkeresett fél, Julio nem képes elhinni, mi történik vele (találkozik valakivel, aki a jövőből jött), ezért folyamatosan értetlenkedik. Az olvasó biztosan sokat fog ezen nevetni, de Verner kicsit máshogy reagálja le a dolgot, ami minket megint csak megmosolyogtat.

    Hiába 1961-ban íródott A tyúk meg a tojás, még ma is frissnek hat. Az időutazás rajongóinak kihagyhatatlan élmény, de akik valami különlegesre vágynak, vagy csak szeretnének megismerkedni az íróval, azoknak is nyugodt szívvel ajánljuk. Szórakoztatva gondolkodtat el.

  • Megváltoztatható-e az emberi természet? – Quantum Night

    Március elsején jelent meg a Hugo- és Nebula-díjas író, Robert J. Sawyer legújabb regénye, a Quantum Night. Az új könyvben nem akármilyen témát, mint a jó és rossz között feszülő vékony határt tárja fel. Az Asking Prophet interjúja alapján most megosztjuk veletek a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókat az új Sawyer-regényről.

    Az Asking Prophet minden héten, úgymond belemászik egy sci-fi vagy fantasy író agyába. Ezen a héten Robert J. Sawyert keresték meg, akivel főleg írásról beszélgettek a Quantum Nighttal és más regényeivel kapcsolatban.

    Miről szól a Quantum Night?

    Sawyer 23. regénye a Földön játszódik. Egy kísérleti pszichológus, Jim Marchuk kifejlesztett egy olyan hibátlan módszert, amellyel könnyedén azonosíthatjuk a társadalomban eddig azonosíthatatlan pszichopatákat. Miközben felfedezéséről kérdezgetik, Marchuk rádöbben, hogy nem emlékszik egy hathónapos szakaszra az életéből – egy olyan időszakra, amikor ő maga is kegyetlen dolgokat követett el.

    A későbbiekben Jimet megtalálja az elfeledett hat hónap: feltűnik a színen akkori barátnője, Kayla Huron, aki most kvantumfizikusként tevékenykedik. Munkája során meglepő felfedezést tett az emberi tudat természetével kapcsolatban. Felfedezéseiket összevetve a két tudós összefog, hogy megkísérelhessék a lehetetlent: megváltoztatni az emberi természetet

    51gdnJOubYL._SX329_BO1,204,203,200_

    Hogyan készült a regény?

    Sawyer a következőképpen írta le saját alkotói munkáját: először kitalálja, hogy miről is akar beszélni. Miután megtalálta a megfelelő témát, teremt egy valóságot, vagy saját világot, amin keresztül meg tudja osztani velünk mondanivalóját.

    A Quantum Night esetében sem járt el másként. Mondanivalónak most az emberi gonoszságot választotta, amihez a leginkább illő környezet szerinte a mi Földünk. Az inkább morálisnak, mint tudományosnak nevezhető témához még olyan karaktereket is kellett az írónak találnia, akiken keresztül elmondhatja gondolatait, Sawyer szavaival élve, „elvégezheti gondolatkísérletét”. Ehhez főhősnek egy kvantumfizikust és egy pszichológust tett meg.

    Honnan nyert inspirációt?

    Mint science fiction író, Sawyer a tudományból merít ihletet. Saját bevallása szerint falja a tudományos könyveket, ezek mellett pedig rendszeresen jár tudományos előadásokra is. Továbbá 25 éves írói karrierje alatt számos tudóssal barátkozott össze, így rajtuk keresztül is tudomást tud szerezni a legújabb felfedezésekről, elméletekről és problémákról.

    A Quantum Nighthoz is főleg a tudományból merített, azonban a kutatás során Sawyernek rá kellett döbbennie, hogy a science fictiontől kissé idegen témába nyúlt. Úgy gondolja, hogy a jó és a rossz problematikája inkább a fantasyben gyakori (elég csak a Gyűrűk Urára gondolni), az SF kerüli ezt a kérdést, viszont tudományosan mindenképpen meg tudja közelíteni. Ott vannak a neurotudományok, kísérleti pszichológia és persze a történelem is, amik alapján már fel lehet térképezni az emberi gonoszságot és megkísérelni létezésének megéretését. Sawyer főleg ezekben merült el az írás során.

    Mi került be a könyvbe?

    Hiába a sok kutatás, mindig van valami (sőt, nagyon sok minden is), ami végül nem kerül be a regénybe – összegzi Sawyer az interjúban. Ezt a jéghegy hasonlattal írta le: egy sci-fi író feladata, hogy feltérképezze a jéghegyet, de művében csak a víz fölött látszó részt mutatja meg. De pontosan mi az, amit érdemes átadni az olvasóknak? Sawyer szerint egy jó író ezt pontosan tudja, egy jó író képes megtalálni a legérdekesebb tényeket, amik leköthetik a figyelmünket. Ő maga mindezt újságíróként tanulta meg: több mint 200 cikket írt, mielőtt 1990-ban megjelent volna első regénye, a Golden Fleece.

    Saját bevallása szerint nagyon is élvezi a kutatást annak ellenére, hogy nem mindent oszthat meg velünk. Hozzáteszi, hogy ebből a szempontból a Quantum Night írását élvezte legjobban, hiszen a három év alatt, amit a regény megírásával töltött kényelmesen elmerülhetett a kutatásban és rengeteg mindent tanulhatott. Mivel úgy érzi, talán a könyvében olvasható dolgok mást is érdekelhetnek, ezért ezúttal csatolt egy 52 könyvből álló bibliográfiát a mű végére. Hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele egy science fiction regénybe!

    CaeoaMOVIAAPZLO

    Ahogy az érezhető az összefoglalásból és az eredeti interjúból is, Sawyer ezúttal még bátrabban kísérletezik az embereket mindig is foglalkoztató témákkal (itt a gonosz jelenléte) és a tudományban rejlő lehetőségekkel. Mindemellett pedig az olvasót egy egyedi világba vezeti be, ahol megdöbbent minket intelligenciájával és eredeti gondolataival, miközben nem néz le minket, hanem segít megérteni a regényét átszövő tudományos hátteret is. Mi már nagyon türelmetlenül várjuk, hogy elolvashassuk a Quantum Nightot!

  • „Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni” – a második interjú Michael Waldennel

    A Galaktika Start Könyvek egy új fejezet a Galaktika történetében. Az induló sorozat első négy szerzőjét már bemutattuk egy-egy interjú keretein belül. Most azonban alkotásaikra került a hangsúly. Megjelenő regénye kapcsán, annak világában elmerülve kérdeztük Michael Waldent női szerepekről, vallási kérdésekről és a sors rejtélyeiről.

    Az Eshtar több témával is foglalkozik, csaknem egyszerre. Hogyhogy egy könyv (sorozat) öleli fel őket, s nem több?

    Három választ is adnék a kérdésre! Először is, ezek a témák napi szinten foglalkoztatnak, szükségszerű, hogy bekúsztak a regénybe is. Másodszor, nagyon szeretném a szereplőket valóságosnak feltüntetni, igazi gondokkal, reményekkel és problémákkal, így ahány karakter – márpedig elég sok van belőlük – annyi kérdéskör fel is merül a történetben. Harmadszor, az emberiség itt csak egy a számos civilizáció közül, akiket a konfliktus érint. S bár nem volt célom a faj összes létező érdekességét, gondját, zsenialitását felsorakoztatni, a teljes képhez érintenem kellett néhány nagyon is aktuális kérdést.

    Ráadásul úgy hiszem, az emberek nem bigyókról és dolgokról szeretnének olvasni, hanem tettekről, motivációkról, karakterfejlődésről.  Nem véletlen, hogy a nagy franchise-okban is azokat a regényeket dicsérik, ahol a karakter belső válsága jelenik meg, miközben az egyszerű lövöldözős-menekülős sci-fiket kevesebbre tartják… Egyik barátom jegyzi ezekre azt vicces a kifejezést, hogy Action-Fiction.

    Szerinted valóban létezhet ennyire ragaszkodó nép saját kultúráját, vallását tekintve, mint az Eshtarban? Ha a Földön él ilyen népcsoport, melyik volna az?

     Ezt a kérdést nem lehet az aktuálpolitika érintése nélkül megválaszolni, márpedig én tartózkodnék ettől. De számos népcsoportot meg lehetne említeni, akik küzdenek az identitásuk megőrzéséért. Van, akiknek ehhez nincs szüksége vallási összetartásra, másoknak maga a vallás adja az igazi kovászt, ami összetartja őket.

     

    Van olyan, aki Eshtart istennek tekinti, de van, aki egyszerű, ám határozott embernek, forradalmárnak, vezetőnek. Mitől lesz egy nő erős?

    Ugyanattól, amitől egy férfi. Önazonos, önhatékony, és magára veszi a felelősséget. A lényeg az egyenlő lehetőségekben rejlik, amit mindkét nemnek meg kellene kapnia. A nyugati világ már nyitogatja a szemét erre a tényre, de Földünk jelentős részén… szuboptimális a nők helyzete. Van, ahol háziállatként bánnak velük, ez pedig mélyen elkeserít.

    Fontos-e egy erős, női karakter egy műben, legyen az film, könyv, stb?

    Szerintem elengedhetetlen. Én személy szerint nagyon szenvedek azoktól a filmektől, könyvektől, melyekben a női szereplők csak áldozatnak, háttérnek, célnak, mellékes kellékesnek vannak jelen, főleg úgy, hogy a történelem azt tanítja nekünk: a nők aktív szerepet vállaltak. Néha a háttérből, néha az első sorból, de sosem voltak egyszerű statiszták.

    Vittorya sem tipikus női szereplő.

    Szereplőnek tényleg nem tipikus. Van néhány testi-lelki adottsága, belekerül olyan élethelyzetekbe, ahol bizonyítani tud, de legbelül mégiscsak egy átlagos lánynak gondolom. Ismerek lányokat, akik ugyanígy helyt tudnának állni, ha ilyen körülmények közé kerülnének!

    Igazán attól lesz talán más, mint a hasonló női akcióhősök, hogy nem sebezhetetlen, sőt, egyfajta fogyatékkal él, akárcsak az ötszáz évvel későbbi királynő is. A nagysága talán az, hogy ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet. Lelki fronton teljesít igazán jól.

    Eshtar cover

    Hangsúlyozod, hogy a nemiséggel is foglalkozol a regényben. Ez miben mutatkozik meg?

    Szerelemben, szexben! Ezek természetes, közös igényeink, mégis kevés szó esik róla általában. Én eszköznek használom ahhoz, hogy a karakterek belső életét, lelki dinamizmusát bemutassam. Emellett kultúránk szerves része, tehát ha az emberiségről beszélünk, ezt is érinteni kell a teljes képhez. A szexus mindannyiunk életében jelentős hajtóerő.

    Számomra az is fontos volt, hogy a történet negatív hősei is hús-vér emberek legyenek, akik nem holmi őrület, csak más agendák és más erkölcsök szerint cselekszenek, mint az átlag. Attól még ugyanúgy képesek szeretni, és kapcsolatokat kialakítani.

    Rohanó társadalmunkban minden percben jön valamilyen informatikai újítás. A regény ugyan a jövőben játszódik, de nincs számítógép, csupán néhány digitális eszköz. Szükséges a jövőben az informatikai modernizálás, vagy anélkül is lehet boldogulni?

    Nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen egyéb út létezhet az univerzumban a miénken kívül. Én azt gondolom, hogy egyrészt létezik más, az információs társadalomtól eltérő út is, másrészt ebben nálunk is nagyon komoly újítások válnak szükségessé. Gyakorlatilag elértük a miniatürizálással azt a szintet, ahol már a quantumvilág törvényei uralkodnak, s így elképzelhető, hogy jelenlegi technológiánk zsákutcának fog bizonyulni. Talán megoldás lesz a quantum-számítógép, talán nem. Talán olyan korok várnak ránk, ahol az információ tárolása és átadása nem elektromosság kérdése lesz már. Vissza is fejlődhetünk, felejthetünk el olyan dolgokat, amit soha többé nem kapunk vissza. Az Eshtarban ez be is következik, inkább a felejtés az úr, nem az innováció. Igaz, itt bizonyos személyek céljai is közrejátszanak a világ ilyen irányú fejlődésében.

    El tudok képzelni olyan civilizációt, ahol azt a digitális világot, amit mi mindennapinak hiszünk, ők fel sem találják, mert jobb megoldásra bukkannak. Ez olyan lenne, mintha mi a robbanómotort előbb találtuk volna fel, mint a gőzgépet. Ez esetben az utóbbi ki sem alakult volna.

    IMG_2524

    Milyen szerepet játszik a politika a regényben?

    Az elsőben kevesebbet, a másodikban és a harmadikban annál többet. Össze kell fognia az emberiségnek, márpedig ez kemény politikai kérdés. Az országok, a népek, a vallások mind-mind ki vannak téve egy sajátos evolúciónak a kulturális környezetben, ahol a túlélésre adaptálódtak. Így valódi kihívás elé néz, aki az egységesség felé szeretné tolni a fajunkat.

    Nagyon sajátos módon közelítetted meg a vallás kérdését a regényben. Elképzelhető, hogy a földi vallások is egy időutazó miatt alakulhattak ki? Vagy csupán néhány elszánt ember félreértett valamit, csak úgy, mint Nasa-Reth esetében?

    Fel lehet állítani efféle elképzeléseket, de úgy hiszem, a vallások kialakulásának körülményeit, okait és mikéntjét magyarázó elméletek már megfelelő bizonyítást nyertek, Richard Dawkins, Daniel Denett, Michael Shermer és más kutatók munkássága nyomán. Bennünk van, evolúciós előnyünk következménye. Mert nem lehet a civilizáció ilyen szintjére jutni a pozitív megerősítés és a mintakeresés, az okok magyarázásának igénye nélkül. Azonnal legyártjuk a nekünk megfelelő magyarázatot. Ekképpen a Nap volt már isten, volt már hatalmas, lángoló széngömb az űrben, de volt már ívfény is két elektromos pólus között. Most, hogy van rá valódi eszközünk, hogy megértsük, kis túlzással atommáglyának ismerjük. Mindig a technológiai szintünknek megfelelően véltük tudni az igazságot.

    Képzeljük el elődeinket! Életrevalóak, találékonyak voltak, ravaszak és óriási potenciál rejlett bennük. De nem tudtak semmit a gravitációról, a bolygókról, a betegségek mibenlétéről, a szél kialakulásáról. Nem értették a tüzet, nem értették a hullócsillagokat, nem értették a hirtelen feltűnő fosztogató hordákat. Nem ismerték az evolúció fogalmát. Soha nem láttak olyat, hogy egy dolog magától jött volna létre. Mindig a fazekas készítette az edényt, a pék a kenyeret. Ekképpen nem tudták máshogy elképzelni: az embert is készítenie kellett valakinek! Egy olyan lénynek, aki annyival komplexebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a fazekas az agyagedényhez képest. Magyarázni próbálták a világukat, ahogy mi is. Amíg nekünk manapság – a szó legszorosabb értelmében – keresnünk kell a csodát, addig nekik minden az volt, és ezért semmi sem. Számukra nem volt különbség tudás és intuíció, varázslat és technológia, vallás és mesék, bizonyosság és hit között.

    Nagyon erős a gyanúm, hogy minden civilizációalkotó elme szükségszerűen vallásos is. Úgy gondolom, az intergalaktikus háborúk is vallásháborúk lennének, ha lennének egyáltalán… Lehet, hogy csak az az intelligens faj élheti túl saját kifejlődését, amely képes magát feltalálni szekuláris civilizációként?

    Válaszolva a kérdésre, szerintem nincs félreértés a vallások körül. Ők pontosan úgy értették, ahogy leírták.

     MichaelWalden

    A könyved fantasy és SF elegye. Miért döntöttél e két zsáner vegyítése mellett? Hiszen, amennyire közel, oly távol is állnak egymástól.

    Lehetséges, hogy valójában e kettő ugyanaz, csak a nézőpont más? A fantasy főként a varázslattól, a csodáktól és a lényektől lesz az, ami, amellett, hogy vannak a műfajnak tipikus jellegzetességei. De a varázslat mi pontosan? A fizika törvényeinek csodálatos felfüggesztése, vagy kihasználása? Bármi is az, ha kísérleti körülmények között megismételhető, akkor kutatható és leírható lenne, és már oda is van a nagy misztikum. Bármelyik fantasyból lehetne sci-fit faragni… latin neveket a lényeknek, némi techno-halandzsát a varázslat mibenlétének magyarázására, és már kész is!

    Az Eshtarban szereplő képességeket maguk a szereplők is tudományosan magyarázható jelenségnek tekintik, persze az eszközük hiányzik hozzá, hogy ezt meg is tegyék. Ezen a határmezsgyén szerettem volna lavírozni. Az olvasó maga döntheti el, hogy vannak-e csodák, vannak-e istennők és istenek. Sőt, kénytelen is az állásfoglalásra! De ha már a könyv zsánerének definiálásánál tartunk, bizonyos részek steampunk kategóriába tartoznak, bár ez inkább a második könyvben jelenik meg. Történetét tekintve nem áll messze a görög eposztól sem…

    Korokon átívelő sorsok – szerinted van sors? Ami eldöntetett, annak be kell következni, vagy van egy embernek ráhatása saját jövőjét illetően?

    Lehetséges egy ideális út, amit az ember az adottságaival járni tud, és ha ezt meg is találja, lehetne úgy aposztrofálni, hogy „beteljesíti a sorsát”. Azt nem dönthetjük el, mit kapunk az útra, ezt is lehetne sorsnak nevezni, de hogy mit kezdünk vele, az már rajtunk áll.

    De még így is van, ami eldöntetett, és be kell következnie. Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni.

    Szerintem a szerelem is ilyen.

     

    Fotók: Csata Judit

     

  • A 23. Spectrum Awards legjobbja grafikái

    Május 7-én kiderül, hogy kik is érdemlik meg, hogy 2016 legtehetségesebb sci-fi, fantasy és horror grafikusoknak nevezzük őket: ekkor adják át a Spectrum-díjat.

    A Spectrum-díjat 1994-ben alapította Cathy Fenner és Arnie Fenner azzal a céllal, hogy megtalálják a legkiemelkedőbb rajzolókat vagy egyéb, a zsánerekhez köthető alkotókat. Azóta minden évben kiválasztják a legjobb sci-fi, fantasy és horror, vagy egyéb témájú alkotásokat. A grafikusok  több kategóriában is indulhatnak, mint például könyvborító, reklám vagy concept art. Február 27-én mind a 8 kategóriában megnevezték az öt döntőbe jutott alkotást. A zsűritagjai (David Palumbo, Cynthia Sheppard, Kirk Thatcher, Charlie Wen and Terryl Whitlatc) több mint ötszáz pályaműből rostálták ki a legjobbakat. Eredményhirdetés május 7-én várható, amit Santa Crúzban, Californiában tartanak.

    A versenyen minden évben csodálatosabbnál csodálatosabb műveket látni, azonban az idei jelöltektől elállt a szavunk. Az eredményhirdetésig itt egy válogatás a nekünk legjobban tetsző alkotások közül. További művekben ezen a honlapon gyönyörködhettek.

    Nico-Delort-BlessingOfAthena-A-Spectrum23-nomination
    Nico Delort: Athené áldása
    Donato-Giancola-Empathy-E-Spectrum23-nomination
    Donato Giancola: Empátia
    bill-carman-medievalbatman-I-Spectrum23-nomination
    Bill Carman: Középkori Batman
    Mirko-Failoni-The-Mushroom-Forest-CA-Spectrum23-nomination
    Mirko Failoni: A gombaerdő
    Paolo-Rivera-Hellboy1953-C-Spectrum23-nomination
    Paolo Rivera: Hellboy 1953
    RovinaCai_TomThom-Spectrum23-nomination
    Rovina Cai: Tom Thom
    Wayne-Haag-Dust_Devil-U-Spectrum23-nomination
    Wayne Haag: Dust Devil
    forest-rogers-morrigan-D-Spectrum23-nomination
    Forest Rogers: Morrigán
    Bartosz-Kosowski-Discworld-A-Spectrum23-nomination
    Bartosz Kosowski: Korongvilág
  • Perry Rhodan-novellák az új XL-ben

    Eddig talán nem akadt még olyan sci-fi történet, ami olyan sokáig izgalomban tartotta volna az olvasók fantáziáját, mint a Perry Rhodan-sorozat. A német sztori nem csak hazájában, hanem más országokban is híres és népszerű. Itthon eddig pár kiadott regényben és a Galaktika néhány számában találkozhattunk az űrhajóssal, azonban az új XL-ben ismét lehetőség nyílik egy izgalmas, Rhodan-féle űrutazásra.

     

    who-is-clark-darlton-is-star-or-no-star-walter-ernsting-celebrity-vote

    Clark Darlton

    Perry Rhodan története két német SF író nevéhez fűződik: K. H. Scheeréhez (1928-1991) és Walter Ernstinghez (1920-2005), vagy ismertebb nevén Clark Darltonéhoz. A közös történetírást 1961-ben kezdték: Scheer 70 regényt írt ehhez az univerzumhoz és 647 részhez működött közre szerzőként, Darlton pedig az 1622. részig volt aktív tagja a projektnek. Nehéz megítélni, hogy a sorozat alapjaiból ki mit írt meg, de a főhős nevét és karakterét, az idegen fajok egy részét és pár mellékszereplőt mindenképpen Darltonnak tulajdonítanak.

    A kezdetek óta Perry Rhodan legalább 2800 számot ért meg és ezzel a leghosszabban futó sci-fi (pontosabban űropera) sorozattá vált. Népszerűsége a mai napig töretlen: még mindig születnek új írások a Rhodan-univerzumban, továbbá számos sci-fi művészre volt hatással, mint például George Lucasra. Habár a sorozat hazájában és külföldön is ismert, itthon sajnos nem annyira, mint megérdemelné. Az első történet a Galaktika 259-től a 262-ig volt olvasható: ez volt A Stardust-küldetés (Unternehmen „Stardust”). A mostani, 312 XL kiadásban az Istenek alkonya (Götterdämmerung) részt és két plusz novellát olvashattok: Repülés a Kapuvilágra  című történetet (Der Flug nach Gateway) és H. G. Francis által írt Szemtől szembent.

    4.0.1

     

    Az egész Perry Rhodan-kaland 1971-ben indul, ahol a Földet három nagyhatalom irányítja: a Nyugati-blokk, egy a NATO-hoz hasonló államszövetség, amit az USA irányít és a Kína által vezetett Ázsiai Föderáció. Kevésbé fontos, de jelentős hatalom még a Keleti-blokk. Ezek a hatalmak a társadalom/gazdaság minden szintjén versenyeznek. A tényleges történet a Stardust nevű űrhajó Holdra szállássával kezdődik – ezzel érkezik Perry Rhodan is. Az igazi kaland akkor veszi kezdetét, amikor csapatával rátalálnak egy, a Messier 13-ban található bolygóról, az Arkonról származó űrhajóra.

    A sorozat előrehaladtával a szereplők halhatatlanságot szereznek, ami annyit tesz, hogy nem hat rájuk az öregedéssel járó elgyengülés, immunisak a betegségekkel szemben, azonban erőszakos halált halhatnak. Az indulás óta az írók (Darltonon és Scheeren kívül több író is bővítette ezt az franchise-t) már több évezrednyi cselekményt vetettek papírra, számtalan galaxist mutattak be, bejárták az űr legtávolabbi sarkait, párhuzamos univerzumokat fedeztek fel és még ennél furcsább jelenségekről is meséltek. Mindemellett jelen vannak az olyan népszerű, tipikusan sci-fis témák is, mint az időutazás vagy az idegen fajok, de nagy szerepe van a paranormális erőknek is.

    perry-rhodan-4-gotterdammerung-heftroman

    A 312-es XL-ben a 4. Perry Rhodant, az Istenek alkonyát olvashatjátok. Az új kalandban a Stardust parancsnoka az arkoniaiaknak segít, akik épp válságos időket élnek. A mentőcsónakok energiájának köszönhetően egy arkoniai, Thora képes volt a Stardustot körbevevő energiát kitágítani. Rhodan ezután egy olyan űrhajó építésébe fogna, amivel Thora és társa, Crest vissza tudna térni az Arkonra, azonban nem várt politikai akadályok várnak a csapatra.

    A másik, Darlton által írt Rhodan-novella, a Repülés a Kapuvilágra 1984-ben jelent meg a Jubiläumsband 5. számában. A történet a 25. századba kalauzol minket a Rhodan-univerzumon belül. Ezúttal a Gatewayre látogatnak hőseink: egy kartaunik nevű veszélyes anyagot kell Rhodanéknak elszállítani a Scherbel II-ről a Gatewayre. Azonban a műszereik felfedezték, hogy úti céljuk légköre veszélyes a számukra. Ekkor kérik az űrkereskedő, Thunderbolt kapitány segítségét a rakomány elszállításában. Azonban hiába oldódik meg egy probléma, sorra jönnek a következők: hogyan jutnak el a 8 fényévnyi távolságra lévő bolygóra és a veszélyes rakománytól hogyan védi meg magát a kapitány? Spoilerek nélkül annyit elárulhatunk, hogy számtalan, „tudományos” fantasztikus megoldásról olvashattok majd.

    Jubiläumsband5

    Akár ismerjük a történeteket, akár nem, az mindenképpen elmondható, hogy hihetetlen teljesítmény, amit a Perry Rhodan írói elértek. A lenyűgöző dolog nem is a sorozat hossza, hanem a gazdagsága. Az űrkalandok és a színes karakterek mögött ugyanis egy hihetetlenül összetett univerzum áll, ami azt az érzést adja az olvasónak, hogy egy nagyon is élő, szinte valós világba lép be – ahogy egy a Star Wars vagy a Star Trek világában játszódó sztori esetén is megvan ez az érzésünk. Ha legalább ezt a két fandomot szeretitek, nem fogtok csalódni Darlton és Scheer által elkezdett Rhodan-sorozatban sem.

  • Disztópia a 21. században

    Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek, amelyek helyet kaphattak volna a felsoroltak között.

    A tudományos fantasztikumnak rendkívüli múltja van. A különböző technikai jóslatok, vagy egyáltalán a jövő kérdése nagyon régóta foglalkoztatja a filozófusokat, tudósokat. A proto-science fictionnek nevezett korai SF-nek tekinthető művek már a korai japánban is megtalálhatóak idő- vagy űrutazás formájában, de ne rohanjunk ennyire vissza a múltba. A sci-fi kibontakozása nem is olyan régen kezdődött meg, amikor a modern ember úgy érezte, nem is lehetne aggasztóbb a helyzet.

    A huszadik század igencsak viharos időszak volt az emberiség számára. Az egész világ forrongott, háború követett háborút, legyen az nyílt fegyveres összetűzés, vagy nagyhatalmak politikai erődemonstrációja. A tudományos fantasztikum szárnyalása is szorosan kötődik ezekhez az időkhöz. Ennek oka egyfelől az elvágyódás volt, az utazás, kvázi modern orientalista attitűd. Csak most nem a mesés kelet vonzotta az írókat, hanem a messzi, végtelen űr, ami még felfedezésre várt. Másfelől remekül be lehetett mutatni földi népeket, népcsoportokat egy-egy idegen fajként jellemezve. Harmadrészről, megkerülve a cenzúrát, csak így írhattak olyan témákról, amiket azokban az időkben nagyon nem lett volna szabad. Ne feledjük, hogy neves magyar költők gyermekdalnak álcázott politikai verseket vetettek papírra, hogy elkerüljék a cenzúrát és egyéb koncepciós pereket. Tehát fontos volt megmutatni az akkori olvasóknak is, miféle világban élnek, teret adva a bújtatott, de igenis fontos gondolkodásnak.

    proto- sf

    Számtalan mű született, amiket mai napig aktuálisnak tartunk, illetve meghatározó volt az SF műfaj szempontjából. Egy nap se lenne elég felsorolni az összes olyan remeket, amik kihatással vannak a modern, huszonegyedik század embereire is. Mai napig folyamatosan igyekeznek az elhivatott tudósok megvalósítani azokat a találmányokat, amelyek alig hatvan éve kipattantak egyes írók fejéből. Ezekből nem keveset már sikerült megvalósítani (okosóra, mobiltelefon, önvezető autó, egész Földet behálózó internet, fejlett űrutazási technikák).

    A háborúk borzalmai elől rengetegen menekülni akartak. Nem akartak több olyan véres, és szörnyű eseményt, mint az első és második világháború. Ám nagyon úgy tűnt, a Föld már nem képes emberséget mutatni, így megpróbálták – ha csak képzeletben is – átlépni az űr végtelen távolságait, és megalakítani a modern falansztert valamely másik bolygón. A kommunista eszmékből átvett, ekkor még szinte szó szerint vett utópia igazi mentsvárnak bizonyult. Lem Visszatérésében Hal Bregg ugyan nem másik planétára utazik, hanem különös időutazással a Földön landol, ahol minden teljesen megváltozott. Meglátja a tökéletes társadalmat, ahol mindenki egyenlő, ahol minden túl szép, hogy igaz legyen. Az ehhez hasonló művekben szembeállítják ezen eszméket a valós emberi természettel, s azzal, miket kell feláldozni ahhoz, hogy társadalmunkat tökéletesnek titulálhassuk.

    utopia

    Clarke A gyermekkor végében idegen lényekről ír, kik anyabolygónkat tökéletessé formázzák, megszüntetve a háborúkat, éhínséget, de véget vetve az egyéniségnek, az emberségnek, kultúrának és a vallásoknak is.

    Elképesztően sok negatív kicsengésű mű született a korai huszadik században, ami gyakorlatilag az utópia teljes ellentéte. A regények általában az „ami elromolhat, az is el is romlik” elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról. Ott volt például az első science-fiction mozifilm, az 1927-es Metropolis, melynek története sem éppen gyerekmese. És persze nem véletlenül nevezik Orwell 1948-ban íródott, 1984 című regényét sem talán a világ legmeghatározóbb disztópikus irodalmi művének.

    metropolis

    Mégis néhány szerzőnek sikerült optimistának és elhivatottnak maradnia a huszadik században. Rengeteg olyan mű született, amelyben remek, nem csupán élhető, hanem kimondottan pozitív jövőképet festettek le az olvasóknak. Repülő járművek, mosolygós emberek, színkavalkád, elképesztő mennyiségű és minőségű találmány, amelyeken olykor jókat mosolygunk, mikor elolvassuk, ám előfordul, hogy újra meg kell nézni a könyv kiadásának dátumát, vagy utána kell nézni, a szerző nem véletlenül időutazó, hiszen jóval megelőzte korát. A sokszor megjelenő társadalomkritika ezeknél a műveknél sem maradt el, de maga a vízió, miszerint az emberiség elkövetkezendő napjai hogyan alakulnak – mindig pozitív kicsengésű volt.

    Nagyjából ezt a vonalat vitte tovább a nyolcvanas, kilencvenes évek felfogása is. Vegyük csak alapvető példának a Vissza a jövőbe-trilógiát. Igen, megjelentek Mad Max-szerű víziók is (a Galaktika 302-ben olvasható erről egy cikk), de ezek mellett a 80-as évek színeit sikeresen ültették be a jövőbe is, rengeteg olyan eszközzel, amiket mai napig próbálnak megvalósítani elhivatott kutatók.

    Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egészen a millenniumváltásig nem jelentek meg disztópiák, csupán a mérleg kiegyensúlyozott volt, s talán valamivel több pozitív jövőlátás mutatkozott meg. Véget értek a háborúk, az emberek megpróbáltak újra talpra állni. A szólásszabadság nagyban hozzájárult a zenei zsánerek kismillió ágazatának felemelkedéséhez, a szabad szellem és általános jólét pedig bizakodásra adott okot (legalábbis az USA-ban, Kelet-Európa még mindig vészes lemaradásban volt a Nyugattól), így már nem volt kérdéses, hogy az emberiség megérett a hőn áhított Paradicsomra. A 2010-es, 2020-as, stb időszakokra gyönyörű képeket festettek le, egy élhetőbb, szebb világ képét, amelyben az emberek toleránsan élnek egymás mellett, és sikerül meghódítani más csillagrendszereket is, amiket szépen benépesített a humán faj.

    dystopian-abandoned-cities-taipei-1024x545

    Ezzel szemben, ahogy beköszöntött az új évezred, mintha a jövőkép víziója gyökeresen kifacsarodott volna magából. A sci-fik egy a velejéig romlott, elpusztított, csúf világot ábrázoltak, amit egykor Földnek neveztek. A benépesített bolygók között ádáz küzdelem folyik, vagy éppen egy idegen létforma igyekszik lemészárolni mindenkit, aki él és mozog.

    Doctorow zseniális művei (Kis testvér, Homeland) a mindent megfigyelő rendőrállamról szóltak, de megjelentek a noir-hangulatú, igazán baljós víziójú művek is, mint a mostanában is népszerű fiatal felnőtteknek szóló regények. Például Az éhezők viadala, amelyben az emberek egy sanyarúsággal teli életben tengetik napjaikat, addig, míg évente nem mészárolják le egymást a különböző körzetek kiválasztottai.

    Igen nagy népszerűségnek örvendenek az atomkatasztrófát követő disztópiaregények is, mint a Metro-sorozat, amelyben a moszkvai metróhálózatba kényszerülnek a megmaradt túlélők. Szintén orosz illetőségű Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című meghatározó regényét is alapul vevő S.T.A.L.K.E.R.-sorozat, amelyben a csernobili katasztrófa lesz hatással a környező területekre.

    planet of the apes

    A disztópikus hangulat nagyban kihatott a videojáték-iparra is, egymást követték az olyan – negatív jövőt lefestő –alkotások, mint a Metro 2033 (a regényből adaptálva, csakúgy mint a S.T.A.L.K.E.R.-játékok), Fallout, Bioshock, vagy a Remember Me. Ezek legtöbbje már a poszt-apokaliptikus jelzőt is magára vette, tehát a világ valamilyen módon (nukleáris háború, elszabadult vírus, mindent romba döntő kormányok, idegen lények) felemésztődött, és a megmaradt túlélők iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Természetesen a fent említett művek mellett még véges végtelen regény, film, sorozat, játék foglalkozik a cseppet sem kellemes jövővel. Ezek a történetek nem kalauzolnak minket távoli égitestekre, másik galaxisokba, hanem a Földön mutatják be a vészjósló időket. Legtöbbjük felhívja az olvasók figyelmét arra, ha így haladunk a környezetszennyezés, politikai acsarkodások és gazdasági kizsákmányolások terén, akkor bizony hamarosan bekövetkezhet egy olyan disztópia, ami valósággá is válhat. Az embereknek maguknak kell belátni, hogy nem a jelenben élnek, hanem előkészítik a jövőt az utódoknak, a következő generációnak, és ehhez tenni is kell.

    Az élhető, szebb jövő nem ábránd, nem fantasztikum, amire csodálkozva kell néznünk. A közös jövőnk mindig a küszöbön van, és ha nem szeretnénk sem anarchiát, sem idegen űrlények közbeavatkozását, vagy félig felrobbantott Földet, akkor üljünk le és gondolkodjunk el, hogyan tehetnénk csodálatossá az utánunk következő társadalmaknak örökségként a saját, közös jövőnket.

  • Bryan Fuller az új Star Trek-sorozat showrunnere

    Novemberben már hírt adtunk a CBS Star Trek-sorozattervéről, de akkor még nem sokat tudtunk a produkcióról. Azonban most kiderült, hogy kik is lesznek felelősök az új ST-ért.

    Egyikük Bryan Fuller, akinek a neve nem idegen a sorozatos világban, rengeteg sajátos hangulatú alkotás köthető hozzá (pl. Hannibál, Halottnak a csók, Haláli hullák), de a Star Trek világa sem idegen tőle: karrierje elején forgatókönyvíróként dolgozott a Star Trek: Voyageren (1997-2001) és a Star Trek: Deep Space Nine-on (1997).

    Az új produkcióhoz Alex Kurzmann is csatlakozik, mint executive producer. Az úr olyan sorozatok mögött bábáskodott eddig, mint a mostanában futó Scorpio, Limitless, de Kurzmann a Star Trek világában is otthonosan mozog: forgatókönyvíróként működött közre a 2009-es Star Trekhez és a Sötétségben-hez (2013).

    Ahogy korábban is írtuk, az új széria új karakterekre és új világokra épül, de mindeközben aktuális eseményekre is kitekintést nyerünk. Az alkotók már nagyon izgatottak, megvannak a saját elképzeléseik és vágyaik. Bryan Fuller még 2013-ban így nyilatkozott egy esetleges, általa készített ST-sorozattal kapcsolatban: a cselekményt, ha lehetséges, az U.S.S. Relianten helyezné el, kapitánynak Angela Bassettet (Támadás a Fehér Ház ellen, Vészhelyzet) tenné meg, első tisztnek pedig Rosario Dawsont (Daredevil, Sin City).

    Bárhogy is alakuljanak a készítők tervei, mi most mindenesetre kicsit izgatottak lettünk az új Star Trek-sorozatot illetően, hisz úgy tűnik, jó kezekbe került a reboot.

  • Lehetne végre egy magyar űrbetyár – interjú Vékony Krisztiánnal

    EdDesk_Cheng

    Áprilisban érkezik új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek. Folytatjuk szerzőink bemutatását, Michael Walden után a Sors-algoritmus írójával, Vékony Krisztiánnal beszélgettünk.

    Kezdjük a legelején. Ki Vékony Krisztián?

    Azt hiszem, egy teljesen átlagos srác vagyok, mindenféle szuperképességtől mentes. Az a fajta, aki a tömegközlekedésen fülhallgatóval a fülében egy könyvet szorongat ide-oda billentgetve a fejét. Oldalra nézve talán megpillanthattok. Hogy kicsit informatívabb legyek, nagyjából ezt tudom elmondani magamról: jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdem meg az utolsó szemeszteremet  végzős építészhallgatóként. Emellett van szerencsém elmondani, hogy az ország egyik leginnovatívabb és véleményem szerint, minden bizonnyal a legbarátságosabb építész stúdiójának munkatársa is vagyok egyben. Összegezve ezt az apró kis keretet melyből most kikandikál egy részem, valahol úgy gondolom, hogy igazából csak egy piszok mázlista fickó vagyok. Egy olyan figura, aki ha éppen nem épületeket tervez, a klaviatúrára teszi az ujjait és gépelni kezd.

    Mit érdemes tudnunk rólad?

    Úgy érzem, édesanyám végtelen empátiája és édesapám elképesztő mérnöki tudása alatt nevelkedve egyfajta humán-reál vonalon kezdtem el mozogni már igen fiatalon. Kölyökként naphosszat a garázsban barkácsoltam izgő-mozgó mechanikus szerkezeteket építgettem, nem voltak túl hasznosak, de jókat szórakoztunk velük. Az általánost elkezdve képzőművészetet tanultam, gimnazistaként a színtársulatban töltött éveimre emlékszek vissza a legörömtelibben. Ezután egy olyan mérnöki egyetemre mentem, amire nyugodt szívvel ki lehetne írni Dante Poklának nem túl jó marketingű  üdvözlőszövegét. Megjegyzem, nem bántam meg. Ma mindezen múltbéli tapasztalatokból és élményekből építkezem, próbálom a lehető leghasznosabbá tenni a tudást, amit kaptam. Idővel az is elválik majd, sikerült-e.

    Hogyan ismerkedtél meg a sci-fivel és miért szeretted meg?

    E.T.A. Hoffmann-nak van egy írása, a Homokember, ajánlom mindenkinek. Nem sokan jelentenék ki, hogy a német romantika egyik nagy neve sci-fi író lenne, de aki olvassa a történetet tálán elmélázik a gondolaton. Nem lövöm le a poént, tessék kézbe venni. Mindenesetre ez volt az egyik első élmény ami kiszakított a kötelezők világából és egy másik univerzum felé kezdett terelni. Ámde a valódi lökést az jelentette, amikor egy barátom – az egyik legműveltebb ember, akit valaha ismertem –  Philip K. Dick regényét, az Ember a fellegvárbant a kezembe nyomta. Onnantól kezdve a műfaj az életem részévé vállt, és nem tágít mellőlem.

    Mikor váltál sci-fi olvasóból sci-fi íróvá?

    Már kis gimnazista koromban írogattam, rövid történeteket, verseket, még egy regényt is elkezdtem egyszer. Itt említeném meg: pocsékok voltak. De az affinitás talán mindig is bennem volt. Imádom a történeteket. Legfőképp szeretem hallgatni az emberek saját meséit. Úgy érzem mindenkiben máshogy jelenik meg a körülöttünk lévő világ, mindenki más percepcionális készséggel képezi le a környezete képét. Ebből adódóan úgymond mindenki egy tökéletesen más mikrouniverzumban él. Emberekkel beszélgetni kicsit olyan, mintha párhuzamos világokat fedezne fel az ember. Elképesztően érdekes dolog. Multiverzum a szociológiában.

    Az én legnagyobb szerencsém az, hogy életem során olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a szemében olyan világok tükröződését láttam, melyeket nem lehet, nem varázslatosnak tekinteni. Azt hiszem ezt hívják inspirációnak. Nem tudom, mikor lettem író, de azt tudom, kik miatt váltam azzá. Néha eszembe jut a több ezer éves mondat: ”..mondják el majd, hogy óriások közt éltem”

    Vékony Krisztián
    Vékony Krisztián

    Regényedben többször említed Philip K. Dicket vagy Asimovot. Írói példaképeid vagy inspirálóid ők? Esetleg még tudnál említeni további kedvenc sci-fi írót, vagy olyat, aki hatással volt rád?

    Nos, Philip K. Dickről már esett szó. Az egyik legkreatívabb elmének tartom azóta is. Asimovot hasonlóképp. Természetesen nagy hatással voltak rám. Ha csak a műfajból kéne említeni, akkor a következő neveket még feltétlen kiemelném: Orson Scott Card, Ray Bradbury, Herbert G. Wells, Kurt Vonnegut, Frank Herbert, Arkagyij és Borisz Sztrugackij, John Scalzi, Robert Charles Wilson, Zsoldos Péter, Galántai Zoltán.

    Az sf-ben rengeteg téma és koncepció létezik, amik az itthoni írásokban is megjelennek. Ennek fényében szerinted van olyan külföldi sci-fiben jellegzetes dolog, ami a jelenlegi magyar sci-fiből hiányzik?

    Bevallom, ezen még nem gondolkodtam. Személy szerint, kevés olyan magyar sci-fi regényről tudok, ahol a történetben Magyarországnak magának konkrét szerepe lenne. Természetesen ez valahol érthető a hatalmi helyzetünket tekintve, de szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol egy pesti srácból asztronauta válik. Akár lehetne csempész. A tudományos fantasztikum mindig is a lehetetlennek tűnő dolgok megközelítéséről szólt. Fogjunk össze, legyen végre egy magyar űrbetyár.

    Szokták mondani, hogy a science fiction sokszor inkább a jelenről, mint a jövőről szól. Ebből kiindulva, szerinted egy sci-fi írónak mennyire kötelessége reagálnia aktuálpolitikai problémákra?

    Egy sci-fi író gyakran a múltat nézi és ez alapján hoz létre prekoncepciókat a jövőre. Nyilvánvalóan kitekint a világba és annak hatására is alakítja a fejében kialakult képet egy másik lehetséges univerzumról.  Azt hiszem, ez inkább egyfajta intuíció, mintsem konkrét riposzt a problémákra. Érdekes módon mindez néha pontosan fordítva történik. Olykor éppen a világ reagál szomorúan egy-egy prekognicióra. 2015 első heteiben, a könyvet befejezve, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a történetben leírt háborús és menekült helyzet a való életünk része lesz majd, ahogyan abban is hittem, hogy nem éri el a terror az európai fővárosokat. Tévedtem. A fikcióból olykor valóság válik.

  • Űrhajós akartam lenni, egészen a Challenger katasztrófájáig – interjú Michael Waldennel

    2016 tavaszán indul új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek, melynek célja, hogy fiatal (főként elsőkönyves) szerzőket segítsen betörni a sci-fi piacra. Áprilisban jelenik meg Michael Walden Eshtar című fantasy-SF regénye, ezen apropóból készítettünk interjút a szerzővel.

    Kérlek, mondj néhány életrajzi adatot, mit tanultál és a könyvírás mellett mivel foglalkozol?

    1979-ben születtem, Győrben. Egy rövid ideig a családommal Ausztriában éltem, itt kezdtem el a gimnáziumot is. Közgazdász végzettségű vagyok, jelenleg családi vállalkozásunknak vagyok a műszaki igazgatója, emellett vívást oktatok.

    Áprilisban jelenik meg első köteted, az Eshtar. Mi ihlette a regényt?

    Két forrásból táplálkozik: fiatalságom popkultúrájából és a jelenkor válságaiból. A főiskola után passzióból filozófiát, vallástörténetet és némi történelmet hallgattam, s ezekben több kérdés merült fel, mint amennyi válaszra leltem. Úgy tűnik, rövid történetünk során nem tudunk bizonyos problémákon túlhaladni. Visszatérő elemekkel küzdünk mint emberiség és ez megjelenik a könyvben is.

    https://www.youtube.com/watch?v=M4zVM3COTw4

     

    Mióta érdekel a fantasy és a sci-fi? 

    Mióta az eszemet tudom! Természetesen űrhajós akartam lenni egészen a Challenger katasztrófájáig. Emlékszem, hetekre letargiába kerültem miatta. Viszont falni kezdtem a sci-fit, a filmeket, Jarre-t, és az első adandó alkalommal fejest ugrottam a szerepjátékba is. Elbűvöltek a lehetőségek. Távoli világokról álmodtam.

    Honnan jött az ötlet, hogy vegyítsd a két zsánert?

    Régóta bennem van az elképzelés. Talán a nyolcvanas évek B-kategóriás filmei voltak rám ilyen hatással? Nem tudhatom, mindenesetre, mivel a középkori hosszúkardvívást kutatom és oktatom is, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ezt fel fogom használni a történetben. Sajnos a vívást, mint olyat, általában nem jól jelenítik meg. Vagy túlmisztifikálják, vagy méltatlanul bánnak vele. A közelharc, történjen bármilyen eszközzel is, azt gondolom, a legtávolabbi jövőben is aktuális kérdés lesz.

    Milyen utat járt be a regény az első ötletektől a kiadásig?

    Mikor egyértelművé vált, hogy meg fogom írni a történetet, rengeteget jegyzeteltem; neveket találtam ki, háttértörténeteket foglaltam össze, és megterveztem a könyv(ek) dinamikáját, történetíveit, magaslatait és mélységeit. Innentől viszonylag egyszerű volt végigcsinálni. Voltak részek, amiket nagyon vártam, hogy papírra vethessek.

    Mi a kedvenc sci-fi műved?

    Több könyv verseng ezért a címért. Ami ilyenkor elsőre beugrik, az mindig az Angyali üdvözlet Heinleintől. Vagy a Csillagközi invázió – mármint a könyv! De ott van a Stars my Destination, ami magyar nyelven Tigris! Tigris! címmel jelent meg. Könnyű volt szeretni, hiszen akkoriban nem jelent meg ennyi könyv, de csak évekkel később értettem igazán meg, milyen mélységei vannak. De nem hagyhatom ki Aaron Dembsky-Bowdent a felsorolásból, akinek gyakorlatilag minden munkája fenomenális. Tőle a kedvencem talán a Betrayer.

    A nagyok közül kik hatottak rád (film, könyv, zene, stb), illetve esetleg az Eshtarra?

    Azt gondolom, hogy az Eshtar nagyon sok irányba tiszteletadás a részemről. A legnagyobb hatással egyébként zenék voltak rám. Az olvasók nem egy utalást találhatnak majd az Alphavilletől, a Nightwishtől, Thomas Bergersentől, André Tannenbergertől. Írás közben sokat hallgattam Ofra Hazat, Leftfieldet és Juno Reactort is.

    Az Eshtar nagy részben politikáról és vallásról szól, hogyan köti ez össze a történetben szereplő világokat?

    Ezeket látom az emberiség nagy, megoldandó kérdéseinek. Azt gondolom, amit tudományos módszertannal, technológiával el lehet érni, azt el is fogjuk tudni érni. Viszont a jelek szerint, furcsamód nem csak képessége, de igénye is van az embereknek a hitre. Ha az ember olyannal találkozik, amit nem ismer, nem ért, vagy nem tud elfogadni, pillanatok alatt gyárt hozzá valami magyarázatot; ezek nem ritkán nagyobb képtelenségek, mint a tudományos válasz lenne. Gondolok itt alternatív gyógyászatra, horoszkópra, ezotériára, alternatív történelemre, babonákra és a közel kilencezer különböző ismert istenségben való hitre. Nem az a kérdés számomra – és ez fontos hogy igazak-e ezek az elképzelések. Hanem, hogy kritika, utánajárás és bizonyítékok nélkül fogadjuk el őket. Ha belegondolunk, micsoda elvárásoknak kell megfelelnie egy tudományos eredménynek, hány teszten, kritikán kell átmennie, mielőtt a közösség elfogadja. Azt gondolom, hogy néhány mítosz és bálvány megérdemli, hogy ledöntsük majd egyszer, az emberi intellektus iránti tiszteletből.

    Michael Walden
    Michael Walden

    Néhány mondatban, persze spoiler-mentesen mutasd be, miről is szól az Eshtar!

    Az emberiség időn és téren átívelő konfliktusáról egy despota szuper-civilizáció ellen. Több idősíkon játszódik egyszerre, fejezetenként váltva. Van köztük orosz hidegháborús űrvadász-fejlesztés; Gilgames kora, a Sumer birodalom, több mint négyezer évvel ezelőtt; az európai reneszánsz Itáliája (ez a második könyvben jelenik meg először); a jelenkor USA-ja és NASA-fejlesztések.

    A két legfontosabb szál Inisfael bolygóján játszódik, egymástól ötszáz évre. Itt él a két főszereplő: Vittorya Astarte hercegnő, más néven Eshtar, illetve a tehetős, különc régész, Mikael Shahan.

    Mikael idejére Vittorya tettei, miszerint legyőzi a Férgek seregeit, legendává szelídülnek, és egy vallás épül köré, melyben Eshtar néven istennőként tisztelik. Mikael ennek a legendának az eredetét kutatja.

    Az egyik szálon megismerjük Vittorya  Eshtar  háborúinak valóságát, illetve tanúi lehetünk annak, hogyan válik egy hisztis, szinte kibírhatatlan fruskából valódi hercegnővé, majd királynővé.

    Mikaelnek pedig rá kell döbbennie, hogy a háború még nem ért véget, és pont az ő idejében csap le az újabb hullám Inisfaelre. Meg kell küzdenie saját magával, múltjával, és össze kell fognia az emberiséget, mielőtt túl késő lenne.

    Ahogy halad a történet, úgy lesz nyilvánvaló, hogy a legendák nem véletlen születtek, nem ok nélkül nevezik Vittoryát Istennőnek, hogy a legnagyobb kinyilatkoztatás még hátra van. Bár mindenkinek hőssé kell válnia, mire az emberiség szabad lehet, talán az Ő hőstette lesz a legnagyobb, de a legtragikusabb is mindközül.

    Kinek szólhat, kinek tudnád ajánlani a művet?

    Szinte bárkinek. Főleg azoknak, akiknek kérdései vannak. Jellemfejlődés, szerelem, erőszak, háború, misztikum, filozófia, hősiesség, női egyenjogúság és egyenértékűség, valamint a szexus erős szerepeket kapnak a történetben, mindezt egy futurisztikus, perzsa hangulatú környezetben. Akinek ez a keverék felkelti az érdeklődését, bátran forgathatja a könyvet.

    Dolgozol-e újabb köteten?

    Köszönöm a kérdést! Az Eshtar egy trilógia, eleve annak készült. A tervekben ennek megfelelően hullámzik a történet. Külön ívet kap a három könyv együtt, külön-külön könyvenként is, illetve a történetszálak, sőt, az egyes fejezetek is saját íven működnek, folyamatos cliffhangerekkel, hogy fenntartsák az érdeklődést és a dinamikát. Mostanra a harmadik köteten dolgozom. Talán azt is elárulhatom, hogy a teljes ciklus két trilógiából fog állni. A második trilógia, a Saida, felteszi majd a történetre a koronát, és lezárja az előre – és hátrautalások kereszttüzét.

  • Top 5: A legjobban várt sci-fi játékok

    Nem panaszkodhatnak a sci-fi szerelmesei az elkövetkezendő években. Filmek terén Star Wars-cunami várható, számozott és spin-off epizódokkal, Ridley Scott egy új Alien-trilógián agyal épp, melynek első része, a Covenant már javában készül, de Neill Blomkamp is egy xenomorph-mozin ügyködik, az ő filmje viszont pont Scott túlbuzgósága miatt került parkolópályára, ki tudja meddig. A Star Wars mellett a Disney másik aranybányája, a Marvel-divízió is impozáns mennyiségű filmmel kedveskedik majd a rajongóknak, a harcba pedig immáron a Warner is beszállt, hogy a DC-univerzum hőseivel törjön borsot a Bosszúállók orra alá. James Cameron az Avatarhoz tervez még több folytatást, így akit anno magával ragadott Pandora szemkápráztató világa, az még sokszor visszatérhet majd az elkövetkezendő években.  Sorozatok terén is tarolnak a szuperhősök, de idén végre az egykor szebb napokat is megélt SyFy csatorna sem szégyenkezhet, hiszen két nagyszerű adaptációt is letettek az asztalra a Térség valamint a Gyermekkor vége képében, plusz javában forog a 12 Majom második évada is. Könyvek terén pedig, nos, elég csak megpillantani a Galaktikabolt kínálatát, szinte biztos, hogy mindenki megtalálja a számításait, legyen az olvasó akár a hard, akár a könnyedebb fantasztikum kedvelője. Na de mi a helyzet velünk, játékosokkal? A válasz szerencsére az, hogy fantasztikus időszak elé nézünk, hisz olyan science-fiction alkotások vannak épp készülőben, melyek kiváló minősége már jó előre borítékolható. Most összeszedtük azt az 5 játékot, melyek nagyot fognak szólni a megjelenéskor.

    5. Star Citizen

    star-citizen

    Listánkat rögtön a Kickstarter eddigi legnagyobb sikerével kezdenénk, Chris Roberts szerelemgyermekére, a Cloud Imperium Games műhelyében készülő Star Citizenre ugyanis tavaly decemberre már 100 millió dollárt kalapoztak össze a rajongók, ezzel minden idők legsikeresebb, közösség által finanszírozott alkotásává téve a 2012 óta készülő programot, melynek végső megjelenése továbbra is kérdéses. A grandiózusnak ígérkező űrszimulátorról Roberts már a csillagokat is leígérte a leendő vásárlóknak. A fícsőrök között szerepel többek között az űrhajók minden részletre kiterjedő testreszabhatósága, a random generált bolygófelszínek, szinte végtelen galaxisok, rengeteg, szabadon bejárható város, milliónyi küldetés, külön FPS modul, valamint egy immáron teljesen különálló egyjátékos mód, mely a Squadron 42 nevet kapta, és nem kisebb nevek szerepelnek majd benne, mint Mark Hamill, Gary Oldman, vagy épp Gillian Anderson. A hatalmasnak ígérkező világ életre keltéséről pedig napjaink egyik legmodernebb grafikus motorja, a CryEngine felel majd, a látványra épp ezért egy rossz szavunk sem lehet, ez már az előzetesek alatt kiderült. Látszik tehát, hogy a csapat jó helyre tette a beömlött, rekord mennyiségű pénzt, más kérdés viszont, hogy a projekt egész egyszerűen túl ambiciózusnak tűnik ahhoz, hogy maradéktalanul beváltson minden ígéretet, sokkal nagyobb cégek is belebuktak már kevésbé nagyléptékű vállalkozásba (Ubisoft), így ne lepődjön meg senki, ha a megjelenéskor nem minden ígéret válik valóra. Viszont ha a fent említett dolgoknak már csak a fele is maradéktalanul megvalósul, a Star Citizen akkor is joggal foglalhatja el helyét az űrszimulátorok trónján. Csak győzzük kivárni.

    4. Deus Ex: Mankind Divided

    deus ex mankind-divided

    2011-ben szinte mindenkit meglepett a mára kultuszjátékká avanzsálódott, majd 2003-ban egy sokkalta haloványabb második részt is megért Deus Ex előzményeként szolgáló Human Revolution. Mind a szaksajtó, mind pedig a játékosok egyetértettek abban, hogy egy kiváló akció-szerepjátékot adott ki kezei közül az Eidos Montreal, olyat, mely méltó a nagynevű elődhöz. A grafika ugyan kissé kopottas volt már a megjelenéskor is, de a sokrétű játékmenet, a fordulatos, napjaink egyre relevánsabb témáját, a transzhumanizmust körbejáró sztori és a remek atmoszféra magasan kárpótoltak a technikai hiányosságokért. Egyedüli negatívumként a kissé esetlen bossharcokat lehetett csak felróni a játéknak, de ezt a csorbát sikerrel kiküszöbölte a 2013-ban kiadott finomhangolt verzió, a Director’s Cut. A Mankind Divided pedig értelemszerűen ugyanott folytatja, ahol a HR véget ért. Főszereplőként ugyanúgy megkapjuk Adam Jensen-t, akinek immáron a 2029-es Prágában kell majd rendet raknia az augmentált és „normális” emberek egyre inkább elharapódzó konfliktusát illetően, ehhez pedig minden eszköz a rendelkezésére áll majd. A fejlesztők egy rakás új játékszert adnak a felhasználók kezébe, akik természetesen most is eldönthetik majd, hogy a lopakodást, vagy a Rambo módjára történő előrejutást részesítik előnyben. A főellenfelekkel való konfrontáció immáron nem kötelező, ha eleget gyúrunk a beszédkészségre, akár ki is dumálhatjuk magunkat a forróbb helyzetekből, aminek a földhözragadtabb RPG rajongók csak örülhetnek. A látványért immáron a Hitman: Absolution-ben is használt engine a felelős, így végre a külsőséggel sem lesznek problémák, ha pedig a játékmenet is hozza az elvárt szintet, akkor a Mankind Divided komoly esélyekkel indul az év legjobbjának járó díjért. Augusztusban kiderül.

    3. Cyberpunk 2077

    cyberpunk2077

    A listán szereplő alkotások közül a Cyberpunk 2077 az, amelyről a legkevesebbet tudni jelenleg, viszont van egy tényező, mely ennek ellenére is elrepítette a 3. helyezésig: a CD Project Red készíti. Az a lengyel csapat, amely sikerrel adaptálta Andrzej Sapkowski novellafolyamát, a Witchert, melynek 3. része új standardot állított fel az open-world RPG-k műfajában, ezzel megérdemelten bezsebelve több száz „Év Játéka”-díjat. Az üzletpolitika pedig, amit minden idők egyik legjobb szerepjátékánál alkalmaztak (ingyen DLC-k, javítások, odafigyelés a rajongói visszajelzésekre, moddolhatóság) követendő példa lehetne minden kiadó számára. Na, ez a csapat gondolta úgy, hogy a dark-fantasy világát egy időre elhagyva belekóstolnak a neonfényes cyberpunk stílusába, új játékuk alapjául pedig a Mike Pondsmith által kreált, immáron több mint három évtizede létező Cyberpunk 2020 című asztali szerepjátéka szolgál majd. A játékról egyelőre csak egy elég hatásos CGI trailer került eddig napvilágra néhány kép kíséretében, na meg egy ígéret, miszerint még a Witcher 3-nál is nagyszabásúbb lesz a projekt. Nagy szavak ezek, de ha valakinek, hát a lengyeleknek elhisszük, hogy képesek lesznek a bravúrra.

    2. DOOM

    doom

    Az új Doom története meglehetősen viharos, hisz egy már félkész játékot kukázott az id azért, hogy jelenlegi formájában születhessen újjá a legendás FPS. A Rage befejezése után ugyanis a stúdió elkezdett dolgozni a Doom 4-en (ekkor még számozott epizód volt), viszont a Bethesda minőségi szűrőjén nem ment át az akkori verzió, mondván túlzottan scriptelt, és a Doom-életérzést sem igazán tükrözi. Mint az a törlés után kiadott videóból kiderült, valóban voltak gondok a koncepcióval, a játék sokkal inkább hasonlított a Rage-re, mintsem arra a játékra, melynek első része a mennyekbe repítette a texasi id Software-t. A fejlesztést tehát a nulláról kezdte a csapat, immáron csak simán Doomnak nevezve a készülő programot, jelezvén, hogy a játék reboot lesz, mely modern köntösbe ülteti az első két epizód játékmenetét. Tehát – a programozó atyaúristen, John Carmack szavajárásával élve – batár nagy fegyverekkel kell küzdenünk a pokol hordái ellen, miközben szól a metál. Az eddig kiadott anyagok alapján pedig kijelenthető, hogy a cég sikerrel alkotta meg vízióját. A Doomról süt a nosztalgia, ez a játék bizony a régi motorosoknak készült, nincs fejlődési rendszer, regenerálódó életerő, fedezékrendszer, csupán a játékos ügyessége, eszeveszett tempó és persze démonok minden mennyiségben. A marsi kutatóbázis, a UAC létesítményeiben (na meg a Pokolban, hisz anélkül nem lenne Doom) zajló küzdelem az E3-on bemutatott videók alapján igazi adrenalinbomba lesz, tele brutális kivégzésekkel (már most súlyos összegekbe fogadnék, hogy Ausztráliában soha nem fog megjelenni a játék), parázs küzdelmekkel, változatos ellenfelekkel és persze zúzós zenékkel, melyek egyelőre inkább a techno felé hajlanak, de a végleges játékban remélhetőleg megszólalnak az elektromos gitárok is. A multiplayer is a régi kor szellemében fogant, a Call of Dutyn nevelkedett nemzedék minden bizonnyal nem fogja értékelni a pusztán ügyességre épülő gyors meccseket, de azok, akiknek a Quake 3 Arena jelenti a többjátékos mókát, bizonyosan megtalálják számításaikat. Ez már az alpha során kiderült, melyben szerencsére én is részt vehettem és elég annyit mondanom, hogy a fent említett játék óta nem volt ilyen jó multis élményben részem. A megjelenítéshez új motort írt a csapat (immáron Carmack nélkül, hisz ő már sajnos nem erősíti a stúdiót), az id Tech 6 pedig teszi a dolgát, főleg a fény és részecskeeffektek néznek ki parádésan, nem egy Frostbite, de a célnak megfelel, plusz garanciát szolgáltat arra, hogy minden platformon meglesz a fix 1080p 60 fps kombó, mellyel a legtöbb játék küszködik a jelen generációs konzolok alatt. Ha hihetünk a pletykának a játék már nyáron megjelenik, akkor pedig kiderül, hogy új király születik e a hentelős címek között, vagy csak odakerül a Serious Sam, Painkiller, Shadow Warrior hármas mellé, mint régi idők mementója.

    1. Mass Effect: Andromeda

    masseffectandromeda2

    A Cyberpunkhoz hasonlóan a Mass Effect új felvonásáról is csak lassacskán csöpögnek az információk, Shepard fantasztikus trilógiája után viszont nyilvánvaló, hogy az Andromedát várjuk a legjobban. A BioWare saját SF-univerzuma egész egyszerűen annyira letaglózó és kidolgozott, hogy méltó vetélytársa például a Star Warsnak, sok szempontból jobb is annál. A felnőtteknek szóló történet, mely olyan témákat boncolgat, mint a szerves-szintetikus létformák kapcsolata, a technológia szingularitás, az MI térhódítása a legjobb, legkerekebb sztorik közé tartozik, melyet videójátékban valaha láthattunk. Emellé jön egy minden ízében kidolgozott univerzum, remekül megírt karakterek, változatos bolygók, és egy olyan akció-szerepjáték hibrid játékmenet, mely egyik műfaj kedvelőjének sem okozott csalódást. Az Andromeda a Reaper-invázió után veszi fel a fonalat, egy új galaxisban, tele új felfedeznivalóval, a trilógiával való kapcsolata tehát a nullához konvergál, ez viszont egyáltalán nem is baj, hisz egyrészt Shepard sztorija kerek egésszé vált, másrészt nem kell attól tartania az íróknak, hogy esetleges inkonzisztenciákba futnak a történet megírása alatt. Az új játéktér pedig adott ahhoz, hogy a készítők teljesen szabadon engedjék fantáziájukat, persze lesznek majd ismerős fajok is, de minden bizonnyal kapunk majd egy rakás új lényt és kultúrát, hála a galaxisnyi távolságnak. Az egyes bolygók az ígéretek szerint szabadon (valószínűleg a Dragon Age: Inquisition módjára) bejárhatóak lesznek, a távolságok leküzdésére pedig visszatér az első Mass Effect közutálat tárgyát képező járgánya, a Meko, modernizált változatban, mely remélhetőleg az irányításra is vonatkozik majd, mert szerintem mindenki egyetért abban, hogy az első rész járművét navigálni több idegeskedéssel járt, mint örömmel. A külsőségekért a már sokszor, sok műfajban bizonyított Frostbite Engine 4. generációja lesz a felelős, a szemkápráztató látvány tehát előre borítékolható. Az egyedüli dolog, ami némi aggodalomra adhat okot az, hogy a fejlesztést nem az eredeti trilógiát jegyző BioWare Edmonton végzi, hanem a harmadik rész két DLC-jét, a simán csak jó Leviathant, és a kifejezetten felejthető Omega-t készítő BioWare Montreal. Szóval csak reménykedni lehet, hogy sikerrel veszik az akadályokat és egy olyan játékot tesznek le az asztalra, mely méltó a nagyszerű elődökhöz. A megjelenést idén őszre tervezte az EA, de valószínűleg jövő tavaszra csúszik a premier, tehát még jó sok centit kell vágni, mire belevethetjük magunkat egy újabb galaktikus kalandba.

    Ezek tehát a Galaktika által legjobban várt sci-fi címek az elkövetkezendő évekből, de persze a fenti listán túl is lesz élet. Remek, de a Star Citizenhez hasonlóan túl ambiciózusnak tűnő alkotásnak ígérkezik a No Man’s Sky, a CD Project Redhez hasonlóan a német székhelyű, Piranha Bytes is otthagyja a fantasy-t, hogy elkészítse az Elex című, nyílt világú disztópiát, és a Lords of the Fallennel ismertté vált Deck 13 csapata is egy sci-fi művel készül, a játékmenet alapjául pedig a Dark Soulst veszik, ami már látatlanban is izgalmas koncepciónak tűnik. Kiváló játéktermésnek nézünk tehát elébe, jöjjön is az elmaradhatatlan kérdés: Ti melyik címet várjátok a legjobban?