Március 3-án mutatkozik be a filmvásznakon a Logan, Hugh Jackman utolsó olyan filmje, melyben kihegyezi adamantium karmait és Rozsomák személyében nekimegy a rosszfiúknak. Már a Logan első előzetese is nagyon biztató volt, most pedig, hogy megkaptuk a másodikat, az elvárások talán még magasabbra szökkentek. Brutális, odamondós sztorira számíthat a közönség, ami nem is meglepő, tekintve, hogy R besorolást kapott az új X-Men film. Úgy lesz ez egyébként X-Men film, hogy kevesebb mutánst láthatunk benne, mint amihez a korábbi felvonásokban szokhattunk. Na, jó azért az öreg és szenilis Charles Xavier professzor feltűnik, és rögtön káromkodik is egy nagyot. A visszafogott mutánsvezér ritkán volt olyan kétségbeesett, mint most.
Rajtuk kívül benne lesz még a Logan című filmben egy, a Rozsomákhoz hasonló képességekkel felvértezett kislány is. Nyilván az ő megmentése lesz a cél, meg hogy a főszereplő valahogy túlélje a kalandot. Logan ugyanis nem a régi lesz már az Old Man Logan nevű képregény feldolgozásában. Egyre satnyuló regenerációval, megfáradva és megöregedve tér vissza a mozikba az egyik legkeményebb Marvel-hős. Aki persze arra számítana, hogy az eredetihez hasonlóan a Hulk és Hawkeye is itt durvuljon, az csalódni fog. Ugyanis utóbbi két karakter jogai nincsenek a FOX-nál, az MCU-hoz tartoznak.
Korábban pletykálták, hogy a Logan végére forgattak egy jelenetet Ryan Reynoldsszal, így összejöhet a nagy találkozás. A Deadpoolban egyébként is poénkodtak egy sort Hugh Jackmannel. De ezt az értesülést maga a Deadpoolt játszó színész tagadta, szóval nem lesz ebből jó eséllyel semmi. Reynolds azt írta twitteren ezzel kapcsolatban, hogy igaz, hogy imádna egy Deadpool-Logan team-up filmet, de a Logannek megvan a maga hangulata, ami elég reményvesztett és komoly lesz az előzetesek alapján. És ez nem egyeztethető össze a Deadpool-féle hülyéskedéssel.
Ha pedig Deadpool, már csak azért is érdemes a Logan legújabb trailerét megnézni, mert Rozsomák egy X-Men képregényt szorongat a kezében benne, és lelkesen magyarázza, hogy a valóság bizony sokkal keményebb pár színes-szagos rajzolt lapnál. Ez akár magyarázat lehet arra is, hogy a karakter miért nem tűnt fel soha – egy kivágott jelenettől eltekintve, ahol megmutatták – a klasszikus sárga ruhájában.
Neil Gaiman és Terry Pratchett közös regényének, az Elveszett próféciáknak lehetséges adaptációjáról már régóta keringenek hírek az interneten. Gaiman a tegnapi nap folyamán osztott meg új információkat Facebook oldalán a készülődő minisorozatról.
A két fantasy író stílusát ötvöző Elveszett próféciák humoros módon meséli el az apokalipszis eljövetelét a Bibliából ismert történések modern és abszurd ábrázolásával. Csütörtökön kapott zöld utat a sorozatváltozat az Amazontól. A hat részesre tervezett adaptációt a BBC-vel közösen készíti az Amazon, Gaiman pedig producerként, forgatókönyvíróként és showrunnerként fog résztvenni a munkálatokban.
A minisorozat nem az első kísérlet a könyv megfilmesítésére. Először Terry Gilliam (A halászkirály legendája, 12 majom) szerette volna nagyképernyőre vinni az Elveszett próféciákat, ahol a pletykák szerint a két főhőst (Crowleyt és Aziraphale-t) Robin Williams és Johnny Depp játszotta volna (ezt a hírt Gaiman nem erősítette meg). Végül ez a terv – valószínűleg finanszírozási problémák miatt – nem valósult meg. Később, 2014-ben készült egy BBC rádiójáték, ahol Mark Heap és Peter Serafinowicz kölcsönözte a főszereplők hangját.
A sorozat ötlete először 2015-ben merült fel Terry Pratchett halálát követően (Gaiman egy szerzőtársától származó posztumusz levelél hatására döntött a sorozat mellett, amiben az adaptáció sürgetését kérte tőle Pratchett), a dolgok jelenlegi állása szerint pedig végre nem csak hallhatjuk és olvashatjuk a legviccesebb világvége történetet, hanem láthatjuk is: 2018-ban az Amazonon, később pedig a BBC-n is adásba fog kerülni.
Január 17-én került nyomdába, és várhatóan 24-én érkezik meg szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis Borges, Carlos Gardini, Eduardo Goligorsky, Angélica Gorodischer, Ana María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Borges után most Angélica Gorodischert mutatjuk be, aki sci-fi novelláival nagy népszerűségre tett szert az angol és amerikai szerzők körében is.
Angélica Gorodischer (1928-) 8 éves kora óta Rosarióban él, ami többször is fontos szerepet játszott karrierjében. Számos művében visszaköszönnek otthonához kapcsolódó élményei, továbbá két alkalommal itt szervezte meg írónők számára tartott sikeres konferenciáit 1988 és 2000 között. Ha már szóba kerültek az írónők, Gorodischer írásaiban a fantasztikum elemei mellett gyakran találkozni feminista megközelítéssel, foglalkozik a férfiak és nők közötti erőviszonnyal, de gyakori témái közé tartozik a korrupció és az emberi kézben lévő hatalomgyakorlás problematikája is. Továbbá igyekszik felhívni a figyelmet Argentína elfeledett írónőire is.
Habár Gorodischer első sorban íróként tekint önmagára, számos sci-fi és fantasy novellát írt eddigi pályafutása során. A fantasztikum irodalmával először egy barátja lakásában találkozott: megpillantotta Ray Bradbury Marsbéli krónikák című művét, leült olvasni, és végül képtelen volt letenni a könyvet. Az erős élmény ellenére írói karrierjét nem sci-fivel, hanem krimivel kezdte: a 60-as években díjat nyert a Vea y Lea című lapnál, később pedig a Club del Ordennél is több korai detektívtörténetével. Argentína science fiction világába először Paco Porrúa, a Minotauro szerkesztője révén került kapcsolatba. Gorodischer észrevette, hogy a magazinban csak észak-amerikai szerzők művei szerepelnek. Az írónő egy levélben megkérdezte ennek miértjét és elküldte néhány akkoriban írt sci-fi novelláját is. Porrúának tetszettek Gorodischer írásai, megkérdezte, hogy ezek egy könyv részei-e? Az írónő azt hazudta igen, így a levelezés után nekiállt kötetbe rendezni írásait, hogy legyen mit odaadnia a szerkesztőnek: így született meg 1967-ben az Opus Dos (Opus 2). A kötetet nagy siker és különböző megkeresések követték. Ezután lépett kapcsolatba Gorodischerrel Daniel Divinisky, aki felajánlotta, hogy kiadná az írónő következő kötetét. Ez lett a Boyo las jubeas en flor (Jubeas virágzása alatt, 1973).
A nemzetközi sikert azonban egy későbbi gyűjteménye, a Kalpa Imperial (1983) hozta el számára. Ez volt az első műve, amit 2003-ban fordított le angolra Ursula Le Guin. A 16 díjat is magáénak tudó könyv egy névtelen birodalom felemelkedését és tragikus bukását meséli el 11 fejezeten keresztül. Ahogy sok más Gorodischer történetben, itt is visszaköszönnek a mesei elemek, amit átsző a szóbeli elbeszélés hagyománya és a különböző politikai kommentárok. Az írónő által teremtett világban a koldusokból uralkodók lesznek, a demokráciák diktatúrává válnak, a történelem pedig az idő múlásával mesévé alakul. A Kalpa Imperiallal Gorodischer nemcsak egy allegorikus történetet írt, hanem egy igazi tisztelgést a történetírás ereje előtt.
Angélica Gorodischer kissé meseszerű, de elgondolkodtató történeteiből kaphatunk ízelítőt a MetaGalaktika 12-ben olvasható „Csop-szui” novellában.
Az első képen Juan Gimenez illusztrációja látható a Kalpa Imperialhoz.
Január 28-án hazánkban teszi tiszteletét az elektronikus zene egyik legrégebbi, legnagyobb hatású és ma is működő képviselője, a hétszeres Grammy-jelölt Tangerine Dream.
Hogy milyen a Tangerine Dream röviden? Free-jazz, artrock, concréte music, ambient, éteri, atmoszférikus szintetizátor szőnyegek és drone-os elszállások. Egy igazán jellegzetes zenei hangzás, ami saját bevallásuk szerint hatással volt töbek között John Carpenterre vagy Anthony Gonzalesre (M83) is. Edgar Wilmar Froese 1967-ben, avantgárd, experimentális free-rockzenekarként indította el együttesét, mely a később krautrocknak nevezett színtér fejlődésében is fontos szerepet játszott. 2014-ben Froese úgy döntött, új felállással folytatja, száműzte az akusztikus hangszereket és ismét csak a teljesen elektronikus hangokra fókuszált, akárcsak a zenekar hetvenes évekbeli fénykorában. A „sokadik aranykort” némileg beárnyékolta Froese 2015-ös váratlan halála, végakarata alapján zenekarának be kell fejeznie utolsó, félbeszakadt művészi ciklusát. Ennek eredménye az idén megjelenő Quantum Gate című album, „egy vérbeli drone-os, ambientes, kozmikus és időtlen lemez”, amelyről a trió az A38-on is bemutat néhány szerzeményt.
A Chip Fesztivál 2017 második napján, 29-én vasárnap először a magyar Pergamoon (korábban Force Majeure néven játszottak) adja elő élőben vadonatúj programját, melyben kizárólag eredeti hangszerelésben, eredeti hangzással reprodukált Tangerine Dream-számok szerepelnek.
Utánuk Tangram következik, a magyar szcéna nemzetközi ismertséget is szerzett, többszörös Schallwelle-jelölésig eljutott sztárja, majd Ulrich Schnauss, a Tangerine Dream tagja adja elő szólóprogramját, amely az újonnan megjelent No Further Ahead Than Today című albumán fog alapulni.
Az estet Simon Iddol DJ programja zárja, melyben élőben mixeli az osztrák közszolgálati rádióban, az FM4-en nemrég sugárzott Tangerine Dream-megamixének részleteit is.
Idén 45 éves a Galaktika magazin, ezért úgy döntöttünk, minden 4,5-ös átlag feletti félévi bizonyítvány felmutatójának ajándékba adunk egy 2017. januári Galaktikát. Az ajándék magazin átvehető szerkesztőségünkben, a bizonyítvány (vagy az arról készült másolat/fotó) felmutatása esetén.
De ez még nem minden! 50% kedvezménnyel vásárolhatnak Aranykártyát azok, akik bizonyítják, hogy jól tanultak az elmúlt félévben. Az Aranykártyához jár egy ajándékkönyv is, valamint 25%-os vásárlási kedvezmény minden kiadványunkra.
Január 17-én került nyomdába, és várhatóan 24-én érkezik meg szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis Borges, Carlos Gardini, Eduardo Goligorsky, Angélica Gorodischer, Ana María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. A sort azonban ki mással nyithatnánk, mint az az argentin irodalom legnagyobb alakjával, Jorge Luis Borgesszel.
Jorge Luis Borges (1899-1986) költő, esszéista, novellaíró, a latin amerikai irodalom egyik központi alakja volt. Irodalmi Nobel-díjra többször is jelölték, azonban politikai okokból (Augusto Pinochethez, chilei diktátorhoz fűződő vitatott kapcsolata miatt) sosem kapta meg. Írásai és gondolkodásának hatása az irodalom szinte minden területére kiterjedt, köztük az SF-re is. Borgest nem szokták zsánerírónak nevezni, de novelláiban az idő és a valóság határainak feltérképezése, az olyan gyakran visszatérő képek és szimbólumok, mint a labirintus, a tükör vagy a térkép számtalan SF író írásában is visszaköszön: Philip K. Dick, Paul Auster, Kurt Vonnegut Jr. De a kortárs alkotóknál, mint China Miéville (lásd. „The Tain” című kisregényét, ahol egy szörny mászik elő egy tükörből) vagy Gene Wolfe is tetten érhető Borges irodalmi hagyatéka.
Borges korán, 1919-ben kezdett írni és a 80-as évekig nem hagyott fel ezzel a tevékenységével. A legnagyobb hatású, „science fictionnek” számító kötete a Ficciones (1944) volt, később az Alef (1949). Itthon hasonló gyűjteménynek számít a régi Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban megjelent Körkörös romok (1956). Többek között ebben az elbeszélés-gyűjteményben olvasható 1935-ös „Közelítés Almotászimhoz” című írása, amit a borgesi történetek prototípusának is neveznek. Az álomszerű atmoszféra és a már említett szimbólumok nem lennének jelen novelláiban gyermekkori élményei nélkül. Például a visszatérő labirintus képet valószínűleg a palermói ház kertlabirintusa ihlette, ahol Norah húgával sokat játszottak, a művek meghatározó metafizikai és idealista filozófiáját pedig édesapja, Jorge Guillermo Borgestől ismerte meg. Az iskolás évek alatt pedig a világirodalom olyan alakjai inspirálták, mint a francia szimbolista költők (Verlaine, Rimbaud és Mallarmé), Oscar Wilde, könyvtársegédként pedig több modern alkotó munkásságával ismerkedett meg, köztük Virginia Woolféval és William Faulknerével.
Borges témájú Google Doodle az író 112. születésnapján
Gazdag és szerteágazó irodalmi hagyatéknak tűnik Borgesé mind az őrá nagy hatással lévő írók és filozófusok, mind pedig sajátos témái végett. Azonban ettől nem válik nehéz olvasmánnyá egyik novellája sem, sőt, tiszta és közérthető stílus jellemzi, ami mentes mindenféle túl díszített szóképektől. A MetaGalaktika 12-ben található novella is ilyen tiszta, de tipikus borgesi történet: ez A mindenség könyvtára. Minden megtalálható benne, amiért szeretjük az argentin írót. Már nem kell sokat várni, hogy sok más argentin sci-fi novella mellett ezt is elolvashassuk.
A rövid jelenetet eddig legfeljebb azok láthatták, akik megvették blu-rayen a Star Wars: Az ébredő Erőt, most viszont felkerült az internetre is, ahogy Rey összebalhézik Maz Kanata kastélyában az egykori munkaadójával, Unbar Pluttal. Akik ismerik a filmet, tudják, hogy Rey a Millenium Falcont ellopva menekül el a Jakku nevű bolygóról, ami miatt abszolút érthető az ex-főnök kiakadása. Aztán előkerül Rey sugárvetője, az egész konfrontáció vége pedig az, hogy Csubakka közbeugrik és nemes egyszerűséggel letépi Plutt karját és az asztalra hajítja. A wookie ezen oldalát eddig még soha nem láthattuk, habár az Indiewire megemlíti, hogy a IV. részben Han Solo figyelmezteti C-3PO-t, hogy meg ne verje jó barátját sakkban, mert könnyen elveszítheti a karját.
Lehet, hogy erre a jelenetre akart visszautalni Csubakka durvulása, mindenesetre jobb, hogy kimaradt a filmből, hiszen elég karakteridegen tőle az efféle megmozdulás. Annak ellenére, hogy a Star Wars mindig is híres volt arról, hogy egyes szereplők elveszítették a kezüket. Ott volt például Luke Skywalker, akinek Darth Vader vágta le, de Ben Kenobi is élt hasonló „trükkel”, Anakin kezét is megrövidítették az új trilógiában, aztán Dooku visszakapta a kölcsönt. Az ébredő Erőből eddig azt híhettük, hogy kimarad a jellegzetes motívum, de annyi újítást legalább kaptunk, hogy nem fénykard vágta le a kérdéses végtagot.
Sok rajongó arra számít, hogy a Star Wars VIII. epizódja afféle Birodalom visszavág lesz, sokkal sötétebb tónussal. Szóval nem biztos, hogy Reyék épkézláb megússzák a kalandot.
Ronil Caine neve ismerősen csenghet azoknak az Olvasóknak, akik nyomon követik a Galaktika kiadványokat. Caine az egyik Start könyves szerzőnk, bemutatkozó regényét, a Liliant igazán pozitív fogadtatásban részesítették a hazai SF-rajongók és számos blogger is elismerően szólt róla. Az író ezúttal a Galaktika 322. számában hozott egy igencsak elgondolkodtató novellát, Mr. Franklin titka címmel.
A nem túl hosszú alkotás (kilenc oldal) utolsó pár oldala hozza meg mindazt, amit szerintem nagyon sokan elvárunk egy novellától: olvasmányos módon, könnyedén hatol agyunkba a felismerés, melyet a mű mondanivalója tartogat.
Cselekményről nem igazán beszélhetünk a novella kapcsán, csupán névtelen narrátorunk meséli el utolsó együtt töltött perceit munkaadójával, a rejtélyes Mr. Franklinnel. Az idős úr egy egzotikus farm tulajdonosa volt, ahol szívesen töltötte idejét. Alkalmazottai nagy becsben tartották, soha egy rossz szót nem mondtak volna rá. Mégis rejtegetett egy titkot, amit nem mondhatott el soha senkinek.
A Mr. Franklin titkának esszenciája rövidségében rejlik. Vagyis pontosan olyan hosszú, mint amennyire kell. Túlmagyarázott okfejtésekre nem kell számítani, a mű végén az olvasónak kell mérlegelnie. A tanulság pedig mindenki számára érthetővé válik, legalábbis ideális esetben mindenki elmélázik néhány percet jelenlegi társadalmunk helyzetén.
A baljós jövőkép, melyet a novella ábrázol talán nem is annyira a jövőre utal. Jelenünk egyfelől a történelem egyik legizgalmasabb korszaka, mégis az egyik legveszélyesebb. Legalábbis társadalmi szempontból biztosan. Technológiánk annyira fejlett, hogy megengedhetjük magunknak a túlkényelmesedést. Szobánk melegében, komfortos fotelünkből ráláthatunk a világ történéseire, mely egyfelől csodálatos, és az internet megfelelő használatával végtelen tudás tárulhat elénk. Másfelől pedig akaratlanul is elidegenedhetünk embertársainktól. A számtalan apró kényelmi funkció lassan átveheti az uralmat, ha nem figyelünk, s végül érzéseink, gondolataink is szintetikussá válhatnak. Éljünk akármilyen korban, az ember mindig társas lény marad. Mindig meg kell találnunk helyünket a társadalomban, részt kell vegyünk a megkövetelt normákból, és figyelnünk kell magunkra, s környezetünkre egyaránt.
Caine arra is felhívja a figyelmet, hogy élvezzük ki a „most” adta lehetőségeket. SF-íróként egyszerre kell a múltba révedni, a jelent képviselni, és a jövőt megálmodni, mégis arra sarkall a Mr. Franklin titka, hogy néha picit jobb a mában élni. Persze tervezzünk előre, tiszteljük múltunkat, de mégis a jelen van számunkra kitalálva. A mostban kell megfelelnünk, érvényesülnünk, de ami a legfontosabb: jól érezni magunkat. Világunk a sok szörnyűség mellett csodálatos, változatos, rejtélyes, és legfőképpen a miénk. Csupán arra vár, hogy felfedezzük.
Véleményem szerint a Mr. Franklin titkában nem a vészjósló, negatív jövőt kell szem elé helyezni, hanem a jelen problémáira, és a megoldásokra kellene fókuszálni, hogy teljes életet élhessünk.
Átok ül a videojáték feldolgozásokon. Az elmúlt nagyjából fél évben rengetegen foglalkoztak különböző játék adaptációkkal. Kivesézték, megbeszélték, leírták, elmondták véleményüket; alig akadt olyan weboldal, ahol ne akadtunk volna bele ilyen jellegű cikkekbe. Nos, kimondottan aktuális a téma. Nem szeretnék fölösleges szócséplésekbe bocsátkozni, hiszen a témával mi is behatóbban foglalkoztunk, kétszer is.
Egyvalamiben azonban mindenki egyetérthet: tényleg el van átkozva a műfaj. A játékfejlesztő cégek egyébként is borzasztó gazdasági- és reklámmodelleket használnak, a felhasználók kezébe pedig legtöbbször félkész, hibás, bóvli termék kerül (tisztelet a kivételnek). Ez egy másik hosszú téma lehetne, de ebbe most ne menjünk bele részletesen. A fent említett problémákat lehetne orvosolni, legalábbis enyhíteni egy-egy elképesztő adaptációval, de úgy tűnik, minden esetben félreértelmezik az igényeket, és valami borzalmat tuszkolnak le a naiv nézők torkán, akik blaszfémiát kiáltanak kétségbeesésükben.
Azonban a játékos társadalom mindezek ellenére optimista. Mindezen megpróbáltatások után is képesek vagyunk pozitívan látni a jövőt. „A következőből majd tanulnak, az sokkal jobb lesz”.
Nézzük is meg mik lesznek azok a videojáték alapú mozifilmek, amelyek a jövőben érkeznek a vásznakra. A cikkben felsorolt címeket egyelőre ne kezeljük száz százalék biztosan, hiszen ezek a projektek felettébb illékonyak. Néhány adaptációnak egyelőre hivatalos megerősítése sincs még.
Assassin’s Creed 2
Igaz, az első rész még csak most jött ki, de a Ubisoft már bejelentette a folytatást, szintén Michael Fassbender főszereplésével. Innen üzenném a készítőknek, hogy egyáltalán nem jó az ösvény, amin járnak. Láthatták mivé vált maga a játékszéria, de ha évente filmekkel ostromolják a mára instabillá vált rajongói tábort, pár esztendőn belül a franchise áshatja is a saját sírját. Vagy az is lehet, valami elképesztőt, és maradandót alkotnak. Majd kiderül.
Bioshock
A Bioshock széria noir hangulatát, a rejtelmességét, atmoszféráját közel lehetetlen lenne rekonstruálni, pláne egy nagyjából másfél órás film keretén belül. A mondanivalóról, az élményről, és a kő kemény témákról már nem is beszélve. Kemény dió lenne, az már biztos. 2014-ben a Sony bejegyzett egy Bioshock movie nevű domaint, de hivatalos megerősítés egyelőre még nem érkezett.
Borderlands
Ez már nem lehet annyira nehéz falat. Végy egy Mad Max szerű világot, tedd tele akciójelenetekkel, adj hozzá némi ClapTrapet, és Handsome Jacket és kész is a Borderlands mozi. A Lionsgate stúdió ügyködik a dolgon. Reméljük, nem viszik túlzásba, és kapunk majd egy remek, és látványos akciófilmet.
Call Of Duty Cinematic Universe
Ez itt már a vég? Ha azt nézzük, mennyi pénz kerül az Activision zsebébe minden COD rész után, érthető húzásnak vélhetjük a népszerű(tlen) lövölde kiterjesztését a nagy vásznakra. Inkább az a furcsa, hogy eddig még nem láttunk egyetlen Call Of Duty filmet sem. Egyelőre biztosat még nem tudunk, de a fejlesztők előbb-utóbb szemünk elé tárnak majd egy adrenalinnal túlfűtött háborút propagáló mozit. Ebben biztosak lehetünk.
Dante’s Inferno
A méltatlanul elfeledett játék talán kaphat egy méltó élőszereplős feldolgozást. A 2010-ben kiadott azonos című anime kifejezetten jól sikerült, de nagyszabású terveknek köszönhetően hamarosan mozivászonra is felkerül az Isteni színjáték sötét hangvételű újraértelmezése.
Deus ex
A „talán már sosem készül el” frázis itt merőben igaznak bizonyulhat. Eredetileg 2002-re tervezték volna a Deus Ex című cyberpunk alkotás mozis változatát, aztán kicsúsztatták 2006-ra, és most úgy áll a dolog, hogy a filmet rendező Scott Derrickson (Poltergeist, Sinister, Doctor Strange) egyéb elfoglaltságai miatt nem foglalkozik a Deus Ex-szel.
Devil May Cry
Még 2011-ben a Screen Gems nevű cég (Resident Evil sorozat) bejelentette terveit a remek japán hack’n’slash játék, a Devil May Cry jövőjét illetően. A tervnek eddig sem írója, sem rendezője nincsen, pedig szívesen megnéznénk Dantét a nagy vásznon, miképp kaszabolja halomra a démonokat.
The Division
A Ubisoft nem bír a fenekén maradni. A Division cseppet sem gördülékeny indulása, a számtalan bug, a csalók térhódítása, az indokolatlan kihívások elé állító játékmenet egyáltalán nem ragadtatta el a rajongókat. 2016 vége felé azért rengeteget javítottak a játékon, kiadták a Survival nevű dlc-t hozzá, és úgy tűnik, kezd helyreállni az egész Division. Épp ideje volt alig fél év alatt ráncba szedni az amúgy ígéretes programot. Tehát jöhet belőle a mozifilm. Az alap történet kifejezetten passzolna valamiféle katasztrófafilm/thriller hibridhez, de akár hangulatos akciófilm is kisülhetne belőle. Sőt, nevünk is van már a Divisionhöz, méghozzá Jake Gyllenhaal, aki már dolgozott Ubisoft filmen, bár azt szeretnénk mindannyian elfelejteni. jó kezekben akár még fantasztikus film is lehetne a Divisionből.
Far Cry
Uwe Boll már egyszer meggyalázta a címet sajátos ízlésvilágával, de a Ubisoft szeretné kellemesebb irányba terelni a Far Cry moziról alkotott képünket. Ezúttal sokkal magasabb hatásfokú kreatívokkal szándékozik a filmen dolgozni, ami valljuk be: sosem árt.
Firewatch
2016 egyik legjobb indie játékáról van szó. A hangulata, története több, mint zseniális. Rövidsége egyáltalán nem jelentett gondot, a pár óra alatt végigjátszható Firewatch minden mozzanatában maradandót alkotott. Bármikor megnéznénk egy hozzá méltó thrillert a moziban is.
Gears Of War
A Microsoft exkluzív címeként ismert Gears of War tökéletes SF-háborús filmmatéria. Ehhez nincs mit hozzáfűzni, látni akarjuk Marcus Fenixet sáskákat aprítani, és kész.
Ghost Recon
Eddig a pillanatig bele sem gondoltam, hogy a Ubisoft mennyi jövőbeli adaptációt dédelget. Kezdem úgy érezni, hogy majd a mennyiség a minőség rovására fog menni. Minden esetre a Ghost Recon film valószínűleg Michael Bay rendezésében fog érkezni. Nos, majd meglátjuk.
God Of War
Még egy példa a „sose készül el” effektusra. A God of War első része után szerettek volna egy filmet produkálni, még 2005-ben, de azóta mindenki kiszállt a projektből, akinek köze lett volna hozzá. Állítólag Kratos eredettörténetét vennék alapul, és egy 150 millió dolláros büdzsé is van rá, de egyelőre senki nem rohan, hogy elkészítse a filmet.
Half-life
Mindenki kedvenc tudósa, Gordon Freeman alig várja, hogy vászonra kerüljön. A játékosok mindinkább egy Half-life 3-nak örülnének, de azt urunk, s mindenható megváltónk, Gabe Newell, a Valve fejese nem tervezi. A Half-life mozit azonban J.J Abrams nagyon szívesen megrendezné. Vajon ebből lesz valami?
Halo
2007-ben, két év agyalás után Peter Jackson végül dobta a Halo megfilmesítését, de egyes legendák még szólnak arról, miszerint valaha még elkészül a film. Hacsak nem ragad meg a fejlesztési pokolban… újra.
Heavy Rain
A Playstation exkluzív Heavy Rain egyébként is kimondottan filmszerű, így nem lenne annyira nehéz vászonra vinni a sztorit. 2013-ban felbérelték David Milchet (Deadwood), hogy írja meg a forgatókönyvet. Azóta nem hallottunk a film felől.
The Last Of Us
Korábban is hallhattunk már afelől, hogy elkészítik filmes változatát az utóbbi évek legjobb poszt-apokaliptikus játékának, a The Last Of Usnak, de valahol sajnos mindig megakad a projekt. A játékot is író Neil Druckmann lenne a film forgatókönyvírója is, aki beismerte, hogy egyelőre kreatív válságban van a munkaterv, így nem nagyon halad előre a dolog.
Mass Effect
2012 óta dolgoznak a szkripten, de a Legendary Pictures igazgatója szerint hatalmas fába vágták a fejszéjüket. A Mass Effect világa annyira komplexnek bizonyult, hogy még mindig nem sikerült elfogadható forgatókönyvet kreálni belőle.
Metal Gear Solid
Nagyjából tíz éve próbálják összehozni a Metal Gear Solid filmet. Hollywoodban hatalmas népszerűségnek örvendhet a cím, hiszen ez idő alatt számos híresség szerette volna valamilyen formában részét képezni Hideo Kojima mesterművének filmre vitelében. Említették Christian Balet, Avi Aradot, Quentin Tarantinot, és Paul Thomas Andersont, mint lehetséges készítők, azonban most úgy néz ki, hogy a The Kings of Summert és a Kong: Skull Islandet is jegyző Jordan Vogt-Roberts kerül a rendezői székbe, és a Monsters: Dark Continentet író Jay Basu veszi kezébe a forgatókönyvet. Egyszer csak lesz ebből is valami.
Metro 2033
A könyvből adaptált videojátékot végre nagyvászonra adaptálják. A Metro 2033 forgatókönyvét F. Scott Frasier írja. Hangulatát tekintve a Mad Maxhez, és az Éhezők viadalához hasonlítják. Reméljük, hűen ábrázolják majd a baljós orosz metróalagutakat.
Portal
J.J. Abrams a Half-life mellett másik Valve játékból is szeretne filmalkotást készíteni. Ez pedig a méltán népszerű Portal lenne. Folyamatos megbeszéléseket tart a rendező az illetékesekkel, és elmondása szerint nagyon reméli, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentésre kerül a Portal film.
Splinter Cell
Tom Hardy, mint Sam Fisher? Köszönjük, jöhet. A Ubisoft éppen új rendezőt keres a nagy történelmű lopakodós játék, a Splinter Cell mozis változatához, de talán már meg is találta Joseph Kahn személyében.
Thief
Egyelőre semmi biztosat nem tudni a Thief mozis változatának részleteiről, csupán annyit, hogy valamikor biztosan elkészül. A kiváló lopakodós fantasy játék 2014-ben kapott egy hanyag újragondolást, amit úgy látszik a készítők is szeretnének elfelejteni. A film inkább a korábbi Thief részekből fog ötletet meríteni.
Tomb Raider
Angelina Jolie főszereplésével már láthattunk Tomb Raider mozit, és bár minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elfelejtsük, valamiért mindig belebotlunk. Általában a top 10 legrosszabb játékadaptációk között szokták felhánytorgatni a múlt eme sötét foltját. Azonban úgy tűnik, újra feldolgozzák Lara Croft történetét. Dátumunk is van a premierre: 2018, március 16. A főszerepet Alicia Vikander (Ex Machina) viszi, mint fiatal Lara Croft.
Uncharted
2008 óta van tervbe véve egy Uncharted mozi. Mark Wahlberg és Chris Pratt nevét is felemlegették Nathan Drake szerepére, de a megerősítés még várat magára. Ha minden igaz, még idén láthatunk/hallhatunk valami konkrétumot is. A film írója, John Carnahan szerint a nyitó jelenet már kész, és eszméletlen jó lett.
Warcraft 2
Duncan Jones trilógiát tervezett a Warcraft filmekből, de még nincs arra utaló konkrét jel, hogy el is készül az orkok és emberek háborújának második felvonása.
Watch Dogs
Természetesen a Ubisoft nem mehet el a Watch Dogs mellett sem. Még 2014-ben bejelentették a vászonra vitelét, írót is kapott a projekt Paul Wernick és Rhett Reese (Zombieland) személyében. Azóta csend honol.
The Witcher
Riviai Geralt történetét kár is lenne kihagyni a felhozatalból. 2015-ben kaptunk bejelentést, miszerint a játékokból és Andrzej Sapkowski köteteiből készítenek majd egy igazi Witcher filmet. Tomasz Baginszki került a rendezői székbe, és Thania St. John írja majd a forgatókönyvet. Reméljük, minél hamarabb megtudhatunk valamit a készülő mozifilmről.
Rajongói kép, melyen Mads Mikkelsen alakítaná Geraltot.
Ezek lennének tehát a fontosabb videojáték adaptációk, melyek még egyelőre váratnak magukra, de előbb-utóbb a vászonra kerülnek. Hogy melyik töri meg – ha egyáltalán valamelyik megtöri – az évezredes átkot, nem tudni, de nagyon reméljük, hogy valamikor szemünk elé tárnak egy ütős játék adaptációt, amit majd emlegethetünk hosszú éveken át. És nem azért, mert annyira borzasztó lett.
Még az 1970-es évek elején, Tokiótól északra nyitották meg Kinugawa Family Ranch néven azt a theme parkot, melyet most a Tokyo Times riportere meglátogatott és csinált róla pár elképesztő képet. Mondani se kell, elég népszerű volt a hely a látogatók számára, így nevet is váltottak később, így a legtöbbek már Western Village-ként ismerték a kalandparkot. A sikeressége ellenére azonban az idő utolérte őket is, így 2006 környékén be kellett zárni az amerikai fílinget megidéző japán látványosságot. Mára pedig egy elhagyatott, „szellemváros” lett a Western Village-ből, mely úgy néz ki teljesen, mintha egy lepusztult Westworldöt látnánk.
A fotós Lee Chapmant nem is igazán a vadnyugati épületek fogták meg, hanem inkább az otthagyott „lakók”, akik mára helyenként betört „koponyával”, a földön fekve emlékeztetnek arra, amikor a Western Village még népszerű volt.
Japán az a hely, ahol a legdurvább tévés gameshow-któl kezdve a beteges animesorozatokig mindennek van közönsége, így talán nem is annyira meglepő, hogy a Westworld világa is megelevenedik náluk. Habár az biztos, hogy még a Western Village fénykorában se lehetett szabadon lövöldözni, meg androidnőket felszedni, úgy mint az HBO sorozatában. Erre a célra marad a fikció, viszont érdemes pár percet rászánni ezekre a képekre, hiszen Chapman jól megfogta velük az elmúló időt és magát az elmúlást, így művészi értéket adva egy elfeledett parknak.
Mindebbe akár az is belelátható, hogy miképp fog az amerikai kultúra és hagyományvilág egyszer csak a feledés homályába merülni, a művész gondolatait a látottakról itt lehet elolvasni.
