Hamarosan a robotok kiszorítják a gyorséttermi hamburgerezőkből az alkalmazottakat. Gyártója a Creator nevű nemrégiben alakult cég, amely mögött olyan nevek állnak, mint a Tesla, a NASA és a Disney.
A robot egy 350 érzékelővel, 20 számítógéppel és 50 működtető mechanizmussal felszerelt gyártósor. Frissen darálja a húst, fűszerezi, majd megsüti.
Felvágja a zsömlét, megpirítja, frissen szeletel bele uborkát, paradicsomot és hagymát. A mustár és ketchup sem hiányzik, a sajt természetesen alap.
A robot 30 másodpercenként állít elő egy hamburgert, vagyis óránként maximum 120 darab a kapacitása.
Az első bemutató étterem már meg is nyílt San Franciscoban.
Nemrégiben mutattuk be, hogy a Disney saját robotfejlesztési központot működtet. Akkor bemutattuk a pálcika-légtornászt, amely saját maga irányította az ugrását. A Disney új videójában bemutatja a továbbfejlesztett változatot, a robot légtornászt.
A valódi légtornászokat megszégyenítő eleganciával repül, majd érkezik meg az elfogó-hálóba. A robot a repülés közben számolja ki a szükséges mozgást.
A Disney tervei szerint a robotokat majd témaparkjaiban szeretné használni, illetve a filmforgatásokon a valódi kaszkadőröket szeretnék robotokkal helyettesíteni. A robotot a szereplővel megegyezően felöltöztetve a veszélyes helyzetekben helyettesítheti nemcsak a színészt, de a kaszkadőrt is.
A Tokiói Egyetemen egészen különleges fejlesztésen dolgoznak. A robot leginkább a távol-keleti mesék repülő sárkánykígyóira emlékeztet.
Teste hosszú és tagolt, szelvényekből áll, de képes a repülésre. Ennek titka, hogy egymáshoz kapcsolt részegységei külön-külön egy-egy pár motorral és propellerrel rendelkeznek. Ezek a szelvények autonóm irányításúak, de összehangolt mozgásuk lehetővé teszi, hogy a robot három dimenzióban mozoghasson. Képes arra, hogy akár függőlegesen átrepüljön egy testénél nem sokkal nagyobb nyíláson.
A „Rémisztő sárkány” névre hallgató robotot úgy tervezték, hogy képes legyen megváltoztatni az alakját, hogy átjuthasson keskeny átjárókon, és a két végén található ujjszerű manipulátorok lehetőséget adnak kisebb feladatok elvégzésére.
A videón megmutatják repülő és alakváltó képességét, illetve azt szimulálják, hogy a robot hogyan repül át egy négy fallal határolt vízszintes nyíláson.
A Guardbot, egy járőrözésre képes robot, amely a fejlesztők szerint bármilyen talajon, homokon, havon, de akár vizen is elboldogul.
Mozgása hasonló a Star Wars filmben látott BB-8 robotéhoz. Egyensúlyozási és haladási elve hasonló, de a Guardbot műszerei a gömb belsejében vannak.
Egy önmagát egyensúlyozó és vezérlő gömb, amely nagy területeken történő járőrözésre is alkalmas.
Legyen az egy iroda, egy sportpálya, vagy egy nagy ipari terület, a Guardbot alkalmas a távoli audió és videó megfigyelésre.
5 centiméteres mérettől kezdve egészen a kétméteres átmérőig tetszőleges, pontosabban a feladathoz szükséges méretben gyártható. A legnagyobb ára akár a százezer dollárt is elérheti.
A japán Tohoku Egyetem és a Japán Nemzeti Technológiai Intézet mérnökei egészen különleges tűzoltási technikát fejlesztésével foglalkoznak.
A távirányítható robotkígyó a keskeny részeken keresztül is képes bekúszni a lángban álló épületbe, hogy közvetlenül a tűzfészkeket fojtsa el. A robotkígyó különlegessége, hogy mozgása során vékony, de erős vízsugarakra támaszkodik. Ezek a „folyékony lábak” nem sérülnek meg, nem botlanak meg semmiben, nem akadályozza mozgásukat semmi.
A kutatók még a fejlesztés elején járnak, de ez a kísélet jól megmutatja az ötlet lényegét.
Tudtad, hogy a Disneynek saját robotkutatási projektje van? Sőt, egy egész kutatóintézete, ez a Disney Research. Most mutatták be légtornász robotjukat, amely az egyszerű Sitkman nevet kapta. Egy stilizált ember, amely csupán törzsből, combból, és lábszárból áll.
Viszont képes arra, hogy szimpla és dupla hátraszaltót ugorjon. A 2,1 méter magas robot ezt teljesen önállóan végzi. Lendületet vesz a kötélen, kiszámítja a szükséges szöget és távolságot, majd a megfelelő pillanatban elengedi a kötelet. Légtornászhoz méltóan összehúzza a „testét” majd a leérkezéshez kinyújtja.
A számunkra se egyszerű mozdulat a robot számára is bonyolult. Lézeres távolságmérőket inerciális mozgásérzékelőt, és számítógépes látást alkalmaz. Az így gyűjtött információk alapján számolja ki a szükséges mozdulatokat.
A videón látszik, hogy összességében szépen kivitelezett gyakorlat, csak sajnos a leérkezés nem sikeres. Ez a látszatra a fura fejlesztés az eljövendő robotok mozgásának fejlesztésére szolgál. Bár ki tudja, lehet hogy a Disneyland robotcirkuszaiban fog ugrálni.
Egy AI ebben a pillanatban is azon dolgozik, hogy emberi beavatkozás nélkül végigjátssza a Super Mario Bros című klasszikus platformer játékot
Már nem ez az első példa arra, hogy egy videojátékot egy autodidakta bot megtanuljon, mivel 2017-ben Elon Musk programozott be egyet abból a célból, hogy a Dota 2-ben játszhasson, és végül ez a mesterséges intelligencia megverte az összes profi játékost, akit csak elé ültettek.
Elon Musk mesterséges inteligenciája viszont máshogy működött, mint amit most figyelemmel kísérhetünk, mert a Dota 2 robot egyszerre több száz szimulációt futtatott, hogy tanuljon. Addig SethBling MarI/O programja egyszerre csak egy szimulációt futtat, hogy figyelemmel kísérhessük a tanulási folyamatot.
Mivel a Super Mario-t játszó mesterséges intelligencia csak a hibáiból tud tanulni, ezért egy-egy pálya végigjátszása rengeteg időt vesz igénybe, emiatt úgy is folytatólagosan figyelemmel kísérhetjük az AI tanulását, hogy nem ülünk ott egész nap a gép előtt, mivel nagyon apró lépésekben halad előre a játékban. Ha kétnaponta ránézünk, nagy eséllyel még mindig ugyanazon a pályán fog tartani a mesterséges játékos. Például a második világ második pályáját, több mint két héten keresztül játszotta a gép, mire tovább tudott jutni.
Ha felkeltettük az érdeklődésedet, ezen a linken figyelemmel kísérheted élő adásban, ahogy a számítógép újra és újra belebukik olyan akadályokba, amit mi már csukott szemmel is kikerülnénk.
Persze, elvileg tisztában vagyunk vele, mennyire fejlett már a robotika, mégis mindig tátva marad a szánk, amikor a Google által tulajdonolt Boston Dynamics egy friss videóval demonstrálja legújabb fejlesztéseit.
Az Atlas robot legutóbb azzal keltett szenzációt, hogy ha fellökik, akkor is talpra áll és elvégzi a rá bízott feladatot. Most viszont úgy tud hátraszaltózni, hogy arra minden bíró 10 pontot adna.
„Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.” – szól Oscar Wilde jól ismert mondása, sci-fi fogyasztóként pedig többszörösen igaznak érezhetjük a kijelentést. Mostanában szokás azt mondani, hogy egy valóra vált science fiction történetben élünk, a technológia majdnem utolérte a fantasztikum íróinak merész álmait. Egyik talán leginkább kézzelfogható jelenség, ami igazzá teszi a fenti kijelentést az a mesterséges intelligencia. Honnan hova jutottak az ember által épített gépek? Ezúttal nem a tudomány felől közelítenénk a MI-khez, hanem az irodalom szemszögén keresztül vizsgálnánk meg őket, hisz ha jobban belegondolunk minden itt kezdődött.
[the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]
Mit nevezünk mesterséges intelligenciának?
Habár a science fiction filmekben és könyvekben a MI-k legtöbbször emberformájú robotokként jelennek meg, a valóságban a mesterséges intelligenciák kapcsán kicsit másra kell gondolnunk. Ma MI-nek számít a Google által használt algoritmus, az IBM Watson nevű robotja, és jópár az automata fegyver is; röviden nagyon sok minden. A szaknyelv weak AI-nek, avagy gyenge MI-knek nevezi ezeket, mivel leginkább olyan tevékenységek ellátásra használjuk őket, amelyekhez korábban emberi beavatkozásra volt szükség. Az algroritmusnál maradva egy MI az előzetesen látogatott honlapok vagy kereséseink alapján ajánl nekünk különböző tartalmakat, vagy érdeklődésünkhöz igazítja a különböző oldalakon elhelyezett hirdetéseket. Természetesen a tudomány célja továbblépni a gyenge MI-ken, megalkotni a strong/general AI-t, vagyis az önálló gondolkodásra képes entitást, ha úgy tetszik, gondolkodó robotot. Habár fejlődésünk során még nem jutottunk el erre a szintre, maga az ötlet már számos probléma, gondolatkísérlet és vita alapját képezi.
A science fiction előtt
Elsőre talán bizarr kijelentésnek tűnhet, de a mesterséges intelligenciák már az ókori mitológiákban is jelen voltak. Pontosítva a kijelentést: maga az ötlet, hogy az ember életre kelt egy élettelen tárgyat a mitológiai időkig vezethető vissza. A MI-kkel kapcsolatban leggyakrabban emlegetett mítosz Héphaisztosz arany „robotja”, Talos, vagy Pügmalion Galateája. Nemcsak a görög, hanem más kultúrákban is felfedezhető a mesterségesen létrehozott szolgáló motívuma: a zsidó kulturkörben ott van Júda Röw ben Becalél góleme, a középkori Európában pedig egyfajta városi legendaként élt Dzsábir ibn Hajján takwin nevű teremtménye.
Az emberi kéz alkotta lények a szépirodalomba is utat találtak. A leghíresebb példa Mary ShelleyFrankeinstein című gótikus regénye. A későbbi robotokkal vagy MI-kkel foglalkozó sci-fikről Shelley klasszikusa nélkül nem is lehet beszélni. Számos regény és novella ugyanis a teremtő és teremtmény közötti konfliktust – amit Isaac Asimov a „Az eltűnt robot”-ban Frankestein komplexusnak nevez – dolgozza fel. Már Shelley történetében ott van a feldolgozhatatlan, a létezés értelmének hiánya, és az abból fakadó magány és kétségbeesés: a mesterségesen létrehozott lény dilemmájában senki sem osztozik. Ezek későbbi sci-fikben is megjelennek, mint például Harlan Ellison „I have No Mouth, and I must scream” novellájában. Viszont a 20. század eleji művek kapcsán egy másik motívumot fontosabb kiemelni a Frankensteinből: a teremtmény teremtője ellen fordul. Az első, mai értelembe vett robotokat szerepeltető műben, Karel Capek R.U.R. című drámájában az ember és a mesterséges teremtmények közötti viszony a lehető legrosszabb kimenetellel zárul: az örök munkára szánt robotok fellázadnak az emberek ellen.
Michael Whelan képe
A robotika törvényei
A gyilkos és lázadó robotok és egyéb mesterséges lények hosszú ideig népszerű figurák maradtak a science fictionben annak ellenére, hogy a korai ponyva korszaknak is nevezett 20. század elején íródott művekben a robotok (ekkor még nem használják a mesterséges intelligencia kifejezést) kétes természetű elemeknek számítottak. Megjelennek olyan szolgáló robotok, mint a robotnővér David H. Keller „The Psychophonic Nurse” című történetében, de az emberiséget eltörölni, majd újraépíteni akaró (Harl Vincent: Rex), vagy az egyszerűen az emberrel szemben ellenséges robotok még mindig népszerűek. Azonban a 30-as évektől mintha megjelenni látszana a mesterséges teremtményeink iránti szimpátia. Első példák között lehet említeni Eando Binder „The Robot Aliens” írását, amiben a robotidegenek békés szándékkal érkeznek a Földre, de Binder ismertebb műve az „I, Robot” is pozitív színben tűnteti fel a gépeket. Hasonlóan barátságos, már-már emberi tulajdonságokkal felruházott egyedként jelenik meg a robot Lester del Rey Helen O’Loy című történetében, ahol a robot beleszeret alkotójába (némi párhuzamot érezni Galatea történetével, ahol az alkotó szeret bele művébe, a szoborba). A korábbi gonosz robot képpel teljesen Asimov szakít a robotika törvényeinek felállításával.
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
Ezen törvények alapján cselekszenek a pozitron robotok a Robotuniverzumban. A híres szabályok először Asimov „Körbe-körbe” novellájában olvashatóak, de az első törvény már egy korábbi írásában, a „Te hazug!”-ban is megjelent. John W. Campbell szerkesztő állítása szerint hallgatólagosan már a „Robbie”-ban is jelen vannak az alapok. Mellesleg a törvényeket Campbellel hozták létre közösen 1940 decemberében. Ezzel Asimov feloldani látszott a korábban említett Frankenstein kompelexust (gyakorlatilag a robotok kaptak egy mesterséges erkölcsi határt, miszerint nem ölhetnek). Asimov a későbbiekben hozzáadott egy 0. törvényt is a már meglévőkhöz, amely kimondja, hogy a robotnak minden áron meg kell védenie az emberiséget, akár az első törvény megszegésének árán is.
Az újra lázadó robottól a a humorosig
1945 után a technológiai fejlődés ismét a negatív vízióknak adott táptalajt, ami a mesterségesen felépített lények és gépek esetében azt jelenti, hogy megint a negatív szerepben tűntek fel. Asimov 1947-ben megírta első sötét hangvételű robottörténetét, a „Az eltűnt robot”-ot, Jack Williamson a „With Folded Hands …” írásában pedig olyan robotok szerepelnek, akik túl komolyan veszik az emberiség védelmének feladatát, és bármi áron biztosítják saját létük biztonságát is. További példák is akadnak a robot és ember közötti konfliktus bemutatására. Ott van Philip K. Dick „Különvélemény”-je, A meztelen nap vagy az Acélbarlangok Asimovtól. A II. világháborút követő események ellenére is maradtak robotpárti sci-fi írók, mint Clifford D. Simak vagy Asimov, a „Az eltűnt robot” megírásának ellenére is.
A Hiroshimai események lecsengése, nagyjából az 50-es évek után ismét szemléletváltás következett be a robotok ábrázolásában. Háttérbe szorult a gyilkológép és előtérbe kerültek a humoros vagy szelíden ironizáló gépek. Számtalan novella vagy regény juthat itt eszünkbe. Ott vannak Robert Sheckley sötét komédiái, mint a „Űrmadár” (1953), „The Battle” (1954) vagy a „Tranai” (1955). Kevésbé fekete vagy keserű humor jellemző például Harry Harrison War with the Robots történetére vagy Brain W. Aldiss „De ki pótolhat egy embert?” című írására. Egy érdekes paródiát meg kell itt említeni, még pedig Terry Pratchett-től a The Dark Side of the Sun (1976)-t, amiben a robotika törvényeit fordítja ki. És természetesen a humoros robotok sorából nem hagyhatjuk ki Douglas Adams ötrészes trilógiáját, a Galaxis útikalauz stopposokat (1979) és ikonikussá vált Marvint, a paranoid androidot.
A első mesterséges intelligenciák és az érző MI-k
A gondolkodó robot ötlete már az ’50-es években felmerült: Alan Turing mondta, hogy a jövőben majd számítógépek segítségével fogunk együtt dolgozni. Kortársai azonban nem vették komolyan Turing vízióit, és a gondolkodó robot egy időre feledésbe merült. Marvin Minsky vette fel a Turing által megkezdett kutatások fonalát, és megalapította a Massachusettsi egyetemen az első MI laboratóriumt 1959-ben. Minksy tevékenysége sci-fi szempontjából is kiemelendő, hiszen nagyban őneki köszönhetjük a 2001 – Űrodüsszeiából jól ismert HAL 9000-t. Stanley Kubrick a tudóssal konzultált, hogy minél élethűbben – már amennyire ez lehetséges volt az akkori MI-kkel kapcsolatos tudással – ábrázolhassák az űrhajósokat fenyegető gépet.
Magát a mesterséges intelligencia kifejezést először az 1970-es években használták, „a science fiction köztudatba” is ekkor került be, habár korábbi művekből ismert robotok egyrészét is tekinthetjük MI-nek. Ahogy arra korábban is utaltam, a sci-fiben rengeteg MI-t különböztetünk meg, a lázadótól egészen az egész társadalmat igazgató gigaelmékig. Azonban a korábban említett Harlan Ellison novellában az író egy fontos szempontot hozott be a MI-k ábrázolásába: lehetnek emberi érzéseik. A történetben szereplő MI nem rendszerhiba vagy más gonosz szándék által vezérelve támad az emberekre, sokkal inkább belső vívódását (miért építették meg?) fejezi ki. Ellison ezzel arra világít rá, hogy egy mesterségesen felépített, majd fejlődésnek induló intelligencia öntudattal rendelkező gondolkodó lény, aki az emberhez hasonló egzisztenciális problémákkal kerülhet szembe. Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen esetben egyáltalán mi a különbség ember és MI között? Jártas sci-fi olvasóknak rögtön beugorhat Philip K. Dick klasszikusa, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, amiben a menekülő replikánsokban hasonló kérdés fogalmazódik meg, elég a filmadaptációból felidéznünk Batty monológját. Gyakori megkülönböztető faktorként az erkölcsöt szokták említeni. Erre jó példa Murray Leinster „A Logic Named Joe” írása, ami bemutatja, hogy a MI van olyan intelligens, mint egy ember, sőt túl is szárnyal minket, de erkölcsileg képzetlen. Ted Chiang a „The Lifecycle of Software Objects”-ben felveti, hogy ahhoz, hogy elkerüljük a MI-k lázadását vagy sérülését tanítanunk kell őket, úgy, mint saját gyermekeink volnának.
Hol tartunk most? Mint az irodalom legtöbb területén, úgy a science fictionben is érezni, hogy szinte mindent megírtak már előttünk, és bizony elég nehéz igazán újat alkotni. MI terén is hasonló a helyzet: a 20-as években gyakori lázadóktól egészen a barátságos vagy humoros androidokig mindennel találkozhatunk a kortárs szerzők műveiben. Azonban két dolog mindenképpen érdekes lehet a ma élő szerzők műveiben. Egyik az olyan MI-k, akik az internethez hasonló vagy annál sokkal nagyobb és bonyolultabb kapcsolatokat építenek ki, ezzel pedig képesek bármit elérni. Gondoljunk csak William Gibson Neurománcára, ahol a Neuromancer képes tudatokat másolni és programként futtatni, és ezzel lehetővé téva, hogy azok személyiségekként fejlődjenek. Mellette pedig ott van testvére, Wintermute, aki szeretne egyesülni Neuromancerrel, hogy együtt szuperintelligenciává válhassanak. Érdekes, hogy Neuromancer nem osztja testvére vágyát, ugyanis úgy gondolja, ha belemenne az egyesülésbe, megszűnne a személyisége. Mennyire emberi is vonás is ez. Gibson MI-je ezen tulajdonságával a fent említett érzőkhöz is kapcsolódik. Ha nem is ilyen formában, de a séma későbbi sci-fikben is megjelenik, például a Fagyott égbolt kutató AI-je is ilyen, ami Alexis Vonderach barátját lemásolva működik tovább.
Természetesen nem törvényszerű, de az önmagukat építő mesterséges intelligenciák megjelenhetnek társadalmat igazgató szerepben is, vagy nagyobb rendszerek működtetéséért felelősek. Példa számtalan van, mindent nem is lehet, vagy csak nehezen lehet felsorolni, de hozhatunk egy nem feltétlen sci-fis példát is: a weird irodalom rajongóinak eszükbe juthat China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás regényéből a város szemetéből született MI, a Construct Council, aki szinte bármit képes elérni kapcsolatain keresztül. Hasonló kiterjedési rendszerrel működik Neal Stephenson Snow Crashjában a Könyvtáros is.
A kvázi beszélő számítógépekként elképzelt MI-ken túl érdekesek még azok, akik konkrét társadalmakat irányítanak. A koncepció nem feltétlen csak a kortárs sci-fiben jelenik meg, elég csak visszagondolni Ian M. Banks Kultúra-sorozatában szereplő érző MI-kre, sőt, Dan Simmons Hyperionjában egy konkrét mesterséges intelligenciákból álló társadalom jelenik meg a TechnoCore-on keresztül. Az aktívan alkotó szerzők közül érdekes Elisabeth Bear Carnival (2004) című regénye, ahol az irányítóknak (governor) nevezett gépek szigorú körülmények között tartják az emberiséget. Szabályozzák az energia felhasználást, kordában tartják a népesség számát, utóbbi érdekében egy „assessmentnek” nevezett eszközt is felhasználnak, amivel embereket ölhetnek. Bear a Carnivalban a korábbi robot és MI elképzeléseket vegyíti és alkotja meg újszerű negatív vízióját. Itt jegyezzük is meg: ez a másik érdekes pont a kortárs sci-fiben megjelenő mesterséges intelligenciáknál; a vegyítés, mixelés, a korábbi sémák logikus vagy épp szokatlan fúziója. Bear könyve mellett még megemlíthetjük itt Dennis T. Taylor MI, Bob-ját, ahol a governorokhoz hasonlóan a Bobokban is több korábbról jól ismert MI-fajták fedezhetőek fel. A Mark Wattneyhoz hasonló, science fiction rajongással kevert laza stílus egyértelműen a humoros gépeket idézi, az emberi személyiség, mint a MI alapja pedig egy itt ugyan nem tárgyalt, de szintén fontos tematikát hív elő, az ember és a gép egyesülését.
Nagy vonalakban ilyen robotokkal és MI-kkel találkozhatunk kedvenc zsánerünkben. A kép természetesen nem teljes, számtalan más példát lehetne még említeni, de ahhoz elég, hogy lássuk, miket gondolnak íróink. Ennél izgalmasabb kérdés, hogy a jövőben mi valósul meg mindebből.
2013-ban sok nézőt megnyert magának Guillermo del Toro Pacific Rim című filmje, melyben hatalmas robotok küzdöttek vérszomjas szörnyekkel a sötétben. A jövő márciusban érkező folytatás, a Pacific Rim: Uprising az első, frissen debütált előzetes alapján egészen más stílusban érkezik. Sokkal harsányabb színekkel, szinte műanyag látványvilággal szembesülhetünk a sci-fi új felvonásában.
A történet szerint 10 évvel a Pacific Rim eseményei után járunk, amikorra a Jaeger program az emberiség elsőszámú védelmi bástyája lett. A kaijuk azonban nem pihennek, újra támadásba lendülnek, a legyőzésükhöz pedig új hősökre lesz szükség. A film főszereplői közt olyan arcokat találunk, mint Az ébredő Erő sztárja, John Boyega, illetve Clint Eastwood legfiatalabb fia, Scott Eastwood.
A Pacific Rim: Uprising írója és rendezője Steven S. DeKnight, aki a Spartacusszal és a Daredevil sorozattal tette le leginkább a névjegyét. Egyelőre a Power Rangersre hajazó látványvilág kissé furcsa a trailerben, a 2018 március 23-ai premier azonban így is elég várós.
