Címke: adaptáció

  • A szerkesztőség kedvence forró mint A Nap Magja!

    Elérkeztünk a decemberhez, kisebb-nagyobb buktatókkal, de szinte mindent sikerült a nyomdából megkapnunk, ami be volt tervezve. Legutolsó könyvünk 2019-ben egy kortárs szépirodalma mű Petra Hulová – Mostoha sors című regénye, most pedig elmondjuk mi volt a szerkesztőség kedvence ebben az évben. (Januárban lesz közönség szavazás, ahol könyvcsomagokat sorsolunk majd a szavazók között.)

     

    Johanna Sinisalo – A Nap Magja

    Sinisalo könyve úgy forgatta fel a szerkesztőséget, ahogyan csak kevés könyvnek sikerült eddig. Sokan hasonlítják Margaret Atwood – A szolgálólány meséje sorozatához, még is merőben más érzést nyújt olvasás közben még ha az alaptéma ugyanott gyökeredzik.
    Mindkét műben a nők olyan helyzetbe kerülnek társadalmilag, ami ijesztő sokunk számára. Egyetlen célt szolgál életük az pedig a gyermeknemzés, illetve a férfiak mindennemű kiszolgálása a jólét érdekében. Ám a férfiak is megsínylik ezt a fajta társadalmi berendezkedést.

    A Nap Magja nem jobb Atwood sorozatánál, de egészen más oldalról közelíti meg az alaptémát és más eszközökkel mutatja be, ami helyenként sokkal jobban bevonzza az olvasót. Sinisalo példátlan pontossággal és tudatossággal építi a könyv szerkezetét és világát. Leírásai egyszerűen szépek és gördülékenyek, a nyelvezete ingázik a szépirodalmi és szórakoztató, illetve dokumentarista írások között. Vanna/Vera levelei húgához például egészen líraiak, lágyak. Azonban a világot kreatív eszközökkel mutatja be. Gyermek dalocskák, reklámok illetve törvény részletek leírásával, fedezhetjük fel, ezt az alternatív Finnországot.

    Nem mellesleg a legerősebb bekezdéssel azonnal torkon ragad a könyv. Meghökkentő és megbotránkoztató, mégsem tudja megállni az ember, hogy tovább olvassa.

    Egyértelműen nálunk ez, az Év könyve.

    A Nap Magja

  • Carlos Chernov – Végtelen vetítés ajánló: Embervadászat és kéjgyár: a legsötétebb valóságshow

    Carlos Chernov több argentin irodalmi díj birtokosa, ez az első magyarul megjelenő regénye. A szerző műveiben a realitást a groteszkig és az abszurdig viszi el, vagy talán még annál is tovább…
    A könyvben megalkotott távoli jövőt, a Nagy Katasztrófa után, a totalitárius diktatúra határozza meg. Fájdalmasan nagy a különbség gazdagok és szegények között. A  hierarchia alján, a föld alatti városokban tengődő proletárok gyerekeik eladásából tartják fenn magukat. Ezzel szemben a milliomos lét azt a lehetőséget is megteremti, hogy az ember befolyásolhassa az élet két legfontosabb folyamatát: a szaporodást és a halált. A gazdagok nem kockáztatnak: jó genetikai adottságokkal rendelkező gyerekeket fogadnak örökbe, majd életük meghosszabbításaként megszabadulnak testüktől, és agyukkal rácsatlakoznak az „életfilmekre”.

    A tudomány elsüllyedt minden mással együtt, és még mindig próbálkoznak a rekonstruálásával. A történészek szerint egy újabb középkor köszöntött be, azonban a tudósok elsősorban az élvezet és az élethossz növelését célozták meg, és ezeken a területeken elértek némi eredményt.

    Amikor egy milliomos úgy dönt, nem akar tovább élni a testében, kiveszik az agyát, egy palackba helyezik, és gépeken keresztül filmeket vetítenek neki. Az adott filmnek minél érdekesebnek-izgalmasabbnak kell lennie, hisz, azt feltételezik, az agyak ingerküszöbe egyre nő. Aki még nem érzi magát bátornak az első fázisra, a „testetlenítésre”, lehet „rácsatlakozott” státuszban: neki egyenesen az agyába érkezik a film egy kábelen keresztül, a színészek agyában megjelenő komplett érzékszervi információ. És ha egy idő után úgy dönt, hogy már nem akar testben élni, kifizeti a palackozást, és megszabadul földi porhüvelyétől. A palackozott agy felhagy a gondolkodással, és arra kondicionálják, hogy olyan szervvé alakuljon át, amelynek egyetlen funkciója az élvezés.

    A regény világában az anyaság ipari jellegű, a szülő nők folyamatos hiánycikknek számítanak, a szegény nők számára az anyaméh bevételi forrás. A rászoruló férfiak pedig, kimerítő munkájuk mellett, még lehetnek spermadonorok, hogy egy kevés plusz pénzhez jussanak. A meddő nőkre és férfiakra már nem tart igényt a társadalom. Néhány nő a beültetés illegális módját választja, csak hogy sikerüljön újra és újra teherbe esnie, a családja megélhetése miatt. A legkétségbeesettebb anyák pedig attól sem rettennek vissza, hogy saját fiuk legyen a spermadonor.

    A szöveg gyilkos iróniával dolgozik: a családok egyetlen megmaradt gyerekét, akire kizárólag sötét jövő vár, „kiválasztottnak” nevezik, holott a többi, örökbeadott utódnak juthat nagyságrendekkel jobb életszínvonal. „Biztonságos” városokban élnek a proletárok, iszonyú körülmények között, és a „Szerelmi Ügyek Hivatala” intézi a gyerekek eladását és prostitúcióját.

    A szegény családok „kiválasztott” gyerekei kétféle módon tudnak kitörni a kilátástalanságból: prostituáltak lesznek, vagy színészek. A kettő sokszor összefügg, hisz a színészeknek is főképp erotikus tartalmakat kell eljátszaniuk.

    A „Színészképző” az órák nagy többségét a szexualitás művelésének szenteli. Az iskolában a különféle érzéki forrásokon túl a diákok megtanulják előállítani a minőségi kéjt, mintha a testük kidolgozna egy terméket, amit majd a receptorok használnak. A tanárok különféle orvosi technikákkal mérik az orgazmusukat. Amit el kell érniük a szexuális nevelés során, azt „állati állapotnak” nevezik: az erkölcsi dilemmáktól, félelemtől, szégyentől és viszolygástól mentes élvezeti képesség. Az iskolai „rodeó” a gyakorlás mesterfoka, egyfajta tömegorgia, ahol a kellő rutin megszerezhető. Minden gyakorlat arra irányul, a legszélsőségesebb is, hogy a leendő színészek maximálisan megéljék, és ne csak eljátsszák a gyönyört.

    Akárcsak bármelyik, túlzásba vitt állapot, az élvezet is hamarosan elveszti kezdeti vonzerejét. Nem tudják megakadályozni, hogy a kötelező gyönyör émelyítően monoton foglalkozássá váljon.

    Egy proletár család fia, Goma atudja, hogy az egyetlen módja kitörni a szegénységből, ha az életfilmek főszereplőjévé, sztárszínésszé válik. De a fiatal fiúnak előbb még meg kell merítkeznie a férfi prostitúció legmélyebb bugyraiban, egy kirakatban kell „eladnia” magát. Ebben a világban nem csupán a nő, a férfi is csak egy tárgy. Kizárólag vágytárgy.

    A fiatal fiú motivációja hamar alábbhagy, és a kirakat elvesztésével a szakadék szélére kerül. A prostitúcióra sem alkalmas személyek a vadászok prédájaként végzik, egy felfoghatatlanul brutális „játék” során. A vadászterületre már szó szerint ketrecben érkeznek, és egyetlen feladatuk, hogy fussanak, és mentsék a bőrüket. A vadászok „emberi” vadakat hajtanak és ejtenek el, hogy egymásra tromfoljanak, és győzzenek, minél több trófeát összegyűjtve. A vadászünnep sporteseménynek számít, a televízió is közvetíti. A hagyomány hívei azt vallják, hogy örökbe fogadott gyerekeiknek képesnek kell lenniük személyesen is elvégezni a piszkos munkát. Szorgalmazzák a fizikai bátorságot és a kegyetlenség gyakorlatát. A rendezvény egyfajta beavatási szertartás: a kollektív gyilkosság a közösségalkotás egyik módja. Az ünnep biztosítja a vérfürdőt, ami pótolja a vér szerinti köteléket apa és fia között.

    Goma hamar rájön, hogy a helyszín egyfajta sportlétesítmény, játszótér, ahol a vadászok szórakozásból leöldösik őket, és a vetélkedő eredménye azon múlik, ki mennyire ügyesen dob kést mozgó célpontra. Egy vadászterepen találja magát, ahol ő a zsákmány, és biztosan elpusztul.Retteg az életéért, miközben tudja, semmi esélye megmenekülni. Igaza is lesz: az egyik vadász megtalálja és megöli.

    Azonban a fiú, csodával határos módon, később mégis felébred. Katalepsziás állapotba került, és a vadászok azt hitték, meghalt. Elképesztő megmenekülését mindenki csodaként értelmezi. A vadászterületen meghalt… és újjászületett.

    A regényben Goma szemszögén keresztül, férfi nézőpontból követhetjük végig a kálváriáját, szenvedéstörténetét, majd relatív „felemelkedését”. A korai, kirakatban lévő „munka” után, megjárva és túlélve az embertelen vadászmezőt, az Úrnő játékszere, szexuális bábuja lesz, aki cserébe finanszírozza a színésziskolát, és egyre közelebb viszi az álmaihoz. De a „felemelkedés” csak látszólagos. A csömörhöz pedig újra egyenes út vezet. A fordulat akkor következik be, amikor az egyik „rodeón” meglátja Nudát, és valódi érzései lesznek. Innentől már csak az a cél lebeg a két fiatal szeme előtt, hogy ők lehessenek az életfilmek főszereplői. Rengeteg tanulással és szorgalommal, megnyerve a legfőbb és legirigyeltebb státuszt, belevetik magukat az életfilm-gyártásba.Hamar meg kell szokniuk a tükrök és kamerák tömeges, zaklató jelenlétét, a nap huszonnégy órájában figyelő szemek előtt élnek, gyakran arra gondolnak, hogy kísérleteznek velük, és vajon meddig bírják az intimitás teljes hiányát. Tíz év után, kimerülve, kiüresedve, a volt sztárszínész-pár visszatér a hétköznapi életbe, ahol, az anyagi jólét ellenére, szintén az üresség várja őket. Ahol jártak, amiben megmerültek, onnan nem nagyon van visszaút. Az új életében Goma elveszettnek érzi magát.

    Az Úrnő férje a cselekmény egyik fontos figurája. Több éve él „csatlakozottként”, egész nap mozdulatlanul fekve, az életfilmeket fogyasztva. Palackozás előtt áll, fizikailag „élőhalott”. Kifejti Gomának, hogy ha az ember megszabadul romlandó testétől, az emberi faj evolúciójának felsőbb fázisába lép. Valódi, teljes életet élvez majd, és örömmel fizeti meg az árát, elveszítve a testét, identitása látható részét. Az idősödő, szinte haldokló férfi a fiatal fiúban meglát valamit. Talán a romlatlanságát, a nyitottságát, mindazt, ami ebből a tökéletesen kiszámítható és romlott miliőből hiányzik. A férfi elemi igénye a dialógusra, valódi létezés hiányában, évek óta csak az életfilmekben valósulhat meg.

    A könyvben két hátborzongató jelenet van, ami az adott szereplő számára szédületes szakadék-élmény. Az egyik az, amikor Gomának, az életfilmek forgatása közben, a vadászmezőn ölnie kell. Aktiválódik benne az a végletes pánik, amit átélt néhány évvel korábban, az életéért rettegve. Most az ellenkező oldalra került, ami ugyanolyan pusztító.

    A másik Goma apjának kvázi-kasztrálási jelenete a Teraszon, amikor a rendőrök gúnyt űznek belőle.

    A történet jól megalkotott háttér-elmélete, a Tökéletes Kiszámíthatóság doktrínája nem a „vademberlét” végét hozza el, ahogyan korábban kitalálták, hanem egyre mélyebbre merül abban.

    Fontos átgondolni, hogyan válhat számunkra realitássá az a klímakatasztrófa utáni jövő, amit a történet felvillant. Eljöhet az apokalipszis, mind meghalunk, hallhatjuk gyakran a jóslatokat. De létezik egy ennél borzalmasabb forgatókönyv is: amikor a túlélési ösztön valóban az ember legsötétebb tulajdonságait hozza felszínre. És ne higgyük, hogy ez annyira távoli…

    A regény kíméletlenül és könyörtelenül szembesít az ember állati mivoltával, ösztönlényével, agressziójával, pusztításra, gyilkolásra törekvésével és hatalomvágyával. A könyv lapjain nincs szemérem, nincs kontroll, csak az ösztönök egyre mélyebb bugyrai.Kimondódik és szóvá tevődik minden, a nyelvben sincs kontroll. Minden belefér, ami elűzi az unalmat, a legbrutálisabb kegyetlenség és a legszélsőségesebb kéj is, az ingerküszöb egyre feljebb kerül, egy végtelenített létrán lépkednek a figurák egyre feljebb és feljebb, hogy aztán alázuhanjanak az ürességbe, a végtelen semmibe. Az ábrázolt világ az olvasónak csak elsőre tűnhet embertelennek és pornográfnak, a szöveg a legmélyebb valóságként mutatja meg ezeket a dolgokat, a lehető legtermészetesebben, és ez a legkönyörtelenebb tükör, amibe az emberi lény belenézhet.

    A könyv mondanivalója párhuzamba állítható azzal, ahogyan az internet is „mindent” megmutat, kontrollálatlanul, vágatlanul és korlátlanul, illetve, ahogy a közösségi média gyakran egy hazug virtuális valóságba repít. Ott, ezekben a mesterséges világokban „létezve”,nem kell szembenézni az élet szomorú valóságával, a tömény ürességgel és unalommal. És így természetesen a szembesülés elmarad.

    Gomával együtt az olvasó végigjárja ezt a szenvedéstörténetet, ami egy ponton már szinte fejlődéstörténet is, illetve nevelődés, csak más előjellel. A regény az egyik legdurvább és legsötétebb disztópia, amit valaha olvastam. Könyörtelenül szembesít és tükröt tart elénk: íme, az ember… A fikció eljátssza a valóságot (vagy fordítva), aztán, mint egy végtelen kút, elnyeli, és marad a sötétség. Annyi világosság jut mindössze, mint ami a könyv alsó világában a karcsú, jelzésszerű fény- és levegőztetőkútból beérkezik. És az nagyon kevés…

     

    írta: Cs. Fehér Katalin szerkesztő

  • Mitől is csíp a csili? Interjú részlet Johanna Sinisalo finn írónővel

    Johanna Sinisalo a finn weird irodalom kiemelkedő alakja. Könyvei komoly témákat feszegetnek, rendre valamilyen absztrakt megközelítésben, amit mi nem bánunk. Mikor elolvastuk A Nap Magja című kötetet tudtuk, megvan az „Év könyve” nálunk. Többek között a könyvről, alkotói tevékenységéről és még sok érdekességről kérdeztük. A kérdéseket egy részét olvasóink tették fel.

    A teljes interjú a 2019-es decemberi Galaktika hasábjain jelenik meg.

    Interjú részlet Johanna Sinisalo írónővel.

    G (Galaktika): Hogyan építetted fel A Nap Magja világát? Mai tudományos kutatások, tézisek segítettek?

    J.S: Néhány ötletemet olyan tudományos teóriákból merítettem, mint a szelektív tenyésztés, vagy a mitológiája és történelme a forró és csípős csilinek. Világunk úgy van felépítve és úgy is működik, mint egy jelenkori disztópia, azzal a különbséggel, hogy a nagy többség azért szereti ezt a társadalmi berendezkedést, mert kényelmes számukra.

    G: Milyen új könyvön vagy novellán dolgozol, most és ha lehet tudni, mi lesz a fő témája?

    J.S: Megnyertem nemrég Finnországban egy horror novellaversenyt, és ezen dolgozom éppen, végzem az utolsó simításokat. Mivel a könyv nagyon izgalmasnak ígérkezik és igen váratlannak, sajnos nem árulhatom el a részleteket. Természetesen azt nem tudom, mikor és egyáltalán megjelenik-e majd magyarul ez a történet.

    Olvasói kérdések

    G: Mit szeretsz az északi mitológiában?

    J.S: Főként a finn mitológia és mondavilág érdekel, ami elképesztően egyedi és sokban különbözik a skandináv népi mondavilágtól – Finnország hivatalosan nem skandináv állam szerk -. Megvannak a saját természeti isteneink és istennőink és mitikus lényeink. Egy egész könyvet írtam a nemzeti eposzunk a Kalevala alapján. Ebben a könyvben az eposz hősei mind modern világunkban élnek – például ahelyett, hogy mitikus hősök lennének, ehelyett például rocksztárok, atléták számítógép mágusok, jégkorong játékosok, szépségkirálynők és vagy tudósok. Nagyon élveztem a könyv írását, jó móka volt.

    G: Mit jelent számodra az írás?

    J.S: Ez a hivatásom és így mondom el, hogy látom a világot.

    G: Szereted a nevedet, ki vagy békülve vele? (Johanna)

    J.S: Nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki, Nekem megfelel.

    G: Hogyan jött az ötlet, a csili mint drog?

    J.S: A csiliben kapszaicin van, ami stimulálja és felszabadítja az endorfin nevezetű hormont az agyunkban. (az endorfintól érezzük boldognak magunkat). A kapszaicin segít feloldani és hasznosítani a béta-endorfint, ami pedig a dopamint stimulálja. Növelve a dopamin szintjét, elönt minket az eufória és az élvezet érzete. Tehát ha nagyon erős csilit eszel, hasonló elégedettséget és élvezetet érzel majd, mint miután mondjuk aktívan mozogtál, esetleg egy forró szauna után. Nagyon szeretem az erős csilit az ételeimben, és igazán élvezem azt a „kapszaicin által okozott betépett” érzetet, amit okoz, szóval valamilyen formában függő vagyok. Csili függő vagy kapszaicin függő.

     

    Köszönjük a moly.hu felhasználóinak a kérdéseket: Lea89, Viharmacska, Demencze_Ilone_blogger, kacago_Morfinista, Annie_Lange

    A Nap Magja

  • „Egész életemben téged gyógyítottalak” – a Melchior sorozat női karakterei közelebbről

    Indrek Hargla díjnyertes regénysorozatának érdekes aspektusára világít rá Rácz Nóra, a kötet fordítója az alábbi írásában:

    Nők Indrek Hargla Melchior-regényciklusában

    Habár a regényciklus főszereplője, Melchior Wakenstede, férfi, számos erőteljes, kidolgozott, hiteles női szereplővel találkozunk a regényekben, akiknek alakján, sorsán keresztül a női lét és szerep megannyi időtlen kérdését boncolgatja az író.

    Melchior mellett (és mögött) ott áll a felesége, Keterlyn. Nem díszletként, nem mellesleg, hanem olyan társként, akinek a támogatása képessé teszi Melchiort áldásos tevékenységének kifejtésére úgy patikusként, mint nyomozóként. Melchior csak Keterlyn lényének derűjéből és erejéből táplálkozva tudja gyógyítani a beteg testet és a tallinni társadalmat.

    Keterlyn nem emancipált, és nem is akar az lenni. Bár férje megtanította olvasni, és néha besegít a patikában, alapvetően a klasszikus női szerepkörben mozog, melyben kiválóan érzi magát: neveli a gyerekeket, viszi a háztartást, két lábbal áll a földön, ahová szükség esetén visszarángatja az onnan túlságosan elrugaszkodott hitvesét, akit mindemellett titokzatos betegségében hihetetlen lelkierővel támogat és ezáltal gyógyít. Mindezt nem áldozatként, hanem életfeladatként éli meg: „Én egész életemben téged gyógyítottalak, és boldog vagyok, hogy ezt tehettem.” mondja a regényciklus negyedik részében.

    Enélkül az odaadó női szeretet nélkül Melchior nem tudná végezni feladatát, mert legyűrné a betegség: „az, akire lesújtott a Wakenstedék átka, az végül vagy belehal a kínokba, melyek úgy törnek rá, mintha a világ valamennyi bűnösének vétke az ő vállára nehezedne, vagy megtalálja maga mellé az igazit, azt az embert, aki szereti őt, imádkozik érte, és akire támaszkodva át tud gázolni a gyötrelmek tengerén. De a Wakenstedék átka segítőiket sem hagyja érintetlenül, ahogy Melchior anyjának is idő előtt kellett távoznia e világból, mert segítette férjét, hogy az felül tudjon kerekedni a mérgen, és ezzel büntetést vont saját fejére.

    Keterlyn mindezzel nem törődött. Keterlyn hitt, remélt és szeretett.” – olvashatjuk a sorozat első részében.

    Másfajta és talán problematikusabb női szerep jutott Melchior lányának, Agathának. A regényciklus negyedik részében már fiatal felnőttként látjuk az ikreket, akik apjuk mellett kitanulták a patikusmesterséget. Ez az ifjú Melchior esetében magától értetődő volt, testvére, Agatha esetében azonban korántsem, hiszen ebben a korban csak férfiak lehettek patikáriusok. Így titokban kell tartani a kiemelkedően tehetséges Agatha tudását. Apja pedig maga is elbizonytalanodik, helyesen tette-e, hogy lányát bevezette mestersége fortélyaiba, az intellektus fejlesztésének előtérbe helyezése nem válik-e később kárára női szerepének beteljesítése során.

    „Az öreg Melchior néhanapján elbizonytalanodott, ki is a legokosabb patikus ebben a városban: ő maga vagy a lánya, Agatha. (…)

    Az ifjú Melchior kiskorától tanulgatta a patikusmesterséget, mert a Wakenstedék nemzetségében ősidőktől fogva ez volt a szokás. Melchior azonban együtt cseperedett ikertestvérével, Agathával, és az ikrek szétválasztását célzó kísérletek mindannyiszor kudarcba fulladtak. Amikor a gyermekek kilencesztendősek lettek, apjuk föladta a reménytelen küzdelmet, és olyat tett, amit előtte soha, egyetlen patikus sem tett még – Agathát bátyjával együtt bevonta a tanulásba. Egymás mellett térdeltek a hideg kőpadlón, úgy olvasták a gyógyszerkönyvet. Az apa fölolvasott egy mondatot, amit a gyermekeknek háromszor el kellett ismételniük fejből. És Melchior látta, hogy Agatha gyorsabban tanul, jobban vág az esze, mint a bátyjának.

    És bár soha, senki nem hallott még női patikusról, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nők kiváló betegápolók, otthon az anyák, nővérek és más női családtagok azok, akik bekötözik a férfiak sebeit, gyógyítgatják őket, ha betegek, gyógyteát főznek nekik. Az apácák is sokat tudnak a gyógyítás és az orvosságkészítés fortélyairól. Agatha csodálatos kertész volt, bármit ültetett, az szárba szökkent, és bőséges termést hozott. Ismert minden gyógynövényt, értett a szárításukhoz és a feldolgozásukhoz. Agatha egy városi polgár felesége lesz, de az, hogy a patikusmesterséghez is konyít valamit, csak nem fog kárára válni, gondolta annak idején Melchior. Mostanában azonban egyre többször morfondírozott azon, helyénvaló-e, hogy a hajadonok olyan sok tudományt szívjanak magukba, hogy végül okosabbak lesznek a férfiaknál. De ha azt vesszük… Melchior egyik legértékesebb könyvében, az AntidotariumNicholaiban szereplő receptek közül rengeteg egy Trotula nevű salernoi orvostól származik, aki nő volt, ráadásul olyan szépséges, hogy az egyetemen csak fátyolban lépett diákjai elé, nehogy az ifjak gondolatait elvonja a patikáriusmesterségtől.”

    Szintén fontos kérdést vet fel a sorozat negyedik részében Kandis, a piritaibrigittina kolostor apátnőjének alakja. Míg Agatha a nő és az intellektus, addig Kandis a nő és a hatalom viszonyának problematikájára világít rá.A svéd eredetű brigittina szerzetesrend kolostoraiban férfi és női szerzetesek külön szárnyban, de mégis egy fedél alatt élnek, legfőbb parancsolójuk, a kolostor vezetője pedig az apátnő. Birodalmának falai között ő szava még a püspök döntéseit is felülírja. A rendi szabályzat szerint ő az abszolút hatalom – ami a patriarchális római katolikus egyház férfi tagjainak számára nagyon nehezen tolerálható, szinte már felfoghatatlan. Ez a legitim, de sajátságos helyzet rengeteg feszültséget szül. A kérdés megkerülhetetlen: kortünetről vagy történelmi korszaktól független problémáról van szó?

    Indrek Hargla sorozata mindenkinek ajánlható. Krimi rajongóknak, vagy olyanoknak akiket érdekel a középkori világ, a hétköznapi emberek élete egy pici misztikummal fűszerezve. Amennyiben egy részletesebb ismertetőre vágytok, nézzétek meg ajánlónkat.

  • Megnéznél még egy Kinget a mozikban? Jó hírünk van!

    Stephen King sosem megy ki a divatból, manapság pedig épp reneszánszát élik a könyveiből készült adaptációk. 2017-ben láthattuk AZt, nemrég pedig a Kedvencek temetője került a mozikba, ennyivel azonban még nincs vége a sornak, hiszen máris érkezett egy újabb King-feldolgozást ígérő bejelentés: a Legendary megszerezte King Rest Stopjának megfilmesítéséhez a jogokat.

    Az eredeti történet 2003-ban jelent meg először, majd 2008-ban egy novellás gyűjteményben. Közben 2004-ben elnyerte a National Magazine díját. A történet alapján Alex Ross Perry írja majd a forgatókönyvet, s rendezi a filmet.

    A szereplőkről vagy a megjelenés dátumáról egyelőre semmi hír nem érkezett.  Ettől függetlenül viszont várjuk a legújabb nagyképernyőre vetített King-történetet!

  • Pokoli vicces előzetest kapott az új Hellboy film

    2019 áprilisában érkezik a mozikba a Hellboy rebootja, melyet Neil Marshall rendez, a főszereplője pedig a Stranger Things sztárja, David Harbour lesz. A produkció előtt borzalmasan magasak a rajongói elvárások, hiszen mindenki a Hellboy 3. részét és Ron Perlman visszatérését követelte, helyette viszont az alapoktól kezdik újra felépíteni a karaktert és világát. Az új adaptáció egyébként R-kategóriás lesz, és az első trailer alapján ahhoz az infantilis, de jól működő vonalhoz ragaszkodnak a készítők, ami már a Deadpoolnak bejött.

    Ha más zenét pakoltak volna a trailer alá, akkor a nézői reakciók is minden bizonnyal jobbak lennének, így azonban ki kell várnunk, hogy pontosan milyen hangulatú lesz a Hellboy. A 80-as évekbeli hangulat kézzel fogható, az biztos, manapság ugyanis tombol a retro. Vannak, akik egyből a Netflixre tolnák a filmet, mi az efféle hangzatos kijelentésekkel egyelőre várnánk. Lehet, hogy végre kapunk egy tényleg egyedi szuperhős filmet, ami még merészebb, mint az Aquaman.

  • Aquaman kritika: Ilyen az, amikor az Avatar és a Sons of Anarchy találkozik

    Jason Momoa nem az a tipikus szuperhős alkat, elég ha arra gondolunk, hogy a Trónok harca marcona dothrakiját, Khal Drogót is milyen természetesen adta elő a színész. A 39 éves híresség feltűnt a Csillagkapu: Atlantiszban és a The Red Road című sorozatban is, így sokféle stílusban kipróbálhatta magát. Éppen az Aquaman lehet az a film, amely végképp világsztárrá teszi Momoát, hiszen a produkció az Avatar látványvilágát hozza össze a Sons of Anarchyra jellemző keménymotoros életérzéssel. Az Aquaman színes, optimista film, rendkívül jól összerakott üldözéses és akciójelenetekkel, ugyanakkor a történet legemlékezetesebb részei még mindig azok, amikor a DC el mer vonatkoztatni a Marveltől.

    A Warner és a DC végre belátta, hogy hiába hoznak a mozivásznakra borongós és darkos filmeket, mint a Batman v Superman és a Justice League, muszáj a karaktereiket megkedvelhetővé tenniük. Ezt az Aquaman jól megvalósítja, habár Jason Momoa tényleg csak morog és lazán veszi az egészet. Ritkán jut eszébe az embernek az, hogy például Nicole Kidman kapcsán egy brutál jó verekedést emlegessen, de a nagy öregek, úgy mint Dolph Lundgren és Willem Dafoe is jól hozzátették a magukét. Még Amber Heard Merája is fejlődőképes volt, habár vele kapcsolatban a legtöbben a kihívó szerelését és azt emlegették, hogy kiköpött Ariel.

    A színészekkel tehát nem voltak gondok, bár a DC mindig is jól tudott castingolni. (Kivéve a Jared Leto-féle Jokert mondjuk.) Ami az Aquamant kiemelte a mostani kínálatból, az a csodálatosan megvalósított Atlantis volt, jó volt nézni a víz alatti világot. Látszott, hogy a rendező James Wan apait-anyait odatett, hogy tátva maradjon a nézők szája. Ügyesen rávilágított a film a felszíni emberek és a víz alattiak közötti különbségekre és szerencsére még az se lett szájbarágós, ahogy Arthurt egyfajta híddá nevezték ki a két társadalom közt. Ebben a filmben is voltak szörnyetegek, a DC egyszerűen ezt a vonalat nem tudja elengedni, de egy vizuálisan elképesztő merülés/menekülés miatt nem bántjuk miatta az Aquamant. Ezúttal ennek a motívumnak is megvolt a helye.

    Míg azonban a Wonder Womanben és a Justice League-ben is gyászosak voltak a főellenségek, itt a bosszútól fűtött Black Manta és Orm is jól illeszkedtek a történetbe. Vicces kikacsintás volt az, hogy Orm úgy nézett ki, mint Aquaman a legtöbb képregényben, így Wanék arra is célozhattak ezzel a filmmel, hogy ideje a DC-nek szakítania a begyöpösödött múltjával. Valóban lecsengtek már azok az idők, amikor még vicces volt, hogy Aquaman beszélni tud a halakkal. Jason Momoa rock ‘n’ rollos karizmájának köszönhetően az egyik legbénább szuperhősből sikerült elfogadható karaktert faragni 2018-ban és ez nem kis dolog. Ráadásul ezúttal a flashback jelenetek is elviselhetőek és ami ennél is fontosabb, jól elhelyezettek lettek a sztoriban.

    Amerikában csak december 21-én mutatkozik be az Aquaman, de világszerte elég jól muzsikál a pénztáraknál, annak ellenére, hogy a kritikusok megszokott módon lehúzzák az év egyik utolsó blockbusterét. Valószínűleg azonban ahogy a Venomnak is sikerült a meglepetés és a Sony bekérte a folytatást, úgy az Aquaman is összehozhat valami hasonlót. Abszolút élvezhető kalandot írtak ugyanis Arthurék köré. A filmnek abszolút nincs könnyű helyzete a pénztáraknál, hiszen az új Pókember animációs filmmel és a Bumblebee-vel is meg kell birkóznia.

    Az Aquaman helyenként olyan minőségi üldözős és verekedős jeleneteket tartalmaz egyébként, hogy még a Daredevil alkotói is beülhetnének jegyzetelni a filmre. Ami miatt nem éri el a 8-as pontszámot a film, az amiatt van, hogy helyenként túl sok a kitartott jelenet, amit simán kivághattak volna. Így viszont kínos másodperceket és túlzott giccset hoznak a filmvásznakra.

    Értékelés: 7.5/10

  • Batman is elszabadul a Titans évadzáró epizódjában

    Míg a Marvelnek ott voltak olyan darkos sorozatok, mint a Daredevil, a Jessica Jones, vagy éppen a Luke Cage, addig a DC-nél már kevésbé volt rózsás a helyzet mostanában. A Gotham kivételével az összes CW-s produkció messze elmaradt minőségben a Netlixes alkotásoktól, amíg meg nem érkezett a csak streamingen nézhető Titans – amelynek egyébként vicces módon Greg Berlanti az egyik alkotója -. Az első epizódokban egész kemény sztorit raktak össze nekünk a készítők, és amennyiben valaki túl tudta tenni magát azon, hogy Starfire egy afro-csaj lett, még élvezhetőek is voltak a látottak. A Titans nem félt elvonatkoztatni a DC képregényes világától, például összeeresztett a képernyőn két Robint, az évadzáró előzetesében pedig láthatjuk Batmant elszabadulni.

    Tiszta sor, hogy tévés Supermanünk van, de most a Gotham befejezése előtt láthatjuk a Titans-féle Denevérembert is. Bruce Wayne a Batman v Supermanben elszabadult már egyszer, akkor például fegyvert is használt a hőst, de a friss képsorokon látottak még ennél is durvábbak. A rajongók epekedve várják, hogy Dick Grayson végre elfeledje Robin alteregóját és tiszta erőből tolja a Nightwing vonalat, erre pedig december 21-én nagy esély van, amikor a karakter nekimegy a sötét oldalra áttévedt Batmannek.

    Alább érdemes megnézni a Titans évadzárójának előzetesét, egészen hidegrázós élmény, így karácsony előtt pár nappal. Főleg, hogy Batman kosztümje nagyon emlékeztet az Arkham-videojátékokban látott hős kinézetére:

  • Újra dübörög a Galaktika TV!

     

    Marci és Mikul a sikeres diploma megszerzése után, újra itt vannak a Galaktika TV kamerája mögött és azonnal belevetették magukat könyvekbe, filmekbe és mindenféle érdekességbe.
    A csatorna motorja immár újra beindult, és sűrűbben fognak érkezni a videók különböző témákban. Lesz videojáték blokk, irodalom és filmek/sorozatok, amikor pedig esedékes ezeket szépen összefűzik egy videóba, mint a mostani videó esetében, ahol a srácok a Toronyház elolvasása után nem csak a könyvről de a filmről is beszélnek egy keveset.
    Katt a linkre és vagy a videóra, ha tetszett mehet az a like gomb nyomkodás! 🙂

    Annyi biztos, hogy mostantól sűrűbben érkeznek majd a videók, mindenki örömére!

    Időközben már megjelent a decemberi Galaktika is!

    A Galaktika magazin decemberi számát Ronil Caine, a Lilian és a Rémteremtő szerzője nyitja, kisregényének első része időben visszafelé jelenít meg két különös öngyilkosságot. Juan Pablo Noroña isten háta mögötti garázskocsmájában furcsa beszélgetést vizionál: pingvin és ember között. Jodi Taylor St. Mary-krónikákból ismert múltjárói visszaugranak az időben egy koronázásra, de a történelem, persze, mást tartogat számukra. J. G. Ballard, a Toronyház írója egy időn és téren túli világot képzel el egy lakatlan szigeten, amelyben flóra és fauna fantasztikus módon átalakul. Andrej Szalomatov szürke angyala azt bizonyítja, hogy az igazság egyre kevésbé fekete vagy fehér.

    A magyar szerzők közül Varga L. László egy kudarcos időutazás paródiáját villantja fel, míg Huszár Karina egy idilli virtuális valóságot épít a figurák köré, amely kegyetlenül kitaszítja az oda nem illőket.

    A havi retro J. D. Beresford „Egy jelentéktelen kísérlet” című apokaliptikus novellája.

  • Folytatást kap az év egyik nagy meglepetése, a Venom

    A Venom októberben nagyot robbantott a kasszáknál, annak ellenére is, hogy a kritikusok a film premierje előtt durván lehúzták a Pókember spinoffot. A Sonynak végre összejött és olyan képregényadaptációt tudott összerakni, melyre tódultak az emberek. Az első rész írója, Jeff Pinker a Discussing Filmnek arról nyilatkozott, hogy a Venom 2 készül, azonban a forgatókönyvért nem ő lesz felelős. A beszélgetésből még egy izgalmas részlet kiderül, mégpedig az, hogy az új részben akár már Pókember is benne lehet. Ez érdekes fejlemény ahhoz képest, hogy a Sony úton-útfélen azt hangoztatja, hogy ezek a Marvel spinoffok a hálószövő nélkül is megállják a helyüket.

    A sikeres debütálás után a Sony bejelentette, hogy 2020-ban két további Marvel filmet küldenek a mozikba, az egyik pedig ezek közül egy folytatás lesz. Nem nehéz kitalálni, hogy vélhetően a Venom 2-ről van szó, a rajongók azonban akkor lesznek valószínűleg csak maradéktalanul elégedettek, ha esetleg R-kategóriás besorolást kap az új rész. Az egyetlen szomorú ember a hír hallatán Tom Hardy lehet, aki így évekre beleragadhat a szerepbe.