Ha bárkit megkérdeznénk arról, hogy a 2008-as Vasember bemutatásával megkezdett MCU-s építkezésnek melyek a leggyengébb darabjai, akkor biztosan a Thor filmeket emlegetnék nekünk legtöbbször. Nem véletlen, hiszen az asgardi, szőke hajú istenség lett a Bosszúállók egyik legérdektelenebb tagja. Thor túl erős volt és unalmas eddig, a nézőknek pedig közel lehetetlen feladatnak bizonyult, hogy a Marvel szuperhősével azonosuljanak. Most ez végre megváltozhat, ugyanis a Ragnarök rendezését arra az új-zélandi Taika Waititire bízták, aki korábban összehozta a What We Do in the Shadows című vámpíros komédiát és a Hunt for the Wilderpeople című dzsungel road movie-t. A Thor: Ragnarökben a humoros részek lepipálják a Deadpoolt, az akció is látványos és furcsa leírni, de még Asgard népéért is lehet izgulni.
A filmen látszik, hogy a színészek sokat rögtönöztek, ezért helyenként teljesen random dolgokon lehet nevetgélni a Thor: Ragnarök nézése közben, ellenben a laza hangvétel nagyon jól áll a filmnek. Az eddigi Thor filmek fő problémája talán az volt, hogy vérkomolyan vették a történetet, na itt ennek az ellenkezőjére összpontosított főleg Waititi. A történet szerint a Sokovia megmentését követő csata után járunk 2 évvel, amikor Thor a végtelen kövek után kutat, de helyettük vérszomjas nővérét, Helát találja meg. A csatába Loki is bekeveredik, aki túl sokat nem tud Thornak segíteni, így mindketten kvázi rabságban találják magukat egy idegen bolygón. Innentől kezdve a történetet fedezze fel mindenki magának, mert a Thor: Ragnarök egyik nagy erőssége, hogy a sztori fordulatait nem lehet kitalálni, és ez nagyon jó!
Amit mindenképp meg kell említeni, hogy a látványvilág pazar, egy-két jelenetnél bizony eltátja az ember a száját, annyira jól néz ki nagyvásznon. Mindemellett Thor és Hulk párosa rendkívül jól működik. Habár jól tették a készítők, hogy főleg Hulkot láthatjuk a képsorokon, Bruce Bannert pedig főleg mellőzi a film – egy poénos snittért azért megérte Mark Ruffalót visszahozni. Mondjuk a játékidő azon részében, amikor a férfi nem zúz, elég fáradtnak tűnik a színész. Rajtuk kívül új arc még a Valkűrt alakító Tessa Thompson, aki főleg ivással, verekedéssel és flörtöléssel volt elfoglalva a filmben, a készítők abba már nem mertek beleállni, hogy minden kétséget kizárólag leszbikussá tegyék a karaktert, holott utaltak rá többször is. Ők, Lokival kiegészülve mennek neki a Thor: Ragnarök főgonoszának, aki végre kicsit eltér a Marvel sémától.
A megszokott ugyanis a Marvel filmek esetében, hogy az ellenségek mindig nagyon gyengék. Ott volt például Ultron, a Bosszúállók első részében Loki, de az Amerika Kapitány 1-ben se volt túl meggyőző a negatív oldal. Szerencsére az új Pókember film, a Tél katonája, vagy épp a legújabb Thor már szakítani tudott ezzel, az asgardi banya, Hela ugyanis kellőképp utálható lett. Köszönhető ez részben Cate Blanchett karizmájának is, habár azt meg kell jegyezni, hogy az Asgardon látott jelenetek egy része időhúzásként hatott. Akkor működött legjobban Hela, amikor összeeresztették a testvéreivel, mert ott az akció iszonyú látványos volt.
A Thor: Ragnarök megcsinálta azt, amit nem nagyon gondoltunk volna róla, durván leépítette a Marvel egyik OP karakterét. Thor rengeteg dolgot elveszít a filmben, erre épül a trilógia harmadik részének legjobb ötlete is. Mert végre kihangsúlyozták az alkotók, hogy az asgardi egy ISTEN. A vihar istene. Ezt jól felhasználták és rengeteget hozzátett a karakterhez, hogy egy új oldaláról mutatták be. A filmben természetesen van kötelező Stan Lee cameo is, amely most tényleg nem lett erőltetett, ráadásul a történetet is viszi előre. Ahogy a mellékszereplők is, akik között találunk egy-két (jó értelemben) elborult űrlényt. Rajtuk lehet borulni.
Úgy tűnik, hogy a Marvel belátta, hogy a komolykodó szuperhősös filmekből a nézőknek elege van. Így a Thor 3 főleg a Guardians of the Galaxy első és második részének csapásvonalán halad. Habár a GotG 2 már kicsit unalmas volt, mert ugyanazt akarták másodszor is lenyomni a torkunkon, csak kicsit gyengébb változatban. A Thor: Ragnarök esetében az első percekben nehéz volt hozzászokni, a hirtelen jött humorhoz, de idővel meg lehet emészteni a stílusváltást. Amint pedig belehelyezkedünk a sztori hangulatába, megkapjuk a Marvel egyik legjobb mozifilmjét. Értékelés: 8/10
Harmadszorra azért csak összejött egy normális Thor filmet gyártani, köszönjük. De tényleg.
