Július 17-én hunyt el a Fagyott égbolt szerzője, Jeff Carlson. Az író tüdőrákban szenvedett, 47 éves korában hunyt el.
Az amerikai szerző 1969-ben született a Holdra szállás napján. Ez időtájt édesapja a NASA-nál dolgozott, így Carlson már gyerekkorában kapcsolatba került az űrkutatással, anyai nagyapja sci-fi rajongóként pedig az irodalom felé irányította a gyermek Carlsont. Ez a két korai élmény jelentősen meghatározta az író későbbi karrierjét.
Végzettségét tekintve bölcsész, de volt sofőr, pincér és kereskedelmi ügynök is. Habár a munka világában nem mindig volt köze az irodalomhoz, sosem tett le arról az álmáról, hogy egyszer hivatásszerűen is foglalkozik vele. Carlson nem hiába reménykedett. 1994-ben megjelent első rövid hangvételű novellája, az „Exit” egy SF-találkozó programfüzetében. Ezt követően a Darkling Plainben jelent meg „Nyomás” című írása (Galaktika 325).
Első regényét, a Plague Year 2007-ben publikálta, ez egy trilógia nyitókötete volt. A háromrészes sorozat egy nanovírus által okozott járvány történetét meséli el. A második részt, a Plague Wart (2008) Philip K. Dick-díjra is jelölték, az elsőnek pedig eladták a megfilmesítési jogait. A következő könyvsorozata 2012-ben jelent meg, ez volt a Fagyott égbolt. A már magyarul is olvasható könyv a Jupiter jeges holdjára, az Europára invitálja az olvasókat, ahol egy kutatóexpedíció értelmes lényekre utaló nyomokra bukkan. A sci-fi thriller azóta trilógiává nőtte ki magát, a zárókötet, a Blindsided 2016-ban jelent meg. A két könyvsorozaton kívül még egy önálló regényét, az Interruptot (2013) írta, novellái pedig a Long Eyes and Other Stories című kötetben jelentek meg.
Carlson műveit eddig 17 nyelvre fordították le, köztük csehre, németre, hollandra, japánra, spanyolra, törökre és oroszra.
Az Egyesült Királyságban született, de élt Ausztráliában, és a kereskedelmi hajózásban dolgozott. Munkájával járó élményei a főleg sci-fi novellákból álló életművébe is átszivárogtak, ezzel a zsáner különleges alkotójává válva. Műveivel több univerzumot is teremtett, köztük a Rim Worldöt, amit két évtizeden át írt. Ő nem más, mint A. Bertram Chandler (1912-1984). Legismertebb novellája, „Az Óriásölő” befejező részét a Galaktika 328-ban olvashatjátok.
A. Bertram Chandler
Chandler a 60-as évekig nem volt széles körben ismert író, pedig már karrierje elején számos zseniális novelákat írt. A jelenség valószínűleg azzal magyarázható, hogy nem jelent meg önálló könyve, science fiction magazinokon keresztül pedig kisebb közönséget tudott elérni. Először 1944-ben publikált John W Campbell Jr. szerkesztő meghívására az Astoundingba, ez volt a „This Means War!”. Ezt követően több írása is megjelent, sokat közülük álnéven jelentetett meg. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban George Whitley, Ausztráliában pedig a Andrew Dunstan és S. H. M. álnevek alatt írt. A 40-50-es éveket Chandler főleg a novella írásnak szentelte, egészen addig, míg ki nem nevezték rangidős tisztnek a tengerészetnél. Ekkor néhány évre eltűnt az irodalmi életből, csak az 50-es években bukkant fel egy-egy történettel.
A 60-as években új korszakot nyitott írói karrierjében: megjelent első könyve, a The Ship from Outside (1961). Ezt követően a kis próza háttérbe szorult Chandler számára, és több időt szentelt hosszabb hangvételű műveinek. Regényei közül az egyik legnépszerűbb a Rim World volt. Chandler RW-történetei későbbi alkotókra is hatással volt, köztük John Brunnerre, aki az ő hatására írta meg az Interstellar Empire sorozatát. Az univerzumban megjelenő űrhajó fedélzet és maguk az űrhajósok életét az írói tengerészeti évei ihlették, így az egész világ bemutatásának egy nagyon erős realista érzete van.
A Rim történetek nem mindegyike kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, némelyik akár önállóan is olvasható. Az első, ebben a világban játszódó művek 1959-ben jelentek meg: The Rim of Space és The Ship from Outside. A két regényben még nem a későbbi főhőst, John Grimes szerepel, hanem Derek Calver. Chandler eredeti tervei szerint ez a figura lett volna a Rim novellák és regények főhőse. A két „teaser” történetben Calver hasonló utat jár be, mint később Grimes: eljut a Rim világba, űrhajó kapitány lesz a Lorn Ladyn, és különböző űrkalandokba keveredik. Maga John Grimes a „Chance Encounter” (1959) című történetben tűnik fel, a későbbiekben pedig két sorozat központi alakjává válik. Az egyik a The Road to the Rimmel kezdődik, amiben Grimes szövetségi erőknél eltöltött idejéről olvashatunk. A másik sorozat a tengerészeti erőknél való szolgálatát öleli fel.
Az írói siker után kanyarodjunk vissza kicsit Chandler korai írásaihoz. Ahogy említettem, karrierje legelején komoly művekkel gazdagította a zsánert – ebből az időszakából származik a 327-es és 328-as Galaktikában olvasható kisregény. „Az Óriásölő” eredetileg 1945-ben jelent meg az Astoundingban, de a későbbiekben több antológiában is megjelent, köztük Fletcher Patt World of Wonder (1951) antológiájában. 1996-ban Chandler írását Hugo-díjra is jelölték a Retro kisregények kategóriában.
A történet egy Shrick/Bundátlan nevű Különböző életútját követi végig. A törzsében élőktől eltérően szőr nélkül született, így a közösség törvényeinek értelmében az újszülöttet meg kell ölni, húsa pedig a törzs tápláléka lesz. A kisded anyja, Weena szembe szegül a törzsfőnökkel, majd elmenekül, hogy megmentse gyermekét.
A következő állomás, ahol Shrick új életét láthatjuk egy új törzsben. A fiatal férfi épp a köztük járó nép, az Óriások mozgását figyelte, amikor az egyik alagútból érkező gyönyörű nő szólítja le a fiatal lényt; Weselnek hívják, és egy másik törzsből kergették el, mert különleges képességekkel bír. Ráveszi Shricket, hogy legyen az ő társa, így nagy dolgokat hajthatnak végre. A fiatal férfi megfogadja az idegen tanácsát, és Wesellel az oldalán elindul a hatalom felé vezető úton. A törzsfőnökké és népének védelmezőjévé váló Shricket egy jóslat is elkíséri nehéz és sötét útján.
Chandler kisregénye két érdekes témából merít: epikus történet és zsebuniverzum. Utóbbit a spoilerek elkerülése végett külön nem tárgyalom.
Az alagutakban élő törzsek életének bemutatása egy archaikus hangulatot teremt, és az ebbe az atmoszférába belehelyezett történet, Shrick felemelkedése ad egy mitológiai olvasatot Chandler kisregényének. Európai mitológiákból ismert elemek bukkannak fel „Az Óriásölő”-ben. Ott van mindjárt Wesel, akiben a csábító nő (femme fatale) karaktertípust ismerhetjük fel, aki közvetlenül/közvetve felelős a későbbi viszályért, gyilkosságért, esetleg háborúért, vagy veszélybe keveri a férfi hőst. Görög mitológiából rögtön eszünkbe juthat Szép Heléné, de Eris istennő talán relevánsabb példa, de bármely másik európai kultúrkör nő alakjai is párhuzamba állíthatóak Wesellel (pl. Lilith). Egy másik mitológiai utalás Oidipusz történetére történik: amikor Shrick a következőt álmodja:
Nagyfülű halála után Shrick sokáig aludt. Csak így tudta feldolgozni a veszteséget. Úgy érezte, cserbenhagyta Nagyfülűt,leghűbb követőjét. Álma zaklatott volt, múltja árnyai kísértették. Nagyfülű is benne volt, ahogy Nagy Agyar is, meg egy idegen nő, akivel egynek érezte magát, akiről tudta, hogy ő Weena, az anyja.
A „mitologizáló” elemek közül természetesen nem hagyható ki Háromszem jóslata sem, amelynek beteljesedését – más mitológiai hősökhöz hasonlóan – Shrick sem kerülheti el. Az apróbb utalásokon túl – ahogy az az előző mondatban szóba is került – a főhős életútja is a klasszikus hősök történeteit idézi. A Különbözőnek bizonyítania kell rátermettségét, és ki kell harcolnia közösségének elismerését, hogy így megszilárdíthassa hatalmát. Azonban az eposzi hősöktől eltérően Shrick cselekedetei erkölcsileg – vagyis pontosabban a mi erkölcsi mértékeink szerint – megkérdőjelezhetőek. A sötét barlangrendszer világa kegyetlen, „sok az eszkimó, kevés a fóka”-probléma többszörösen érvényes – az ilyen környezet nevel olyan sötét, már-már állati hőst, mint Shrick. Természetes következménynek tűnik ez a nyers, vadállati természet, de olvasóként gyorsan felmerül bennünk, hogy Chandler neve amúgy egy science fictiont ígér, nempedig egy fantasy köntösbe bújtatott sötét hőstörténetet. Mi is a helyzet itt? Minden jó kispróza ismérve a csattanó, ezzel Chandler is tisztában volt. Hogy „Az Óriásölő” is megfeleljen ennek a kritériumnak, az író a történetet lezárásában rejtette el a science fictiont, amivel végül teljesen más megvilágításba helyezi Shrick életét.
Hogyan néz ki ez a science fictionbe való fordulás? „Az Óriásölő” befejező részéből megtudhatod.
A Valerian és az ezer bolygó városa egy 1967-től 2010-ig publikált francia képregénysorozaton, a Valerian and Laureline-on alapszik, mely Az ötödik elem atyját, Luc Bessont is megihlette. Olyannyira, hogy a filmkészítő közösségi és saját finanszírozással összehozta a történet mozis feldolgozását, mely ezzel minden idők legdrágább, független európai filmje lett. A főszerepekben A csodálatos Pókember 2-ből ismert Dane DeHaant és a modellként, valamint mostanában már színésznőként is egyre többet forgolódó Cara Delevingne-t láthatjuk. A Valerian csodálatos látványvilággal és klasszikus sci-fi körítéssel operál, így nem is akkora csalódás, mint sokan mondják.
A történet egy idegen bolygón veszi kezdetét, melynek – az Avatar film lényeire hasonlító – lakói egyszer csak azt látják, hogy eljött az apokalipszis és ha túl akarnak élni, akkor menekülniük kell. A Valerian és az ezer bolygó városa azonban nem csak az ő, álomba illő kalandjukat meséli el, hiszen egy olyan űrállomással is megismerkedhetünk, ahol több millió faj él együtt, békében és harmóniában, a tudásukat és a kultúrájukat megosztva egymással.
Luc Besson lesújtó kritikákat kapott az újságíróktól, a Valerian azonban közel sem olyan rossz film, mint amilyennek beállítják. A látványvilága már-már mesébe illő, a teljes élményhez igenis kell az a 3D-s szemüveg. Talán a már emlegetett Avatar óta nem láttunk ennyire színes sci-fit. Mindemellett az alkotásban feltűnő idegen lények és szörnyetegek is kitűnően össze vannak rakva, az ember a Star Wars óta nem látott ennyi elborult földönkívülit a mozivásznon. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a Valerian régebbi, mint George Lucas univerzuma, szóval elképzelhető, hogy a mester fel-fellapozta a francia képregényt némi inspirációért.
A játékidő szól egyedül a Valerian és az ezer bolygó városa ellen, hiszen a film helyenként elnyújtottnak tűnik és pár felesleges akciójelenet is akad benne. Ennek ellenére a Valeriant játszó Dean DeHaan és Cara Delevingne Laureline-ja összeillenek, van közöttük kémia. Ráadásul mellettük még Clive Owen is odateszi magát, ami pedig végképp meglepheti a nézőket, hogy a pár jelenetet kapó Rihanna se húzza le az összképet. A Marvel filmjei esetében sokszor azt mondjuk, hogy túl grandiózus az egész, túl nagy a tét, a Valerian esetében viszont a 137 perces játékidő alatt gyakran elveszítjük az okot, amiért a főszereplők annyit kergetőznek. Nem unalmas Besson szerelemgyereke, de ha ennyit akart a készítő markolni, akkor feloszthatta volna két részre is a filmet.
Akik egyébként azért mennek sci-fire, hogy olyan erős női karaktereket nézzenek, mint a Rogue One hősnője, vagy Leia hercegnő, azoknak ezúttal csalódniuk kell. Itt Laureline inkább egy cserfes kislány, aki próbál kiállni magáért, de legtöbbször a címszereplő úgy helyre teszi, hogy azon csak pislogni lehet.
A Valerian szerencsére nem egy vérkomoly történet lett, így egy csomó apróbb poént beleraktak a készítők. Egy-kettőn lehet is hangosan nevetni, amit felírhatunk a pozitívumok közé. Emellett egy csomó helyszínt is bebarangol a film, virtuális piactól kezdve veszélyes sztriptízbárokig, valamint egy csomó elborult szörnyet is láthatunk a történetben. Vannak alacsony, tömzsi és pénzéhes szörnyek, hatalmas víziszörnyek, elhízott kannibálszörnyek, androgün kék lények, mindenki kiválaszthatja a maga kedvencét.
Az biztos, hogy a közönség előbb-utóbb ráun a szuperhősökre, így érdemes hozzányúlni klasszikusabb és talán kevésbé ismert sci-fi történetekhez is. Pont ezért érdemes elmenni az olyan filmekre, mint a Cloud Atlas, a Jupiter Ascending, vagy éppen a Valerian, mert ezek sokkal bátrabb vállalkozások, mint a Marvel és a DC filmjei, és helyenként bizony megérdemlik a közönség figyelmét. A Valerian biztos, hogy ebbe a kategóriába tartozik, az értékelést tekintve kap egy erős 7/10-et.
Izgalmas bejelentéssel lepte meg a sci-fi és fantasy rajongókat az Universal. Jön a A Titán szirénjei sorozat, képernyőn láthatjuk viszont Roger Zelazny méltán híres regényét, A fény urát, és young adult és thriller rajongóknak is lesz örömük.
Talán senkinek se kell bemutatunk Kurt Vonnegutot, és A Titán szirénjei klasszikusára is sokan örömmel emlékezünk vissza. Azoknak, akik nem ismernék a regényt: Malachi Constant egy 22. században élő miliomos, aki „hihetetlen szerencsével” tesz szert vagyonára. Azonban Constant-t elhagyja a szerencséje, amikor épp a galaxist szelné át, hogy megmeneküljön a Marson dúló háborúból. Hogy visszaszerezze jogos tulajdonát egészen a Titánig kell mennie, ugyanis az a személy, aki Constant balszerencséje mögött áll ott rejtőzik. Ő nem más, mint Winston Niles Rumfoord. A sorozatváltozatot Dan Harmon ( Rick és Morty) és Evan Katz (24: Újratöltve) készíti.
Itthon sajnos Roger Zelazny nem annyira ismert, mint azt megérdemelné, de A fény ura itthon sem ismeretlen könyv. A hindu kultúrkörre épült jövőbeli társadalomban csak a kiválasztottak élvezheti az isteni hatalmat és halhatatlanságot. Azonban egyikük megsajnálja a kegyben nem részesülő embereket és felrúgja a status quo-t, hogy segítsen a gyengéken. Jelenleg még nincs hír arról, hogy melyik adón fog futni a sorozat változat. Az io9-on is csak a forgatókönyvíró nevét említik: Ashley Miller, aki társíróként működött közre a Thor és X-men: Az elsők filmeknél. Ez jó ajánlólevél lehet.
Maggie Stiefvater népszerű urban fantasyjéből is sorozat készül. Az itthon Hollófiúkként ismert könyvsorozat adaptációját a Syfy-on nézhetjük majd. Showrunnerként Andrew Miller (A titkos kör) és Catherine Hardwicke (Twilight) működik közre. A történetben egy Blue nevű lány és három fiú – akiket a Hollófiúk néven ismer a közösség – mágikus kalandjait követhetjük nyomon. Reméljük, egy mindenki számára jó kikapcsolódást nyújtó young adult sorozat kerekedik a projektből.
Az Universal utolsó bejelentése egy posztapokaliptikus regény megfilmesítése volt: Hugh Howey Sand (Homok) című, ötrészes könyvsorozata. A könyv középpontjában négy testvér áll, akik egy homokon újjáépülő világban próbálnak szembe nézni a szeszélyes környezettel, és amennyire lehetséges, emberekként élni. A dűnék uralta vidéken egyetlen mesterséggel lehet elérni bármit is: homok búvárkodás. Azok, akik vállalják a homok alatt leselkedő veszélyeket az óvilág elveszett kincseinek felkutatásááért hatalmas megbecsülés övezi. Palmer, a testvérek egyike, hogy megmentse családját és kiérdemelje a közösség elismerését élete legveszélyesebb, de egyben legambíciózusabb feladatára szánja el magát: elsüllyedt város után kutat a homok alatt. A Sand nemcsak egy ifjú fiú kalandját és egy sivatagi posztapokaliptikus világot mutat be, hanem egy komoly családi drámát is. Ez a regény igazi erőssége, reméljük, ez a része sem marad ki a készülődő sorozatból. A Sandet Marc Forster (World War Z) rendezi és Garry Whitta (Zsivány egyes) írja a forgatókönyvet.
Nem a Universal projektje, de lazán kapcsolódik a stúdióhoz. Sandra Bullock főszereplésével tervez filmet készíteni a Netflix Josh Malerman Madarak a dobozban című thrilleréből. A megfilmesítési jogokat már a regény megjelenését követően elkeltek, azonban a projektről tényleges hírek csak most érkeztek. A filmet eredetileg Scott Stuber producer a Universalnak szánta volna, de amikor átment a Netflixhez a projektet is magával hozta.
A posztapokaliptikus elemekkel is átszőtt történetben egy rejtélyes dolog miatt az emberek őrült gyilkosokká válnak. A szörnyű jelenség senkit sem kímélve terjed, a társadalom a káosz felé tart. Csak keveseket nem ért el a dolog hatása. Köztük van Malorie és két gyermeke is. Eddig a világtól elzártan éltek, azonban továbbállnának egy biztonságosabb hely reményében. Kérdés, képesek lesznek-e elmenekülni úgy, hogy önmaguk maradnak?
A készülődő film mögé több tehetséges alkotó állt. A forgatókönyvet az Érkezésért is felelős Eric Heisserer írja, a rendező pedig az Oscar-díjas dán rendező, Susanne Bier lesz, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Egy jobb világ, Serena, vagy a Testvéred feleségét. Jobb kezekbe nem is kerülhetett a történet.
Egy biztos: a jövőben sem maradunk zsánerfilmek nélkül. Reméljük, olyan fantasztikus filmek lesznek, amennyire az alapot adó könyvek is.
A D23-an mutatták be az első előzetest a Disney sci-fi filmjéhez, A Wrinkle in Time-hoz, azaz az Időcsavarhoz. Magát a filmet 2018 áprilisában láthatjuk.
Az első kötetben – ami itthon Időcsavar címmel jelent meg – Meg Murray, öccse, Charles Wallace és édesanyjuk épp éjszakai nassolást tartanak, mikor egy idegen toppan be az ajtójukon. Egy különös bemutatkozó után a férfi felfedi, hogy egy hiperkocka nevű tárgynak köszönhetően lehet dimenziók között utazni. Később kiderül, hogy Megék apja öt évvel ezelőtt az ötödik dimenzióval kísérletezett, és ennek következtében tűnt el. Most a gyerekeken a sor, hogy felkeressék az ismeretlen dimenziókat, hogy megtalálják rég nem látott édesapjukat.
A film alapja egy sci-fi/fantasy ifjúsági regény, ami először 1963-ban jelent meg. Madeleine L’Engle később négyrészes sorozattá duzzadt története olvasók és sci-fi/fantasy írók generációira volt hatással. Érdekes, hogy egy ilyen fontos könyvből csupán a századforduló után készült adaptáció: először 2003-ban egy tévéfilm, 2018-ban pedig széles vásznon is viszontláthatjuk Megék kalandjait. Az új filmet Ava DuVernay (13th, Selma) rendezi.
Az első trailert a D23 Expo-n mutatták be, de ezt megelőzően az Entertainment Weekly-re megérkeztek az első kedvcsináló képek is. Ezek alapján egy családfilm jellegű művet kapunk némi egzotikusnak tűnő látványvilággal.
Az októberi premier előtt kaptunk még egy 2 és fél perces trailert a Szárnyas fejvadász 2049-hez.
Az előzetesben valamennyire kirajzolódott, hogy mit is várhatunk az új filmtől: harminc évvel később egy új fejvadász, K (Ryan Gosling) egy mélyen eltemetett titkokról rántja le a leplet. Olyan tudás ez, ami az emberi társadalom maradékát teljes káoszba taszíthatja. Hogy megakadályozza az emberiség pusztulását elindul megkeresni Rick Deckardot (Harrison Ford), akiről már lassan 30 éve nem láttak.
A mostani és az előző trailer alapján az új SZF egyszerre hozza az 1982-es film hangulatát és igyekszik megfelelni a mai kor elvárásainak. Reméljük, minimum olyan jó lesz, mint az első rész. Október 5-én kiderül.
A trailer mellett július 13-án néhány hivatalos kép is érkezett az Entertainment Weekly-re.
A wimbledoni férfi döntő után jelentették be, hogy ezúttal ki is bújik a Doktor szerepébe a Doctor Who következő évadában. A befutó végül a fogadóirodák kedvence, Jodie Whittaker lett.
A Broadchurch című sorozatból ismert Whittaker az első színésznő, aki eljátszhatja a Doktort. A színésznőt először az év végén láthatjuk a sorozatban a karácsonyi epizódban. Az új Doktor mellett a sorozat új showrunnert is kap: Steven Moffatot a Broadchurch készítője, Chris Chibnall fogja váltani.
„Túl izgatott vagyok, hogy elkezdjem ezt a fantasztikus utazást – Chrissel és minden Who-fannal együtt ezen a bolygón. Több mint megtiszteletés, hogy eljátszhatom a Doktort. Ez egy visszaemlékezés mindenkire, aki valaha voltam, miközben egy olyan előrelépést is jelent, ami magába foglal mindent, ami a Doktort megtestesíti: a remény. Alig várom már. „
Maga a tény, hogy a 13. Doktor nő lett nem meglepő. Capaldi visszavonulása után hamar megkezdődtek a találgatások az új Doktor kilétét illetően, és a spekulációk során több színésznő neve is felmerült, köztük Tina Swinton (Doctor Strange), Natalie Dormer (Trónok harca, Tudorok), Phoebe Waller-Bridge (Fleabag, Vaslady, Broadchurch), Michaela Coel (The Aliens, Chewing Gum). A férfi színészek közül pedig Kris Marshall (Halál a paradicsomban, Halálos temetés) is elég népszerű jelölt volt, a bejelentés előtt pedig még Ryan Cartwright neve is szóba került, mint jövőbeli Doktor. A színészek előző szerepeit és karakterüket elnézve mindenkiből érdekes Doktor válhatott volna, de Jodie Whittaker Broadchurchben nyújtott alakítása és a lenti belépője alapján a készítők jól döntöttek.
Ma jelentette be a Television Academy a 2017-es év Emmy-díjra jelölt sorozatainak listáját. A 2100 főből álló zsűri a 2016. június 1 és 2017. május 31. között sugárzott televíziós műsorokat értékelte. Számos népszerű és minőségi alkotás került a végső jelöltek közé, azonban a legesélyesebbnek három zsánerhez köthető sorozat tűnik: Westworld, Stranger Things és A szolgálólány meséje.
A legtöbb jelölést az HBO android vidámparkjáról szóló sorozata, a Westworld kapta, összesen 22 kategóriában versenyzik. Nem sokkal lemaradva mögötte jön a Netflix horror nosztalgiája, a Stranger Things 18 jelöléssel, utána pedig a Hulu áprilisban bemutatott disztópiája, A szolgáló lány meséje, 13-mal. A három produkció természetesen esélyes a legjobb dráma sorozat díjára is.
További, a zsánerhez köthető sorozatok kaptak még jelölést, főleg technikai kategóriákban: három jelölés a Gothamnek, egy pedig a Luke Cage-nek, Kiváló operatőri munka kategóriában szintén egy jelölést csípett el a Sense8, de egy-egy jelölés még becsúszott a A hátrahagyottaknak (Ann Dowd, mint legjobb vendégszereplő) és a Walking Deadnek (Legjobb smink) is.
A 69. Emmy díjátadója szeptember 17-én lesz, a műsorvezető Stephen Colbert humorista lesz.
Sci-fi és bűnügyi történetei nagy népszerűségnek örvendtek, nemzetközi hírnevet szerzett magának, rajongott a Viktoriánus kori Angliáért, továbbá az elsők között vitt zenei elemeket a zsánerbe. Mindez elmondható Lloyd Biggle Jr. amerikai íróról, akivel a Galaktika 327 és 328-as szám XL kiadásában ismerkedhettek meg. Júliusban A nagy mű című című szatírikus regényének befejező részét, továbbá egy új novellát, a „Műsorváltozás”-t olvashatják tőle.
Lloyd Biggle Jr. (1923-2002) írói és más tevékenységeit tekintve is sokoldalú személyiség. Szolgált a II. világháborúban, azonban egy komoly sérülés következtében leszerelt. A háborúban eltöltött idő után befejezte tanulmányait a Michigani egyetemen (muzeológus lett), később pedig ott tanított, emellett pedig zene terén is bámulatos ismeretanyaggal rendelkezett. 1955-ben kezdett írni, az All the Colors of Darkness (1963) megjelenése után pedig csak az írásnak szentelte magát.
Széles érdeklődési köre műveiben is megmutatkozik. Nagy rajongója volt a késő viktoriánus kori és a kora Edward kori történeteknek, így több, az akkori szórakoztató irodalom ihlette novellát írt különböző magazinok számára. Megírta saját Sherlock Holmes „fan fictionjeit” Edward Porter James asszisztens szemszögéből, aki a Holmest segítő árvákon keresztül kerül kapcsolatba a detektívvel, az Alfred Hitchock’s Mystery Magazine-jában pedig Lady Sara Varnley viktoriánus kori nyomozónő kalandjait publikálta. Leghíresebb történetsorozata azonban az Ellery Queen’s Mystery Magazine-ban megjelenő a Grandfather Rastin volt.
Az igazi népszerűséget azonban nem történelmi korokban játszódó írásaival, hanem űroperáival vívta ki. Első regényében, The Angry Espersben (1959) egy földi ember a Psi hatalom által uralt idegen bolygóra kerül, ahol összetűzésbe kerül a helyiekkel, így kerülve izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba. Külön kötetként 1961-ben jelent meg, ’62-ben pedig külön figyelmet kapott a Hugo Awardon. A kritikusok igazi elismerést egy másik sorozatával, Cultural Survey-vel érte el. A kétrészes történet második részét, a The World Menderst (1971), amelyben Biggle egy régi mondást, a „pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” jár körbe, Locus-díjra jelölték. Későbbi űroperái közül a legszerteágazóbb a Jan Darzek-sorozat (1963-1979), amiben egy 20. század végi magánnyomozó az anyagátvitelnek köszönhetően földönkívüliekhez köthető bűncselekmények után nyomoz és megakadályozza az anyagátalakító szabotálását.
Az űrkalandok mellett komolyabbnak számító témák is foglalkoztatták Biggle-t, mint az imperializmus hatása a jövőben (The World Menders, A nagy mű), mai napig népszerű tematika, az időutazás (The Chronicle Mission), erkölcsi problémák (The World Menders), vagy csak a művészi, esztétikus dolgok (A Galaxy of Strangers), azonban ezeket is a tőle megszokott szórakoztató, sokszor ironizáló stílusban mutatta be. Kiemelkedő példa erre a Galaktika XL-ben is olvasható regénye, A nagy mű. A történet először 1961-ben, novella formájában jelent meg az Analogban, de Biggle úgy döntött, regénnyé bővíti. Az új változatot 1974-ben adta ki a Doubleday kiadó. A könyv főhőse egy Cerne Obrien nevű űrutazó, aki utazása során igen ritka retron kristályokra bukkan, de mielőtt jó pénzért túladhatna rajtuk, lezuhan egy idegen, de idillikusnak tűnő bolygón. Szerencséjére könnyedén beilleszkedik a helyiek világába, és Obrien végre békés életet élhet – legalábbis ezt hitte. Egy nap befektetők hada érkezik a bolygóra, hogy azt üdülő övezetté alakítsák, ezzel kiszorítva a helyieket otthonukból. Obrien agg kora ellenére sem nézheti tétlenül a földiek tevékenységét.
Az írás mellett Biggle sokat tett a science fiction terjesztésért és a zsáner történelmének ápolásában. Az SFWA indulásától fogva tagja volt a szervezetnek, titkárként is dolgozott náluk. 1970-ben megalapította a Science Fiction Oral History Association-t, amit haláláig vezetett. A vagy kéttucatnyi publikált könyv és novella mellett számos esszével és cikkel is gazdagította a zsánert, szerkesztőként pedig összeálította a Nebula Award Stories Seven válogatást 1972-be. Szinte halála pillanatáig írt, egyszer meg is jegyezte, hogy gyorsabban ír annál, minthogy a magazinok meg tudnák jelentetni az írásait.
Lloyd Biggle Jr. regényei és novellái megkapó ötletekkel és olyan témákkal vannak tele, amelyek még a mai olvasók számára is izgalmasak lehetnek. Biggle célja azonban nem feltétlen a tanítás vagy az emberiség figyelmeztetése volt, sokkal inkább a szórakoztatás, lehetőséget adni az embereknek a valóságból való kikapcsolásra.
A nyitóképen Scott Listfield festményéből látható egy részlet.
Nnedi Okorafor sci-fi írónő World Fantasy-díjas regényéből, a Who Fears Death-ből készít televíziós sorozatot az HBO George R. R. Martin közreműködésével.
A Who Fears Death filmre vitele nem teljesen új ötlet, már korábban szó volt a megfilmesítéséről, azonban eddig tényleges előremozdulás nem volt az ügyben. Az új hírekről maga az írónő adott hírt Facebook oldalán:
Ez nem egyik napról a másikra történik. Már közel négy éve, hogy készül [az adaptáció]. Nagyrészt én is érintett vagyok. Jól ismerem George-t is (2014-ben találkoztunk és azóta is tartjuk egymással a kapcsolatot); ebben az egészben ő egyfajta mentor volt a számomra. És mindazok, akik részt vesznek ebben nagyon jól tudják, mi is ez a történet. Onyesonwu jó kezekben van.
Az előzetes hírek szerint George Martin executive producerként fog részt venni a sorozat munkálataiban.
A Who Fears Death Okorafor első, felnőtt közönségnek íródott regénye. Könyvében a távoli jövő Afrikájába invitál minket: egy zavaros, poszt-nukleáris holokauszt után vagyunk, ahol mindennapos a gyilkolás és az erőszak. Az agresszorok, a nuruk a Nagy Könyvet követve háborút indítanak az okeke nép ellen, céljuk a teljes megsemmisítésük. Egy vérfürdőbe torkolló összecsapásból egy megerőszakolt nő menekül el, aki sivatagi vándorlása során egy különös gyermeknek ad életet: egy lánynak, akinek a haja és bőre a homok színére emlékeztet. Ő Onyesonwu, aki nem fél a haláltól. Sorsa, hogy megvédje népét a gyilkosoktól. Okorafor ezzel a regényével vívta az SFF irodalom kritikusainak elismerését. A regényt jelölték Nebulára, Locusra, a legjobb regény kategóriában pedig World Fantasy-díjat nyert 2011-ben.
Reméljük, a sorozatnak köszönhetően itthon is nagyobb érdeklődést kapnak Okorafor történetei, és a jövőben esetleg már magyarul is olvashatjuk műveit. A sorozatot pedig természetesen nagyon várjuk.
Az írónőről korábban születésnapja alkalmával írtunk. Az ismertetőt itt olvashatjátok el.
Az írói siker után kanyarodjunk vissza kicsit Chandler korai írásaihoz. Ahogy említettem, karrierje legelején komoly művekkel gazdagította a zsánert – ebből az időszakából származik a 
