A Galaktika magazin novemberi számát az Eurocon-, Aelita- és Bronz Csiga-díjas Kir Bulicsov, a Túlélők szerzője nyitja, írásában egy játszótér építése és egy róla szóló cikk rejtélyes módon több idősíkot is összeköt. William Ledbetter Nebula-díjas novellája egy űrkolónia különös lázadását vizionálja, melyben az emberség győz a hideg értelem felett. Claude Lalumière időben és térben is távoli világában egy bérgyilkos igazságot oszt, nem is akárhogyan.
A magyar szerzők közül a friss Zsoldos Péter-díjas Fedina Lídia „Isteni zűrzavar”-ában egy új típusú eredettörténet bontakozik ki, míg Márki István egy világégés után újjáéledő civilizációt épít fel, amelyben, természetesen, a történelem ismétli önmagát.
A havi retro Móra Ferenc „A veriszkóp” című novellája.
Folytatódik Haui József Nemere István karakterei alapján készült képregénye, a Titok a kráter mélyén. Interjú: dr. Almár Iván beszél a SETI paradigmaváltásáról. A Filmrovat a Disenchantment című sorozatot értékeli. A Szférák zenéje a Coheed&Cambria együttes utolsó két lemezét mutatja be. A Tudomány közeli jövőnk világának éhínségét járja körül. Az Obszervatórium a gödöllői Űrakadémiáról számol be. A lapban olvashatók még érdekes írások a Motorola legújabb fejlesztéséről, egy robotizált kertészetről, az őskori kihalás okairól, a katari elektromos autó teveiről, valamint az Art Moments fesztivál környezetvédelmi vonatkozásairól.
Az XL-kiadás Arthur Machen Rettegés című klasszikus rémregényét és Pierre Gévart darabját (Viszontlátásra, Monsieur Verne!) tartalmazza. Utóbbi a két legendás író, Jules Verne és H. G. Wells elképzelt találkozásáról szól.
A Galaktika magazin szeptemberi számát Marija Galina kisregényének első része nyitja: egy család különleges nyaralóhelyre érkezik, ahol valamiért minden nagyon furcsa… Jamie Wahls egy utópiát vázol, ahol szinte mindenki halhatatlan, azonban valakiben mégis felmerül, mi az élet értelme… Jean-Claude Dunyach (Halott csillagok) művében fiatal tudósok felfedeznek az égen egy különleges felhőt, ami valamilyen módon élő tulajdonságokkal bír. Garry Kilworth a sivatag ősi dűnéi közé helyez két utazót, de vajon a felfedezőúton megtalálják-e, amit keresnek?
A magyar szerzők közül Huszár Karina egy Megváltó-váró távoli jövőt rajzol meg, mesterséges Messiásokkal, míg Ronil Caine, a Lilian szerzője vérbeli horrorral szórakoztat. A havi retro Kosztolányi Dezső „Sofőrkaland” című novellája.
Folytatódik Haui József Nemere István alakjai nyomán készített képregénye, a Titok a kráter mélyén. Interjú Steve Jongewarddal: Arthur C. Clarke egykori asszisztense beszél a szerző alkotói módszeréről, lehetséges véleményéről a felgyorsult technikai forradalommal kapcsolatban. A Filmrovat A búra alatt című tévésorozatot értékeli. A Szférák zenéje a Solaris együttes 2014-es koncertjét mutatja be. A Kapcsolatfelvétel két programot ajánl: a Magyar Star Wars Klub Retro Partyját és a LOTR Fan Club „Visszatérés Középföldére” eseményét. A tudományos anyag a furcsa bolygópályák kérdését járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások egy újfajta mozgáskövető rendszerről, a zöldtoronyházakról, Thaiföld új „oázisáról”, az Északi-sarkvidék fokozatos eltűnéséről, illetve az idei amiens-i EuroConról.
Az XL-kiadás Huszár Karina A Hármas Tároló című regényét tartalmazza.
H.P. Lovecraftot, a híres amerikai horror-fikció írót a legtöbben a Call of Cthulhu című novellájáról ismerhetik, viszont most még nagyobb réteghez juthat el munkássága, hiszen a novellájával azonos címet viselő játék adaptációja idén fog kikerülni a számítógépeink képernyőjére.
Nemsokára a számítógépes játékok szerelmesei is megszabadulhatnak az épelméjűség átkától, ebben a véres belsőnézetes horrorjátékban, ahol a főszereplő, Edward Pierce nyomozó munkáját követhetjük szem előtt, ahogy felfedezi a titkos Cthulhu klánt. A játék során Pierce a tébolyodottság határára kerül majd, és nekünk, a játékosoknak kell eldönteniük, hogy a főszereplő látomásai valósak, vagy pedig az elme trükkjei.
A játék a régi papíros, ceruzás Call of Cthulhu szerepjáték alapján készül, és a logikája is a szerepjáték rendszerét fogja követni, így inkább a nyomozás, mintsem az akció lesz a játék fő része, viszont bízhatunk benne, hogy akinek revolver van az övére csatolva, az előbb utóbb el is fogja sütni azt.
Ugyan nagyon nagy igény van a Call of Cthulhu játékra, lehetséges, hogy a kész program nem lesz akkora durranás, mint mi azt szeretnénk, mert a játékról érkezett videók és képek inkább hasonlítanak egy fél évtizeddel ezelőtti játékra, mint egy 2018-as kiadásra. A béta tesztelők is meglehetősen negatívan nyilatkoztak a játékról. Aggodalomra okot ad még, hogy a készítő Cyanide már csúszott egy évet a játék kiadásával, így lehetséges, hogy nem bíznak az eddig megírt játék sikerében.
A játékról készült videó viszont bizakodásra ad okot és emlékeztet, hogy a grafika nem minden, hiszen egy hangulatos és félelmetes Lovecraft játékban nem a kinézet a legfontosabb, ráadásul a félelemfaktorhoz még hozzá is adhat a kevésbé realisztikus grafika, hiszen segít elérni, hogy teljesen elrugaszkodjunk a valóság dimenziójától.
Michael Swanwick nem ismeretlen név a magyar olvasók számára, hisz számos fantasztikus vagy épp különös novellát olvashattunk tőle. Az októberi Galaktika az író korai művei közül hoz el egy újabb írását, „A Némajátékos csókját”. Az 1981-es novella ma is friss és tartalmazza mindazt, amiért Swanwickot generációjának legjobb írói közé sorolják.
Michael Swanwick
Amerikai író, aki intenzív, mesterien kidolgozott, összetett történetei miatt hamar ismert lett. Kis -és nagy prózájában egyaránt újszerű megközelítésbe emeli a hagyományos SFF történeteket és helyszíneket, miközben a sci-fi, fantasy és a horror vegyítésétől sem riad vissza, hisz a műfaji szabályok és határok nem befolyásolják őt. Íróként nem szereti ugyanazt ugyanúgy leírni, így szívesen próbál ki különböző stílusokat, és hatalmas életművét elnézve minden kísérlete jó eredménnyel zárul.
A magyar közönség Swanwicket főleg novellistaként ismerhette meg. Legjobbjai közt van a Hugo-díjas, „Vau-vau, mondta a kutya” (Galaktika 185), „Kis szoba Koboldvárosban” (Galaktika 221), „Scherzo Tyranosaurusszal” (Galaktika 205), vagy a Nebula-díjas „Szent Janis ünnepén” (Galaktika 283), csakhogy néhány fontosabb írását említsük. Továbbá magyarul is olvasható antológiákban is találkozhattunk nevével, mint például a Neil Gaiman és Al Sarratonnio 27 képtelen történetében (Tündér-tó) vagy George R. R. Martin és Gardner Dozois – aki különösen nagy hatással volt Swanwickra – Zsiványokjában (Igyunk a nőkre).
Swanwick 1980 óta publikál a zsánerben, azonban az írás iránti elkötelezettsége sokkal korábbi időkre nyúlik vissza. Elmondása szerint tinédzserkorban döntötte el, hogy írni szeretne, de akkor komolyabb elképzelései még nem voltak. Egyaránt olvasott szép (pl. Vladimir Nabokov, Thomas Pynchon, Jorge Luis Borges, John Fowles, Gabriel Garcia Márquez) – és zsánerirodalmat (pl. J. R. R. Tolkien, Gene Wolfe, Samuel R. Delany, A. E. Van Vongt), és huszonéves korában úgy érezte, a zsáneren belül sokkal izgalmasabb dolgok történnek, mint azon kívül. Nyomtatásban első írása 1980-ban jelent meg a New Dimensions 11-ben, ez volt a „Szent Janis ünnepén”. A 80-90-es évek között nem számított olyan termékeny írónak, mint a későbbiekben, viszont minden új novelláját hatalmas érdeklődéssel fogadták. A már említett „Szent Janis”-t Nebulára jelölték, az aszteroidövön belül játszódó proto-cyberpunknak tartott „Ginungagap”-t szintén, továbbá Hugo-díjjal ismerték el a „The Very Pulse of the Machine” (1998)-t és a „Scherzo Tyranossaurusszal”-t (Galaktika 205) is.
Donal Casey illusztráció a „Vau-vau, mondta a kutya” novellához
A 2000-es évek után íródott kisprózája (pl. Lassú élet, Kis szoba Koboldvárosban) is fenntartotta a zsánerközösség érdeklődését, mellettük pedig a hasonló komplexitással és profizmussal megírt regényeivel is hasonló sikereket ért el. Első regénye, az 1985-ös In the Drift – ami kapcsolódik a Galaktika 331-ben olvasható novellájához – egy alternatív történelemként is olvasható könyv, ami a Three Mile Island atombalesetének egy végzetesebb kimenetelét dolgozza fel. A regény szerint az Egyesül Államok keleti partján bekövetkezett atomkatasztrófa sugárfertőzött területté tette a környéket, aki tudott, csak menekült a katasztrófa helyén létrejött halálzónából. A túlélésért és a hatalomért való harcot szürreális környezet és különböző mutáns állatok garmadája teszi különleges olvasmánnyá Swanwick regényét.
Regényei közül érdemes kiemelni még a Vacuum Flowerst (1986-87), amiben egy tipikus sci-fi témát, az űrutazást mesél el igazi swanwicki stílusban, a The Iron Dragon (1993) sci-fi-fantasy hibridet és annak folytatásait (The Iron Dragon’s Daughter és The Dragons of Babel), vagy a Jack Faust-ot (1997), amiben egy dark fantasy köntösben meséli újra Goethe Faustját. Írói tevékenysége mellett Swanwicknél még fontos megemlíteni tanulmányait is, amelyekkel nagyban hozzájárult az SFF irodalomtudományi megközelítéséhez. 1986-ban The User’s Guide to the Postmoderns-ben a sci-fi helyzetéről, 1994-ben az In the Traditionben pedig a fantasyről értekezett.
Az októberi Galaktikában olvasható „Némajátékos csókja” (Mummer’s Kiss, 1981) Swanwick korai írói korszakába tartozik, azonban még ma is üdítően friss. 1981-ben Nebula-díjra jelölték, a Science Fiction Chronicle szavazásán pedig megválasztották az év legjobb sci-fi kisregényének. Az In the Drifthez hasonlóan a novella is egy poszt-apokaliptikus Amerikában játszódik (pontosabban Philadelphia környékén, ahonnan maga Swanwick is származik). A Körzetben rutinmunkájukat végző két férfi, Keith Piotrowicz és Jim Bowles egy koszos motoron utazó nő miatt balesetet szenvednek. Az incidenst súlyosabb sérülések nélkül élik túl, azonban a találkozás teljesen megváltoztatja Keith addigi életét. Suzette J. Fletcher bostoni újságíró és nem köti senki orrára, mit keres Philadelphiában. A nő igazi céljait nem ismerve tart vele Keith, azonban az út nem tűnik számára kifizetődőnek. A városban évente megtartandó ünnepségen, a Némajátékosok Napján ugyanis Fletchert és őt választja ki a Bohóckirály. Döntése végleges és visszavonhatatlan, akit megcsókol annak meg kell halnia. A kérdés, miért rájuk esett a választás?
Swanwick egy ízig-vérig amerikai környezetbe helyezi poszt-apokaliptikus történetét, ezt leginkább a szereplők beszédén és viselkedésén lehet érezni, de a végeláthatatlan autóutak is megidézhetik bennük az amerikai érzést. Az atomkatasztrófa utáni USA mellett párhuzamosan létezik a némajátékosok régi időkbe visszanyúló közössége, a társadalomban még mindig különleges státusszal bírnak. Szokásaik és öltözködésük miatt (tollak, színes kosztümök) a brazil karneválokat jutathattja eszünkbe. Ezekből a különböző elemekből épül fel ez a kissé furcsa világ, viszont egy percig sem érezzük úgy, hogy valami nem illik a képbe. Swanwick képes úgy összegyúrni az innen-onnan hozott ötleteket, hogy egy teljesen egyedi és működő univerzumot hoz létre történetéhez.
A jól felépített Körzet ellenére is érezhetően, a cselekményen van a nagyobb hangsúly. A némajátékosok hajtóvadászatát Keith szemszögéből éljük át, ami dramaturgiailag tökéletes választás, hisz ő az a szereplő, aki semmibe sincs beavatva, gyakorlatilag nem tudja, mi történik körülötte. Mi, olvasók a fiatal férfival együtt várjuk a kérdésekre a válaszokat, Swanwick pedig kegyetlen író, mert mint cinkostárs nem avat be minket semmibe, de még apró nyomokat sem hagy, hogy rájöjjünk a háttérben folyó eseményekre. Így nem marad más, mint az eseményekkel való kellemes sodródás.
Neil Gaiman sokoldalú tehetség, aki a képregényektől (Sandman) kezdve a gyerekirodalomban (Coraline, Szerencsére a tej), a felnőtt regényekben (Amerikai istenek, Óceán az út végén), a kisprózában (Törékeny holmik, Tükör és Füst, Felkavaró tartalom), a szerkesztésben (27 képtelen történet) és fikciós irodalmon kívül is (Kilátás az erkélyről) kipróbálta magát. Jelentős életművében sok érdekes művet találunk, mindannyian tudnánk egy-egy zseniális írást mondani tőle. Nagyobb figyelmet ezúttal a Dark Horse képregénykiadótól kapott Gaiman, ugyanis képregény készül a „Smaragdzöld tanulmány” című írásából.
A Törékeny holmikban is megtalálható novellában Gaiman Sherlock Holmes és H. P. Lovecraft világát házasította. A történet először 2003-ban jelent meg egy Shadows Over Baker Street antológiában, amiben egy Sherlock Holmes-szerű névtelen detektív egy német nemes meggyilkolásának ügyén dolgozik. A nyomozás előrehaladtával azonban kiderül, a szálak egy emberentúli jelenséghez vezet, ami a történetbeli, 19. századi London utcáit kísérti.
A hírek szerint a novellát Rafael Scavone (All-Star Batman) fogja képregényként adaptálni, Gaiman világát pedig Rafael Albuquerque (American Vampire, Blue Beetle) és a többszörös Eisner-díjas Dave Stewart (Conan, Silent Dragon, továbbá The Walking Dead borítókat is készít) kelti életre.
Egy 2013-ban készült asztali játékot kivéve, ami a novellában megjelenő világon alapszik eddig senki se adaptálta a „Smaragdzöld tanulmány”-t. A képregény várható megjelenése 2018. június 20.
Addig ennek a borítónak a nézegetésével kell kibírnunk valahogy:
Szeptember 17-én végre adásba került a Channel 4-on az Electric Dreams, melyet legfőképp azért vártunk, mert egy-egy Philip K. Dick novellát mutat be epizódonként. A sorozat 10 részes lesz, idén 6-ot kapunk belőle, a maradék pedig jövőre várható. A kezdetek kezdetén az AMC is benne lett volna a gyártásban, a csatorna azonban kiszállt, így a helyükre az Amazon tette be a lábát. Az online videotékánál örülhetnek, ugyanis jól sikerült, gondolkoztató sci-fi lett az Electric Dreams az első rész alapján.
A pilot epizód a The Hood Maker című novellát dolgozza fel, mely egy egészen érdekes felépítésű társadalomról szól. A csavar az egészben, hogy az emberek között élnek különleges képességű telepaták, akik képesek mások agyában olvasni. Mindez megváltozni látszik, amikor az egyik tüntetésen egy fura maszkot viselő embert vesz üldözőbe a rendőrség, akiről kiderül, hogy a fejfedővel képes blokkolni, hogy a fejébe másszanak. Philip K. Dick ebben a sztoriban a megfigyelésről, a Nagy Testvérről és arról értekezett, hogy honnan kezdődik az emberek privát szférája, és hol jön el az a pont, ahonnan nem etikus mások elméjét olvasni.
Az Electric Dreamst főleg amiatt emlegették, mert a sajtó úgy tartotta, hogy végre vetélytársat kaphat a jelenleg a Netflixen futó Black Mirror. Kevés ugyanis az olyan sci-fi, mely mély, kellően sötét hangulatú és még gondolkoztat is. Az új PKD adaptáció egészen jól vizsgázik ezeket a szempontokat figyelembe véve, bár kell hozzá egy alap hangulat, amely segít elmélyedni ebben, a helyenként meditációt is igénylő világban.
Az epizódban az egyik főszerepet az a Richard Madden játssza, aki a Trónok harcában is szerepelt, illetve az Oasis című pilotban is megkapóan alakított. Rajta kívül a történet fontos eleme még Holliday Grainger, aki a telepata Honor szerepében tűnik fel. Kettejük kapcsolata az, ami elviszi a hátán a feldolgozást, hiszen egy olyan társadalomban, ahol senki nem bízik senkiben, nehéz egy elmeolvasó nővel együtt nyomozni.
Az efféle antológiasorozatok esetében pont erre, azaz bizalomra van szükség a nézők oldaláról is a készítők felé, hiszen nem tudhatjuk, hogy a borongós, de megkapó bevezetés után milyen lesz a folytatás. A Channel 4 persze ért a drámákhoz, ezt az elmúlt években bebizonyította a tévécsatorna, így jobbára érdemes a műsoraikat nézni. Raádásul a 2. felvonás egy űrhajós dráma lesz, így mi is bizakodunk abban, hogy megtartja a minőségét a széria. Az biztos, hogy aki old-school, de a mai napig aktuális témát feszegető sci-fire vágyik, az adjon egy esélyt az Electric Dreams pilotjának. Értékelés: 8/10.
Philip K. Dick gyermekkori barátja, ismerte a beat korszak legnagyobbjait, műveiben pedig különös ötleteket és konteókat dolgozott fel. Ő nem más, mint Ray Nelson. A Galaktika 327-ben most legismertebb novelláját, „Reggel nyolckor”– t olvashatjátok.
Ray Faraday Nelson science fictionnel való szerelme korán kezdődött, már középiskolában a sci-fi fandom aktív tagja volt. Később, egyetemei évei alatt négy évet Párizsban töltött, ahol a 60-as évek olyan nagy irodalmi alakjaival találkozott, mint Allen Ginsberg, Boris Vian, William Burroughs, Jean-Paul Satre, Simone de Beauvoir, továbbá Michael Moorcockkal együtt azon dolgozott, hogy az akkor betiltott Henry James könyveket csempészték ki Franciaországból.
A PKD-val közösen írt regény
Irodalmi karrierjét a „Oltsd le az eget”- tel kezdte (magyarul a Galaktika 129-ben olvasható), a későbbiekben pedig több ismertebb SFF magazinban publikált. Novellákon kívül Nelson eddig 7 regényt is írt. A legelsőt gyermekkori barátjával, Philip K. Dickkel közösen, ez volt a The Ganymede Takeover (1967). A könyv egy idegenfaj invázióját meséli el, ami ellen csak egy maroknyi ember veheti fel a küzdelmet. Élete fő művének az 1975-ben megjelent regényét, a Blake’s Progresst tartják, amiben William Blake angol romantikus költő időutazását követhetjük nyomon. Utolsó műveit a 90-es évek elején írta, azóta nem publikált a zsánerben. Az íráson felül foglalkozott az induló szerzők felkarolásával, tanításával. 1970-ben például szervezett egy írói workshopot San Franciscóban, amin olyan írók is részt vettek, mint Anne Rice.
Mondo poster Carpenter filmjéhez
Legismertebb írása a „Reggel nyolckor”, ami a The Magazine of Fantasy and Science Fictionben jelent meg 1963-ban. A történet röviden, egy frappáns fordulattal a végén mutatja be, milyen az, amikor idegenlények közénk beépülve teljesen átveszik az emberiség feletti irányítást. ’63 óta Nelson írása szép karriert futott be. 1986-ban Bill Wray-jel közösen képregényként dolgozták fel a „Reggel nyolckor”- t, ami „Nada” címen jelent meg az Alien Encounters-ban, 1988-ban pedig John Carpenter a novella alapján írta meg az Elpusztíthatatlanok (They Live) forgatókönyvét. A sci-fi horror főhőse Nada (Roddy Piper), aki a gazdasági válság következtében munkanélkülivé válik. Míg próbálja életét rendbe tenni, egy világméretű összeesküvés nyomaira bukkan. Kezébe kerül egy napszemüveg, aminek köszönhetően képes meglátni a média mögötti valóságot. Nada látva az idegenek befolyását, elhatározza, hogy felébreszti az emberiséget és végez az idegenekkel.
Ha szeretsz összeesküvés-elméletekről olvasni, te is félsz a földönkívüliek befolyásától, akkor semmiképpen se lapozd át Ray Nelson novelláját!
A Galaktika 327 retro rovata ismét egy itthon nem ismert, de figyelemre méltó írót mutat be: George Allan England amerikai felfedezőt és sci-fi írót. Első, magyar nyelven olvasható novellája a „Zuhanás”.
George Allan England (1866-1936) korának népszerű írója volt, írásait számos magazin leközölte. Összesen 330 novellája és 5 regénye jelent meg, utóbbiak sorozat formátumban. Első írása, a „The Time-Reflector” 1905-ben jelent meg a the Monthly Story Magazine-ben. Később több írása is Frank A. Munsey magazinjában volt olvasható. Az akkori olvasóközönség imádta, igazi riválist jelentett a kor másik népszerű írójának, Edgar Rice Burroughsnak (Tarzan-könyvek szerzője). England művei közül a legnépszerűbb a „The Thing from – Outside” volt, ami első megjelenése után, 1926-ban a legelső science fiction magazin, az Amazing Storiesba is bekerült. Regényei közül a három részre osztott sci-fije, a Darkness and Dawn (1912-14) a legismertebb. A történet két emberről szól, akik a Földet elpusztító meteor becsapódás után ezer évvel később ébrednek fel. Céljuk, hogy a halott bolygón újjá építsék az emberi civilizációt.
Műveitől nem feltétlen a műszaki pontossággal megalkotott gépek leírását vagy tudományos eszmefuttatásokat kell várnunk, sokkal inkább az embert általában foglalkoztató kérdések bukkannak fel. Gyakori témája például a halhatatlanság, szocialistaként pedig nagy előszeretettel vizsgálta a kapitalizmus negatív hatásait és a szocialista eszméket. Ezenfelül még gyakran merített ihletett példaképei munkáiból is. Például a „The House of Transmutation”-ban felfedezhetőek H. G. Wells Dr. Moreau szigetének hatása, a már említett „The Thing from – Outside” Algernon Blackwood „The Willows”-át idézi meg, de Jack London stílusa is felfedezhető England műveiben.
A Galaktika 327-ben olvasható novellája, a „Zuhanás”- t azon England-írások közé sorolnánk, amelyekben az emberiség örök problémáit elemzi. Maga az írás először 1916-ban jelent meg a Snappy Storiesban. A megjelenéshez képest száz évvel később, azaz 2016-ban járunk: egy ifjú hölgy, Jeanne Hargreaves épp Japánba utazik az Imperatrice nevű léghajóval. Egy szerencsés véletlen során találkozik kedvenc írójával, Norford Hale-el, azonban a lány nem élvezheti ki teljesen a pillanatot, ugyanis az őket szállító hajó váratlanul meghibásodik, és végzetes zuhanásba kezd.
A „Zuhanás” felépítésében sokban idézi a 19-20. században nagy népszerűségnek örvendő tudományos románcokat (scientific romance): a későbbi fantasztikum irodalmát idéző háttér a cselekménynek, sok akció és az elmaradhatatlan szerelemi szál. Viszont ha a két szereplő párbeszédeire figyelünk, megtaláljuk „az englandi témákat”. Olyan a mai napig felmerülő problémák kerülnek szóba, mint az emberiség elkényelmesedése, az irodalom hanyatlása, vagy a múltba való visszavágyás. Továbbá érdekes gondolat az is, hogy habár az ember technológiai fejlődését sikeresnek láttatja a mű, a társadalmiról már nem nyilatkozik ilyen pozitívan.
George Allan England novellája igazi irodalmi csemege a sci-fi fejlődése iránt érdeklődők számára, de azok is kellemes olvasmánynak találhatják, akik visszavágynak a nagy romantikus művek korába.
Itt a június és az új Galaktika is, benne új sci-fi -és fantasynovellákkal. A következő szám tartalmából először Ian R. McLeodot mutatnánk be.
MacLeod brit sci-fi és fantasy író. A 90-es évekig köztisztviselőként dolgozott, majd úgy döntött, szabadúszó író lesz. Novellák és regények publikálásába kezdett, amit hamar szakmai elismerés, majd díjözön követett.
Eddig 7 regénye és számos novellaválogatása jelent meg. A Song of Time (2008) című regényéért, amiben egy hegedűművész szemén keresztül ismerjük meg a közeljövőt, Arthur C. Clarke-díjat nyert a Legjobb SF kategóriában 2009-ben. Egy alternatív történelmi könyvért, a Wake up and Dream (2011) Sidewise-díjat kapott (1995 óta ezzel jutalmazzák az alternatív történelem műfaj alkotásait). Rövidebb hangvételű történetei is hasonló nagy elismerésben részesültek. 1999-ben a „The Summer Isles” kisregényért elnyerte a Sidewise –és a World Fantasy-díjat, a „The Chop Girl”-ért pedig World Fantasyt kapott 2000-ben. Ezen kívül a „Snodgrass” című novelláját 2013-ban a Playhouse drámasorozaton belül adaptálták annak 2. évadában.
Ian R. MacLeod
Magyarul MacLeod művei közül eddig 3 novella olvasható: „Elmúlt varázs” (Galaktika 207), Látogató Tauredből (Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017), és a júniusi Galaktikában az „Isabel bukása”. A történet egy Isabel nevű Hajnalénekesről szól, aki lelkiismeretesen látja el egyházi közösségének mindennapi teendőit. Egy nap egy hiba következtében Isabel egy ismeretlen helyre nyerhet bepillantást: egy másik templomba. Ott találkozik Genyával, akin keresztül új élmények tárulnak fel a tanonc előtt.
A brit író novelláját két dolog teszi igazán különlegessé a szépen kibontott és jól felépített cselekményen túl. Isabel és Genya történetét MacLeod egy legendaként meséli el nekünk, egy modern történetíró vagy történész megközelítésével. Már a novella elején említi, hogy Isabelre különböző források különböző módon utalnak, teljesen ellentmondó módon írják le őt és történetét. Majd előlép a mindentudó elbeszélő, aki letépi az évszázadok alatt a mesére telepedett rétegeket, és megosztja velünk az „igazságot”. Ez a kétféle hang keveredik a műben, amivel más történetmesélőkhöz hasonlóan szintén bizonytalanságban tart minket az elbeszélő, viszont végig megmarad a legenda jelleg.
Az „Isabel bukása” egy az elbeszéléshez hasonló ősi és misztikus környezetben játszódik. A durván 50 ezer karakteres írásban egy főleg az arab kultúrára alapuló, csak nők által lakott misztikus közösség tárul elénk. A novellában megjelenő tanoncok egy minaretekkel körülölelt városban, Ghezirah-ban élik mindennapjaikat, és ellátják közösségük teendőit: megtisztítják a tükröket, figyelnek a Sabil felé fordított lencsékre, ellenőrzik azok működését, tanulmányozzák a fény viselkedését; mindezt azért, hogy biztonsággal tudják használni a Sabil fényét. A történet során további szabályokat és helyeket (pl. a Szó katedrálisa) ismerünk meg.
MacLeod világépítésében még akad egy nagyon érdekes dolog az arab kultúra kreatív felhasználásán túl. A későbbiekben Isabel és Genya találkozásánál Genya számukra titokzatos és idegen tárgyakat mutat, mint például a „szivárvány lemez” (azaz CD-lemez), de a könyvekre is hasonló csodálattal néznek. A mi korunk tárgyainak behozatalának szintén van egyfajta elbizonytalanító hatása, de ezzel együtt fel is kelti az olvasó figyelmét: Vajon a jövőben vagy a múltban vagyunk? Az ehhez hasonló apró részletek beemelésével lesz egyszerre ősi és modern ez a világ. MacLeod amellett, hogy egy fantasztikus környezetet teremt Isabel történetéhez, képes annak minden egyes szabályát, részletét és árnyalatát bemutatni, és többé-kevésbé teljesen körbejárni a novellájában. Annyira átélhetővé tette Ghezirah-t, hogy a „legendát” olvasva végig azt kívántam, hogy sose kelljen elhagynom ezt a misztikus helyet.
Ha kíváncsiak vagytok az „Isabel bukására”, keressétek a Galaktika 327-t június 6-tól az újságárusoknál.
A Galaktika 326 retro rovatában egy itthon kevésbé ismert, ám a science fictionben megkerülhetetlen írótól, George Griffith-től olvashatjáok, a „Pólustól Pólusig” című novellát.
Griffith (1857-1906) angol sci-fi író és a késő Viktoriánus kor és az Edward-kori Anglia híres felfedezője, utazója. Újságíróként kezdte, később a kor legnépszerűbb ponyvamagazinjaiban (pl. Pearson’s Weekly, Pearson’s Magazine) publikált. Első írása 1892-ben született: The Great War of 1892 (Philip Howard Colomb írása) hatására megírta a The Angel of the Revolution szinopszisát. Később ebből született meg az azonos című regény is; ezt tartják Griffith legjobb és leghíresebb művének, továbbá az úgy nevezett marvel talesek (olyan történetek, amelyekben levegő meghajtású gépekről és légi vagy vízi csatákról olvashatunk) egyik legelső darabjának is.
Írásaiban sokkal inkább a történet dominál, a tudományos rész mai szemmel inkább megmosolyogni való. Viszont ha irodalomtörténeti szemmel nézzük Griffith műveit, mondhatjuk, nem különböznek a mai sci-fi írók alkotásaitól. Hűen követte korának tudományos elméleteit, s azokat bele is építette történeteibe. Így életművében például találkozhatunk a darwini evolúcióelmélettel, ami főleg a világépítésében köszön vissza. Ezen felül Griffith számos jövőbeli eseményt vázolt fel műveiben, korának politikai eseményeit alapul véve.
Griffith életében és később is számos íróra volt hatással. A nagyobb hírnévre szert tevő kortársa, H. G. Wells például tőle kölcsönözte a „Pax Aeronautica”-motívumát (a légi közlekedés drámaian megváltoztatja a jövőbeli hadviselést) a The Shape of Things to Come regényéhez, de Griffih hasonlóan nagy hatással volt William Morris politikai utópiájára is, a „News from Nowhere”-re. Az SF későbbi írói közül Michael Moorcock érzi úgy, hogy Griffith munkássága nagyban befolyásolta. Irodalmi hagyatéka azonban nemcsak bizonyos szerzőknél tűnik fel, hanem a science fiction fejlődésén is érezteti hatását. A műveiben gyakran szereplő „repülőgépek” a 70/80-as években megszülető steampunk al-zsánerre ismerhetünk rá (műveit néha proto-steampunk jelzővel is jelölik).
Hosszabb elbeszéléseken kívül Griffith számos novellát is írt, ezek közül magyarul eddig a „Villámsarok” jelent meg Szentmihályi Szabó Péter Homályos zóna című válogatásában, és most a 326-as Galaktikában a „Pólustól pólusig”. A mostani történet egy Jules Verne kalandregényeit idéző írás: egy professzor, egy fizikus és egy filozófus elhatározzák, hogy megpróbálnak eljutni a Föld középpontjába, majd keresztülmenni a belsején, hogy egyik sarkponttól a másikig jussanak.
Aki már olvasott 19. századi romantikus románcot (pl. H. G. Wells művei), vagy bármit a Viktoriánus kor szórakoztató irodalmából (pl. Sherlock Holmes-novellákat), tudja, nagyjából mire számíthat Griffith-nél. A novella középpontjában a kaland áll, amit fantasztikus elemek (pl. a szánokból összerakott „repülőgép”) tesznek izgalmassá, s végül, hogy hihetőbb legyen a mese, hosszas, de érthetően előadott tudományos magyarázatokat kapunk. Ezek mai olvasóként inkább viccesek, mint komolyan vehetőek, de tökéletes korrajzot ad a 19. század tudományos világáról. A „Pólustól pólusig” középpontjában az akkori kort izgalomban tartó földrajzi felfedezések és geológiai elméletek uralják (pl. Charles Lyell művei). A novella tudományos része szerint a Föld belső magjában található egy alagút, amin ha átutazunk, az Antarktisztől eljuthatunk az Arktiszra. Habár az írás már bőven 100 éves, a benne felmerülő gondolatkísérlet még mindig érdekes lehet számunkra, a néhol bájosnak tűnő magyarázatok ellenére is (pl. kérdéses, hogy a kalandorok kabinja kibírná-e az alsóbb rétegekben a ráható gravitációs erőt). H. G. Wells Időgépéhez hasonlóan Griffith hitelesen adja elő korának tudományos elméleteit, és ezeket később a cselekményben felhasználja az izgalom fokozására is (pl. az expedíciót vezető professzor folyamatosan emlékezteti társait a felmerülő problémákra vagy lehetséges veszélyekre). A végeredmény egy mai szemmel is izgalmas kaland némi nosztalgikus érzéssel.
Ha érdekel, hogy honnan indult a science fiction, vagy csak szereted a Viktoriánus/Edward kori irodalmat, ne hagyd ki George Griffith novelláját! Olvasd el a Galaktika 326-ban.
